Vér, gazpacho, kötöttsapka
Kivettem szabadnapot mára, aludtam tizenegyig, elmentem a spanyol ebédre, ittam sangriát, röhögtünk. Például azon, hogy hogyan lehetett volna meghackelni az eseményt (amely a húgomék vizsgarendezvénye volt vagy micsoda): például Matya megjelenhetett volna torreádornak öltözve, de rendesen cafatos-véres ruhában, és homlokát piros ronggyal törölgetve olyanokat mond, hogy "küzdött a bestia", a kardjáról kicsit még lerázza a vért a bejáratnál, aztán pedig "carramba!!!" felkiáltásokkal a falhoz csapdossa a gazpacho-s edénykét, mert nem hasonlít eléggé Florencía mama főztjére.
Vettem ajándékot plázában, elmentem szoláriumba, beleszerettem egy hetvenezer forintos Columbia sídzsekibe (nagy szükségem lenne rá a kék metrón). Bementem a boltba venni magamnak kesztyűt, aztán vettem inkább szupertrendi rogyasztottsapkát, bár minden sapkát utálok, de ez most kap egy esélyt, végülis ilyet visel mostanában Katie Holmes és Nicole Ritchie, és elég régóta valami kísértetiesen hasonlót a Klári Mama és a Mariska Mama, mely utóbbiak a nagyanyáim, szóval lehet benne valami.
Hallgattam zenét, olvastam könyvet, és egy nap alatt legalább egy hetet pihentem. Most pedig sütök végre brownie-t.
Kung-fu, flódni, nemeztáska
Elmondom, mi volt a hétvégén. Elmentem tai-chi edzésre, aminek köszönhetően nem bírok járni két napja, nagyon durván izomlázam van, klassz. Igazából fogalmam sincs, honnan jött most nekem ez a tai-chi, világéletemben messzi kerültem mind a keleti küzdősportokat, mind az elmélyülést igénylő mozgásformákat. Bár az apukám, amióta az eszemet tudom, próbált mindenféle eszközzel rávenni a küzdősportra hogy meg tudjam védeni magam a sötét utcán a fojtogatótól, de én hatékonyan ellenálltam, és mivel futni se járok, max kidumálhatom magam, ha megtámadnak, ez van. Olyan 12 éves korom körül egyszer sikerült elzavarnia valami karate edzésre, dehát komolyan, az nyilvánvaló volt, hogy nem nekem találták ki, ökölre támaszkodva fekvőtámaszozni, meg egyáltalán, az az egész bohóckodás a színes övekkel, meg hogy japánul kell számolni a felüléseket, ugyan kérem.
A velvet cikkét olvasva meg rájöttem, hogy én pontosan ide akarok járni, olyan kétórás tai-chi edzésre, ahol futni is kell meg edzeni és elfáradsz a végén, úgyhogy elmentem a Magyar Kung-fu Egyetemre. Persze egész héten féltem, hogy majd szörnyű lesz és kínaiul fog ordítozni velem Sensei Ping, mert nem tudok rendes fekvőtámaszt nyomni, de ilyen nem volt: mondtam, hogy kezdő vagyok, mondták, hogy próbáljam csinálni, amit a többiek, ami nem megy, azt ne csináljam, ha akarok, pihenjek. Futottunk meg nyújtottunk sokat, aztán gyakoroltunk kung-fu alaplépéseket/rúgásokat, aztán tai-chi mozdulatokat, és ott egyáltalán nem éreztem annyira durvának, ellenben, mint mondtam, két napja alig bírom megmozdítani a lábaimat az izomláztól. Durva. És egy kínaiul beszélő kung-fu mesternő oktatott minket, viszont a velvetes csajjal szemben én nem kaptam sem zöld teát, sem személyes útbaigazítást a végén, lehet, hogy az csak a médiának jár, de annyira nem is hiányzott. Különben kicsit utánanéztem a neten, az nyilvánvaló, hogy a magyarországi keletiküzdősport-iskolák kb. olyanok, mint a pszichoterápiás iskolák vagy a Brian életében a Júdeai Népfront meg Júdea Népe Front, van egy csomó és mindegyik szerint a többiek a dilettánsak. De ez engem cseppet sem érdekel.
A másik, hogy elképesztőek az emberek, meghallják, hogy mibe kezdtem és máris jönnek az ötleteikkel, hogy "járjál inkább wing tsunra / csi kungra / pilatesre / jógára, mert az sokkal jobb a testednek/a lelkednek/ősibb/olcsóbb/szebb/hasznosabb." Ez egy alapvető gyereknevelési hiba szerintem, a gyerek végre elkezd valamit magától, saját ötlettől vezérelve csinálni, és akkor puszta jószándékból rászólunk, hogy nem úgy kéne, hanem így meg így. Biztosan mindenkinek van olyan élménye, amikor házat épített legóból és az apukája odajött és beledumált, hogy hogyan lenne abból szebb ház, esetleg túlbuzgóbb apuka még önkezével bele is épített, szóval erről beszélek, hagyjuk most, hadd csináljam szépen a magam kedve szerint, végülis elég nagy gyerek vagyok már, mi bajom lehet, max rájövök pár hónap múlva, hogy mégse szimpik vagy mégse ezt akartam.
Ezenkívül megvettem a zsidó szakácskönyvet (szakácskönyvgyűjtő rokonnak ajándékba, de még nálam van), amiben számtalan olyan étel szerepel, ami se nem zsidó, se nem különleges, de örülök neki, mert eddig nem volt meg a receptje, mint például szilvás gombóc, meg egy csomó nagyon egyszerű étel, amire mondjuk felesleges volt elpazarolni két oldalt egy könyvből, de azért jó ötletek. Meg egy pár fancy recept, meg néhány valóban hagyományos zsidó ételnek tűnő kaja, libacomb, sólet, flódni. Nekem tetszik, hogy ennyire változatos, nagyon egyszerűtől a bonyolultig és "na ugyan már, mióta zsidó a túrós tésztá"-tól a maceszből készült lasagnáig (ööö, igen). De ami a legjobban megfogott az egész könyvben, az a Szombatjuk: hogy szombaton komolyan nem kell dolgozni, sőt, tilos. Szombaton nem néznek emailt és nem kapcsolják be a telefonjukat? Ez mekkora jó már! Persze, eddig is tudtam, hogy van a zsidóknak szombat, de valahogy most azóta azon gondolkodom, vajon ha eléggé katolikus vagyok, megcsinálhatom-e ugyanezt vasárnappal. Persze, értem én, hogy nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy pihenj egy napot egy héten, de azért saját elhatározásból elég nehéz, legalábbis engem mindig megtalál valami munka. És olyan kényelmes lenne azt mondani, hogy sorry, szombat/vasárnap/akármilyennap van, ma egy szalmaszálat sem tehetek keresztbe, tiltja a vallásom, ez a nap a pihenőnapom, Felsőbb Parancsolatra. Persze egészen biztos vagyok benne, hogy rögtön megszegném, mert nekem biztosan richtig pont aznap kellene halaszthatatlanul befejezni a cikkemet vagy letörölni a port, I have serious issues of authority. De azért a telefonkikapcsolást lehet, meg fogom próbálni heti egy napon, végülis mi bajom lehet.
És voltunk még a Vasárnapi Művész Piacon is, a Gödörben, hát őszintén szólva elég lelombozó volt, körülbelül három iparművész kettő darab tárgyára bírtam azt gondolni, hogy na jó, ha több pénzem lenne, esetleg vennék ilyet, pedig azt hittem, erőszakkal kell majd megakadályozni a vásárlásban. Meglepően ötlettelen és egysíkú volt, kb. az oldaltáskára varrt nyúl vagy cicaforma, a furcsa ábra pólón, a gombszemű varrott plüssállat és a furcsa tárgyak fülbevalóakasztón tematika ismétlődött. És tényleg csak az oldaltáskára varrott cica testtartásában különböztek, tisztelet a kivételnek (ezek főleg az ékszeresek, aki túl bírt lépni a bakelitlemez-fülbevaló és nemezbross vonalon, azok között egész szép bizsuk és ezüstök is voltak). Valójában megértem, hogy az iparművésznek is meg kell élnie valamiből, ha most a varrottnyulas táska megy, akkor azt kell árulni, de azért ez elszomorító, ennyi erővel tényleg legyárthatnánk a nyulastáskát gyártósoron. Ami meg szokatlan ötlet volt, az többnyire egyszerűen ronda vagy használhatatlan: oké, vicces dolog villából karkötőt hajlítani vagy tornacipőtalpból oldaltáskát varrni, csak nem szép és a funkciónak sem felel meg. Nem akarok tényleg egy művészt sem megsérteni, mert eleve nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember ilyesmire adja a fejét, másrészt gondolom, a piacon részt vevők nem reprezentatív mintája a magyar iparművésztársadalomnak, biztos csak a nyulastáskások jönnek piacra, de akkor is.
Vörösáfonyás háromdiós sütőtökös sütemény
Rövid kiruccanásunk következik a gasztroblogok világába. Egy évvel ezelőtt néztem ki ezt a süteményt, csak eddig sose volt itthon vörösáfonya, mert ritkán kapható és iszonyú drága. Most azonban vettem fagyasztottat az étkezési jegyemen, így végre eljött az ideje. Elmondom.
Hozzávalók:
24 dkg vaj
20 dkg barna cukor
20 dkg friss vörösáfonya (nálam fagyasztott)
12 dkg pörkölt pekándió*
2 tojás
25 dkg sütőtökpüré**
10 dkg olvasztott vaj ***
20 dkg liszt
20 dkg cukor
1 teásk. fahéj
1,5 teásk. sütőpor
1/4 teásk. só
*Pörkölt pekándió: megvesszük a pörköletlen pekándiót és kicsit betesszük a sütőbe, vagy száraz serpenyőben kevergetve pörköljük. Nagyon könnyen leég. Mivel pekándió nem volt itthon, de még az intersparban sem, ezért mandula, sima dió és kesudió keverékét tettem bele.
**Sütőtökpüré: megsütünk kb egynegyed sütőtököt a sütőben, kicsit összezúzzuk. Nálunk ez úgy ment, hogy reggel láttam a piacon, hogy jé, sütőtök, megsütöttem, csomót megettünk, félreraktam három szeletet és abból lett püré. Nem kell turmixolni, bármilyen evőeszközzel könnyen szét lehet trutyizni.
***Az eredeti receptben 90 ml olaj szerepel, de én vajat tettem bele, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy étolajat tegyek egy tésztába.
Elkészítés:
1. A 24 dkg vajat és a barna cukrot egy serpenyőben megolvasztom, míg barna, egynemű masszát nem kapok. Ezt beleöntöm egy kb. 20X20 centis, alufóliával ÉS sütőpapírral kibélelt formába. (Azért kell ennyire bélelni, mert folyékony, ragacsos valamit öntünk bele).
2. A diókat és az áfonyát összekeverem és azt is beleszórom a sütőformába.
3. Összekeverem a lisztet, sütőport, sót, fahéjat. Szép egyenletesen oszoljanak el az alkotórészek.
4. Felverem a tojást, belekeverem a cukrot, a 10 dkg olvasztott vajat, sütőtökpürét, majd - innentől már csak lassan kevergetve - a 3. pontban elkészített lisztes cuccot.
5. A kapott tésztát belesimítom a sütőformába. 175 fokon sütöm 35-40 percig, majd még tíz percig a kikapcsolt sütőben pihen.
6. Kiborítom egy falapra, lehúzom róla a sütőpapírt, így a tepsi aljába öntött karamellás-diós-áfonyás réteg most a sütemény tetején van.
Kicsit érdekes, a vörösáfonya alapvetően savanyú ízű, viszont van benne rengeteg cukor, szerintem finom. A sütőtök jó sokáig sül, szóval ha nincs előre elkészített sütőtökpürénk, akkor nem két perc. Az eredeti receptben tejszínhabbal díszítve tálalják, de szerintem a legnagyobb hülyeség lenne erre tejszínhabot tenni.
Breaking
Mindenféle rendkívülimód magvas gondolataim is vannak az emberekről és az életről és az univerzumról, meg a zsidókról (a gasztronómiájukról, nyugi), de most kérem, árulja el nekem valaki, mi az isten az a "fagyasztott vajastészta"? Melyik az? Külön-külön értem én a szavakat, tudom, melyik művelet a fagyasztás, tudom, mi a vajastészta, tudok olyat csinálni is, de itt az a feloldhatatlan ellentmondás, hogy a boltokban nem látok ilyet, a receptekben meg igen. Vagy az ugyanaz, mint a fagyasztott levelestészta? De a levelestészta meg a vajastészta nem ugyanaz! Akkor valami egyébmás titkos néven szerepel az intersparos hűtőládákban, amely évezredes titok anyáról lányra száll, de nekem elfelejtették elárulni? Vagy honnan veszi az a sok szakácskönyv- meg receptblogíró a fagyasztott vajastésztát? Megcsinálja otthon a vajastésztát, lefagyasztja, felengedi?? Mi az? Hogy néz ki? Milyen színű dobozban van? Mi van ráírva???
I said chocolate, people! The good one.
Sziget, terhesség, tésztaszósz
Voltunk sétálni a Hajógyári Szigeten tegnap, hát, mit mondjak, meghatározó élmény volt életemben először úgy látni a szigetet, hogy nincs rajta fesztivál, azonnal be akarok lépni valami, a Hajógyári Sziget természeti értékeinek védelméért harcoló zöld civil szervezetbe. Basszus, ez tök szép, itt nincs is fullasztó porfelhő és mocsár, nincs is hatvanezer részeg ember, se karaoke-sátor, itt nem is lesz fekete a taknyod néhány óra után, hanem kék ég van, zöld fű, meg aranyló platánok alatt kergetőző spánielkölykök. Persze, ezt az ember sejti magától is, de azért egészen más volt a saját szememmel látni. Egyébként jobban tetszett nekem, mint a Margitsziget, valószínűleg mert kevésbé civilizált, és nem is nagyon értem, hogyhogy eddig oda jártam sétálni és a Hajógyári soha eszembe sem jutott.
Ez még nem minden, ma azt álmodtam, hogy szültem egy gyereket tegnap, vasárnap délután, nagyon-nagyon valóságos volt az álmom, hazamentünk még aznap, ugyanott laktunk, ahol a valóságban, elgondolkodtam, hogy basszus, kilenc hónapig nem vettem észre, hogy terhes vagyok és nem is vigyáztam, hanem NY-ba meg mindenfelé utazgattam meg dohányoztam, dehát semmi jele nem volt. Plusz fel sem vagyok készülve, fogalmam sincs a gyerekgondozásról, és semmi cuccunk sincs, kéne venni pár könyvet meg egy kiságyat, vasárnap úgyis nyitva van az Ikea, és van az a nem túl drága rácsos ágy, amilyet asszem Susie-éknál láttam - gondoltam álmomban. (Sniglar rácsos ágy, 7990 Ft. A szerk.) És be kell telefonálnom a kórházba, hogy nem jövök és valaki vegye át a betegeimet meg tartsa meg az óráimat, basszus, hogy fogják ezt nekem elhinni, hogy egy hétvége leforgása alatt kismama lettem. A szülésre nem nagyon emlékszem, mert epidurális érzéstelenítést kaptam és attól elkábultam kissé, viszont ezért a férjemtől kérdezték meg, mi lesz a baba neve, és ő Ágostont mondott, ami nekem egyáltalán nem tetszik, pedig Ferencet beszéltünk meg eredetileg (egyébként tényleg). Le is csesztem ma reggel, hogy hogy mondhatott más nevet, de nem láttam rajta igazán a bűntudatot. Különben nem volt rossz álom, csomó problémát okozott az esemény váratlansága, de ezek mind megoldható problémának tűntek. Azért eléggé megkönnyebbültem, amikor felébredtem. Basszus.
A kedves sráccal meg másnap is összefutottam, csak ő épp beszállt a liftbe, én meg ki, "Sziaaaa, hogy sikerült a buli?" Lehet, hogy tényeg valami szinglicsajos-kombinés párnacsatát képzelt el, pedig szolid vacsora volt, párok részvételével, Suematrától nemrég tanult tésztaszósszal és szolid vörösborokkal. Bár húgom és én a tésztaszósz elkészítése közben pálinkáztunk, illetve én még söröztem is, de ez azért van, mert remek szakácstehetséggel és gasztronómiai kreativitással megáldott apánk egy időben Keith Floyd-rajongó volt, és akkor elég sokat láttunk mi is, és a Floyd minden főzés alatt elég rendesen eliszogat azért úgy szolidan, de hatékonyan.
I love to go fast, I love Egyptian kings
Mivel a múltkor megígértem. Mezítláb mászkálni a lakásban, meg odakint is, akár forró betonon, hidakon átmenni különösen jó, ahogy érzed a tapladdal, hogy mozog a híd. Szeretem, amikor iszonyúan forgalmas a város és egy mozdulatlan pont tudok lenni a káosz közepén. Rengetegszer egymás után meghallgatni ugyanazt a számot, rengetegszer megnézni ugyanazt a filmet, és kritikátlan módon darálni egymás után a sorozatrészeket. Szeretem, hogy egy csomó dalszöveget és verset tudok kívülről, bármilyen haszontalan tudás is ez. Szeretek tudni dolgokat és eligazodni az életben, nagyon szeretem, hogy minden helyzetben feltalálom magam, persze, előtte mindig tökéletesen meg vagyok győződve ennek az ellenkezőjéről.
Szeretem azt a fajta összhangot, amikor egy beszélgetésben teljesen értem, mire gondol a másik, és ő is érti, mit beszélek én, vagy amikor még ki sem gondolta, mit fog mondani, de én már tudom. Meg azokat a beszélgetéseket új ismerősökkel, amikor rájöttök a közös pontokra, a "jé-nekem-is-pont-ez-a-kedvenc-Hitchcock-filmem"-jelenséget, megnyugtató. Szeretek a sokoldalú lány lenni, sokféle, nehezen összeegyeztethető dolgot csinálni egyszerre, és azon hisztizni, hogy hogyan férnek meg ezek az életemben. Imádok felébredni korán, amikor nem kell felkelnem, és annyiszor visszaaludni, ahányszor akarok, szeretek délután egykor felkelni és négykor még pizsamában és kávéval ülni az internet előtt. Szeretek sétálni a Városban, egyedül, vagy néha mással, nagyon szeretem a kényelmes cipőket, az eső utáni időt, a furcsa fényeket, a nagy, félelmetes viharokat dörgéssel, villámlással, jégesővel. Szeretek beülni kávézni, a frissen őrölt kávé illatát, a brownie-t, a nagy, egészségesnek-látszó szendvicseket, a baklavát, a red curry-t, a créme brulée-t. Szeretek kiülni sörözni, a csapolt Leffé-t, a mojitot, a frissen préselt narancslevet, a fagylaltkelyheket, az őszibarackot. Szeretem a durva ízeket, a zellert, az olajbogyót, a nagyon csípőset. Szeretek moziba menni, popcorn-t enni és műanyag kóláspohárból inni szívószállal. Meg üvegből inni a bacardi breezert, dobozból inni a tejet, kézzel enni bármit, és take-away kávéspohárral szaladgálni a városban. Imádok napozni, szeretem, amikor csúnya, fehér csíkot hagy rajtam a bikinifelső pántja. Szeretek vonaton utazni, és azt a pillanatot, amikor felszálláskor a repülő kereke elválik a kifutópályától.
Imádom a macskakölyköket, mert cukik, és a felnőtt macskákat, mert független jellemek. Szeretem regényhősnőnek képzelni magam, általában sikerül. Szeretek hülyeségeken röhögni a férjemmel, és azt, amikor este ő már aludna, de én még mindig beszélek hozzá. Szeretek táncolni, szeretem a tequilát, a vállat szabadon hagyó trikókat, a hosszú nyakláncokat és színes selyemsálakat, bár azokat sosem hordom. Szeretem a feliratos pólókat, a nagy táskákat, a hosszú szoknyákat, a Lancome szemfestékeket, bár évente egyszer festem ki magam. Szeretek felpróbálgatni ruhákat, amiket aztán sosem veszek meg, ebben a csúcstartó egyszer Párizsban egy méregdrága rózsaszín Chanel estélyi.
Szeretem a babonákat és szertartásokat, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a világ menetét. Szeretek pszichoterápiás könyveket olvasni és pszichoterápiára járni, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a saját sorsodat, amit messzemenőkig el is hiszek. Titkon nagyon szeretem a munkámat, a munkahelyemet és a kollégáim többségét, bár folyamatosan rinyálok. Szeretek a mindenféle barátaimmal lenni és különösen szeretem mixelni a különböző helyről ismerteket, persze, mindig félek, hogy rosszul sül el, de eddig még nem volt semmi katasztrófa. Szeretek selejtezni és mámorosan kidobálni régi, haszontalan, vagy akár hasznos tárgyakat, és megmagyarázhatatlanul ragaszkodni más haszontalan tárgyakhoz. Vagy megírni egy hosszú blogbejegyzést, és aztán kitörölni a francba, mert úgy döntök, á, ez mégsem fontos.
Szeretem az olyan zenéket, amikhez valami emlék vagy más "jelentőség" fűződik, egyedül koncertekre járni, egyedül moziba menni, egyedül beülni valahová, egyedül lenni otthon, egyedül utazni. Szeretem Sopront, Brennbergbányát, Koh Phanghant, néha Budapestet késő este vagy hajnalban, Camden Town-t, a piacokat, a csendet, szeretek felmenni magas helyekre és lenézni a városra, a hajókat, az antikváriumokat, mert mindegyikben van egy könyv, ami rád vár. Szeretek enni a fürdőkádban, és az extra tusfürdőket, nyáron például a mentolosakat. Nem, nem eszem meg az extra tusfürdőket, ez két külön mellékmondat. Szeretek idézeteket vagy utalásokat elrejteni a blogbejegyzéseimben vagy a címükben, amiket csak néhány ember ért, de az bizonyára jól szórakozik. Dennis Leary-t, Kőhalmi Zoltánt, Für Anikó hangját, Clive Owent, Bruce Willist, Angelina Jolie-t Lara Croft szerepében, Jodie Fostert a Kapcsolatban, Linda Hamiltont, Jordant a Scrubsból. Szerb Antalt, Marquezt, Paul Austert, Hoffmannt, mert épp annyira rugaszkodnak el a valóságtól, amennyire én. Neil Gaiman-t, bár ő jobban. Szeretem, hogy nincs objektív valóság, vagy "van, csak érdektelen", nagyon szeretem az embernek azt a képességét, hogy nemlétező történeteket, akár személyeket vagy egész világokat talál ki, az evolúció legjobb vívmánya. Tudom, hogy ez nem olyan vicces bejegyzés, mint az utálom-os, mivel nem annyira spontán, meg én egyébként is akkor írok jól, amikor dühös vagyok, valamint végig az az érzésem, hogy valóban fontos dolgokat felejtek ki, és két nap múlva majd eszembe jutnak olyanok, amiket hihetetlenül szeretek, de kifelejtettem.
Női énekesek, siklóernyő, hidak, internet, Firefly, Haagen Dazs-fagyi. Problémákat oldani meg. Lávaköves masszázs, olcsó dvd-k, sárga sötétítőfüggöny, lazacos nigiri, Takács Zsuzsa-versek.
Could we be together in another world
Ez a másik kedvenc számom az új Goldfrapp albumról. Kicsit jobban emlékeztet régi Goldfrapp-re. Egyébként pedig arra a következtetésre jutottam, hogy ijesztően addiktív ez a zene, mert akárki, akivel eddig beszéltem róla, kétszázszor hallgatja repeatben és nem tudja abbahagyni. Én is, de én majdnem mindennel ezt csinálom.
Nincs kedvem nagyon blogot írni valamilyen oknál fogva, asszem azért, mert épp olyanom van, hogy rájöttem, hogy túl keveset foglalkozom a munkámmal, ami pedig érdekel és amit szeretek. Nem a betegekkel, velük nem nagyon lehet kevesebbet foglalkozni, mert ott vannak, hanem a tudománnyal. Fura, mert múlt héten még abban az időszakomban voltam, hogy fenébe a karrierrel, vidéken akarok élni, regényt írni és tai-chizni a kertemben, most meg ugyanezt akarom, csak nem érzem úgy, hogy ez különösebben ütközne a tudományos karrieremmel. Azaz, miután úgysem holnap fogok házat venni Sopronban, hanem mondjuk tíz év múlva, akkor addig akár nyugodtan kutathatok is. Köztünk szólva, valójában utálok cikket írni (nagyon), és most épp abban a fázisban tart az egyik témánk, hogy kellene, ezért mindenféle világnézeti kérdésekkel próbálok ködösíteni, hogy ti. nem a karrier a fontos, hanem tai-chizni a kertemben. De valójában csak arról van szó, hogy olyan nehéz cikket írni. Még porszívózni is szívesebben porszívózom, pedig azt is utálok.
Befejeztük a 30 Rock-ot, vagyis utolértük, ahol most tart a sorozat, tényleg egyre jobb, nézzétek. Love is like an onion, you peel away layer after stinky layer, until you're just weeping over the sink. Meg How I met your mother-t nézünk, ami egy kissé Friends-nyúlás időnként, de attól még elég vicces. Festettem tojásokat színesre, bár lehet, hogy nem sok értelme volt, mivel rögtön utána megettük őket. Sütöttem túrós rétest, aztán a 30 Rockban volt egy rész, amikor juharszirup-szagot éreznek, erről eszünkbe jutott, hogy milyen jó lenne ehhez juharszirup, olyannyira, hogy át is mentem érte az intersparba, és így megalkottuk a fúziós konyha egy remek példáját, magyar túrósrétes kanadai juharsziruppal, nagyon finom.
Még arról kell mesélnem, hogy voltunk megint a Parázs Presszó nevű helyen, ami még mindig nagyon jó hely, klassz belső környezet, magyar ételek az étlap egyik oldalán és thai ételek a másikon, ezúttal ettem green curry-t és nagyon, nagyon finom volt. Néha egy thai csaj jött ki a konyhából, valamint thai kisgyerekek szaladgáltak, ami sok mindent megmagyaráz. Valójában tetszik, hogy még kevesen járnak a helyre, gondolom, mivel új és nem fedezték fel az emberek, de a múlt alkalommal megijedtem, hogy ha ennyire kevesen vannak, akkor előbb-utóbb be fog zárni, ami pedig helytelen lenne, mert nagyon jó, és hova fogok akkor járni, olyan kevés normális hely van Pesten. Szóval menjetek oda, könyörgöm. Csapolt sört ne igyatok, minden más jó, 1000-1500 Ft egy főétel. Tudom, sokat segítene, ha végre megcsinálnák a honlapot és nem csak a címükre linkelhetnék. De itt egy kép.
Főleg csokoládé
Szombaton aztán hajnalban keltünk, mivel húgomtól kaptam ajándékba sznobképző tanfolyamot, amely, hogy úgy mondjam, méltóképpen ellenpontozta az előző este májashurkás-ecetestormás szocreál hangulatát. Nagyon klassz volt, megtanultuk, hogyan kell a teát és a csokoládét hozzáértően kezelni. A teáról sok újdonságot nem tudtam meg, mivel abból már alapból művelt vagyok, meg annyira nem is volt részletes, de azért jó volt egymás után végigkóstolni ugyanannak a teanövény típusnak a különböző tengerszint feletti magasságokban szüretelt változatait, és felfedezni a hegy lábánál termő fekete tea testességét a hegytetőn szedett levelek könnyedebb, fanyarabb ízével szemben. A csokoládéról viszont rengeteg újdonságot hallottam a szimpatikus fiatalembertől, aki egyébként orvosnak, illetve állatorvosnak tanult, de ez nem akadályozta meg abban, hogy kis, toszkán házi műhelyekben dolgozó hetvenéves mesterekhez szegődve ismerje meg a csokoládé halandók előtt féltve őrzött titkait.
Megtudtam, hogy a maják emberáldozatok kapcsán vérrel keverve itták, hogy az ital édesítését mexikói apácák találták ki, hogy a világ kakaóbab-termesztésének 96 %-át a Forastero nevű alfaj teszi ki (kesernyésebb, kevésbé tartós ízű, de nagy terméshozamú és ellenállóbb növény), és csak 4 %-a Criollo (amely növény kényesebb, kisebb terméshozamú, de a belőle készült csokoládé nem keserű, hanem tejszínes, önmagában édesebb, harmonikusabb és hosszan tartóbb ízű, tehát a profik Criollo-t esznek). Kóstoltunk csokoládét, úgy, mint a borkóstolókon a bort, azaz meg kellett figyelni a színét, illatát, a törés közben kiadott hangot, az állagát, ízét, utóízét, tanninos felhangokat, ilyesmit (itt van a téma bővebben). Megtanultam, hogy melyik csokoládétípushoz milyen bort illik inni, valamint, hogy a kakaómasszából a temperálás során lesz táblacsoki. A temperálás azt jelenti, hogy a masszát adott hőmérsékleten olvasztják, majd lehűtik, és ha ezt ellenőrizetlenül tesszük meg tábla csokoládénkkal (= felolvad a napon, majd lehűl), akkor fehéren kiválik a kakaóvaj, a hozzáértők ezt úgy nevezik, hogy a csokoládé, oops, "kiesik a temperből". És, hogy a csokoládé a közismert szerotoninon kívül például anandamidot is tartalmaz (az agyunkban az anandamid receptorokhoz kötődik a tetra-hidro-cannabinol, ha ez mond valamit), és persze egészségesebb, mint bármi.
Az az igazság, hogy nagyon élveztem felüdülésképpen efféle haszontalan dolgokat tanulni. És azt is megtanultuk, miféle módszerekkel lehet csokoládéitalt (laikus nyelven forrócsoki) készíteni, meg is csináltunk ott helyben egy csomó félét és megittuk őket borssal, gesztenyemézzel, tejszínnel, rummal meg anélkül, ami viszont egyáltalán nem volt haszontalan, hanem nagyon finom.
Egyébként az tetszett az egész programban, hogy a bonyolult luxusételek helyett az egyszerű ízek értékelésére tanított, és meglepődve fedeztem fel, hogy valóban van különbség ízesítetlen darjeeling tea és ízesítetlen darjeeling tea, meg étcsoki és étcsoki között. Meg az, hogy ezeket a drága csokikat és teákat tényleg mindenféle formában megkóstoltuk. És kaptunk ebédet is, pizzát.
Dear Buddha, please bring me a pony and a plastic rocket
Valahogy az az érzésem van, hogy véget értek az ünnepek, és most visszatekintőleg kell róluk írnom, biztosan azért, mert ügyelek ma, sajnáljatok. Pedig a java még hátravan, amelynek során majd innen a munkahelyemről kiindulva csináljuk holnap a család-turnét bejglivel, ezoterikával, házi készítésű tojáslikőrrel.
Szóval klassz volt, 23-án a férjem ügyelt én meg unatkoztam, ezért feldíszítettem a fát, megsütöttem a bennem szorult Sacher-tortát (a Sacher-tortát a céges karácsonyra akartam sütni, meg is vettem a hozzávalókat, aztán végül nem volt időm, így kollégáim kénytelenek voltak a közértben vásárolt kuglóffal beérni, de onnantól kezdve nem hagyott nyugodni a dolog, nekem meg kellett sütnöm azt a Sacher-tortát.) És megnéztem a Serenity című filmet, talán harmadszor, milyen jó még mindig az a film basszus, és mennyire kegyetlen, én nem szoktam bőgni filmeken, de ezen azért majdnem. Nem akarok félrevezető lenni, a Serenity, gondolom, amúgy egy közepes film lehet, ha az ember nem rajongó és/vagy nem látta a megelőző Firefly-részeket, de persze fogalmam sincs, úgysem tudom objektíven megítélni, én imádom.
Mi is volt még, voltunk tegnap sétálni dérlepte erdőben, egyedül jöttünk le a hegyről egy teljesen üres busszal (plusz sofőr), aztán sütöttem ilyen halat, tényleg iszonyú magasra csapnak fel a lángok, komolyan megijedtem, de nem gyulladt fel semmi. És ettünk Haagen Dazs és Ben&Jerry fagyikat, lehet, hogy ebből hagyományt teremtek, hogy nálunk szenteste a furcsa lazacokon kívül luxusjégkrém legyen a mindenkori menü. És kaptam fotóalbumot és dvd-ket és válogatásdvd-t: ezt egyszer a Tandemban találtuk ki, hogy az illető kedvenc sorozatepizódjaiból készült válogatásdvd, és ilyet kaptam a férjemtől, tök jól eltalálta, melyikek a kedvenc részeim. És L. ajánlására megnéztük a Man from Earth c. filmet, ami remek film (ezúttal ez az objektív ítéletem): olyan, mint egy kamaradarab, egy professzorokból álló baráti társaság egy faházban beszélget, egyikőjük, John búcsúbulijának keretében. Johnról aztán kiderül (vagy azt állítja), hogy ő valamiért nem öregszik, ennek megfelelően már az őskorban is élt, és azóta évezredeken keresztül, csomó mindenre emlékszik, a többiek persze nem hiszik el, meg valójában a néző sem lehet benne teljesen biztos, hogy nem blöfföl vagy ez nem a jól felépített téveszmerendszere. Szóval erről vitatkoznak sokáig, remek párbeszédek, csodás karakterek, klassz színészek, és időnként akkora szövegek, hogy csuda. A befejezésben persze van egy momentum, ami iszonyúan nem tetszik és kár volt beletenni szerintem, de valahol meg tudom érteni, hogy az amerikai közönségnek ez kellett bele, túl európai volt a film anélkül. Ettől eltekintve kötelező. Ja, meg megtaláltam L. blogját is.
Keresés
Kiemelten
Yummie az isten! Majdnem.Kapcs-ford
Isolde levelezik veletek néhaJó ügy
Ide is írok néha
Mások
- agnus
- alie
- anngel
- azigazzy
- ayitidoc
- blogtogon
- brainoiz
- hakkotsuki
- IKL
- kalib
- kardigan
- karlsruhe
- kisfoka
- lamorak
- lobotomia
- maminti
- mollyblooom
- montag
- mra
- nesztelencsiga
- nyulontul
- olga
- pestipucu
- roboman
- savanyúcukor
- suematra
- sulemia
- susie
- teodora
- Chili es vanilia
- Domestic Goddess
- Eszter befőz
- Criticalbiomass
- Bioetika Blog
- DrMortz
- Eperrózsa
- Mentők
- Sorozatjunkie
Kategóriák
- Brennbergbánya (14)
- Emberek (276)
- Esküvő (18)
- Film (38)
- Kaja (70)
- Kultúra (182)
- Munka (200)
- Nosztalgia (20)
- Nyafogás (707)
- Tudomany (57)
- Utazás (103)
- Vásárlás (105)
- Zene (143)