Szolgálati közlemény

2007. június 21. 0:14 - címkék és kategóriák: Utazás - 3 komment
Feltettem még pár zürichi képet, akit érdekel, megtekinthetőek ideát. 

Valahol máshol eközben

2007. június 20. 8:21 - címkék és kategóriák: Utazás - 7 komment

 

 

Zürich, az meg olyan, hogy csuda. Hétvégén meglátogattam Anikóékat ott, akik egy hónapja disszidáltak, én meg már minimum két hónapja megvettem a repülőjegyet a meglátogatásuk céljából. Szóval csütörtök munkaidő végeztével kibuszoztam a reptérre és mindjárt megerősítést nyerhettem előítéleteimben, ugyanis a Budapest-Zürich járat utasainak nyolcvan százalékát tették ki szürke öltönyt és ízléses nyakkendőt viselő laptoptáskás úriemberek.
Később aztán kiderült, hogy Zürichben ugyan valóban vannak bankok, de főleg macskaköves utcák vannak, meg majdnem minden házon tetőkert, meg csöndes kis belső udvarok, meg egy hatalmas tó, hajókkal, amikre jó a helyi bkv-bérlet, és olyan tiszta, hogy látszik a kacsa lába úszás közben, ahogy viccesen lapátol, meg hegyek, amikre fel lehet menni libegővel, meg hegyek, amiknek hóval borított sipkái keretezik a látképet, meg kilátók, amelynek tövében az úri közönség Bratwurstot majszol, meg zöldnél zöldebb legelők diszkréten kolompoló tehenekkel, hogy komolyan azt vártam, mikor bukkan fel valamelyik lanka mögül a teljes Trapp-família dalolva.
Meg Starbucks.
Elképesztő, hogy ilyen körülmények között is lehet élni, na. Fura amúgy, hogy három hónap Hollandia nem váltotta ki belőlem ezt az érzést, de Hollandia nekem túl lapos volt asszem, a szó eredeti és átvitt értelmében egyaránt. Svájcban meg három napot voltam, annyi idő alatt nem lehetett megunni.
Összefutottam ezalatt a csavarhúzós fiúval is, aki mit sem veszített könnyedségéből, sőt, mi több, éppenséggel véletlenül Svájban él, St. Moritz-ban erdész, és olyanokat mesélt, hogy a faluban például mindenki síoktató, de ilyenek, hogy Edward herceg síoktatója, meg George Clooney síoktatója, valamint, hogy tegnap például az volt a feladata, hogy kicseréljen néhány táblát az erdőben. Jó messzire voltak egymástól a táblák, hegyet mászni is kellett, de ebédidőben pont kiért egy zöld rétre tehenekkel, ott lefeküdt egy kicsit és aludt egyet a biztonság kedvéért. Amúgy német-magyar kettős állampolgár ez a fiú, legutóbb össze is zavarta a vámosokat a négy útlevél, amikor együtt utazott Magyarországra a svéd-francia barátnőjével.
Mit mondjak még. Néztünk modern művészetet, amikor esett az eső, meg pop-art és comic-art galériát, bár az inkább csak egy bolt volt, de azért tetszett az Audrey Hepburn montázsuk. Láttunk szép autókat, meg azt a házat, ahol Lenin kiötölte a nagy októberi szocialista forradalmat egy kis virágzó fákkal teli térre néző szobában. Olyan hangosan csiviteltek a madarak ott a város szívében, hogy az már szinte zavaró volt. Egészen érthető egyébként, hogy ilyen körülmények között az embernek olyasfajta gondolatai támadnak, hogy amikor a bőség kosarából majd mindenki egyaránt vehet. Meg láttunk sárkányos kutat, meg vacsiztunk és boroztunk az erkélyen, meg sütöttünk racklettet egy másik napon, meg ettem a kedvenc kecskesajtomat, meg lebarnultam, meg fáj a lábam a hegymászástól ma is.
Hát nem, nem volt nagy kedvem hazajönni ezúttal.

 

When you're a stranger, faces look ugly

2007. május 15. 11:08 - címkék és kategóriák: Emberek Utazás -
Vasutallomas, keressuk a csomagmegorzot (hugommal), nem talaljuk. Odamegyunk az informacios pulthoz es megkerdezzuk a kedves holgyet.
(A parbeszed angolul zajlik, magyarul olvasok kedveert leforditottuk.)
isolde: - Jo napot, elnezest, meg tudna mondani, hol van a csomagmegorzo?
No a pult mogott: - Gdehnedaasbhg?
isolde: - Elnezest, nem ertettem.
No: - Gdehnedaasbhg???
isolde (elbizonytalanodva): - Oooo...bocsanat, nem beszelek hollandul.
No (levegoert kapkod): - Angolul mondtam!!!!!!!!!!! (Meg levegoert kapkod.)
isolde: - Jaj, bocsanat, bocsanat, csak nem ertettem.
No (nagyon, nagyon mergesen): - Egyenesen es a vegen balra!!
isolde: - Koszonom! Viszlat!
No: - Viszlat. Es angolul mondtam!!!!
Isolde es huga elmennek arra, amerre a no mondta, de nem talalnak csomagmegorzot. Vegul a feliratok alapjan megtalaljak, epp az ellenkezo iranyban.

Trüffel, csipke, vámpírok

2007. május 6. 23:36 - címkék és kategóriák: Utazás - 10 komment
Szóval úgy mentem Brüsszelbe, mint ahogy régen néha Lillával moziba, amikor fogalmam sem volt, mit fogunk nézni. Nem volt útikönyvem, nem olvastam előtte semmit, annyit tudtam kb, hogy csipke, csoki, EU, pisilő kisfiú. De basszus... nem tudom, csak én voltam-e kiéhezve az egyszerű holland életstílus után, vagy Brüsszel tényleg lenyűgöző, mindenesetre totálisan lenyűgöződtem. (Csak abból gondolom, hogy talán az előző, hogy már attól teljesen odavoltam, hogy úristen, lejtős utcák!!!) Persze főleg a szakmai programon voltunk, azt talán nem részletezném, de azért volt idő városnézésre is, úgyhogy kapkodtam a fejemet szecessziós árkádok, kovácsoltvas erkélyek, sétálóutcák, paloták, csokiszökőkutak és luxusautók között. A St. Michel katedrálisban épp élőben orgonáltak, hatalmas, sötétbe vesző gótikus ívek, színes üvegablakokon beáradó fény, azért a katolikusok tudtak építkezni, rögtön porszemnek éreztem magam, cseppet sem csodálkoztam volna, ha zengő orgonaszó közepette agyonsújt egy lángpallos amiért elfelejtettem keresztet vetni vagy valami. Nagyon hatásos volt, és gyönyörű. Egy másik templom előtt egy régiségvásárba ütköztünk, szecessziós külsejű üvegtárgyakkal és ékszerekkel meg vintage bonbon-dobozokkal. Betévedtünk egy lakóházban berendezett bútorboltba, ahol hihetetlen érzékkel ötvözték a provanszos kezeletlen tömörfát art decoval és ázsiai tárgyakkal. Vacsoráztunk étteremben, ahol ősrégi tükrök lógtak arany keretekben a sötét faburkolaton és kék-fehér holland csempével volt kicsempézve a kandalló. Megnéztük a Palais de Justice-t, lenéztünk a Városra, üveglifttel mentünk le az utcára. Sétáltunk a Parc de Brussel-ben, a park kerítése körül fotókiállítás volt, hatalmas, gyönyörű nationalgeographic-stílusú képekkel.

Amitől én személy szerint készen voltam, az a Grand Place (esetleg: Grote Markt). Képzeljünk el egy hatalmas teret, ahol magas házak szorosan egymás mellé épültek, néha annyira, hogy úgy néz ki, mintha nem is épületekkel, hanem fallal lenne körülvéve a tér. A házak - keskeny, magas, régi házak, látszik rajtuk a kor, koszosak és szürkék, kis szobrokkal, erkélyekkel és rengeteg aranydíszítéssel, nagyon gazdag és közben nagyon régi benyomást keltenek, nekem túl élénk a képzeletem, de nekem az Interjú a vámpírral film vámpírjai jutottak eszembe a házakról: ősöreg, fényűző, dekadens, halhatatlan lények (fényűzés természetesen átvitt értelemben). Ha valaha filmet forgatok egy Városról, amiről nem lehet tudni, hogy valódi vagy csak a főszereplő képzeletében létezik, itt a tökéletes helyszínem. Gyönyörű. Egyik este valamilyen koncert volt a téren, (nem találtam meg, milyen együttes, a Kosheenra emlékeztettek kb, csak a csajnak jobb hangja volt), úgyhogy hatalmas tömeg az egész téren, reflektorok, és zene - teljesen valószerűtlen benyomást keltett. Gyönyörű az a tér és különleges. Hogyan lehetséges, hogy még soha senki nem mesélt nekem róla? És hogyan lehetséges, hogy Brüsszelben a hülye pisilő kisfiú a híres, amikor rengeteg valóban lenyűgöző dolog is van ott?



Hát, szóval, igen. Egyszerűen élni szép dolog, de még szebbek a szecessziós árkádok, kézzel vert csipkefátylak, gótika, orgonaszó, lejtős utcák, friss waffel illata. Rá kellett jönnöm (miközben konyakos trüffelt majszoltam narancsillatú habokba burkolózva az ötcsillagos hotel art deco szobájának fürdőkádjában) hogy belőlem sosem lenne jó protestáns.


Mindenféle dolgok

2007. május 3. 23:13 - címkék és kategóriák: Utazás - 1 komment
Ma találkoztam Ildikóékkal, kipipálva ezzel teendőim listájáról a "fűben sörözés Amszterdamban" tételt. Vittem nekik Stroopwaffelt, ahogy nekem is hozott anno Hágában az Ismeretlen Blogger, gondoltam, hadd legyen az élet örök körforgása. Amúgy szokásos Amszterdamban-császkálás. Csatorna, híd, biciklik. Lege artis stabil oldalfekvésbe helyezett eszméletlen csávó fényes nappal az utca közepén. Ilyesmi.

Holnap meg elmegyek kongresszusra, és hotelban fogok lakni a hétvégén, ami azért jó, mert végre tusolhatok úgy, hogy nem lesz mások haja a lefolyóban. Egyébként én gyakorlatilag semmitől sem undorodom, nyugodt lélekkel tudtam ebédelni minden patológia gyakorlat után, legtrutyisabb horrorfilmeket szemrebbenés nélkül veszem, két dolgot kivéve: 1. kullancs a kutyában, 2. haj a lefolyóban. A lefolyótisztítóreklámok, amikor "most beletömök egy kis hajat ebbe a csőbe", és tényleg beletömi! Na mindegy, hagyjuk. Bár, amikor mondtam a cseh csajnak, hogy hétvégén konferenciára megyek és hotelban fogok lakni, akkor azt mondta, de jó neked, ott nem lesz mások haja a lefolyóban, szóval nem vagyok egyedül.
Másrészt csak az a hatalmas, értsd: nevetséges méretű bőröndöm van, amivel három hónapra jöttem, és most ezzel fogok elutazni három napra, mivel nincs másik, valamint beteljesítve ezzel végre egy régi álmomat: hogy pár napos utazásra nevetséges méretű bőrönddel és minimum kétheti mennyiségű ruhával érkezzek, és minden reggel válogathassak, hogy hm, ma vajon mit van kedvem felvenni.

Ja, és Amszterdamban találkoztunk egy macskával egy élelmiszerboltban. Szép, fényes, tiszta macska volt, feltehetően a tulajé lehetett, és a zsemlék közül mászott elő (bár becsomagolt zsemlék közül). Nekem tetszett. Dorombolt is. 

Maffia, olasz lány és megmérgezett pápák

2007. április 21. 17:39 - címkék és kategóriák: Utazás -

Szóval ami kétségkívül hiányozni fog, azok az utrechti szombat délelőttök, elbiciklizem a piacra, veszek sajtot meg kenyeret meg eztazt, felmegyek a pláza tetőteraszára, ahonnan látni a várost, iszom normális lattét nagy üvegpohárból vagy a fantáziadús gyümölcslémixeik egyikét, süt a nap, hazafelé veszek virágot.

Ma meg voltam városnéző sétán, a korábban említett nemzetközi diákszervezet színeiben. Azt hittem, biztos valami lelkes önkéntes helyi egyetemista körbemutogatja az útikönyvben is fellelhető nevezetességeket, de nem: egy idősebb építész volt az idegenvezető, nagyon jókat mondott, és szinte csak olyan helyeket mutatott, amiket még nem láttam.
Mondjuk a történelmi műveltségem többnyire szégyenletesen hiányos (ez nem álszerénység, hanem tényleg), így most kellett megtudnom, hogy itt is jártak a rómaiak, sőt, mi több, ők alapították a várost. Vezetőnk szerint rendkívül rosszul érezték magukat, beszorítva az amúgy is folyton háborúzó frankok és frízek közé, a kaja szar, az eső folyton esik, így túl sokat nem időztek itt, hanem amint lehetett, feladták az állásaikat. Azért egy erődöt összedobtak, a falakból nem sok maradt és az is a jelenlegi talajszint alatt. Egy darabot lehet megnézni a Domplein 11 alatt lévő kocsmában, ha veszel egy sört és lemész az alagsorba, ráállhatsz a kilátszó faldarabra. Szóval római falak a talpam alatt, máris sokkal otthonosabban érzem magam.

Bementünk a dómkertbe is, ami régen konyhakert volt, ma önkéntesek tartják rendben, és mindig kevesen vannak itt, mert a turisták többnyire nem tudják, hogy ide csak úgy be lehet jönni, pedig igen, és tényleg nagyon szép. Erről a kertről van szó:

Aztán láttunk még egy csomó érdekességet, pl pár négyzetméter alapterületű hétemeletes házat, aminek a falai fémből voltak, mert a téglafal vastagsága már túl sokat elvett volna az amúgy is kicsi alapterületből. A pasas elmesélte, hogy hogy is van ez a csatornákkal meg a vízszinttel, melyik mostani csatorna volt régebben folyó, melyik az amelyiket csak úgy kiásták, melyik az az utca, ahol régebben folyó volt, ésatöbbi. Elmesélte, hogy a szorosan egymás mellé épített házaknak az energia- és helytakarékosságon kívül még az az előnye is megvolt, hogy ha fel akarták újítani, elég volt csak az utcára néző homlokzatot "lecserélni", így az ember viszonylag alacsony anyagi befektetéssel már új házzal menőzhetett; és hogy a dóm a leomlása előtt egy évvel katolikus kézből a protestánsokhoz került, akik viszont szegények, így nem tudták újjáépíteni, de valószínűleg nem is akarták, mert ez egy gótikus katolikus templom, ami nem csak az ördög műve, de divatjamúlt is. Manapság megint van egy lobbi, akik újra akarják építeni a hiányzó részt, de emberünk nem sok esélyét látta ennek.
Voltunk a város legrégebbi templomában is, egy nagyon szép és egyszerű román stílusban épült templom, fehér falak, semmi aranycikornya, szép elegáns boltívek, szerintem Istennek az ilyenek tetszhetnek. Az alagsorában van kripta is, ahova pár éve megint lehet temetkezni, bár csak hamvakat.

Ja, és megtudtam, hogy a mindenütt látható piros-fehér az Utrecht címere. Az volt hogy - vezetőnk szerint - a 17. századi Utrecht rendkívülimód emlékeztetett a 20. sz. elejének New Yorkjára, vagyis gazdag kereskedőcsaládok (vs. maffiacsaládok) nyírták egymást titkos és utcai harcok során. Ezért is jöttek jól az éjjeli őrjáratok, amik próbáltak némi közbiztonságot fenntartani a new yorki rendőrséghez hasonló több-kevesebb sikerrel. Két ilyen szervezet volt, az egyiknek piros volt a zászlaja, a másiknak fehér, mígnem összeolvadtak, és azóta piros-fehér. Nem tudom, tényleg így volt-e, én elhittem.

Valamint megtudtam még, hogy egyszer egy évig egy utrechti volt a pápa, aki azt találta ki, hogy életvitelszerűen nem a Vatikánban fog élni, hanem Utrechtben, bele is fogott az építkezésbe. Mivel egyéb tekintetben is túlságosan formabontó ötletei voltak, a korabeli szokáshoz híven elég hamar megmérgezték, a háza még fel sem épült. Azért Pápaháznak hívják a jó hollandok, bár a tulaj sosem lakott benne.

Szóval tök jó volt. Megismerkedtem a séta során egy olasz lánnyal is, aki sejtbiológus, a stresszfehérjéket kutatja, viccesen beszél angolul, és úgy néz ki, mint az egyik volt szobatársam. Megtudtam tőle, hogy Olaszországban is van szünet a moziban.

Ja, és igen, van net.

A múlt hét

2007. április 15. 11:52 - címkék és kategóriák: Utazás -
Egyedül lettem megint. Ezt pedig tegnap fényképeztem az ágyamban fekve (szarka).



Utazgattunk csomót. Voltunk a Keukenhofban, ez egy hatalmas park tulipánokkal és egyéb virágokkal, kis pavilonokban virágkiállításokkal, állítólag a világ legtöbbet fotózott helyszíne és az erre a célra szolgáló ösvényen minden nap megkéri valaki a párja kezét (elképzelésem sincs, ezeket az adatokat honnan szedik). Gyönyörű volt tényleg, leszámítva a turistahordákat, tolakodó néniket és üvöltő gyerekeket, akik miatt időnként olyan érzésem volt, mintha a Szigeten próbálnék eljutni x helyszínre, miután véget ért a nagyszínpad műsora. Tény, hogy vasárnap voltunk ott, hétköznap lehet, hogy kevesebben vannak. Azért lehetett fűben heverészni, jó volt.
Elmentünk Amszterdamba is, megnéztük a Rijksmuseumot, nekem kicsit túl sokan voltak ott is, de azért köszöntem a Vermeer-eknek. Elmentünk a Heineken-múzeumba is, ami nagyon vicces, ráadásul három pohár sör jár a belépőhöz, ami épp elég volt ahhoz, hogy össze-vissza röhögjek, különösen miután a kíséretemül szolgáló fiatalember a kedvemért enyhén dülöngélve rázendített a "Gyere, Bodri kutyám, szedd a sátorfádat..." kezdetű nótára. Ettünk a Rembrandspleinen lévő Haagen Dazsban brownie-s fagyikelyhet. Megnéztük az Éjjeli őrjáratot szobor formájában is. Ettünk hot-dogot a Museumpleinen. Sütött a nap.
Egy másik napon meg Hágába kirándultunk és Delftbe, először megnéztem másodjára is a gyönyörűséges Delft látképét meg a Gyöngyfülbevalós leányt a Mauritshuisban, majd elmentünk Delftnek arra a pontjára, ahonnan Vermeer a látképet festette, persze akkor még nem volt benne a többsávos autópálya. Delft nagyon szép kisváros egyébként, sajnos az utunkon átok ült, vagyis két egymás utáni vonat romlott el az odaúton, és nem találtunk normális éttermet, viszont amikor elmentünk egy cd-bolt előtt, épp ez a szám szólt. Este megnéztük a Leány gyöngy fülbevalóval filmet is, körülbelül ugyanazokat gondolom róla, mint a könyvről, maga történet alapjaiban kissé hiteltelen (műbalhé az egész, de erről nem a filmkészítők tehettek, hanem Tracy Chevalier), Scarlett Johansson tényleg remekül játssza a megszeppent protestáns cselédlányt, Colin Firth csapnivaló Vermeer és minden jelenetben pontosan ugyanolyan arcot vág, ettől még azért szép film, bár főleg látványra.
Mi volt még? Mászkáltunk csomót Utrechtben is, felmentünk a dómtorony tetejére 465 lépcsőfokon, istentelenül magas volt, szerintem a legmagasabb emberi építmény, amit valaha is a saját két lábammal másztam meg*. A torony jelenleg külön áll a dómtól, régebben egybefüggő épületet alkottak, csak volt egy hurrikán, amelynek során leomlott a templomnak az a része, amire az építkezéskor már nem volt pénz, ezért csak úgy összedobták. Most van egy hatalmas torony, meg pár méterrel odébb egy fél templom. Helyesek.
Meg Studio 60-t néztünk, mostanában a legjobb sorozat, amit láttam, de legalábbis ott van valahol a top 4-ben a Firefly, House, VMars mellett. Lesz magyarul is A színfalak mögött címmel, asszem a HBO-n, reméljük, nem rontják el a szi nem szinkronizálják.
És elkezdődött a fapollen-szezon, amire allergiás vagyok.

Csináltunk csomó képet is, amiket inkább nem gyömöszölök be a blogba, itt lehet őket megnézni.

*Egyszer felmentem gyalog a NET felső emeletére (Sote Nagyvárad téri Elméleti Tömb), de az csak 92 m, míg az utrechti dómtorony 112 és fél. 

Orvosokról és hajózásról

2007. április 3. 17:59 - címkék és kategóriák: Munka Utazás - 4 komment

Többrendbelileg is betekintést nyertem a holland egészségügybe a napokban.
Hétfőn beszélgettem egy doktorral, aki bevezetett az itteni hangulatzavar-osztály működésébe, ebben nem volt sok meglepő elem, talán az, hogy milyen széleskörűen alkalmazzák az ECT-t (elektrokonvulzív terápia, régies nevén elektrosokk), meg, hogy heti öt napból kettőt kap kutatásra. A kutatása viszont olyan, amiért lelkesedem, nyelvi lateralizáció skizofréniában. (Ismeretterjesztő rovatunk: az ember beszédközpontja a domináns agyféltekében van, jobb kezeseknél bal félteke. Nem így születünk, a féltekék munkamegosztása később alakul ki. Egyesek szerint a lateralizáció zavarainak köze van a skizofréniához, sőt, egyszer olvastam egy cikket, amiben Crow, neves, öreg skizofréniakutató egyenesen azt állítja, hogy "az emberiség a nyelv kialakulásáért a skizofréniával fizetett". Merthogy állatoknál nincs ilyen betegség.) És ambulánsan is lát el betegeket, annyit, amennyit akar, de két-három óra azért mindig jut egy betegre meg a családjára. (Mármint a beteg családjára).
Azután Martin, a főápoló körbevezetett minket a pszichotikus osztályon.(Mindannyian olyasfélére asszociáltunk, amikor kényszerzubbonyból kiszabadult dühöngő őrültek között szlalomozunk, a cseh csaj meg én, de nem mernek minket bántani, mert zordul néz rájuk Martin, a drabális néger főápoló?) Valójában a srác kb velem egyidős, kb ugyanannyi iskolát is végzett, úgy néz ki, mint aki a légynek sem tudna ártani, és valószínűleg ez az igazság. Az osztályon összesen tizenhat beteg van egyágyas szobákban (most sokkal kevesebb, mert az osztályvezető és az orvosok nagy része Coloradoban van egy kongresszuson). Van kétágyas szobájuk is, de ott is csak egy beteg szokott lenni, mert pszichotikus szobatársak között túl sok a súrlódás. A betegek nappalija úgy néz ki, hogy azt én is elfogadnám, plazmatévé, dvd-lejátszó, X-box, egyik fala üvegből, türkizkék függönyök, kijárat a nárciszokkal és egyebekkel teli bájos kis kertre. A kertet mondjuk magas kerítés veszi körül, de Martin szerint "azért át lehet mászni". Konyhasarok szekrényekkel, mosogatóval, mikróval, és szuperjó csillivilli kávégéppel (nem tehetek róla, bukom a presszógépekre). Pingpongasztal, nővérpult, hat nővér. Este csak kettő. Átmegyünk a kreatív terápia-szobába, nagy, színes szoba, virágok, képek. Agyag, ezerféle színű máz, kis égetőkemence, bőr, faanyagok, eszközök a fentiek megmunkálásához, varrógép, üvegfestő-kellékek. Egy beteg bütyköl valamit a szobában, beszédbe elegyedünk a terapeutával, aki elmondja, hogy a kínálat gazdagsága ellenére ezek a mai betegek állandóan a számítógép előtt ülnek (hat db van) és játszanak vagy neteznek. A bőrért (mert az drága és hogy ne pazarolják) és az üres CD-ért (ha zenét akarnak kiírni) kell csak fizetniük jelképes összeget.
Az ápolók majdnem mind főiskolát végzettek. Mind az ápolók, mint az orvosok évente elvégeznek egy pár napos kurzust agressziókezelésről, ahol megtanulják, hogyan lehet hamar észrevenni, hogy a beteg agresszív kezd lenni, hogyan kell ezt kivédeni, hogy kell viselkedni, testbeszéd, hogyan kell szóban megnyugtatni. Ezt színészekkel is gyakorolják, akik szakavatottan eljátsszák az agresszív beteget. Valamint önvédelmi technikákat tanulnak: hogyan bújjunk ki a szorításból, ha a beteg hátulról akar megfojtani, stb.

Én egyébként végig szemrebbenés nélkül hallgattam, különösebben nem lepődtem meg semmin, gondoltam, hogy sokkal jobban néz ki az egészségügy ott, ahol sokkal több pénz van rá, de ennél azért elszomorodtam. Nem tudom, mennyivel kevesebb nővért vagy orvost ruháznának meg, ha otthon is lenne ilyen, de ha már eggyel kevesebb ötvenkilós pszichiáternőt csap fejbe paranoid skizofrén, akkor is megérte. Nem beszélve arról, hogy a betegnek is jobb, ha időben leállítják. És igaz, hogy ezeket a szkilleket az ember többnyire megtanulja menet közben, ellesi másoktól, meg ráérez maga, de akkor is.

Gondoltam, hogy megkérdezem, úgy nagyságrendileg mennyit keres itt egy ápoló vagy egy orvos, de aztán nem volt kedvem. Nem mindegy az nekem?

Aztán ma elmentem háziorvoshoz, mert elkaptam valami bacit, és gondoltam, itt az alkalom, hogy betegszemmel is betekintsek az ellenséges vonalak mögé. A rendelőben három háziorvos rendel külön szobákban. Az egészhez tartozik egy váróterem és egy nagy, narancssárga pult mögött (a királynő színe) két fiatal recepciós. Előre időpontot kellett kérnem, úgyhogy annyi a papírmunka, hogy szólok, hogy megérkeztem. A nevemen beszólít az orvos, idős férfi civilben, határozott kézszorítás. A szobájában hatalmas, kezeletlen tömörfa íróasztal és ugyanolyan vitrin, tömve vastag, komoly külsejű könyvekkel (nem tehetek róla, bukom a kezeletlen tömörfa bútorra). Az asztalán számítógép, egy db fonendoszkóp, és egy db földgömb. A falon festmények régi keretben, egy polcon pedig egy egzotikus küllemű műtárgy. Az egész úgy néz ki, mint a Kelet-Indiai Társaság nyugalmazott tengerészkapitányának dolgozószobája, beleértve magát a doktort is, aki klasszikus brit úriember módjára viselkedik. Elmondom, mi a bajom. Elmondja, hogy két dolog közül választhatok, ennek ez az előnye, annak az, melyiket választom. Ezt tanultuk mi is az egyetemen, hogy a beteg az nem mentálisan retardált kisgyerek (kivéve persze, ha az), hanem értelmes felnőtt ember, csak beteg, ezért nyugodtan lehet vele egyenrangúan tárgyalni, elmagyarázni neki dolgokat, kikérni a véleményét. Én szoktam is, ha van rá idő, bár néha csodálkoznak a betegek, mit magyarázok ennyit. De most rájöttem, hogy velem még sose viselkedtek így, magyarázni szoktak néha, de döntést rám bízni sose. Még akkor se, amikor tudták, hogy orvos vagyok, olyankor is maximum annyi, hogy hosszas könyörgés és győzködés árán rá tudtam venni az illető doktort valami alternatív megoldásra. Mondjuk, olyan gyakran nem is járok otthon orvoshoz, az tény. Beletelt pár másodpercbe, mire visszanyertem a lélekjelenlétemet, és megmondtam, melyiket választom. Wow.

A képek csupán illusztrációk, nem az orvos szobájában készültek, hanem a Cutty Sark nevű gyönyörű clipperen, az egyik utolsó, egyben az egyik leggyorsabb vitorláson, Greenwichben lehet megnézni, menjetek.

Más izgi nem történt. Rájöttem, hogy megszerettem ezt a várost, a hangulatát, meg a biciklizést (meg is javíttattam a Kölcsönbringát, kezdett kicsit rozoga lenni, és hálistennek a kórház bicikliparkolójában van egy biciklibolt- és javítóműhely, úgyhogy reggel beadtam, délutánra kész lett). De tudom, hogy ez csak azért van, mert süt a nap, és akkor a jó hollandok azonnal előözönlenek a házaikból, és fél perc alatt úgy néz ki a város, mint egy Városligetbe oltott Liszt Ferenc tér. Simán el tudnék itt éldegélni örök időkig, ha 1. mindig ilyen időjárás lenne, 2. hozhatnám a barátaimat, 3. magyarul beszélnének az emberek, 4. nem lenne szünet a moziban, 5. lennének hegyek. Persze, tudom, hogy az ember szerezhet új batátokat és megtanulhat új nyelveket, de az már nem olyan, vagy csak én nem vagyok az a típus. Az apukám tengerész, tehát nálam az a standard, hogy az ember elutazik jó hosszú időre, a végén meg hazamegy.

Lány, gyöngy fülbevaló, parfüm

2007. április 1. 11:33 - címkék és kategóriák: Kultúra Utazás - 6 komment

Fél 12 és még pizsamában vagyok, ez milyen már.
Nem baj.
Voltam Hágában tegnap, kaptam karamellás csokit és waffelt, amely utóbbinak jelentős hányadát meg is ettem hazafelé a vonaton. Sajnos még mindig nincs fényképezőgépem, úgyhogy szavaim kifejező erejére támaszkodhatok csupán, illetve ha valaki mégis hiányolná a vizualitást, itt van egy rakat kép Hágáról. Sétáltam tengerparton, ami tényleg úgy nézett ki, nyugágyakkal, éttermekkel és koktélbárokkal, mint Copacabana beach, csak éppen hideg szél fújt, ez persze néhány helybélit nem akadályozott meg a fürdésben, de én már semmin sem csodálkozom. Voltak vicces szobrok is. És az érdekesség az útikönyvből: a II. világháború során a beach nevét használták jelszóként a holland egységek, mert állítólag semmilyen más nemzet nem képes helyesen kiejteni azt, hogy Scheveningen.
Láttam a parlamentet, szép, meg a királynő munkapalotáját, semmi extra, meg szegény Wilhelmina királynő szobrát (a mostani királynő öreganyja), ami úgy nézett ki, mint egy orosz parasztasszony a jéghideg tundrán, amit egy ötéves óvodás készített, nyilvánvalóan nincs érzékem a modern szobrászathoz.
És voltam könyvesboltban és ezerhatszázvalahányban alapított kocsmában is.
Valamint voltam a Mauritshuis-ban, ez egy kis múzeum a holland festészet aranykorából, amiről bennem eddig olyasféle kép élt, hogy ezek többnyire szomorú, barnába öltözött holland parasztokat ábrázolnak szomorú, barna háttérrel, de mint kiderült, ezt a téveszmét feltehetően csupán a középiskolai művészettörténet könyvem nyomdatechnikájának köszönhetem. Nagyon szépek, színekkel, iszonyú jó fényekkel, ami azt illeti, jobban is tetszettek, mint az impresszionisták például. Meg kell említenem még a múzeum ingyenes audio guide-ját, ami engem teljesen lenyűgözött: be kell ütni a festmény számát, és akkor nem csak elmondja a hang, hogy mit kell látni a képen és miért híres, hanem a kép hangulatához illő és remekül összeválogatott zene is van mellé, Mária mennybemenetelekor dicsőséges vallási zene, a szélcsendes tengeren szomorúan veszteglő vitorlásokhoz pedig szomorúan veszteglő vitorlásokhoz illő zene. A kedvenc képem talán a Rubens: Néni és fiú gyertyával (Min mereng vajon ennyire a Néni? Az audio guide szerint szerelemre gondol, a gyertya meg amúgy is szexuális szimbólum. Halál komolyan ezt mondta), meg persze a gyöngyfülbevalós lány. Klasszisokkal jobb, mint a Mona Lisa. Mondjuk, képen egyik se néz ki úgy, mint élőben, de azért felteszem.



Valamint megnéztem a Parfüm című filmet, amiről ismét csak azt tudom mondani, hogy remek film, csak ne kelljen megnéznem még egyszer. A Lé meg a Lola c. remekmű rendezője rendezte. Arról szól, hogy Jean-Baptiste a halpiacon született, ezért, vagy ennek ellenére csodálatosan fejlett a szaglása. Némi vergődés után elkeveredik a parfümbizniszbe, valamint szagolgatás közben véletlenül megfojt egy lányt, akinek ettől elillan az illata, és innentől az illatok megőrzése lesz a rögeszméje. Néhány gyönyörű nő meggyilkolása segítségével végül megalkotja azt az illatot, amitől a tisztességes polgárok Woodstockot megszégyenítő szerelemorgiába kezdenek a város főterén. Attól jó a film, hogy bár szagokról szól, ezeket elég jól kifejezi képekkel, aminek mondjuk a mocskos párizsi halpiacon rothadó haltetemek esetében nem biztos, hogy örülünk. De vannak benne gyönyörű lányok is, több tonna vörös rózsa, meg provanszi levendulamező. A vége pedig olyan, amire én azt gondoltam, hogy na jó, azért ez mégiscsak túl durva, de nem lövöm le, érdemes egyszer megnézni, bár mondom, nem egy elsőrandis film.

 

Ja, és megkaptam az ösztöndíjamat, hurrá. Mondjuk ettől se leszek milliomos, de legalább nem kell többé mérlegelnem, hogy együtt vagy külön mossam-e a színeseket és a fehéreket, amikor két euro egy mosógépzseton.

Közös Európa

2007. március 29. 17:40 - címkék és kategóriák: Emberek Utazás - 8 komment
Mint utóbb kiderült, a lentebbi romantika csak bevezető lépése volt a délutáni eseménysorozatnak, amelynek során az olasz fickó a humánetológia teljes kelléktárát felvonultatva fűzte a holland kiscsajt (akinek az előző részben ellopták a biciklijét). Akkor jöttem el, amikor manga rajzfilmek zenéit nézték együtt a youtube-on, az olasz fickó együtt énekelte velük a dalokat, és még a fülhallgatómban a halláskárosodást megkockáztatva teljes hangerőre állított Ladytronon is átütött.

Tegnap voltunk egyébként kocsmában. Általában nem vagyok kifejezetten proaktív a szocializáció terén, vagyis ha valaki összebarátkozott velem, azt többnyire ő kezdte, én pedig gyanakodva figyeltem. De amikor már nap mint nap irigykedve nézegettem be az aerobicterem melletti ivó ablakán, akkor gondoltam, hogy most már nekem kell tenni valamit, úgyhogy felbujtottam a cseh csajt (aki nálam félénkebb és még soha életében nem rúgott be), és elmentünk a nemzetközi kocsmába. Van Utrechtben egy afféle nemzetközi diákszervezet, csak nem diákok a célcsoport, hanem a hozzánk hasonló öregek, phD hallgatók és posztdoktorok, kirándulásokat szerveznek meg minden szerdán összejönnek egy kocsmában, ráadásul az első sörödet ők fizetik. Tehát elrángattam erre a cseh csajt, tök jó volt, ittunk finom söröket, megismerkedtünk egy db hollanddal és két db a gyönyörű, bár érthetetlen brit nyelvet beszélő brittel, valamint Viktorral, aki magyar, és kisállatkardiológus. Első pillantásra nagyképűségnek tűnhet, hogy az este hátralévő részében azon röhögtem, hogy "kisállatkardiológus", persze, csak magamban, mivel udvarias vagyok, de basszus, biztos a hülye egyetem tehet róla, hogy az én fejemben a kardiológia egyértelműen az emberi szervezettel asszociálódik. Ahogy kimondta, én a lelki szemeim előtt máris láttam a jelenetet, amint Viktor egy aprócska defibrillátorral próbálja kiütni az ágyon fekvő, a monitor szerint egyértelműen kamrafibrilláló aranyhörcsögöt, "Fél ezred milligramm epinephrint, stat!"-kiabálja a fiókokat kapkodva húzgáló Dr. Cameronnak, miközben Foreman kezében egy fél hüvelyknyi laryngoscoppal már intubáláshoz készül.
Aztán megtárgyaluk, hogy valóban, az állatoknak ugyanolyan betegségeik szoktak lenni, mint az embereknek (mondtam, hogy ez sok mindent megmagyaráz, pl hogy az apukám miért használta el a kutya szemcseppjét), talán azzal a kivétellel, hogy macskák körében valami folytán nagyon-nagyon ritka a szívroham. A dorombolás kardioprotektív szerepére gyanakszom.



Nemzetköziségnél maradva, holland kollégáim kitalálták, hogy ha már ennyi különféle náció van jelen a munkahelyen (cseh csaj, olasz fickó meg én), akkor tanuljunk nyelveket, és felcelluxoztak a falra egy hatalmas, fehér lapot, amire minden nap más szót írunk fel négy nyelven. Az első kettő mondjuk még a konvencionális "köszönöm" és "jó napot" voltak, de ma már egész komoly fordítói képességekre volt szükségem, pl. vicces elköszönést akartak (a csácsumi-t tanítottam meg nekik), valamint a bokkenloo holland káromkodás magyar megfelelőjét, aminek nincs igazán magyar megfelelője, a hím kecske micsodáját jelenti. Bizonyára egyébként népeink eltérő történelméből adódik, hogy a békés, állattenyésztő hollandok a kecske-, míg a szilaj, hátrafelé nyilazó magyarok a ló faszát emlegetik felindulásukban. Végül is a "kecskepöcs" mellett döntöttem, abból nem lehet baj. Valamint megtanultuk négy nyelven a smurf-ot (=törp), és ennek kapcsán sokáig nosztalgiáztunk gyermekkori meseélményeinken, így megtudhattam, mennyi remek rajzfilmet kellett nélkülöznöm szomorú keleteurópai gyermekkorom során (nem). Innen pedig elérkeztünk a mangához, amely az első bekezdésben említett remek alkalmat szolgáltatta az olasz srácnak, hogy kifejthesse az alternatív rajzfilmkészítés, valamint nem mellesleg a videojátékok kultúránkban betöltött szerepét, egyúttal remek énekhangját is meg-megcsillogtatva.

Amszterdam másodszor

2007. március 24. 20:43 - címkék és kategóriák: Utazás - 2 komment

Jól elfáradtam. Voltam Amszterdamban, sétáltam csomót, találkoztam itt nyaraló kolléganőmmel, nevezzük el Valinak, meg a férjével, sétáltam velük csomót, elbúcsúztunk, aztán sétáltam csomót. Nagyjából az összes helyre spontán elkeveredtem, ahol anno megfordultunk (kivéve persze a diszkókat, rock-klubokat, coffeeshopokat és egyéb lebuj természetű helyeket) (nem, nem azért, mert ma már megvetem ezeket a helyeket, hanem mert nappal volt). Amszterdam még mindig ugyanolyan, színes, laza, vidám, koszos. Nagyon tetszik, ahogy sétálsz egy angolosan elegáns, palotákkal övezett téren, aztán lépsz kettőt és Bangkok belvárosában érzed magad. Leszámítva persze az időjrást. De lehet, hogy ezt csak a currys csirkétől hallucináltam. Voltam a bolhapiacon, virágpiacon (az utrechti virágpiacot jobban szeretem, több a virág és nincs tele turistakütyükkel), könyvesboltban (akartam venni sajtokról szóló könyvet, de meglepő módon nem volt), a téren a furcsa fákkal (most nem olyan furcsák a fák, mert most nem frissen nyírták őket, így vannak ágaik is), bemerészkedtem a Chimera nevű fantasy-shopba, gyerekek... azt a mennyiségű egyszarvút, kis hegyes fülű manócskát, hártyásszárnyú tündérkét és szomorú szemű sárkánykát... atyaég. Egypár ruhaboltban is voltam, vannak ugyanis bizonyos szubkultúrák, amiknek az öltözködési stílusa lenyűgöz, és Amszterdamban elég nagy a kínálat ezekből, így nézegettem színes goa-cuccokat, feketecsipke-vörösszatén vámpírlányos gót öltözékeket, és még épp idejében menekültem el ahhoz, hogy ne vásároljak magamnak mindenfélét, bár az arany-rózsaszín-flitteres táskamagnó alakú eighties sportszatyornál nagyon rezgett a léc (nem). Néztünk gyémántcsiszoló műhelyt meg gyémántokat, szépek voltak, bár rá kellett ébrednem, hogy egy pár használt virágmintás Martens még mindig jobban lázba hoz, mint a gyémánt nyakékek, feltehetően a felnőtt külső és a diploma dacára menthetetlenül vidéki tinédzser maradok örökre.

Vali: - Párizsban voltál már? Ott van egy bolt, ami neked nagyon tetszene, ilyen furcsa alakú, színes berendezési tárgyakkal...(részletezi)
isolde: - Voltam, régebben, de ezt nem láttam. Csak múzeumokat néztünk, akkor még nem mertem felvállalni valódi önmagam.

Azért egy narancssárga sálat vettem magamnak a biztonság kedvéért. 1 euro volt. Most meg változatlanul Regina Spektort hallgatok, az On the radio lett a kedvenc számom. Tisztában vagyok vele, hogy soha senki nem olvassa el a blogokban a dalszövegeket, de miért akadályozna ez meg engem bármiben.

This is how it works
You're young until you're not
You love until you don't
You try until you can't
You laugh until you cry
You cry until you laugh
And everyone must breathe
Until their dying breath

Fiatalság, bolondság

2007. március 15. 18:50 - címkék és kategóriák: Utazás - 5 komment
Jövő hétvégén meg megyek Amszterdamba, ahol már voltam egyszer, ezért most előkotortam a múlt ködbe vesző és internetről is leszedett homályából azt a bejegyzést, amilyen akkor volt(am).


{ 2004. május 29., szombat }

Amszterdamon flesselek még mindig. Eleve a felszállás a géppel, imádok repülni. És a Van Gogh múzeum, nagyon szép, meg aranyos, ahogy a két félelem-és-reszketés-las-vegasban-főszereplő követi a piros cipőmet. A tér a kopasz fákkal, a lila színeket csak én képzelem, vagy tényleg volt valami lila? Ugrálás a zenélő kockákon. Egy csatorna, egy híd, egy McDonalds, biciklik. Döglés a parkban, sunshine, talpas chesterfield, barna heineken meg csokis fánk is. Hogy "Napelemmel működöm." Bácsi megkér minket, hogy üljünk be a hajójába, mert nem fér át a híd alatt, beülünk tízen, átfér, centiken múlik, kilencvenhétéves hajó. Megismerkedünk Pistivel, aki stoppal, pénz nélkül jött, parkban alszik, és az unikumgyárban dolgozik amúgy, de nem ismeri Tereskovát. A harisnyás fickó táncolni próbál nekünk for some coins, de túl részeg szegény. Legalize it - plakátok. (Legalize what?) Csatorna, híd, biciklik. Vöröslámpás negyed, vannak szép lányok is. A DJ a smartshopban, Bob Marley-klón, aki ugrándozva goát nyom egy ordas spanglival a szájában. A lépcső a hotelban (szürreálisan meredek, szűk és hosszú lépcső.) Csatorna, híd. Ugrándozom örömömben, mert meggyógyultam a reménytelen szerelemből. Ugrándozom örömömben, mert felhív Ex, már nem gyűlöl, és rendben van az élete. Wikse witte. Gyömbérsör. Táncolunk valami jazz-rockra, nincs a zenekarnak neve sem, táncolok, nézem a barátaimat (warning, szirup jön!), sose szerettem ennyire élni, pedig az össz esti tudatmódosításom két tequila, de boldog vagyok a zenétől, a színes ruháinktól, nemtommitől. Csatorna, híd, biciklik. Bolhapiac (veszek a húgomnak egy Whatever feliratú pólót.) Virágpiac, napraforgók, sajttorta. Útvonalkeresés lonelyplanettel éjszaka, nagyon szeretem, hogy nem tévedek el. Kicsit reménytelennek tűnik még nekem is, de megtalálom a helyet, house-féle zene, "Most addig fogunk táncolni, amíg valaki nem hoz koktélokat." (valaki hoz). Fotózkodom hajnali négykor egy nagybőgőt cipelő öreg négerrel a villamossíneken. Utolsó este a téren a kopasz fákkal, ugrálás a zenélő kockákon, felszállás, depressziós banda délután a balettcipőben, calvadost iszom, egy fillérem sincs. Afterparty Kollégánál, ahová mégis elmegyek, hajnali kettőkor már mindenki könyörög egymásnak, hogy hagyjuk abba a táncolást és húzzunk haza. Aztán visszateszik a mókust a kerékbe, "még egy darabig észrevesszük a színeket", részemről lélekben narancssárga sálban ugrándozom, ugyanazt álmodom minden nap, utazást. Igen, ez ennyire súlyos.
isolde | 1:07

Beilleszkedtem

2007. március 2. 18:00 - címkék és kategóriák: Munka Utazás Vásárlás - 1 komment

...legalábbis lett wifi a szobámban, kisütött a nap, találtam szupermarketet (mondjuk kicsit fura, van vagy húszféle mogyoróvaj és kettőféle ásványvíz, bizonyára csapvizet isznak a hollandok). És voltam a kórházban, ami basszus.... úgy néz ki, mint valamelyik amerikai kórházsorozatban, mondjuk a House-ban vagy a Scrubsban, nagyon nagy, szép és modern. Kék, fehér és pink színű, van benne több kávézó, és egy virágbolt, ahol vettem magamnak cserepes növényt (hogy legyen rajtam kívül még valaki a szobámban, akiben van citrátkör) (van egyáltalán a növényben? asszem, van). Találkoztam a virágboltban egy virgonc öreg nénivel, akinek éppen folyt az infúzió, és az állványt engedelmesen maga után húzva nézegette a broméliákat.

Megmutatták, miket fogok csinálni, első körben MR-képeket* színezek kb. mint egy színezőben, csak olyan nehéz megtanulni, hogy az maga pár hét lesz, ráadásul linux alatt fut, én pedig rendes windowson-pasziánszozó átlag női felhasználó vagyok. Egy idősebb, ám annál lelkesebb kutatónő elmondta nekem az elméleti hátteret, aztán Hugó, a fizikus elmondta az MR-képek digitális feldolgozásának fizikai hátterét is, ő nagyon vicces, mert pont úgy néz ki, mint egy fizikus: kopasz, vékony, szemüveges, a szobájában két asztalon két hipermodernnek tűnő computer és pár száz, ceruzával rajzolt érthetetlen képleteket és grafikonokat tartalmazó A4-es lap szép összevisszaságban. A könyvespolcán pedig nem volt más, mint egy db háromkötetes holland-angol szótár és egy üveg asztali rozé bor. Minden tudás a fejében van nyilván. Tetszett.

Mi is volt még... a helyiek mind jó fejek voltak, a kávéjuk rossz, ebédre furcsa dolgokat esznek, pl. elvettem egy fasírtnak látszó valamit és belül rizsből volt, de van saláta, gyümölcs és joghurt is, ami a mi menzánkon még sohasem fordult elő.

A környék, ahol lakom egy koleszban, pont úgy néz ki, mint Anglia, vagyis egyforma fehér szegélyes vöröstéglás házak hosszú sorban, néha egy park, borús idő. Durva, hogy az ablakokon nincs függöny, az én szobámnak pedig az egyik fala végig ablak. Ez a protestáns időkből maradt hagyomány, akkor azért vezették be, hogy mindenki tisztességes, puritán életet éljen, és nehogy titokban fényűzően rendezze be otthonát. Nem értem, hogy vehették be a holland feleségek ezt a dumát, de úgy tűnik, bevették. "Drágám, ideadnád a távcsövemet, muszáj csekkolnom, hogy a szomszéd jócsaj nem vett-e valami drága bútort tegnap óta." A mai modern időkben egyébként sötétítőfüggöny már van, de állítólag nem illik behúzni, ha elmész hazulról. Az is fura, hogy a szobámban van egy konyhasarok hűtővel, mosogatóval és konyhaszekrény edényekkel, viszont a vécé és a tusoló közös és a folyosón van. Mégiscsak az intimitás iránti érzékükkel lehet itt a probléma.

* Ha valakiben esetleg az a kép élt volna a pszichiátriáról, hogy szemüveges, nagyszakállú, idősebb úriemberek ábrándoznak a díványon pihegő hisztériás menyecske mellett az orális fixációról, azt ki kell ábrándítanom. Hétfőn találkozom R-rel, aki megmutatja, hogyan lehet az agy fehérállományában futó idegrostokat ingerületátvitel közben MR-scan alapján digitálisan 3D-modellezni. Vagy valami ilyesmit.

 

 

Készülődöm

2007. február 27. 10:03 - címkék és kategóriák: Munka Utazás -

A Főnököm pl kifejtette tegnap, hogy mivel nem akarja, hogy elmenjek (jó munkaerő vagyok), ezért megpróbálta elintézni, hogy tartsák vissza az ösztöndíjamat, hogy szívassanak a szabadságengedéllyel, hogy hibás laptopot ajanak nekem, és hogy a fogorvos ne fejezze be a fogamat, hátha meggondolom magam. Mivel nem hátráltam meg, ezért végül az időjáráshoz nyúlt, hátha havas esőben nem száll fel a gép, de mondtam neki, hogy a kocka el van vetve, már nem fordulhatok vissza, akármi van. Úgyhogy mára kisütött a nap, a laptopomról kiderült, hogy nem is a gépnek volt a baja, csak a belehelyezett plusz memóriának, a fogamat nem kell kihúzni, a szabadságengedélyt pedig sikerült leadnom tegnap fél órával a munkaidő befejezte után. Hiányozni fognak a kollégáim, beleértve a két jelenlegi főnökömet is, akik az eddigi pályafutásom során a legjobbak voltak, valamint a kutatócsoportunkat, meg a betegeim közül is néhány.
Elsősorban persze a férjem fog hiányozni, aztán sorrendben a húgom, a barátaim, a mozgáscsoportom, a kedvenc sorozataim, a kedvenc phD kurzusom, a könyveim (a puszta jelenlétük), a növényeim, és a kávéfőzőm. Mondjuk, a kávéfőzőt lehet, hogy előbbre kellett volna venni.
Mekkora mázli, hogy ez nem húsz évvel ezelőtt történik, mert ha internet sem lenne, akkor lennék igazán bajban.

Innen szép győzni

2007. február 26. 12:36 - címkék és kategóriák: Nyafogás Utazás -
Hétfő, reggel, február, zuhogó jeges eső és fogorvoshoz megyek, ezt nehéz lenne überelni. Egyébként pedig csütörtökön repülök Hollandiába, bekrepált a vadiúj laptopom, az ösztöndíjammal kapcsolatban pedig némi nehézségek merültek fel, ezért elképzelhető, hogy csak hetek (hónapok?) múlva kezdik utalni. Jó hír, hogy enyhült rajtam némiképp a Fogorvos-átok, nem kell kihúzni a fogamat úgy tűnik. Persze, ettől még lehet, hogy jövő héten odakint fog bedurranni, és tanulmányutam első egy hónapját amszterdami aluljárókban töltöm fogorvosra valóért koldulva, de ne szaladjunk előre.
« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy


Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb