Enjoy the silence

2011. október 3. 16:01 - címkék és kategóriák: Nyafogás

Ma már valamivel jobban vagyok, és már csak akkor fáj nagyon a torkom, ha eszem, vagy ha beszélek. Végülis ettől még lehetek jó pszichoterapeuta.

Bioetika előadássorozat, menjetek

2011. október 2. 16:54 - címkék és kategóriák: Nyafogás Kultúra Tudomany

A bioetikára egy ideje rá vagyok kattanva*, azon témák egyike, amit teljesen elhibázott módon túl korán tanítanak az egyetemen, másodévben, és szerintem amíg az embert nem hívták át párszor a sebészek konzíliumba, hogy hadd vágják le a tiltakozó demens néni lábát, vagy nem vonszolta be erőszakkal kedvenc jófej fiatal gondozott betegét a zárt osztályon belülre, vagy nem kellett a valóságban döntenie, hogy a rendelkezésre álló kevés időt/gyógyszert/eszközt/egyéb forrást hogyan ossza el a betegei között, vagy nem akart neki pénzt adni gyógyszercég képviselője, hogy a cég által gyártott szert írja fel, addig nem tudja értékelni ezt a tantárgyat. Kell egy pár évig az egészségügyben dolgozni, hogy egyáltalán mondjanak valamit ezek a kifejezések, hogy orvosi kommunikáció meg etika. Pont a pilates órámmal egyidőben van, úgyhogy nem tudom, el fogok-e járni, mindenesetre azért hadd hívjam fel az érdeklődők figyelmét a Tudomány és etika: A bioetika aktuális kérdései c. előadássorozatra a Magyar Bioetikai Intézet és az ELTE Filozófia Tanszék szervezésében.

*Azt szeretném, hogy most pár évig ne kelljen dolgoznom, hanem adjatok rengeteg pénzt, amiből bioetikát tanulhatok valamelyik menő külföldi egyetemen, esetleg a CEU-n**. Mondjuk előadásokra járnék meg elmélyülnék a téma irodalmában, a pszichiátriában eleve nem lehet elég sokat bioetikán gondolkodni, és közben néha tartanék mozgás- és táncterápiás csoportokat, eljárnék pilatesre, meg befőznék jobbnál-jobb szörpöket. Úgy érzem, az életpályámban ez lenne a következő logikus szakasz.

**Meg is néztem a honlapjukat ösztöndíjlehetőségek után kutatva, de nem lettem igazán okosabb.

I'm sick but I'm beautiful

2011. október 2. 14:46 - címkék és kategóriák: Nyafogás

Látszik azért, hogy öregszem, szabi után csak három hetet bírtam ki a munkahelyemen és máris kidőltem. Az egyetlen nyárias hétvégét, amikor nem ügyelek, ágyban töltöm rettenetes torokfájással és 38 fokos lázzal, és már komolyan meg vagyok sértődve, hogy két napja nyomom magamba az algopyrint, mézet, kamillateát, C-vitamint, Ca-pezsgőt, D-vitamint, orrcseppet, Stepsilst, csokitortát*, és semmi, csak rosszabbul vagyok. Aludtam is egy csomót, és semmi. Kezdek türelmetlen lenni.

*Mert a férjem, miután az összes fentieket odahordta az ágyamhoz, és megkérdezte, hogy kérek-e még valamit, és én azt mondtam, hogy "csokitortát", akkor lement a cukrászdába és hozott.

There's a house across the river but alas I cannot swim

2011. szeptember 28. 9:32 - címkék és kategóriák: Nyafogás Emberek

Először is, véletlenül megváltoztam*, az úgy kezdődött, hogy júliusban elkezdtem takarékossági céllal főzni és kis dobozokban hozni magamnak az ebédet, így nem járok az ebédlőbe, sokkal később értesülök a legújabb pletykákról, és fogytam 1,5 kg-t (ami már csak azért is furcsa, mert nem fogyókúrás kaját főzök, hanem tésztát meg rizst). Emellett kitaláltam, hogy idén pilatesre fogok járni, minden félévben van valami új sport, amit vagy elkezdek és egy darabig csinálok majd abbahagyom, vagy csak beszélek róla, hogy majd elkezdem. Idén tavasszal hiphop-aerobicra jártam, előtte taichiztam, előtte szörföztem, stb. Nem, a szörfről tényleg kizárólag csak beszéltem, és a wakeboardról is. Hiphop-aerobicra tényleg jártam, klassz volt, csak lejárt a bérletem a puccos edzőterembe és nem vettem újat. Mivel nem célom bármelyik sportban kiemelkedő eredményeket elérni, így ez teljesen rendben is van. És hogy miért éppen pilates, nos, azért, mert Mrs. Ari pilatesre jár, és milyen jól néz már ki. Már egyszer voltam, négykézláb kellett állni úgy, hogy az egyik tenyered egy labdán van, és így egyensúlyozva a többi végtagot emelgetni, eléggé fájdalmas. Igen, tudom, hogy Mrs. Ari egy fiktív szereplő egy sorozatban.

Ezenkívül volt a 15 éves érettségi találkozóm, annál a pontnál csatlakoztam be a programba, amikor elmentünk az egyik öngyilkos osztálytársam sírjához, és igen, ő nagyon hiányzott és szomorú voltam, hogy nincs ott. A vacsinál még a szalagavatós videónkat is megnéztük, amin elég sokat szerepel, meg az osztályfőnökünk is, aki már szintén nem él, és komolyan, mennyire furcsa és szomorú dolog ez a halál. Hogy ott van a videón, mozog, hallod a hangját, ami már a valóságban már egyáltalán nem is létezik.

Ugyanakkor a szalagavatós darabunk még 15 év után is vicces. Nálunk az a hagyomány, hogy a szalagavató nem ez a táncos valami, hanem az osztály előad a tanároknak egy paródiát a tanárokról, azok meg próbálják sértődés nélkül kibírni. Általában külön kis jeleneteket szoktak előadni, tanórákkal, mi viszont a barátnőimmel írtunk egy mesejátékot királylánnyal és sárkánnyal, elképesztően többrétegű volt, ugyanis az összes szereplő egyben valamelyik tanárunk volt (kivéve a királylányt és a sárkányt). Én az udvari fizikust játszom, aki meglepő módon a fizikatanárunk is egyben. A fizikatanárunk egy csaj volt, nemrég a házuk mellett sétáltam el Sopronban, és azon gondolkodtam, hogy jó ég, mennyit jártam ide délutánonként fizikára, tudniillik felvételi előkészítőre meg fizikaverseny-előkészítőre meg ilyenekre. Azok jártak, akik jók voltak fizikából és akartak vele valamit kezdeni, és azon gondolkodtam, hogy vajon mi ezért fizettünk? Nem emlékszem, hogy fizettünk volna. Úgyhogy most meg is kérdeztem a vacsin a volt fizikatanárunkat, hogy figyelj, mi ezért fizettünk? Azt mondta, nem. Mondom, de miért tanítottál minket fizikára munkaidőn kívül ingyen? Azt mondta, azért, mert a kötelező óraszámba kb semmi se fér bele. Én esküszöm, ezen azóta le vagyok döbbenve. Ez a csaj, aki nem tűnt milliomosnak, ez csak úgy délutánonként velünk fizikázott önként ingyen hobbiból. Cserébe max néha elértünk valami helyezést fizikaversenyen, rengeteget rinyáltunk, hogy miért kell ide jönni, meg miért van ennyi házi feladat, meg pletykáltunk róla, hogy vajon kivel jár.

Várjatok, megpróbálom érthetően megfogalmazni. Az érettségi találkozók egyik kellemes része az szokott lenni, hogy a tanárok, akiktől az ember félt, már nem félelmetesek többé, mert míg mi sikeres jogászok, orvosok, informatikusok és családanyák lettünk, addig belőlük megöregedett, veszélytelen kisvárosi tanárok váltak, akik már nem árthatnak nekünk többé. Na, ezt nem éreztem most semennyire. Ehelyett halál komolyan büszke voltam a tanáraimra. Ezek bevezették az e-naplót, és szemmel láthatóan kevésbé idegenkednek az internettől, mint némelyik harmincéves osztálytársam. Nagyon nyilvánvaló volt, hogy szerettek minket és büszkék voltak ránk, miközben mi tinédzserkedtünk, alkoholt rejtegettünk az osztályteremben, összevissza puskáztunk és többnyire kiröhögtük őket és kifiguráztuk a szokásaikat. Ne értsünk félre, semennyire sincs bűntudatom emiatt, szerintem középiskolában ez normális, csak most valahogy feltűnt, hogy ezek azért stramm emberek, kibírták mindezt tőlünk, bejöttek, elénk álltak, hagyták, hogy röhögünk a ruháikon vagy a hajviseletükön, alig hisztiztek, drukkoltak nekünk, hogy sikeres, boldog emberek legyünk és ingyen korrepetáltak munka után. Nem, nem voltak mindig a helyzet magaslatán, de így utólag különösebben ez nem számít. Meg még azon gondolkodtam, hogy a tananyag megtanításán kívül is mindenféle módon hatottak ránk, én Petrarcát utálom, Cseh Tamást szeretem, és ha jó napom van, akkor tudok jól tanítani. Van, hogy idegbeteg vagyok meg leterhelt és nincs kedvem hozzá, de pontosan tudom, hogyan kell. Nem hiszem, hogy így születtem volna.

Az osztálytársaim egy része Sopronban él: vagy eleve el sem költözött, vagy nemzetközi sikereket követően visszatelepült, ez is érdekes, az az érzésem volt, hogy ott létezik egy szociális mátrix, amiben van egy betöltetlen helyem. Rá is jöttem, hogy á, én nem leszek hajlandó Veszprémbe költözni (múlt héten még oda akartam), vagy Győrbe költözni (két hete még oda akartam), amikor Sopron az otthonom még így 15 év után is. Igen, tudom, Cica most megmagyarázná kommentben, hogy csak elvakít a nosztalgia rózsaszín köde, tanáraink kisstílű alkoholisták voltak és Sopron egy poros, kispolgári, korrupt hely, nagyképű, kicsinyes, széthúzó lakosokkal, de ennek nincs jelentősége. Igen, az emberek mindannyian furák és esendőek, és egyik hely olyan, mint a másik. Nem ez a lényeg, hanem hogy melyik az én helyem meg melyikek az én embereim.

Meg még más dolgokon is elgondolkodtam, de már így is túl hosszú ez a bejegyzés.

*Noiz: - Jé, más a hajad.
isolde: - Igen, megváltoztam. Kis dobozokban viszem az egészséges ebédemet, palackban a gyógyteámat, oldalt választom a hajamat és pilatesre járok.
Noiz: - Jesszusom, mint valami Vavyan Fable-hősnő. És gondolom közben titkon embereket lősz le.

Most tényleg?

2011. szeptember 20. 20:18 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Csökkenni fog a fizetésem? Öööö, oké. Akkor talán reménykedjünk, hogy valamit félreértek.

Csak úgy mondom

2011. szeptember 18. 21:16 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Dilbert.com

Még egy kis segítség

2011. szeptember 17. 19:31 - címkék és kategóriák: Nyafogás Tudomany

Légyszi jelentkezzetek a kutatásunkba egészséges kontroll személynek! Olyan nőket keresünk ezúttal / még mindig, akik nem felsőfokú végzettségűek, és jelenleg sem járnak egyetemre, hanem alapfokú vagy középfokú végzettséggel rendelkeznek, és hajlandóak fizikailag bejönni adott intézménybe és ott papír-ceruza és számítógépes teszteket kitölteni. (Játékos figyelem és memóriatesztek, kis háromszöget kell követni, ilyesmi.) Fontos kitétel továbbá, hogy az illető ne szenvedjen diagnosztizált pszichiátriai betegségben. Írjatok emailt és küldök részletesebb tájékoztatót (miből áll, mennyi idő, mit kérünk, mit adunk, stb.)

F3810 Utazás utáni depresszió

2011. szeptember 7. 21:56 - címkék és kategóriák: Nyafogás

Lassan kezdek hozzászokni Budapesthez és már nem fáj annyira. Asszem nekem sohasem lenne szabad normális helyekre utazni, mert csak kikészülök. Komolyan, tök sok értelme volt a vasfüggönynek, meg hogy ötévente csak egyszer mehettél külföldre, én biztos sokkal kiegyensúlyozottabb lennék, ha azt hinném, hogy az univerzum egyetlen hatalmas keleteurópai nagyváros és mindenhol büdös, lábatlan koldusok kéregetnek a hetes buszon.

Jó, nem biztos.

Másrészt, nem akar valaki fizetni érte, hogy elutazzak a WPA (World PSychiatry Associaton) kongresszusára Buenos Airesbe és onnan liveblogoljak? Kiváló liveblogot írnék, pszichofarmakológia, genetika, pszichoterápia, bioetika, antipszichiátria, kávé, nyafogás, divatirányzatok a világ pszichiáternőinek öltözködésében, és más tudományos kalandok.

Na? Nem? Még van egy pár nap.

There is a life across the river that was meant for me

2011. szeptember 3. 23:38 - címkék és kategóriák: Nyafogás Zene

Ahogy Húgom igen pontosan megjósolta, természetesen hazajövetelünk óta külföldön és/vagy vidéken akarok élni, szívből gyűlölöm Budapestet és inkább a halál, mint hogy ott még egyszer levegőt vegyek. Kicsit még eljöttünk Sopronba, szedtünk egy következő adag citromfüvet a szörphöz (az előző már elfogyott, valamint rájöttem, hogy citrommal kell inni, vagyis a következő adagba több citromot kell tenni), most pedig a pénteki mozgásterapeuta pótvizsgára dolgozom ki a tételeket és ezt hallgatom közben. Meg néha recepteket keresgélek a neten, mert Füssenben a Kastély Baglyához címzett Biobisztróban, ahol ottlétünk alatt az egyetlen normális lattét ittam, kiváló biolekvárokat láttam kitéve a polcon, és én is meg szeretném valósítani közülük a sütőtökös körtét. Ha valaki tud kipróbált receptet, küldje.

Habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban

2011. augusztus 21. 16:37 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás

Amúgy vettem másik antibiotikumot, kiolvastam két regényt, mikroszkopikus mértékben haladtam elmaradt feladataimmal, holnap meg elmegyünk Bajorországba. Vonattal! Imádok vonatozni.

Ciklámen, nyafogás

2011. augusztus 20. 13:54 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás

Semennyivel sem vagyok jobban, csak rosszabbul, pedig közben eljöttünk Sopronba házassági évfordulót ünnepelni, mondjuk a házasságkor is meg voltam fázva, meg tavaly ilyenkor is, lehet, hogy a bedugult orr és rekedt hang is része az élménynek. Azért sétáltunk mindenfelé Sopronban, meg bementünk a könyvesboltba a Bélához, aki megkínált vörösborral. A Bélát onnan ismerjük, hogy ő a Könyvesboltos, én vihorászó tizenhatévesként valahogy összehaverkodtam vele, a férjem meg egy évig az alkalmazottja is volt. Meg ettünk karamellás-körtés, epervelős-étcsokoládés, tejszínes-mézes-gesztenye és egyéb csodálatos fagyikat, mondjuk lehet, hogy nem kellene a légúti fertőzésemmel fagyizni, de szerintem édesmindegy. Összességében persze klassz volt, de az, hogy fáj a fejem és betegnek érzem magam és köhögök és nem tudtam kirándulásra kényszeríteni a férjemet a soproni erdőségekben, mert húsz méter séta után elfáradok, az rettenetes. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elmeséljem, hogy most nyílik a ciklámen. Na jó, de. Ez a ciklámen. A Soproni-hegység jellegzetes virága, szerintem tényleg nagyon szép, és élőben még szebb, mint a telefonnal készült képen. Most nyílik.

I am tired and sick of war

2011. augusztus 18. 11:29 - címkék és kategóriák: Nyafogás Emberek

Szomorú vagyok, beteg és fáradt, mert szabin vagyok és eddig még a szigetet leszámítva csak elmaradt munkákkal, feladatokkal és ügyintézéssel foglalkoztam, és alig haladtam az összessel. Nem fogom befejezni őket a szabim végéig se, és majd azt mondom, hogy majd a következő szabimon, és soha az életemben nem lesz már olyan pillanat, hogy ne lenne 5-6 nyomasztó befejezetlen dolgom. Nem beszélve arról, hogy csak sikeresen megbetegedtem a végére, a lázzal, torokfájással járó betegségem van (vajon mit nem akarok elmondani). Én egyébként régebben infektológusnak készültem, szerintem a felső légúti fertőzéseket baktériumok vagy vírusok okozzák, nem pedig pszichés mechanizmusok, ennek ellenére pontosan emlékszem, hogy mikor betegedtem meg, kedd este történt az Ikeában, ahol kanapét néztünk a férjemmel, és kétszer csörgött egymás után a telefonom, egyszer egy közeli rokonom gondolta úgy, hogy rám zúdítja a gondjait, célozgatva arra, hogy pszichiáter vagyok és a történet összes szereplőjének legyek szíves megvizsgálni az elmeállapotát és szükség esetén gyógyszert írni, beleértve apukámat és aktuális beszélgetőpartneremet is, majd miután a kiállított Beddinge mintadarabon üldögélve egy darabig hallgattam, majd egy idő után mogorván letettem, felhívott egy ismerősöm, hogy valami rokona drogos és már az összes addiktológiai ellátóhelyet bejárta és nagyon rosszul van, úgyhogy a kiállított Klippan mintadarabon üldögélve elmondtam, hogy nem tudok segíteni, de azért adtam néhány tippet, hogy ki vagy hol tud esetleg, illetve elmagyaráztam a vonatkozó jogszabályt. Majd elkezdtem köhögni.

Én komolyan teljesen tanácstalan vagyok ezzel az egész helyzettel kapcsolatban, mármint azzal, hogy amikor csörög a telefonom, abból az esetek 80 %-ában egy beteg, hozzátartozó, kolléga vagy barát, rokon, ismerős kér szívességet. Ez mindenkivel így van? Vagy valamit nekem kellene máshogy csinálni? Még csak az se igaz, hogy mindig segítek, csomószor nem tudok, és akkor nemet mondok. De én nem nemet mondani akarok állandó jelleggel, hanem azt szeretném, hogy az emberek ne hívjanak engem minden hülyeséggel. Hogy lehet-e ezt vagy azt a gyógyszert együtt szedni, azt meg lehet nézni a pharmindex.hu-n, én nem vagyok sem a KÁNY, sem a matáv tudakozó plusz, sem a lelkisegély szolgálat. Én azt szeretném, ha a betegek pl. tudnák, hogy udvariatlanság vasárnap délután írni egy sms-t az orvosodnak, hogy "kérek egy visszahívást", és amikor nagyon asszertíven nem hív vissza, akkor vasárnap este felhívni egy adminisztratív kéréssel. Tudom, nem kell felvenni a telefont, csakhogy én ilyenkor azt szoktam gondolni, hogy biztos valami életbevágó probléma vagy közvetlen életveszély áll fenn, mert máskülönben nyilván nem hívnának fel vasárnap este épeszű emberek. Néha nem veszem fel, például a Szigeten nem vettem fel folyton panaszkodó nagymamámnak, úgyse hallottam volna, amit mond, a következő alkalommal panaszkodott is 15 percig, hogy sosem veszem fel. Jó, alapból utálom a mobiltelefont, hogy bárhol bármikor utolérnek. Kérlek, inkább emailben kérjetek szívességet, azt sokkal jobban szeretem.

Szóval én ezt nem tudom menedzselni és utálom. Azt is utálom, hogy én persze nem tudok szívességet kérni, és ha kérek, akkor általában leráznak. Jó, nem általánosítok*, van néhány ember, akire lehet számítani és sose ráz le. Lehet, hogy egyszerűen csak túl sok ismerősöm van. Egyenként tényleg nem is kérnek túlzottan gyakran szívességet, de ha már évi egyszer kér mindegyik, az is naponta több. Nem tudom, mi a megoldás. Vagyis, dehogynem tudom, az az egyetlen megoldás az összes létező problémámra, ha gyenge és gyámoltalan leszek, minden adandó alkalommal elsírom magam és semmit sem tudok elintézni, és akkor majd az emberek nem fogják azt gondolni, hogy ez úgyis olyan ügyes és erős, ezt is biztos el fogja tudni nekem intézni meg meghallgat együttérzően és meg se kottyan neki. Úgyhogy egyből el is kezdtem köhögni, megfájdult a torkom, belázasodtam, máris szedem az augmentint. Rettenetes, mert én szörnyen utálok gyenge és gyámoltalan lenni, mert erős szeretek lenni és vidám és szuper. Valahogy titokban kéne szupernek lennem ezentúl, nehogy észrevegyék.

Azért persze összeraktam egyedül a kanapét kevesebb mint egy óra alatt.

*Ezek többnyire a közeli barátaim, de néha távoli ismerősök is segítenek, például volt még nagyon régen az az olvasóm, akinek a nickjére nem emlékszem, csak a rendes nevére, de azt meg nem akarom ide kiírni, közgazdász, és amikor 8 évvel ezelőtt felvettem a lakáshitelt és tanácstalankodtam, hogy államilag támogatott forint alapút, vagy svájci frank alapút vegyek fel, akkor hosszan levelezett velem és azt tanácsolta, hogy bár sokan hülyének fognak nézni, de akkor is vegyek inkább csak forint alapút, nos, rá nagyon sok hálával szoktam gondolni mostanában.

Whatever went away I'll get it over now

2011. augusztus 15. 13:43 - címkék és kategóriák: Nyafogás Emberek Zene

Első sorból nézem a National-t, úgy kezdődik, hogy hat óra előtt tíz perccel végre-valahára eltakarodik a Nagyszínpadról az eszetlenül ugrabugráló bajszos cigány és csapata*, majd szomorúan besétál Matt a kezében egy talpas pohár vörösborral, szomorúan elővesz a fekete farmerje zsebéből egy gyűrött papírlapot, belekortyol a borba, és elénekeli, hogy we expected something, something better than before. Szomorú, megható és szívfacsaróan hiteles, mondjuk úgy húsz perc után már kicsit aggódom, hogy úgy járunk, mint Portishead a Balaton Soundon**, az InKalosok látványosan ásítoznak, Matt a mikrofonállványba kapaszkodik igen hitelesen és szomorúan, aztán lesétál és az első sorban állók kezébe nyomja a borospoharát, az InKalosok épp csak felpillantanak a műsorfüzetből. Aztán valamikor meg már az van, hogy a tömeg egy emberként üvölti, hogy IIII'm eviiil, Matt már üvegből issza a bort, az L. feldobja a szalmakalapját a színpadra, amit a gitáros csávó felvesz és abban játszik egy darabig, a tömeg egy emberként elénekeli, hogy we're half awake in a fake empire, Matt lejön énekelni a közönséghez, szóval kezd egészen koncertszerűvé válni a hangulat, és akkor lejár az idejük és hirtelen vége lesz.

Nem baj, jó volt. Tudjátok mit, be is teszem ide ezt a videót.

Ezután még olyanok vannak, hogy az L. elvisz, hogy majd ő megmutatja, hol lehet egyedül jó pálinkát inni a szigeten, ezzel elkalauzol egy könyvesboltba, ahol babzsákfotelek vannak és odahallatszik az Mr2-színpad, később találkozunk Húgomékkal, iszunk fényt, az L. természetesen ahelyett, hogy inná, az okostelefonjával videózza, majd tovább lelkesedik a National-ért, ezért megmutatom neki, milyen is valójában a rock and roll és elviszem Tankcsapdára. A nevem rock, a nevem roll, elég, ha azt mondom magamról, hát komolyan, ezek azért nem semmi rímek, nem igaz? Költészet. Később még eszünk lángost szalonnával, aztán egyszer elegem lesz a tömegből, meg hogy egyfolytában smsezni kell, hogy az ember megtalálja a barátait, és mindenhol ezer kilométeres sor áll, eljövök a Volt-színpad mellett, ahol a komplett Dolly Roll ad éppen koncertet, és hazajövök az éjféli hévvel.

*Gogol Bordello

**Ha ez a Family guy lenne, akkor itt lenne egy bevágott jelenet, amelyben Beth Gibbons gyönyörűen sír a sötét nagyszínpadon, míg odalent húszezer bespeedezett  tetovált csávó és bikinifelsős lány a saját 180 bpm-es szívritmusára szögel vidáman a napfényben.

Put a little something in our lemonade

2011. augusztus 13. 16:47 - címkék és kategóriák: Nyafogás Zene

Úgy kezdődik, hogy péntek délután négykor elhagyom a süllyedő hajót hazajövök a munkahelyemről, átöltözöm, tömegközlekedem Filatorigátig, aztán felhív a Húgom, hogy az elmúlt évek sikereivel ellentétben idén nem tudták becsempészni a szigetre a tequilát, úgyhogy itt isszák a bejáratnál, segítsek. Azért amikor mintegy másfél órával évi rendes szabadságom megkezdését követően már Martensben és gyöngyös nyakláncokban tequilát vedelek üvegből egy kerítés tövében a porban, akkor még én is azt gondolom, hogy na jó, azért ez már egy kicsit közhelyes. Fenti eseményekből kifolyólag húsz perc késéssel, de annál vidámabban érkezünk a Skunk Anansie-ra, ami komolyan minden várakozást felülmúlóan fergeteges, annyira erőteljes és agresszív, hogy az este további részében már az összes többi koncert erőtlen vinnyogásnak tűnik. Skin egy csomószor bejön a tömegbe, lépked a kezeken, meg szemérmetlenül hozzádörgölőzik az operatőrökhöz, akik brit palotaőröket megszégyenítve, szemrebbenés nélkül kameráznak tovább.

Hangos, provokatív, imádom.

Utána Húgomék Zagarra akarnak menni, persze nincs műsorunk és nem tudjuk, hol lesz, végül sikerül kideríteni, ennek során németül, angolul és franciául beszélünk egy francia fiatalemberhez, meg énekeljük neki, hogy wings of love at the end
will give us shelter again, aztán odaérünk az utolsó számra, ami pont ez.

Később már igazán csak a szokásos szigetes élmények történnek, megkeresem a férjemet a Világzenei színpadon, aki ott hallgat valami unalmas prüntyögést, találkozunk Noizzal a Hilltopnál, eszem pad thai-t sok pénzért, ami igazából spagettitészta csípős pirosarannyal meg egy kis káposztával, pörgetek magamnak erényt az Új Akropolisznál (akaraterő), belehallgatok három szám erejéig az Anima Sound Systembe, akik a civil színpadon lépnek fel elenyésző számú közönség előtt, aztán hazajövök a 11 órás hévvel.

Amúgy régen is voltak ilyen utcanévtáblák a Szigeten? Nekem most tűnt fel.

Hol is tartottam

2011. augusztus 2. 16:42 - címkék és kategóriák: Nyafogás Vásárlás Munka

Az volt, hogy valamikor a Volt-fesztivál környékén rájöttem, hogy már megint rettenetesen zavar engem, hogy felnőtt életemben még sosem volt pozitívban a bankszámlám, és én öreg vagyok már ehhez. Nagyjából ugyanekkor megtaláltak egy állásajánlattal, gyógyszercégnél. Ugyan nem kell ügyelni és csótánylakta helyen aludni, ahová megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő népeket hoz mentőautó vagy megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő tanácstalan sebész és belgyógyász kollégák hívják át az embert konzíliumba éjféltájban, de a munka maga rém unalmasnak hangzott, már attól majdnem bealudtam, hogy végighallgattam, mi a feladatkör, és alig valamivel fizettek csak többet, mint amit jelenleg keresek. Megdöbbentő. Jó, mondom, nem kell érte ügyelni, meg százezer feladat miatt idegbetegeskedni, meg konditerem van a cégnél, de én nem a munkahelyemen akarok sportolni, hanem attól földrajzilag különböző helyen, szerintem egészségtelen a főnököddel szomszédos gépen fekvenyomni. Meg hát rájöttem, hogy nekem csak a szám jár, és eszem ágában sincs otthagyni mindent, amit eddig megtanultam és elértem, és a pszichiátria még mindig a legérdekesebb dolog sajnos. Mindent összevetve szomorúan döbbentem rá, hogy nem ebben az évben fogok irreálisan sokat keresni. Szomorú.

Ez azután odáig vezetett, hogy a július hónapban durva takarékoskodásra adtam a fejemet, de úgy, hogy főztem otthon, hoztam magamnak a kaját és úgy döntöttem, 2000 forintból meglesz a heti össz élelmem, ez a valóságban 3-4000 lett/hét, de az is elég jó szerintem. A férjem külföldön volt, őt nem éheztettem. Még csak nem is ettem egészségtelenül, mindenféle zöldségnek szezonja van. Megirigyeltem a sógornőm rukkoláját is, komolyan, ilyen hatalmas bokrokban tenyészik a kertjében, elképesztően szánalmasnak tűnik mellette az 500 forintos zacskós pár szál nyomi rukkola, úgyhogy vettem magot és elültettem cserépben mintegy 5 hete. Kb. hat cm magas most, pedig tettem bele táprudat is, talán karácsonykor már lehet belőle enni. Meg nem is csak a pénz, hanem a többi erőforrásommal kapcsolatban is, mint idő és teherbírás, rájöttem, hogy mínuszban vagyok. Sokat kell aludnom, vigyáznom magamra, többet kell egyedül lennem. Még a Portishead-re se mentem le a Balaton Soundra. Meg a puccos edzőterembe se vettem bérletet, hiába, hogy nyári akció van, otthon dvd-re tornázni semmibe se kerül, nemigaz.

Úgyhogy a július nagyjából azzal telt, hogy üldögéltem a konyhapultnál, odakint a panelházak között szürke esőfüggönyöket terelgetett a szél, ettem a vajaskenyeremet és néztem, ahogy nő a rukkola.

Mostanra már meguntam persze, és menni akarok utazni idegen nyelvet beszélő országokba és koncertekre és táncolni és kiülős helyekre és vásárolni akarok új kanapét és szódásszifont és lapos sarkú cipőt és hosszúszoknyát és színes pulóvereket és drága elviteles kávékat és csokis sütit és mojitot és luxuskozmetikumokat és hajerősítő pakolást és haagen dazs fagylaltot és füstölt lazacos nigirit. Egyáltalán nem a szemránc meg a többi hülyeség a rossz az öregedésben, hanem hogy az ember veszít a felelőtlenségre való képességéből. Ha romlik a látásod, arra ott a szemüveg, de azt a képességemet, hogy amikor ötszáz forintom van hó végéig, abból szemrebbenés nélkül vegyek egy üveg pezsgőt, azt ki adja vissza? Kérem vissza.

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb