Sziget, terhesség, tésztaszósz

2008. október 20. 16:52 - címkék és kategóriák: Emberek Kaja Nyafogás - 3 komment

Voltunk sétálni a Hajógyári Szigeten tegnap, hát, mit mondjak, meghatározó élmény volt életemben először úgy látni a szigetet, hogy nincs rajta fesztivál, azonnal be akarok lépni valami, a Hajógyári Sziget természeti értékeinek védelméért harcoló zöld civil szervezetbe. Basszus, ez tök szép, itt nincs is fullasztó porfelhő és mocsár, nincs is hatvanezer részeg ember, se karaoke-sátor, itt nem is lesz fekete a taknyod néhány óra után, hanem kék ég van, zöld fű, meg aranyló platánok alatt kergetőző spánielkölykök. Persze, ezt az ember sejti magától is, de azért egészen más volt a saját szememmel látni. Egyébként jobban tetszett nekem, mint a Margitsziget, valószínűleg mert kevésbé civilizált, és nem is nagyon értem, hogyhogy eddig oda jártam sétálni és a Hajógyári soha eszembe sem jutott.

Ez még nem minden, ma azt álmodtam, hogy szültem egy gyereket tegnap, vasárnap délután, nagyon-nagyon valóságos volt az álmom, hazamentünk még aznap, ugyanott laktunk, ahol a valóságban, elgondolkodtam, hogy basszus, kilenc hónapig nem vettem észre, hogy terhes vagyok és nem is vigyáztam, hanem NY-ba meg mindenfelé utazgattam meg dohányoztam, dehát semmi jele nem volt. Plusz fel sem vagyok készülve, fogalmam sincs a gyerekgondozásról, és semmi cuccunk sincs, kéne venni pár könyvet meg egy kiságyat, vasárnap úgyis nyitva van az Ikea, és van az a nem túl drága rácsos ágy, amilyet asszem Susie-éknál láttam - gondoltam álmomban. (Sniglar rácsos ágy, 7990 Ft. A szerk.) És be kell telefonálnom a kórházba, hogy nem jövök és valaki vegye át a betegeimet meg tartsa meg az óráimat, basszus, hogy fogják ezt nekem elhinni, hogy egy hétvége leforgása alatt kismama lettem.  A szülésre nem nagyon emlékszem, mert epidurális érzéstelenítést kaptam és attól elkábultam kissé, viszont ezért a férjemtől kérdezték meg, mi lesz a baba neve, és ő Ágostont mondott, ami nekem egyáltalán nem tetszik, pedig Ferencet beszéltünk meg eredetileg (egyébként tényleg). Le is csesztem ma reggel, hogy hogy mondhatott más nevet, de nem láttam rajta igazán a bűntudatot. Különben nem volt rossz álom, csomó problémát okozott az esemény váratlansága, de ezek mind megoldható problémának tűntek. Azért eléggé megkönnyebbültem, amikor felébredtem. Basszus.

A kedves sráccal meg másnap is összefutottam, csak ő épp beszállt a liftbe, én meg ki, "Sziaaaa, hogy sikerült a buli?" Lehet, hogy tényeg valami szinglicsajos-kombinés párnacsatát képzelt el, pedig szolid vacsora volt, párok részvételével, Suematrától nemrég tanult tésztaszósszal és szolid vörösborokkal. Bár húgom és én a tésztaszósz elkészítése közben pálinkáztunk, illetve én még söröztem is, de ez azért van, mert remek szakácstehetséggel és gasztronómiai kreativitással megáldott apánk egy időben Keith Floyd-rajongó volt, és akkor elég sokat láttunk mi is, és a Floyd minden főzés alatt elég rendesen eliszogat azért úgy szolidan, de hatékonyan.

I love to go fast, I love Egyptian kings

2008. június 4. 22:09 - címkék és kategóriák: Emberek Kaja Kultúra Utazás Vásárlás Zene - 15 komment

Mivel a múltkor megígértem. Mezítláb mászkálni a lakásban, meg odakint is, akár forró betonon, hidakon átmenni különösen jó, ahogy érzed a tapladdal, hogy mozog a híd. Szeretem, amikor iszonyúan forgalmas a város és egy mozdulatlan pont tudok lenni a káosz közepén. Rengetegszer egymás után meghallgatni ugyanazt a számot, rengetegszer megnézni ugyanazt a filmet, és kritikátlan módon darálni egymás után a sorozatrészeket. Szeretem, hogy egy csomó dalszöveget és verset tudok kívülről, bármilyen haszontalan tudás is ez. Szeretek tudni dolgokat és eligazodni az életben, nagyon szeretem, hogy minden helyzetben feltalálom magam, persze, előtte mindig tökéletesen meg vagyok győződve ennek az ellenkezőjéről.

Szeretem azt a fajta összhangot, amikor egy beszélgetésben teljesen értem, mire gondol a másik, és ő is érti, mit beszélek én, vagy amikor még ki sem gondolta, mit fog mondani, de én már tudom. Meg azokat a beszélgetéseket új ismerősökkel, amikor rájöttök a közös pontokra, a "jé-nekem-is-pont-ez-a-kedvenc-Hitchcock-filmem"-jelenséget, megnyugtató. Szeretek a sokoldalú lány lenni, sokféle, nehezen összeegyeztethető dolgot csinálni egyszerre, és azon hisztizni, hogy hogyan férnek meg ezek az életemben. Imádok felébredni korán, amikor nem kell felkelnem, és annyiszor visszaaludni, ahányszor akarok, szeretek délután egykor felkelni és négykor még pizsamában és kávéval ülni az internet előtt. Szeretek sétálni a Városban, egyedül, vagy néha mással, nagyon szeretem a kényelmes cipőket, az eső utáni időt, a furcsa fényeket, a nagy, félelmetes viharokat dörgéssel, villámlással, jégesővel. Szeretek beülni kávézni, a frissen őrölt kávé illatát, a brownie-t, a nagy, egészségesnek-látszó szendvicseket, a baklavát, a red curry-t, a créme brulée-t. Szeretek kiülni sörözni, a csapolt Leffé-t, a mojitot, a frissen préselt narancslevet, a fagylaltkelyheket, az őszibarackot. Szeretem a durva ízeket, a zellert, az olajbogyót, a nagyon csípőset. Szeretek moziba menni, popcorn-t enni és műanyag kóláspohárból inni szívószállal. Meg üvegből inni a bacardi breezert, dobozból inni a tejet, kézzel enni bármit, és take-away kávéspohárral szaladgálni a városban. Imádok napozni, szeretem, amikor csúnya, fehér csíkot hagy rajtam a bikinifelső pántja. Szeretek vonaton utazni, és azt a pillanatot, amikor felszálláskor a repülő kereke elválik a kifutópályától.

Imádom a macskakölyköket, mert cukik, és a felnőtt macskákat, mert független jellemek. Szeretem regényhősnőnek képzelni magam, általában sikerül. Szeretek hülyeségeken röhögni a férjemmel, és azt, amikor este ő már aludna, de én még mindig beszélek hozzá. Szeretek táncolni, szeretem a tequilát, a vállat szabadon hagyó trikókat, a hosszú nyakláncokat és színes selyemsálakat, bár azokat sosem hordom. Szeretem a feliratos pólókat, a nagy táskákat, a hosszú szoknyákat, a Lancome szemfestékeket, bár évente egyszer festem ki magam. Szeretek felpróbálgatni ruhákat, amiket aztán sosem veszek meg, ebben a csúcstartó egyszer Párizsban egy méregdrága rózsaszín Chanel estélyi. 

Szeretem a babonákat és szertartásokat, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a világ menetét. Szeretek pszichoterápiás könyveket olvasni és pszichoterápiára járni, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a saját sorsodat, amit messzemenőkig el is hiszek. Titkon nagyon szeretem a munkámat, a munkahelyemet és a kollégáim többségét, bár folyamatosan rinyálok. Szeretek a mindenféle barátaimmal lenni és különösen szeretem mixelni a különböző helyről ismerteket, persze, mindig félek, hogy rosszul sül el, de eddig még nem volt semmi katasztrófa. Szeretek selejtezni és mámorosan kidobálni régi, haszontalan, vagy akár hasznos tárgyakat, és megmagyarázhatatlanul ragaszkodni más haszontalan tárgyakhoz. Vagy megírni egy hosszú blogbejegyzést, és aztán kitörölni a francba, mert úgy döntök, á, ez mégsem fontos.

Szeretem az olyan zenéket, amikhez valami emlék vagy más "jelentőség" fűződik, egyedül koncertekre járni, egyedül moziba menni, egyedül beülni valahová, egyedül lenni otthon, egyedül utazni. Szeretem Sopront, Brennbergbányát, Koh Phanghant, néha Budapestet késő este vagy hajnalban, Camden Town-t, a piacokat, a csendet, szeretek felmenni magas helyekre és lenézni a városra, a hajókat, az antikváriumokat, mert mindegyikben van egy könyv, ami rád vár. Szeretek enni a fürdőkádban, és az extra tusfürdőket, nyáron például a mentolosakat. Nem, nem eszem meg az extra tusfürdőket, ez két külön mellékmondat. Szeretek idézeteket vagy utalásokat elrejteni a blogbejegyzéseimben vagy a címükben, amiket csak néhány ember ért, de az bizonyára jól szórakozik. Dennis Leary-t, Kőhalmi Zoltánt, Für Anikó hangját, Clive Owent, Bruce Willist, Angelina Jolie-t Lara Croft szerepében, Jodie Fostert a Kapcsolatban, Linda Hamiltont, Jordant a Scrubsból. Szerb Antalt, Marquezt, Paul Austert, Hoffmannt, mert épp annyira rugaszkodnak el a valóságtól, amennyire én. Neil Gaiman-t, bár ő jobban. Szeretem, hogy nincs objektív valóság, vagy "van, csak érdektelen", nagyon szeretem az embernek azt a képességét, hogy nemlétező történeteket, akár személyeket vagy egész világokat talál ki, az evolúció legjobb vívmánya. Tudom, hogy ez nem olyan vicces bejegyzés, mint az utálom-os, mivel nem annyira spontán, meg én egyébként is akkor írok jól, amikor dühös vagyok, valamint végig az az érzésem, hogy valóban fontos dolgokat felejtek ki, és két nap múlva majd eszembe jutnak olyanok, amiket hihetetlenül szeretek, de kifelejtettem.

Női énekesek, siklóernyő, hidak, internet, Firefly, Haagen Dazs-fagyi. Problémákat oldani meg. Lávaköves masszázs, olcsó dvd-k, sárga sötétítőfüggöny, lazacos nigiri, Takács Zsuzsa-versek.

Could we be together in another world

2008. március 23. 10:15 - címkék és kategóriák: Film Kaja Munka Nyafogás Zene - 4 komment

Ez a másik kedvenc számom az új Goldfrapp albumról. Kicsit jobban emlékeztet régi Goldfrapp-re. Egyébként pedig arra a következtetésre jutottam, hogy ijesztően addiktív ez a zene, mert akárki, akivel eddig beszéltem róla, kétszázszor hallgatja repeatben és nem tudja abbahagyni. Én is, de én majdnem mindennel ezt csinálom.


Nincs kedvem nagyon blogot írni valamilyen oknál fogva, asszem azért, mert épp olyanom van, hogy rájöttem, hogy túl keveset foglalkozom a munkámmal, ami pedig érdekel és amit szeretek. Nem a betegekkel, velük nem nagyon lehet kevesebbet foglalkozni, mert ott vannak, hanem a tudománnyal. Fura, mert múlt héten még abban az időszakomban voltam, hogy fenébe a karrierrel, vidéken akarok élni, regényt írni és tai-chizni a kertemben, most meg ugyanezt akarom, csak nem érzem úgy, hogy ez különösebben ütközne a tudományos karrieremmel. Azaz, miután úgysem holnap fogok házat venni Sopronban, hanem mondjuk tíz év múlva, akkor addig akár nyugodtan kutathatok is. Köztünk szólva, valójában utálok cikket írni (nagyon), és most épp abban a fázisban tart az egyik témánk, hogy kellene, ezért mindenféle világnézeti kérdésekkel próbálok ködösíteni, hogy ti. nem a karrier a fontos, hanem tai-chizni a kertemben. De valójában csak arról van szó, hogy olyan nehéz cikket írni. Még porszívózni is szívesebben porszívózom, pedig azt is utálok.

Befejeztük a 30 Rock-ot, vagyis utolértük, ahol most tart a sorozat, tényleg egyre jobb, nézzétek. Love is like an onion, you peel away layer after stinky layer, until you're just weeping over the sink. Meg How I met your mother-t nézünk, ami egy kissé Friends-nyúlás időnként, de attól még elég vicces. Festettem tojásokat színesre, bár lehet, hogy nem sok értelme volt, mivel rögtön utána megettük őket. Sütöttem túrós rétest, aztán a 30 Rockban volt egy rész, amikor juharszirup-szagot éreznek, erről eszünkbe jutott, hogy milyen jó lenne ehhez juharszirup, olyannyira, hogy át is mentem érte az intersparba, és így megalkottuk a fúziós konyha egy remek példáját, magyar túrósrétes kanadai juharsziruppal, nagyon finom.

Még arról kell mesélnem, hogy voltunk megint a Parázs Presszó nevű helyen, ami még mindig nagyon jó hely, klassz belső környezet, magyar ételek az étlap egyik oldalán és thai ételek a másikon, ezúttal ettem green curry-t és nagyon, nagyon finom volt. Néha egy thai csaj jött ki a konyhából, valamint thai kisgyerekek szaladgáltak, ami sok mindent megmagyaráz. Valójában tetszik, hogy még kevesen járnak a helyre, gondolom, mivel új és nem fedezték fel az emberek, de a múlt alkalommal megijedtem, hogy ha ennyire kevesen vannak, akkor előbb-utóbb be fog zárni, ami pedig helytelen lenne, mert nagyon jó, és hova fogok akkor járni, olyan kevés normális hely van Pesten. Szóval menjetek oda, könyörgöm. Csapolt sört ne igyatok, minden más jó, 1000-1500 Ft egy főétel. Tudom, sokat segítene, ha végre megcsinálnák a honlapot és nem csak a címükre linkelhetnék. De itt egy kép.


Főleg csokoládé

2008. március 10. 16:14 - címkék és kategóriák: Kaja - 7 komment

Szombaton aztán hajnalban keltünk, mivel húgomtól kaptam ajándékba sznobképző tanfolyamot, amely, hogy úgy mondjam, méltóképpen ellenpontozta az előző este májashurkás-ecetestormás szocreál hangulatát. Nagyon klassz volt, megtanultuk, hogyan kell a teát és a csokoládét hozzáértően kezelni. A teáról sok újdonságot nem tudtam meg, mivel abból már alapból művelt vagyok, meg annyira nem is volt részletes, de azért jó volt egymás után végigkóstolni ugyanannak a teanövény típusnak a különböző tengerszint feletti magasságokban szüretelt változatait, és felfedezni a hegy lábánál termő fekete tea testességét a hegytetőn szedett levelek könnyedebb, fanyarabb ízével szemben. A csokoládéról viszont rengeteg újdonságot hallottam a szimpatikus fiatalembertől, aki egyébként orvosnak, illetve állatorvosnak tanult, de ez nem akadályozta meg abban, hogy kis, toszkán házi műhelyekben dolgozó hetvenéves mesterekhez szegődve ismerje meg a csokoládé halandók előtt féltve őrzött titkait.

Megtudtam, hogy a maják emberáldozatok kapcsán vérrel keverve itták, hogy az ital édesítését mexikói apácák találták ki, hogy a világ kakaóbab-termesztésének 96 %-át a Forastero nevű alfaj teszi ki (kesernyésebb, kevésbé tartós ízű, de nagy terméshozamú és ellenállóbb növény), és csak 4 %-a Criollo (amely növény kényesebb, kisebb terméshozamú, de a belőle készült csokoládé nem keserű, hanem tejszínes, önmagában édesebb, harmonikusabb és hosszan tartóbb ízű, tehát a profik Criollo-t esznek). Kóstoltunk csokoládét, úgy, mint a borkóstolókon a bort, azaz meg kellett figyelni a színét, illatát, a törés közben kiadott hangot, az állagát, ízét, utóízét, tanninos felhangokat, ilyesmit (itt van a téma bővebben). Megtanultam, hogy melyik csokoládétípushoz milyen bort illik inni, valamint, hogy a kakaómasszából a temperálás során lesz táblacsoki. A temperálás azt jelenti, hogy a masszát adott hőmérsékleten olvasztják, majd lehűtik, és ha ezt ellenőrizetlenül tesszük meg tábla csokoládénkkal (= felolvad a napon, majd lehűl), akkor fehéren kiválik a kakaóvaj, a hozzáértők ezt úgy nevezik, hogy a csokoládé, oops, "kiesik a temperből". És, hogy a csokoládé a közismert szerotoninon kívül például anandamidot is tartalmaz (az agyunkban az anandamid receptorokhoz kötődik a tetra-hidro-cannabinol, ha ez mond valamit), és persze egészségesebb, mint bármi.

Az az igazság, hogy nagyon élveztem felüdülésképpen efféle haszontalan dolgokat tanulni. És azt is megtanultuk, miféle módszerekkel lehet csokoládéitalt (laikus nyelven forrócsoki) készíteni, meg is csináltunk ott helyben egy csomó félét és megittuk őket borssal, gesztenyemézzel, tejszínnel, rummal meg anélkül, ami viszont egyáltalán nem volt haszontalan, hanem nagyon finom.

Egyébként az tetszett az egész programban, hogy a bonyolult luxusételek helyett az egyszerű ízek értékelésére tanított, és meglepődve fedeztem fel, hogy valóban van különbség ízesítetlen darjeeling tea és ízesítetlen darjeeling tea, meg étcsoki és étcsoki között. Meg az, hogy ezeket a drága csokikat és teákat tényleg mindenféle formában megkóstoltuk. És kaptunk ebédet is, pizzát.

Dear Buddha, please bring me a pony and a plastic rocket

2007. december 25. 18:53 - címkék és kategóriák: Kaja Kultúra - 6 komment

Valahogy az az érzésem van, hogy véget értek az ünnepek, és most visszatekintőleg kell róluk írnom, biztosan azért, mert ügyelek ma, sajnáljatok. Pedig a java még hátravan, amelynek során majd innen a munkahelyemről kiindulva csináljuk holnap a család-turnét bejglivel, ezoterikával, házi készítésű tojáslikőrrel.

Szóval klassz volt, 23-án a férjem ügyelt én meg unatkoztam, ezért feldíszítettem a fát, megsütöttem a bennem szorult Sacher-tortát (a Sacher-tortát a céges karácsonyra akartam sütni, meg is vettem a hozzávalókat, aztán végül nem volt időm, így kollégáim kénytelenek voltak a közértben vásárolt kuglóffal beérni, de onnantól kezdve nem hagyott nyugodni a dolog, nekem meg kellett sütnöm azt a Sacher-tortát.) És megnéztem a Serenity című filmet, talán harmadszor, milyen jó még mindig az a film basszus, és mennyire kegyetlen, én nem szoktam bőgni filmeken, de ezen azért majdnem. Nem akarok félrevezető lenni, a Serenity, gondolom, amúgy egy közepes film lehet, ha az ember nem rajongó és/vagy nem látta a megelőző Firefly-részeket, de persze fogalmam sincs, úgysem tudom objektíven megítélni, én imádom.

Mi is volt még, voltunk tegnap sétálni dérlepte erdőben, egyedül jöttünk le a hegyről egy teljesen üres busszal (plusz sofőr), aztán sütöttem ilyen halat, tényleg iszonyú magasra csapnak fel a lángok, komolyan megijedtem, de nem gyulladt fel semmi. És ettünk Haagen Dazs és Ben&Jerry fagyikat, lehet, hogy ebből hagyományt teremtek, hogy nálunk szenteste a furcsa lazacokon kívül luxusjégkrém legyen a mindenkori menü. És kaptam fotóalbumot és dvd-ket és válogatásdvd-t: ezt egyszer a Tandemban találtuk ki, hogy az illető kedvenc sorozatepizódjaiból készült válogatásdvd, és ilyet kaptam a férjemtől, tök jól eltalálta, melyikek a kedvenc részeim. És L. ajánlására megnéztük a Man from Earth c. filmet, ami remek film (ezúttal ez az objektív ítéletem): olyan, mint egy kamaradarab, egy professzorokból álló baráti társaság egy faházban beszélget, egyikőjük, John búcsúbulijának keretében. Johnról aztán kiderül (vagy azt állítja), hogy ő valamiért nem öregszik, ennek megfelelően már az őskorban is élt, és azóta évezredeken keresztül, csomó mindenre emlékszik, a többiek persze nem hiszik el, meg valójában a néző sem lehet benne teljesen biztos, hogy nem blöfföl vagy ez nem a jól felépített téveszmerendszere. Szóval erről vitatkoznak sokáig, remek párbeszédek, csodás karakterek, klassz színészek, és időnként akkora szövegek, hogy csuda. A befejezésben persze van egy momentum, ami iszonyúan nem tetszik és kár volt beletenni szerintem, de valahol meg tudom érteni, hogy az amerikai közönségnek ez kellett bele, túl európai volt a film anélkül. Ettől eltekintve kötelező. Ja, meg megtaláltam L. blogját is.

« Elejére | Újabbak

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy


Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb