In a rich man's world

Különben meg szomorú vagyok ma, mert esik az eső, de főleg mert ebben a hónapban egy csomó pénzt félre akartam tenni a nyaralásra, de nem tudtam mégsem, ami részben fegyelmezetlenségemnek köszönhető (három hónapig írtam a kiadásaimat, júniusban pedig nem), másrészt pedig a jövedelmemnek*. Most mi van, olyan régen sírtam már amiatt, hogy keveset keresek, pedig azóta sem keresek sokkal többet, viszont annak egy jelentős részét még mindig befizetem azokra a hitelekre, amiket akkor vettem fel, amikor még ennél is kevesebbet kerestem.

Milyen furcsa lehet úgy élni, hogy az embernek nincsenek tartozásai, hanem megkapja a fizetését, oké, befizeti a számlákat, de a többi az övé? És abból félretesz, és akkor félretett pénze van? Lélektanilag biztonságos érzés lehet. És persze valamelyest ráfoghatom a helyzetet siralmas fizetésemre és arra, hogy a szüleim nem vettek nekem lakást és kocsit az érettségire, de tény, hogy én is tehetek róla, hogy valahányszor sikerült százötvenezer forintot megütő összeget összevakarnom, azonnal elutaztam belőle minimum egy másik földrészre, pedig előtörleszthettem volna belőle lakáshitelemet és személyi kölcsönömet és folyószámlahitelemet, és egyáltalán nem bántam meg, szóval itt bezárul a kör és csendben maradok. 

*Jesszusom, nehogy bekommentezzétek itt nekem a hálapénzt, mifelénk nem dívik igazán ez a szép szokás. Ámbár nemrég kaptam egy pácienstől egy vaddisznólábat, még ott van a fagyasztóban. 

Blúz, élvezet, részfeladatok

Bár ezt biztos a végén kellene csinálni, de addigra hátha elfelejtem, úgyhogy inkább elmondom most. Hogy melyek voltak a legjobb nem-szakmai tanácsok, amiket a phd-íráshoz, illetve tágabb értelemben a kutatáshoz kaptam az elmúlt év során, és azóta is nagy hasznukat veszem/vettem nem csupán a dolgozatíráskor, hanem az élet egyéb területein is. 

Az első egy rendkívül egyszerű tanács, amit még tavaly adott a kedvenc Főnököm, és érdekessége, hogy az általa adott tanácsnak tényleg semmi köze sincs ahhoz, amire én alkalmaztam magamnak. De elmondom. Egy kongresszuson adtam elő sok embernek hatvan percben, egy olyan tudományos témából, aminek egyik részét már unalomig ismertem, másik része viszont vadi újdonság volt és csak az előadás miatt olvastam utána. Mindvégig meg voltam győződve, hogy "hogy jövök én ahhoz, hogy fej nélküli lovasokat lássak?", vagyis, hogy én nem vagyok elég okos ahhoz, hogy kongresszuson adjak elő, és nagyon féltem. Általában úgy oldom meg ezeket a dolgokat, hogy úgy teszek, mintha, amely hozzáállás egyébként bizonyos fokig jó megoldás szociális fóbia esetén: az ember félénk, nagyorrú, szótlan tinédzser, de úgy tesz, mintha normális lenne, azaz felöltözik, elmegy otthonról bulizni, hozzászól az emberekhez, mosolyog stb. Hasznos. Ezzel szemben azt gondolni, hogy én ugyan egy vidéki kis alkalmatlan és buta lányka vagyok, aki nem érti a témáját, most mégis úgy kell tennem, mintha kutató lennék és érteném, de mi lesz, hogyha valaki észreveszi, hogy mégis hülye vagyok, és lebukom, hogy csak úgy teszek, mintha nem - az hülyeség, mert nem kell úgy tennem, az vagyok és értem és el is tudom magyarázni az embereknek. De tényleg.
A Főnökömmel a fenti témáról egyáltalán semennyit sem beszéltem, a beszélgetésünk így zajlott:
F: - Te, és mit veszel fel az előadáshoz?
i: - Szürke nadrágkosztümöt.
F: - Nehogymár! Vedd ezt a blúzt, ami most van rajtad. (egy kissé hippis, húzott nyakú felső volt az)
Amit én önkényesen így értelmeztem magamban:
F: - Te, és mit veszel fel az előadáshoz?
i: - Szürke nadrágkosztümöt. (megpróbálok Magabiztos Kutatónőnek beöltözni, hátha akkor nem veszik észre, hogy valójában nem is vagyok az)
F: - Nehogymár! Vedd fel ezt a blúzt, ami most van rajtad! (erre semmi szükség, nem kell megjátszani magad, csak legyél önmagad, az pont elég lesz, és magyarázd el a témát nekik, mint ahogy két perccel ezelőtt elmagyaráztad nekünk is)
Tulajdonképpen nem tudom, hogy nagytudású Főnökömnek csupán jobban tetszenek a blúzt viselő előadónők, mint a nadrágkosztümösek, vagy pedig tényleg volt egy ilyen másodlagos jelentése a tanácsának, de ez mindegy. Én a részemről megértettem belőle, hogy hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy úgy kell tennem, mintha valaki más lennék. Próbálok.

A kettes számú tanácsot a pszichológusom adta, valamelyik régi cikkemmel kapcsolatban. Én ugyanis hajlamos vagyok arra, hogy mindenféle dolog érdekeljen magamtól, ellenben amikor az adott téma már intézményesített kötelességgé válik, akkor rájövök, hogy 1. én ezt utálom, 2. nem is értem és soha nem is fogom, 3. miért nem mentem inkább könyvtárosnak/műkörmösnek. A neuropszichológiát senki nem erőltette rám, magamtól kezdtem el utánaolvasni, és több kutatásunk témáját is mi találtuk ki nagyon lelkesen. Onnantól azonban, hogy már hivatalosan is foglalkozni kell vele, valahogy nekiállok ódzkodni tőle és csak bottal piszkálom azt a témát, amiről előtte számtalan könyvet vásároltam a saját pénzemből és olvastam őket szabadidőmben. A pszichológusom valami olyasmire vezetett rá, hogy attól, hogy valami a feladatommá válik, még nem kötelező onnantól távolról utálnom, hanem nyugodtan érdekelhet és belemerülhetek akkor is. Konkrétan azt a tanácsot adta valamely cikkem írásával kapcsolatban, hogy: "Élvezd!". Néha ezt mondom magamnak és működik. Néha a világ egyéb jelenségeivel is így vagyok, hogy ahelyett, hogy belemerülnék a helyzetbe, inkább arról álmodozom, hogy hol máshol lennék, és olyankor is eszembe jut ez. 

A hármas számú és legegyszerűbb, de nem kevésbé hasznos tanácsot Lam blogján olvastam konkrétan academic writing témában, és ezúton is köszönöm. Valami olyasmi volt, hogy írd össze a megírandó dolgozattal vagy akármivel kapcsolatos feladataidat, aztán oszd fel őket kisebb részfeladatokra, aztán még azokat is még kisebb részfeladatokra, és még kisebbekre. Ezt megfogadtam a dolgozatíráskor, és tényleg, a legkisebb részfeladatot is fel lehet osztani még kisebb részfeladatokra, és tényleg segíti a hatékonyságot, szóval azóta kb. mindennel ezt csinálom az életben, amihez nem fűlik a fogam belefogni, házimunkától a papírmunkáig. Igazán remek viselkedésterápiás módszer, kicsit úgy vagyok vele, mint amikor valamelyik Örkény-novellában megtudja a főhős, hogy ha mozgatja a kezét és a lábát, akkor fennmarad a vízen. Miért nem mondtátok ezt előbb?

It's a new born, it's a new day, it's a new life for me

Na, végre elmentem edzőterembe kb. két hónap kihagyás után. Először nem volt pénzem bérletre, aztán meg jött a phd-szezon és időm nem volt, és híztam is 2-3 kilót ezalatt, valamint a múltkor alig bírtam végigtáncolni egy számot egy esküvőn (jó, mondjuk a férjemmel rocky-ztam, amiben köztudottan aránytalanul sokat kell a lánynak mozogni, ő pedig túl jó táncos). Új élet.

A legjobb tavaly nyáron volt, amikor volt személyi edzőm, főként mivel konkrét időpontok voltak vele megbeszélve, és ha az ember megbeszéli valakivel, hogy odamegy fél ötre, akkor sokkal nehezebb elcseszni helyette az időt. Idén viszont nincs erre pénzem, úgyhogy azt találtam ki, hogy úgy teszek, mintha lenne, vagyis lesz egy képzeletbeli személyi edzőm. És hét elején majd mindig beírom a naptáramba, hogy mikor fogok menni, és úgy teszek, mintha tényleg mennem kellene fél ötre. Miért ne működhetne? Egyes embereknek képzeletbeli barátaik vannak. Más emberek képzeletbeli ellenkező neműekre gondolva saját magukkal szexelnek. Miért ne lehetne nekem meg képzeletbeli személyi edzőm. 

(Persze, azért nem fog működni a heti 3 edzés, mert jövő héttől a munkahelyemről kb. az összes ember elmegy szabira és mindent nekem kell csinálni és egy csomót ügyelek is és nem fogok ráérni, de legyünk optimisták. )

Minden este százszor kefével

Találkoztam a Barátnőimmel tegnap, megbeszéltük az élet nagy kérdéseit, jelen esetben leginkább a nőiesség elvesztésének félelme, a női önbizalom és önbizonytalanság és ehhez hasonló kérdések domináltak, mely félelmeket és bizonytalanságokat mindenki másképpen kezel, én például a múltkor azt találtam ki, hogy manikűrözni fogok, mert nem vagyok elég finom nő. Én egy ilyen külsőre inkább határozott, kissé okoskodó, bármilyen probléma megoldására képes, titkon szorongó, többnyire nadrágban járó nő voltam, ellentétben a védelemre szoruló csipkekesztyűs-csipkeharisnyás szépen manikűrözött hölgyekkel, de ennek most vége, a múltkor bementem a DM-be és megvettem mindenféle ismeretlen rendeltetésű eszközt és alkalmaztam őket a körmömön. Komolyan mondom, egy teljesen új világ tárult fel előttem, a körmösöknek például saját magazinjaik vannak, továbbképzéseik , celebjeik és világbajnokságuk, nem beszélve a rengeteg dologról, amit körömápolás címszó alatt árulnak a leghétköznapibb illatszerboltok polcain is. Végülis rendkívül hosszas válogatást követően, amelynek során minden terméknek elolvastam a leírását és mindent többször levettem és visszatettem gyakorlatilag az őrületbe kergetve ezzel szerencsétlen biztonsági őrt, a következőket vásároltam: körömfehérítő stift, körömfehérítő- és körömerősítő színtelen körömlakk, szarvasbőr körömpolírozó, körömágybőr-puhító oldat, acetonos körömlakklemosó, rózsaszín habkő, műanyag körömágyvisszatologató pálca, valamint különböző szemcseméretű körömreszelők. Kíváncsi vagyok, hány alkalommal fogom őket használni az életben. Ezenkívül ruhácskákat vásárolok, amiket esti programhoz boldogan magamra öltök, aztán rájövök, hogy á, nincs kedvem ebben menni, és indulás előtt mégis átöltözöm a (megjegyzem, nem sokkal kevésbé dögös) trikó és vászonnadrág kombinációba, valamint elhatározom, hogy kifestem magam, de aztán rájövök, hogy egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy ilyen szép nyári estén festéket kenjek az arcomra, amit pár óra múlva úgyis lemosok, valamint beszáríthatnám a hajamat is meg kenhetnék rá hajfénykrémet, de inkább elhatározom, hogy márpedig az idei nyár slágere nálam a napon szárított haj, akinek nem tetszik, ne nézzen oda. Szóval lehet, hogy tényleg nem vagyok elég bizonytalan magamban és ezért sose lesz belőlem finom nő. 

The weird world rolls on

Nem történik semmi izgalmas, leadtam a phd-dolgozatomat (már egyszer leadtam elővéleményezésre egy példányt, onnan visszajött, és most leadtam még négy példányt). Rájöttem, hogy a tudományos fokozat megszerzésének számtalan lépcsője remek indokot szolgáltat arra, hogy minden sikeresen vett akadály esetén vegyek magamnak egy ruhát (vagy táskát, vagy könyvet, de ezúttal épp ruhát). Bárcsak több pénzem lenne, és akkor jutalmazhatnám magamat úgy istenigazából ékszerekkel, szusival, lávaköves masszázzsal, könyvritkaságokkal és dizájner retikülökkel minden egyes leadott papírdarab után. 

De azért így is jó. 

Oh, mother, I didn't know life was this hard

Visszajött a phd-dolgozatom az elővéleményezésből, nem kell rajta változtatni, klassz. Én is örültem, amíg meg nem kérdeztem a további teendőimet, amelyek a korábbiaknál nem kevésbé bonyolultak, számtalan izgalmas bürokratikus fordulattal és logisztikai kihívással és fenyegető határidőkkel. Eszembe jutott a Gyűrűk ura befejező része is, amikor legyőzik a szörnyeket, és akkor azt hiszed, hogy már vége, de még nincs, és aztán elbúcsúznak, és akkor azt hiszed, már vége, de még nincs, és akkor még egy órát tart a film, és akkor azt hiszed, hogy vége, de még mindig nincs. Sóhaj. 

Különben olyanokat kell csinálni, hogy bevinni a dolgozatból és a közleményekből még négy példányt, aztán kiküldik két opponensnek, akkor azokat fel kell hívni és könyörögni, hogy opponáljanak a nyár közepén szupergyorsan, aztán az ő kérdéseikre választ kell írni, aztán meghívókat és tézisfüzeteket kell nyomtatni nyomdában, aztán van A Védés augusztus végén. Legalábbis ezek azok a teendők, amelyekről tudok, de bizonyára ki fog derülni még ezerkettő. 

Meg véletlenül elolvastam Az időutazó feleségét vasárnap újéletkezdés helyett (tudniiliik, mielőtt elindultam volna két hónap kihagyást követően az edzőterembe, levettem a polcról a könyvet, hogy betegyem a táskámba, hogy kölcsönadjam, aztán arra eszméltem, hogy a négyszázadik oldalon tartok és este lett), és elszomorodtam tőle, ezúttal nem amiatt, mint szoktam, hanem más miatt, amit itt nem részletezünk. Ellenben miért is nem lettem inkább Könyvtáros? Szerintem tök jó könyvtáros lennék, most nem azért, bár rendszerető nem vagyok, de remekül át tudok látni rendszereket, imádom a könyveket (úgy is, mint történetek és információforrások, és úgy is, mint tárgyak), és alapvetően az embereket is szeretem. Nem beszélve arról, hogy a múltkor a könyvtárosunk, miközben orosz nyelvű neuropszichológia könyvekkel traktált (nem tudok oroszul*), fél órán át fejtegette, hogy mennyire szereti a munkáját. Szerintem egyébként azért nem lettem, mert nem tudtam, hogy létezik ilyen, vagyis, hogy a könyvtár az tényleg egy külön szakma, és az általam látott könyvtárosok egyáltalán nem voltak menők. Azok a boldogtalan, szemüveges vénkisasszonyok, akik tovatűnő fiatalságuk felett érzett dühük minden keserűségével csapdosták az olvasójegyemet a kisvárosi gyermekkönyvtár pultján, hát nem igazán hasonlítottak Henry DeTamble-re**.

Hát mindegy, ami egyszer volt, újra nem jön el, kénytelen leszek mégiscsak négy példányban bevinni holnap a dolgozatomat és közleményeimet a titkárságra. 

*Illetve kb. annyit tudok, mint a korombeli magyar lakosság nagy része, azazhogy nyikto nye at szúszujet.
**Henry DeTamble Az időutazó feleségében szerepel, könyvtáros, nagyon cool, és még véletlenül sem néz ki úgy, mint ez a csávó.

Snake Tales

Tök jó kedvem van egész héten, és nem tudom, miért. Ijesztő. Na jó, igazából nem, de azért jó lenne tudni, mi vezetett ehhez, hogy máskor is vezessen. Egy hétig szabin voltam és ennyi? Még csak nem is sportoltam semmit. És jórészt esett az eső. És a szabim alatt nem is volt ilyen jó kedvem. Ki érti a nőket. 

Tegnap meg elmentem könyvesboltba megvenni azt a pszichoterápiás könyvet, amit a Filozófus adott kölcsön, a feléig elolvastam, és rájöttem, hogy ez nekem is kell a polcra. Majd mesélek róla, a gyermekkori traumatizációról szól meg a családon belüli erőszakról, némi harctéri neurózissal és holokauszttal megspékelve. De nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy a könyvesboltban elolvastam, mit ír a kínai horoszkópom (már év elején olvastam egy rövidet, de ez most jóval részletesebb volt). Azt írta, hogy a Patkány éve tavaly iszonyú pörgős, sok munkával járó év volt, és a Kígyó már nagyon vágyott egy kis lazításra, de ez az év még mindig nem az. Ez a Bivaly éve, ami a Kígyónak rengeteg munkát és rengeteg tanulást jelent.Tanácsok a Kígyónak a Bivaly évére: legyen fegyelmezett, kitartó, rugalmas, dolgozzon és tanuljon sokat, és olyat, amit szeretne, mert amit idén megtanul, arra majd építhet. Emellett azért vigyázzon arra, hogy életben maradjon, tehát ne facsarja ki teljesen a munka, a hobbijait ne adja fel. A barátságait se adja fel, sőt, ez igen jó év arra, hogy embereknek segítsen, a barátait támogassa. A következő év a Tigris éve lesz, amikor majd mindez beérik, a Kígyó építkezhet a tanultakra, learathatja a munkája gyümölcsét, ésatöbbi. How cool is that. 

Védekezésképpen annyit elmondanék, hogy valamennyi babonája hadd legyen már az embernek, nekem az éves kínai horoszkóp és a Ji King ezek (bár a Ji King többek szerint ősi bölcsesség), valamint bizonyos fokig a feng-shui, amennyiben a térrendezés hangulatunkra kifejtett hatását értjük alatta, nem pedig műkristály delfines csilingelőket (a lakó- és munkakörnyezetünk nagyban befolyásolja hangulatunkat és teljesítőképességünket, aki lakott már kertes házban Sopronban, de északi fekvésű bérelt cselédszobában a kilencedik kerületben is, az gondolom, tudja, miről beszélek.) Szóval én is látom, hogy a fenti évértékelést nagyjából az összes ember életére rá lehet húzni, de komolyan, nekem annyira erről szól ez az év, phd-val, pszichoterapeuta záróvizsgával, mozgásterapeuta-képzéssel, vagyis csupa olyan dologgal, aminek később arathatom le a gyümölcsét, meg soksok munkával. Az a jó az ilyen horoszkópokban, hogy a rend illúzióját keltik, vagyis azt, hogy ami veled történik, annak van valami oka vagy értelme, az beleilleszthető egy nagyobb rendszerbe. Persze, hogy idén sokat kell dolgoznod, hiszen te Kígyó vagy és ez a Bivaly éve. 

Ami még különös, hogy a közvetlen főnököm is Kígyó (12 évvel idősebb nálam), és az ő közvetlen főnöke is Kígyó (tizenkét évvel idősebb nála), szóval a chain of command itt egy csapat kígyóból áll. Hát, ilyenek vannak.

Hív a gyár

A Balatonon végül előzetes értesüléseimmel szemben nem volt rossz idő, a Balaton különben gyönyörű, ha impresszionista festő lennék, ezt festeném egész nap, ahogy minden percben más a színe babakéktől türkizzöldig. Láttunk tűzijátékot, sétáltunk a parton, ittunk sört, ettünk hekket, szaunáztunk, ettünk sherryvel pácolt baconba göngyölt sertésszűzt kéksajtmártással, ami nagyon finom volt, és csak akkor eredt el az eső, amikor már a hazafelé tartó vonatot vártuk.

Épp kezdtem ráhangolódni, hogy csak utazgatok és könyveket olvasok, és nincs kedvem holnap visszamenni dolgozni.  

Your home is where your books are

Rendet raktam a könyveim között és ABC-sorrendbe rendeztem őket (régebben szín szerint voltak, de már nagyon összekeveredtek, és gondoltam, most kipróbálok egy új metódust). A következő dolgokra jöttem rá:

- egy csomó ember mindenféle könyve nálam van, amiket vissza kéne adni.
- a legjobban az M betűs és a S/Sz betűs írókat kedvelem, legalábbis ezekből van a legtöbb (kb. Marquez, Moore, Salinger, Szerb Antal, Sztrugackij)
- egy csomó könyvemről tudom, hogy kinél van, többnyire megbízható embereknél, másokról pedig tudom, hogy kölcsönadtam, de nem emlékszem, kinek. Úgyhogy ha az illető véletlenül olvassa ezt, és nála van a Flow, a Judith Beck-könyv, A mester és Margarita, az Utas és holdvilág vagy Az orákulum éjszakája, az rögvest hozza vissza, mert így névtelenül is meg tudom átkozni, amit egészen biztosan nem szeretne. Általában fel szoktam írni ezeket, de néha elfelejtem, és akkor ez történik. Nemnem, ne gondold, hogy most, hogy úgyis elfelejtettem, már megtarthatod, a Sors elégtételt vesz az ilyesmiért.
- vannak könyvek, amikből több példányom is van, mert kölcsönadtam, elveszettnek hittem, aztán valaki váratlanul visszahozta; vagy mert meg akartam venni szebb borítóval is (nos, igen); vagy mert megkaptam valakitől ajándékba, de már megvolt. Ezeket biztos el kéne ajándékoznom, de én nem akarom.
- a könyvek rohadt nehezek, kb. annyira elfáradtam, mintha követ törtem volna.
- az ABC-sorrend béna, mert nagyon különböző méretű, színű és szakadtsági fokú könyvek kerülnek egymás mellé, és az bénán néz ki. Valójában nincs üdvözítő módszer, már mindet próbáltam. 
- nagyobb lakásba kell költöznünk.

And the weird world rolls on

Kicsit különben neheztelek Paul Austerre, mert ezt a könyvet (vagy egy igen hasonlót) én akartam megírni, és erre tessék. Ezek után már mindenki azt fogja gondolni, hogy onnan loptam az ötletet, és azt fogják írni a kritikusok zseniális álmatlanságról és magunknak mesélt történetekről és a valóság és képzelet összefonódásáról szóló regényemről, hogy Paul Auster-utánérzés. De ezt az idézetet azért ide akarom írni, mert minden egyértelműsége ellenére is tetszik. Life goes on, after all, even under the most painful circumstances, goes on until the end, and then it stops. 

Olyan kíváncsi vagyok különben, hogy vajon fogok-e írni még ebben az életben vagy sem. Az első regényemet 17 éves koromban kezdtem el, egy 17 éves lányról szólt, akiről kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg és kb egy jó éve van hátra, és akkor megszökik otthonról és stoppal beutazza a világot azalatt, persze rögtön az elején megtalálja élete szerelmét egy spanyol kis faluban, de azért továbbutazik, mert nem akar neki fájdalmat okozni, és ez egy romantikus regény. Konkrétan naplóregény. Megírtam belőle vagy tíz oldalt, nagyon cuki. A második regényemet is 17 éves koromban kezdtem el, tinédzserekről szól, egy nagyon jó hangú lányról meg egy zenekarról, akik befutnak, de a lány nélkül, és mindenféle szerelmes szálak is vannak, megírtam belőle tíz oldalt, még cukibb. A harmadik regényemet kb. két éve kezdtem, mentősökről szól Budapesten és nagyon izgalmas és nagyon cool, megírtam belőle egy oldalt, de már az túl lehangoló volt, úgyhogy gyorsan abbahagytam (meg amúgy se volt hozzá igazán koncepció). Emellett még amikor jártam az írókörbe, megírtam egy meseregény szinopszisát, Brennbergbányán játszódott, volt benne kislány, lidérc, és Szlovákiából áttelepült bányamanók, írtam belőle három oldalt, szerintem nagyon klassz lenne, ha megírnám valaha. Valamikor akkortájt rájöttem, hogy felesleges ezt erőltetnem és ezen görcsölnöm, most nem erről szól az életem, ez nem az az időszak, amikor én írok, és tényleg nem. De melyik lesz az az időszak vajon? Lesz ilyen időszak? Lesz bennem elég bátorság hozzá? Mert szerintem a regényíráshoz ezek kellenek, némi képzelőerő (olyanom van), sok szót kell ismerni (ismerek sokat), és az önbizalomnak, bátorságnak és az alázatnak egy nagyon speciális keveréke (hogy meg merd írni a könyvet, abban a tudatban, hogy nem lesz tökéletes, amit írsz, mert az ember első regénye sosem az, akármilyen zseni vagy, sőt, az is lehet, hogy kiderül, hogy nem tudsz regényt írni, és ezt a kockázatot is vállalni kell, de közben kell magadban hinni annyira, hogy mégis belekezdj, bonyolult ennek a lélektana, idáig már eljutottam). Szóval tök kíváncsi vagyok. Tényleg nem tudnám megmondani, így magamat ismerve, hogy fogok-e vagy sem. Addig meg maradjunk az irodalmi igényességgel vezetett naplónál, ehhe-ehhe. (Megint van Goldenblog, és idén is szerepel a fenti szöveg a versenykiírásban). 

Az előbb meg vettem könyveket, pl. Paul Auster önéletrajzát, és nagyon kíváncsi vagyok, mert sok regénnyel ezelőtt elkezdtem már gondolkodni azon, hogy mennyi lehet nála az önéletrajzi elem. Azon se lepődnék meg, ha semmi, de azon se, ha minden az. 

Az idő nem boldogít

Számtalan világmegváltó dolgot terveztem szabadságom idejére, mint például sport, rendrakás, vasalás, tematikus blogjaim újraélesztése, összes barátaim végiglátogatása, esetismertetések megírása pszichoterapeuta záróvizsgára, tanulás pszichoterapeuta záróvizsgára, eperlekvár készítése. Ilyesmi. Ehelyett felkeltem ma tizenegykor és eddig kb. ittam egy kávét, de azt gondolom, hogy ez az élet rendje, majd jövő héten pánikszerűen és értetlenül szidom magam, amiért mindent az utolsó pillanatra hagytam vagy ilyesmi. Ez a terv.

(Ja, a címben szereplő mondatot sajnos nem én találtam ki, hanem ők. Megjegyezném azért, hogy az isolde blog szerkesztősége alapvetően nem támogatja a graffitit, amennyiben az épületek összefirkálását jelenti mégoly művészi módon is, ezzel szemben a street art bizonyos, nem rongáló típusú megjelenési formáiért szívesen rajongunk.)

Cloudy? Cloudy?! Oh, no, there's another cloud!

Ezt azért nem kéne.

Shopaholic finds a bookstore

Aztán tétován rosszkedvűen kószáltam a napfényben szélben, meg be akartam végre jelentkezni pedikűröshöz, de csak július 1-re volt legközelebbre hely (július 1-re! és még délelőttre vagy kora reggelre se volt korábbi hely, semmikorra! én pedig szezonális sajátláb-fetisiszta vagyok, nyáron legyen rajtam francia manikűr), meg megcsináltam némi papírmunkát, meg felhívtam a titkárnőt, meg írtam a témavezetőmnek a fejleményekről. De még mindig nem találtam a helyem, a továbbképzésre nem volt kedvem elmenni, haza nem volt kedvem jönni, mert itt teendők lestek rám, és akkor arra gondoltam, What Would Rebecca Bloomwood Do? Úgyhogy bementem plázába, felpróbáltam számtalan ruhát, sírva visszatettem egy gyönyörű, türkizkék táskát (hatezer forint volt, koszos volt a pántja és csak az az egy darab volt belőle), aztán vettem guilty pleasure könyveket* meg egy melltartót, míg végül beültem inni egy kávét, és kiolvastam az egyik frissen vásárolt könyvet az elejétől a végéig. Igen, gyorsan olvasok. Úgyhogy most az agyam helyén frutti van, meg lehetne nézni MRI-ben, a szürkeállomány mintegy teljes egésze eltűnt, helyét gyümölcsös, omlós karamella foglalja el. Igazán remek érzés.

*Shopaholic takes Manhattan (ebből a magyar változatot, de valami annyira gáz címe van, hogy azt meg sem jegyeztem, a borító pedig eddig asszem díjnyertes, sosem láttam még ehhez foghatót); Shopaholic ties the knot; Shopaholic & Baby. Mondom, hogy guilty pleasure.

A gép forog, az alkotó pihen

Az alkotó pihen elgondolkodva cigarettázik, és nem vidám, mert bár leadta a dolgozatát*, azt mondták neki az egyetemen, hogy így sem fogja tudni időben megvédeni. Bár ez tulajdonképpen nem kellene, hogy személy szerint engem izgasson. Mindegy, bonyolult. Viszont vettem zacskót.

Különben most egy továbbképzésen kellene lennem, ami másfél órája kezdődött, de még nem döntöttem el, bemenjek-e. Két hét múlva meg pszichoterapeuta záróvizsgázom. Life-long learning, my ass.

*A dolgozat alatt azt értjük, hogy doktori értekezés, angol nyelvű tézisfüzet, magyar nyelvű tézisfüzet, angol nyelvű összefoglaló, magyar nyelvű összefoglaló, fentiek elektronikus formátumban, könyvtárigazolás, szigorlati jegyzőkönyv, házivédés jegyzőkönyve, házivédés jelenléti íve, opponensi vélemény, válasz opponensi véleményre, összes közlemények különlenyomata vagy jó minőségű fénymásolata, védési bizottság összetételére vonatkozó javaslat, piros fedő, kék fedő, aluminium fedő, burátlan lámpa, konyhaasztal és kettőbe vágott paradicsom.**

**/Lázár Ervin: Mit ugrálsz, Hideg?/ 

It was a dark and stormy night

Sötét, viharos éjszaka volt, vadul rázta a redőnyöket a szél, és hősnőnk úgy érezte, sohasem lesz kész az angol nyelvű tézisfüzettel. Ám ekkor váratlan dolog történt (nem).

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu