Dearest the shadows I live with are numberless

Basszus, most kellett megtudnom pilatesen, hogy Björk nem jön a Balaton Soundra. Pedig olvastam pár hete, hogy lemondta koncertjét hangszálbetegsége miatt, de azt hittem, az valami aktuális koncertje volt és júliusra biztos meggyógyul. Szomorú vagyok.

Azt írják a youtube-on, hogy ez a Hungarian suicide song, és hundreds of Hungarian people commit suicide while listening to this song. Hát nem tudom, én tíz éve pszichiátrián dolgozom, sok öngyilkost láttam, de egyik se említette a dalt. Mondjuk, igaz, hogy én sem kérdeztem meg, milyen zenét hallgattak, miközben nyomogatták ki a tartójából a harminc levél Xanaxot.

További trivia: angolul először Billie Holiday dolgozta fel a dalt, de a szegény amerikaiaknak túl pesszimista volt a szöveg (spoiler: magyarban az a vége, hogy meghal a csávó), ezért ugyan meghagyták az eredetit, de hozzáírtak még egy versszakot, amiben - nem fogjátok kitalálni - az illető felébred és kiderül, hogy csak álmodta a halálos befejezést.

I'm not dead, let's have dinner

Voltam Londonban, mert ott volt dolgom, de ha már dolgom volt, kinéztem, hogy mikor van valami jó koncert, volt is Laura Marling, úgyhogy összekötöttem ezzel, meg találkoztam húgommal, sétáltam parkban, ahol már nyílik egy csomó nárcisz meg kikerics, meg elmentem a Baker street 221/b-be, ha már egyszer rajongó vagyok. Ez a Sherlock Holmes-múzeum, nagyon klassz, de mondjuk ne számítsatok tőlem objektív, visszafogott véleményre, kívülről pont ugyanúgy néz ki a ház, mint a filmben, és amikor bemész az ajtón, akkor ott van az a lépcső, amin a filmben gyakran szaladgálnak, én már attól készen voltam, hogy "OMG!!!! a lépcső!!!".*

Azt hiszem, négy szintes a ház, az alsó szint a viktoriánus ajándékbolt, ahol Arthur Conan Doyle műveit, ólomkatonákat, pipát, kalapokat, meg effélét árulnak, a többi szint pedig be van rendezve úgy, mint Sherlock Holmes lakása, fotelek, hegedű, kandallópárkány, és mindenhol a használati tárgyai, nagyítók, dokumentumok, stb. Folyton emlékeztetnem kellett magamat, hogy ez nem olyan, mint pl. a Freud-múzeum, hogy tényleg ott van az a kalap, amit Sigmund Freud tényleg viselt és ezen a kanapén analizálódtak a neurotikus menyecskék, mert ebben a fotelben nem ült igazából Sherlock Holmes, mivelhogy ő nem létezik, hanem kitalált személy. A szomszédban Mrs. Hudson vendéglője van. Csináltam pár igen homályos képet a telefonommal, de azért felteszem, hogy lássátok, hogy tényleg ott jártam.

A koncert is tetszett, a sok-sok szomorú énekesnő közül, akiket az L. szokott ajánlgatni, Laura Marling lett az, akinek meg is jegyeztem a nevét és már 3 album óta a kedvencem. Ülős koncert egy viszonylag kisméretű helyen, nagyon-nagyon természetes és közvetlen hangulatú volt, jó fejek, aranyosak, viccesek és mindenféle megjátszástól mentesek voltak (Laura, meg a zenekara is), és nekem ez nagyon bejött. Két dologtól tartottam kicsit, egyrészt, hogy Laurának élőben nem olyan szép a hangja, mint lemezen, mert ezt sose lehet tudni ezeknél a nőknél, másrészt meg, hogy unalmas lesz, ezzel szemben az első három szónál hallottam, hogy jesszusom, de szép hangja van, és egyáltalán nem volt unalmas. Játszott sima egyszál-gitáros számokat, meg zenekarral is. A zenekaros számai engem az öreg Joni Mitchellre emlékeztetnek, amikor már nem volt olyan szép szoprán hangja, ellenben izgalmasabb, mélyebb és erőteljesebb számokat írt. Igen, tudom, én is röhögtem azon, hogy Laura Marling harmadik albuma "sokkal sötétebb, keményebb és erőteljesebb". (A How I met your mother-ben mondják ezt, és azt hiszed, hogy valami kemény rockról beszélnek, és aztán kiderül, hogy Norah Jonesról). Egy, a koncerten készült videót teszek be, nyilván nem valami szuper minőségű, ellenben pont ott voltunk.

Ingyen laktunk hotelban, ugyanis amikor legutóbb Londonban voltunk, 2010 őszén, akkor igencsak elégedetlen voltam a hotellal, overbookoltak és áttettek minket egy másik, sokkal messzebbi hotelba, meg hideg volt és undokok voltak és rossz irányba igazítottak útba a recepción, és ezt megírtam a tripadvisoron, és erre írt egy emailt a manager, hogy ezer bocs és hadd adjanak egy éjszakát ingyen, vigasztalásul. Gondoltam, mekkora hülyeség, miért mennék el egy napra Londonba, és miért mennék olyan hotelbe, ahol nem éreztem jól magam? Most meg pont egy napra mentem, úgyhogy írtam nekik, hogy áll-e még az ajánlat, és visszaírtak, hogy igen, jöjjek nyugodtan az ingyen éjszakámra. Klassz. Most nem volt hideg és normálisak voltak és nagy szobánk volt.

Persze, így is elköltöttem egy rakat pénzt, mert London rettenetesen drága, plusz venni kellett Camdenben csipkeruhát, meg Body Shopban testápolót, meg Accessorize-ban esernyőt. Vásárlás szempontjából eléggé globalizációellenes nézeteket vallok és nagyon szeretem, hogy még a mai világban is vannak olyan dolgok, amiket nem lehet mindenhol kapni, csak bizonyos országokban vagy helyeken.

Londonban ezúttal kedvesek és közvetlenek voltak az emberek, sütött a nap, nárciszok nőttek a parkokban, és ez még így két napra is nagyon-nagyon jólesett az itthoni több hónapos reménytelenség után. De most komolyan, én azzal töltöttem a januárt és a februárt, hogy gonosz, frusztrált, kelletlen ügyintézők, asszisztensnők és ápolónők próbáltak undokul lepattintani, ennek csak a tizedét írtam le ide, de nagyjából heti háromszor fordult elő az, hogy állok piros kabátban és egy asszony magyarázza az apehnél, a bankban, a bérosztályon, vagy az egészségügyben, hogy takarodjak onnét, mert nem vagyok benne a gépben vagy hasonló. Már komolyan elgondolkodtam azon, hogy a piros kabátommal van valami baj. És amikor nem ez volt, akkor meg a sok reménytelen, feketébe vagy szürkébe öltözött, szomorú emberrel utaztam a koszos bkv-n, akiknek a fele hajléktalan, akik részegek voltak vagy üvöltöztek egymással vagy nejlonzacskóból ették a káposztát és nem tudtam, mikor kapom el a rühöt, a tetűt vagy az influenzát, szóval nagyon remélem, hogy tavaszra azért ez a nyomorult város is képes lesz egy kicsit regenerálódni, mert ez így nem állapot. És ezt most nem azért mondom, mert ebben az országban már nem lehet élni se, tudom, hogy London is tele van őrültekkel meg bűnözéssel és ott is elkaphatod a metrón az influenzát (hát, a rühöt azt nem tudom), de mondom, a reménytelenség üdítően hiányzott.

*A félreértések elkerülése végett: tudom, hogy Sherlock Holmes nem egy sorozatszereplő, hanem könyv, és még abban sem egy fiatal, imádnivaló Aspergeres csávó, hanem egy középkorú, viktoriánus detektív kockás sapkában (habár megjegyzem, a tipikus sapkát nem A. C. Doyle találta ki, hanem későbbi korok.) Valamint a sorozatot nem a Baker street 221/b-ben forgatták, a valóságban a Baker street-i szobák sokkal kisebbek is, mint a sorozatban, bár nagyjából ugyanúgy vannak berendezve. Mondjuk koponya pont nem volt a kandallópárkányon. Szóval igazából nem azon a lépcsőn szaladgálnak, hanem egy pont ugyanolyan lépcsőn, és Watson blogját se John Watson írja, hanem a BBC marketingesei, de ne engedjük, hogy ez összezavarjon, reality is overrated.

Rule #32 Enjoy the little things

Addig is elmesélem, hogy voltunk színházban, a Nemzeti kamaratermében a Pánik című darabon, úgy emlékszem, hogy nevettem rajta többször is, de nem emlékszem, min. Igazán mély nyomot nem hagyott bennem a történet, úgy tűnik. Egynek jó volt. Három fickó szerepel benne, akik az élet nagy kérdéseit (mint munka, szerelem, agorafóbia) próbálják megoldani, némi felszínes pszichologizálás meg pár jó poén közepette. Kicsit sokat üvöltöztek, én pedig nem szeretem, ha a színpadon ordítanak*, mert az a véleményem, hogy egy jó darabban jó színészek ordítás nélkül is ki tudnak fejezni intenzív érzéseket, akár haragot vagy felindultságot is, de legalábbis próbálják meg.

Utána elmentünk az A38-ra Emika koncertre, az Emikát pedig szégyenszemre nem onnan ismerem, hogy elképesztően up-to-date vagyok kortárs elektronikus zenéből, és már akkor dubstepet hallgattam, amikor még nem volt menő, hanem onnan, hogy az egyik klipjében Mojzes Dóra magyar tervező kardigánját viseli, és amikor pár hete egyszer épp az interneten unatkoztam, akkor megnéztem a klipet. Semmi extra, ilyen távolságtartó női elektronikus zene, amit én pont szeretek, és pár nap múlva meg mondta az L., hogy jön  a hajóra, és gondoltam, jó, nézzük meg. Tessék, itt a szóban forgó klip.

Jött a csaj, szépen előadta a dalait egyedül a sötét színpadon. Nekem ez bejön. Elég jól szórakoztam eleinte a közönségen is, hát ebből látszik, hogy öreg vagyok, én ahhoz vagyok szokva, hogy egy koncerten mozoghat az ember a zenére. Egyetemista koromban, mintegy 10 évvel ezelőtt voltam Stockholmban The Gathering koncerten, és ott ért az első ilyen kultúrsokk, a svéd fiatalok ugyanis az egész koncertet teljesen mozdulatlanul végigácsorogták csendben, amikor magyar közönség már rég ugrabugrált és visítozott volna. (Pár hónappal később megnéztem még egyszer kb. ugyanazt a koncertet az E-klubban, és ott tényleg ugrabugráltak, tapsoltak és sikítoztak jó honfitársaim, csomót hálálkodott a zenekar.) Szóval, látom, sikerült ebből a szempontból is felzárkóznunk nyugateurópához és már csak mozdulatlanul, lehajtott fejjel, a telefonodat nyomkodva illik megnyilvánulni. Jobban zavart, hogy a közönség folyamatosan egymással pofázott, ami nem tahóság? Persze, az a legjobb, ha a koncert annyira hangos, hogy utána egész másnap sípol a füled, mert akkor tuti nem lehet dumálni közben, és/vagy annyira sodró lendületű, hogy egy hang se jön ki a torkodon, de ha mondjuk nem ilyen, hanem valami távolságtartó elektronikus zene, akkor is buziság végig dumálni, mert lehet, hogy valakinek meg pont ez tetszik és szívesen hallaná. Legalább 15 percig kellett véletlenül rugdosnom azt a két fiút, akik munkahelyi, céges problémáikat vitatták nagy hangerővel a fülem mellett, mire eltakarodtak. Érdekes. Legközelebb Laura Marling-ra megyek Londonba, az se a kifejezett dobhártyaszaggató rockzene, hát remélem, a britek tudnak viselkedni.

És ugyan nekem hiányzott a dohányzás, mert ugyan már nagyon keveset dohányzom (november végén vásárolt doboz cigim van meg), és azt pontosan ezekben az élethelyzetekben szoktam (koncertre várva, ciderrel a másik kezemben), ugyanakkor nagyon-nagyon tetszett, hogy kaptam levegőt, nem csípte a szememet a füst és másnap nem undorodtam a ruháimtól. Péntek este meg mentem hazafelé a mozgásterapeuta képzésről, többek között a Kazinczy utcán, enyhe, tavaszias idő volt, csomó kis giroszos meg egyéb kis kajáldából jöttek kifelé az egzotikus illatok, és az utcán mindegyik kis kocsma előtt dohányzó emberek ácsorogtam, tisztára, mint a Sohóban. Nagyon hangulatos. Gondolom, az ottlakók már most teljesen kikészültek az ablakaik alatt zajongó dohányosoktól, és hol van még a július, de erre nincs megoldási javaslatom.

*Mármint színházban, a színészek. Rockkoncerten kifejezetten szeretem, ha ordítanak a színpadon.

A klasszikusokról

Voltam ezen (kaptam ajándékba, köszönöm), élveztem, vicces volt, kezdjük eleve ott, hogy végig olyan kiváló férfiakat mutattak a filmvásznon, mint Bruce Willis, Harrison Ford, Leonardo DiCaprio meg Johnny Depp, egész megjött a kedvem filmeket nézni, és hát Pély Barna frizurája sem volt utolsó. Nem beszélve arról, amikor konstatáltuk, hogy a backstage büfében elfogyott a gesztenyegolyó, így a kíséretemül szolgáló fiatalember először áttelefonált, majd átszaladt a másik büfébe nekem gesztenyegolyóért. És volt ez szám is.

Failed in everything that comes to mind

"Good, because the people around you are vampires. They'll suck your vanes dry. Crack open your bones and lick out the marrow. You've done enough for them, so step away." (Alice Morgan)

Luther-t nézünk, mert a múltkor a kocsmában az L. és Noiz igen hosszú ideig felváltva és egymás szavába vágva éltették, hétvégén megnéztünk másfél évadot, úgyhogy mostanában kizárólag szörnyűségekre tudok gondolni. Amúgy tényleg jó, csakhát nem egy kifejezetten feelgood sorozat. Ez meg az első rész soundtrackjéből való.

Never win and never lose

Szóval jó kedvem van, már tegnap is gyanakodott a férjem, hogy miért van jó kedvem, amikor PMS-ből kifolyólag most kellene szörnyetegnek lennem éppen, és az idő is rossz. Nem tudom. A munkahelyemen előléptettek, és ennek örülök, meg a férjemet is előléptették, és annak is. Általában nem szoktam örülni az ilyesmiknek, se ünnepelni, se szakvizsgákat, se PhD-t, mert egyrészt ez eleve alap, meg kell csinálni, másrészt számtalan külföldi egyetemen sokkal többet jelent egy szakvizsga vagy egy PhD és nagyobb követelményekkel jár, harmadrészt se pénzt, se szabadidőt, se kertes házat nem adnak érte, negyedrészt mire megcsináltam, már annyira elfáradtam, hogy semmihez se volt kedvem. Vagy mittudomén. Most is tisztában vagyok vele, hogy egy efféle előléptetés, hogy klasszikust idézzek, "kb annyit jelent, mint hogy mennyi követőd van youtube-on", meg azzal is tisztában vagyok, hogy csak egy keleteurópai ország belterjes kis terében sikerült elérnem ezt és külföldön biztos kiröhögnének stb stb, de most ezek mind nem izgatnak, hanem ki is találtam, hogy elmegyünk három napra Lillafüredre wellnesshétvégére megünnepelni, és kész. Még azt is kitaláltam, hogy ma szabadnapos vagyok, de be kell ugranom a munkahelyemre, este meg a kocsmába, és a kettő között a Szabó Ervinben fogok olvasni, klassz lesz, remélem, az egyetemisták ilyenkor még nem kezdenek tanulni és nem nyüzsögnek ott ezrével és hideg sincs.

Meg még azt találtam ki, hogy kb június óta nem igazán költöttem pénzt a külsőmre, mert annyira takarékoskodtam, hogy ki tudjam fizetni a folyószámlahitelemet (ki is fizettem és meg is szüntettem különben, ami klassz), de most már igazán rám férne valami, és mi lenne, ha elmennék a Bamboo Nail Spába, ha egyáltalán megvan még az a hely, egy jó manikűr-pedikűrre. Ezen még gondolkodom, mert azért elég drága. Viszont vettem magamnak egy pár fülbevalót, tök jó kék, az Orsay-ban, 1100 HUF, és mindjárt rossz idő lesz, amit ugyan utálunk, viszont elővehetem a csizmáimat, és tavalyelőtt idegességemben vettem magamnak egy klassz barna bőrcsizmát, tavaly meg protekciósan rém olcsón szereztem egy Ugg-ot, meg van még az, ami már ugyan kicsit rongyos, de pár éve vettem New Yorkban. Most milyen jó életem van, komolyan. És nem beszélve arról, hogy hamarosan átállítjuk az órát, amit imádok, egy órával tovább lehet aludni, amit legalább egy hétig érezni fogok és csodálatos lesz. Továbbra is támogatnám az ötletet, hogy havonta állítsuk egy órával vissza az órát, amíg körbe nem érünk. Valamint vettem magamnak sütőtököt, de már kicsit unom, mert szeptember óta hetente megeszek egy egészet (a férjem utálja), és ezért most kitaláltam, hogy sütök egy olyan süteményt, hogy ennek a tésztája némi beleszórt meggyel, mert se kedvem, se pénzem, se időm áfonyával meg pekándióval szórakozni, viszont meggy van a fagyasztóban, és viszek holnap a kis kollégáimnak. Kicsit leégett az alja, dehát mindegy, ezzel kell beérniük.

Lehet, hogy a D-vitamin használt, amit beszedtem immunerősítési céllal. Ezenkívül C-vitamint, multivitamint, Actimelt, Echinaecea-teát, kamillateát és mézet nyomatok, és nyomatékosan ajánlom az immunrendszeremnek, hogy most már próbálja meg túltenni magát a munkahelyi stresszen végre, és tegye a dolgát. Ma már mintha kezdenének fűteni a lakásban is, úgyhogy lehet, hogy a fagyhalált is elkerüljük. És valamelyik női magazinban meg azt írta a horoszkópom, hogy hallgassak zenét, mert az engem feltölt, és rájöttem, hogy jé, tényleg milyen régen hallgattam, de a régieket már unom, úgyhogy írtam az L.-nek, hogy küldjön zenéket, és küldött is elég jókat, például ilyet. (Természetesen egy nő énekel szomorúan, de ugye nem is vártunk mást.)

There is a life across the river that was meant for me

Ahogy Húgom igen pontosan megjósolta, természetesen hazajövetelünk óta külföldön és/vagy vidéken akarok élni, szívből gyűlölöm Budapestet és inkább a halál, mint hogy ott még egyszer levegőt vegyek. Kicsit még eljöttünk Sopronba, szedtünk egy következő adag citromfüvet a szörphöz (az előző már elfogyott, valamint rájöttem, hogy citrommal kell inni, vagyis a következő adagba több citromot kell tenni), most pedig a pénteki mozgásterapeuta pótvizsgára dolgozom ki a tételeket és ezt hallgatom közben. Meg néha recepteket keresgélek a neten, mert Füssenben a Kastély Baglyához címzett Biobisztróban, ahol ottlétünk alatt az egyetlen normális lattét ittam, kiváló biolekvárokat láttam kitéve a polcon, és én is meg szeretném valósítani közülük a sütőtökös körtét. Ha valaki tud kipróbált receptet, küldje.

Whatever went away I'll get it over now

Első sorból nézem a National-t, úgy kezdődik, hogy hat óra előtt tíz perccel végre-valahára eltakarodik a Nagyszínpadról az eszetlenül ugrabugráló bajszos cigány és csapata*, majd szomorúan besétál Matt a kezében egy talpas pohár vörösborral, szomorúan elővesz a fekete farmerje zsebéből egy gyűrött papírlapot, belekortyol a borba, és elénekeli, hogy we expected something, something better than before. Szomorú, megható és szívfacsaróan hiteles, mondjuk úgy húsz perc után már kicsit aggódom, hogy úgy járunk, mint Portishead a Balaton Soundon**, az InKalosok látványosan ásítoznak, Matt a mikrofonállványba kapaszkodik igen hitelesen és szomorúan, aztán lesétál és az első sorban állók kezébe nyomja a borospoharát, az InKalosok épp csak felpillantanak a műsorfüzetből. Aztán valamikor meg már az van, hogy a tömeg egy emberként üvölti, hogy IIII'm eviiil, Matt már üvegből issza a bort, az L. feldobja a szalmakalapját a színpadra, amit a gitáros csávó felvesz és abban játszik egy darabig, a tömeg egy emberként elénekeli, hogy we're half awake in a fake empire, Matt lejön énekelni a közönséghez, szóval kezd egészen koncertszerűvé válni a hangulat, és akkor lejár az idejük és hirtelen vége lesz.

Nem baj, jó volt. Tudjátok mit, be is teszem ide ezt a videót.

Ezután még olyanok vannak, hogy az L. elvisz, hogy majd ő megmutatja, hol lehet egyedül jó pálinkát inni a szigeten, ezzel elkalauzol egy könyvesboltba, ahol babzsákfotelek vannak és odahallatszik az Mr2-színpad, később találkozunk Húgomékkal, iszunk fényt, az L. természetesen ahelyett, hogy inná, az okostelefonjával videózza, majd tovább lelkesedik a National-ért, ezért megmutatom neki, milyen is valójában a rock and roll és elviszem Tankcsapdára. A nevem rock, a nevem roll, elég, ha azt mondom magamról, hát komolyan, ezek azért nem semmi rímek, nem igaz? Költészet. Később még eszünk lángost szalonnával, aztán egyszer elegem lesz a tömegből, meg hogy egyfolytában smsezni kell, hogy az ember megtalálja a barátait, és mindenhol ezer kilométeres sor áll, eljövök a Volt-színpad mellett, ahol a komplett Dolly Roll ad éppen koncertet, és hazajövök az éjféli hévvel.

*Gogol Bordello

**Ha ez a Family guy lenne, akkor itt lenne egy bevágott jelenet, amelyben Beth Gibbons gyönyörűen sír a sötét nagyszínpadon, míg odalent húszezer bespeedezett  tetovált csávó és bikinifelsős lány a saját 180 bpm-es szívritmusára szögel vidáman a napfényben.

Put a little something in our lemonade

Úgy kezdődik, hogy péntek délután négykor elhagyom a süllyedő hajót hazajövök a munkahelyemről, átöltözöm, tömegközlekedem Filatorigátig, aztán felhív a Húgom, hogy az elmúlt évek sikereivel ellentétben idén nem tudták becsempészni a szigetre a tequilát, úgyhogy itt isszák a bejáratnál, segítsek. Azért amikor mintegy másfél órával évi rendes szabadságom megkezdését követően már Martensben és gyöngyös nyakláncokban tequilát vedelek üvegből egy kerítés tövében a porban, akkor még én is azt gondolom, hogy na jó, azért ez már egy kicsit közhelyes. Fenti eseményekből kifolyólag húsz perc késéssel, de annál vidámabban érkezünk a Skunk Anansie-ra, ami komolyan minden várakozást felülmúlóan fergeteges, annyira erőteljes és agresszív, hogy az este további részében már az összes többi koncert erőtlen vinnyogásnak tűnik. Skin egy csomószor bejön a tömegbe, lépked a kezeken, meg szemérmetlenül hozzádörgölőzik az operatőrökhöz, akik brit palotaőröket megszégyenítve, szemrebbenés nélkül kameráznak tovább.

Hangos, provokatív, imádom.

Utána Húgomék Zagarra akarnak menni, persze nincs műsorunk és nem tudjuk, hol lesz, végül sikerül kideríteni, ennek során németül, angolul és franciául beszélünk egy francia fiatalemberhez, meg énekeljük neki, hogy wings of love at the end
will give us shelter again, aztán odaérünk az utolsó számra, ami pont ez.

Később már igazán csak a szokásos szigetes élmények történnek, megkeresem a férjemet a Világzenei színpadon, aki ott hallgat valami unalmas prüntyögést, találkozunk Noizzal a Hilltopnál, eszem pad thai-t sok pénzért, ami igazából spagettitészta csípős pirosarannyal meg egy kis káposztával, pörgetek magamnak erényt az Új Akropolisznál (akaraterő), belehallgatok három szám erejéig az Anima Sound Systembe, akik a civil színpadon lépnek fel elenyésző számú közönség előtt, aztán hazajövök a 11 órás hévvel.

Amúgy régen is voltak ilyen utcanévtáblák a Szigeten? Nekem most tűnt fel.

We'll call her Nebraska Jones

Ezt meg most küldte az L. Nagyon tetszik.

Clap your hands if you're working too hard

A Volt-fesztiválon nagyon hideg volt, a Ting Tings nekem is tetszett, valamint soha többé nem iszom alkoholt.

Never was a quitter

Ja, vasárnap volt nyolc éve, hogy blogot írok, idén elfelejtettem megemlékezni erről. Tudjátok, első bejegyzés, önazonosság, narratív szelf, van történetem, de nem a történetem vagyok, ésatöbbi. De, a történetem vagyok.

Mondjuk hallgassuk a Baseballs-tól a The Look-ot, ha már ilyen csúful kihagytuk a Roxette koncertet.

At last, I can't believe it's real

Na, közben befejeztem a tananyagfejezetek megírását (mínusz kérdések, de az már egy másik feladat) és elküldtem a megfelelő helyre. Hallgassunk The Do-t ezért, akiket az L. küldött és igen, ettől a kliptől narancsokat akarok enni.

But the truth is that you've never needed someone to comfort you

Elővettük az első Laura Marling-albumot most így tavaszra, ez a kis dal a kedvenc számom. Just like the rest of human race who've done it without complaining all the way.

'Cos IIIII'm evil

Itt a Conversation 16 klipje (The National, jönnek Szigetre, örülünk, megnézzük őket ott is), ez egy klassz dal, szeretem, a klip egynek jó, a csaj pedig (Kristen Schaal) Mel a Flight of the Conchordsból, amely utóbbiban nos, nem éppen az USA elnökét játssza. Vicces.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu