Heti étrend
Komolyan jobban szeretek bemenni dolgozni, amióta ezt eszem, és tudom, hogy délben nem kell átmennem a menzára, ahol elkeseredetten próbálok keresni valami ehetőt, ami a végén többnyire mégis rántott hal és kajaszagú lesz a hajam és a ruhám, hanem kapok egy dobozban valami izgit. Ezek voltak:
Hétfőn ettem rozmaringos tofusültet fokhagyma lekvárral
és paradicsomos rizzsel. A tofut részemről szeretem, nincs semmilyen íze, de legalább mindenhez megy, és mivel nem is drága, koleszos koromban, amikor
imidzsből vegetariánus voltam két évig, rengeteg tofut ettem. Ez is csak olyan
tofu volt, mint a többi, ha egyet láttál, mindet láttad. A fokhagymalekvártól
kissé féltem, mert mi az, hogy lekvár, meg majd fokhagymaszagom lesz tőle és
elájulnak a betegek, de finom mártás volt enyhe, cseppet sem durva fokhagymaízzel.
Azt hiszem, ha egyetlen dolgot kellene megneveznem, ami tetszik a biochef-ben,
akkor az a paradicsomuk, szinte az összes zöldségnek zöldségebb-íze van a
megszokottnál, de a paradicsomnak különösen. Vidéken nőttem fel és imádom a
paradicsomot, azt, amelyik a nagyanyáim kertjében terem egy ilyen
lábszárközépig érő növény tetején, van egy jellegzetes illata és egy
jellegzetes íze, és ezt csak nyáron, néhány hétig lehet kapni. Az év fennmaradó
részében meg jobb híján eszem a melegházi meg dél-amerikából importált
paradicsomokat, amiknek ugyan vízíze van, de legalább pirosak. A bioséf
paradicsomja pedig hozza a normál paradicsomízt, nem tudom, hogyan lehetséges
ez márciusban, de őszintén szólva nem is nagyon izgat, csak adják ide. A kókuszkenyér
chilis csokoládékrémmel az egy kicsit bizarr volt. Képünkön.
Kedden ettem penne arrabiatát kapros cukkinivel, ez számomra az égvilágon semmiben sem különbözött normál penne arrabiatától, al dente, picit csípős. A cukkiniszeletek mellette voltak és csak épphogy enyhén voltak kaprosak, szerintem ez volt a héten az az étel, amit konzervatívabb ízlésűek is simán megehetnek. A császármorzsa fedőnéven futó, ööö, dologért már a múlt héten is rajongtam, császármorzsához ugyan nincs köze, viszont imádom. Megmondom, miből van: kukoricadara, tönkölydara, zabpehely, méz. Ennyi. Így: „a kukoricadarát, a tönkölydarát, a zabpelyhet az olajban pirítjuk, hozzáadjuk a mézet, és egy kevés vizet. Alaposan összekeverjük, majd a tűzről levéve fedő alatt duzzasztjuk.” Ennyi meg baracklekvár. A főnővérünk először nem volt hajlandó megkóstolni, mert hogy néz ez ki, de végül nagyon ízlett neki.
Szerda, pirított túrós burgonyagombóc zöldségraguval. Valójában nem tudom, miért ilyen jók a zöldségeik, feltűnően ropogósak és ízletesek. Azért ilyenek-e, mert bio, vagy mert frissek vagy jól voltak tárolva, vagy az elkészítési mód miatt, valószínűleg a fentiek közül mind szerepet játszik. A csokoládés-mogyorós muffin négy muffint jelentett, egyet megetettem a nővérekkel, osztatlan sikert aratott, finom csokis tésztában egész mogyorók, dicsérték nyakra-főre, bár a főnővér ehhez is el bírt volna képzelni egy kis lekvárt. Még így sem bírtam megenni az egészet, hanem két muffint elraktam másnap reggelire.
Csütörtökre nem rendeltem sütit, hanem előételt, ami diós
túrógolyók zöldsalátával. Ez mekkora ötlet, komolyan. Túró összekeverve
darált dióval, gombóccá formálva, plusz levelek. Ennyi. Nagyon finom, és sose
jutott volna magamtól eszembe, hogy diót összekeverjek túróval, pedig végülis
tök evidens, ezt fogom csinálni otthon ezentúl. Ettem még olívával gyúrt
juhsajtot, zöldséges laskával és sült paradicsommal, ez volt a legfinomabb
főétel egész héten, kb a görög tengerparton éreztem magam, sajtízű sajt,
ropogós zöldségek, olajbogyó, a paradicsomukról pedig már beszéltem. Nyam.
Péntek, ropogós tésztában sült zöldségek, pirított laskával és fűszeres burgonyapürével. Ebből a zöldségek, laska, püré klassz volt, a tésztát, amiben sültek a zöldségek, nem szerettem, olyan semmilyen, barna tésztaréteg volt, amilyet az ember bioételekben elképzel. A túrós kókuszgolyók-pirított mogyoróval-t nem tudom, miért rendeltem meg, amikor alapvetően nem szeretem a kókuszt, valamiért azt gondoltam, biztos nem lesz annyira kókuszos, de az volt, és túlságosan emlékeztetett a Raffaello-ra, amit kifejezetten utálok. Ezért egyet becsülettel megettem, a maradék hármon pedig négy kollégám osztozott, három nővér és egy orvos, mindegyiküknek nagyon ízlett és oda meg vissza dicsérték, hogy milyen egyszerű ötlet (kb túró összekeverve kókuszreszelékkel meg egy kis citrommal) és mégis milyen finom.
Azt hittem, hogy biztos híztam az elmúlt két hétben, mert a hal helyett mostanában egy főételt és egy desszertet is eszem, ami sokkal több édesség a szokásosnál, valamint futni se voltam két hete, de ma megmértem magam és nem. Ez jó dolog. A ropogós zöldségeik borzasztóan fognak hiányozni, ha majd már nem kapom őket. A fent felsorolt élelmiszerek összesen nyolcezer-valahányszáz forintot értek. A túlexponált fotók a biochef honlapjáról származnak.
A medvehagyma indokolatlan használata és más kalandos történetek
Akkor elmondanám, mit ettem a héten a biochef-től. Nagyon izgalmas volt, és a nap fénypontját jelentette kb, amikor kicsomagoltam a kajájukat, mivel addigra már rég elfelejtettem, hogy miket rendeltem, mivel az ételeik neve sok, egymás mellé nem való szóból áll és úgyis megjegyezhetetlen, valamint szerintem nem is léteznek ilyen ételek.
Engem egyébként azt hiszem, könnyű volt lenyűgözni, mert időtlen idők óta a szar menzai rántotthalat eszem, valamint tengerész apukám kínai, maláj és francia hatásokat tükröző főztjén nőttem fel, szóval nagyon nyitott vagyok és kalandvágyó az étkezés terén. Is.
Hétfő
Hétfőn beteg voltam, és felhívtam őket, hogy ne a munkahelyemre hozzák a kaját, de túl későn telefonáltam, már a futárnál volt, de odahozta a város túlsó felén található otthonomba kb. 12.50-re. Olyat ettem, hogy olívával gyúrt juhsajt roston sütve rozmaringos paradicsommal, ez finom, sajtízű sajt volt, finom, paradicsom-ízű paradicsomokkal, de erre később még kitérek. Ez egyébként diétás menü, nem is laktam jól, szerencsére azonban volt mellette császármorzsa meggy öntettel, hát az elég durva dolog, egyáltalán nem emlékeztet semmiféle császármorzsára, hanem inkább... nem tudom, búzatöretre, amit a kamrapadlóról söpörnek össze cséplés után. Nagyon gyanúsan nézett ki, és nagyon finom volt, rohantam az internetre megnézni, lesz-e jövő héten is, de smarninak nem smarni az, közelebb állt valami müzlis-zabos édességhez.
Kedd
Laskagombás metélt medvehagyma mártással, párolt zöldségekkel, és zabpelyhes csokis puszedli. Ez volt a legjobb kaja az egész héten, ezen a ponton lettem elkötelezett szupermarketrajongóból a bioélelmiszer örök híve és kezdtem el azon gondolkodni, hogy ha véget ér az egy hónapos megállapodás, akkor nem engedhetném-e meg magamnak mégis, hogy tovább egyem ezt. Spagettitészta volt ropogós zöldségekkel és fokhagymás spenótra emlékeztető zöld trutymóval, én attól ájultam el, hogy a zöldségeknek meglepően zöldségízük volt. Sose értettem, hogy a biokajában mi lehet a pláne, de talán ez. Nem azok a szokványos, nagyon szép színű, de tökéletesen ízetlen zöldségek voltak, mint amiket az ember az intersparból hazahord, hanem a répának répaíze volt, a gombának gombaíze, satöbbi. Igazi, finom, valódi zöldségek, ropogósan. Nyamm. A párolt zöldségről nekem a menzai "zöldköret" néven futó borzalom jut eszembe, ami tesco gazdaságos fagyasztott zöldab és répa sós vízben megfőzve. Na, ez nem ilyen volt. A süti kicsit csoki-, kicsit biosüti-ízű volt, én a részemről szeretem a teljes kiőrlésű, nem túl édes, egészségesnek imponáló édességeket, a főnővérünk szerint "nem rossz, de azért kéne hozzá egy kis lekvár meg tejszínhab".
Szerda
Kecskesajttal töltött gombafejek répa és burgonyapürével, itt azért elég nagy szükség volt nyitottságomra és kalandvágyamra, mert nem éppen biztatóan nézett ki a dolog, dehát én rendeltem magamnak a répapürét. A gombák finomak voltak, a kecskesajtot eleve nagyon szeretem, a répapürének pedig sem az ízével, sem az állagával nem volt baj, répaíze volt, nem okozott szenvedést az elfogyasztása, csak az előítéletek, meg mégis, maga a tudat, hogy bébiételt eszem. A mákos-almás rétes két nagy szelet volt, és máig is egy kissé bűntudatom van, ugyanis mindet felzabáltam szemrebbenés nélkül, pedig két kollégám is folyamatosan nézett és többször megjegyezték, hogy milyen éhesek.
Csütörtök
Kecskesajtos babos lepényt rendeltem medvehagyma mártással, ez megint egy kicsit szokatlan összeállítás. Két réteg teljeskiőrlésűnek imponáló tészta között volt vörösbab és sajt, ami ijesztőnek tűnik így együtt, de klassz volt, sajnos, nagyon gyorsan kellett megennem, mert csütörtökön mindenféle értekezletek vannak. A kollégák, akik egyébként remekül szórakoznak napi étkezéseimen, és mindig nézik, na, milyen durva dolgot hozott már megint a futár, ezt furcsa szagúnak találták; ezenkívül megvitatták, milyen jó dolog a medvehagyma, hogy néz ki, nem szabad összetéveszteni gyöngyvirággal és rém egészséges, tisztító hatása is van. A tiramisu túróval (képünkön) volt az az étel a héten, ami engem a legjobban emlékeztetett laikus megfelelőjére, vagyis a nem-bio, normál tiramisura.
Péntek
A pénteki ebédemet több, logisztikai és szociálpszichológiai tényező együttes következményeként nekiadtam főnökömnek, a Filozófusnak, aki negyven-valahány éves férfi. Burgonyakrémlevest evett medvehagymás galuskával és örmény gombalepényt tejfölös zöldségraguval. Beszélgetésünket az alábbiakban vágatlanul közölném.
isolde: - Na, milyen volt a kaja?
Filozófus: - Te, iszonyú jó volt.
isolde: - Mondanál róla három értelmes mondatot?
Filozófus: - Nos, a levest kissé merészebben is lehetett volna fűszerezni, valamint túlzottan pépszerű volt, én azt várom egy ételtől, hogy a benne lévő alkotóelemek egyértelműen elkülönüljenek egymástól. Nem volt rossz, de a fenti szempontok alapján még lehetett volna javítani. A második az iszonyú jó volt, jól is volt fűszerezve, volt egy enyhe édes íze is, ami remekül passzolt a zöldségekhez. A főétel esetében az alkotóelemek is jól elkülönültek, itt tehát nem állt fenn ez a probléma. Köszi még egyszer.
isolde: - És mit gondolsz, elegendő adag ez egy egészséges, felnőtt férfi számára?
Filozófus: - Igen. Feltéve persze, ha nem bányában dolgozik. Vagy ha mégis ott dolgozik, akkor diétázik.
isolde: - Köszönöm az interjút.
Összességében számomra pozitív csalódás az egész, én arra számítottam, hogy unalmas, fűrészpor- és karfiolízű trutyikat fogok kapni, (de legalább nem fizetek érte legalább nem rántott hal), ehelyett finom ízű és érezhetően friss, jó minőségű ételek, valamint le a kalappal a szakács kreativitása előtt. Minden nap tizenegy és fél egy között hozták, rugalmasan kezelték a helyszínváltást. A normál felnőtt ember adagja az egy főétel plusz egy valami (leves vagy saláta vagy édesség), tudom, hogy én nő vagyok, de nem szoktam reggelizni, ezért viszonylag sokat eszem ebédre. A felsorolt főételek 900 és 1350 Ft között mozognak, a heti ebéd így 8470 Ft-ba került volna.
A bejegyzés címe a fantázia szülötte, utalás Kőhalmi Zoltán egy stand-upjára, nincs arról szó, hogy a bioséf túl sok medvehagymát használna. A fotókat mind luciától kértem, mert én nem fotóztam.
Jó ügy
Továbbra is szolgáljuk, lesz sütiárverés, részletek itt. A lényeg kb. annyi, hogy a gasztrobloggerek sütnek egy csomó sütit, lehet rá licitálni, és a befolyt összeget egy anyaotthonnak adják anyák napjára. Egy tepsi süti ezresről indul, ami elég barátságos ár, az egész dolog pedig március 30-tól április 2-ig tart, úgyhogy nem is most kéne írnom róla, de már mindegy, majd úgysem felejtitek el, mert ott lesz oldalt a kis sütiszívecske.Tisztelt gyógyszertár,
ezúton jelezném, hogy az Önöknél a mai napon saját részemre vásárolt melegítő plüssállat a használati utasításban feltüntetett két óra helyett az előírásszerű 800 wattos, kétperces mikrózás után csak kb fél óra hosszáig tartja a hőt. És egészen hülyén is nézek ki az arcomra szorított teknősbékával. De úgy tűnik, segített. Vagy ez, vagy az echinaecea, vagy a lándzsás útifű, vagy a C-vitamin, vagy az Algopyrin, vagy a Neocitran, vagy a kamillás gőzölés, vagy a forró fürdő, vagy a Ben-gay kenőcs, vagy a Family guy, vagy a granulált gyömbértea, vagy a csípős leves, vagy a biocsászármorzsa, vagy az, hogy mindezeket munka helyett alkalmaztam a mai nap során mintegy felváltva.
Egyúttal máris teszteltem a bioséf rugalmasságát, ugyanis bementem dolgozni nyolcra, aztán kilenckor asszertívan úgy döntöttem, hogy beteg vagyok és hazamegyek a főnököm hazaküldött, és akkor felhívtam őket, hogy betegség okán az ebédemet ne a munkahelyemre hozzák, hanem a város ellenkező végén található lakhelyemre, és bár már elindultak a futárjaik és már a másik futárnál volt a kajám, mégis odahozták ebédidőre.
It's a rich man's world
Három db zsíros kenyeret és egy mézes kenyeret ettem ma vacsorára. Szemernyi kétségem sincs afelől, hová fog vezetni a mértéktelen spórolás: pénzes, kövér maca leszek hónapokon, mit hónapokon, heteken belül.
Jó, nem, mert taláncsak elkezdenek itthon is növények teremni végre. Az a szerencsés alkat vagyok egyébként, aki sokkal jobban szereti a jégsalátát és a friss lazacot, mint a csülköt meg a rántott húst, és a barna kenyeret jobban, mint a fehér kenyeret, szóval valójában iszonyú egészségesen bírok élni, amikor van rá mód. De most ez ennyire komoly, hogy az olcsó kaják egészségtelenek, az egészségesek pedig drágák? Ez azért elég szörnyű így a magyar népesség egészébe belegondolva. Plusz hiába oktatjuk a népet az egészséges életmódra, ha úgysincs pénzük megvenni. Vagy csak fantáziátlan vagyok, és kétszáz forintból remek egészséges vacsorákat lehetne összerakni? Én magamtól a fagyasztott spenótig jutottam. Ne, kérlek, ne mondjátok, hogy menjek a piacra, most voltam, csak hagyma van meg krumpli meg fejtettbab.
Reklám után jövünk
Az lesz, hogy nincs pénzem, mint az köztudott, így reklám van a blogomon, amiért kaját kapok majd, és hetente meg is írom, milyen az a kaja. Légyszi, ne gyűlöljetek. Baromi kíváncsi vagyok amúgy, mivel elképesztő ételkompozíciók szerepelnek a heti étlapon, ti. olyanok, amik a valóságban nem létezhetnének, mint például sárgarépás lencsevagdalt karalábé-cékla salátával medvehagyma olajjal. What? De az az igazság, hogy a menzánkon komolyan semmi normális kaja nincs, ezért én évek, ismétlem, évek óta minden egyes napon rántott halat eszem (az a klasszikus, menzai rántotthal), amikor fogyózom, akkor zöldkörettel, amikor nem, akkor fél adag sült krumplival, és még olyanokkal szoktam cifrázni, hogy 1. hozok mellé otthonról salátalevelet, 2. teszek mellé erős pistát, 3. teszek mellé ketchupot, 4. teszek mellé ketchupot és erős pistát és ezeket összekeverem egymással. Évek óta. Nagyjából kéthavonta bepróbálkozom valami mással, ilyen "hátha azóta jobb lett a rakott zöldbab, hogy utoljára ettem", de nem, rosszabb lett. Úgyhogy az az igazság, hogy bármiféle ételt, ami kissé megtöri a rántotthal-szériát, változatosságot és izgalmat hoz a mindennapjaimba, és nincs benne túl sok pacal, kelbimbó vagy kókusz, örömmel üdvözlök.
Az élet arra való, hogy a jó dolgokat megízleld
Itt most el kell mesélnem a Doomsday c. filmet, spoilerérzékeny olvasóink esetleg át szeretnék ugorni a következő bekezdést.
Szóval Skóciát megtámadta egy gyógyíthatatlan vírus, és ezért egy hatalmas fém fallal leválasztották a világ többi részéről és karanténba helyezték, de a kislányt még sikerült kijuttatni egy katonai helikopteren, bár a fél szemét kilőtték. Harminc év múlva kb a kislány már vagány katona, se istent, se embert nem ismer, fél szemmel és géppisztollyal, és akkor találnak pár fertőzött embert Londonban is, de közben kiderül a műholdképekről, hogy vannak skótok, akik élnek a fal mögött. Tehát nem haltak meg, tehát van ott valami ellenanyag. Ki mást küldenének be érte két tankkal, mint az egykori kislányt, aki Rhona Mitra, és 48 órája van (már nem emlékszem, mért annyi), hogy megtalálja és kihozza az ellenszert, ha létezik ilyen. És akkor Glasgow, anarchia, agyontetovált punkok, emberevő pszichopaták és láncos szado-mazo állatok motoron, lőfegyverek, lángszóró. Aztán elmenekülnek egy vonattal. Aztán skót várkastély, vértbe öltözött daliák meg várbörtön, lovaglás, lovaglósüldözés, hullámos hajú megszeppent skót leány, íj, nyílvessző, tegez, buzogány, na jó, gránátok is. És akkor véletlenül bemennek egy ajtón és találnak a hegy gyomrában egy régi katonai raktárat (?), amiben van egy csomó originál, működő telefon, meg egy konténerben egy pöpec fekete frissen lemosott kocsi tele tankkal és slusszkulccsal, és akkor eszeveszett autósüldözés. Akkora következetlenségek és baromságok és deus ex machinák, hogy eláll az ember lélegzete. Meg persze trancsír. Elképesztően vérbeli B-film, minden percét imádtam. Wow.
És kaptam hozzá kaviárt, libamájat, mézes-citromos-mandarinos csirkesalátát, rákokat, rumos banánnal töltött körtét és remek vörösbort. Wow.
És akkor még beillesztjük ide a 9 c. Tim Burton animációs film trailerét, ami meg micsoda és mért nem hallottam róla eddig? Igazán nagyon klasszul néz ki.
A múlt szivarfüstbe vész
Látom, semmi sem történik ma az interneten, csak rajtam van a grafománia, szóval most random elmesélem az utóbbi napjaimat. Heteimet. Az volt, hogy december közepén (15 körül asszem?) egy szakmailag és emberileg igazán felpörgött időszakot követően elmentem szabira, azzal a jelmondattal, hogy most pihenésképpen nem akarok embereket látni (semmi bajom velük, nagyon helyesek és érdekes lények, de egy bizonyos szint felett sok belőlük, ennyi), szóval otthon leszek a lakásban és azon fogok élvezkedni, hogy nincs ott rajtam kívül senki. Aztán persze kb. minden másnap bejöttem a munkahelyemre mindenféle ügyekből kifolyólag, meg karácsonyi ünnepségekre, meg találkoztam azokkal a barátaimmal, akikkel amúgy is szoktam, meg azokkal, akiket már rég láttam, például meglátogattam A Lányt A Hegyen, Ahová Ritkán Jár A Busz, persze, már rég nem lány, hanem szuperanyu. És karácsonyokat ünnepeltem különböző kocsmákban, például endless-es karácsonyt, ahol meglepetés ajándék forralt bort kaptam, mert anno beneveztem őket a goldenblogra, meg kétszemélyes karácsonyt Nikével a Marximban, ahol meg meglepően jó a forralt bor és újfent megvitattuk az élet nagy kérdéseit (férfiak, szorongás, pszichiátria), miután megajándékoztuk egymást nyakláncokkal. És a blogger bajtársakkal meglátogattuk Noizt is, aki lábát törte, amikor csellótokon csúszott le az Alpok behavazott lejtőjén Doktor von Höllensturm kastélyából, öltönye zsebében a bioinzulátor titkos tervrajzával, a nyomában egy csapat géppisztolyos martalóccal. Én meg kaptam nagyon színes mignonokat.
Még azt is eldöntöttem, hogy basszus, annyit sütöttem mostanában, most egy darabig nem sütök, ez volt kb. két csokis puszedlival, egy mézessütivel meg három muffinnal ezelőtt. Meg még azt döntöttem el, hogy újult lelkesedéssel vetem magam a tudományos munkába, mert H. egyszer kifejtette nekem, hogy így, hogy nem írom a cikkemet, nem lehetek a pszichoterápia reklámarca többé, és ettől a gondolattól azóta sem tudok szabadulni; valamint, hogy eljárok edzőterembe és gyönyörű és egészséges leszek megint. Végülis a sok szocializáció, sütés, valamint edzés miatt nem igazán maradt időm cikkekre, de terveim szerint januártól ismét újult lelkesedéssel vetem magam a tudományos munkába.
Mi is volt még. Rájöttem, hogy egyetlen dologra mégiscsak jó a körömlakk, hogy ne szakadjon tovább a kilyukadt harisnya. Így, hogy nem volt szülinapi bulim, azt hittem, kevesebb ajándékot fogok kapni, de még így is kaptam zakót, mignont, nyakláncot, fülbevalót, Buffy-t dvd-n, legót, ionizálós hajszárítót, és Sopronba majd még csak ezután megyünk. Tegnap délelőtt átmentem edzőterembe, esküszöm, többen voltak, mint egy átlagos szombaton, aztán feldíszítettem az ágat, befestettem a hajamat, kicsit főztem, becsomagoltuk az ajándékokat, ettünk lazacot borban (esendő az ember), kicsomagoltuk az ajándékokat. Jó volt. Ma reggel dolgozni jönni mondjuk már nem volt annyira jó, de most nem rinyálok tovább, mert éhes vagyok és inkább keresek valamit enni.
Gyertyatartó, dióhéj, lazactekercs
Voltunk vacsizni a Symbol nevű helyen (az a hagyomány, hogy a szülinapomon a férjem elvisz puccos étterembe, és most arra lettünk kíváncsiak). Érdeklődők kedvéért elmondanám, hogy egész jól néz ki a hely, legalábbis nekem tetszik, ahogy tökéletesen meghatározhatatlan stílusban vegyítettek műmárvány padlót, kerthelyiség-feelinget középen bárpulttal, piros műbőr székeket és süppedős kanapét meg barokkos gyertyatartókat. Mint sima vendég, a kaját is szerettem, remekül ráéreztek a fúziós konyhára a majdnem-olasz és majdnem-thai kajáikkal, de azért ha hisztériás étteremkritikus lennék, akkor már nem állna a hely. Kezdjük azzal, hogy karácsonyi zene szól, a szokásos Last Chritmas I gave you my heart - Rocking around the Christmas tree, és javítsatok ki, ha tévedek, de szerintem december 21-én az ember már eleget hallotta ezeket a számokat.
A leves elfogyasztása közben megkérdezi tőlünk a főpincér, hogy hogy ízlik a leves, szerintem pedig ne zavarjuk a vendéget (engem) evés közben, hanem hagyjuk, hadd nyelje le a kajáját, és amikor megette és elviszem a tányért, akkor megkérdezem, hogy hogy ízlett. A lazactekercsben ne legyen szálka, a diómousse-ban pedig ne legyenek mégoly aprócska dióhéj-darabkák. De komolyan, dióhéj. Emellett még a köretként felszolgált tésztával voltak súlyos problémáim, borzasztó volt az állaga: ragacsos, gumiszerű. Szerintem vagy ez valami házi készítésű pappardelle volt, és már alapból elrontották a tésztáját, vagy pedig órákkal korábban megfőzték al dente, és most csak kicsit felmelegítették és rárakták a szószt. Az ételek borzasztóan túl voltak díszítve, basszus, a diómousse meggyel szerintem nem igényli, hogy két külön kis pohárban hozzák ki a krémet és a meggyet, egy negyven centi hosszú, csónak alakú tál két végében, a tál közepén mézzel és piros szósszal rajzolt absztrakt ábrákkal, diószeletkékkel és mentalevél-csokrocskákkal. És még az is fura volt, bár szokatlannak tűnik erre panaszkodni, de annyira gyorsan kihozták az ételeinket, hogy csuda: kikértük a levest és már előttünk is volt, megettük és már ott volt a főétel. Mikor főzték meg? Na jó, lehet, hogy csak profik, végülis könnyen elkészíthető ételeket kértünk.
De különben jó volt, és még azon gondolkodtam, mekkora szerencse, hogy nem vagyunk milliomosok és járunk mindennap étterembe és vacsorázunk mindennap szakéban érlelt vajhal és lazac tekercset sáfrányos-lime-os pappardellével, hanem van, amikor szendvicset. Mert hogyan ünnepelnénk egyébként, mi lenne a fényűzés, hova lehetne fokozni? Mondjuk elugorhatnánk Franciaországba valamely Michelin-csillagos helyre, de kinek van kedve egy másik országba menni egy vacsi miatt. Vagy leugorhatnánk Fertőrákosra a Ráspiba, és örülhetnénk annak, hogy hű, helyben sütött kenyér, hű, házi készítésű szörp, amihez a bodzabogyót önkezével szedte a húsz méterre fekvő erdőben a tulaj. (A Ráspi egyébként valóban isteni jó hely, mindenkinek javaslom, életem egyik legjobb kajáját ettem ott és az atmoszféra is utánozhatatlan.) Másrészt, a lazactekercs és a sokkal jobban elkészített lazactekercs között azért mindenképpen kisebb a különbség, mint a lazactekercs és a szendvics között. Szóval pont jó ez így.
Sötét-világos-sötét-világos
Mesélek még, mi volt a héten, rengetegsok minden, aminek a 99%-a munka, amiről nem mesélhetek. Ez egyébként néha kár, mert a munkám az frusztráló, megterhelő, izgalmas, vicces és változatos, de több szempontból is helytelen lenne blogban írni róla, ez van. Mindenesetre mindig azt hittem, hogy már annyira fáradt vagyok, hogy több dolgot már nem fogok tudni csinálni, és akkor azért agyatlanul beszerveztem magamnak még több munkát, és aztán megcsináltam azokat, és most rém büszke vagyok magamra és kimeríthetetlen erőtartalékaimra, és csak kicsit hisztiztem. És pénteken még elmentem tai-chizni, aminek az izomlázat okozó verzióját nyomjuk, és aztán elmentem a tai-chi-s csapattal kínai étterembe, másnap meg házimunka, meg még elmentem edzőterembe, hátha attól elmúlik a tai-chi okozta izomláz, persze nem, de azért elmentem koncertre, ma meg dolgozom.
A kínai étterem, az fura volt, meg eleve az egész szitu, én alapvetően félénk, bizalmatlan vagyok és utálom a kínai kaját, úgyhogy tíz vadidegen emberrel kínaiba menni első hallásra nem az én programom, de képzeljétek el, a kínai kaja jó. Olyan helyen voltunk, ahol minden csak kínaiul volt kiírva, minden vendég kínai volt rajtunk kívül, a személyzet pedig csak kínaiul beszélt, úgyhogy a tolmácslányra bíztuk, hogy rendeljen nekünk ételeket, amiket aztán közös tálból ettünk pálcikával összevissza sorrendben. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jó kaják voltak, kesudiós csirke, meg csípős, szójaszószos sült ételek, padlizsán, fafülgomba, és nyoma sem volt illatos-omlós csirkének meg édes-savanyúnak meg a kínainál megszokott furcsa állagú trutyinak, ami a hivatalos verzió szerint ugyan keményítő, de ki tudja. Klassz volt.
A koncertekre szintén alig akartam elmenni, lévén már este volt és sötét és kinek van kedve kimozdulni olyankor, de aztán erőt vettem magamon, és szerencsére. A Metrosection is jó volt, őket régóta ismerjük személyesen és cuki ugrabugráló tizenhétévesekből mostanra már egészen rockzenekar-formájuk lett. Ellenben My baby wants to eat your pussy-rajongó lettem kb. az első szám alatt, bár mondjuk engem bármikor simán meg lehet venni olyasmivel, ha rasztahajú piros bársony frakkos-cilinderes énekes pilótanapszemüvegben láncdohányozva vidám punk-glam-rock-dalokat énekel dögös csajjal, szobalánynak öltözött transzvesztitával meg drakula gróffal karöltve. Wow.
A koncert előtt feltette nekem egy új ismerős lány azt a kérdést, amire utoljára 17 éves koromban bírtam értelmes választ adni, de már egyáltalán nem tudom, mit kell mondani arra, hogy "te milyen zenét szeretsz?". Dehát ha egyszer fogalmam sincs, bár közben azért érzem, hogy hangzik az, hogy "sokfélét", nem jön le belőle, hogy most akkor a Petőfit hallgatom-e vagy a Juventust. De milyen zenét szeretek? Az utóbbi időben újak közül Goldfrappet, Portisheadet és Didot szereztem be, meg Ladytront, de abból nem jó az új album, megtetszett a Harcsa Veronika, a szigeten ska-koncertekre szeretek menni, a futógépen Faithless-t, Prodigy-t és Destinys Childot hallgatok, New York felé menet a repülőn Air France album ment ezerszer, szomorú zenének The Nationalt hallgatok, az utóbbi időben a legjobb koncertélményem az Arcade Fire volt, az örök régi kedvencem Bob Dylan, Joan Jett, a Yes, a Doors, Joni Mitchell és Nina Simone, a legjobb zene házimunkához ABBA vagy Skunk Anansie (a munka jellegétől függően), bulizni Madonnára szeretek, az örök kedvenc számaim Pink Floyd Wish you were here és Iggy Pop Passenger, idén nyáron Kid Rock új dala volt a kedvencem, mostanában meg ez , de a Guano Apes-féle verziót is szerettem, az eredeti Alphaville viszont gáz. Mindig van egy-egy aktuális dögöscsaj-popzene kedvencem, én az alakulásukkor szerettem a Spice Girlst és szerettem a TLC-t, de kortársat most nem tudnék mondani, Britney új slágere borzalmas. Legújabban felfedezett kedvencem egy főként transzvesztitákból álló német glam-punk zenekar. Még azt a béna választ sem adhatom, hogy "igényes popzenét", mert a Coldplayt pl. kifejezetten utálom, de azt se mondhatom, hogy "dallamos rockzenét", mert Björk abba hol fér bele. Pedig valójában semmi extra, átlag szokványos zenei ízlésem van. Valaki hozzáértő esetleg lenne kedves elárulni, hogy akkor arra a kérdésre, hogy milyen zenét szeretek, mit kell egy mondattal válaszolnom a fentiek alapján, nagyon hálás lennék, mert bosszant ez a tanácstalanság, köszönöm.
Vér, gazpacho, kötöttsapka
Kivettem szabadnapot mára, aludtam tizenegyig, elmentem a spanyol ebédre, ittam sangriát, röhögtünk. Például azon, hogy hogyan lehetett volna meghackelni az eseményt (amely a húgomék vizsgarendezvénye volt vagy micsoda): például Matya megjelenhetett volna torreádornak öltözve, de rendesen cafatos-véres ruhában, és homlokát piros ronggyal törölgetve olyanokat mond, hogy "küzdött a bestia", a kardjáról kicsit még lerázza a vért a bejáratnál, aztán pedig "carramba!!!" felkiáltásokkal a falhoz csapdossa a gazpacho-s edénykét, mert nem hasonlít eléggé Florencía mama főztjére.
Vettem ajándékot plázában, elmentem szoláriumba, beleszerettem egy hetvenezer forintos Columbia sídzsekibe (nagy szükségem lenne rá a kék metrón). Bementem a boltba venni magamnak kesztyűt, aztán vettem inkább szupertrendi rogyasztottsapkát, bár minden sapkát utálok, de ez most kap egy esélyt, végülis ilyet visel mostanában Katie Holmes és Nicole Ritchie, és elég régóta valami kísértetiesen hasonlót a Klári Mama és a Mariska Mama, mely utóbbiak a nagyanyáim, szóval lehet benne valami.
Hallgattam zenét, olvastam könyvet, és egy nap alatt legalább egy hetet pihentem. Most pedig sütök végre brownie-t.
Kung-fu, flódni, nemeztáska
Elmondom, mi volt a hétvégén. Elmentem tai-chi edzésre, aminek köszönhetően nem bírok járni két napja, nagyon durván izomlázam van, klassz. Igazából fogalmam sincs, honnan jött most nekem ez a tai-chi, világéletemben messzi kerültem mind a keleti küzdősportokat, mind az elmélyülést igénylő mozgásformákat. Bár az apukám, amióta az eszemet tudom, próbált mindenféle eszközzel rávenni a küzdősportra hogy meg tudjam védeni magam a sötét utcán a fojtogatótól, de én hatékonyan ellenálltam, és mivel futni se járok, max kidumálhatom magam, ha megtámadnak, ez van. Olyan 12 éves korom körül egyszer sikerült elzavarnia valami karate edzésre, dehát komolyan, az nyilvánvaló volt, hogy nem nekem találták ki, ökölre támaszkodva fekvőtámaszozni, meg egyáltalán, az az egész bohóckodás a színes övekkel, meg hogy japánul kell számolni a felüléseket, ugyan kérem.
A velvet cikkét olvasva meg rájöttem, hogy én pontosan ide akarok járni, olyan kétórás tai-chi edzésre, ahol futni is kell meg edzeni és elfáradsz a végén, úgyhogy elmentem a Magyar Kung-fu Egyetemre. Persze egész héten féltem, hogy majd szörnyű lesz és kínaiul fog ordítozni velem Sensei Ping, mert nem tudok rendes fekvőtámaszt nyomni, de ilyen nem volt: mondtam, hogy kezdő vagyok, mondták, hogy próbáljam csinálni, amit a többiek, ami nem megy, azt ne csináljam, ha akarok, pihenjek. Futottunk meg nyújtottunk sokat, aztán gyakoroltunk kung-fu alaplépéseket/rúgásokat, aztán tai-chi mozdulatokat, és ott egyáltalán nem éreztem annyira durvának, ellenben, mint mondtam, két napja alig bírom megmozdítani a lábaimat az izomláztól. Durva. És egy kínaiul beszélő kung-fu mesternő oktatott minket, viszont a velvetes csajjal szemben én nem kaptam sem zöld teát, sem személyes útbaigazítást a végén, lehet, hogy az csak a médiának jár, de annyira nem is hiányzott. Különben kicsit utánanéztem a neten, az nyilvánvaló, hogy a magyarországi keletiküzdősport-iskolák kb. olyanok, mint a pszichoterápiás iskolák vagy a Brian életében a Júdeai Népfront meg Júdea Népe Front, van egy csomó és mindegyik szerint a többiek a dilettánsak. De ez engem cseppet sem érdekel.
A másik, hogy elképesztőek az emberek, meghallják, hogy mibe kezdtem és máris jönnek az ötleteikkel, hogy "járjál inkább wing tsunra / csi kungra / pilatesre / jógára, mert az sokkal jobb a testednek/a lelkednek/ősibb/olcsóbb/szebb/hasznosabb." Ez egy alapvető gyereknevelési hiba szerintem, a gyerek végre elkezd valamit magától, saját ötlettől vezérelve csinálni, és akkor puszta jószándékból rászólunk, hogy nem úgy kéne, hanem így meg így. Biztosan mindenkinek van olyan élménye, amikor házat épített legóból és az apukája odajött és beledumált, hogy hogyan lenne abból szebb ház, esetleg túlbuzgóbb apuka még önkezével bele is épített, szóval erről beszélek, hagyjuk most, hadd csináljam szépen a magam kedve szerint, végülis elég nagy gyerek vagyok már, mi bajom lehet, max rájövök pár hónap múlva, hogy mégse szimpik vagy mégse ezt akartam.
Ezenkívül megvettem a zsidó szakácskönyvet (szakácskönyvgyűjtő rokonnak ajándékba, de még nálam van), amiben számtalan olyan étel szerepel, ami se nem zsidó, se nem különleges, de örülök neki, mert eddig nem volt meg a receptje, mint például szilvás gombóc, meg egy csomó nagyon egyszerű étel, amire mondjuk felesleges volt elpazarolni két oldalt egy könyvből, de azért jó ötletek. Meg egy pár fancy recept, meg néhány valóban hagyományos zsidó ételnek tűnő kaja, libacomb, sólet, flódni. Nekem tetszik, hogy ennyire változatos, nagyon egyszerűtől a bonyolultig és "na ugyan már, mióta zsidó a túrós tésztá"-tól a maceszből készült lasagnáig (ööö, igen). De ami a legjobban megfogott az egész könyvben, az a Szombatjuk: hogy szombaton komolyan nem kell dolgozni, sőt, tilos. Szombaton nem néznek emailt és nem kapcsolják be a telefonjukat? Ez mekkora jó már! Persze, eddig is tudtam, hogy van a zsidóknak szombat, de valahogy most azóta azon gondolkodom, vajon ha eléggé katolikus vagyok, megcsinálhatom-e ugyanezt vasárnappal. Persze, értem én, hogy nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy pihenj egy napot egy héten, de azért saját elhatározásból elég nehéz, legalábbis engem mindig megtalál valami munka. És olyan kényelmes lenne azt mondani, hogy sorry, szombat/vasárnap/akármilyennap van, ma egy szalmaszálat sem tehetek keresztbe, tiltja a vallásom, ez a nap a pihenőnapom, Felsőbb Parancsolatra. Persze egészen biztos vagyok benne, hogy rögtön megszegném, mert nekem biztosan richtig pont aznap kellene halaszthatatlanul befejezni a cikkemet vagy letörölni a port, I have serious issues of authority. De azért a telefonkikapcsolást lehet, meg fogom próbálni heti egy napon, végülis mi bajom lehet.
És voltunk még a Vasárnapi Művész Piacon is, a Gödörben, hát őszintén szólva elég lelombozó volt, körülbelül három iparművész kettő darab tárgyára bírtam azt gondolni, hogy na jó, ha több pénzem lenne, esetleg vennék ilyet, pedig azt hittem, erőszakkal kell majd megakadályozni a vásárlásban. Meglepően ötlettelen és egysíkú volt, kb. az oldaltáskára varrt nyúl vagy cicaforma, a furcsa ábra pólón, a gombszemű varrott plüssállat és a furcsa tárgyak fülbevalóakasztón tematika ismétlődött. És tényleg csak az oldaltáskára varrott cica testtartásában különböztek, tisztelet a kivételnek (ezek főleg az ékszeresek, aki túl bírt lépni a bakelitlemez-fülbevaló és nemezbross vonalon, azok között egész szép bizsuk és ezüstök is voltak). Valójában megértem, hogy az iparművésznek is meg kell élnie valamiből, ha most a varrottnyulas táska megy, akkor azt kell árulni, de azért ez elszomorító, ennyi erővel tényleg legyárthatnánk a nyulastáskát gyártósoron. Ami meg szokatlan ötlet volt, az többnyire egyszerűen ronda vagy használhatatlan: oké, vicces dolog villából karkötőt hajlítani vagy tornacipőtalpból oldaltáskát varrni, csak nem szép és a funkciónak sem felel meg. Nem akarok tényleg egy művészt sem megsérteni, mert eleve nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember ilyesmire adja a fejét, másrészt gondolom, a piacon részt vevők nem reprezentatív mintája a magyar iparművésztársadalomnak, biztos csak a nyulastáskások jönnek piacra, de akkor is.
Vörösáfonyás háromdiós sütőtökös sütemény
Rövid kiruccanásunk következik a gasztroblogok világába. Egy évvel ezelőtt néztem ki ezt a süteményt, csak eddig sose volt itthon vörösáfonya, mert ritkán kapható és iszonyú drága. Most azonban vettem fagyasztottat az étkezési jegyemen, így végre eljött az ideje. Elmondom.
Hozzávalók:
24 dkg vaj
20 dkg barna cukor
20 dkg friss vörösáfonya (nálam fagyasztott)
12 dkg pörkölt pekándió*
2 tojás
25 dkg sütőtökpüré**
10 dkg olvasztott vaj ***
20 dkg liszt
20 dkg cukor
1 teásk. fahéj
1,5 teásk. sütőpor
1/4 teásk. só
*Pörkölt pekándió: megvesszük a pörköletlen pekándiót és kicsit betesszük a sütőbe, vagy száraz serpenyőben kevergetve pörköljük. Nagyon könnyen leég. Mivel pekándió nem volt itthon, de még az intersparban sem, ezért mandula, sima dió és kesudió keverékét tettem bele.
**Sütőtökpüré: megsütünk kb egynegyed sütőtököt a sütőben, kicsit összezúzzuk. Nálunk ez úgy ment, hogy reggel láttam a piacon, hogy jé, sütőtök, megsütöttem, csomót megettünk, félreraktam három szeletet és abból lett püré. Nem kell turmixolni, bármilyen evőeszközzel könnyen szét lehet trutyizni.
***Az eredeti receptben 90 ml olaj szerepel, de én vajat tettem bele, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy étolajat tegyek egy tésztába.
Elkészítés:
1. A 24 dkg vajat és a barna cukrot egy serpenyőben megolvasztom, míg barna, egynemű masszát nem kapok. Ezt beleöntöm egy kb. 20X20 centis, alufóliával ÉS sütőpapírral kibélelt formába. (Azért kell ennyire bélelni, mert folyékony, ragacsos valamit öntünk bele).
2. A diókat és az áfonyát összekeverem és azt is beleszórom a sütőformába.
3. Összekeverem a lisztet, sütőport, sót, fahéjat. Szép egyenletesen oszoljanak el az alkotórészek.
4. Felverem a tojást, belekeverem a cukrot, a 10 dkg olvasztott vajat, sütőtökpürét, majd - innentől már csak lassan kevergetve - a 3. pontban elkészített lisztes cuccot.
5. A kapott tésztát belesimítom a sütőformába. 175 fokon sütöm 35-40 percig, majd még tíz percig a kikapcsolt sütőben pihen.
6. Kiborítom egy falapra, lehúzom róla a sütőpapírt, így a tepsi aljába öntött karamellás-diós-áfonyás réteg most a sütemény tetején van.
Kicsit érdekes, a vörösáfonya alapvetően savanyú ízű, viszont van benne rengeteg cukor, szerintem finom. A sütőtök jó sokáig sül, szóval ha nincs előre elkészített sütőtökpürénk, akkor nem két perc. Az eredeti receptben tejszínhabbal díszítve tálalják, de szerintem a legnagyobb hülyeség lenne erre tejszínhabot tenni.
Breaking
Mindenféle rendkívülimód magvas gondolataim is vannak az emberekről és az életről és az univerzumról, meg a zsidókról (a gasztronómiájukról, nyugi), de most kérem, árulja el nekem valaki, mi az isten az a "fagyasztott vajastészta"? Melyik az? Külön-külön értem én a szavakat, tudom, melyik művelet a fagyasztás, tudom, mi a vajastészta, tudok olyat csinálni is, de itt az a feloldhatatlan ellentmondás, hogy a boltokban nem látok ilyet, a receptekben meg igen. Vagy az ugyanaz, mint a fagyasztott levelestészta? De a levelestészta meg a vajastészta nem ugyanaz! Akkor valami egyébmás titkos néven szerepel az intersparos hűtőládákban, amely évezredes titok anyáról lányra száll, de nekem elfelejtették elárulni? Vagy honnan veszi az a sok szakácskönyv- meg receptblogíró a fagyasztott vajastésztát? Megcsinálja otthon a vajastésztát, lefagyasztja, felengedi?? Mi az? Hogy néz ki? Milyen színű dobozban van? Mi van ráírva???
I said chocolate, people! The good one.
Keresés
Kiemelten
Yummie az isten! Majdnem.Kapcs-ford
Isolde levelezik veletek néhaJó ügy
Ide is írok néha
Mások
- agnus
- alie
- azigazzy
- blogtogon
- brainoiz
- hakkotsuki
- kardigan
- karlsruhe
- kisfoka
- lamorak
- lobotomia
- mollyblooom
- montag
- mra
- nesztelencsiga
- nyulontul
- pestipucu
- roboman
- savanyúcukor
- suematra
- sulemia
- susie
- teodora
- Chili es vanilia
- Domestic Goddess
- Criticalbiomass
- DrMortz
- Interszubjektum
- Sorozatjunkie
- Spoiler
Utolsó kommentek
- There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
- There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya... »
- Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
- There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh... »
- There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik... »
Kategóriák
- Brennbergbánya (7)
- Emberek (191)
- Esküvő (17)
- Film (31)
- Kaja (35)
- Kultúra (156)
- Munka (134)
- Nosztalgia (14)
- Nyafogás (497)
- Tudomany (43)
- Utazás (80)
- Vásárlás (89)
- Zene (117)