Now that Macky's back in town

Iszonyú jó volt nyaralni. Épphogy rápillantottam az internetre egyetlenegyszer, de különben nem is hiányzott.

Nincs is kedvem írni a nyaralásról, meg semmiről, az az igazság, mert nincs még kedvem visszarázódni a jólismert kórház-bkv-interspar-panellakás-internet-munka univerzumba, és abba a blogolás is beletartozik. 

Sipping whiskey out the bottle, not thinking 'bout tomorrow

Most elmegyek nyaralni ismeretlen vidéki városba, ismét extrémre vesszük a figurát, nem lesz net és sorozatokat sem viszünk. (Úristen, már attól remegni kezdett a kezem, hogy ezt leírtam.) Olvasni fogunk állítólag, meg sétálni. Szóval semmi sem fog itt történni tíz napig, menjetek friss levegőre, hallgassatok zenét. Oké, tudom, hogy semmi extra ez a szám, de annyira megszerettem idén, milyen aranyos már. It's the simple things in life, like when and where.

We didn't have no internet
But man I never will forget
The way the moonlight shined upon her hair

Faluni bánya, irigykedem

Idegen tollakkal ékeskedem, Kislány fedőnevű kolléganőm ugyanis járt Falunban, a bányában, ahol a mellékelt fotókat készítette. Nem csak az derült ki, hogy a faluni bánya nem teljes mértékben Hoffmann fantáziájának szüleménye, hanem valóban létezik, hanem ráadásul még a történet is: a helyi legenda szerint egyszer megtalálták a bányában egy harmincéves-forma bányászruhás férfi holttestét, de a bányászok közül senki sem hiányzott, és az elmúlt néhány évben sem tudtak senkiről, aki eltűnt volna. Mígnem előcsoszogott valami kilencvenéves néni, hogyugyanis hatvan évvel azelőtt az ő vőlegénye a bányában tűnt el, és pont úgy nézett ki, mint a frissen kiásott fiatalember. Mondjuk ezeket a fotókat látva semmin sem csodálkozom. Igen, ott lent a kis fekete lyuk a bejárat.

 

Rögvalóság, gyöngyhalászat, armageddon

Kellett volna még idejében egy külön fotóblogot indítani a liftünkről.

Úgy keződött, hogy valaki (vagy valakinek a kutyája, erről megoszlanak a vélemények) többször a liftbe hugyozott, és nagyon büdös volt, főleg esténként. Később megjelent a lift falán egy udvarias papír, hogy "Tisztelt Lakó, ha a kutyája a liftbe piszkít, azt hipoval feltakarítani sziveskedjék Tisztelettel Gondnokság". Lakókörnyezetünkben nagy hagyománya van a "Tisztelettel Gondnokság" felirat alá tollal odafirkált "geci kurvaannyád" és hasonló megjegyzéseknek, ezen is megjelent néhány klasszikus, majd a szokásos módon valaki letépte a papírt. Az állat (mások szerint ember) azonban továbbra is a liftbe piszkít, azóta nap mint nap jelennek meg a Lakók üzenetei a lift falára firkálva kék alkoholos filccel vagy golyóstollal, amelyek az udvariasság és az elkeseredett agresszivitás különböző fokozatait tükrözik a "fasz szopo geci", "már ide is szarnak?","ez köz vécé basz meg", "Büdös van, Önök is érzik?" skálán. Néha ezeket valaki lemossa, illetve néha valaki felmos hipóval, gondolom, a Tisztelettel Gondnokság, olyankor csak fullasztó hipószag van a liftben. A feliratokon kívül az utóbbi időben a Lakók tisztán funkcionális, illetve fekete humorral fűszerezett installációkkal is jelentkeznek, múlt héten egy Brise Odor Controll műanyag illatosító állt néhány napig a lift sarkában finomutalásféleképpen, tegnap azonban a lift egy másik sarkában egy kisméretű, műanyag bilit találtunk, benne sárgás folyadékkal, amelyhez azonban nem társult az időközben ismerőssé vált hipóval kevert vizeletszag, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a művészi önkifejezés eszközeként nyilván almalét önthetett a műanyag éjjelibe a kreatív Lakó. 

Nekem különben lassan mindegy, az alkalmazkodóképességem ugyanis nem ismer határokat, azaz néha gyalog járok, valamint elhatároztam, hogy megtanulom tíz emelet hosszan visszatartani a lélegzetemet, gyakorlás kérdése, már elég jól megy, ha más emeleteken nem áll meg a lift és nem röhögtetnek, akkor már kibírom a tizedikig légvétel nélkül, de lesz ez még jobb is. Úgy gondolom, ha sikerül tökélyre fejlesztenem ezt a képességemet, ti. hogy sokáig megvagyok egy levegővel, akkor elmegyek gyöngyhalásznak egy békés kis Csendes-óceáni szigetre, és boldogan élek, míg meg nem halok, és majd interjút készít velem az Elle magazin, a fiatal nő, aki hátat fordítva a civilizációnak, egy hagyományőrző, természetközeli hivatásban találta meg önmagát és lelki békéjét, és mondja el nekünk, Izolda, hogyan hagyta ott az ígéretes orvosi/kutatói pályát és választotta helyette a veszélyes, ám kalandokkal teli gyöngyhalász-életet? És akkor majd a magazin hasábjain megköszönöm a kedves ismeretlennek (vagy kutyájának), aki annak idején tízemeletes panelházunk liftjébe piszkított rendszeresen, hogy elindított a gyöngyhalászat felé.

Igen, tudom, hogy a gyöngyhalászat már nem trendi, valamint életveszélyes, ha nagyon gáz, akkor majd nem csinálom sokáig, csak épp belekóstolok, aztán írok egy bestsellert az élményeimből, a címét még nem találtam ki, de mindenképpen lesz a borítón pálmákkal övezett lagúna.   

Igen, tudom, hogy ha nem utaznánk New Yorkba nyaralni szeptemberben, és nem utaztunk volna pár éve Thaiföldre meg Kambodzsába, és múlt héten Zamárdiba, akkor félretehettük volna azt a pénzt, és közelebb kerültünk volna ahhoz, hogy elköltözhessünk egy jobb lakásba, de most komolyan, addig kell New Yorkba menni, amíg még megvan és nem pusztította el valami random meteor, mert a fizikusok véletlenül épp  elszámolták a lehetséges pályáját.

I want to be a part of it

A fejemben folkdalok szóltak, mint mindig. A folkdalok alkották a háttértörténetet. (..) New York City hideg, fojtott és titokzatos volt - a világ fővárosa. A Hetedik sugárúton ahhoz a házhoz értem, ahol valaha Walt Whitman élt és dolgozott. Egy pillanatra megálltam és elképzeltem, ahogy a nyomdában dolgozik, és közben lelke igaz dalát énekli. A Harmadik utcán Poe háza előtt is álldogáltam már, és mélabúsan nézem fel az ablakokra.* A város olyan volt, mint egy faragatlan, névtelen, alaktalan fatörzs, nem volt benne semmi részrehajlás. Mindig minden új volt, mindig minden változott. Sohasem ugyanaz a sokaság járt az utcákon.
Átkeltem a Hudson Streetről a Spring Streetre, elmentem egy téglával telirakott szemeteskonténer mellett, és betértem egy kávézóba. Az ételespultnál álló pincérnő szűk szarvasbőr blúzt viselt, amely szépen kirajzolta teste gömbölyded formáit. Kékesfekete hajára kendőt kötött, átható kék szeme és pontosan megrajzolt szemöldöke volt. Arra gondoltam, bárcsak rám tűzne egy rózsát. Kitöltötte a gőzölgő kávét, és én visszafordultam az utcára néző ablak felé. Az egész város ott fityegett az orrom előtt. Eleven képem volt arról, hogy mi hol található. A jövő sem adott okot aggodalomra. Ott volt már, rettentően közel.

Kétórás, elég vicces sorbanállást, majd húsz másodperces konzuli interjút követően megvan a vízumom. Annyira nehéz elképzelni, hogy szeptemberben megyünk New Yorkba, valójában nem is vagyok rá képes. Tudom, hogy csak egy város, olyan, mint a többi, voltam már egy csomóban, csakhogy én nem igazán hiszem el, hogy New York valóban létezik. New York nekem a filmekben van, NY-t elönti a jeges árvíz, űrlények támadják meg, szörnyek lepik el, a majmok bolygóján van, szerelmesek találkoznak az Empire State Building tetején, kizárt dolog, hogy létezzen, New York a Friends-ben és a 30 Rockban van, meg Suzanne Vega-dalokban és Kertész András-fotókon, meg a Krónikákban, Bob Dylan önéletrajzában a fenti idézetben. (Ezt a könyvet nyertem a múltkor a moziban, olvassátok el, mert jó, itt mesélek róla.)

*Most azon nevetek, hogy eszembe jutott, amikor egy kedden épp a számlára vártunk a Presszóban, és az L. egyszer csak közbeszúrta, hogy "van két robothollónk az irodában, rendes döglött madarak, csak működnek", aztán sokkal később, amikor Noiz sötét élethelyzetéről és/vagy sivár új albérletéről beszéltünk, akkor valaki kitalálta, hogy neki kellene adni legalább az egyiket, kitehetné az ajtó fölé, nem kerülne nagy fáradtságba beleprogramozni hangot, és akkor időnként robothangon közölné, hogy "so-ha már", de valamiért nem akarta.

The old hometown looks the same

Sopronban annyira zuhog az eső, hogy alig lehet keresztüllátni a vízfüggönyön, egy perc alatt térdig vizes a gatyám szára. Később eláll, tócsák mindenütt, durván fülledt, párás levegő, ázott növények szaga, rikoltozó madarak, a falevelekről csöpögő víz, mint valami dzsungelben, már azt várom, mikor találom szembe magam egy csörgőkígyóval vagy bengáli tigrissel a Felsőbüki Nagy Pál utca sarkán. Többféle ügyintézés végett gyalogolunk vagy tizenöt kilométert a városban,  helyismerettel rendelkezők kedvéért: a József Attila lakóteleptől elmegyünk gyalog az Uszoda környékére, majd onnan a Kuruc dombra a Varrónőhöz, már félig kész a ruhám, egész jó, onnan a Buszvégre a fodrászhoz, de az nincs nyitva, onnan az Intersparba, majd onnan vissza a József Attila lakótelephez. Többnyire azon ámuldozom, hogy itt a cseresznye meg a meggy meg a hársfatea csak úgy random nő a fán, nem a boltban kell megvenni dobozban, hanem felnyúlsz, leszeded.

Este nyolckor már álmos vagyok, anyám szerint az oxigén miatt van, ti. hogy itt sokkal "nehezebb" a levegő, az átlag pesti szénmonoxidtelítettséghez szokott embernek ez sokkoló lehet. Egyébként emlékszem, egyszer belgyógyászat gyakorlaton mesélte egy pesti néni, hogy két hetet volt Sopronban a szívszanatóriumban, de ott ő olyan rosszul volt! Fél óra séta után le kellett ülnie, a kardiológusok nem tudtak rá magyarázatot, aztán később hallotta más néniktől, hogy ott Sopronban valami van a levegővel, és attól van ez.

Kulturális ajánlónk: lesz idén szabadtéri mozi a Tűztoronynál, ami klassz ötlet szerintem, bár én a ritka némafilmek helyett egy fokkal populárisabb klasszikusokat vetítenék, dehát ők tudják.

I love to go fast, I love Egyptian kings

Mivel a múltkor megígértem. Mezítláb mászkálni a lakásban, meg odakint is, akár forró betonon, hidakon átmenni különösen jó, ahogy érzed a tapladdal, hogy mozog a híd. Szeretem, amikor iszonyúan forgalmas a város és egy mozdulatlan pont tudok lenni a káosz közepén. Rengetegszer egymás után meghallgatni ugyanazt a számot, rengetegszer megnézni ugyanazt a filmet, és kritikátlan módon darálni egymás után a sorozatrészeket. Szeretem, hogy egy csomó dalszöveget és verset tudok kívülről, bármilyen haszontalan tudás is ez. Szeretek tudni dolgokat és eligazodni az életben, nagyon szeretem, hogy minden helyzetben feltalálom magam, persze, előtte mindig tökéletesen meg vagyok győződve ennek az ellenkezőjéről.

Szeretem azt a fajta összhangot, amikor egy beszélgetésben teljesen értem, mire gondol a másik, és ő is érti, mit beszélek én, vagy amikor még ki sem gondolta, mit fog mondani, de én már tudom. Meg azokat a beszélgetéseket új ismerősökkel, amikor rájöttök a közös pontokra, a "jé-nekem-is-pont-ez-a-kedvenc-Hitchcock-filmem"-jelenséget, megnyugtató. Szeretek a sokoldalú lány lenni, sokféle, nehezen összeegyeztethető dolgot csinálni egyszerre, és azon hisztizni, hogy hogyan férnek meg ezek az életemben. Imádok felébredni korán, amikor nem kell felkelnem, és annyiszor visszaaludni, ahányszor akarok, szeretek délután egykor felkelni és négykor még pizsamában és kávéval ülni az internet előtt. Szeretek sétálni a Városban, egyedül, vagy néha mással, nagyon szeretem a kényelmes cipőket, az eső utáni időt, a furcsa fényeket, a nagy, félelmetes viharokat dörgéssel, villámlással, jégesővel. Szeretek beülni kávézni, a frissen őrölt kávé illatát, a brownie-t, a nagy, egészségesnek-látszó szendvicseket, a baklavát, a red curry-t, a créme brulée-t. Szeretek kiülni sörözni, a csapolt Leffé-t, a mojitot, a frissen préselt narancslevet, a fagylaltkelyheket, az őszibarackot. Szeretem a durva ízeket, a zellert, az olajbogyót, a nagyon csípőset. Szeretek moziba menni, popcorn-t enni és műanyag kóláspohárból inni szívószállal. Meg üvegből inni a bacardi breezert, dobozból inni a tejet, kézzel enni bármit, és take-away kávéspohárral szaladgálni a városban. Imádok napozni, szeretem, amikor csúnya, fehér csíkot hagy rajtam a bikinifelső pántja. Szeretek vonaton utazni, és azt a pillanatot, amikor felszálláskor a repülő kereke elválik a kifutópályától.

Imádom a macskakölyköket, mert cukik, és a felnőtt macskákat, mert független jellemek. Szeretem regényhősnőnek képzelni magam, általában sikerül. Szeretek hülyeségeken röhögni a férjemmel, és azt, amikor este ő már aludna, de én még mindig beszélek hozzá. Szeretek táncolni, szeretem a tequilát, a vállat szabadon hagyó trikókat, a hosszú nyakláncokat és színes selyemsálakat, bár azokat sosem hordom. Szeretem a feliratos pólókat, a nagy táskákat, a hosszú szoknyákat, a Lancome szemfestékeket, bár évente egyszer festem ki magam. Szeretek felpróbálgatni ruhákat, amiket aztán sosem veszek meg, ebben a csúcstartó egyszer Párizsban egy méregdrága rózsaszín Chanel estélyi. 

Szeretem a babonákat és szertartásokat, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a világ menetét. Szeretek pszichoterápiás könyveket olvasni és pszichoterápiára járni, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a saját sorsodat, amit messzemenőkig el is hiszek. Titkon nagyon szeretem a munkámat, a munkahelyemet és a kollégáim többségét, bár folyamatosan rinyálok. Szeretek a mindenféle barátaimmal lenni és különösen szeretem mixelni a különböző helyről ismerteket, persze, mindig félek, hogy rosszul sül el, de eddig még nem volt semmi katasztrófa. Szeretek selejtezni és mámorosan kidobálni régi, haszontalan, vagy akár hasznos tárgyakat, és megmagyarázhatatlanul ragaszkodni más haszontalan tárgyakhoz. Vagy megírni egy hosszú blogbejegyzést, és aztán kitörölni a francba, mert úgy döntök, á, ez mégsem fontos.

Szeretem az olyan zenéket, amikhez valami emlék vagy más "jelentőség" fűződik, egyedül koncertekre járni, egyedül moziba menni, egyedül beülni valahová, egyedül lenni otthon, egyedül utazni. Szeretem Sopront, Brennbergbányát, Koh Phanghant, néha Budapestet késő este vagy hajnalban, Camden Town-t, a piacokat, a csendet, szeretek felmenni magas helyekre és lenézni a városra, a hajókat, az antikváriumokat, mert mindegyikben van egy könyv, ami rád vár. Szeretek enni a fürdőkádban, és az extra tusfürdőket, nyáron például a mentolosakat. Nem, nem eszem meg az extra tusfürdőket, ez két külön mellékmondat. Szeretek idézeteket vagy utalásokat elrejteni a blogbejegyzéseimben vagy a címükben, amiket csak néhány ember ért, de az bizonyára jól szórakozik. Dennis Leary-t, Kőhalmi Zoltánt, Für Anikó hangját, Clive Owent, Bruce Willist, Angelina Jolie-t Lara Croft szerepében, Jodie Fostert a Kapcsolatban, Linda Hamiltont, Jordant a Scrubsból. Szerb Antalt, Marquezt, Paul Austert, Hoffmannt, mert épp annyira rugaszkodnak el a valóságtól, amennyire én. Neil Gaiman-t, bár ő jobban. Szeretem, hogy nincs objektív valóság, vagy "van, csak érdektelen", nagyon szeretem az embernek azt a képességét, hogy nemlétező történeteket, akár személyeket vagy egész világokat talál ki, az evolúció legjobb vívmánya. Tudom, hogy ez nem olyan vicces bejegyzés, mint az utálom-os, mivel nem annyira spontán, meg én egyébként is akkor írok jól, amikor dühös vagyok, valamint végig az az érzésem, hogy valóban fontos dolgokat felejtek ki, és két nap múlva majd eszembe jutnak olyanok, amiket hihetetlenül szeretek, de kifelejtettem.

Női énekesek, siklóernyő, hidak, internet, Firefly, Haagen Dazs-fagyi. Problémákat oldani meg. Lávaköves masszázs, olcsó dvd-k, sárga sötétítőfüggöny, lazacos nigiri, Takács Zsuzsa-versek.

New York, New York

Abból a célból kéri-e bebocsátását az Egyesült Államokba, hogy ott olyan tevékenységet folytasson, amely megsérti az export tilalmi szabályokat, hogy felforgató, terrorista vagy más törvénytelen tevékenységet folytasson? Tagja vagy képviselője-e olyan szervezetnek, amelyet az amerikai külügyminiszter jelenleg terrorszervezetnek minősít? Részt vett-e emberek üldöztetésében a német náci kormány irányítása alatt, vagy vett-e részt valaha népírtásban?

Igen Nem

Tudom, régi, közismert, de én most szembesültem vele először, és milyen bizarr feltenni ezt a kérdést. Népirtás amúgy rövid i szerintem.

Tiptoe through our shiny city

Büszke vagyok magamra, mivel az utvonalterv.hu szerint minimum 2 óra húsz perces sétát pontosan két óra húsz perc alatt tettem meg, csakhogy ebből teljes fél órát egy McCaféban töltöttem tejeskávé- és almatorta-fogyasztással. Sötétben elindulni otthonról, gyalogolni a rakparton The National-t hallgatva, miközben lassan felszáll a köd, hasad a hajnal, rózsaszínűre váltanak a felhők, álmos galambrajok riadnak fel, királyság, bár a galambot utálom. Eleinte teljesen kihalt volt a város, leszámítva egy darab közlekedő 1-es villamost, amelynek láttán gyorsan felhívtam a különleges tudakozót, hogy akkor most mi van, elmarad-e a sztrájk, de a rejtélyre nem derült fény. Lehet, valami kísértetvillamos volt csupán, ami évszázadokkal ezelőtt süllyedt el és ködös tavaszi hajnalokon időnként még látni vélik a babonásabb tengerészek.* Később aztán lett egy csomó ember az utcán, főleg gyalog, görkorival, meg bicajjal, esetleg elektromos rollerrel, mintha valami pihenőnap lenne vagy majális, valamint szembejött velem az utcán Kicsi nevű volt osztálytársam, akivel sok-sok éve nem találkoztunk, örültem.

Mondjuk, tegnap este végül úgy döntöttem, taxival fogok bejönni, de amelyik taxivállalatnál egyáltalán felvették a telefont, ott azt mondták, hajnali négy előtt vagy délelőtt 11 után tudják vállalni a fuvarozásomat, úgyhogy maradt a séta, és klassz volt nagyon, máskor is gyalog kéne jönnöm.

*Update: nem hallucináltam, tényleg jár egy pár darab.

The Blair Witch Project

Aktívan pihenek, nagyon stresszes, ma is például egy csomó mindent akartam csinálni, amikre nem maradt időm. Hétvégén ellenben gyalogoltam sokat, először is meglátogattam nagyszüleimet Fertőrákoson, Sopronból mentem gyalog az erdőn keresztül (kb. 10 km), másnap meg felvonszoltam a férjemet a Károly-kilátóhoz. Nem színes még az erdő, lévén február, úgyhogy sok képet nem csináltam, meg azok se sikerültek, de azért jó volt.

Mindenki azt kérdezte, hogy nem féltem-e (mivel Rákosra egyedül mentem le), én pedig egy csomó mindentől félek, azok azonban főleg a szakmai kihívások, a szociális helyzetek és/vagy az ízeltlábúak köréből kerülnek ki, az erdei séta nem tartozik közéjük.

Háttérben a kék csík a Fertő-tó. Vidékre kéne költözni.

Wait, no, it's a soul inside

Ez most az a bejegyzés, amelyben szó nélkül hagyom a több-biztosítós rendszer hazai bevezetését, ellenben megdöbbenek azon, hogy holmi "hangoskodó, durva britek" miatt Amszterdamban meg fogják szüntetni a piroslámpás negyedet. (És vegyük észre a prostituált-szakszervezet vezetőjének szép hollandos csengésű nevét. Major Mariska.) Pedig nem szívok füvet és férfi sem vagyok, nem tudom, mit érdekel engem pár lepukkant coffeeshop meg néhány félpucér kurva örömlány a kirakatban, de valamiért megvolt annak a helynek a varázsa.

Genek, macskak, inzulinkoma

Ma reggelre pedig meglepetesszeruen megerkeztek a megrendelt probaink, just in time, legalabbis nehany kozuluk (de a tobbi is itt van mar valahol az epuletben allitolag). Ugyhogy olyan genek polimorfizmusait lattuk a sajat szemunkkel a sajat mintainkon, amiknek a letezeserol eddig csak az ujsagban olvastam. Persze, nem a sajat szemunkkel latjuk, hanem csak kiirja a gep a monitorra az eredmenyt. Es persze mindehhez pipettazni kell egesz nap. De azert jo.

Ellenben alig egy het telt el, es maris beolvadtam a kornyezetembe, azaz biciklivel jarok es szendvicset viszek ebedre. Kurva hideg van a biciklin.

Valamint arrol kell meg meselnem, hogy hetvegen Nike fedonevu kolleganommel talalkoztunk, aki jelenleg Belgiumban tartozkodik feleves osztondijjal, igy aztan atugrott hozzank. Ennek megfeleloen az ido nagy reszeben vagy setaltunk valamely utrechti vagy amszterdami utcan, vagy fenti varosok valamelyik kocsmajaban ultunk, es meglepodve vettuk eszre, hogy a holland kocsmak nagy reszeben lakik egy-egy hatalmas, fekete macska (viccen kivul, majdnem mindegyik helyen volt egy). Konkretan kepzeljunk el egy tomott, amszterdami kocsmat, a pultnal levo barszekeken mind sorozo emberek ulnek, egyet kiveve, amelyen hatalmas, egeszseges, fenyes szoru fekete macska uldogel szfinx-pozban, es szigoru tekintetevel felugyeli a vendeglatoegyseg mukodeset. A Wikse witte meg mindig finom, a 3 sistersben viszont mar nem lehet tancolni, ellenben talaltunk egy, az 1950-es evekbol szarmazo brit orvosi konyvet (igen, Amszterdamban a 3 sisters nevu kocsmaban), es felelemmel vegyes amulattal olvasgattuk fel egymasnak a pszichiatria-reszeket belole. Akkoriban ugyanis meg kb semmilyen gyogyszert nem talaltak fel, igy pszichotikus betegsegekben pl. az elektrosokkon kivul inzulinkomat es frontalis leukotomiat birtak javasolni csupan.

Kulonben meg fazom es sotet van, es oruljunk, hogy nem hoztam fenykepezogepet, mert igy megkimelem az olvasokozonseget az olyan hangulatfotoktol, mint pl. "lehullott, sarga falevelek esomosta aszfalton az utcalampak fenyenel" es "aranybarna falevelek vizes kockakoveken" es "vizesen csillogo oszi avar az uttesten" es "elsargult leveleket sodor a szel a vizmosta aszfalton". 

Esetleg ugy tunhet feluletes szemlelo szamara, mintha nagyon magam alatt lennek, de valojaban semmi olyan bajom nincs igazan, amin ne segitene egy jobb csokis brownie vagy ket het Koh Phanganon. Es tulajdonkeppen meg miert kellene, hogy az embernek mindig jo kedve legyen? Kulonosen novemberben. Jol is neznenk ki.  

Azert mindennek megvan a hatara

Amszterdam, a voros lampas negyed kornyeke, szombat este 22 ora tajban. Coffee shopokbol kiomlo tomeny fuszag, a kirakatokbol fehernemus csajok lesnek predara, mindenutt szexboltok, kendertermeszteshez szukseges felszerelest, magot, pipakat, hasissutit, thai es del-amerikai hallucinogen gombakat, egyeb hallucinogen novenyeket, es altalam ismeretlen tudatmodositokat arusito boltok. Az utcan reszeg turistak, beszivott turistak, betepett helybeliek, meg mindenfele rendu es rangu furcsa figurak hompolyognek szines osszevisszasagban.

A forgatag kellos kozepen, az egyik jarda szelen egy biciklijet ijedten szorongato sracot ket rendkivul szigoru arcu rendor leckeztet. Felirjak az adatait es nagyon komoly arccal magyaraznak neki. Kozelebb erunk es belehallgatunk, a rendor epp ezt mondja ellentmondast nem turoen (az eredeti angol szoveg forditasa kovetkezik): - De ertse meg, engem nem erdekel, hogy mukodik a biciklijen az elso lampa, ha egyszer nem volt bekapcsolva. Ha lampa nelkul kozlekedik, be kell fizetnie a birsagot.

Eletjel

Nem tortenik semmi izgi, tegnap pipettaztunk egesz nap, ma meg pipettazunk egesz nap (egyelore ott tartunk, hogy egyforma tomenysegu DNS-oldatokat kell gyartanunk 510 kulonbozobol). A futarral feladott mintaink is megkerultek vegul, es nem kellett megkeresni a Szamitogepgyujto Embert, mivel Erik emlekezetbol ujrairta a korabban emlitett filet. Utrecht amugy klassz hely meg mindig, a sor finom, az ido kodos, mindenki biciklizik, a birkak pedig ugyanott legelnek, ahol az elozo fejezet vegen hagytuk oket. (Utalok angol billentyuzeten irni).

Valahol máshol eközben

Charles Katmanduban majszolja a Tibi csokit második világkörüli útja keretében, és ilyen fotókat készít, mint pl. a mellékelt. 1. Megőrülök az irigységtől mindjárt. 2. Örülök neki és büszke vagyok rá, hogy a) ott van, b) életben van. 3. Valahol azért rendkívül megnyugtató, hogy a Földön ilyen helyek léteznek. Tudjátok, nem csak Nagykörút van ám meg Moszkva tér meg hetes busz meg sarki gíroszos.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Utolsó kommentek

• There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
• There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya? »
• Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
• There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh) »
• There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik,... »

Kategóriák

• Brennbergbánya (11)
• Emberek (270)
• Esküvő (18)
• Film (37)
• Kaja (65)
• Kultúra (177)
• Munka (194)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (680)
• Tudomany (56)
• Utazás (100)
• Vásárlás (105)
• Zene (140)

Archívum

• Jelen
• 2012. január
• 2011. december
• 2011. november
• 2011. október
• 2011. szeptember
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu