I should focus more and stop complaining today
Női magazinok, elmebaj
Még azon szoktam felhúzni magam (vegyük észre, hogy minden évben, október végén eljön az a fázisom, amikor undok szörnyeteggé változom, nem igaz, hogy a villamoson nem bírak beljebb menni az ajtóból, ezért tart itt ez az ország) (furcsa egyébként, hogy a betegekre sosem vagyok ideges, gondolom, azért, mert sokkal kevésbé várok tőlük udvarias, érett viselkedést, mint az úgynevezet normálisoktól), szóval azon, hogy mekkora hülyeségek vannak a médiában a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatban. Például a megújult, sokoldalas Elle-magazinban azt mondja a pszichológus, hogy a skizofrének és a bipoláris zavarban szenvedők téveszméik és hallucinációik rabjai, üldözési mániájuk van, ezért ők is üldöznek embereket (tudniillik pl. azt hiszik, hogy a szomszéd az ellenségük, ezért elkezdik adott szomszédot követni, lássuk, miben mesterkedik), az üldözés ilyen esetekben ezen betegek számára szexuális kielégüléssel is járhat, ott volt például a pszichiáternőjét leszúró fiatalember pár éve Kaposváron.
Köszönjük a sztereotípiát, ha eddig esetleg nem övezte volna elég a pszichiátriai betegeket, ha valaki eddig nem gondolta volna bipoláris szomszédjáról, hogy őrült kéjgyilkos, akkor mostantól már mehet az is.
Elmondom.
A bipoláris zavar azt jelenti, hogy hullámzó jelleggel az ember egyszer ok nélkül hetekig depressziós, aztán pedig ok nélkül hetekig nagyon durván felhangolt, nem alszik, pörög mint az istennyila, és ez az életében (párkapcsolatában, munkájában) jelentős hátrányt, illetve szenvedést okoz. Ritkán előfordul, hogy az egyes epizódok hallucinációkkal is járnak, ez többnyire a hangulatnak "megfelelő", pl. a depressziós egy hangot hall a fejében, hogy "te nem vagy jó semmire", a mániás meg, hogy "király vagy", vagy mittudomén, ilyesmi. A bipoláris zavar úgynevezett fázisprofilaktikumokkal kezelhető, amit ha rendszeresen szed az ember, akkor megelőzi vele a mániás/depressziós epizódok kialakulását, vagy legalábbis csökkenti azok súlyosságát és időtartamát. Szóval a bipoláris szomszéd alapesetben ugyanúgy dolgozik, tanul, családja van, és egyáltalán, minden tekintetben olyan ember, mint mi, csak napi egy tablettát bevesz, hogy kivédje ezzel a hangulatingadozásait. Ha nem szedi be, vagy nem használ neki a gyógyszere, akkor meg néha borzasztóan depressziós, máskor meg durván pörög. Nem, nem kéjgyilkos. Gyógyszermentes bipoláris betegre kiváló példa Széchenyi István, aki mániás fázisában hidakat, akadémiákat, szederfákat és vasutakat hozott össze, depressziós fázisában meg nyomorultul szenvedett, illetve öngyilkos lett. (Azért nem szedte a gyógyszerét, mert azt csak a halála után kb 100 évvel találták fel.)
A szkizofrénia egyes típusaiban tényleg lehet olyan, hogy az ember hallucinál, illetve képtelen dolgokat hisz el a legnagyobb meggyőződéssel, például, hogy üldözi őt a CIA és a szomszéd is benne van és lehallgatja őt. Ilyenkor a páciens alapesetben nagyon fél, nem mer kimenni a lakásból, nem mer enni a kajából, hátha átjött a szomszéd éjszaka és megmérgezte azt. Az efféle hiedelmeket téveszméknek hívjuk, antipszichotikumokkal a legtöbb esetben elmulaszthatóak. A szkizofréniában szenvedő betegek jó része (sajnos nem tudok konkrét százalékokat, pedig illene) szedi a gyógyszerét és ugyanúgy elvan a társadalomban, mint bárki más. Nagyon-nagyon ritkán valóban előfordulhat valamilyen téveszme-vezérelte erőszakos cselekedet (megütöm azt, akiről azt hiszem, hogy követ, vagy a hangok azt mondják, hogy meg kell ölnöm, különben elpusztul a Föld), de ez egyrészt nagyon ritka, másrészt nem jár szexuális kielégüléssel. Megjegyzem, a pszichiátriai betegek összességében kevesebb bűncselekményt követnek el, mint az úgynevezett normálisak.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy szkizofrén beteg nem kerülhet olyan állapotba, amelyben a saját maga vagy mások számára veszélyt jelenthet, mert sajnos kerülhet, és ilyenkor a magyar jogrend szerint lehetőség van kényszerintézkedésekre, vagyis arra, hogy a pácienst akarata ellenére bevigye a mentő a kórházba és ott kezeljék. Ez csupán közvetlen veszélyeztető állapot esetén lehetséges. Az Elle-cikk szerint ez az úgynevezett "kényszergyógykezelés", pedig nem. A kényszergyógykezelés egy jogi terminus, azt jelenti, hogy ha valaki elkövetett valami súlyos életellenes bűncselekményt, és utána kiderül, hogy laikus szóval élve "nem beszámítható", mert mondjuk a hangok mondták neki, akkor nem börtönbe kerül, hanem helyette az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, ami kb börtön és elmekórház bájos keveréke (orvos van, gyógyszert kap, de nem mehet ki). Egyetlen ilyen intézmény van az országban, és nemtudomhány valódi börtön (de gondolom, nem egy), ebből kiszámolhatjuk, hogy a bűnesetek mekkora részét követték el nem beszámítható pszichotikusok a téveszméiknek engedelmeskedve.
Úgy gondolom, hogy a bipoláris és a szkizofrén betegeket folyamatosan a hallucinációik hatása alatt álló, a zaklatás és az erőszakos bűncselekmények közben szexuális izgalmat érző bűnözőknek beállítani nagyon nagy tévedés, illetve nagyon káros torzítás. Basszus, figyeljünk már oda, miket beszélünk az Elle-magazinnak. Ami egyébként az "okos" női lap.
Ja, a másik, amin kiakadtam, az a "pszichózis"-ról szóló wikipedia szócikk, de az semmi ehhez képest, ott csak annyi van, hogy tudomásom szerint a szó egyáltalán nem jelzi, hogy a betegségnek milyen következményei lesznek a betegre nézve, meg a "visszahúzódik" meg "éretlen viselkedés" is egy kissé, hát, fura megfogalmazás, az organikus vs. funkcionális felosztás meg csak szimplán nem korszerű. És akkor egyszer egy vitában azt találtam mondani, hogy szakdolgozatban, forrásmegjelőlésként én nem fogadnám el a wikipediát, na ezért. De ezt nem akarom nagyon sokáig szidni, mert akkor felmerül, hogy "írjál jobbat", és nekem nincs kedvem wikipediát szerkeszteni.
És akkor még ott van a szerencsétlen József Attila feletti csámcsogás, mai harmadik témánk, ugyanis megtalálták és kiadják megint valami jegyzeteit, amit az analízise során az analitikusának készített. Én már a Szabad ötletek jegyzékén is kiakadtam, de ez állítólag még annál is durvább, és szerintem ez túlmegy minden határon. Úgy értem, elképesztően etikátlannak tartom olyan dokumentumok kiadását, amit a szerencsétlen ember magának meg a bájos kis analitikusnőjének írt, arról, hogy miket képzel és hogyan szenved nyomorultul, még akkor is, ha már mindketten meghalnak. Híres leszek, meghalok, és az analitikusom örökösei kiadják majd a velem készült terápiás jegyzőkönyveket? És az emberek megveszik az Alexandrában és bizarr erotikus álmaim analitikus megfejtésén fognak borzongani a fürdőkádban. A hideg kiráz, komolyan, pedig exhibicionista egoblogger vagyok és nincsenek is bizarr álmaim. Etika, személyiségi jogok, valami? Mondjuk engem már az is zavar, hogy "jogutód" létezik, az én szellemi termékemmel csak ne kereskedjen valami huszadik ükunoka, mert nincs pénze befizetni a villanyszámlát, de ez már csak az én heppem. (Hagyd békén a naplómat, tedd le azt a füves cigit, vágasd le a hajadat és menjél dolgozni! - üzente isolde a jövőbe.) De korábban kiadatlan verseket kiadni, azzal semmi bajom, csakhogy a Szabad ötletek meg ezek afeljegyzések nyilvánvalóan nem olyanok voltak, amiket József Attila a nyilvánosságnak szánt volna.
Sziget, terhesség, tésztaszósz
Voltunk sétálni a Hajógyári Szigeten tegnap, hát, mit mondjak, meghatározó élmény volt életemben először úgy látni a szigetet, hogy nincs rajta fesztivál, azonnal be akarok lépni valami, a Hajógyári Sziget természeti értékeinek védelméért harcoló zöld civil szervezetbe. Basszus, ez tök szép, itt nincs is fullasztó porfelhő és mocsár, nincs is hatvanezer részeg ember, se karaoke-sátor, itt nem is lesz fekete a taknyod néhány óra után, hanem kék ég van, zöld fű, meg aranyló platánok alatt kergetőző spánielkölykök. Persze, ezt az ember sejti magától is, de azért egészen más volt a saját szememmel látni. Egyébként jobban tetszett nekem, mint a Margitsziget, valószínűleg mert kevésbé civilizált, és nem is nagyon értem, hogyhogy eddig oda jártam sétálni és a Hajógyári soha eszembe sem jutott.
Ez még nem minden, ma azt álmodtam, hogy szültem egy gyereket tegnap, vasárnap délután, nagyon-nagyon valóságos volt az álmom, hazamentünk még aznap, ugyanott laktunk, ahol a valóságban, elgondolkodtam, hogy basszus, kilenc hónapig nem vettem észre, hogy terhes vagyok és nem is vigyáztam, hanem NY-ba meg mindenfelé utazgattam meg dohányoztam, dehát semmi jele nem volt. Plusz fel sem vagyok készülve, fogalmam sincs a gyerekgondozásról, és semmi cuccunk sincs, kéne venni pár könyvet meg egy kiságyat, vasárnap úgyis nyitva van az Ikea, és van az a nem túl drága rácsos ágy, amilyet asszem Susie-éknál láttam - gondoltam álmomban. (Sniglar rácsos ágy, 7990 Ft. A szerk.) És be kell telefonálnom a kórházba, hogy nem jövök és valaki vegye át a betegeimet meg tartsa meg az óráimat, basszus, hogy fogják ezt nekem elhinni, hogy egy hétvége leforgása alatt kismama lettem. A szülésre nem nagyon emlékszem, mert epidurális érzéstelenítést kaptam és attól elkábultam kissé, viszont ezért a férjemtől kérdezték meg, mi lesz a baba neve, és ő Ágostont mondott, ami nekem egyáltalán nem tetszik, pedig Ferencet beszéltünk meg eredetileg (egyébként tényleg). Le is csesztem ma reggel, hogy hogy mondhatott más nevet, de nem láttam rajta igazán a bűntudatot. Különben nem volt rossz álom, csomó problémát okozott az esemény váratlansága, de ezek mind megoldható problémának tűntek. Azért eléggé megkönnyebbültem, amikor felébredtem. Basszus.
A kedves sráccal meg másnap is összefutottam, csak ő épp beszállt a liftbe, én meg ki, "Sziaaaa, hogy sikerült a buli?" Lehet, hogy tényeg valami szinglicsajos-kombinés párnacsatát képzelt el, pedig szolid vacsora volt, párok részvételével, Suematrától nemrég tanult tésztaszósszal és szolid vörösborokkal. Bár húgom és én a tésztaszósz elkészítése közben pálinkáztunk, illetve én még söröztem is, de ez azért van, mert remek szakácstehetséggel és gasztronómiai kreativitással megáldott apánk egy időben Keith Floyd-rajongó volt, és akkor elég sokat láttunk mi is, és a Floyd minden főzés alatt elég rendesen eliszogat azért úgy szolidan, de hatékonyan.
It doesn't have to be like this. All we need to do is make sure we keep talking.
Van ez a jelenség, amit én képtelen vagyok felfogni és tökéletesen alkalmatlan is vagyok rá, és ez a klasszik csevegés. Beszélgetni szeretek akármi hülyeségről, képes vagyok csacsogni szinte akárkivel Barbie-babákról és cipőkről és aktualitásokról és tudományról és filmekről és arról, hogy rákot okoz-e az édesítőszer és hogy húsz évvel ezelőtt ki kivel járt a kórházunkban. Még a smúzolással is kiegyezem, bár nem vagyok valami jó benne, amikor konferenciákon kell jópofizni, de azért oké. De amikor a vadidegen ember beszélgetésbe elegyedik velem a liften! Akkor először meglepődöm, aztán a lelkem mélyén elkezd lefoszlani rólam a civilizáció vékony máza és teljes valójában megmutatkozik a láncait csörgető szociális fóbiás embergyűlölő. Pedig, komolyan, én minden más helyzetben szeretem az embereket és érdekelnek, sőt, a múltkor egyenesen az derült ki számomra is megdöbbentően, hogy én 'rendes' vagyok. De amelyik nem érdekel, az nem érdekel, ez a kedves srác pedig már a múltkor is kiborított azzal, hogy megkérdezte a liftben, hogy a szelektívbe viszem-e a kezemben tartott műanyagpalackokat, ó, ő is oda szokta vinni, hű, jó nagy szatyraim vannak, jó sok ásványvíz fogyott. Közöd?? Jó, ezen még túltettem magam, rájöttem, hogy biztos kedves, ez az ún. csevegés, az emberek szeretik az ilyesmit, velem van a baj.
Erre ma, jövünk fel a liftben, belenéz a szatyraimba, megszemléli a bazsalikomlevelet, száraztésztát, és mi is az ott, lám, darabolt paradicsomkonzerv, és nagyon kedvesen megszólít:
- Nahát, mennyi minden, mekkora szatyor, jól bevásároltál! - és várakozóan néz.
isolde: - Igen - feleli udvariasan.
srác: - Jó sok adag, nahát, nem kevés (vagy valami ilyesmi, lehet, hogy nem szó szerint idézek) - és kérdően néz.
isolde: - Igen, jönnek a barátnőim - mert tényleg sikerül felkeltenie valami nyomasztó érzést, hogy most el kell magyaránom, miért van nálam négy paradicsomkonzerv.
srác: - Lám, és ott meg a vízkőoldó, az is fontos, ugye, az gondolom előtte kell?
isolde: - Igen, takarításhoz.
srác: - Ó, akkor az nagy buli lesz! És ma lesz a buli, vagy holnap?
isolde: - Na jó, most már álljon meg a menet, komolyan, közöd, bazmeg???!! Én próbálok itt magamhoz mérten udvarias lenni, de ez már minden határon túlmegy. Ha nem vetted volna észre, ez itt egy nagyváros, az elidegenedés rendes helyszíne, itt nem beszélgetünk kedvesen vadidegenekkel a liftben, és ne a dekoltázsomra nézzél, ha hozzád beszélek, itt fent, itt az arc. Másodszor látlak az életben, azt se tudom, melyik emeleten laksz, és akkor belenézel a szatyraimba? Nem elég, hogy kifigyeled a takarítószeres flakont, még el is olvasod rajta, hogy vízkőoldó, és nem szégyelled magad? Még van pofád megkérdezni, mikor takarítok vele? Mi a jó isten közöd van hozzá, hogy én mit vásárolok, és hogy mikor jönnek a barátnőim? Nem, ne válaszolj, elárulom: semmi, nincsen hozzá közöd, mit veszek és miért és hova megyek és hányadikon szállok ki és egyáltalán, hagyjál engem békén.
Persze nem ezt mondtam, hanem, hogy "holnap". De én komolyan nem értem, mire jó ez. Igaz, azt el tudom képzelni, hogy ha majd unatkozó néni leszek, ezzel fogom szórakoztatni magam és a házban lakó fiatalokat. "Mi az ott a szatyrában, kedveském, csak nem bacardi meg kóla? Kik jönnek, mit ünnepelnek, miért, mikor? Remélem, lime-ot vett hozzá és nem citromot, és azt a fonnyadt mentalevelet akarja belerakni? Bezzeg az én időmben!" Reméljük, hogy öregasszonykoromban nem társasházban fogok lakni.
It's called mind over body
Jó, most lett elegem ebből a hülyeségből, nem érdekel, hogy nem kapok levegőt és fáj a fejem, két napja szedem a ciprofloxacint basszus, már minden bacinak meg kellett halnia. Megyek, átöltözöm tornacuccba és előveszem a Béres Alexandra dvd-met. You see, whenever I get sick, I just stop being sick and start being awesome instead. True story.Can't smile without you
Megnéztem a Hellboy 2-t, amiben ugyan gyakorlatilag nem történik semmi, plusz lelkiznek is, ellenben remekjól néz ki, igazi del Toro-s bizarr lényekkel meg néhol steampunkos hangulattal. Ámbár azt hiszem, manapság engem akármilyen filmmel meg lehetne venni, ami Manhattanben játszódik és vannak benne cicák.
Beteg vagyok még mindig, már köhögök is, pedig minden lehetséges gyógymódot bevetek, már szedek antibiotikumot is, valamint tegnap a holisztikus medicina jegyében vettem magamnak egy felsőt a Zarában. Tudniillik ugyanis a pszicho-neuro-immunológia eredményei szerint amikor szorongunk, akkor csökken az immunrendszerünk működésének hatékonysága, ellenben ha valami felvidít, máris megnő a nyálunkban a granulocytaszám és IgA-szint és védettebbé válunk a fertőzésekkel szemben ezáltal, szerintem egyébként már eredetileg is abba betegedtem bele, hogy a múltkor mire visszamentem érte, már nem volt meg a "Not my fault"-feliratú póló. Eleve az élet nagy igazságtalansága, hogy kevés jól kinéző vicces feliratos pólót gyártanak nők részére, pilóták meg agysebészek persze lehetünk, de a feliratos pólókat még mindig, a szavazati jog bevezetése után ennyi évvel is csak férfiak részére gyártják, és akkor amikor végre találok egy jót, ami jól is néz ki, akkor nincs időm felpróbálni, és mire visszamegyek érte, már egy darab sincs, ennyi befolyásunk van a világ folyására, ki vagyunk szolgáltatva a sors szeszélyeinek, zörgő avar vagyunk és sodor minket a szél, ki tudja honnan ki tudja hová.
Hát ezek vannak, meg rettegek kissé az alsó szomszéd bosszújától, a denevérlány a múltkor már attól is felkopogott, hogy kb. húsz cm magasságból leejtettem véletlenül az orrcseppemet, e pillanatban pedig annál sokkal rosszabb dolgok történnek. Jelen esetünkben valahogy úgy kell elképzelni a huszonegyedik századi magyar rögvalóságot, hogy harmincéves, kissé lestrapált külsejű feleség csúnyán köhögve blogol a panellakás nappali szobájának sarkában, nagyot húzva néha egy sörösüvegből, körülötte üres pizzás- és sörösdobozok, miközben a szoba többi részében férjeura harmadmagával Rockband-ezik.
Á, hangember vagyok, ha igazi blogger lennék, már fönn lennének a youtube-on.
Nátha, életfelfogás
Azt tudom csak mondani, hogy borzasztóan náthás vagyok, és mivel férfiagyam van, látványosan szenvedek is miatta. Cetebe, Algopirin, Neo-Citran, kamillatea, Hohes C, Ca-pezsgőtabletta, lándzsás útifű és Echinacea-csepp kombinációval gyógyítom magam, és a kollégáim két napja azon röhögnek, hogy időnként körbenézek, majd feltűnés nélkül előhúzok a köpenyem zsebéből egy gyanús kis barna üvegcsét, öntök belőle a teámba, majd gyorsan a zsebembe csúsztatom ismét, és hiába erősködöm, hogy nem rum vagy folyékony LSD, hanem az Echinacea cseppem.
Különben semmi extra, szerintem vissza lehet lapozni tavaly októberemhez, gondolom, ugyanitt tartottam akkor is, épp túl sok dolgot csinálok, ezért a végén csak azokra nem marad időm, amik fontosak és/vagy amiket szeretek. Például sportolni, pedig nyáron, amikor edzőterembe jártam, annyira jól néztem ki, hogy az egyik kolléganőm most mondta, hogy azt hitte, terhes vagyok, ti. hogy sugárzott belőlem a nyugodt derű és a jövőbe vetett hit (de aztán kiderült, hogy ő terhes). Szóval egy bizonyos határig én nagyon szeretem ezt a tevékeny, sokoldalú életstílust, de most éppen nem. Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy tulajdonképpen meg kéne változtatnom a blogom alcímét, mert a főleg nyafogás már nem fejezi ki oly híven az egyéniségemet, mint annakelőtte, hiszen milyen asszertív, életvidám, tevékeny, a nehéz élethelyzetekre humorral, ám kitartással reagáló optimista lett belőlem, de talán mégsem kellene ezt elsietni.
Nem tudok épkézláb dolgokat írni úgy, hogy csak a számon kapok levegőt, ez van.
Now that Macky's back in town
Iszonyú jó volt nyaralni. Épphogy rápillantottam az internetre egyetlenegyszer, de különben nem is hiányzott.
Nincs is kedvem írni a nyaralásról, meg semmiről, az az igazság, mert nincs még kedvem visszarázódni a jólismert kórház-bkv-interspar-panellakás-internet-munka univerzumba, és abba a blogolás is beletartozik.
Shiny happy people
El nem tudom mondani, mennyire nem volt kedvem kimenni szombaton szigetre, pedig úgy néztem ki, hogy a húgom félóra hosszat röhögött (tudnillik részben dolgozni, pszichiáterkedni mentem szigetre koszos martens bakancsban, feltűrt szárú farmerban, lila john lennon-szemüvegben és nyúlott melegítőfelsőben, de mégis, mi mást kellett volna felvennem? ja, tudom, kabátot). Szóval bementem, három órát dolgoztam, teljesen sokkolt, hogy mennyi ember akar lelkizni a szigeten a civil faluban, ahelyett, hogy Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertre mennének és/vagy innának egy kis Fényt, azért megpróbáltam a lehetőségekhez mérten kongruenciát, empátiát és feltétel nélküli elfogadást gyakorolni, aztán végeztem, aztán mászkáltunk mindenfelé. Összefutottam pl. a Szemészlánnyal, akiről kiderült, hogy "nullkilométeres", a haverjai szerint ez azt jelenti, hogy még nem volt házas, nem vált el és nincs gyereke. Megkérdeztem, minek számítok én nulla gyerekkel, nulla válással és két év házassággal, szerintük "megkímélt, garázsban tartott"-nak. Szerintem ez vicces.
Az REM-re be se teszem a lábam, nincs vele bajom, csak unom és újabb, vidámabb zenét akarok inkább, tehát New York Ska Jazz Ensemble, nagyon klassz, pont, amilyennek elképzelne az ember egy ilyen nevű zenekart, benga néger dobossal, fehéringes, bordó nyakkendős kopasz énekessel, aki ugrabugrálva szaxofonozik, majd ska alapra vagány és improvizatív fuvolaszólót nyom. Itt lehet belehallgatni, persze így magnóról nem is közelíti a koncertélményt.
Ezt leszámítva mindenen nyavalygok és iszonyúan fázom, mert csak egy pulcsim van, ezt megpróbálom alkohollal, kávéval és forró pizzaszelettel orvosolni hatástalanul, akkor végső elkeseredésemben megnézem, mennyibe kerül itt egy pulcsi, de hatezer alatt nincs pulcsi, annyiér' meg nem kell. Van holdfogyatkozás is, meg hihetetlen tömeg, de akkora, ami már nyomasztó, mindannyiszor megtalálom a barátaimat, aztán mindannyiszor elvesznek, meg fáradt is vagyok, meg utálom a toi-toi-t sötétben, meg nyavalygok.
Az este egy pontján a VIP szeparéban sör és mézespálinka mellett lányblogger ismerősöm kifejti, milyen idegesítő a filmbuzin, hogy a Human állandóan magyar kifejezéseket használ indokolatlanul, a múltkor is lefordította a teaser szót nememlékszemminek; pár órával később a Hilltop borozóban nagyfröccs mellett webújságíró ismerősöm kifejti, milyen idegesítő a filmbuzin, hogy a Human állandóan angol kifejezéseket használ indokolatlanul, pedig egy csomóra van magyar szó, csak nem veszi a fáradtságot lefordítani. Részemről bemutatom őket egymásnak, rendezzék ezt egymás közt, és hazamegyek aludni.
Nem kell félned, hiszen a válasz nem vitás
De mért, mért vagyok ilyen nyűgös? Pedig sportolok is, fizetést is kaptam, a munkámat szeretem a kollégáimat imádom, a nap süt, a férjem a legjobb fej a világon, a barátaimat szeretem, számos, tartalmas* hobbim van, a hajam szebb lett, amióta Revalid kapszulát szedek, van egy ingyen sziget napijegyem, hosszas vadászatot követően sikerült végre lila, John Lennon-keretes napszemüveghez jutnom**, három nap múlva szabira mehetek, de az is csak két hét lesz, ami mindjárt eltelik és szeptembertől vissza kell jönni és sokkal többet dolgozni, mint eddig, és abban a két hétben is biztos esni fog az eső.
Még vásárolni sincs kedvem, ez már a vég.
* Bár ezzel nyilván sokan vitába szállnának, hogy a bloggerkedés és a sorozatnézés mióta tartalmas hobbi.
** Az annyira trendi, hogy idén még nem is divat, de jövőre az lesz, csak figyeljetek, én szóltam.
Patsy Cline kétszer
Már nagyon szeretnék szabira menni, a munkahelyemen túl meleg van, és valaki mindig akar tőlem valamit, ráadásul többnyire jogosan, mert vagy beteg szegény, vagy hozzátartozó szegény, vagy kolléga szegény, és úgy érzem, hogy túl sokat dolgozom, mindent én csinálok, senki se dolgozik rajtam kívül, és ha én nem lennék itt, összedőlne ez az egész, abban a pillanatban, ahogy kilépek a kapun, porrá omlana, amiből természetesen semmi sem igaz, a valóságban pontosan ugyanannyit dolgozom, mint máskor, ez az egész a jólismert régen voltam szabin szindrómám része. Szerencsére ezt a főnököm is látja rajtam, és bár sok mindent nem tehet, mint együttérez, de én már ezért is nagyon hálás vagyok. Mondjuk nem voltam annyira régen, mert júniusban, de az kevesebb volt, mint egy hét, az úgy tűnik, eddig tartott.
A lényeg az, hogy valamelyik nap találtam egy álláshirdetést az Elle magazinban, miszerint eladót keresnek a budapesti Louis Vuitton-boltba, és többször figyelmesen végigolvasva minden feltételnek megfeleltem, olyanok voltak, hogy tudjon csapatban dolgozni, meg érdekelje a divat, meg legyen gyakorlatias meg tudjon emberekkel bánni (talán ha megerőltetem magam, ez is menne) meg ismerje a számítógépet meg a LV termékeit (gondolom, egy félóra alatt meg tudnám tanulni a katalógust) és beszéljen angolul és legyen kedve dolgozni in a luxury environment. Ilyenkor mindig eljátszom a gondolattal, hogy megpályázom az állást, és elmegyek a LV-butikba, és rendkívülimód csinos leszek és udvarias ám segítőkész, és kétszázezer forintos retikülök között üldögélek a légkondicionált luxuskörnyezetben, és mindenféle celebritások jönnek be retikült venni, akiket persze hiányzó arcmemóriám következtében nem ismerek fel, és nem kérek tőlük autogramot vagy bámulom őket, amiért nagyon hálásak lesznek, és egy darabig boldog és kiegyensúlyozott leszek, de hamar megunom és néhány hónap múlva már azon rinyálok, hogy csinálni kéne valami értelmeset. Nem, nincs arról szó, hogy én bármilyen szinten értelmetlennek tartanám a luxusretikülöket, sőt, csak van ez a küldetéstudatom, hogy nekem meg kell váltanom a világot és lúzer hősnőnek kell lennem mindenféleképpen, tudjátok, aki bravúrosan megoldja az ügyet és a pedofil szenátor vagy a társadalom egyéb mételye végül börtönbe kerül, de más aratja le helyette a babérokat és a pénzjutalmat is, ő meg tovább láncdohányzik egyedül szuterén magánnyomozó-irodájában, lábánál bolhás kutyája liheg a hőségben, néha megrázkódik egy kicsit az épület, amikor közvetlenül az ablak mellett elmegy a pomázi hév, és mondjuk Patsy Cline szól, túl sok noirt olvastam valószínűleg.
Aztán megkérdezte a mellettem ülő ismerősünk a vonaton, hogy tényleg, miért nem megyek el valami, a szakmámmal kapcsolatos pénzes állásba, és akkor nem kéne panelban laknom és tanulhatnék szörfözni meg siklóernyőzni vagy kis repülőgépet vezetni (mint Patsy Cline) és lehetne állandó személyi edzőm a konditeremben, legyek például vállalati pszichológus, csak nem jut eszembe a neve annak az embernek, aki az agyonstresszelt felsővezetők lelkét ápolgatja, hogy nehogy egy napon üzleti partnerük fején törjék szét a lapmonitort, na olyan, és a férjem meg visszamehetne a balettbe ugrálni multihoz programozni, és szépen elolvasnánk az összes "hogyan érvényesüljünk" önsegítő könyvet és egyre magasabbra hágnánk a ranglétrán és akkor ő járhatna öltönyben-nyakkendőben meg mindenféle színárnyalatú ingekre cserélhetné a Halo3-pólóit, én meg kosztümben körömcipőben araszolnék a dugóban Smart-autómmal, és lenne az irodában légkondi, a liftben zene, a menzán jégsaláta, és mindig frissen manikűrözve lenne a körmöm és lenne ergonomikus székem is, és eljárnék a közvetlen főnökömmel squasholni, és nem az lenne a csapatépítés, hogy néha cigizek a nővérekkel a konyhában, hanem mennénk a kötélpályára meg a wellnesshotelba. Miért, egyáltalán nem biztos, hogy szörnyű lenne. Szóval idáig jutottam, de aztán ma kaptam végre fizetést.
Pióca, kormányhivatalok, mentalizáció
El vagyok fáradva, mert egész héten valamiért rohangáltam és mindenhonnan késésben voltam és vért is adtam, amitől én pár napig fáradt szoktam lenni, meg túl sok munka van, pedig nyáron nem kéne, hogy legyen. Lásd még a vonatkozó idézetet Christopher Moore: Mocskos meló c. könyvéből:
- Charlie, te hogy vagy most?
- Álmosan.
- Hát, sok vért vesztettél.
- De ellazultam. Tudod, a vérveszteség ellazít. Szerinted ezért
használtak piócát a középkorban? Nyugtató helyett használhatták. "Igen,
Bob, mindjárt megyek a meetingre a herceggel, de még felnyomok egy
piócát, mert kicsit túlpörögtem." Valahogy így.
Kaptam erkölcsi bizonyítványt is, a múltkor ugyanis, gondolom jutalmul, amiért higgadtan viselkedtem és nem vertem szét az esernyőmmel a fejét, a néni elárulta a titkos helyet, ahová ha befáradsz, azonnal és levelezés nélkül adnak erkölcsit. (Érdeklődők kedvéért: Vaskapu utca 30/b, elvileg be kell jelentkezni telefonon, de ezt sem én, sem az előttem várakozó két megtévesztően bűnözőkülsejű fiatalember nem tette meg, elég volt egy elfogadható indok, hogy miért a sürgősség). Bevittem az okmányirodába, leadtam, ezek a helyek elég messze vannak egymástól, zuhogott az eső, és szandálban voltam, mert ügyeletből mentem és előző nap még jó idő volt, és azon gondolkodtam, hogy életem során már egészen rengeteg időt eltöltöttem azzal, hogy beszerzendő dokumentumokért gyalogolok egyik hivatalból a másikba a zuhogó esőben. Komolyan, esküszöm, napfényben nem mentem még kormányhivatalba, pedig már a népességnyilvántartóban is voltam.
Mondom, fáradt és nyomi vagyok, most csak unalmasan elmesélem a hetemet meg ami eszembe jut. Megnéztük a Wall-E-t, ami aranyos, a bevezető kisfilm különösen jó, a srácok pedig furcsamód nehezen tolerálták az Aréna Plázát, pedig nekem az a kedvenc plázám, a tágas, egyenes, nagy belmagasságú folyosók miatt, nincs benne klausztrofóbiám, mint a többiben, a mozinak pedig kb. akkora az előtere, mint az egész kórházunk a szomszéd épületszárnyat is beleértve. Azon gondolkodtam utána, milyen érdekes dolog a mentalizáció: az a képességünk, hogy más embereknek a viselkedésük alapján érzéseket/gondolatokat tulajdonítunk, pl. ha valaki sír, akkor biztos szomorú. Egyszer olvastam valami cikket arról, hogy az emberek minden nehézség nélkül képesek rajzolt állatkáknak is gondolatokat/érzéseket tulajdonítani, most pedig elég jó példát kaptunk arra, hogy működik ez animált robotokkal. Simán képesek vagyunk mentalizálni, bennem ugyan az első néhány percben felmerült, hogy heló, a takarítórobot mióta hatódik meg filmeken és mióta szerelmes, de hamar elmúlt, és cseppet sem zavarta meg a mentalizációmat, hogy ezek nem elég, hogy rajzolva vannak, még csak nem is élőlények, nem beszélnek és mimikájuk sincs, attól még pontosan tudtam, milyen hangulatban van a kis robot. Ez egyébként nyilván a készítők profizmusán múlt, hogy képesek voltak pusztán a szereplők mozgásával kifejezni az érzéseiket, de azt se felejtsük el, hogy az ember képes kettő darab rajzolt négyzetet is mentalizálni. (Ti. ha mutatsz az embernek egy képernyőt, ahol egy kicsi négyzet mozog, és mögött egy nagyobb négyzet ugyanarra mozog, akkor az ember azt fogja mondani, hogy a Nagy Négyzet üldözi a Kicsit. Esetleg fejlettebb mentalizációs képességű emberek azt, hogy a gonosz, nagy négyzet üldözi a szegény, aranyos kicsit.)
Emlékszem, év elején beígérte a kínai horoszkóp a szakmai kihívásokat (meg azt is, hogy egy partin megismerkedem életem párjával), és most kaptam is párat, mondjuk eleve a magánrendelés ténye az lesz nekem, plusz a munkahelyemen új funkciókkal gazdagodtam, ha fogalmazhatok így. Mindegyik igazi adminisztratív kihívás, és van, amelyiknek nem örülök, másnak pedig igen, de leginkább azon csodálkozom, hogy nem vagyok halálra rémülve. Én régebben egyáltalán nem ismertem a "kihívás" kifejezést, szerintem csak olyan van, hogy "szörnyű, megoldatlan probléma", vagy "rémisztő, nehéz feladat", és félelemmel vegyes tisztelettel néztem azokra, akik kihívásnak éltek meg bármit. Nagyon jó. Most vagy az van, hogy még nem jutott el teljesen a tudatomig a feladat ténye, és pár nap múlva fogok megijedni, vagy öregségemre kevésbé leszek szorongó, vagy használt valamit a rengeteg pszichoterápia. Egyébként nekem tényleg nagyon sokat használt a rengeteg önismereti célú pszichoterápia, azért kezdtem el, mert a pszichoterapeuta szakvizsgához igazolni kell asszem 150 órát, de azóta egyrészt fogalmam sincs, hánynál tartok, másrészt úgy gondolom, az életem egyik legjobb döntése volt, hogy belekezdtem, nagy kaland, többnyire élveztem, és talán megmentett attól, hogy folyamatosan nyafogó neurotikaként kellljen leélnem az életemet (bár akik ezen a héten láttak, lehet, hogy vitatkoznának ezzel, mivel a héten többé-kevésbé állandóan rinyáltam, de tudjuk ezt be mondjuk a melegfrontnak). Mindig eszembe jut, hogy kéne írni ebbe a blogba erről, hogy hogyan lettem szociális fóbiás szorongóból ilyen viszonylag normális, jobb napjaimon bátor, kiegyensúlyozott, mert biztos segítenék ezzel valakiknek, de valahogy nem visz rá a lélek, annyira nagyképűségnek tűnne itt ezzel menőzni, úgyhogy majd talán máskor. Ott tartottam, hogy kaptam új feladatokat a Proffal történt beszélgetés keretében, ami egy kicsit emlékeztetett Jack Donaghy és Liz Lemon első beszélgetésére, ti. a Prof meglepően sokat tudott rólam, ilyeneket mondott, hogy "tudom, hogy maga szkeptikus, dehát mikor legyen az ember szkeptikus, ha nem 30 évesen, meg nem is mindenben értünk egyet, de ez nem baj" - még soha semmi olyasmiről nem beszéltünk, amiből kiderülhettek volna ezek, de ez nem baj. Vicces volt.
Na jó, megyek cikkeket olvasni, hamarosan visszajön szabiról kedvenc főnököm és azzal fog nyaggatni, hogy megírtam-e már azt a cikkemet, amit rendkívül kínos módon még nem írtam meg, mert nem érdekel és utálom mert nem volt rá időm vagy valami.
Összeomlás (nem)
És akkor összegyűjtöttem az összes létező papírokat, amelyek egy részét más kormányhivatalokból kellett beszerezni, és a személyesen kialkudott időpontban elkéredzkedtem a munkahelyemről és elmentem a mosolyhivatalba (ismertebb nevén okmányiroda) (reméljük, a mosolyhivatal szlogent kitaláló arculattervezőt elsőként fogja falhoz állítani a forradalom), ott egy nagyon kedves hölgy átnézte irataim tömkelegét, és kiderült, hogy nem jó, mert az erkölcsi bizonyítványom érvényessége tegnapelőtt lejárt. Hát igen, amikor három hónap plusz két nappal ezelőtt megkértem az erkölcsi bizonyítványt, még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni hogy három hónap és két nap lesz az összes többi cucc beszerzése, és nem nézegettem az erkölcsi bizonyítványom dátumát.
Szóval megnyugtató azért, hogy ilyen óvatosak velünk a hatósági szervek, végülis simán lehet, hogy épp tegnap ítéltek tíz év felfüggesztettre sikkasztásért, és efféle kockázat mellett hogyan is adhatnának nekem vállalkozói igazolványt.
Különben szemem se rebbent, engem az ilyen esetekben vesz elő az angol hidegvér, mondtam, jól van, akkor csak nézzük át a többi papírjaimat, hogy mással ne legyen hiba, és megyek, igényelek új erkölcsi bizonyítványt, aztán majd visszajövök, a hölgy ezt meg is tette, bár végig kissé ijedten, értetlenül és kutató tekintettel figyelt engem, hogy miért nem borulok már ki, ez nem természetes, idejön a három hónap alatt összegyűjtött papírjaival a két hete kapott időpontjában még fél óra várakozás után ügyintézni, és nem tud, mert két napja lejárt az erkölcsije, és mégsem borul ki, itt valami nem stimmel, most vagy botoxtól lebénultak az arcizmai, de ahhoz meg túl ráncos, vagy manapság már androidok is igényelhetnek vállalkozói igazolványt, vagy most fog mindjárt pisztolyt előrántani és vadul lövöldözni, mint abban a filmben.
Rögvalóság, gyöngyhalászat, armageddon
Kellett volna még idejében egy külön fotóblogot indítani a liftünkről.
Úgy keződött, hogy valaki (vagy valakinek a kutyája, erről megoszlanak a vélemények) többször a liftbe hugyozott, és nagyon büdös volt, főleg esténként. Később megjelent a lift falán egy udvarias papír, hogy "Tisztelt Lakó, ha a kutyája a liftbe piszkít, azt hipoval feltakarítani sziveskedjék Tisztelettel Gondnokság". Lakókörnyezetünkben nagy hagyománya van a "Tisztelettel Gondnokság" felirat alá tollal odafirkált "geci kurvaannyád" és hasonló megjegyzéseknek, ezen is megjelent néhány klasszikus, majd a szokásos módon valaki letépte a papírt. Az állat (mások szerint ember) azonban továbbra is a liftbe piszkít, azóta nap mint nap jelennek meg a Lakók üzenetei a lift falára firkálva kék alkoholos filccel vagy golyóstollal, amelyek az udvariasság és az elkeseredett agresszivitás különböző fokozatait tükrözik a "fasz szopo geci", "már ide is szarnak?","ez köz vécé basz meg", "Büdös van, Önök is érzik?" skálán. Néha ezeket valaki lemossa, illetve néha valaki felmos hipóval, gondolom, a Tisztelettel Gondnokság, olyankor csak fullasztó hipószag van a liftben. A feliratokon kívül az utóbbi időben a Lakók tisztán funkcionális, illetve fekete humorral fűszerezett installációkkal is jelentkeznek, múlt héten egy Brise Odor Controll műanyag illatosító állt néhány napig a lift sarkában finomutalásféleképpen, tegnap azonban a lift egy másik sarkában egy kisméretű, műanyag bilit találtunk, benne sárgás folyadékkal, amelyhez azonban nem társult az időközben ismerőssé vált hipóval kevert vizeletszag, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a művészi önkifejezés eszközeként nyilván almalét önthetett a műanyag éjjelibe a kreatív Lakó.
Nekem különben lassan mindegy, az alkalmazkodóképességem ugyanis nem ismer határokat, azaz néha gyalog járok, valamint elhatároztam, hogy megtanulom tíz emelet hosszan visszatartani a lélegzetemet, gyakorlás kérdése, már elég jól megy, ha más emeleteken nem áll meg a lift és nem röhögtetnek, akkor már kibírom a tizedikig légvétel nélkül, de lesz ez még jobb is. Úgy gondolom, ha sikerül tökélyre fejlesztenem ezt a képességemet, ti. hogy sokáig megvagyok egy levegővel, akkor elmegyek gyöngyhalásznak egy békés kis Csendes-óceáni szigetre, és boldogan élek, míg meg nem halok, és majd interjút készít velem az Elle magazin, a fiatal nő, aki hátat fordítva a civilizációnak, egy hagyományőrző, természetközeli hivatásban találta meg önmagát és lelki békéjét, és mondja el nekünk, Izolda, hogyan hagyta ott az ígéretes orvosi/kutatói pályát és választotta helyette a veszélyes, ám kalandokkal teli gyöngyhalász-életet? És akkor majd a magazin hasábjain megköszönöm a kedves ismeretlennek (vagy kutyájának), aki annak idején tízemeletes panelházunk liftjébe piszkított rendszeresen, hogy elindított a gyöngyhalászat felé.
Igen, tudom, hogy a gyöngyhalászat már nem trendi, valamint életveszélyes, ha nagyon gáz, akkor majd nem csinálom sokáig, csak épp belekóstolok, aztán írok egy bestsellert az élményeimből, a címét még nem találtam ki, de mindenképpen lesz a borítón pálmákkal övezett lagúna.
Igen, tudom, hogy ha nem utaznánk New Yorkba nyaralni szeptemberben, és nem utaztunk volna pár éve Thaiföldre meg Kambodzsába, és múlt héten Zamárdiba, akkor félretehettük volna azt a pénzt, és közelebb kerültünk volna ahhoz, hogy elköltözhessünk egy jobb lakásba, de most komolyan, addig kell New Yorkba menni, amíg még megvan és nem pusztította el valami random meteor, mert a fizikusok véletlenül épp elszámolták a lehetséges pályáját.
Nothing lasts forever
Tegnapelőtt kivésték a férjem egyik napról a másikra kilyukadt bölcsességfogát, és amikor éppen nem volt iszonyatosan rosszul, akkor szájsebészes-fogorvosos horrorsztorikkal traktált (vér, csontszilánkok, fémeszközök, még több vér, mérhetetlen fájdalom). Erre ma, éppen beszélgetek egy hozzátartozóval, amikor egyszercsak kilyukadt a fogam, de esküszöm, fél órával azelőtt ott még semmilyen lyuk nem volt, most meg egy nagy. Nem letört, kilyukadt, és azóta is folyamatosan, szinte percről percre nőttön nő, és csak órák kérdése biztosan, hogy elérjen valami ideget és irgalmatlanul fájni kezdjen. Persze, leghamarabb jövő héten tudok fogorvoshoz menni, mivel egyrészt ma dolgozom, másrészt minden fogorvos az ősi ellenségem, a Zsófit kivéve, úgyhogy csak hozzá vagyok hajlandó menni. Meg lehet, hogy pofán röhögnének az ügyeleten, ha berohanok sikítva, hogy azonnal csináljanak valamit, nő a fogamban a lyuk, állítsák meg, állítsák meg, pontosan emlékszem, hogy "életet veszélyeztető vérzés" az egyetlen ügyeletben kötelezően komolyan veendő esemény a fogászatban.
De most komolyan, melyik kreacionista mer még ezek után a szemembe nézni? Ki merészeli azt állítani, hogy az Élet a Földön intelligens tervezés következtében jött létre?? Intelligens tervezés?? Ez?!! Hol intelligens az, hogy egy élőlény fogainak az élettartama az élőlény élettartamának egyharmadát sem teszi ki? Ezt nevezi valaki tervezésnek? Ez volt a terv? Benne volt az intelligens tervben a gyökérkezelés is? Hogy próbára tegye a hitünket? Rendkívül intelligens, bravó (gúnyosan tapsolok). És egyébként pedig, hol van a nagyokos evolúció, most, amikor szükség lenne rá? Értem én, hogy időbe telik, jó, végülis csak párszáz éve élünk ilyen sokáig, nem volt idő kifejlődnie valami a mostani fogainknál életképesebb megoldásnak, de basszus, még a felegyenesedés sincs meg, évezredekkel, évezredekkel azután, hogy lejöttünk a nyomorult fáról, vagy kijöttünk a pocsolyából, kinek-kinek hite szerint, és még mindig fáj az embernek a háta, erre azért szerintem nincs mentség. Ha továbbra is ebben az iramban haladunk, majd már rég teleportációval közlekedünk univerzumok között, és még mindig fogpótlásra lesz szükségünk harmincévesen.
Keresés
Kiemelten
Yummie az isten! Majdnem.Kapcs-ford
Isolde levelezik veletek néhaJó ügy
Ide is írok néha
Mások
- agnus
- alie
- anngel
- azigazzy
- ayitidoc
- blogtogon
- brainoiz
- hakkotsuki
- IKL
- kalib
- kardigan
- karlsruhe
- kisfoka
- lamorak
- lobotomia
- maminti
- mollyblooom
- montag
- mra
- nesztelencsiga
- nyulontul
- olga
- pestipucu
- roboman
- savanyúcukor
- suematra
- sulemia
- susie
- teodora
- Chili es vanilia
- Domestic Goddess
- Eszter befőz
- Criticalbiomass
- Bioetika Blog
- DrMortz
- Eperrózsa
- Mentők
- Sorozatjunkie
Utolsó kommentek
- There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
- There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya? »
- Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
- There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh) »
- There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik,... »
Kategóriák
- Brennbergbánya (11)
- Emberek (270)
- Esküvő (18)
- Film (37)
- Kaja (66)
- Kultúra (177)
- Munka (196)
- Nosztalgia (20)
- Nyafogás (682)
- Tudomany (56)
- Utazás (100)
- Vásárlás (105)
- Zene (140)