And after all we're only ordinary men
Nekem a csoportterápia hatótényezői közül a kedvencem az egyetemesség, engem az mindig megnyugtat, hogy nem én vagyok egy különös, szokatlanul kretén lúzer, amiért úgy érzem magam a munkahelyemen, ahogyan, hanem más is rosszul érzi magát. Nem, ez nem káröröm, ez egyetemesség, hogy nem kívülállóként kell meglepetten néznem, hogy jé, hogyan működik az univerzum és miért pont így, hanem egy hatalmas, élő organizmus része vagyok, gondolom, így érezhetik magukat a lemmingek a szakadékbaugráláskor, biztos tök élvezik. Valamint az is megnyugtat, hogy a férjem elkapta tőlem a torokfájást, mert akkor biztosan nem pszichés, hanem infektológiai eredetű tünetről van szó, és engem napok óta azzal zaklatnak a munkahelyemen, hogy heveny, pszichoszomatikus munkaundor, én meg fel vagyok háborodva, hogy na tessék, az ember pszichiáter, akkor nem elég, hogy nem lehet egy jó kis dührohama és nem hisztériázhat* gyerekesen, még egy vírusos torokgyulladást se kaphat nyugodt lélekkel, de ezek szerint kaphat.
*Én egy lázadó vagyok és a mindennapokban sok energiát fordítok arra, hogy bebizonyítsam ennek az ellenkezőjét. Meggyőződésből.
Főleg pszichés
A hazai pszichiátria két neves képviselője szerint a torokfájás sohasem pszichés, nem fájhat a torkom csupán attól, hogy nem akarok dolgozni, valamint "jaj, menj innen, mielőtt még megfertőzöl".
Az eszem megáll
Annyit tudnék hozzáfűzni a kérdéshez, hogy a világ azért elég egyértelműen Melrose Place.
Egedben ülsz, Uram
Átgondolom az életem, ebben az évben ez, úgy tűnik, gyakori. Elromlik az mp3-lejátszómon a gomb, vagyis most már mindig random adagolja a szomorú női énekeseket és a futószenét, ez aztán oda vezet, hogy táncolok a mozgólépcsőn, kövér japán fickó vigyorogva integet. Majd elmondja otthon, hogy srácok, az a Budapest az milyen vidám egy hely, ott nők táncolnak a mozgólépcsőn. Gyerekes viselkedésemmel romboltam az országimázst, bocsánat.
Keresztülvonatozunk a fél országon. A fél országot víz borítja meg néhol pipacsok. Napozunk is, meg sétálunk hatalmas platánfák alatt, meg lubickolunk vízben, meg iszunk nagyon rossz bort. Meg röhögünk a német viva tévén, ahol német felirattal nyomnak klipeket. Denn wenn es dir gefallen hat, dann hättest du mir einen Ring anstecken sollen. Késik a vonat negyven percet hazafelé. Valójában nekem teljesen megfelelne, ha az élet annyiból állna, hogy random zenéket hallgatok egy vonaton és nézek ki az ablakon és süt a nap.
Valamint megfáztam. "Fáj a torkom, vajon mit nem akarok elmondani."
Még mindig semmi értelmes
Ha esetleg valakit ez aggasztana, a heti négy edzésem azért minden kávévallézengés ellenére/mellett megvan még, csak amíg szabin voltam, nem hajnalban jártam, mert minek. Hanem random napszakokban. Holnap ellenben elhúzunk vidékre wellnessbe, mint minden rendes magyar állampolgár minden rendes hosszú hétvégén. Menjetek friss levegőre, egyetek sok gyümölcsöt, olvassatok könyvet papíron, ésatöbbi.
Gender studies
isolde: - Lehet, hogy mégis inkább pénzt akarok és hatalmat.
Férj (megütközve): - Dehát te nő vagy.
isolde (felnéz az épp olvasott pszichoterápiás könyvből): - Szerinted köztünk dominanciaharc van?
Férj (mordul): - Majd adok én neked dominanciaharcot.
Úgy igazából semmi értelmes
Én kénytelen vagyok megadni magam annak a közhelyes szófordulatnak, hogy a szervezetem most pihenni kíván, és hiába stócban áll a mérhetetlenül érdekes többé vagy kevésbé pszichiátria-related olvasnivaló és szintúgy stócban a mérhetetlenül érdekes vasalnivaló és hozzáillő horrorfilmek, én a tegnapi napon arra voltam képes, hogy tízig aludtam, utána kávéval kezemben lézengtem, majd váratlan fordulattal visszafeküdtem és ötig aludtam, majd kávéval kezemben lézengtem, ma pedig felkeltem, és eddig a napi tervből a kávéval kezemben lézengést sikerült teljesíteni.
A múltkor úgyis rájöttem valamelyik pszichoterápiás könyv olvasása közben, hogy nem is vagyok perfekcionista, mert azok nem csak elégedetlenkednek magukkal, hanem erejüket megfeszítve dolgoznak éjt nappallá téve, én meg nem, én sorozatokat nézek meg kocsmába járok meg rinyálok, ráadásul egy igazi perfekcionista utálja magát, amikor nem teljesít, én meg ugyan sokszor és szívesen elégedetlenkedem magammal, de én igazából szeretem magamat, ne legyenek illúzióink. A könyv szerint egyébként a perfekcionistákat úgyis mindenki rühelli, mert ridegek és unalmasak, és sokkal jobban szereti a nép az alulteljesítő, kedves embereket, meg is lepődtem, mert én általában kifejezetten kedvelem a perfekcionistákat, szerintem ez csak valami trükk.
Szóval nagyon érdekes, egyrészt ez azért szokatlan, hogy én itt mindenfajta bűntudat nélkül lézengek, miközben már megint nálam dekkol a cikkem és napok óta elöl a vasalódeszka, másrészt az élet nem lehet mindig faktoranalízis vagy frissen vasalt ágynemű, az élet az ma nálam annyit tud, hogy kávéval kézben lézengés panellakásban, nincs mit tenni. És ha egyszer pont ez a három nap fog majd hiányozni, és valahol el kell számolnom vele, hogy hogyan merészeltem tudatos, értelmetlen lézengéssel eltölteni összesen hetvenkét órát, akkor én kérek elnézést.
Szöveg az egész világ és szó benne minden férfi és nő
Well I guess it ain't easy doing nothing at all
Szóval nem, most nem érzem jól magam a munkahelyemen, és nem értem, miért engedem, hogy így bánjanak velem, persze de, azért, mert bármikor az életben bármilyen okból eljövök onnan, azt kudarcnak fogom érezni, akárhogyan is keretezem át meg vissza, meg mert fogalom nélkül vagyok és nem tudom, hogyan kellene elérni, hogy máshogy bánjanak. Hát bele lehet ezt is kalkulálni, legalább tudom előre, kudarcnak fogom érezni, majd akkor kibírom azt. Nem, ez nem mostanában lesz, mert mostanában még más terveim vannak, még azt képzelem, hogy majd keményebben dolgozom és szuper vagyok és helytállok, meg ilyeneket, nem ártatlan áldozat vagyok, lehet változtatni az én hozzáállásomon is, blah. Csomót lehetne amúgy biztos.
Mostanában meg Offspringet hallgatok a sportoláshoz, ami klassz.
Az összes dolog az életemben, minden jó és szép
Valahogy úgy történik, hogy délelőtt megnézem az emailjeimet, amiből kiderül, hogy melyik bekezdést írjam át a cikkemben, ami miatt az előzményben szereplő különböző logisztikai és szociálpszichológiai tényezők, valamint távolabbi anamnézisem és a jövővel kapcsolatos diszfunkcionális attitűdjeim szerencsés együttállásának köszönhetően mintegy húsz percig zokogok, közben felhívnak, hogy a kiírt időpontnál jöjjünk hamarabb vizsgázni, felöltözöm csinin, a szél kifordítja strapabíró esernyőmet, kidobom, veszek a patikában vörös szem elleni szemcseppet a rendkívül jóképű patikusfiútól, aki rám mosolyog (ezúton is köszönjük Istennek a borostás férfiakat), felmegyek, cseppentek, mosolygok, tételt húzok. Nagyon kedvesek és jó fejek velem a vizsgáztatók, ami klassz.
Kiderül, hogy nincs vizsgára bocsátó határozatom, mert a minisztérium nem juttatta el a vizsgabizottságnak, mert a dékáni nem juttatta el az egészségügyi minisztériumnak, csak nekem erről nem szóltak, hanem múlt héten és két héttel ezelőtt is, amikor óvatosságból többször kényszeresen betelefonáltam, hogy minden rendben van-e papírjaimmal, akkor azt mondták, minden rendben. Kiküldenek a vizsgáról, hogy intézkedjek, mert addig nem vizsgázhatok, kissé rezignáltan telefonálgatok, kiderül, hogy azért nincs itt a papírom, mert nem is létezik, mert már az ahhoz szükséges papírom se létezik, nincs is grémiumi engedélyem, mert a grémium nem küldte ki, csak elfelejtettek erről nekem eddig szólni. Nem esem kétségbe, megmondom az ügyintézőnek a telefonba, hogy akkor oldjuk meg valahogyan ezt a fennálló problémát, itt vagyok a vizsgán, kihúztam a tételt, itt a grémiumelnök is, hogyan tudnánk megoldani, azt mondja, sehogyan, "elnézést kérek, de nem tudok segíteni, doktornő". Szemem se rebben, szólok a grémiumelnöknek, aki a legnagyobb szerencsémre a Mester maga, hogy van itt ez a probléma, felhívja ő az ügyintéző Hölgyet, elnézést kérnek, faxolnak, aláírjuk, visszafaxoljuk, aláíratják, átfaxolják, majd vigyem az eredeti példányt délután a hivatalba. Elmondom a tételeimet a vizsgáztatóknak. Gratulálnak. Hazafelé beviszem a papírt a Hivatalba, a Hölgy elnézést kér a félreértésért, hogy tudniillik, amikor ő azt mondta korábban a telefonba, hogy "minden papírom rendben van", akkor azt én valamiért úgy érthettem, hogy "minden papírom rendben van". Hát jól van, lényeg a happyend*.
Azon gondolkodom, miközben hazafelé villamosozom a jéghideg esőben, hogy ez vajon már annyira tragikus-e, hogy az már vicces és ironikus és nevetséges, hogy összegyűjtöttem az összes papírt, amit eredetileg terveztem az Életben, és akartam utána 5 db gondtalan, napsütéses napot, és véletlenül máshogy alakult, ez végülis csupán egy szerencsétlen véletlen, nem jelenti azt, hogy az élet szenvedés, vagy hogy "általában rossz az időjárás", vagy hogy elviselhetetlen helyen dolgozom, ahol bántanak és ahol nem lehet kibírni és ahol én nem is fogom kibírni. Valószínűleg egyébként tényleg nem jelenti ezt. Én bármikor meg tudom vigasztalni magam, és nagyon sok mindennek tudok örülni, én látom, hogy apróság miatt rinyálok, én most itt konkrétan egy fél, max másfél órás munka miatt rinyálok, water under the bridge, és igazából nem bántottak, hanem még segítenek is, és tudom látni a jó oldalát és tudok átkeretezni és perspektívába helyezni és átértékelni és helyén kezelni és realitáskontrollt gyakorolni, csak most nem akarok, most szomorú akarok lenni, és igenis megérdemlek már egy jó kis szomorkodást.
*Ja, mert ez egy vidám bejegyzés, ami arról szól, hogy már van egy második szakvizsgám is.
The saddest story ever told, oh lord
Ugye, és az világos, hogy amennyiben ma délután sikeres vizsgát teszek, akkor mivel fogok foglalkozni holnap? Kirándulok Sopronban? Elmegyek kontakttáncra? Szaunázom az edzőteremben? Megnézek nyolc filmet zsinórban? Mi derült ki az imént, hogy mivel kell foglalkoznom holnap? Na, mivel? Na, mivel? Na, mivel? Hát persze, hogy a soha el nem készülő, életvitelszerűen írogatott cikkemmel. Naná. Mégis mi más lehetne a jutalmam.
Soha nem lesz ennek vége. Megyek, kicsit imaginálom, ahogy felmondok.
Even cold November rain
Egyre nagyobb a kísértés, hogy pszichoterápia-tanulás helyett blogbejegyzéseket írjak az időjárásról.
You've gotta try a little harder
A kognitív viselkedésterápiás tankönyv olvasása közben megerősödött az a diszfunkcionális hiedelmem, hogy nem vagyok elég perfekcionista.
Nekem semmi se szent
Egészen komolyan az agyamra ment a tárgykapcsolatelmélet, és rájöttem, hogy túl sok itt a tárgy, és integrálok és differenciálok és szelektálok és kiválogatom, mi kell, meg mi nem kell nekem az életben. Ez kell, ez nem kell. Ez se kéne most annyira (mármint ez a bloggerkedés), de rámragadt és nem jön le, hát nincs mit tenni.
Van az minden évben, amikor szétválogatom a ruháimat és elajándékozom azokat, amik nem kellenek, azt is imádom, lehet csinálni mámorosan, kidobálni mindent, ami antik, ócska, csorbát, töröttet, s ami új meg ép. Nem, nem félek attól, hogy kidobok valamit, ami később mégis kellene. A lomtalanítás direkt a kedvencem, a férjem szokott lefogni, hogy ne hajítsam ki az összes bútordarabot meg konyhaeszközt, amit valamiért nem kedvelek. Szóval gyűjtögetek, szelektálok, lavírozok, és "a bizonytalanságom tart biztonságban", hogy klasszikust idézzek.
De azt nem gondoltam, hogy valaha sorra kerülnek a könyvek is. Klassz.
Az élet, az univerzum meg minden
Manapság meg nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy lassan nyolc éve dolgozom itt és megengedtem, hogy a munkám felfalja az életemet, és a végén mégis itt állok üres kézzel.
Ja, mert az is az elméletem, hogy túl felszínes vagyok, és hogy erről is a munkám tehet, mert ha ott jelen akarok lenni rendesen és a teljes valómban napi nyolc órában, akkor ahhoz arra volt szükség, hogy odakint felszínes lehessek és agyatlanul sorozatokat bámuljak és hülyeségeken röhögjek, mert így volt meg az egyensúly és így volt túlélhető.
Volt benne tudatos rész, amikor kiléptem az írókörből, mert láttam, hogy nem fér bele és valamit be kell áldozni, és volt csak félig tudatos, hogy nem kerestem pénzt és kevés időt töltök a szeretteimmel, és akkora rendetlenség van a lakásban, hogy azt mutogatni kéne. De nem tudom, mit vártam cserébe. Mit vártam cserébe? Megbecsülést? Dicséretet? Pénzt? Nem is gondolkodtam ezen, csak csináltam, amit mondtak vagy amit kellett?
Szóval ezzel jár, ha az ember szabadságot vesz ki, hogy vizsgára tanuljon. Ha egy kicsit is kívülről nézek az életemre, már egészen furcsának tűnnek benne a hangsúlyok. És persze, általános jelenségről beszéltünk, Johnny elmélete az évi rendes szabadságról, hogy két-három nap delírium után az ember kitisztul és ráébred, hogy "uramisten, mit tettem az életemmel". Valójában nem gondolom, hogy erre van bármiféle válasz vagy teendő. Sőt, még azzal is tisztában vagyok, hogy a valóság az az, hogy feltűnően sok esetben azt csináltam, amihez kedvem volt, és hogy nem üres kézzel állok, hanem egy csomó mindenem van, de hagyjuk a realitástesztelést, az a gyengék menedéke.
A tanulással persze rettentően semennyire sem haladok, de majd az utolsó három napban gyorsan összeszedem magam, ez a titkos terv.
Keresés
Kiemelten
Yummie az isten! Majdnem.Kapcs-ford
Isolde levelezik veletek néhaJó ügy
Ide is írok néha
Mások
- agnus
- alie
- azigazzy
- blogtogon
- brainoiz
- hakkotsuki
- kardigan
- karlsruhe
- kisfoka
- lamorak
- lobotomia
- mollyblooom
- montag
- mra
- nesztelencsiga
- nyulontul
- pestipucu
- roboman
- savanyúcukor
- suematra
- sulemia
- susie
- teodora
- Chili es vanilia
- Domestic Goddess
- Criticalbiomass
- DrMortz
- Interszubjektum
- Sorozatjunkie
- Spoiler
Utolsó kommentek
- There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
- There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya... »
- Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
- There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh... »
- There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik... »
Kategóriák
- Brennbergbánya (7)
- Emberek (191)
- Esküvő (17)
- Film (31)
- Kaja (35)
- Kultúra (156)
- Munka (134)
- Nosztalgia (14)
- Nyafogás (497)
- Tudomany (43)
- Utazás (80)
- Vásárlás (89)
- Zene (117)