How am I doing?

And now: something completely different

Most pedig történelmi pillanat, beletörődő sóhajjal megnyitom azt az üres dokumentumot, amely reményeimnek megfelelően hamarosan a phD-disszertációmmá válik majd. Kis lépés az emberiségnek, én meg szörnyen sajnálom magam.

Tanulni kell. A téli fákat.

Sopronban mínusz 5 fokot mutat a hőmérő, egy perc alatt jéggé fagynak az ujjaim és valószerűtlenül szikrázóan süt a nap. Mindent dér borít vagy hóharmat, a talpam alatt ropognak a fagyott fűszálak, mintha üveggyapoton járnék. A pocsolyák helyén összetört kristályszerű, élesen csillogó jégszilánkok, a levegő annyira áttetsző, hogy a legkisebb lélegzetvétel is füstfelhőnek látszik. Sosem volt ilyen fényes a fény és ilyen sötét az árnyék. Egyértelmű kontrasztok. Valószínűtlenül világoskék égbolt. 

Nagy kedvem lesz visszautazni Budapestre, te csodás, és ott élni tovább. De most először Brennbergbe megyek.  

Burn the books (they've got too many names and psychosis)

Mondjuk most felsorolhatnám, miket kaptam még, és miket ettem és ittam, inkább képzeljünk ide finom, házias ételeket, alkoholos italokat és becsomagolt tárgyakat ízlés szerint. Elmondom inkább, mi az új projektem: rájöttem, hogy idén sokkal kevesebb könyvet olvastam el, mint korábban, és hogy egyre kevésbé olvasok - hogyan is fejezzem ki magam politikailag korrektül? - vastag könyveket. Nem is kifejezetten szépirodalmat, hanem olyan könyvet, ami megkívánja a figyelmet, amit zenehallgatás közben a zsúfolt metrón nem lehet kiolvasni két nap alatt a munkahelyemig meg vissza. Nem mélyedek bele a könyvekbe, és én, aki korábban képes voltam egy éjszaka alatt kiolvasni a Száz év magányt és mindvégig pontosan tudtam, melyik José Arcadio melyik, és jobban ismertem a Hullámok főhőseit, mint bármilyen valós személyt, most öregkoromra ADHD-s lettem vagy igénytelen vagy lusta. Leginkább lusta.

Rosszabbul is írok, amikor nem olvasok, és a rosszabbul alatt nem azt értem, hogy unalmas-e vagy sem, az mástól függ, hanem hogy hibásan és kevésbé választékosan írok, helyesírási hibákat vétek, nem egyeztetek alanyt meg állítmányt és efféle. Töltelékszavakkal operálok, mint például efféle. És ne értsünk félre, nem akarom azt sugallni, hogy én bármilyen szinten irodalmi műnek tartom a blogomat (vagy bárkiét), de ha tizenhétéves koromban képes voltam durvább hibák nélkül értelmes mondatokat leírni, és sosem kellett gondolkodnom egy-egy szó írásmódján, mert benne volt a fejemben a sok olvasás miatt, akkor nehogymár öregségemre legyek diszlexiás-diszgráfiás.

Aztán gondolkodtam, mitől lehet ez, nyilván valamennyire mindenkivel ez történik a felnőttkorral, hogy több időt kell a valóságban töltenie és kevesebb ideje marad regények olvasására (a bölcsészek, gondolom, kivételek), nem beszélve arról, hogy régen szociális fóbiás voltam és nem volt ennyi ismerősöm se. De a barátaimat szeretem, a munkámat szeretem, vélhetően egyiktől se fogok megszabadulni, hogy több időm legyen olvasni.

A másik tényező a sorozatok és az internet, azok nagy részben tehetnek róla, hogy az agyam egy húszperces sitcom-epizód vagy egy blogposzt elolvasásának időtartamában határozza meg a figyelmi tartományát, és egy könyvben pár oldal után már csodálkozom, hogyhogy nincs még vége. Aztán persze olvasom tovább, nem lettem teljesen analfabéta, csupán úgy tűnik, "a popkultúra kimosta az agyamat", és a képességem, hogy órákon keresztül ugyanabban a pózban, a külvilágról megfeledkezve olvassak egy regényt, az valahogy elveszett.

A lényegre térek lassan, az új projektem tehát, hogy könyveket fogok olvasni, immár tudatosan, és nem hagyom abba a blogolást vagy blogok olvasását vagy sorozatok nézését, de valahogy majd megteremtem a megfelelő egyensúlyt. Mert egy csomószor nem azért rogyok le a kanapéra és pörgetem az Earl-részeket egymás után, mert azt szeretném, vagy mert olyan jók, hanem csak megszokásból. Ez első hallásra talán sznobnak/öregasszonyosnak tűnik, de a kétkedők kedvéért elmondanám, hogy retró és kúl. A 2009-es év várható trendjei: trapéznadrág, bársonyzakó, áttetsző anyagok, bubifrizura és középen választott, egyenes, hosszú haj (végre), tűsarok, földszínek, feltűnő ékszerek, nyomtatott irodalom.

It is, however, somewhat fuzzier on the subject of kneecaps

Hm, az vajon normális, hogy A dysthymia interperszonális pszichoterápiája című könyv olvasása közben egyre növekvő késztetést érzek, hogy megrúgjam a példákban szereplő terapeutát, majd egyenként etessem meg vele a könyv lapjait?

A múlt szivarfüstbe vész

Látom, semmi sem történik ma az interneten, csak rajtam van a grafománia, szóval most random elmesélem az utóbbi napjaimat. Heteimet.  Az volt, hogy december közepén (15 körül asszem?) egy szakmailag és emberileg igazán felpörgött időszakot követően elmentem szabira, azzal a jelmondattal, hogy most pihenésképpen nem akarok embereket látni (semmi bajom velük, nagyon helyesek és érdekes lények, de egy bizonyos szint felett sok belőlük, ennyi), szóval otthon leszek a lakásban és azon fogok élvezkedni, hogy nincs ott rajtam kívül senki. Aztán persze kb. minden másnap bejöttem a munkahelyemre mindenféle ügyekből kifolyólag, meg karácsonyi ünnepségekre, meg találkoztam azokkal a barátaimmal, akikkel amúgy is szoktam, meg azokkal, akiket már rég láttam, például meglátogattam A Lányt A Hegyen, Ahová Ritkán Jár A Busz, persze, már rég nem lány, hanem szuperanyu. És karácsonyokat ünnepeltem különböző kocsmákban, például endless-es karácsonyt, ahol meglepetés ajándék forralt bort kaptam, mert anno beneveztem őket a goldenblogra, meg kétszemélyes karácsonyt Nikével a Marximban, ahol meg meglepően jó a forralt bor és újfent megvitattuk az élet nagy kérdéseit (férfiak, szorongás, pszichiátria), miután megajándékoztuk egymást nyakláncokkal. És a blogger bajtársakkal meglátogattuk Noizt is, aki lábát törte, amikor csellótokon csúszott le az Alpok behavazott lejtőjén Doktor von Höllensturm kastélyából, öltönye zsebében a bioinzulátor titkos tervrajzával, a nyomában egy csapat géppisztolyos martalóccal. Én meg kaptam nagyon színes mignonokat.

Még azt is eldöntöttem, hogy basszus, annyit sütöttem mostanában, most egy darabig nem sütök, ez volt kb. két csokis puszedlival, egy mézessütivel meg három muffinnal ezelőtt. Meg még azt döntöttem el, hogy újult lelkesedéssel vetem magam a tudományos munkába, mert H. egyszer kifejtette nekem, hogy így, hogy nem írom a cikkemet, nem lehetek a pszichoterápia reklámarca többé, és ettől a gondolattól azóta sem tudok szabadulni; valamint, hogy eljárok edzőterembe és gyönyörű és egészséges leszek megint. Végülis a sok szocializáció, sütés, valamint edzés miatt nem igazán maradt időm cikkekre, de terveim szerint januártól ismét újult lelkesedéssel vetem magam a tudományos munkába.

Mi is volt még. Rájöttem, hogy egyetlen dologra mégiscsak jó a körömlakk, hogy ne szakadjon tovább a kilyukadt harisnya. Így, hogy nem volt szülinapi bulim, azt hittem, kevesebb ajándékot fogok kapni, de még így is kaptam zakót, mignont, nyakláncot, fülbevalót, Buffy-t dvd-n, legót, ionizálós hajszárítót, és Sopronba majd még csak ezután megyünk. Tegnap délelőtt átmentem edzőterembe, esküszöm, többen voltak, mint egy átlagos szombaton, aztán feldíszítettem az ágat, befestettem a hajamat, kicsit főztem, becsomagoltuk az ajándékokat, ettünk lazacot borban (esendő az ember), kicsomagoltuk az ajándékokat. Jó volt. Ma reggel dolgozni jönni mondjuk már nem volt annyira jó, de most nem rinyálok tovább, mert éhes vagyok és inkább keresek valamit enni.

People. What a bunch of bastards.

Egyáltalán semennyi kedvem nincs karácsonyhoz idén, nem is vettem fát, csak ágakat. Valójában tök jó ötlet az ágak, jól néz ki és halott növények sem terhelik a karmámat, plusz olcsó, és az árát még jótékonyságra is költik. Mondjuk, azért kíváncsi vagyok, tényleg átmegyek-e holnap az edzőterembe, ahogy tervezem. 

Vannak évek, amikor ünnep van a szívemben, és sütök-főzök és mindenkit szeretek, bulikat szervezek és ajándékokat adok és kapok és masnikat kötök aranyszalagból csomagolópapírra és veszek csillagszórót, és vannak más évek, amikor felesleges felhajtásnak tűnik az egész. Olyankor pedig nem kell erőltetni.

Mindemellett azért hadd jegyezzem meg, hogy felháborító gusztustalanságnak tartom az index cikksorozatát (be sem linkelem, annyira), már vagy az ötödik írás jelenik meg arról, hogy mit ajándékozzunk ingyen, pl. cetlit, meg telepítsünk ubuntut, meg guberáljunk a kukából, ma pedig egyenesen arról írnak, mit adjunk annak, akit gyűlölünk és szívatni akarunk. Vagy ez vajon vicces? Szerintem ha bennünk a christmas spirit, akkor szerezzünk örömet, ha meg nem, akkor kussoljunk, ennyi. És igen, én is emlékszem, amikor középiskolás voltam és sportból fujjogtam a karácsonyra, mert anarchista hevületből bojkottálni egy konzervatív ünnepet, az vagány meg minden, de nem kellene ezt olyan 17 éves kor körül kinőni? Nem egy kicsit éretlen? Túl sokat várok el az emberektől? Merthogy meg kell látogatni minden gyűlölt rokont és az borzalmas? Basszus, akkor ne látogasd meg őket, ennyi. Senki se szorít töltött fegyvert a halántékodhoz, hogy vendégségbe menjél. Kussoljál otthon, kapcsold ki a telefont, edd a bejglit, nézd a sorozatot. Jó, én mondjuk már azon ki tudok borulni, hogy emberek drága ajándékokat vesznek olyannak, akinek nem akarnak ajándékot venni, és aztán idegbetegek ettől. Azt kell szeretni, akit szeretünk, akit meg nem, azt nem, ennyi. Idén még válság is van, amire lehet hivatkozni, hogy harmadunokatesó felett már miért nem jár a turmixgép. Meg lehet azt beszélni, isten ezért teremtett nekünk szájat. 

Do bloggers feel pain?

Pár napja az a nyomasztó érzésem van, hogy nem teszek/tettem meg valamit, amit kéne. Valamit nem írtam meg vagy valakivel nem beszéltem, nem válaszoltam az emailjére, vagy csak nem kapcsoltam ki a gázt vagy nem porszívóztam vagy valakinek elfelejtettem ajándékot venni vagy nem adtam le valamit a munkahelyemen időben vagy nem írtam meg a cikkemet vagy nem öntöztem meg a virágokat. És szomorú lesz, felrobban, koszos marad, elhervad. De micsoda, hol? Éppezért végiggondoltam kognitíven, mi lehet a nyomasztó mulasztás, eszembe is jutott, hogy nem öntöztem meg a virágokat, meg a többi ezerkettő, cikkek, phD, teregetés, emberek akiket nem hívtam vissza, fodrász ahova nem mentem el és háromcentis lenövés van a hajamon, egyéb. 

Na, akkor kiválasztottam egyet, amit megoldok, mégpedig freeblog-főoldalas válogatást fogok én készíteni kedvenc és random blogbejegyzésekből beszt of 2008, és azóta, azaz két napja blogokat olvasgatok, nem két napja folyamatosan, hanem kb. eddig nettó másfél órában, és komolyan tiszta ideg vagyok már. A sok embernek a sok élete, atyaúristen, kit érdekel ez? Leírják, hogy karácsonyi bevásárlás meg hol sétáltak meg kivel beszélnek meg mit gondolnak a világ dolgairól viccesen, atyaúristen. Meg kellene ezt állítani, megálljt kell ennek parancsolni valahogy, ennek semmi értelme. 

Semmi különös

Most éppen arra jutottam, hogy a trailer ellenére megnézem A Nők c. filmet, hogy aztán majd írjak róla a filmbuzin, meg egyébként is, jó színésznők játszanak benne. És akkor megnézem az imdb-n, és megakadt a szemem azon a soron, hogy - hibák rovat - "a tamponégetős jelenetben <a csaj> haja egyszer a füle mögé van tűrve, egyszer meg nincs", és akkor úgy döntöttem, túl rövid az élet, hogy olyan filmet nézzek meg, amiben tamponégetős jelenet van. 

Különben karácsonyi ünnepség volt ma a munkahelyen, állítólag a közszférában dolgozók szétbulizzák az agyukat ilyenkor, nekünk a betegek csinálnak műsort, aztán eszünk egy kis pogácsát, legdurvább ital a szilvás nestea limited edition, és ez teljesen rendben van így, egyáltalán nem is értem, minek léteznek egyáltalán nagy céges karácsonyi bulik. Ha jóban vagyok a kollégáimmal, úgyis elmegyek velük inni, ha meg nem, akkor nem. De nem erről akarok beszélni, hanem hogy ünnepi beszédében azt mondta a Prof, hogy "az idei egy nehéz év volt, reméljük, a következő nem lesz ennyire az", és mennyire a számból vette ki a szót, semmi okom a rinyálásra, semmi rossz nem történt velem idén, még a lakáshitelem is forintalapú, de mégis. Tényleg ez egy nehéz év volt valami miatt, az a helyes kifejezés.

Tűzből jöttem erre a földre

Ma reggel úgy ébredtem fel (a munkahelyemen, mert ügyeltem), hogy az szólt a fejemben, hogy ez egy indiántánc és én elhiszem, hogy benned is ég ez a láng, legyen közös a bánat, közös a tűz és közös a feloldozás. Eléggé nagyon utálom Ákost, nem hallgattam és nem is gondoltam rá lefekvés előtt. Mi történhetett vajon a tudatalattimban éjszaka?

Amúgy nem is közös a tűz, hanem közös a bűn, most néztem meg az interneten. Ha jungiánus pszichoterapeuta lennék, most biztos jól ki tudnék hozni ebből valami elegáns értelmezést archetípusokkal, árnyékkal, elfojtással.  

Shopping is my cardio

Kedden azután el is mentem húgommal az Aréna Plázába késő délelőtt, hogy akkor most okosan és az évek óta bevált rendszert követve néhány órán belül mindenkinek ajándéka lesz. Az Aréna Pláza kedden délben szinte teljesen néptelen, és olyan halk zene szól, hogy szinte kivehetetlen, hogy karácsonyi-e vagy sem. Szóval bementünk húgommal a plázába, már eleve rinyálva, hogy nincs kedvünk vásárolni, én szívesebben lettem volna a futógépen, ő meg nem tudom, hol. Bementünk, végiggondoltuk, hova kell menni, szokásos: ruhabolt, dvd-lelőhely, illatszer, könyv. Levettük a kabátunkat és azzal  lendülettel felkerestük az első ruhaboltot beültünk kávézni.

Kávéztunk. Megbeszéltük, hogy semmi kedvünk vásárolni, különben is tök hülyeség az egész. Ilyenkor egyébként a hagyománynak megfelelően egymás jelenlétében egymásnak is veszünk cuccokat. Felkerekedtünk. Bementünk az első boltba vettünk magunknak szerencsesütit és megnéztük benne, mit hoz a jövő. Húgom hisztizett egy órát, mert nem megfelelő jóslatot kapott. Bementünk vagy ötven ruhaboltba céltalanul, és mindenféle ruhákat próbálgattunk fel a hatékonyság legkisebb szikrája nélkül. Az első helyen volt egy kabát, ami a húgomnak állt jól, bár nem neki néztük. Eltelt egy óra. Elfáradtunk. Ekkor, rádöbbenve, hogy mennyire kevéssé haladtunk előre, még semmit se vettünk, végre hatékonyan beültünk a mekibe kajálni.

Megvitattuk, hogy vajon hazudnak-e a McDonald's-os kalóriatáblázatban, vagy igazat mondanak. Felvetettük, hogy mi lenne, ha nem vennénk egymásnak semmit, hanem csak szimplán kicserélnénk egy-egy tízezrest. Baconös hamburgerrel megerősítve lelkünket, ismét felkerekedtünk és gyorsan megvettünk mindent szánalmasan vánszorogtunk tovább. Felpróbáltam egy lila bársonyzakót a rajtam lévő hosszú, fehér, hátravetett sállal, olyan volt, mintha mindjárt elszavalnám a Nemzeti Dalt. Bementünk még a C und A-ba is, pedig az már a vég. Azután bementünk a H und M-be is, ami tényleg a vég. Ott se volt semmi. Bementünk a Hervis sportworld-be, vagy mi az. Semmi. Végül feladtuk a ruhavásárlást, bementünk a media marktba vagy a másik ugyanilyenbe, vettünk egy csomó dvd-t. Ezen fellelkesülve gyorsan végére jártunk a többi beültünk kávézni.

Megbeszéltük, hogy tök hülyeség, otthon se leszünk karácsonykor. Elkezdtük keresni az Yves Rochert, de nem találtuk, lehet, hogy az Arénában nem is volt soha. Bementünk másik illatszerboltba, vettünk egy db dolgot. Bementünk könyvesboltba, nem vettünk semmit. Rájöttünk, hogy délután négy van, és már rég más dolgunk lenne. Visszamentünk a legelső helyre, megvettem húgomnak a kabátot (különben gyönyörű). Visszamentünk a nemtudomhányadik helyre, megvette nekem a zakót (különben vagány, igazi hetvenes évek Ez a divat évkönyv-címlap). Felmentünk húgomhoz, aki közel lakik. Rájöttünk, hogy logisztikailag az egyetlen ésszerű és helyes megoldás, ha most odaadjuk egymásnak az ajándékot, mert legközelebb lehet, hogy már csak januárban fogunk ugyanabban a városban tartózkodni. Odaadta a zakót, plusz nekem adott egy csizmát, amit pár éve vettünk neki, de már nem hordja, és még több cipőt akart nekem adni, amikor menekülőre fogtam.

Rájöttem a buszmegállóban, hogy elvesztettem a kulcsomat, és zárat kell cserélni, és be se tudok menni. Rájöttem a másik buszmegállóban, hogy nem vesztettem el a kulcsomat, csak becsúszott a táskám és a bélése közé egy nemlétező lyukon át.

Hát így. De megvan mindenkinek az ajándéka.

Főleg alkoholistás hasonlatok

Ma nemhogy nem tartottam offline szombatot, hanem egyenesen a múlt hétről elmaradt munkahelyi adminisztratív feladataimat végeztem, de ez nem minden, még olyan adminisztratív feladatot is végeztem, amit elég lenne a jövő héten megcsinálni. Elment az eszem, az van. Egy és fél hónapig pörögtem a tébolydában (nevezhetjük a munkahelyemet mostantól így? with all due respect), most meg szabin vagyok, szombat van, és dolgozni akarok. Hasznos dolgokat akarok csinálni. És nem is érzem magam rosszul ettől. Telihold, biztos. Mondjuk porszívózni még mindig nem akarok, úgyhogy nagy baj nem lehet. Johnnynak van amúgy erről egy elmélete, hogy amikor az ember szabadságra megy, az olyan, mint az alkoholról való leszokás: az első néhány nap delírium, időbeli és térbeli dezorientációval, nem tudod, milyen nap van, és mért nem a munkahelyeden vagy, és néha szinte a semmiből villámcsapásként eszedbe jut valami el nem végzett teendő, aztán még pár nap és jön a menetrendszerű felismerés, hogy "uramisten, mit tettem az életemmel?!", azazhogy tudniillik a részegeskedésen/a munkahelyeden túl egy gyönyörű, tágas, ismeretlen világ tárul fel, és aztán még néhány nap és az ember megfeledkezik az egészről, elfelejti az óvatosságot is, és szépen visszaesik.

Mindenesetre sütöttem áfonyás muffint életemben másodszor, és mint az élet számos területén, így itt is lassú fejlődést mutatok. Az első esetben egyáltalán nem nőtt meg a muffinom, most viszont megnőtt, szép púpos is maradt sokáig, majd közvetlenül a célszalag előtt összeesett. Bár finom.

Meg az is furcsa, hogy idén valahogy nem vágyom tárgyakra, és ez furcsa, ennyire bölcs buddhista nem lehetek. Tavaly többezer karakterben képes voltam felsorolni, miket kérek a télapótól vagy jézuskától vagy melyiktől, és persze, idén is tudok mondani dolgokat, ha muszáj, de valahogy annyira nem fontos. Jó, persze, jó lenne valami luxusarckrém, hogy fiatal maradjak örökre, meg, mittudomén, valami jó pulcsi, de tényleg annyira nem izgat. Fura. Ezzel szemben valamelyik nap bementem könyvesboltba venni könyvutalványt ajándékba, azzal a szilárd elhatározással, hogy semmi mást nem veszek, körbe sem megyek a boltban, csak a pénztárnál megveszem a könyvutalványt. Nagyjából mint amikor egy leszokott alkoholista több hónapos absztinencia után nagyon szomjas, és úgy gondolja, most már bemehet a kocsmába meginni valami üdítőt, és be is megy és kér a pultnál egy őszilét, és aztán egyszerre csak azt veszi észre, hogy nyolc üres feleses pohár sorakozik előtte, és akkor észbekap és fejvesztve kimenekül az italboltból. Ilyesmi. Pedig egy csomó könyvem van, amit még el se olvastam, és nem férnek már el a lakásban, és időm sincs olvasni és <egyéb észérvek>. Megyek is olvasni. Meg iszom egy kis csokilikőrt akkor már. 

Házak közt járat, azokon járnak

Úgy érzem, némi magyarázattal tartozom, miért is akarom szőnyegbombázni vagy vogonautópályává buldózerelni gyönyörű székesfővárosunkat, egyébként semmi különös, csak egész héten esett az eső és a normálisnál többet buszoztam és mindig, mindenhonnan elkéstem a bkv és a dugó miatt és mindig kifordította a szél az esernyőmet és mindig lökdöstek az utastársaim. Péntek reggel aztán kimentem megint a villamosmegállóba, ott állt kb ötven ember, majd húsz perc múlva úgy egymillió, villamos sehol, ekkor felhívtam a munkahelyemet, hogy ma is késni fogok (két nappal előtte azért késtem, mert szembefordult egy busz, és már kezdek kicsit aggódni, hogy nem fogják elhinni nekem a heti három bkv-s alibit, pedig tényleg), meg felhívtam a megállóban kiírt bkv-s telefonszámot, hogy megkérdezzem, mi van. Várjak-e tovább vagy hívjak taxit vagy menjek haza és feküdjek vissza. Akkor beszéltem nagyon sokat egy géppel, készülékem nyomógombos billentyűzetén beütöttem a szükséges kombinációkat, hallgattam sok vivaldit, végül megmondta egy néni, hogy nyugalom, majd valamikor jön pótlóbusz.

Később megérkezett a pótlóbusz, odaszaladt és csodával határos módon felfért rá egymillió ember, bár a kezemben papírszatyorban ajándékozási céllal szállított virágzó karácsonyi kaktusz sorsa iránt már ekkor aggódni kezdtem. Mentünk egy megállót, a következőben nem szállt le senki, viszont fel akart szállni másik egymillió ember, köztük nénik, de nem azok a horgoltsapkás sztk-ba igyekvő mamák, hanem a hatvanas, agyonsminkelt hölgyek. A hölgyek kb. ötven társukkal nyilvánvaló módon nem fértek már fel a buszra, és akkor elkezdtek ordenáré stílusban ordítani a fent állókkal, hogy "nem igaz, hogy nem bírnak beljebb menni!!!!" "ott még van egy hely, ott, ott, maga, húzódjon csak odébb!!!" "micsoda emberek vannak, most komolyan, nincs tekintettel a másikra, látja, hogy itt állunk lent és direkt nem megy beljebb!!!" és "nyomja őket, fiatalember, jól nyomja csak meg, tanuljanak viselkedni" - miközben a busz belsejében természetesen már nem kaptunk levegőt, a cserepes virágomat összenyomták, a virágja le is esett róla. "A sofőrfülkébe' is, ott még van egy kis hely, mér' nem áll be valaki, micsoda emberek vannak". Végül felszálltak, elindultunk, és utána öt megállón keresztl azt hallgattam, hogy "micsoda emberek vannak, hát ez hihetetlen, nincs tekintettel másokra, direkt nem megy beljebb". Félreértés ne essék, én nagy híve vagyok a frusztráció embertársainkon való kitöltésének, végülis mi másra teremtette volna őket az isten, ha nem arra, hogy hangulatunktól függő intenzitással okozzunk nekik szenvedést, de azért ez a mérhetetlen, gonosz agresszivitás hatvanéves hölgyektől egy kicsit durva volt. Részemről prevenciósan, ti. hogy nehogy fejberúgjam valamelyiket, inkább bulvárcikkeket fogalmaztam a fejemben az eseményről, "Kisnyugdíjast bántalmazott az idegbeteg pszichiáternő - a döbbent utastársat traumatológián kezelik".

Egyébként pedig, mondhatnánk, hogy ez izolált eset, ez a hét az ördögé volt, úgyis mindenhonnan elkéstem és rossz metróra szálltam, és erről nem a város tehet, de az az igazság, hogy nagymértékben ő tehet mégis. Alapvetően a hidak gyönyörűek és a hidakat imádom, de ezzel véget is ér Budapest jó tulajdonságainak a listája, ezt a várost egyszerűen nem arra tervezték, hogy emberek éljenek benne, és aki élt már huzamosabb ideig szinte bárhol máshol (na jó, Új-Delhi gondolom kivétel) az bizonyára látja ezt. Túl sok ember van, túl kicsi helyen, rossz közlekedéssel, dugóval, a mocskos bkv-val, tömegben, ettől az emberek frusztráltak, dühösek, nyűgösek, egymáson töltik ki, ettől még frusztráltabbak, boldogtalanok, gyűlölik a mindennapjaikat, így aztán, hogy néha picit jobban érezzék magukat, kétségbeesetten vásárolnak, ruhát, kocsit, plazmatévét, de persze attól se lesz jobb, csak kevesebb pénzük lesz, attól még frusztráltabbak, és ilyesmi.

És igen, tudom, hogy mindezekért nem hibáztathatom a városrendezést, de én most azt akarom és kész, itt egyszerűen rossz a csí. Én éltem más helyeken (Sopronban, Turkuban és Utrechtben) és szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy az élőhelyed nagyban befolyásolja a közérzetedet. Ha egy reggel másfél órás frusztráció és küzdelem a munkahelyedre bejutni, akár tömegközlekedéssel, akár a dugó miatt, az még nem sokat ront az ember életminőségén, de évekig, minden nap két óra már igen sokat ront. Olyan hippi hülyeségnek tűnik, hogy ne legyen ennyi autó, vagy legyenek nekik normális utak, hogy ha már betonkockákban laknak az emberek, akkor legyenek nekik parkok, meg divatos hóbortnak, hogy legyenek bicikliutak, de az az igazság, hogy ezektől a dolgoktól függ, hogy hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. És ezen nem sokat segít, ha összespórolunk vagy hitelt veszünk fel és abból elutazunk évente két hétre valami rendes helyre, és a rendes hely alatt nem feltétlenül biotanyát értek, mert még New York is sokkal élhetőbbnek tűnt ennél a helynél. Elárulom, hogy az életünk a Mindennapokból áll, az életünk szerda reggelek sorozata, amelynek a végén meghalunk, és ha a szerda reggelek el vannak baszva, akkor vajmi kevés vigaszt jelent, hogy nyáron voltunk egy hetet Horvátországban.

És persze, ha már így belejöttem, akkor a mentalitás: ezért tart itt ez az ország, miért is tennénk bármit a lakókörnyezetünkért, úgyis reménytelen, szívem szerint én is elhajigálnám a szemetet az utcán, nem oszt, nem szoroz, éljünk szar helyen és rinyáljunk miatta. És akkor még van az, amikor a budapestiek elkezdenek arcoskoni a Vidékkel, nos az azért eléggé sajnálatra méltó, mert az úgynevezett vidéken esetleg nincs multiplex mozi (bár nem tudom, hol nincs, a legtöbb vidéki plázában ugyanazok a filmek mennek, mint Pesten), meg nincs annyi szórakozási lehetőség meg nincs annyi bolt, nekem a saját tapasztalatom az, hogy amikor normális helyen éltem, akkor nem éreztem ellenállhatatlan késztetést, hogy valami kis plusz örömet szerezzek magamnak vagy hogy nyakra-főre vásároljak, mint itt. Egy rosszul tervezett, elhanyagolt, nevetséges patkánycsapda ilyenkor december elején ez a csodálatos város, és igen, később, amikor majd megint szeretni fogom a különleges hangulata, a számtalan lehetőség meg a hidak miatt, akkor majd nyilván nem fogom érteni, mit hisztiztem ennyit.

Neve is van, Budapest

Reggel fél kilenckor még annyira gyűlöltem ezt a várost, hogy bombát akartam dobni rá, de most már csak azt akarom, hogy jöjjenek a vogonok és építsenek a helyére autópályát. Csak ennyit akartam mondani.

I'm better than that

Egy komplett bolondokháza volt ma a munkahelyem, tébolyda, őrjintézet. Reggel odafelé menet keresztbefordult a villamossíneken egy busz, forgalmi akadályt képezve ezáltal, na akkor kellett volna visszafordulni. Nem baj, azért jó volt.

Csak ilyen ócska minőségű videót találtam és nincs kedvem tovább keresni, ez van. Különben meg milyen kár Beyoncé-ért, láttuk valami új klipjét egyik nap és hát jaj.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu