Harmadik hét

Továbbra is ornish a bioséftől, kb. semmi se egyezik az elvárásaimmal, a legundorítóbbnak tűnő dolgok eszméletlenül finomak, a finomnak hangzóak meg rosszak, hát az élet az csupa meglepetés, emberek.

Az élet az olyan, hogy van benne indiai kebab csirkéből mentás-joghurtos vitaminsalátával, ez valami saláta meg világossárga színű fasírtnak imponáló gombócfélék, egynek elmegy, a "császármorzsa" fahéjas szilvával-t meg azért rendelem, mert régen szerettem a császármorzsájukat, ami nem császármorzsa (ezért az idézőjel), hanem valami müzlis cucc igazából. Ezen savanyú szilvalekvár van, túl savanyú, túl tömény, túl szilvalekvár.

A keddi nap az teljes egészében a sátáné, de úgy, hogy már reggel nem jön a villamos 15 percig, ezért egymillió fáradt, büdös vagy ingerült emberrel kell utazni és elkések a reggeli megbeszélésről, és ebben a szellemben folytatódik, minden elromlik, nyűg, folyamatosan csörög a telefonom, kopognak az ajtón, az élet megoldhatatlan problémák folyamatossága, amiket mégis nekem kell megpróbálni, és az ebédem is, ami általában megérkezik 11 körül, most egykor ér ide. Van benne laskagombás zöldborsóleves, ezt előre utálom, mert tiszta, átlátszó leves benne úszkáló répával és gombával, pont mint a menzán, ehelyett ízre nagyon finom, otthoni nagyanyám-főzte levesekre emlékeztet. A padlizsán steak pirított fokhagymával, brokkoli krémmel és fényezett karottával kicsit megvigasztal, a padlizsán megsütve krémes és olvadós és van hozzá izgalmas, zöld trutymó meg persze répa. A répa, az egy biztos pont az életben.

Szerdán eszem olyat, hogy rizses laskagombával töltött kellevél sütőtökraguval, ami nem répa, meg hárombab saláta krémes kapor öntettel, ezekről csináltam fotókat is, lásd alább, meglepő módon a ronda, zöldes, babos, kaporszagú, ijesztő babsaláta a díjnyertes, nagyon jó cucc, nem érezni a kaprot, de nincs túlzottan babíze sem, tökéletes.

A csütörtöki kaja a legjobb a héten, rózsaborssal sült csirkemell forró babsalátával, ez csirkedarabkák, klassz babsaláta, és van rajta egy csomó egész hatalmas szemű bors, amik ropognak és kicsit csípősek, klassz. Képünkön. Az aranygaluska vanília öntettel meg olyan, mint az aranygaluska, csak barna lisztből van, de különben semmiben sem különbözik a klasszikustól, és sok és finom.

A pénteket nem szeretem, tandori burgonya háromhagyma chutneyval, ez konkrétan burgonya meg hagyma, én szeretem az egyszerű ételeket, egyszerű ízeket, meg azt is, amikor nem főzik szét a zöldségeket, de a burgonya igenis legyen nagyon puhára főzve, és... legyen szalonnával. Sok szalonnával. A kapros túrólepény meg igencsak karakteres két szelet, az egyiket elajándékozom, nekem ez túl férfias, túl savanykás, túl extra. Az apukám imádná, az pont az ilyesmit szereti.

Alternatively massage into the affected area

Végső kétségbeesésemben (hogy tudniillik szombat este fél öt van és még nincs se kitakarítva, se kész poszterem a jövő heti kongresszusra) most ehhez nyúltam, semmi extra szokvány étcsoki van benne, de a csomagolás.

For immediate relief of: Chocolate Cravings, Lovesickness, Exam Pressure, Mild Anxiety and Extreme Hunger.
Directions for use: Tear open wrapper, break off desired dosage and consume. Alternatively massage into the affected area. Repeat dosage as required until finished. If symptoms persist consult our local confectioner.

Második hét

Második hete eszem az ornish-diétát, most egy csomó levest rendeltem és nagyon jók voltak mind, nagy adag, finom, forró, őszi levesek.

A szilvaleves rizstejjel az finom, savanykás-fahéjas-fűszeres, lilás színű leves volt, amivel kapcsolatban az az élményem, hogy a kezelőben ettem meg, valami megoldandó osztályos problémáról beszélt nekem a személyzet, én pedig egyszerűen képtelen voltam másra figyelni, mint a csodálatos szilvalevesemre. A sütőtökleves hasonlóképpen csodálatos volt, mondjuk én alapból imádom a sütőtököt. A vörösbableves burgonyával meg semmi extra, teljesen korrekt bableves.

Ettem olyanokat, hogy zsályával párolt préselt lazac, brokkolival és kelvirággal, erről nincs kép, aztán babos tönkölygaluska zöldséges töltött karalábéval (ez sok, barna nokedli sok, vörös babbal összekeverve, meg egy franciasalátaszerű zöldségekkel töltött karalábé), vargánya ragu barnarizzsel és párolt zöldségekkel (1. ábra), négyszínű rizottó tofusülttel (2. ábra), sajnos a lila színű rizzsel sikerült leennem drapp szoknyámat, valamint csirkemellel töltött paprika zellerpürével, paradicsommal. Ez utóbbihoz nem jutottam hozzá olyan könnyen, mert pénteken szabadnapos voltam, és ezért felhívtam őket, hogy ne a munkahelyemre, hanem az otthonomba szállítsák a cuccot, ami tavaly klasszul működött, idén viszont megígérték, majd kivitték a munkahelyemre, majd nagyon sokszor bocsánatot kértek. Azt hiszem, ha rendes ügyfél lennék, ki tudtam volna szedni belőlük valami kedvezményt, de így nem nagyon volt ötletem, mivel fejezhetnék ki irányomba a bűnbánatot.

Két édességet ettem a héten, azokat mindig imádom, brownie meggyel és barackkal-t, ami három nagy szelet, nagyon csokis brownie volt friss meggyel és nektarinnal, és mákos-joghurtos lepényt, ami meg két szelet lepény (az édességekkel úgy látszik nem fukarkodnak), tömény mák. Összességében teljesen meg voltam elégedve a heti ételeimmel, a pénteki szállítást leszámítva, de az meg nem a Séf, hanem a szállító cég hibája amúgy is.

Első hét

Ez az a bejegyzés, ahol a kajákról írok, mindjárt, csak először magyarázat. A bioséf eredetileg vegetariánus konyha, én viszont húsos ételeket ettem, a rejtély megoldása pedig a séf új fogyasztó és szívvédő diétája, amit az Ornish fedőnevű diétás módszernek megfelelően állít össze. Én személy szerint nem vagyok semmilyen diétás módszernek elkötelezett híve, ebben csirke van meg hal meg zöldségek, amiket szeretek, aki bővebben szeretne olvasni a diéta mibenlétéről, orvosi alkalmazásáról, az fáradjon errefelé. A honlapon egyébként annyi az izgi, hogy regisztrációkor meg kell adni az ember testsúlyát, mennyit mozog, meg még pár adatot, ez alapján a rendszer kiszámolja a heti tápanyagszükségletet, és amikor rendelem az ételeket és sorban kattintgatom be, hogy melyiket kérem, akkor oldalt mutatja több színes csík, hogy az eddigi rendelés mekkora részét teszi ki a heti megengedettnek. Teljes napi étrendet lehet rendelni hat napra, amiből én csak kétharmad ebédet szoktam (főétel plusz egy valami) öt napra, ez a heti megengedett zsír és szénhidrátbevitelem töredékét szokta mutatni, az élelmi rost bevitelemnek viszont elég nagy %-át, ez jó. Olyan nem történt, hogy többet akartam volna rendelni a heti megengedett zsíradagnál, úgyhogy akkor nem tudom, mi történik, kigyullad-e egy piros lámpa, megszólal egy riasztó vagy kommandósok veszik körül az épületet.

Kezdjük azokkal, amik tetszettek. Ettem kókusztejben párolt tilápia filét thai zöldségekkel, ez nagyon finom, nagyon puha, nagyon omlós hal volt, egy marék csíkokra vágott, kicsit csípős zöldséggel, szerettem. A legfinomabb a héten a pénteki kaja volt, amit úgy hívtak, hogy "Tökfőzelék" tökmaggal pirított csirkemellel, én a tökfőzeléket utálom és utoljára szerintem oviban ettem, amikor felettem állt a dadusnéni és hiába sírtam, esélyem se volt, megjegyzem, a gyermekkori traumatizáció rengeteg mindent okoz az ember személyiségében a későbbiekben, most olvastam nyomtattam ki erről számtalan cikket, de ez mellékszál. Tehát arra gondoltam, kaland az élet, hátha az idézőjel javít valamit a tökfőzeléken, vagy éppen azt jelzi, hogy nem is tökfőzeléket értenek alatta, hanem steakburgonyát vagy csokoládéfagylaltot vagy egy piros sportautót. Párolt, zöld színű zöldségcsíkokat (gondolom, tök, de mivel évtizedek óta nem ettem sütőtökön kívül más tököt, így nem lehetünk benne biztosak) értettek alatta kevéske fűszeres lében, meg puha csirkemelldarabkákat tökmagba forgatva. És ettem olyat is, hogy padlizsános mini pizza ruccola krémmel, ami kis, barna tésztakorongocskákat jelentett padlizsánkrémmel a tetejükön, meg zöld trutyit, meg is kaptam a magamét a nézelődőktől ("az meg mi, kakispogácsa?"), de igazából finom volt. Némelyik étel mellett volt egy kevés jégsaláta is, holott benne sem volt a nevükben, ezt örömmel üdvözöltük. Volt még csirkemellel töltött padlizsán kelvirágpürével és sárgarépával (képünkön, értelemszerűen a kelvirágpüré a furcsa színű Dolog, ami nem a padlizsán és nem a répa),

valamint parajos gnocchirolád paradicsomos laskagombával és parmezánnal, amelyet kényszerítő erejű logisztikai és pszichológiai nyomásnak engedelmeskedve nekiadtam a Filozófusnak (képünkön) (nem a Filozófus, a rolád). Konkrétan az történt, hogy ügyelet utáni szabadnapon voltam, ezért kimentem ebédelni a városba Alaine-nel egy meg nem nevezett olasz étterembe, ahol elképesztően finom ruccolás raviolit ettem és elképesztően finom tejeskávét ittam, miközben megbeszéltük az életünket, de ez mellékszál, utána még visszajöttem a munkahelyemre. Itt szomorkodott a Filozófust délután fél háromkor úgy, hogy még nem volt ideje ebédelni, és ugyan eredetileg haza akartam vinni a kaját vacsira, megesett rajta a szívem, nekiadtam, és alaposan megfigyeltem, milyen érzelmeket tükröz az arca, amíg eszi. A görbe nagyjából három szakaszra volt osztható, 1. megtudja, hogy kaját kap, öröm, meglepetés, 2. elkezdi enni, fintorgás, undor, csalódottság, amelynek verbálisan is hangot ad "én ettem már gnocchit és az nem ilyen volt", "miből van ez, nyers kukoricadara?", "és ez mi ez a zöld, valami csíra?", majd fokozatos átmenettel értük el a harmadik szakaszt, 3. derűs, megbocsátó arckifejezés, "végül is meg lehet ezt enni, ha az ember már megszokta", "te, ez nem is rossz" - kijelentésekkel.

A héten egy alkalommal rendeltem levest, amit szintén a Filozófus evett meg, fahéjas szilvalevesről van szó, próbáltam győzködni, hogy szerintem azt meg kell melegíteni és forrón kell tálalni, hogy fűszeres illatával felidézze a kandalló / a nyár melegét esős őszi délutánokon, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a gyümölcslevest hidegen esszük. Azt mondta, finom, csak az anyukája nagyobb darab szilvákat szokott bele tenni. A többi napokon meg édességet rendeltem, mivel imádom az egészséges bioédességet, tudjátok, amiben nincs sok cukor, viszont annál több méz meg barna liszt. Volt tiramisu ricotta krémmel, meg banánfelfújt szederöntettel (képünkön),

meg zabpehellyel töltött körte fahéjöntettel, ezek mind hibátlanok voltak, és volt a Coco-Kamut, amiről nem tudtam, micsoda, nos, ez kókuszreszelékkel kevert madáreledel volt, nem tudom, minek rendeltem meg, amikor utálom a kókuszt, a tökfőzelékes napon történt, úgy látszik, feszegetni akartam a határaimat. Sajnos, túl kókuszos volt és túl bio. Később utánanéztem, a kamut az egy magyar település, ahol tréfás kedvű honfitársaink parkot neveztek el az index.hu-ról, valamint egy ősi búzafajta. Sejthettem volna.

A fotókat én csináltam, ezért nem túl profik, de legalább a valóság van rajtuk.

A Maslow-piramis egy alsóbb szintjén eközben

Arra is gondoltam, mi lenne, ha eladnám a halhatatlan lelkemet az ördögnek, vagy legalább némi reklámfelületet, de aztán eszembe jutott az ördög ellentéte: a Séf, és írtam neki, hogy mi lenne, ha megint küldene nekem kaját ugyanúgy, mint rég. Mert az annyira klassz volt, lehetett mindig izgulni, hogy vajon miféle Dolog lesz a dobozban aznap, és ennyi öröm hadd legyen már az életemben, ha már ruhákat nem vehetek (ld. alább). Időközben megváltozott a menzánk és munkába állásom első mintegy hat évétől eltérően már nem eszem minden nap rántott halat, mivel nincsen minden nap rántott hal, helyette egyre kisebb, hidegebb, vékonyabb és ízetlenebb grillezett csirkemellet eszem minden nap és az egyetlen jutalom sivár ételem mellé az egyadagos Hellman's majonéz, de már azt is unom. Szóval durva dolgok jönnek, a hétre olyanokat rendeltem, amiknek a nevét se értettem, sőt, volt olyan, aminek a nevében szereplő szavakat sem. Minden héten egyszer írni fogok arról, hogy mit ettem a héten, négy hétig, az összesen négy bejegyzés, erre lehet számítani. Ha rossz lesz, megírom, hogy rossz, nyugi, nem része a dealnek, hogy csak dicsérek.

A ruhákkal meg az van, hogy a tavalyi sikeren felbuzdulva (ahol "siker" alatt azt értjük, hogy egész ősszel ugyanabban a Zsuzsinénitől örökölt fekete kardigánban vonszoltam magam borzalmas depressziósan egyik kilátástalan perctől a másikig) idén is arra gondoltam, hogy majd szeptember 1-től három hónapig nem veszek ruhákat. Aztán rájöttem, hogy ezt nyilvánvalóan képtelen leszek kivitelezni a Zöld Felső (ld. alább) miatt, és az ember ne tegyen olyan fogadalmakat, amiket majd nyilvánvalóan nem tart be, mert annak a vége szenvedés és meghasonulás és hová vezetne az, ha annyi félkézzel legyűrt szakmai, pszichoszociális, valamint inter-, intra- és extrapszichés konfliktus után végül egy kötöttpulcsi miatt kellene visszamennem költséges és elhúzódó pszichoterápiára, ezért némiképpen módosítottunk a szabályokon.

A mögöttes ideológia a szokásos, a ruhagyártás rengeteg széndioxidot termel, meg kell menteni a bolygót, véget kell vetni a pazarlásnak, meg kell tanulnom hűségesnek maradni a régi ruháimhoz és meg kell tanulnom, hogy az élet nem úgy működik, hogy ha megunod, akkor lecseréled. Hogy ha elkopik, akkor huss, beleszeretsz egy másikba, a régit meg kidobod. Bla, bla, bla, igazából spórolni akarok, de sokkal könnyebb, ha van hozzá ideológiám is, mert maga a pénz az sajnos a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére is csupán akkor érdekel, ha hirtelen megcsappan.

És nagyjából idén tavasszal vettem észre, hogy alig vannak a boltokban és az utcán sötétzöld cuccok: minden évben megvan, melyik szín hiányzik a palettáról, most épp ez. Azonnal elkezdtem akarni sötétzöld hosszú ujjú kötött felsőt, azt az igazi klasszikus sötétzöldet, amilyen színű szerintem a szerda (sokat segítettem, tudom). Persze, nyáron nem lehet kötött felsőt kapni, meg nem is nagyon vettem ruhákat, mert vagy annyit dolgoztam, hogy időm sem volt, vagy szabin voltam és kiegyensúlyozott, és nem volt szükségem semmiféle kényszeres önjutalmazásra. Mire észbekaptam, augusztus 30 lett, és a hátralévő két napban nem volt elég időm keresgélni a zöld felsőt, és csak peregtek az órák és közeledett a szeptember elseje, amikor bezárul a kapu és már nem vehetek ruhákat, uramisten, elviselhetetlen volt a feszültség!!! és akkor döntöttem. A szeptember 1-től számított 3 hónapig nem veszek mást - azaz sem ruhákat, sem táskákat, sem ékszert, sem sálat, pulcsit, nejlonharisnyát, sem csudacsuda gyöngyöket - csak zöld felsőt. Ha megtalálom a Zöld Felsőt. Ez fog következni.

Kaland az élet

Lassan tetőfokára hág az izgalom, ugyanis évek óta szeretnék egy olyan joghurtkészítő gépet, amilyen a szüleimnek van (kis tégelyek vannak benne és nem drága), és végre találtam egyet a vaterán, ma vettem át, jelenleg van benne a cucc, aminek estére joghurttá kell változnia.

Tudomtudom, a tejből akkor is joghurt lesz egy idő után, ha csak hozzáadunk joghurtot és állni hagyjuk, de az nem olyan.

Főleg süti

Most látom, hogy van megint segítsüti, a bevételt két koraszülöttosztálynak adják, és nagyon klasszul néznek ki a sütik, menjetek licitálni.

The Redundant Albumen Conundrum

Megmondom, még mi az, amit jó ideje nem értek. Viszonylag kevés gasztroblogot olvasok (kettőt), meg néha belefutok másokba is, pl. ma a főoldalon. Időről időre rendszeresen felbukkannak olyan receptek, amik azért jók, mert el lehet használni a hűtőben felgyűlt tojásfehérjét. Namost én lehet, hogy rosszul menedzselem a háztartást, de az én hűtőmben még sohasem gyülemlett fel tojásfehérje. Honnan van ezeknél az embereknél egy csomó felesleges tojásfehérje? Hova lett a sárgája? Hogyan? Miért?

Senki sem látja, hogy szembefordulok

Azon gondolkodom, hogy almatortát kellene csinálni, mert van egy csomó régi alma. Vagy azt a francia almatortát szeretném rekonstruálni, amit koleszos korunkban lehetett kapni a helyi pluszdiszkont mellett nyílt Francia Pékségben, jó drága volt, de este hét után féláron volt minden, és ott ettünk quiche-t meg croissant-t, meg almatortát. Vagy pedig olyat, amilyet Utrechtben sütött szülinapján az aranyos meleg srác, és amikor elkértem tőle a receptet, elárulta, hogy "porból" van, Dr. Oetker almatorta-kit. Persze, nem találok nekem tetsző receptet széles ez interneten, de majd valamit összerakok a rendelkezésre álló adatokból. 

A másik probléma, hogy a férjem fogyózik és itthon sem lesz, én meg azt szeretem, ha van közönségem, mert ahogy a könyvet az Olvasók, a festményt a Műélvezők, a mozit pedig a Nézők teszik élővé, ekképpen az almatorta is hálás közönséget igényel. De embereket nem akarok idehívni, mert van kedvem egyedül lenni. Példát kellene vennem Salingerről, aki állítólag az elmúlt évtizedek alatt két regényt is írt, amit senkinek sem adott oda elolvasni és nem is tervezi; vagy a Holdpalotában szereplő fickóról, aki képeket fest a sivatagban, annak tudatában, hogy ezeket soha senki nem fogja látni. 

Mármint rajta kívül, mert én enni fogok belőle nyilván. 

Persze, foglalkozhatnék a (legújabb tudományos) cikkünkkel is, amit feltehetőleg végül publikálunk valahol és sokmillió ember fogja elolvasni (legalábbis két reviewer biztosan), de ahhoz túl fáradt vagyok. 

Ebédhírek

Múlt héten ettem Gastroyalt, ami semmi extra, nem volt kiemelkedően finom, de ehetetlen sem, előnyük, hogy tényleg az volt a dobozban, ami az étel neve (bár a sopszka salátában az én fogalmaim szerint több paradicsom van, de lehet, hogy én tévedek, mivel imádom a paradicsomot), és hogy reggel kilenckor idehozta az ebédemet a futár, tehát sosem kellett éhesen várakoznom. Erre a hétre rendeltem a Telfoodtól finom(nak hangzó) diétás ebédeket, vissza is igazolták, ma 16.51-ig nem hoztak semmiféle kaját, nem hívtak, nem írtak emailt, hogy baj van, és négy telefonszámuk közül egyiket se vették fel, nem tudom, mi lehet velük, viharkár, összeomlás, de kénytelen voltam végül szalámis szendvicset venni a büfében. Most nem szeretem őket annyira.

Get yourself an egg and beat it

Úgy kezdődött, hogy rendeltkaját akartam enni megint. Vagyis nem, menjünk vissza még korábbra, valójában úgy kezdődött, hogy ráálltam a mérlegre. (Lehet, hogy számos tragikus történet kezdődött így? "Vagyis nem, menjünk vissza még korábbra: valójában úgy kezdődött, hogy Anna Karenina / Sylvia Plath / Médea ráállt a mérlegre.") Lényeg, hogy több logisztikai és pszichoszociális tényező együttállásának következtében meghíztam, és rájöttem, hogy túl sokat eszem, valamint amúgy is pszichotikus szinten unom a helyi menzát még mindig/már megint. Az évek előrehaladtával egyre rövidebbek a tünetmentes időszakaim, régebben több évnyi rántotthalat is jól toleráltam, most pedig már néhány hónaptól kikattanok, ez van. 

A Biochef-et ugyan nagyon szerettem és visszasírom, de annyi pénzem sose lesz most nincs "kedvem" hozzá.* Ellenben az egyik női magazinomban találtam egy ezerforintos Vegafood kupont, amit első megrendeléshez lehet felhasználni, úgyhogy kipróbáltam két napig. Nem, senki sem fizet ezért a bejegyzésért, csak rinyálni akarok, hogy milyen rossz volt nekem, hogy sajnáljatok. 

Először is kaptam olyat, hogy fitt spenótos tönkölytészta fetasajttal és olivával, ez barnászöld trutyinak nézett ki, de olyan ronda volt, hogy a bioséf-kaják látványán edződött ápolószemélyzet is döbbenten fintorgott rá. Előrebocsátom, hogy én egy kisvárosi lány vagyok becsületes magyar családból, azaz életem első felében rendesen túlfőzve ettem a makarónit, ahogy a magyar ember azt eszi, és körülbelül húsz évnek kellett eltelnie, mire értesültem róla, hogy a bicskások al dente címszóval félig nyersen eszik a kifőttésztájukat. De a lényegre térek, ez a tönkölytészta még az én számomra is túlfőzött volt. Szóval szétfőtt, ragacsos, barna tésztacucc, rajta zöld trutymák, az íze végülis jó volt, de az állaga borzasztó, az utolsó falat lenyelése után pedig nem tudom, milyen arcot vághattam, de empatikus főnővérhelyettesünk anyai hangon odaszólt, hogy "gyorsan igyál rá egy kis teát!". Aztán megnéztem, mennyi kalória van benne (tudom, előtte kellett volna, már mindegy), 670, vagyis nem is volt éppenséggel különösebben diétás kaja. 

Kaptam hozzá gyömbéritalt szerecsendióval és mentával , ami finom gyömbérízű volt, csakhogy egy ugyanolyan műanyag, zacskótetejű kajásdobozban érkezett, mint a főétel, és a dobozban lötykölődő lé igazán nagyon illúzióromboló látvány. Nagyon.

Másnap ettem fitt WOK-os ragu, piritott cukkinivel, karfiollevéllel és pritaminnal, ez feldarabolt zöldségeket jelentett, az egésznek kelkáposztaszaga volt, bár a nővérek szerint lehet, hogy a karfiollevélnek van ilyen szaga, valamint volt benne egy csomó répa. Az egésznek olyan egyforma semmilyen íze volt. Desszertnek meg ettem vegán mazsolás kölespuding vaníliás öntettel-t, na ez olyan volt kb. mint egy tejberizs, nagyon boldog voltam vele, hogy végre valami finom. Mndenesetre úgy összességében elég nagy csalódás volt az egész. 

Feltett szándékom azonban, hogy lefogyok négy kilót, és a menzakaja erre alkalmatlan, úgyhogy tovább próbálkozom, a jövő hétre rendeltem a Gastroyaltól mindenféle csirkemell ezzel-azzal-t, de már ma reggel mondta az egyik kolléganőm, hogy a Gastroyal az nem jó, hanem rendeljek inkább a Laci Bácsi Konyhájától, mert az a tuti. Nem, a Gastroyal se fizet nekem sajnos, azért választottam őket, mert már sokat hallottam a nevüket, elárulják az ételeik kalóriatartalmát, vannak diétás ételeik, nem kerül egy vagyonba, és elfogadnak étkezési jegyet. Meglátjuk. Ha ez nem válik be, akkor még a Totalfood-ra gondoltam, bár így olvasva nem valami meggyőző az étlapjuk. Lehet tanácsot adni kommentben, de napi 6-700 forintnál ne kerüljön többe. Ja, tudom, főzzek, néha szoktam. Mosoly. 

*Nem szabad a pénzről így beszélni, mert akkor tényleg nem lesz, anyukám mondta. 

Áfonyás keksz reloaded

Bevezetés

Sajnálatosan kevesen vizsgálták ezidáig az áfonyás-mandulás keksz problematikáját, a téma azonban nem veszített jelentőségéből és aktualitásából. Előzményeket illetően utalok kutatócsoportunk korábbi eredményeire. Részben a korábbi kísérlet limitációinak feloldása céljából, részben pedig a szerző összetett logisztikai és szociálpszichológiai tényezők eredőjeként kialakuló emocionális krízishelyzetének következtében a vizsgálatok folytatása mellett döntöttünk (olyan ideges voltam, hogy nekiálltam kekszet sütni).
Jelen vizsgálat elsődleges célja az AK0001 (Áfonyás Keksz) prototípusnál egészségesebb, magasabb élelmirost-tartalmú édesipari termék előállítása volt. Ennek érdekében radikálisan megváltoztattuk a lisztösszetételt (a korábbiakban alkalmazott rozsliszt helyett teljes kiőrlésű és fehér búzaliszt 3:2 arányú keverékét használtuk), valamint eltekintettünk a darált dió és a zabpehely alkalmazásától (ideiglenes készlethiány miatt).
A vizsgálat második szakaszában a késztermék humán fogyaszthatóságát egészséges kontrollcsoporton teszteltük. 

Módszerek

Eszközök, anyagok: Teljes kiőrlésű búzaliszt (15 dkg), finomliszt (10 dkg), margarin (15 dkg), barna cukor (15 dkg), vaníliás cukor (fél zacsi), sütőpor (fél zacsi), tojássárga (2), szeletelt mandula (5 dkg, kissé összemorzsolva), aszalt áfonya (fél zacskó), őrölt fahéj (fél teáskanál, hirtelen ötlettől vezérelve).
Szokványos konyhai eszközök, edények.
A hozzávalókat lege artis összekevertük egymással (sütőport külön a liszttel, tojássárgát külön a cukorral, amúgy simán össze). Ezt követően egy órát hűtőben pihent, majd kinyújtottuk, és konyhakés segítségével négyzet alakú lapokra vágva megsütöttük.
A vizsgálat második szakaszában a kekszet egészséges önkéntesekkel etettük meg, akik a vizsgálatvezető közvetlen családja és munkatársai köréből kerültek ki. A tesztelés során a péksütemény tetszési indexét az elfogyasztás sec-ban megadott időtartamából számítottuk, ezenkívül néhány random kiválasztott tesztalannyal mélyinterjú készült. 

Eredmények

A fenti módszerekkel 50 darab, küllemében igen ronda, kekszre emlékeztető süteményt kaptunk.  Színe világosbarna. Íze és állaga: egy kissé túl édes, de meglepően finom keksz. Hozzávetőleges számításaink alapján egy db keksz kalóriatartalma 60-70 kCal körül mozog. 

Megbeszélés

Vizsgálatunk során a korábban AK0001 kódnevű termék továbbfejlesztésére tettünk kísérletet. Eredményeink arra utalnak, hogy az említett módszertani változtatásokkal a fenti hozzávalók helyes alkalmazása során a kritériumoknak gyakorlatilag megfelelő péksütemény állítható elő. A keksz kalóriatartalma a korábbi verzióhoz képest csökkent, élelmirost-tartalma növekedett. Eredményeink értelmezhetőségét továbbra is korlátozza a hozzávalók pontatlan adagolása; olyan, validálatlan mértékegységek használata, mint a "fél zacskó"; valamint a sütő hőfokának ismeretlen volta (gázsütő egyes és kettes fokozat között valahol félúton). További fejlesztést igényel még a péksütemény esztétikai szempontból nem kielégítő külleme.
Vizsgálatunk második felében az AK0002 kódnevet kapott terméket humán mintán teszteltük. Az elfogyasztás átlagos időtartamából meghatározott tetszési index az irodalomban egyedülállóan magasnak bizonyult. A vizsgálat limitációi közé tartozik, hogy a kóstoltatást a reggeli étkezés előtt/helyett végeztük, így az eredményeket torzíthatja a vizsgálati személyek alacsony vércukorszintjéből adódó szubjetív éhségérzet. A megkérdezettek 100%-ban pozitív visszajelzésekről számoltak be.
A keksz eltarthatóságának időtartama sajnos jelen esetben ismeretlen, ennek meghatározásához követéses vizsgálatokra lenne szükség, azonban a humán mintán történő tesztelés következtében nem áll rendelkezésre egy követéses vizsgálathoz elegendő minta (azaz semennyi).
Vizsgálatunk ugyan nem irányult a kekszsütés emocionális hatásainak feltérképezésére, azonban mellékleletként meg kell említenünk, hogy a vizsgálat lefolytatása során a szerző hangulata jelentősen javult, feszültségszintje, szorongása csökkent. A továbbiakban érdekes lenne a fentieket pszichofiziológiai vizsgálómódszerek segítségével, például a kekszsütés előtt és után történő bőrellenállás-méréssel számszerűsíteni.   

Utolsó bioséfes bejegyzés

A hét első két napján beteg voltam otthon, így ráértem fotózgatni a kajákat. Bár fogalmam sincs a kajafotózásról, de legalább saját, valósághű képek, némelyik kattintva kicsivel vagy sokkal nagyobb lesz.

Főétel

Hétfőn ettem olyat, hogy toscan fehérbab, cukkinivel és paradicsom-rizottóval, ez paradicsomos-rozmaringos szószban lévő bab volt, ráadásul kétféle, a kisebb, normál fehérbab, meg az a nagyon nagy szemű bab, amiből a gesztenyepürét szokták hamisítani. A paradicsomos rizottó az egyik legjobb dolog a bioséfnél, nem is részletezem, jó kaja volt, semmi egetrengető bizarréria. Végülis paradicsomos bab rizzsel, szerintem efféléket esznek a vadnyugaton, amikor beesteledik és megáll a főhős, tüzet rak egy szikla takarásában, kibont egy konzervet, megmelegíti a tűz fölött, és megengedi, hogy a lova nyalja le a fakanalat. Bár Toszkánában nemigen vannak cowboyok. Whatever.

Kedden volt brokkolis rakott tészta paradicsomos édeskömény-salátával, ezt imádom, egyszerű és nagyon finom volt, mondjuk nem rakott tészta, hanem sima penne, a salátában pedig főként paradicsom volt meg zellerszár meg hagyma, meg valamennyi édeskömény is azért, de mivel remek volt így is, nem rovom fel nekik. Elég durván hagymás mondjuk, örültem, hogy nem dolgozom és nem kell egész délután azon aggódnom, hogy nehogy ráleheljek valakire. Így nézett ki (hát nem gyönyörű?):

 

A tofusült pékné burgonyával az a tipikus, normál ételeket utánzó vegetariánus kaja volt. Magyaros ízű sült tofu, meg hagymás krumpli. Így, hogy nem vagyok vega, szerintem az ilyesminek nem sok értelme van, mert ha sült húst akarok enni hagymáskrumplival, akkor eszek azt, ha meg izgalmas tofus vegakaját kívánok, az ne akarjon sülthús lenni, de megértem, hogy a vegetariánusok is vágynak időnként valamire, ami nagymama házikosztjára emlékeztet. Én ugyan nem vagyok nagy húsevő, valamint egyik irányba sem vagyok elveim szerint elkötelezve, de azért szeretném eloszlatni a kétségeket: semmiféle tofu nem képes még csak haloványan sem utánozni egy rendes eszterházy rostélyost vagy bécsi szeletet vagy akár provanszi csirkemellet. Ettől függetlenül finom volt, egy rendes, korrekt ebéd. A nővérek közben arról vitáztak felettem, hogy a tofu egészséges-e, mert az egyikük azt olvasta valahol, hogy az örök élet titka, a másik meg azt, hogy rákot okoz és emberi fogyasztásra alkalmatlan. Én utoljára ott tartottam, hogy egészséges fehérjeforrás, kivéve, ha irreálisan sokat esznek belőle sokáig, mert akkor a nemi hormonok képzésében okoz valami eltolódást és ez közvetve valóban megnöveli bizonyos betegségek kockázatát, de lehet, hogy azóta már más az elfogadott nézet, még a pszichiátria szakirodalmat sem követem megfelelő mértékben, nemhogy a táplálkozástudományt. 

Parajos rizs szezámos tofuval és chili szósszal. Parajos rizs: spenótlevelekkel összekevert barna rizs, nagyon jó, fogok ilyet csinálni otthon. Szezámos tofu: a tofu oké, viszont rájöttem, hogy én valójában nem szeretem a szezámmagot, csak ezt eddig nem tudtam. Az íze se jó, hanem ilyen fura, főleg nagy tömegben, és mi az, hogy ilyen kicsi? Számtalan, kicsi, aprócska mag? Nem tudom, fura. A chiliszósz az meg chiliszósz. Whatever. 

A mai zöldséglasagne, juhsajttal és paradicsommártással elég rendesen próbára tette a rugalmasságomat. Ugyanis olyan jól kitaláltam, hogy a bioséf legjobb kajái a zöldséges tészták meg a paradicsom meg a sajtok, hát akkor egy ilyen remek kompozícióval zárom majd a sort. Csakhogy ebben nincs tészta. Nem zöldséges lasagne, hanem zöldséglasagne. Vékonyra szeletelt zöldségek rétegezve vastagabbra szeletelt zöldségekkel. Szóval zöldségek, sajt, paradicsomszósz. Ami nem rossz végülis, de ha az ember már be volt állítva egy jó (tésztás) lasagne-ra, akkor mérhetetlen csalódást tud okozni a legfinomabb, legropogósabb káposztalevél is. Hát mindegy, miután túltettem magam a döbbeneten, végülis jó volt. 

Saláta

Saláták közül csak a jól bevált kecskesajtokat ettem, mert azok annyira finomak, volt extra kecskesajtfalatok diós kenyérrel (képünkön, kivéve kenyér), meg extra pácolt kecskesajt olívás cipóval. Az olívás cipó sokkal finomabb, mint a diós kenyér, az utóbbi furcsán nehéz és morzsálódós volt. Ezek a cuccok fognak a legjobban hiányozni, mert ahhoz drágállom, hogy magamnak megrendeljem (1100 körül vannak), ahhoz meg lusta vagyok, hogy magamnak megcsináljam. Bár végülis nem lenne nagy cucc, kecskesajtot, leveleket, körtét és olívás kenyeret is adnak az intersparban, csakhát az nem olyan. 

Édesség

Ez a karamellizált banán chilis szezámmaggal, ez annyira borzalmas volt, végre valami izgalom. Hű. Már látványra is, a dobozban, aprócska, szottyadt, szomorú Lények úszkáltak rendkívül gyanús lében, és tányérra helyezve sem sokat javult a helyzet. Basszus, hogy néz ez ki. A gyermekfalloszok végül ázott banánnak bizonyultak, a gyanús lé csípős, esetleg ha nagyon akarom, talán emellett karamellízű, kissé ragacsos szósz volt, az egésznek a tetején pedig úszkált a szezámmag. Hát ezt azért át kellene gondolni még egyszer, srácok, én sok mindent megéltem, annál is több mindent hajlandó vagyok megenni, de ez még nálam is kicsapta a biztosítékot. Kiettem a banánokat a becsület kedvéért, a lötty meg ment a cicáknak. (Nyugi, ez csak egy szófordulat, nincs macskám, és a képzeletbeli macskámnak se adok csípős szezámmaglevest.)

Túrógombóc  eperöntettel, erre mondjuk rá van írva, hogy tönkölylisztet és tönkölydarát is tartalmaz, de szerintem ezeket csak nyomokban tartalmazhatja, vagy nem tudom, mert igazából hófehér színű gombócok, amik érzésre tejszínnel kevert színtiszta túróból vannak, ami persze lehetetlen, mert a séf nem használ tejszínt (asszem). A fénypont az eperöntet, aminek annyira durván és mellbevágóan valódieper-íze van, hogy komolyan. Döbbenet.  

A flódnit azért rendeltem, mert állítólag a bioséfes flódni az olyan, amit meg kell kóstolni mindenféleképpen. A flódniról különben harminc évig nem tudtam, mi az, vagyis azt hittem, biztos valami bizarrul feltekert kalács, csak tavaly, a judapestről tudtam meg. (Nagyjából ezt: flódni: 1. fn tradicionális, jiddis sütemény, zsidó ünnepek jellemző édessége, a vékony tésztalapok közé több rétegben diót, mákot és almát töltenek. 2. mn, szleng Menő, vagány, kúl. /De javítsatok ki, ha tévedek./) A bioséfnél ez úgy néz ki, hogy tönkölytészta, szilvalekvár, dió, mák, a biosütik szép hagyományait követve egyáltalán nem édes, hanem főleg dióízű, szerintem nagyon finom, és meglepő módon nem csak egy, hanem két szeletet küldtek. Klassz volt. 

Akkor elmondanám még itt, hogy hétvégén lesz rendezvény az isten háta mögött, ahol lesz kint a bioséf és zsályában sült bio szürkeharcsát fog főzni, plusz ingyen répasütivel, meg mindenféle nagyon egészséges és hippi és bio dolgok fognak történni. Ez:  http://montecorona.hu/?p=61 . Rendelni persze nem lehetett halat sose, pedig nagyon szívesen ettem volna én is bio szürkeharcsát, de sebaj, mert ezzel véget ért az együttműködésünk és jövő héttől ehetek megint rántott halat. Yay. 

Egyetlen pillanatig se bántam meg ezt a dolgot, még akkor se, amikor rám szóltak a kommentelők, hogy eladtam a halhatatlan lelkemet tofuért és tönkölyért cserébe (mert összesen hat szponzorált bejegyzésről volt szó, fennállásom hat éve alatt, ennyi nekem belefér), meg akkor se, amikor borzasztó cuccokat ettem, mert kaland az élet. Klassz volt megismerni ennyi különféle kajaötletet és volt, amit már itthon is elkészítettem azóta (oké, nem nagyzolok, a diós túrógolyók volt az, amely túró összekeverve dióval, szóval nem igényel különleges szakácstehetséget.)

Mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasott, kattintott, vagy csak elviselt, és ezáltal lehetővé tette, hogy hat hétig biokaját egyek, tényleg, köszi.  

Utolsóelőtti kajás poszt

Ezen a héten sem ettem semmi borzasztót, pedig most próbáltam azért merészebb lenni. Valójában a legtöbb bioséfes ételnek a neve, illetve néhány esetben a külleme ijesztőbb, mint maga az étel. Persze lehet, hogy egyszerűen csak hozzáedződtem a meglepetésekhez, mint az Afganisztánt megjárt szuperkommandósok, annyira kemény lettem, hogy már szemem se rebben egy-egy medvehagymás répapuding láttán, és hamarabb felkapom a fejem a "szalámis zsömle" szókapcsolat hallatán, mint ha azt mondanád, "sóskakrémes-szezámos tofuragu kecsketúrós tönkölygaluskával". Nem tudtok meglepni többé.

Eddig még sosem rendeltem leveseket, úgyhogy most kértem párat, vajon mit tudnak. Ezek voltak: 

Gyömbéres lencseleves. Legdurvább dolog a héten. Vizuálisan úgy kell elképzelni, hogy átlátszó lében egy csomó főtt lencse, és sokkal nagyobb adag, mint az ember várná, kb. kétszerese volt a normál megszokott levesadagomnak. És annyira brutálisan gyömbéres volt, mint a lehető leggyömbéresebb, legcsípősebb gyömbértea, amit valaha ittam. Csípős, nagyon-nagyon gyömbéres. Nem olyan, mint a karácsonyi gyömbéres sütemény vagy a ginger ale, hanem brutálgyömbér. Csak azért tudtam megenni, mert szeretem a csípőset és annyira kemény vagyok, hogy csak na. Mellesleg rengeteget javult tőle a náthám, bár sajnos a hatás csak pár óráig tartott. 

Vargánya krémleves. Végülis oké, nem volt rossz, de nem volt benne tejtermék, a krémleves tejszín nélkül pedig olyan, mint a Dallas Bobby nélkül. Nem, annyira azért nem szar, inkább olyan, mint a Buffy Spike nélkül. Vagy a Veronica Mars Lillie Kane kísértete nélkül. Vagy mint a Scrubs Dr. Cox nélkül. Vagy mint azok a House-részek, amikor nem fájt a lába és bot nélkül szaladgált vidáman. Annyira talán nem elkeserítően rossz, mint az IT Crowd Richmond nélkül. Értitek. 

Szójapárizsival és sajttal töltött kellevél rántva, paradicsomos zöldsalátával. Gyengébb idegzetűeknek esetleg meglepetést okozhat a fenti étel, számomra azonban mindennaposak a hasonló események. Egyébként tényleg semmi extra, káposztalevélbe göngyölt sajt és párizsi, amely, esküszöm a Middleman első évadra, hogy a világon semmiben sem különbözik az interspar baromfipárizsitől. Tényleg nem.   

Indiai zöldségragu csírákkal és parajos rizzsel. Zöldségdarabkák voltak curry-vel, amit nem annyira szeretek, a rizs pedig túl ragacsos volt. Gondolom, ez koncepció, az indiaiak biztos így eszik a rizst, de én nem akarom. Mindegy, egynek jó volt.

Milánói metélt kecskesajttal. Ez egy klasszikus, hétköznapi milánói volt, spagettitészta al dente, paradicsomszósz, gomba, sajt, nagyon finom volt, bár cseppet sem különleges.

Vitaminsaláta medvehagymával. Rájöttem, hogy a vitaminsaláta az, amiben nem levelek vannak, hanem reszelt répa, karalábé meg efféle, egy egész nagy adaggal kapam, és komolyan elfáradt az állkapcsom, mire az összeset elrágcsáltam. Mi vagyok én, nyúl.

Parajjal és laskával rakott tócsni petrezselymes karalábéval. Ebben az ételben a tócsni volt kiemelkedően finom, rendes burgonyaízű, egyáltalán nem olajos, nagyon jó volt. Asszem ez pont az egyik olyan étel, amiről első héten áradoztam volna, hogy mennyire különleges, de most már megszokottá vált az étrendemben a laska meg a spenót, megtanultam, hogy ezek összepasszolnak. 

Túró tallérok citromos avokádó krémmel és mazsolával. A túrótallér az ilyen kis lapos teasüteményre emlékeztető korongocska, mellette citrommal és citromhéjjal kevert mazsola, és a nagyon zöld trutyi, ami az avokádókrém. Ez a séf egyik nagy találmánya, avokádókrémet édességekben használni, szerintem remek ötlet, nagyon finom volt. 

Már emlékszem, mért nem sütök gyakrabban

A közgazdaságtan hajnalán (= fogalmam sincs, mikor) született a Homo economicus fogalma, vagyis az az alapelv, miszerint az ember minden pénzügyi tranzakcióban úgy viselkedik, hogy saját maga számára a legtöbb nyereséget szerezze. Hogy a végén a legtöbb pénze legyen. Ennek érdekében racionálisan dönt. Azonban ezzel az érveléssel csak részben lehet megmagyarázni bizonyos folyamatokat: az emberek ugyanis időnként máshogy döntenek, mint ahogy azt a józan ész diktálná. Számos játékelméleti paradigma segítségével kísérletesen is modellezhetők ezek a döntési helyzetek, és úgy tűnik, a színtiszta racionalitáson kívül még affektív-emocionális tényezők is befolyásolják a a döntéseinket - altruizmus, káröröm, impulzivitás. Korábban "áfonyás-diós keksz" fedőnév alatt közölt vizsgálatunk tervezésénél ezeket a tényezőket sajnos nem vettük figyelembe, ami gyakorlatilag a projekt szánalmas bukásához vezetett. De részletezem. 

Van például az ultimátumjáték. A kísérleti helyzet úgy néz ki, hogy két játékos közül az egyik (legyen a neve 'A') kap 10 dollárt, valamint egy felszólítást, hogy ezt a 10-est ossza el kettejük között, ahogy akarja. 'B' játékos eldöntheti, hogy az ajánlatot elfogadja-e vagy sem: ha elfogadja, mindketten megkapják az adott összeget. Ha nem fogadja el, akkor senki nem kap semmit. A játék klasszikus esetben egy fordulós, tehát ennyi, itt a vége. 

A racionalitás elve alapján, ha a játékosok Homo economicus módjára a saját nyereségük növelésére törekszenek, akkor az 'A' játékos nyilván a számára lehető legkedvezőbb verziót fogja javasolni, vagyis 1 dollár a tiéd, 9 az enyém. Ha a 'B' játékos is hasonlóképpen működik, akkor ezt a verziót elfogadja (hiszen ha elutasítja, akkor mindketten, így ő is nulla dollárt kapnak, ha elfogadja, akkor meg kap 1-et, és 1 több, mint 0). A kísérleti eredmények szerint azonban az emberek nem ezt csinálják. Ehelyett, az 'A' játékos többnyire "fair" osztást javasol, 7:3 és 5:5 között. A 'B' játékos szintén totál irracionálisan viselkedik, ugyanis a 9:1 és 8:2 arányú osztásokat szinte mindig visszautasítja, ezt többféle kultúrában lemérték, nagyjából állandó.  Ezt érzelmi és evolúciós hatásokkal magyarázzák, amelyek részben az egyén számára jelentenek érzelmi nyereséget (jól megmutattam annak a köcsögnek, mi az, hogy csak ennyit ad), másrészt a nagyobb csoport számára is jelenthetnek (legközelebb, ha mással kerül össze, majd rendesebb lesz), bővebben pl. itt.

Érzelmi hatások, altruizmus, gőg, impulzivitás - ezeket a tényezőket hagytam ki a tervezésnél, amikor azt hittem, hogy kekszet sütök és napi 2 db kekszett reggelizek majd, negyven keksz esetén húsz napig. Persze, tudhattam volna, hogy egy csomót megeszik belőle (amúgy épp fogyókúrázó) férjem. Sejthettem volna, hogy én sem csak reggel eszem és nem állok meg két darabnál, hanem felzabálok egyből tízet, mert impulzív vagyok. És az is nyilvánvaló volt, hogy beviszek a kórházba egy pár darabot, na jó, egy kisebb dobozzal a kollégáknak, végülis tőlük kaptam a receptet, egyrészt önzetlen vagyok és nekik is jól esik egy kis keksz a kávéhoz, másrészt meg a hübrisz, muszáj időnként villognom vele, hogy tudok sütni. 

Szóval jelenleg már csak négy darab van. 

Ellenben már tervezem a következő projektet, oatmeal-raisin cookie. Asszem a sütés számomra az, ami Ally McBealnek a rövid szoknya. Sajnos egyikünknek sem lesz tőle jobb lába.  

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu