isolde

#51

2004. szeptember 28. 19:09 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

A romantikus este (a szilváslepényes) persze remekül sikerült, gyertyafényes vacsi romantikus társalgással (melyik régi soproni játszótéren melyikünk melyik mászókára mert felmászni és melyikre nem), gyertyafényes-romantikus szex. Na jó, a kettő között persze azért elrohantunk a westendbe megnézni egy horrorfilmet. Sajnos, a Falu volt az. Ilyesmi. Amikor kiderült a csattanó, egy csomó ideig izgultam, hogy istenem, neee, ugye félreértem, nem lehet ennyire gagyi... Kár, azt hittem, igazi jó ijesztgetős-misztikus horror lesz. Mondjuk, egyszer megijedtem, amikor a rémisztő erdőben egyedül heroizáló vak tinédzserlány beleesett egy kurvanagy gödörbe, de aztán kimászott és hepiend.

#50

2004. szeptember 28. 11:51 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Különben pontosan emlékszem a pillanatra, amikor eldöntöttem, pusztán elméleti síkon, hogy Pöffeszkedő Családos akarok lenni.
A fodrászom, Emese tehet róla, amúgy rendkívül értelmes csaj, és hajfestés közben elmesélte, hogy éppen manapság végeztek a lakásfelújítással. A lakást szülőktől kapták, de teljeskörű felújításra szorult, ezért az utóbbi években a pasijával csak "értelmes" ajándékokat vettek egymásnak, úgy is, mint tíz liter beltéri falfesték szülinapra, öt négyzetméter lemosható csempe karácsonyra, rozsdamentes acél csaptelep Valentin-napra stb. Lassan végéhez közeledik a folyamat, ezért néhány hónappal ezelőtt a baumax katalógusról áttértek az ikeára és media marktra, Emese pedig rengeteget dilemmázott, hogy mikrót vagy kenyérsütőgépet vegyen az emberének. Végül a kenyérsütőgép győzött, azóta hősünk remek kifliket és zsömléket süt.
És ekkor. Én. Hajammal Emese ollója közt ráébredtem. Hogy elég volt a vándorlásból és építeni akarok. Hogy bár eddig szinglinek tekintettem magam (még akkor is, amikor volt pasim éppen), és utazásra költöttem a pénzem, most már saját lakást akarok és normális kapcsolatot. Hogy ha végignézek az életemen, azt akarom látni, hogy valamit létrehoztam, felépítettem; nem pedig csak azt, hogy mennyi örömet szereztem magamnak. Eleget szórakoztattam magam, most már komoly dolgokat akarok csinálni. Igaziakat.

Tegnapelőtt este persze csomót röhögtem magamon, illetve találkozásomon a woolfi dilemmával. /Virginia Woolf: Saját szoba c. könyvében nagyjából azt fejtegeti, hogy családanyák egészen ritkán írnak magas irodalmat, köszönhetően a tomboló hímsovinizmusnak, a butító házimunkának, valamint egyes feltételek (pl. saját szoba) hiányának./
Szóval, hazaérek vasárnap délután. Este átjön a pasim, addig még van másfél órám. Addig pont epilálhatom a lábamat. Vagy addig pont befejezhetem a novellámat végre, már tudom, hogyan. Anyám csomó szilvát küldött - addig süthetnék szilváslepényt. Hm. Dilemma.
És mit tesz végül isolde? Rendes cosmogirl módjára szőrtelenít? Rendes kékharisnya módjára novellát csiszol? Nem, nem. Győztes a szilváslepény. Amelyben azért nyomokban felfedezhető ugyan némi cosmogirl-életfelfogás (édesítőszerrel és rozsliszttel készült übertrendi fitnesslepényről van szó) meg némi kreativitás is (saját recept finn eredeti alapján), de azért valljuk be... A szilváslepény-sütögetés az szilváslepény-sütögetés.

#49

2004. szeptember 24. 13:50 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Relatíve visszafogott házibuli volt egyébként a tegnapi, csak Charlessal cseréltünk ruhát egy kevésbé józan pillanatban, aztán azt játszottuk, hogy én vagyok a férfi, ő meg a nő. Nagyon jól csinálta (lééécccii masszírozd meg a hátamaaat), én kevésbé, aztán visszacseréltük, és már hajnali háromkor otthon voltam. Lassan feltalálhatná már valaki a másnaposság és a nátha ellenszerét, más bajom nincs.

Azt hiszem, a szoba falát meleg halványsárgára akarom kifestetni, a konyhát meg valami terrakotta-színűre. Téglaszínűre. Vagy mi az a szín. Tudtok valami okot, amiért egy konyhának nem lehet ilyen színe? (Még nem bírálták el a hitelkérelmemet.)

#48

2004. szeptember 23. 16:01 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
érjen gyümölcs savanykás íz utol
fordult az út de a fák most behintik
hosszú nagyon indulni ez a tél
ne érjen itt inkább vigyél magaddal
ha fordul is ha érni kell hát érjen
véget múljon mi integet marasztal
el végleg és most ne rajtunk ne tétlen
múljon levél varázslat hogy lehulljon
rólunk mi tart még - vissza nem találhat
magába út hogy útrakelni tudjon
csak úgy léphet mint víz színére lábam

Tóth Krisztina: Balaton (részlet)

#47

2004. szeptember 23. 15:45 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Tegnap megnéztük az I, robot c. filmet. Előrebocsátom, hogy átlagos kisvárosi nő vagyok, aki olvasott ugyan Asimovot életében, de nem sokat; aki igénytelen, hollywoodi trash-horrort és tinédzsersekszpírt néz; aki általában képtelen megkülönböztetni a jó filmet a rossztól. Na, ez a film, ez minden határon túlmenően, sírnivalóan, felháborítóan, brutálisan, nevetségesen rossz. Érdemes megnézni, komolyan. Asimov-rajongók azért tartsanak maguknál egy vagy két levél Xanaxot. Bocsássuk meg a filmnek, hogy tökéletesen zavaros és logikátlan alapsztorirra épül. Csodáljuk meg a filmtörténet legborzasztóbb párbeszédeit és Will Smith "csukáját". Értékeljük, hogy bár alapvetően sci-finek szánták a filmet, mégis szerepel benne nigger nagymama, aretha franklin hangja, cirmos cica, markológép. Ne akadjunk fenn olyanokon, hogy miért a nyomozó a legbutább szereplő az egész filmben. Jó. De könyörgöm, egy robot nem hal meg attól, hogy eltörik a nyakát! Egy robot nem hal meg attól, hogy behúznak neki egyet!! Nem láttátok a Terminátort? Egy robot nem kacsintgat! Egy robotnak nem kell hanyatt feküdnie ahhoz, hogy a robotpszichológus analizálja! Egy robotot nem úgy kell kivégezni, hogy beadunk neki injekcióban gyilkos szérumot! És egyébként is! Miért világít pirosan a gonosz robot? Miért húz el négy (vagy öt?) alakzatban repülő harci gép a felhőtlen, kék égen közvetlenül a világ megmentése után? Miért kell a robotnak kezet fognia Will Smithsel?? Miért kell utána filozofikus elmélkedése közben a homokban hagyott lábnyomait mutatni??
Szerintem a második részben legyen robotlány is, és szeressen bele a Will Smithbe.

Egyébként leadtam a hitelkérelmet. Odamentem a bankba a lila rózsamintás dossziémmal, és legnagyobb meglepetésemre azt mondták, rendben, nem hiányzik semmilyen papír, minden a legnagyobb rendben, azt a huszonöt rugót meg tegyem csak el, nem kell hitelbírálati díj, akció van. Klassz. Aztán kijöttem, átmentem az utca túloldalára, és befestettem a szempillámat.

#46

2004. szeptember 21. 19:42 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Depressziós vagyok ma, délutántól kezdve, nem tudom, miért. Rossz idő van, hideg van, ennél már csak hidegebb lesz, nincs egy normális ruhám, ami van, az nem jön rám, dagadt vagyok, nincs pénzem, mindig le vagyok maradva a feladataimmal, fáj a hátam, azt hiszem, kukacokat fogok enni.
Vettem egy zacskó forrócsokiport. Gondoltam, rumos forrócsokit fogok inni a fürdőkádban és nem fog segíteni az sem.

#45

2004. szeptember 21. 16:38 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Aha :-)

#44

2004. szeptember 20. 17:02 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Szoval nekem az anyam par evvel ezelott lenyulta a biciklimet, lejjebb allitotta az ulest meg a kormanyt (o 156 cm, en meg 171), es nem engedi meg, hogy elhozzam Sopronbol.
Azon kisebbseg, akinek a csaladjaban nincsen hasonlo trauma, megteheti, hogy felvonul. A hasonloan nehez gyerekkoruak meg legalabb ne autozzanak. Csak egy napig. Lecci.

#43

2004. szeptember 18. 17:48 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

A pasim meg váratlanul meglátogatott ügyeletben, és fügét meg szőlőt hozott. A Rovinji Ízek-akció. Fincsi.

#42

2004. szeptember 18. 12:34 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

És amiről eddig nem meséltem.
Illetve, sokat, de az utóbbi napokban babonából hallgattam róla. Most viszont unatkozom/grafomániás vagyok/mérhetetlen intelligenciám felülkerekedett a sötét babonaságon (kívánt rész aláhúzandó), úgyhogy elmesélem, mi a pálya.
Utoljára valahol itt hagytam abba: a napfényes péntek délutánon, amikor jóképű, fiatal, hipomán ingatlanos vonszol végig a városon, igénybe véve a BKV szinte összes járműtípusát (a sikló és a libegő is kimarad).
Már szombaton kezdem észlelni magamon a tüneteket, de vasárnap délutánra már egészen kifejezetté válnak: gondolatban eltervezem, a sárga melyik árnyalatára fogom festetni a falat; a pasimat séta ürügyén a ház elé hurcolom; Göri parkettacsiszolójának telefonszáma után érdeklődöm. A tények is mellette(m) szólnak. Hétfői ügyeletben aztán megálmodom, hogy na jó, még egyet megnézek (asszem, a tizennyolcadik), de ha az sem, akkor ez.
Kedden éppen ügyelet utáni zavarodott állapotomban ebédelni támogatnak a kollégáim, amikor hív az Ingatlanügynök: a lakás elkelt. Megbeszéljük, hogy na jó, akkor megnézzük a betervezettet, meg még a József utcát, aztán több ajánlatuk nincs. Nézegetek a neten, egyik sem jó, ami érdekes, azt meg már mindet láttam, de komolyan, nem viccelek.
Délután ismét felhív, hogy egyelőre mégsem tudtak megegyezni, vevő és tulaj, úgyhogy esetleg enyém lehet a lakás, ha nagyon gyorsan cselekszem, azaz most azonnal. Megbeszélünk egy találkát az eladóval, előtte még elrongyolok a bankba, ugyebiztoshogymegkapomahitelt. Randizunk tulajjal, aki velem egyidős, angoltanár, győri fiatalember (említett város valahol nagyon beleakadt a karmámba), szimpatikus, részletek tisztázva, kanapé megy, konyhabútor marad, előszerződés aláírva.
Beszervezem Schwarz kékszemű haverját ügyvédnek, hétfőre ad időpontot, a csütörtök délelőttöt pedig a bürokráciára áldozom: földhivatal a Lurdy-házban (10 perc alatt odaadják mindkét tulajdoni lapot), földhivatal a Budafokin (kettő óra és 1600 forint árán megígérik, hogy jövő héten már csak kb. ugyanennyit kell sorbaállnom a térképmásolatért), dékáni hivatal a szokásos morc nénikkel, miközben nagyanyám félóránként felhív, hogy újabb, a médiából, illetve az ismeretségi körből szerzett lakásmaffiás igaz történetekkel, illetve megtörtént esetekkel szórakoztasson.
Itt tartunk most.

#41

2004. szeptember 18. 11:47 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

"...Kellenének manapság egyszerű tőmondatok. Helyesek - nyelvtanilag és egyébileg is azok. Kellenének még egyszerű szavak, körmönfontatlanok és keresetlenek, első-, max. másodkezekből valók.
Úr ír. Lány ír. Paripája vessző. Ahol ő fekszik, az az ágya. Letészi a lantot. Nehéz az. Hosszú az út az éjszakába.
(illusztráció)"

Nem terveztem mára, hogy csak idézgetni fogok, de ezt muszáj.

Ui.: Miért csak most vettem észre, hogy cfx van a sesblogon? Miért nem szóltatok? :-)

#40

2004. szeptember 18. 11:06 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

"Embereknek van a legnagyobb súlya életedben, embereknek, akiket ismertél. Ezen az éjszakán egyszer s mindenkorra megértettem ezt. Hagytam, hogy elröppenjenek a könnyű emlékek, amelyek kellemesek ugyan, de hozzám kötődnek csak. A guadarramai fenyőerdő. Az Ulm utcai napsugár. Csupa könnyű dolog, illanó, de teljes boldogsággal gazdag. Jól mondtam: teljes boldogsággal. De aminek legnagyobb súlya van az életedben, az a néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más. Bármivel gazdagítanak is, csupán eszközök, hogy eljuss az emberekhez. Persze, csak az igazi könyvek, az igazi zene. A többi száraz, rideg dolog. Ezen az éjszakán egyszer s mindenkorra tiztáztam ezt a kérdést."

Szerintem is. Semprun: A nagy utazás, 27. oldal. Az egyik legjobb könyv, amit elolvastam a gimis ajánlott olvasmányok listájáról, meg azóta többször is. Most meg Huxley-t olvasok, a Szép, új világ-ot, és be kell vallanom, hogy nem egyértelműen unszimpatikus az utópiája. Kasztrendszer van, az embereket gyakorlatilag tenyésztik és idomítják, minimális érzelem, nulla kötődés, ez a legjobb, hogy nincsenek bonyolult emberközti viszonyok, minimális kultúra, meg a gyógyszer, amitől kiegyensúlyozott vagy. Egyszerűbb lenne egy olyan világ, visszaesés lenne az evolúcióban, emberi mivoltunkban, meg minden ilyesmi, de... valljuk be, hogy a mai felállásban, túlnépesedéssel, féltékenységgel, bürokráciával sújtva tényleg nem boldogok vagy egészségesek az emberek. A WHO szerint lassan a depresszió lesz a leggyakoribb betegség a Földön, az összes közül. Lehet, hogy veszítenünk kell a bonyolultságunkból ahhoz, hogy normálisan, egymás és a bolygó elpusztítása nélkül élhessünk? Egyébként kicsit az Equilibrium c. filmre hajaz, ami meg egy kicsit a Fahrenheit 451 c. Bradbury-regényre, és sorolhatnám. Valamiért nagyon beakadt a huszadik századi íróknak a mesterséges érzelemmentességben tartott társadalom jövőképe. amihez meglepően szorosan kapcsolódik a kultúra, a művészetek hiánya. Vajon miért? Ennyire elegünk van az érzelmeinkből és/vagy a kultúránkból? Ennyire félünk, hogy elveszítjük? Ennyire megrázta a köztudatot az antidepresszívumok megjelenése? Mind a három? Huxley idején még nem is léteztek pszichiátriai szerek, csak a Freud volt. Még az elektrosokkot is jóval később találták ki.

Szóval, Huxley.

"Anya, monogámia, romantika. (...) Nem csoda, hogy ezek a szegény premodernek mind őrültek voltak és gonoszak és szánalmasak. A világuk nem engedte meg nekik, hogy könnyen vegyék a dolgokat, nem engedte meg, hogy egészségesek legyenek, erényesek, és boldogok. Mihez kezdhettek az anyákkal és szeretőkkel, mihez kezdhettek a tilalmakkal; mihez kezdhettek a kísértésekkel és a magányos lelkiismeret-furdalásokkal, az összes betegséggel, és a végtelen, magányosságra kárhoztató fájdalommal, a bizonytalansággal és a szegénységgel? (...) Volt valami olyasmi, amit liberalizmusnak hívtak. Beszédek az állampolgári szabadságról. Szabadság arra, hogy tehetetlenek és szánalmasak legyenek. (...) Aztán jött a híres British Museum mészárlás. Kétezer kultúra-rajongót gázosítottak el diklór-etil-szulfiddal."

Embereknek van a legnagyobb súlya életedben, embereknek, akiket ismertél.

#39

2004. szeptember 17. 14:09 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Egyszer nem kérdeztem, hogy honnanidézek, rögtön megfejtették :-). Az előzőekre persze semmi válasz, úgyhogy elárulom: 1. Eszeveszett birodalom és Gyalog galopp. 2. Virginia Woolf: Hullámok (Susan).

És ez?

Ó, milyen
elviselhetetlenül
boldogtalanok
voltunk mi ketten,
éhünkben
madarak
árnyékát
rágtuk.

Ja, és tényleg, valaki árulja már el nekem, hogyan kell írni, hogy Lurdy-ház-béli? lurdyházbéli? lurdy-házbéli? He? Egyébként H-Cs 8.30.-15.30. P 8.30.-13.00.

#38

2004. szeptember 17. 12:14 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Lillával ültem tegnap a SzódaUdvarban, meraztrendi meg ingyenpopcorn, tovább boncoltuk a Féltékenység témakört. Poppert idézett, aki egy ideje ugyan hitelét vesztette nálam, melyben említett idézet is szerepet játszott. Ugyanazt a sztorit Popper két különböző könyvében meséli el megtörtént esetként, az egyikben Popper és Buddhista Mestere közötti, a másikban egy ismerőse, Beosztott Orvos és Főorvos közötti beszélgetésként. Nincs kifogásom a fiktív példabeszédek ellen, de ebben a formában - hát, hiteltelen volt. A sztori ez:
Tanítványt megcsalja neje, rájön, Mester vállán óhajtana zokogni, de Mester csúnyán leugatja a következő szöveggel:
"Az a szegény nő pár év/évtized múlva meg fog halni, por és hamu lesz, nyoma sem marad e Földön, és te még ezt a kis élvezetet is sajnálod tőle?"

A Lényeg*, hogy azoktól, akiket szeretünk, lehet, hogy nem kellene sajnálnunk semmit, ami neki jó, boldoggá teszi, élvezetet okoz, és nem, ne gondoljunk rögtön dugásra. Az ember életében a legfontosabbak az emberközi kapcsolatok (itt kellene idéznem Semprunt, de fejből nem tudom, és nem akarom pontatlanul), ezek azok, amikből tanulhat, amik által több lehet - nem sajnálhatunk puszta birtoklásvágyból kedvesünktől olyan kapcsolatot, ami gazdagítja/gazdagította őt abban a pár évben, amíg még életben van. Nem szeretőkre gondolok, hanem a pár posttal lejjebb felsorolt ellentmondásos nőalakokra - exkedves, nőneműbarát, efféle. Persze, a lelkem mélyén "sötéten, mérhetetlenül és irracionálisan féltékeny" vagyok, de a viselkedésemet ez kevéssé befolyásolja. Valamint arra jutottunk, hogy mindezen kapcsolatok addig elfogadhatóak, amíg nincsenek általunk ismeretlen Közös Titkaik - legalábbis nem lényegesek, illetve nem a párkapcsolatomat érintőek.
"A szeretet ne kötelék legyen, hanem hullámzó tenger lelketek parjai közt. Ne álljatok túl közel egymáshoz - a templom oszlopai egymástól távol állanak."

*Bocs a Nagybetűkért. Ha véletlenül ilyeneket kezdenék írni, hogy Személyes Történetem, vagy Személyiséged Egyedi Fénye vagy Miacsoda, kérlek, ne linkeljetek többé. Persze, így is érzem, hogy mérhetetlenül és reménytelenül Szirup, amit írtam, ráadásul valóban így is Gondolom.

#37

2004. szeptember 16. 16:26 - címkék és kategóriák: - Szólj hozzá

Kórház. Büfé. Orvosok.
Niké: - Jó napot, egy kávét kérek tejjel. (Kávét megkapja.)
isolde: - Jó napot, egy kávét kérek tejjel. (Kávét megkapja.)
Kolléga: - Jó napot, egy vízilovat kérek. *

Egyébként minden elfogultság nélkül, még mindig Kolléga kapja a legjóképűbb pszichiáter-díjat. Evolúciósan a kigyúrt/kiegyensúlyozott hímekre kellene utaznom, de valami elferdülésből adódóan esztétikailag mégis a borostás, napbarnított, intelligens tekintetű (amennyiben létezik ilyen), fáradt és meggyötört férfiak tetszenek. Gondolom, bekapcsol a Női Szerepem, és azonnal főzni-ágyatvetni-hátatmasszírozni vágyom a kimerítő csatából hazaesett hímnek, na jó, maximum tudat alatt.

És még: tegnap láttam a David Gale élete c. Alan Parker filmet, ami nagyon jó volt és izgalmas, bár a felénél rájöttünk a csavarra, de még így is élveztük; és vettem végre Tóth Krisztina verseskötetet, 1 db volt belőle a boltban. Ráadásul megjelent Takács Zsuzsa nevű kedvenc költőnőm új kötete is, beleolvasgattam, tuti, hogy őrült a csaj, legalábbis depressziós, imádom, de arra már nem volt keret.

* Kinder Happy Hippo

#51

#50

#49

#48

#47

#46

#45

#44

#43

#42

#41

#40

#39

#38

#37

Keresés

Kiemelten

Kapcs-ford

Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb