Je ne regrette rien

Csináltam citromos gyömbérszörpöt, meg ilyen gyömbérszörpöt is, ami igazán durva, az az utóbbi után fennmaradó gyömbérből készült kandírozott gyömbér. Nem, az igazán durva az, hogy elmentem a Culinarisba egész kardamomot vásárolni, és úgy jöttem onnan ki, hogy semmi mást nem vettem, csak egész kardamomot, mennyire komolyodtam meg szerintetek.

Never win and never lose

Szóval jó kedvem van, már tegnap is gyanakodott a férjem, hogy miért van jó kedvem, amikor PMS-ből kifolyólag most kellene szörnyetegnek lennem éppen, és az idő is rossz. Nem tudom. A munkahelyemen előléptettek, és ennek örülök, meg a férjemet is előléptették, és annak is. Általában nem szoktam örülni az ilyesmiknek, se ünnepelni, se szakvizsgákat, se PhD-t, mert egyrészt ez eleve alap, meg kell csinálni, másrészt számtalan külföldi egyetemen sokkal többet jelent egy szakvizsga vagy egy PhD és nagyobb követelményekkel jár, harmadrészt se pénzt, se szabadidőt, se kertes házat nem adnak érte, negyedrészt mire megcsináltam, már annyira elfáradtam, hogy semmihez se volt kedvem. Vagy mittudomén. Most is tisztában vagyok vele, hogy egy efféle előléptetés, hogy klasszikust idézzek, "kb annyit jelent, mint hogy mennyi követőd van youtube-on", meg azzal is tisztában vagyok, hogy csak egy keleteurópai ország belterjes kis terében sikerült elérnem ezt és külföldön biztos kiröhögnének stb stb, de most ezek mind nem izgatnak, hanem ki is találtam, hogy elmegyünk három napra Lillafüredre wellnesshétvégére megünnepelni, és kész. Még azt is kitaláltam, hogy ma szabadnapos vagyok, de be kell ugranom a munkahelyemre, este meg a kocsmába, és a kettő között a Szabó Ervinben fogok olvasni, klassz lesz, remélem, az egyetemisták ilyenkor még nem kezdenek tanulni és nem nyüzsögnek ott ezrével és hideg sincs.

Meg még azt találtam ki, hogy kb június óta nem igazán költöttem pénzt a külsőmre, mert annyira takarékoskodtam, hogy ki tudjam fizetni a folyószámlahitelemet (ki is fizettem és meg is szüntettem különben, ami klassz), de most már igazán rám férne valami, és mi lenne, ha elmennék a Bamboo Nail Spába, ha egyáltalán megvan még az a hely, egy jó manikűr-pedikűrre. Ezen még gondolkodom, mert azért elég drága. Viszont vettem magamnak egy pár fülbevalót, tök jó kék, az Orsay-ban, 1100 HUF, és mindjárt rossz idő lesz, amit ugyan utálunk, viszont elővehetem a csizmáimat, és tavalyelőtt idegességemben vettem magamnak egy klassz barna bőrcsizmát, tavaly meg protekciósan rém olcsón szereztem egy Ugg-ot, meg van még az, ami már ugyan kicsit rongyos, de pár éve vettem New Yorkban. Most milyen jó életem van, komolyan. És nem beszélve arról, hogy hamarosan átállítjuk az órát, amit imádok, egy órával tovább lehet aludni, amit legalább egy hétig érezni fogok és csodálatos lesz. Továbbra is támogatnám az ötletet, hogy havonta állítsuk egy órával vissza az órát, amíg körbe nem érünk. Valamint vettem magamnak sütőtököt, de már kicsit unom, mert szeptember óta hetente megeszek egy egészet (a férjem utálja), és ezért most kitaláltam, hogy sütök egy olyan süteményt, hogy ennek a tésztája némi beleszórt meggyel, mert se kedvem, se pénzem, se időm áfonyával meg pekándióval szórakozni, viszont meggy van a fagyasztóban, és viszek holnap a kis kollégáimnak. Kicsit leégett az alja, dehát mindegy, ezzel kell beérniük.

Lehet, hogy a D-vitamin használt, amit beszedtem immunerősítési céllal. Ezenkívül C-vitamint, multivitamint, Actimelt, Echinaecea-teát, kamillateát és mézet nyomatok, és nyomatékosan ajánlom az immunrendszeremnek, hogy most már próbálja meg túltenni magát a munkahelyi stresszen végre, és tegye a dolgát. Ma már mintha kezdenének fűteni a lakásban is, úgyhogy lehet, hogy a fagyhalált is elkerüljük. És valamelyik női magazinban meg azt írta a horoszkópom, hogy hallgassak zenét, mert az engem feltölt, és rájöttem, hogy jé, tényleg milyen régen hallgattam, de a régieket már unom, úgyhogy írtam az L.-nek, hogy küldjön zenéket, és küldött is elég jókat, például ilyet. (Természetesen egy nő énekel szomorúan, de ugye nem is vártunk mást.)

Hol is tartottam

Az volt, hogy valamikor a Volt-fesztivál környékén rájöttem, hogy már megint rettenetesen zavar engem, hogy felnőtt életemben még sosem volt pozitívban a bankszámlám, és én öreg vagyok már ehhez. Nagyjából ugyanekkor megtaláltak egy állásajánlattal, gyógyszercégnél. Ugyan nem kell ügyelni és csótánylakta helyen aludni, ahová megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő népeket hoz mentőautó vagy megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő tanácstalan sebész és belgyógyász kollégák hívják át az embert konzíliumba éjféltájban, de a munka maga rém unalmasnak hangzott, már attól majdnem bealudtam, hogy végighallgattam, mi a feladatkör, és alig valamivel fizettek csak többet, mint amit jelenleg keresek. Megdöbbentő. Jó, mondom, nem kell érte ügyelni, meg százezer feladat miatt idegbetegeskedni, meg konditerem van a cégnél, de én nem a munkahelyemen akarok sportolni, hanem attól földrajzilag különböző helyen, szerintem egészségtelen a főnököddel szomszédos gépen fekvenyomni. Meg hát rájöttem, hogy nekem csak a szám jár, és eszem ágában sincs otthagyni mindent, amit eddig megtanultam és elértem, és a pszichiátria még mindig a legérdekesebb dolog sajnos. Mindent összevetve szomorúan döbbentem rá, hogy nem ebben az évben fogok irreálisan sokat keresni. Szomorú.

Ez azután odáig vezetett, hogy a július hónapban durva takarékoskodásra adtam a fejemet, de úgy, hogy főztem otthon, hoztam magamnak a kaját és úgy döntöttem, 2000 forintból meglesz a heti össz élelmem, ez a valóságban 3-4000 lett/hét, de az is elég jó szerintem. A férjem külföldön volt, őt nem éheztettem. Még csak nem is ettem egészségtelenül, mindenféle zöldségnek szezonja van. Megirigyeltem a sógornőm rukkoláját is, komolyan, ilyen hatalmas bokrokban tenyészik a kertjében, elképesztően szánalmasnak tűnik mellette az 500 forintos zacskós pár szál nyomi rukkola, úgyhogy vettem magot és elültettem cserépben mintegy 5 hete. Kb. hat cm magas most, pedig tettem bele táprudat is, talán karácsonykor már lehet belőle enni. Meg nem is csak a pénz, hanem a többi erőforrásommal kapcsolatban is, mint idő és teherbírás, rájöttem, hogy mínuszban vagyok. Sokat kell aludnom, vigyáznom magamra, többet kell egyedül lennem. Még a Portishead-re se mentem le a Balaton Soundra. Meg a puccos edzőterembe se vettem bérletet, hiába, hogy nyári akció van, otthon dvd-re tornázni semmibe se kerül, nemigaz.

Úgyhogy a július nagyjából azzal telt, hogy üldögéltem a konyhapultnál, odakint a panelházak között szürke esőfüggönyöket terelgetett a szél, ettem a vajaskenyeremet és néztem, ahogy nő a rukkola.

Mostanra már meguntam persze, és menni akarok utazni idegen nyelvet beszélő országokba és koncertekre és táncolni és kiülős helyekre és vásárolni akarok új kanapét és szódásszifont és lapos sarkú cipőt és hosszúszoknyát és színes pulóvereket és drága elviteles kávékat és csokis sütit és mojitot és luxuskozmetikumokat és hajerősítő pakolást és haagen dazs fagylaltot és füstölt lazacos nigirit. Egyáltalán nem a szemránc meg a többi hülyeség a rossz az öregedésben, hanem hogy az ember veszít a felelőtlenségre való képességéből. Ha romlik a látásod, arra ott a szemüveg, de azt a képességemet, hogy amikor ötszáz forintom van hó végéig, abból szemrebbenés nélkül vegyek egy üveg pezsgőt, azt ki adja vissza? Kérem vissza.

Much more simply coffee than otherwise

Tartozom még egy bejegyzéssel a Francis Francis X7-ről, az egy nagyon szomorú történet sajnos, készítsünk elő zsebkendőt, mert az lesz a vége, hogy a főhősnő egy vigasztalan szerda reggelen a szemerkélő esőben szánalmas munkahelye felé baktat lehajtott fejjel és üres kézzel (mert csak kölcsönben volt nála a kávégép és a végén vissza kellett adni, ezért munkába menet visszavitte), lemegy a metróba, ahol eltűnik a hömpölygő, szomorú, arctalan tömegben, és mondjuk ez a szám szól. Vagy esetleg lehet az is a vége, hogy a főhősnő szomorúan üldögél panellakásában a padlón, mert ócska széke végleg darabokra esett és felmondta a szolgálatot (true story, küldjetek széket), tettetett közönnyel mered a kezében tartott, negatív előjelű folyószámlakivonatokra, aztán összeszorított szájjal fogja az étkezési jegyeit, megy, megveszi rajtuk a legolcsóbb kávéfőzőt a szomszédos intersparban, és égig érő, szürke, vigasztalan panelházak között, szomorúan baktat hazafelé a szemerkélő esőben stb. Node ne szaladjunk előre.

Az van, hogy világéletemben az Illy kávé rajongója voltam, ehhez nincs mit hozzátenni, én így képzelem el a kávét, egyféle kávékeverékből, mindenféle szirupok meg egyéb csodaízesítés nélkül, 100 % arabicából, nagyméretű bögrében, latte formájában, kevés cukorral. Klasszikus, kávéízű kávé.

A gép maga szerintem gyönyörű, bár egy fekete volt nálam és nem a piros. Nekem a piros tetszik, a fekete elegánsabb, de mindkettő nagyon szép. Kapszulákat kell beletenni, műanyagból vannak, ez nem tudom, mennyire környezetszennyező. Azért gyanítom, hogy a Bolygó nem a műanyag kávékapszulák miatt fog elpusztulni, de mondom, nem értek hozzá. A kapszulát nem kell kinyitni, és a kávéfőzés közben sem nyílik ki sehogy, a kávé nem érintkezik a levegővel vagy a géppel, ezért egyrészt nem veszik el az aromája, másrészt soha nem szóródik ki és semmi nem lesz koszos. Ez a lustaság mellett még azért érdekes, mert egy csomó kávégép egyre szarabb kávét főz, ha nem tisztítják rendszeresen, ilyen például a rendelőben található több százezer forintos frissen őrlő nem tudom milyen márkájú cucc, ami három évvel ezelőtt még elképesztően jót főzött, most meg keserű lötty. Nem, én csak heti egyszer pár órára bérelem azt a rendelőt, nem tudom, hogy kell szétszedni és kitisztítani. Mindenesetre, ezt nem kell. Van valami spéci technológia is, várjatok, idézem, kétfázisú extrakció, amitől pont úgy és olyan módon megy bele a kávé aromája az italunkba, ahogyan az a legjobb mindenkinek. A valóságban ez annyit jelent, hogy bele kell tenni egy kapszulát, alá egy csészét, megnyomni egy gombot, és kész.

A gép 50 ezer forint körül van, ami puccos kávégép kategóriában egyáltalán nem számít soknak. A kapszulák egyenként 139 forintra jönnek ki, itt felmerülhet, hogy nem lehet mindenhol kapni és utánajárást igényel, mondjuk az én lakóhelyemtől két árusítóhely van gyalog öt percre és egy harmadik villamossal öt percre, de biztos vannak rosszabbul ellátott kerületek is. Egyetlen hátrányt tudok említeni, mégpedig, hogy a szokásos méretű bögre nem fér alá, csak az alacsonyabb bögre, vagy hogy férjemet idézzem: "Nem akarom kutyázni a puccos kávégépedet, de elég gyász, hogy nem fér alá egy normális bögre." Így kénytelenek voltunk a két alacsonyabb bögrénket naponta elmosni. Mire rá nem viszi az embert a szükség. Úgy összességében a csillivilli dizájn, a csúcstechnológia meg a bögremelegítő után végülis úgyis egyetlen dolog érdekes igazán: ez egész egyszerűen nagyon jó kávét főz.

Disclaimer: az a történet, hogy rinyáltam a blogomban ilyen kávégépért, mire írtak az Illytől, hogy kölcsönadnak egyet egy hétre, egyheti kávéadaggal, hogy ha akarok, írok róla, amit és amennyit akarok, de ha nem akarok, nem muszáj. Végül az egy hétből két hét lett logisztikai tényezők miatt és nagy örömömre, a második heti kávéadagot már én vettem magamnak. Klassz volt, köszönöm.

Főleg cipő

Vettem egy cipőt, igen, tudom, öregszem, cipőket és táskákat veszek és bizottsági ülésekre járok, ez van. A cipő azonban a manapság divatos nyitott orrú körömcipő, ami nem szandál és hátul zárt, csak az orra nyitott, és drapp/krémszínű velúrbőrből van. Nem tűsarkú, de azért magas sarkú. A kép csak illusztráció, nem ezt a cipőt vettem, de a koncepció megegyezik.

És akkor ezt a cipőt mivel veszi fel az ember? Mert ha harisnyával veszem fel, akkor az orránál kikandikál a harisnyás lábujj, márpedig a testszínű harisnyába bújtatott lábujj olyan csúfság, ami nem eshet meg egy finom nővel, most olvastam a velveten valamelyik nap. Tényleg nem olyan szép. Felvehetnék hozzá, még amíg nincs túl meleg, mondjuk bordó harisnyát, abban nem olyan csúf a lábujj, de a krémszínű cipő meg nagyon elüt a színes harisnyától, különösen, ha pasztellszínű ruhákat is veszek hozzá. Vagy nyáron felvehetem mezítlábra, de körömcipő mezítlábra? Egyrészt beleizzad a lábam, másrészt magára valamit adó nő nem vesz fel körömcipőt mezítlábra. Mit kell csinálni, mi erre a protokoll? Mondjátok.

Régi idők kávéja

Szóval azt írta az Illy-s csaj, mielőtt ideadta egy hétre kölcsönbe a gépet, hogy, idézem, "ha nem akarsz nem kell róla semmit sem írni", de gondoltam, azért írok róla alaposan, pláne mivel még egy pár napig nálam marad logisztikai okokból, de most az a helyzet, hogy bár ma szabadnapos vagyok, tegnap ellenben ügyelet után még ötig dolgoztam, aztán hajnali kettőig szórakoztam*, és egyáltalán nincs itthon kávé, és inkább erről szeretnék írni.

Úgy kezdődött, hogy 2005 januárjában a Magyar Pszichiátriai Társaság éves Vándorgyűlése, amelyet változatos vidéki helyszíneken szoktak megrendezni, ezúttal Budapesten volt, a MOM Park mozijában, ami azért, valljuk be, elég érdekes kongresszusi helyszín. Odakint lassú pelyhekben esett a hó, szcientológusok tüntettek kis tábláikkal a Csörsz utca sarkán. Másfél hónappal azelőtt költöztem be a fiúm lakásába, két hétre, amíg az enyémet felújítják, és januárban már lehetett gyanítani, hogy a két hétből kicsit több is lesz, sőt eléggé esélyes, hogy a fiúm néhány évtized múlva magyarázhatja az unokáinak, hogy "nagyanyátok idejött két bőrönddel, hogy hadd maradjon itt két hétre, amíg náluk festenek, aztán ötven évre itt ragadt". Sajnos kávéfőző nem volt a lakásban, és én tudtam, hogy ha ezúttal valóban érzelmi biztonságot nyújtó, tartós kapcsolatra vágyom, akkor azt nem lehet neszkávéra alapozni. Szerencsére a kongresszuson nem volt minden egyes előadás elviselhetetlenül naprakész, informatív és magával ragadó, és egyébként is, az isten szerelmére, egy plázában voltunk! Long story short, vettem egy szarvasi kávéfőzőt, amely árkategóriájában a legjobb, legstrapabíróbb kis gép (nem, a szarvasi nem fizet és semmit se adtak kölcsön, csak mondom), le is volt árazva 50%-kkal, mert épp végkiárusítás volt a Keravillban.

Az utóbbi hónapokban már elég ócskán nézett ki szegény így hat év után, itt-ott repedt volt, a nyele letörött, de működött és normális kávét főzött utolsó lehelletével. Aztán gyors egymásutánban a következők történtek: írtak az Illytől, hogy kapok egy hétre egy Francis Francis X7-est, ekkor az otthoni főző elkezdte azt, hogy a beleadagolt víznek csak kb. a negyede jött át, a többi valahová elpárolgott, így kevés és már nem valami jó ízű kávét főzött, ezen valamelyest javított, amikor az elrepedt részeket szigszalaggal megragasztgattam, így még kb egy hétig jó volt; majd hazahoztam a Francis Francis X7-est és akkor az otthoni főző megszűnt kávét főzni, sőt kifolyt belőle itt-ott, és szegényt el kellett vinni a szemétbe. A férjemnek azt mondtam, hogy elvittem egy farmra, ahol boldogan szaladgálhat a többi kávéfőzővel.

Szóval sima őrölt kávéval működő főzőm jelenleg nincs, tegnapelőtt elfogytak az Illy-s kapszulák és tegnap megittam a tartalék neszkávét is, úgyhogy nem tudom, mi lesz.**

*A "szórakozás" jelen életkori sávomban azt jelenti, hogy Hajnalkáéknál dumáltunk és tzatzikit meg grillcsirkét ettünk és rájöttem, hogy a Hajnalka gyereke lesz a példaképem, mert mindenféle kertelés, magyarázkodás, bűntudat vagy egyéb fölösleges körök helyett jól artikuláltan és nagyon cukin mindenre azt mondja, hogy "nem". Ezt követően elmentem az Ötkertbe Niké szülinapja kapcsán, és kicsit ott lógtam, de aztán Kolléga közölte, hogy haza kell menni, mert neki holnap reggel be kell mennie a referálóra, és akkor még elmentem internetes újságírókkal pultnál sörözni és rettenetes szóvicceket hallgatni. A rettenetes szóviccek során, amíg mindenki fejét fogva nevetett/sírt, én rezzenéstelen arccal, kissé rezignáltan dohányoztam, és erre igen büszke vagyok. Mindemellett nyilvánvaló, hogy anyám sorsára fogok jutni, akinek mindig van kedve táncolni, de a barátai már kiöregedtek a táncolós bulikból. Szomorú.

**Valójában az lesz, hogy most átmegyek a szemközti plázába kávékapszulákért.

Szerinted a presszógép az magyar?

Kép innen. És azt tudtátok, hogy az Illy céget bizonyos Illy Ferenc könyvelő alapította, miután hazajött az első világháborúból? Pechünkre Trieszt addigra már Olaszország lett, ezért onnantól Francesco. És (update) mint olvasónktól megtudtuk, a hazai Illy-nél jelenleg is dolgozik Ferenc távoli rokona. (Nem, nem fizet nekem a reklámért az Illy, sőt, még egy kávégépet se küldtek tegnap óta, csak gondoltam, ez érdekes trivia.)

Mostan színes kávégépről álmodom

Az a helyzet, hogy amikor a szexuális diszfunkciókról szóló oktatóanyagot írtam, akkoriban pajzán gondolataim voltak állandó jelleggel, most meg egy pár napja az addikciókról kell írnom, és azóta rajtam van teljesen az addikció pokla, mindjárt elmesélem, mi módon, csak először még annyit, hogy a harmadik téma, amiről írnom kell, az a pszichózis lesz, nem tudom, bekattanok-e majd, vagy mi várható.

Tehát elkezdtem írni az addikcióról szóló anyagot, és akkor mintegy másfél óra után azt vettem észre, hogy megőrülök csokoládéért és mindjárt felállok a munkahelyemen és kimegyek a boltba és veszek huszonöt tábla mogyorós milkát, szerencsére ekkor bejött Tudós fedőnevű kollégám, behozott egy hatalmas doboz Merci csokit és adott belőle egyet, majd közölte, hogy a többit most ismeretlen helyre rejti a szobájában. Végül hatalmas szenvedés árán legyőztem az ellenállhatatlan késztetést, hogy átkutassam az összes fiókját, és csak forró csokikat ittam az automatából, amit amúgy sose szoktam. A craving-en (sóvárgás) kívül a másik érdekes jelenség, hogy a függőknél a függőséggel kapcsolatos tárgyak, helyek (conditioned cue-k)  is kiváltanak kondicionált válaszokat, és ez lehet droggal ellentétes vagy drogszerű válasz is. Mondok egy példát, junkie meglátja a tűt, azonnal elvonási tünetei lesznek, a másikra példa, hogy junkie meglátja a tűt, azonnal a heroinhatásra távolról emlékeztető, csak persze sokkal enyhébb tünetei lesznek, némi jutalomérzéssel párosulva. Ezzel kapcsolatosan azt vettem észre magamon, hogy szeretem a fitnessterem honlapját nézegetni, valamint a naptáramban mindig papíron is benne van a jövő heti órarend, és néha kinyitom és csak úgy megnézegetem és ez némi jutalomérzéssel párosul. Drogszerű válasz. Ma pedig az történt, hogy kaptunk ajándékba külföldiektől zselécukrot, és zseléaddikt lettem azóta, pokol, egész nap csak a zselére tudok gondolni, ott van kint a zselé a konyhában a kis dobozában, kell nekem a zselé. Még több zselé. És mi lesz, ha elfogy?? Honnan fogunk utánpótlást szerezni, amikor ez külföldi zselé?? Hatalmas önuralomról teszek tanúbizonyságot. Komolyan.

Egyébként jól vagyok, 29 napja nem veszek ruhákat, és igazából egy biciklire vágyom mostanában. Meg persze megőrülök egy piros Francis Francis X7-esért, de ebben végképp semmi kóros nincsen.

Yeah, my knees got weak

Majdnem vettem magamnak egy, a fiatal Jim-et ábrázóló Doors-pólót a plázában a H&M-ben aerobic-ozós trikónak. Nem tudom, csak az az érzésem, mintha valahol lenne ebben valami irónia.

Persze, végül peace-jeleset vettem.

Shopping is my cardio

Ügyelet után-magánrendelés előtt meg vettem még egy pár pulcsit a Zarában (csupa funkcionális dolgot, amit évekig fogok viselni, és 70-80 %-kal voltak leárazva - mentegetőzött), majd Alaine-nel ebédeltem a belvárosban, pasikról beszéltünk meg pénzről meg az új táskájáról, és amikor Húgom azt mondta, hogy olyanok vagyunk, mint a Szex és New Yorkban, akkor azt nem is vettem zokon, hanem örültem.

Valójában tök jó életem van.

Kasmír, alkohol, keleteurópa

Volt évértékelő értekezlet a munkahelyemen, ami után csak azért nem mentem egyenesen a Dunának, mert eszembe jutott Ildikó tegnapi sms-e, miszerint a Promodban 20 ezerről 6 ezer forintra vannak leárazva a kasmír pulóverek, nekem pedig régi álmom egy kasmír pulóver, de sose volt ennyi pénzem vagy nem volt szívem kiadni ennyit, viszont hatezret már megreszkírozok, úgyhogy vettem is egyet. Engem különösen boldoggá tesz az a gondolat, hogy bár én a jelen pillanatban keleteurópában nyűglődöm, a pulóverem korábban a Himaláján ugrándozott kecske formájában. Nekem könnyű örömet szerezni.

Valamint (merész témaváltással) azt olvastam ma, hogy a kormány munkacsoportot alakít, amely a fiatalkorúak alkoholfogyasztásával foglalkozik. A fiatalkorúak alkoholfogyasztásának témájában 2001-ben írtuk alá a stockholmi deklarációt, amelyben kb. azt mondják ki a résztvevő országok, hogy jó, mostantól próbálunk jobban odafigyelni, mennyit isznak ezek a gyerekek. A kapcsolódó WHO miniszteri konferencia 2001 februárjában volt Stockholmban, a WHO-s arcok elkötelezettnek tűnő, meglepően jófej arcok voltak, én pedig megalázóan naiv, és halál komolyan elhittem, hogy ezután az aláíró országokban nagy dolgok fognak történni az ügy érdekében. De aztán jól helyre lettem téve. Igen elszomorító volt.

Az volt az alapötlet, hogy a WHO a fontos embereken kívül kivitt pár "young people"-t is, ha már ők a téma, ott ismerkedtem meg a brit vegetariánus csajjal, aki telebeszélte a fejemet azzal, hogy a vegák személyisége más, mint a húsevőké, és ezért önkísérletképpen utána két évig vega voltam. Különben jó fej volt, egy kínai betű volt a hátára tetoválva, aminek a jelentése "hónalj" volt, de ez nézett ki a legjobban a választékból, ezért ezt varratta magára. Valamint volt egy nagyon jó arc, vagány boszniai szerb lány Martens bakancsban, aki ráadásul mohamedán volt vallására nézve, úgyhogy alaposan lerombolta a mohamedán lányokról alkotott előítéleteimet. Hát, legalább szélesedett a látóköröm.

Főleg tárgyak, valamint macska

Kaptam karácsonyi ajándékos mémet is, köszönöm. Először nem volt kedvem hozzá, mert ez már túl sok mém nekem, a múltkor a kreatívos, most meg ez, de aztán több, a való életben a valóságban ismert valódi barátom szólt, hogy írjam már meg a blogomban, mit szeretnék karácsonyra. Hát így. És továbbadom  Mollynak,  Annalightnak*, Kisfeketemadárnak, Morcznak, Doktrínának, Zenóbiának, Kalibnak. Nemkötelező jelleggel. Karácsonyi ajándéklistát kell írni, továbbadni hét bloggernek, értesíteni őket róla, nagy vonalakban ezek a szabályok.

(*Jaj, de közben rájöttem, hogy ő már megkapta korábban, akkor, nem tudom. Mondom, hogy nem való nekem az ilyesmi.)

Változó, vannak évek, amikor tárgyakat szeretnék, de az elmúlt két évben például semmilyen tárgyra nem vágytam. Idén meg igen. Szeretnék egy jó sapkát, fehér kötöttet, de eddig még egyik sem tetszett a boltokban, mind ronda vagy nem áll jól, és egy fekete kapucnis pufikabátot, mert olyanom még sose volt és hátha azok melegebbek a szövetkabátnál. Egy jó farmert, de olyat, hogy rám jöjjön és jó seggem legyen benne, de ne kelljen behúzni a hasamat a begombolásához, és ne legyen szűk szárú, de be lehessen tűrni csizmába (ha egy farmeren belül nem oldhatóak meg a fenti tulajdonságok, akkor két farmert). Persze, leginkább egy kapucnis irhakabátot szeretnék, olyat, amilyen a 70-es évek Ez a divat-évkönyveiben volt, igazi állatbőrből. Ígérem, nem hordok sok állatot, nem is eszem sok állatot, és nem kell anyjukból kiműtött kismacskaembriók bőre-szőre, elég a sima tehén is (vagy amiből van az irhabunda). Régóta szeretnék kasmír pulóvert is, olyat, ami fekete vagy sötétbarna, hosszú ujjú, és nagy, kör alakú kivágása van. És szerettem volna egy olyan hosszú ujjú csipke felsőt is, mint amilyenben az egyik kolléganőm kb. egész ősszel járt, csak barnában, de közben meg nem akarom az ő stílusát másolni, úgyhogy ezzel kapcsolatban van bennem némi ellentmondás. És bizsu fülbevalókat, mert a régieket már unom, karkötőből most van egy csomó, de az mindig jól jön, a karkötőket szeretem. A nyakláncokat mostanában valahogy nem annyira szeretem és hónapok óta egyszer vagy kétszer volt csak rajtam nyaklánc. Meg türkizkék sálat és türkizkék kötött kesztyűt, de olyat aminek az ujja vége szabad, hogy tudjak benne fogni, sőt, egyszer élünk, akkor legyen egy egész garnitúra, sapka-sál-kesztyű. És kötött lábszármelegítőt, vagy olyan hosszú zoknit, ami kilóg a csizma felett. Vagy csak legyen nyár. Szeretnék mindenféle kötött kardigánt is, vékonyakat is, meg olyat, ami vastag, puha, és úgy néz ki, mintha kézzel lenne kötve, de közben nem, és mostanában az aranyszínű ruhaneműk is tetszenek, például az olyan drapp kötöttfelső, amiben van aranyszál.

Kellene természetesen egy Kindle, csakhogy nekem a 9 colos kell, mert a normál méretű nekem túl kicsi és túl gyorsan olvasok és fél másodperc alatt elolvasom, ami a kijelzőjére fér és állandóan lapozni kell. Nem, iPad nem kell, túl fényes. Szeretnék egy profi hajvasalót, mert az enyém olcsó, interspáros, nem kíméli a hajszálakat és kicsi is, és szeretnék hajegyenesítő krémet meg hajegyenesítő hajfényspray-t, valamint göndörítő habot, mert úgy akarom hordani a hajamat, hogy néha göndöt, néha egyenes. És most láttam a Media Marktban klassz tejhabosító kancsót, úgy néz ki, mint egy vízforraló, bele kell önteni a tejet, megmelegíti és meghabosítja, úgy volt, hogy kávét kóstoltattak kávégép-bemutató keretében, és csak úgy volt hajlandó kávét adni nekem a csaj, ha előtte végighallgattam mind a kávégép, mind a most akcióban mellé kapható tejhabosító kancsó tulajdonságait. Láttam ionizáló hajkefét is, ami ceruzaelemmel megy és ionfelhőt bocsát ki (ez szabad szemmel nem látható), és ezért lezárja a hajvégeket és nem fog a hajad fésülködést követően szálldosni, itt előtört belőlem a konzervatizmus/a környezettudatosság, és arra gondoltam, meg tudok én fésülködni manuálisan is az elektromos áram segítsége nélkül, anyám is, nagyanyám is meg tudott, valamint Bolygónk szűkös energiakészleteit nem feltétlenül szeretném hajkefe által kibocsátott ionfelhőkre pazarolni, akármilyen keveset fogyaszt. Szóval azt nem kérek, ez csak mellékszál volt.

Ezenkívül még azt szeretném, ha lenne időm sportolni és masszázsra meg szaunázni járni, esetleg ha ezt is le akarjuk fordítani a tárgyak nyelvére, akkor szeretnék fitnessbérletet és masszázsbeutalót és szaunajegyet, jó, legyen wellnesshétvége, és mindenképpen fontos lenne, hogy legyen pénzem minden évben elutazni egy hónapra Thaiföldre a férjemmel. Vagy egy fényterápiás készüléket. És egy nagy házat, ahova meghívhatom a barátaimat vacsorázni, és egy autót, és egy telket vagy nyaralót Brennbergbányán. És egy macskát. Esetleg két macskát. Meg finom csokikat, meg finom alkoholokat, rézangyal mézes meggypálinkát, lindt csokigolyókat, esetleg finom alkoholokkal töltött csokikat, meg pattogócukros csokikat, meg finom sajtokat és medvecukrot és szusit és gyömbértea-granulátumot.

De igazából nehogy vegyen nekem valaki egy élő macskát a panelba.

Főleg hóbortos

Két visszajelzést kaptam a héten a hajviseletemre, az egyiket egy pszichotikus lánytól, aki azt mondta, hogy gyönyörű, a másikat pedig egy egészséges kontroll személytől, aki szerint hóbortos fiatal nőnek nézek ki. Klassz. Szeretek hóbortos fiatal nőnek kinézni. A másik, nagyon régi hobbim meg az, hogy szeretem, amikor az életben olyan jelenetekben szerepelek, ami lehetne akár egy film is. Legjobb, ha aláfestő zene is van hozzá, például december, hétfő este egy 12 órás munkanapot követően még bemegyek a kis thai helyre vacsit venni elvitelre, kint sötét van és szitáló havaseső, a konyhában két thai és egy magyar külsejű csaj egymás között nevetgélve nagy wok-okban készíti a fried rice-omat, addig üldögélek egyedül egy asztalkánál piros kabátban, hóbortos hajjal, többek szerint ijesztő szemüvegben, olvasom a Descartes tévedése c. könyvet és Quimby szól.

Meg még az volt, hogy letelt a háromhónapos ruhavásárlás-absztinencia időszaka, ami után nem is rohantam december 1-én azonnal ruhákat venni (mivel egyáltalán nem volt már pénzem fizetésig), ellenben hétvégén bementem az Orsay-ba, és döbbenten fedeztem fel, hogy minden ruha tetszik, és utána bementem a Mango-ba, és - ó, jaj! - ott is minden ruha tetszik, és nem sok választott el attól, hogy kiéhezetten vásároljak magamnak hat nadrágot, három szoknyát, kilenc felsőt, két sálat és egy piros lakk kistáskát, úgyhogy inkább kijöttem. Azt hittem eddig, hogy csak a koplalós fogyókúrák jellemzője a jojó-effektus, de ezek szerint esetemben a ruhákkal kapcsolatban is fellép. Rettenet.

A horoszkópom meg azt írja erre a hétre, hogy "olyan zűrzavar van a munkahelyén, amiben nemcsak dolgozni nehéz, de az egymás közötti torzsalkodás még azt a kis pozitív energiát, optimizmust is felemészti, ami egy Nyilasban eredendően megvan." Oh, please. Azért ne becsüljünk alá.

Mindenféle haszontalankodás

Most látom, hogy kaptam kisfeketemadártól is kreatívbloggerdíjat, amit köszönök, most akkor már megcsinálom azt a részét rendesen, hogy árulj el magadról 7 dolgot. De most nem adom tovább, mert azt már csináltam, és akkor az már 14 ember lenne, jaj. Kicsit meg fogja határozni a tematikát az a tény, hogy az imént olvastam ki az In Style magazint.*

1. A hajamat 17 éves korom óta festem, akkor hosszú barnából hirtelen világos vörös lett és vettem hozzá egy cipzáros nyakú, rövid ujjú, kötött, lila-pink-sárga-zöld csíkos felsőt is. Az összes ismerősöm azzal fogadott, hogy "ööö. Más a hajad", én meg azt feleltem, hogy "nyugi, majd megszokod". Meg is szokták.

2. Kettő darab szemfestékem van, az egyiket az esküvőmre vettem, Lancome Round Midnight ezüst és rózsaszín, nagyon jó, meg van még valami drapp, amit valamihez adtak.

3. Imádok tusfürdőket venni, nekem azok örömet szereznek, főleg a gyümölcsösek, legutóbb egy gránátalma-málna illatút vettem direkt ügyeletbe, hogy amikor az ember reggel a munkahelyén ébred, akkor ott történjen valami jó.

4. Középiskolás koromban rengeteget vásároltunk turkálóban, mert ott lehetett klassz egyedi dolgokat kapni. Volt egy mustársárga kötött garbónk, ami 380 forint volt, de egyikünknek se volt annyi pénze, ezért Anikóval közösen vettük meg és néha nálam volt, néha nála. És mióta dolgozom, egyszerűen nem vagyok hajlandó turkálóban vásárolni, mert én nem fogok olyan ruhákat hordani, amit más már hodrott. Nem érdekel, milyen jó cuccok vannak ott és lehet, hogy némelyiket nem is hordták. Nem veszek használt ruhát.

5. Kivéve jajcica. Az vintage. De ott is csak táskát meg napszemüveget vettem eddig.

6. Van egy fekete Martensem, az a legrégebbi, kb. 14 éves, abban voltam Sarah Connor, egy barna, azt viseltem a legtöbbet, volt Kambodzsában és Párizsban és mittudoménmég, hol, ez utóbbiak már rettenetesen szakadtak, és van egy bordó, amit ajándékul vettem magamnak doktori fokozatom megszerzésének örömére. Még kéne egy piros lakk, meg egy virágmintás. Néha olyan korszakom van, amikor azt gondolom, hogy bakancsot nem lehet felvenni a munkahelyemre, hová vezetne az, néha meg simán hordom. Mondjuk a piros lakkot szerintem nem merném felvenni kb. sehova.

7. Most MIA: Galang c. számát nyomom a Dance Centrálban rendrakás és takarítás helyett.** Épp ideje volt, hogy valaki feltaláljon egy játékot, amiben az a feladat, hogy popzenére ugrabugráljál a nappaliban.

* De tegnap ügyeltem! Ügyelet utáni nap pihenőnap, nem csinálhatok túl sok hasznos dolgot.

** Lásd *.

Vagy lehet, hogy a Boldogság mégiscsak Ruhák

Kötelességemnek érzem lassan, hogy beszámoljak a fogadalmam állásáról, azazhogy szeptember elsejétől nem veszek magamnak ruhákat kivéve zöld felső. Nos, a szeptember, az október és a november eleje is rettenetes sínylődéssel telt, amelynek során valóban nem vettem ruhákat, ellenben megkérdőjeleztem a karrieremet, az élethelyzetemet, a céljaimat, az önazonosságomat, meg amit még lehet, idegbeteg voltam, kiégett, szomorú, agyonhajszolt, megkeseredett, frusztrált, türelmetlen, céltalan, és nem volt egy rongyom se. Persze, az utóbbi nem igaz, előrángattam a szekrény mélyéből a ritkán használtakat, olyan cuccokat is felvettem munkába, amiket rendesen csak puccosabb szakmai rendezvényekre / a Szigetre szoktam hordani, és kombináltam őket egymással. Nem kellett egyszer se otthon maradnom és betelefonálnom a munkahelyemre, hogy bocs, nem tudok bejönni, mert nincs ruhám.

Aztán november elején egyszercsak bekattantam. Talán a fonottkosárral kezdődött, ott ráéreztem megint arra, hogy vásárlás, mint amikor az absztinens alkoholista véletlenül megeszik egy konyakmeggyet. Ezután csináltattam magamnak egy új szemüvegkeretet, pontosan nyolc éve szeretnék már ilyen szemüvegkeretet, a régiből folyton kiesik a lencse, és a dioptriája már rég nem jó, egyetemista koromban készült. A szemüvegkeret az semmilyen körülmények között nem ruha.

Később elkezdtem ruhákat próbálgatni, és az is klassz volt, én szeretek ruhákat próbálgatni boltokban, engem az megnyugtat, feltölt, kisimít. Ezzel egy darabig egész jól elvoltam, nem akartam megvenni egyiket se, jól esett. Beleszerettem egy padlizsánlila valódi irhakabátba, de mivel kettőszázezer forint felett volt, szerencsére nem jött szóba. Egészen addig minden rendben volt, amíg találtam egy iszonyú jó ruhát a Mangóban, amit mindig is szerettem volna, és ami kiválóan passzol az új szemüvegkeretemhez (a fonottkosárhoz mondjuk kevésbé, de ez részletkérdés). A ruhával kapcsolatban hosszas vívódást követően a következőképpen kerültem meg a szabályzatot, duplán bebiztosítva magamat bármilyen fogadalomszegés ellen:
1. Elhatároztam, hogy úgysem találtam zöld felsőt, tehát a három hónap alatt engedélyezett egy darab zöld felső helyett vehetek egy darab ruhát.
2. Kihisztiztem, hogy a férjem vegye meg nekem a ruhát.

Hát itt tartunk, lett ruhám, azóta vidám, tettrekész, jókedvű és elhivatott vagyok. És egyébként is mindjárt itt a december 1.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu