I say it's all right

Átmentem statisztikából, juhéj. Nem kéne ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen csak egy egyhetes phd-kurzus volt az orvosi kutatásban leggyakrabban használt módszerekről, és most sem tudom, mi az a statisztika valójában. Két kreditpontot ért.
Csakhogy ezzel megvan a phd-hoz szükséges összes kreditpontom, és nem kell kurzusokra járnom soha, soha többé. Persze, a phd nehéz része nem a kurzusokra járás, hanem a cikkek megírása, a tézisek megírása és megvédése, amely utóbbiak terén egyelőre nem kifejezetten jeleskedem.
Nem baj, akkor is örülök. Vettem is örömömben egy leárazott narancssárga szoknyát.

De durva, hogy tetszett az embereknek az előző post, meg voltam róla győződve, hogy mindenki egyöntetűen és felháborodottan nekem fog esni, hogy megvédje az Emil Rulezt meg a kínai kaját. Nagyon érdekes.

Meg nyár is van, hallgassuk Nina Simone-tól a Here comes the sun-t, nagyon szeretem ezt a feldolgozást, sokkal jobb, mint az eredeti.

Totál turbó*

Fáj a fejem nagyon-nagyon, pedig már sétáltam, ittam kávét, vásároltam könyveket, és bevettem többféle fejfájáscsillapítót, de még mindig. Az időjárás miatt van.

Állandóan rinyálok, hogy túl sok dolgom van, akkor vagy kevesebb dolgot kellene csinálnom, mondjuk nem kéne kutatnom, de kell, vagy nem kéne magánrendelnem, azt még el se kezdtem, vagy nem kéne pszichoterapeutaképzésre, pszichoterápiára és mozgásterápiás sajátélményre járnom, de ezeket szeretem, vagy nem kéne blogot írnom, de az jelentéktelenül kevés időt vesz igénybe (persze, nem tudom, le kéne mérni), vagy nem kéne sorozatokat nézni, de már azt is alig nézünk, vagy nem kéne aerobicoznom, nyernék mindjárt vagy heti két órát, vagy nem kéne emberekkel találkoznom / barátkoznom egyáltalán.

Ezt így mindig végiggondolom, és rájövök, hogy nincs olyan, amit abba tudnék/szeretnék hagyni, inkább valahogy jobban be kellene osztani az időmet vagy kevesebbet aludni vagy nagyobb teherbírásra tenni szert. Utoljára másfél éve sikerült abbahagynom így valamit, amikor is nem jártam tovább az Írókörbe, hosszú időre megkímélve ezzel a köztudatot irodalmi igenyességű tevékenységem papírra nyomtatott verzióitól.

Egyébként úgy látom magam körül, hogy a felnőttek nem fordítanak időt saját személyiségfejlődésükre, nem járnak el a barátaikkal és nem néznek sorozatokat, tehát valószínűleg a legtöbben ezeket a tevékenységeket húzzák ki a listájukról, de, most komolyan, valami hobbija hadd legyen már az embernek. De mondjátok meg a tutit. Te hogy osztod be az Idődet / az Életedet, kedves olvasó?

Mert azért ki kellene már valamit találni. Mert eredetileg mindegyik tevékenységet szeretem, és ezzel a túlhalmozással mindig sikerül eljutnom oda, hogy mindegyik, még a legjobb és legélvezetesebb is kötelességgé válik, és akkor neurotikus imperativizmus, nem azt mondom, hogy hétvégén szeretnék elmenni Blues Floor koncertre, hanem, hogy hétvégén még Blues Floor koncertre kell mennem, meg wellnessfürdőbe kell mennem, meg át kell ültetnem a virágokat, meg varratnom kell magamnak egy gyönyörű ruhát, meg meg kell néznem az Indy 4-et, és úgy is érzem, mintha az valami kötelesség lenne. Pedig eredetileg az úgy szólt, hogy szeretném átültetni a virágokat és alig várom már a koncertet és ti-tirittíí-títttiríí.

Apropó, menjetek Blues Floor koncertre, blues-rockot játszanak nagyon jól, pénteken lesznek a Picasso Pointban, megint a remek hangú női énekessel.

A gyönyörű ruhára visszatérve, az elmúlt napokat jobbára azzal töltöttem, hogy méteráru-boltokba jártam a Bordó Taft Nyomában, Ildikó ugyanis férjhez megy, és mi = a barátnői koszorúslányok / nyoszolyóasszonyok leszünk, egyforma ruhában, a többieknek persze már van egyforma bordó taftruhája, amit az én esküvőmön hasonló apropóból viseltek, csak nekem nincs, mert akkor rajtam fehér volt. Szóval gyalogoltam sokat a Nagykörúton a szakadó, szürke esőben, fekete cipőben, szürke nardágban, fekete-fehér esernyővel és piros kabátban a szürke épületek között, mint valami Sin City-illusztráció, de végül a 12-ik méteráruboltban volt hasonló. A méteráruboltokban egyébként (mérettől függetlenül mindegyikben) mindig három Néni dolgozik.

Meg még az van, hogy utálom Pestet, mert valamelyik nap tanúja voltam egy nagyon brutális házastársi verekedésnek a villamosmegállóban, egy másik napon meg nem tudtam aludni, mert a házban lakó valamelyik ittas, középkorú férfi majdnem egész éjszaka üvöltve ócsárolt valami büdös kurvát, feltételezem, élettársát, és egyébként is, nem normális, hogy ennyi ember él itt. A főváros irányába mutatott érzelmeim egyébként némi szezonalitást mutatnak, télen és nyáron gyűlölöm a Várost, tavasszal meg ősszel meg szeretem.

Jó, csapongok, tudjuk be a fejfájásnak. 

*Csak mert a múltkor azt mondta az L., hogy nem merek írni egy ilyen című bejegyzést, úgyhogy gondoltam, majd ha legközelebb maximumra tekerem a rinyálást, akkor jól megmutatom, hogy mennyire téved.

 

Elmentem venni egy ruhát

Néha teljesen átérzem egyébként a függőket, olyan kevés elég a visszaeséshez, egy leszokott alkoholista élete múlhat azon, hogy épp nyitva van-e a kocsma vagy nincs. Tegnap például a szociális kogníció szkizofréniában tapasztalt eltérései vezettek a visszaesésemhez, ugyanis ültem a metrón és a leendő előadásomon töprengtem, így véletlenül túlmentem két megállót, így aztán véletlenül a Gyöngyösi utcánál szálltam le, ott véletlenül bementem a Duna Plázába, ahol véletlenül betévedtem a Promodba, ott pedig orvul a kezemre tekeredett, majd felpróbálódott egy leárazott ruha, amit véletlenül megvettem. 
Ennyi az egész, ennyin múlik, az életünk véletlenek sorozata.

A ruhavásárlás, mint stresszoldás, jutalom, vagy önvigasztalás egyébként nők körében közismerten elterjedt problémamegoldó stratégia, mint ezt az alábbi interjúrészlet is hűen tükrözi (innen):

"- Hol érte a hír? (ti. hogy felmentik az egészségügyi miniszteri posztról)
Horváth Ágnes: - Aznap Párizsban voltam, épp reggeliztem.
- A beszélgetések után befejezte a reggelit?
Horváth Ágnes: - Igen, majd elmentem venni egy ruhát, amiben megjelenhetek a felmentésemnél."

Magam sem cselekedtem volna másképp.

Maybe I could turn back time

Annyi dolgom van. Nem érek rá semmire. Nincs időm megszagolni a virágokat és aztán utánanézni a pontos nevüknek az interneten. (Californication). Képzeljünk ide munkahelyi stresszel kapcsolatos, tetszőleges hosszúságú és stílusú rinyálást, amelyet most nincs időm leírni (kedvem se).

Ellenben vettem vízforralót, mert a régi tönkrement, így aztán bementem a Vasedénybe (Noiz például már abban is kételkedett, hogy még létezik ilyen nevű bolthálózat, és azt hitte, a "Vasedény" kifejezés csak valami vicces retró utalás részemről a mindenkori edényboltokra, de nem, ez valóság).
Szóval megtalálom a szívemnek kedves vízforralómodellt, amelyből csak egy darab, kiállított példány árválkodik a polcon, kicsit poros, így segítségért sietek. Három darab klasszikus Néni tartózkodik a boltban, ortopédcipőt és munkaköpenyt viselnek, egyikőjük a pénztár mögött foglalkozik az (engem leszámítva) egyetlen Vevővel, a másik kettő pedig alumíniumlétrákon ácsorogva törölgeti a plafonról lógó csillárokat. Némi mérlegelést követően odaóvakodom az aluminiumlétra alacsonyabbik fokán álló Nénihez és illedelmesen megszólítom: - Jó napot kívánok, ebből a fajta vízforralóból szeretnék venni, és azt szeretném kérdezni, csak ez a kiállított példány van, vagy van belőle másik?
Néni kissé döbbent, de inkább helytelenítő arckifejezéssel lenéz rám a létráról és felháborodottan rám förmed: - Nincs annak semmi baja!
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, egy pillanatra megrémülök, hogy időhurokba kerültem és mostantól a nyolcvanas években kell élnem tovább, megtapogatom a zsebembe rejtett mp3 lejátszót, nem változott át kazettás sétálómagnóvá, úgyhogy végül nem esem pánikba. Közben a Néni, tanácstalanságomat látva megsajnál, és fejét továbbra is helytelenítően csóválva learaszol a létráról, kiveszi a kezemből az említett terméket, és mély sóhajokkal kísérve odaviszi egy konnektorhoz.
- Látja? - Mutatja kedvesen kioktató hangnemben. - Működik, mert világít a piros lámpa.
Igazából annyira szórakoztató, hogy eszembe se jut felháborodni.

 

"Rám tekeredett a hétköznapok valósága

mint valami nehéz és túlságosan szűk ruha."

Mi is volt. Megnéztük húgommal a Sweeney Todd-ot, ami nem volt könnyű, mert a kiszemelt moziban (meg akartuk nézni az Aréna Plázáét) épp bombariadó volt. Azt hittem egyébként, hogy a bombariadó már kiment a divatból, manapság nem szokás, dehát úgy tűnik, tévedtem. De higgyétek el, betelefonálni, hogy bombát rejtették el a plázában/az iskolában, lehet, hogy ez néhány évvel ezelőtt vagányságnak számított, de már nem trendi, hanem béna, gáz, kínos. Csak szólok. Szóval aztán felhívogattuk az ismerőseinket, ki van netközelben, meg kerestünk pesti estet a környéken, hasztalanul, úgyhogy végül a különleges tudakozótól kellett megkérdeznünk, hol játsszák még a filmet. Ami egyébként nem volt olyan rossz, majd mesélek.

Rengeteg energiát fektetek annak kiderítésébe, hogy hol festethetem be a lekopott piros cipőmet (saját kezű festésről első körben lebeszéltek hozzáértő személyek, foltos lesz, nem értek a bőrhöz stb.), illetve, hogy hol tisztíttathatom ki a bőrkabátomat, az általam ismert szűcs már nem vállal tisztítást, a pláza tisztítóban bunkók voltak és miután a következő beszélgetést folytattam a nénivel:
- Ezt a kabátot szeretném tisztíttatni.
- Jövő hétfőhöz két hétre tudom vállalni. Nem vállalunk semmilyen garanciát!
- Mármint, ha koszos marad, vagy foltos lesz?
- Semmilyen garanciát nem vállalunk!
- És arra se, ha mondjuk elszakad?
- (egyre mérgesebben) Semmilyen garanciát nem válallunk!
- És arra se, ha elveszik?
- Semmilyen garanciát nem vállalunk!
...akkor inamba szállt a bátorságom és nem mertem otthagyni a kedvenc kabátomat. Végül találtam egy helyet az interneten, a város másik végén, majd meglátjuk. Egyébként pedig mennyire durva már, hogy semmit nem tudsz megjavíttatni, megvarratni, felújíttatni? Hanem dobd ki, vegyél újat. Kicsit lekopott a piros cipő orra? Senki nem érti, mit szenvedek ezzel a festés-projekttel, vegyél másikat. Elnézést, hogy itt a régi szép időkön nyavajgok, de ifjúkoromban harisnya szemfelszedő is volt az utcánkban, és a felfutott nejlonharisnyát oda hordtuk; és esernyőjavító is volt, aki megcsinálta a szakadt vagy kifordult esernyőt. És oké, hogy van egy ilyen tendencia, én is kihajítom a felfutott nejlonharisnyát, de ne kelljen már új bőrkabátot venne, ha a régi bekoszolódik. Hová vezetne az.

Nem is csak egyszerűen az anyagi szempontokra gondolok meg a bioszférára, meg, hogy pazarlás eldobni mindent, ami kicsit sérült, meg, hogy lélektanilag is helytelen hozzáállás szerintem, hogy ha valami nem olyan, mint újkorában, akkor dobjuk el, vegyünk másikat. Hanem, hogy én szeretem a tárgyaimat, kötődöm hozzájuk, nekem nem egy ugyanolyan piros cipő kell, hanem az a piros cipő, amit akkor vettem, amikor szakítottam az elegáns menedzser pasimmal, és ezt megünnepelendő, beszereztem egy vagány Kicker's cipőt, amitől ő kb rosszul lett volna. És nem egy szimpla barna bakancsot akarok hordani, hanem azt a konkrét bakancsot, amiben felmásztam a templomokra Angkorban. És azt a bőrkabátot, amiben... nem, ahhoz nincs semmi érzelmileg hangsúlyos emlékem, az csak tetszik.

Szóval ezek vannak, meg buszoztam a sötétben az esőben és Summer Mixtape B oldalt hallgattam, ami klassz, és meglátogattam Olinkáékat, ahol felváltva irigykedtem (én is akarok ilyen cuki gyereket) és rémüldöztem félelemmel vegyes tisztelettel (nagyon hangosan tud ordítani), valamint csodáltam a gyönyörű macskájukat, végül pedig erőtlen tiltakozásom ellenére adtak egy csomó könyvet. Szerencsére nagy táskám van.

Valaki

mondja meg, legyen szíves, hol lehet piros cipőfestéket venni. Vagy olyan susztert, aki befesti a piros cipőm lekopott orrát pirosra. Nem, a susztert nem akarom megvenni.

Ghost Rider

 

Varázspálca, szellemlovas

Azt szerettem ebben a szakvizsgában, hogy egy csomó ember izgult értem meg gratulált. Például amikor vasárnap este otthon rettegtem, és arra gondoltam, "oké, ha még valaki ír sok-sikert sms-t, akkor biztosan átmegyek" (a pszichopatológia mágikus gondolkodásként nevezi meg a fenti tünetet), és utána még legalább 3 ember írt sms-t meg egy felhívott. Tök jó volt.

Voltam persze kocsmában is, már hétfőn azon vettem észre magam, hogy négy sör után hajnali fél egykor a szerotonin 2c receptorról beszélgetek egy kollégával a Jaffában. Kedden pedig húgommal elmentünk neki ajándékot venni szülinapjára, gondoltam, mégiscsak talán jobb, ha ott van, amikor megveszem, és mint utóbb kiderült, jól sejtettem, mert én fogalom nélkül megvettem volna neki a rózsaszín plüss flamingót (vö. Boston Legal), pedig neki egyáltalán nem tetszett, mivel "olyan lába van, mint egy csirkének", és inkább rózsaszín plüss mackót és pink-ezüst varázspálcát kért helyette (23-ik szülinap). És magamnak is vettem ajándékot sikeres vizsgám ürügyén, egy piros kabátot és kisdobozos legót (van benne szellemlovas is). Legnagyobb meglepetésemre a legót (kevés kivétellel) gyakorlatilag senki nem érti, amin egyrészt meg vagyok döbbenve, másrészt felháborító, és hadd fogalmazzam meg ezzel kapcsolatos társadalomkritikámat ehelyütt. Itt van ez a totál infantilis társadalom, gondoljuk már végig, mennyi hülyeséggel játszanak az emberek, pl. a sok kreatív hobbiboltos cucc, most aprócska krokodilokat fűzni gyöngyből mennyivel felnőttesebb a legónál? Vagy a puzzle? Vagy az a sok társasjáték meg kártyajáték, meg darts meg csocsó, de, jó, mondhatjuk, hogy a Rizikóhoz több kitartás kell meg problémamegoldó képesség, bár erről sem vagyok meggyőzve. És X-Boxszal meg Wii-vel játszani persze trendi, meg a sok hülye kis flash-játékkal, sőt az aknakereső meg a passziánsz még munkaidőben is társadalmilag elfogadott. És akkor a Guitar Hero-ról még nem is beszéltem. És ezek után az emberek megütközve néznek rám, amikor kiderül, hogy vettem magamnak legót. Aztán végülis amikor már teljesen elbizonytalanodtam saját épelméjűségemben, és kezdtem elhinni, hogy lehet, hogy ez tényleg gáz, akkor a mozgáscsoportomon kiderült, hogy az egyik csaj nővére, 32 éves mérnök, legót kért karácsonyra. Mondjuk ő már kissé haladóbb fázisban van nálam, ugyanis harmincezer forintos Technics-legókat szeret, de persze, nem zárhatjuk ki, hogy nekem az 1400 forintos cucc csupán az első lépés volt az addikció irányába, és jövőre majd nem férünk el a legóimtól és új lakásba kell költöznünk.

Még nem raktam össze, de majd megmutatom.

Bunnies aren't just cute like everybody supposes

Na, vettem magamnak egy fehér felsőt, hogy legyen miben vizsgáznom. "Most már minden rendben lesz."
Az intersparban meg mi az a sok csokinyúl, nyulas toffifee, after eight-nyúl, lindt-nyúl, m&m's-nyúl, nyulas naptár, nyulas bögre, cuki plüssnyúl, kétméteres kartonpapír répa-repülőben integető pilótaszemüveges óriásnyúl?? Most komolyan, értem én, hogy szokjuk az ünnep hangulatát, de... február van, február. What do they need such good eyesight for anyway?

And I am a material girl

Valamelyik nap meg láttam egy óriásplakáton a vodafon legújabb akcióját: vigyél be nekik bármit, azaz bármit, amit karácsonyra kaptál, de nem örültél neki, és cserébe asszem 30 % kedvezményt kapsz az akcióban szereplő telefonok árából. Először csak azon akadtam le, hogy nem igaz már, hogy ennyire trendi lett a karácsonyt utálni, hogy mobilcégek egyenesen arra építenek kampányt, hogy úgyse örülsz az ajándéknak. Tényleg ennyien nem örülnek az ajándéknak? Én szerencsére majdnem mindig mindennek örülök, de ha a többi ember tényleg nem, ez esetben tényleg semmi értelme hisztérikusan vásárolni egész decemberben, csak szólok. Nem beszélve arról, hogy egyébként is köcsögség a nagymamád által szeretettel megkötött ronda pulóvert mobiltelefonra becserélni.

Aztán elképzeltem magamat hasonló helyzetben, például, ha Lucia az első sugallatának engedelmeskedve megvette volna nekem a sisakos kaméleont, annak nagyon örültem volna, mert majdnem minden kisállatot utálok, de a macskát és a csöndes, mozdulatlan hüllőket szeretem. Aztán lehet, hogy januárra rájöttem volna, hogy basszus, ezt tényleg csak élő szöcskével lehet etetni, az élő szöcskétől pedig félek, és akkor elhatározom, hogy becserélem inkább mobiltelefon-kedvezményre, és besétálok vele a vodafonhoz, sziasztok, ez egy sisakos kaméleon, de nekem nem kell, kérem a 30% kedvezményt. Vagy ha teszemazt Noiz megírta volna a novellát a frekvenciagenerrátorról és mondjuk nekem adja, de nekem nem tetszik, mert a rólam mintázott pszichiáternő nagyorrú, kövér és cseppet sem szellemes, és akkor megsértődöm, kinyomtatom és beviszem a vodafonhoz, hogy helló, nekem ez nem tetszik, kérem a kedvezményt. Vagy ha Bright megtanulta volna nekem a számunkat és elénekli, de nekem nem tetszik, mert mondjuk hamisan énekel, vagy nem is az a kedvenc számom, akkor bevezetem a vodafonhoz és azt mondom: sziasztok, ez itt a férjem, nem tetszik, amit kaptam tőle, drágám, elénekelnéd a hölgyeknek? és akkor én meg addig szeretnék egy nokia 3210-est kártyás előfizetéssel.

Nehéz manapság

Szabin vagyok egyébként, ami abból áll, hogy az új yummie mixet, meg az L.-től szülinapomra kapott cédét hallgatom felváltva, és próbálom rávenni magam a takarításra. Holnap ugyanis nálunk alszik művelt anyósom, valamiféle komolyzenei koncertre jön fel Pestre, a legutóbbi ilyen alkalommal kb. három napig takarítottunk és nem is szólt semmit, csak ittléte során szó nélkül lemosta a kukát.

Ugye értjük, hol van ebben a megalázó momentum. Pedig csak jót akart. Ma már odáig jutottam, hogy átmentem az intersparba vízkőoldóért (és akkor már gyorsan Dexter-könyvre meg Weeds-dvd-re költöttem a karácsonyra kapott könyvutalványokat). Bár lehet, hogy inkább egyáltalán nem fogok takarítani, hanem amikor bejön, körbemutogatom neki a koszos részeket, és nyafogva elpanaszolom, hogy hányszor megmondtam már a bejárónőnek, hogy a mikró alatt is le kell törölni, dehát hiába, egyszerűen mintha a falnak beszélnék, tudod, Katikám, annyira nehéz manapság rendes cselédet kapni.

Egyébként, ha még nem mondtam volna, a Weeds-nek is remek a zenéje, itt van mindjárt ez a kis Jenny Owen Youngs-szám.

Love grows in me like a tumor,
parasites bent on devouring its host.
I'm developing my sense of humor,
till I can laugh at my heart between your teeth,
till I can laugh at my face beneath your feet.

Skillet on the stove is such a temptation,
maybe I'll be the lucky one that doesnt get burned.
What the fuck was I thinking?

Hétfő

Hol is tartottam. Voltam beteg, lefeküdtem aludni péntek este hatkor, és felkeltem szombat délben, de ettől erőre is kaptam annyira, hogy elmenjek a Mammutba, megvegyem a néhány hiányzó ajándékot, levágassam a hajamat és befestessem a szempillámat, majd ezt követően hajnali háromig csacsogjak férjem haverjaival disznótoros maradékokat csipegetve. Meg kell ugyan állapítanom, hogy a mai geekek/férfiak nem váltják be hozzájuk fűzött előítéleteimet, ugyanis nem elég, hogy hazaérkeztemkor épp gyümölcsöt ettek, sem dugásról, sem szerepjátékról vagy más játékról nem beszéltek (bár egyszer szóba jött a Guitar Hero 3., de az is csak valami, a punk tündöklésével és bukásával kapcsolatos zenetörténeti fejtegetésben említődött meg mintegy mellékszálként), ezzel szemben szó volt könyvekről, könyvekről és snowboardozásról, az est fénymélypontjaként pedig előkerült a legendás 100 Mini Fantasy című kötet, amelyből két irodalmi kontextusban is értelmezhető szösszenetet velem is elolvastattak, és hiába bizonygattam, hogy ez modern művészet, hiszen érzelmeket vált ki az olvasóból, és nem zárhatjuk ki, hogy a Művész esetünkben undort, viszolygást, dühöt és az emberi kultúra és az írott civilizáció megállíthatatlan hanyatlása iránti levertséget óhajtott kiváltani belőlünk vicces novellájával, süket fülekre találtam.

Az imént pedig találkoztam a dealerrel, akitől megvettem az idei utolsó ajándékot, maradt tizenhét forintom, semmi kedvem már dolgozni, ajándékokat csomagolni akarok.

Főleg vásárlás

Időközben szokásosan összecsaptak fejem felett a hullámok, lassan azért kezdek megfigyelni egyfajta éves mintázatot, szeptemberben elkezdődik az iskola, októberre már alig érek rá a blogomat írni, november az valahogy elmegy a téli depresszió miatti rinyálással, és akkor a decemberi fizetési papírom kézhezvételével körülbelül egyidőben konstatálom, hogy még a csekkeket meg a tartozásaimat sincs pénzem befizetni, nemhogy ajándékvásárlás, valamint hogy még eljárni sincs időm a kurzusaimra, nemhogy levizsgázni belőlük meg megírni végre azt a nyomorult cikket meg átnézni az adatainkat meg update-elni a teszteket meg megírni a másikhoz a protokollt meg elolvasni az ősz folyamán kinyomtatott és azóta tornyosuló ezermillió oldal cikkeket meg megírni az absztraktot és még rendesen szorongani sincs időm ezeken, nemhogy belekezdeni, különben meg olyan hulla fáradt és agyonstresszelt vagyok, hogy már attól anyázni kezdek, ha megcsörren a telefonom vagy kapok valami emailt, úristen milyen szörnyűség vár rám megint és ki az és mit akar tőlem.

Szóval akkor értékeltem a helyzetet, What Would Nancy Botwin Do, hazautaztam kis családomhoz, és a közelgő születésnapomra való tekintettel pénzt kunyeráltam anyukámtól és nagymamámtól, és hogy legyen időm elkölteni, ki is vettem két nap szabit gyorsan. Amelynek során amikor éppen nem az új blogsablonomon örvendeztem, akkor megnéztem a Macskafogót tizedszer meg a Cluelesst kétszázadszor (=Spinédzserek, magyarul nézem, mert jó a szinkron) és Suematra titkos sachertorta-receptjével is megpróbálkoztam, nem is lett olyan rossz így elsőre, és csak kétszer hívtam fel közben, hogy ez most komolyan így szerepel-e a receptben vagy csak elírtam valamit. Ezenfelül elmentem szoláriumba a Hópihétől kapott bérlettel, melyet ezúton is köszönök, valamint majdnem mindenkinek megvettem az ajándékát a fent említett pénzösszegből. Az Aréna Pláza tökéletesen üres kedd délelőtt, tágas, nincs karácsonyi zene, sem lökdösődés, elég nehéz is volt húgommal ráhangolódni a vásárlásra ilyen környezetben, valahogy hiányzott hozzá a kabátban, szatyrokkal anyázás és üvöltő Jingle Bells feeling, de azért belejöttünk és vettünk ruhát, cipőt, illatszert és fakanáltartó-állványt, az Aréna Plázában van amúgy Haagen Dazs fagyizó és az egyik kávézóban pedig Lamborghini kávét adnak Lamborghini pohárban, ami klassz. Nézeteim szerint a fogyasztói társadalom számos örömforrással szolgál az arra fogékonyaknak, nekem.   

Később persze bejöttem a munkahelyemre adatokat ellenőrizni meg levizsgáztam az egyik phD kurzusomból, onnan pedig elmentem a kocsmába bloggerekkel, de ez egy másik történet, amelynek elmesélésére máskor kerítünk sort, így is három napja írom ezt a blogbejegyzést.

But you can't always get what you want

Kedves Jézuska.

Hozzál nekem légyszíves egy mp3 lejátszót, mert erre már évek óta vágyom és megőrülök, hogy nincs rá pénzem sosem. Jobb mp3-lejátszót tartalmazó telefont, vagy ipodot is elfogadok örömmel. Jó, cédéket nem kérek, azt megértem, hogy retró, de például koncertekre járni imádok, szóval koncertjegy jöhet, bár őszintén szólva mostanában nem láttam semmi olyat, ami érdekelne. Egy nagy csomó könyvutalványt, vagy könyveket is kérek, a könyvízlésemet nézd meg a másik blogomon, mostanában szeretném a Dextert például, és a Béres Alexandra szakácskönyvét, apropó, Alexandra fitnesszvideó is jöhet, meg persze jó lenne egy aerobicbérlet. Szoláriumbérletet is kérek, bár tudom, hogy az már nem trendi, de mit tegyek, nekem a vékony, izmos, napbarnított nők tetszenek a filmvásznon és a tükörben egyaránt. Apropó filmvászon, jó lenne az összes kedvenc sorozatom dvd-n, mármint igazi díszdobozos dvd-kre gondolok. De küldhetsz mozijegyeket is, mert istentelen régen voltam már moziban, utoljára a Starduston. Apropó Stardust, az is kellene könyvben angolul, mert az előző példányomat nekiadtam a húgomnak. És akkor már az American Gods meg a Good omens meg az Anansi Boys is hadd legyen meg angolul. Speaking of angol nyelvű könyvek, a Nietschtze wept kivételével Yalom doktor összes műveit is el tudom képzelni a polcomon, vagy más jó pszichoterápiás könyvet bármilyen nyelven (magyar/angol közül bármilyen. Nem, nem szeretném németül a Freud összest, nem.) Különben jó lenne valami táska is, mármint retikül, de olyan, amiben hurcolhatom a könyveimet a metrón, mert a régi már tök rongyos, és szeretnék egy bordó bőrkesztyűt is, meg valami jó sapkát vagy kalapot, és teremts nekem olyan fejet, amin jól állnak a sapkák/kalapok. Kéne egy új gatya is vagy kettő, mert amit tavaly vettem a freeblogos reklámbannerből, az már elég szakadt, mondjuk az egyik legyen csokoládébarna szövetnadrág, de nem szűkített szárú semmiképp. Iszonyú nagy szükségem lenne csizmára, kellene egy vagányabb, hosszú szárú, lapos sarkú barna, meg egy magasabb sarkú fekete bokacsizma, de nem hegyes orrú, de nem is balerinaorrú, de ne legyenek rajta hülye csatok vagy szegecsek, és ne műbőr legyen, és ne legyen olyan hülye kis elvékonyodó sarka, és semmiféleképpen ne kopogjon, és kényelmes legyen, mert különben nem veszem föl. Kellene még pár felső is, leginkább krémszínű, bordó vagy téglavörös hosszú ujjú vékony kötött, vagy másszínű vékony kötött, de kéket nem hordok, tudod. És ne legyen térdigérő vagy 80's hülyenyakú vagy alulhúzott, és ne legyen túl rövid. Kéne egy férfiing stílusú fehér női blúz is, szakvizsgázni. Egyébként elfogyott a hajfestékem, szóval az is jöhet, meg szeretnék elmenni kozmetikushoz, szóval arckezelés, manikűrös, pedikűrös, masszázs vagy egyéb wellness-utalvány is welcome, de a testtekercselésre allergiás a bőröm, meg az amúgy is egy baromság. Szaunázáshoz való cuccoknak viszont örülök. És azonnal szükségem van szemhéjnyugtató zselére és szemránckrémre, konkrétan a Méthode Jean Piaubert Hydroscience 3G Eyesra gondolok. Meg minden más illatszert is kérek, habfürdőt és fürdőolajat és fürdőgolyót és testápolókrémet, csak ne legyen kókusz illatú. Sőt, egyáltalán ne legyen kajaillatú. Sminkcuccokra annyira nem vágyom, mivel kb. egyszer festem ki magam évente, de ha akad pár Lancome szemhéjpúder, hát legyen. Körömlakkot tényleg nem használok soha, vidd innen. De szexi fehérnemű, az például jöhet, kivéve harisnyatartó vagy neccharisnya. Nos igen, a Martensem viszont - jesszus atya úr isten, már elnézést, de ezt most számoltam ki - idén töltötte be tizedik életévét, szóval lassan nem ártana egy új, még vacillálok, hogy bordót szeretnék-e vagy ugyanilyen barnát.

Mondjuk, tekintve, hogy szabadidőnk egy részét a kanapén töltjük sorozatokkal, nem ártana egy rendesebb tévé, meg egy rendesebb kanapé sem, mert a futon azért nem az igazi. És persze jó lenne egy mosogatógép, meg egy olyan lakás, amiben elfér egy mosogatógép, és van benne egy nagy nappali, és akkor megint meghívhatnám végre a mindenféle barátaimat rendszeresen és főzhetnék nekik. És legyen kertje is, hogy lehessen végre macskám. És kéne még egy házvezetőnő, aki néha rendet rak meg kitakarít meg kivasal, mert én nagyon szeretem a tisztaságot és a vasalt ágyneműt, meg amúgy is porallergiám van, de takarítani meg vasalni utálok. Apropó porallergia, kérek mindenféle tablettát is, a kedvencem a slow release C-vitamin, de ginzenget és omega-3 zsírsavat is szívesen szedek. És akkor szeretnék még egy pár üveg jó vörösbort, esetleg gold tequilát, meg jó csokikat is (lehet fura is, csak ne legyen kókuszos vagy ananászos) (igen, a raffaellot is utálom), de Haagen Dazs és Ben&Jerry's jégkrémekkel is le lehet venni a lábamról és a sajtokat is imádom, szerintem nézz körül a Culinarisban. Ami azt illeti, szívesen elmennék már végre valami jobb étterembe is, a gyengéim a thai-, szusi- és a puccos helyek. Jó, megelégszem thai/szusi szakácskönyvvel is, de az olyat szeretem, ahol egy oldalon csak egy recept van, és vannak benne képek. Persze, a legjobb lenne egy Budapest-Bangkok repülőjegy, illetve kettő, mivel a férjemet is vinném, lehetőleg február legvégére, szakvizsgám utánra essen, de bármilyen más utazásnak is örülök, mondjuk szívesen megyek Prágába és Barcelonába is, vagy nagy álmom egy skandináv körút, emellett Londonban bármikor szívesen eltöltök bármennyi időt, de mehetünk síelni is, vagy New Yorkba és akkor már a Grand Canyont is kérem. Egy fényképezőgépet is kérek, bár a férjemnek van egy rendesebb, de én szeretnék egy zsebredughatót, ezt néztem ki magamnak. És akkor ugye van még a Frey Wille karkötőm, amiért évtizedek óta hiába könyörgök.

Persze, aztán van még egy csomó dolog, amire akutan nem vágyom, de ha elém teszik, azért örülök, ilyenek a bögrék, teáskannák, különleges teák, kávék, kávékról szóló könyvek, ezüstékszerek, szép tollak (bár azokat nem merem használni, nehogy elvesszenek), növények, növényekről szóló könyvek, hülyeségek, mint plüssszörnyek, legó*, Barbie-baba vagy műanyag dinoszaurusz, régi filmplakátok, Baileys, díszpárnák, mindenféle rendű és rangú dobozkák, különös tekintettel vintage-hatású fémdobozokra, meg mondjuk szükség esetén bizonyos fajta művészeti albumok is, például art decoról szóló könyvek, esetleg art deco bútorok is, de ahhoz előbb ide kell adnod a lakást. Szóval ennyi lenne így első nekifutásra. Ja, és tudod, mit imádok még, a L'Occitane potpourit meg a puha, pirosas-narancssárgás színvilágú pokrócokat.

És akkor mondja valaki, hogy nem terápiás hatású a blogolás. Esküszöm, sokkal jobban érzem magam, hogy ezt leírhattam. És *a legó pedig nem hülyeség. 

Ho, birkak, divat

Pont mult csutortokon, amikor mar muszaj volt valami onjutalmazashoz nyulnom, mielott meg csokit kezdek zabalni, vettem magamnak ajandekba egy ilyen piros Moleskine-t. Trendi-e vagyok.

Ma reggel pedig befagyott pocsolyak es zuzmaras fu es borkok mellett bicikliztem, valamint megfigyeltem, hogy a kulso homerseklet csokkenese a birkak terbeli elrendezodesere is befolyassal bir, eddig ugyanis korulbelul egyenletesen oszoltak meg a rendelkezesukre allo par szaz negyzetmeteres reten, ma reggel viszont a ret nagy reszet uresen hagyva, kis csoportokba koncentralodtak. Gondolom, igy kevesbe faznak. De vajon mi lesz veluk telen? Beterelik oket a teli szallasukra, vagy csendben belepi oket a ho? Vagy itt sohasem esik a ho? Ezt mar nem tolem fogjuk megtudni.

 

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Utolsó kommentek

• There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
• There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya? »
• Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
• There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh) »
• There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik,... »

Kategóriák

• Brennbergbánya (11)
• Emberek (270)
• Esküvő (18)
• Film (37)
• Kaja (66)
• Kultúra (177)
• Munka (196)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (682)
• Tudomany (56)
• Utazás (100)
• Vásárlás (105)
• Zene (140)

Archívum

• Jelen
• 2012. február
• 2012. január
• 2011. december
• 2011. november
• 2011. október
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu