"We're all damaged goods"

2009. február 19. 21:33 - címkék és kategóriák: Munka - 12 komment

Hadd idézzek akkor Yalom doktor örökbecsű könyvéből. Arról van szó, hogy a csoportpszichoterápiának az egyik hatótényezője (a 11 közül) az egyetemesség, vagyis az, amikor az ember rájön, hogy nem csak neki vannak ijesztő vagy elfogadhatatlan problémái, gondolatai, érzései, hanem mindenkinek kb hasonlók. Yalom doktor egy kis vizsgálatot is tervezett erre, idézem. 

"Az emberi problémák összetettsége ellenére bizonyos közös nevezők tetten érhetők és a terápiás csoport tagjai gyorsan érzékelik hasonlóságukat. Egy jellemző példa: sok évvel ezelőtt felkértem egy kiképző csoport tagjait (az ilyen csoport tagjai ún. non-páciensek, vagyis orvostanhallgatók, nővérek stb), hogy vegyenek részt egy szigorúan titkos kísérletben: nevük feltüntetése nélkül írják fel egy cetlire azt, amit a legkevésbé akarnának megosztani a csoporttal. A titkok hasonlóak voltak és néhány fő téma uralkodott. Leggyakoribb volt a teljes alkalmatlanság érzése: az illető alapvetően inkompetens, az életét csak mindenféle intellektuális blöff segítségével viszi. A második leggyakoribb titoknak az elidegenedés érzése bizonyult: a látszat ellenére az egyén nem képes törődni, szeretni a másikat. A harmadik leggyakoribb kategóriát a szexuális titkok néhány válfaja alkotta." 

Valami nagyon el van rontva ebben a világban, ha titkon mindenki azon aggódik alaptalanul, hogy alkalmatlan. Vagy az is lehet, hogy tényleg az egész emberiség úgy, ahogy van, totál alkalmatlan. Bármire.

Metamorfózis

2009. február 12. 22:35 - címkék és kategóriák: Munka - 5 komment

Komolyan érzem, ahogy lassan átalakulok és egy bogárrá pszichoterapeutává változom, fizikailag érzem, ahogy milliméterről milliméterre nőnek a csápjaim nő az orbitofrontális kérgem térfogata. Freaky, freaky.

Jó, csak viccelek, de akkor is fura.   

I wish I was a princess with armies at her hand

2009. február 9. 23:24 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka Emberek - 9 komment

És akkor hazaértem a Presszóból és megnéztem a leveleimet és láttam, hogy visszautasították a cikkemet. Valójában nem számítottam másra, mert szerintem jobb lapba küldtük be, mint ahová való lenne, és nagyon meglepő módon egy egész más dolog miatt utasították el, mint amit gondoltam. Olyan dolgokba viszont nem kötöttek bele, amibe még magam is belekötöttem volna. Hm. Fura.

Elmagyarázom: a phD dolgozatom alapját két tudományos cikk képezi, mindkettőnek meg kell jelennie rendes külföldi szaklapban. Az egyik már megjelent, a másik ez, amit már istentelen ideje írok, és most visszadobták. Ez nem baj, majd beküldjük másik lapnak. Közben leszigorlatozom két tárgyból, befizetek 120 ezer forintot, és ha ez mind megvan (cikkek, vizsga, lóvé), akkor benyújthatom a Dolgozatot, és utána megvédem házi védésen, majd pedig a "rendes" védésen, és akkor a végén Dr. Barbara Thornfield MD phD leszek. Reméljük, minderre a még Bivaly évében sor kerül. Nem teljesen látom át, hogy a fenti rövidítés milyen módon és mértékben fogja javítani az általános életminőségemet, de muszáj megcsinálni. Mondjuk, annyiban mindenképpen, hogy évek óta nyomaszt engem ez a téma, és ha meglesz a betű, akkor más szorongás után kell majd néznem, vagy kénytelen leszek gondtalanul tengetni hátralévő éveimet.

Különben jól vagyok, mert a Lola rennt zenéjére futottam ma (A lé meg a Lola) és annál jobb zene futáshoz a világon nincs, meg voltam szaunázni is, meg dolgozni önszorgalomból, mert rendes vagyok (időközben integráltam a személyiségembe ezt az oldalamat), meg hülyeségeken röhögtem a presszóban és jó volt.


Thinking this is the life

2009. február 8. 23:10 - címkék és kategóriák: Munka - 1 komment

Mindjárt megeszek egy doboz konyakmeggyet, ezért érdemes volt egész januárban fogyózni, és még csak nem is jó. Nem a saját érdekemben eszem, hanem becsületből: azért kell megennem, mert a szobában található Kislány fedőnevű kolléganőm fél doboz Mozart golyója, felbontva, az asztal közepén, és ha nem ezt enném meg, akkor azt. Közben a kollégáimmal a rém izgalmas kutatási eredményeinket vitatjuk emailen, komolyan azt hittem, ilyen csak amerikai filmekben van, vasárnap este 11-kor arról levelezni, hogy valami szignifikáns. Klassz. 

Örök nyár van a szívemben

2009. február 2. 23:15 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka - 2 komment

Oké, Bivaly Éve. Még 364 ilyen nap (nem pont annyi, de nincs kedvem utánanézni). 

Azon merengtem, hogy rinyáljak ebben a bejegyzésben (mert nagyon hosszú és fárasztó napom volt), vagy inkább menőzzek, hogy na majd én megmutatom, hogyan győzök le minden nehézséget akkoris, hamvaimból éledve újjá szükség szerint, és eközben felnéztem a faliújságra, és sokáig bámultam egy odatűzött papírt, aztán rájöttem, hogy basszus, azon is egy feladat van, ami még rám vár és jól megfeledkeztem róla. 

Egy life coach kéne nekem. Egy titkárnő. Vagy el kéne mennem life coachnak. Vagy titkárnőnek. Ezek jönnek szóba. 

Don't go through the door

2009. január 23. 15:57 - címkék és kategóriák: Munka - 5 komment

Egy baj van a pszichoterapeutákkal, és így a képzés vége felé a pszichoteraeutajelöltekkel is, hogy annyira veszettül asszertívek. Kénytelen voltam utolsónak vizsgázni másfél órával az ebédidő után, mert mindenkinek ment a busza, szorongott, várta a gyereke, vagy egyéb tényező miatt kellett elsőként bemennie vizsgázni. Mondjuk én meg elővettem a bölcs-buddhista sémamódomat, félreültem és elnéző mosollyal figyeltem, ahogy az előttem lévő tizenkét pszichoterapeutajelölt felállítja a harapási sort. A tizenkettedikként bejutó még akkor is legyőzötten morgott, amikor eljöttem.

De legalább most elég volt húsz oldalt elolvasnom a Coraline-ból, és már látom, hogy hacsak nem történik valami hamarosan, akkor ennek a szegény lánynak felnőve számtalan sémája lesz az elhanyagoló, nem eléggé gondoskodó és a külvilágtól elszigetelt családi környezetben kielégítetlenül maradt érzelmi szükségletei miatt.

What Would Leslie Winkle Do

2009. január 21. 18:49 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka - 6 komment

Rájöttem, hogy az otthonomban tapasztalt szenzoros depriváció túlaktiválja a stimulusfüggetlen idegrendszeri hálózatomat, a disszertáció írásához pedig a másik, stimulusfüggő hálózat működése is megfelelő mértékben szükséges, ezért bejöttem a munkahelyemre írni, és írtam is gyorsan egy csomót. Különben érdekes lehetett régebben ugyanez internet nélkül írógéppel. És biztos vagyok benne, hogy akkoriban is 70-150 oldalt kellett írni, biztos indigóval, öt példányt, hogy minden opponensnek lehessen küldeni. A grafikonokat meg mi, megszerkesztem műszaki rajzban? Szerencsés embernek kell éreznem magam.

Egyébként nem a disszertációírás ment az agyamra, nem is a fenti (egyébként rém izgalmas) témából írom, hanem rengeteg The Big Bang Theory-t néztünk. "Singing is neither an appropriate vocation, nor avocation for you, and if you disagree, I'd recommend you have a CAT scan to look a tumor pressing on the cognitive processing centers of your brain." Így akarok beszélni mostantól.

But now I know I wanna win the war

2009. január 12. 15:39 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka - 8 komment

Egyetemi kurzusokat kellene tartanom önszabotázsból, az már teljesen biztos. Régesrég túlléptem azt a bármely laikus által szakértelem nélkül űzhető szintet, amikor az ember ahelyett, hogy disszertációját (bármely egyéb hasznos dolgot) írná, "körmöt vág, virágot öntöz, kézzel mos". Sorozatokat néz, internetez, azonnal át kell mennie a postára, a boltba, a bankba, meg kell varrnia a kiszakadt zoknikat, akármi. Az igazán professzionális az a rész, amikor a disszertáció írása helyett kellő pszichológiai műveltséggel és alapos önismerettel felvértezve azon agyal az ember, hogy vajon miért nem írja, vajon mi akadályozza meg ebben. A mélyben ható pszichodinamikai folyamatok elemzése elméletileg akár segíthetne is a probléma megoldásában, de ennek a kísértésnek ellen kell állni: amikor már viszonylag világos, hogy miféle negatív sorskönyv és/vagy irracionális szorongás és/vagy genetikai prediszpozíció és/vagy szerencsétlen temperamentumdimenzió és/vagy szezonális depresszió és/vagy kapcsolati nehézség áll a probléma hátterében, akkor az effektív munka helyett inkább kezdjünk el fent említett lelki izéinkkel traktálni boldog-boldogtalant, beszéljük meg mindenkivel, aki hajlandó minket meghallgatni, rinyáljunk arról, mennyire nehezen megy és mennyire dühösek vagyunk magunkra emiatt. Esetleg írjunk a témában hosszadalmas blogbejegyzéseket, keressünk az interneten sorstársakat és fórumozzunk velük arról, hogy hogyan és miképpen nem írjuk az adott hasznos dolgot (nyugi, itt még nem tartok). Egy a fontos, hogy bármi megengedett, de semmiképpen ne kezdjünk el a témánkkal kapcsolatos irodalmat olvasni, ha mégis, akkor az első bekezdésnél ébredjünk rá, hogy 1. ezt nem értjük és soha nem is fogjuk, 2. azonnal le kell vinni a kutyát. 

Persze, úgy tűnik, elbukom végül, engedek a kísértésnek és megírom a cuccot, annyi kellett hozzá, hogy kihúzzam a laptopból az internetkábelt*, a kábel végét karnyújtásnyi távolságnál messzebbre tegyem, és ne álljak fel a székről. Akkor elolvastam némi szakirodalmat figyelmesen, és ráébredtem arra az egyszerű igazságra, hogy a szakirodalom figyelmes olvasása egész megnyugtató (mert mindent értek), valamint egész hatásos (mert ötleteim lesznek, mit fogok majd írni). Magic. És hogy a sok elvesztegetett idő, rinyálás, önelemzés és még több rinyálás helyett talán már korábban azzal kellett volna kezdeni, hogy nem csak bottal piszkálom a témát messziről, hanem elmélyedek benne és foglalkozom vele. Még nyáron egyszer azt mondta nekem az edzőteremben a személyi edző - azon rinyáltam, hogy sosem fogom lefogyni a felesleges öt kilót és sosem leszek képes fél órát futni - hogy dehát azért vannak a fizikának/élettannak törvényei, amivel nem ellenkezhetünk, és ha heti háromszor ezt és ezt megcsinálom az edzőteremben, akkor teljesen mindegy, mit gondolok vagy mit remélek vagy miben hiszek, szép fokozatosan izmosabb és vékonyabb leszek majd. Hogy ha valamibe energiát fektetek, akkor annak lesz valami hatása, ha akarom, ha nem. Ki gondolta volna. 

Persze, ez mind szép, a befektetett munka elnyeri méltó jutalmát, legyen szó akár tudásról, akár fitnessről, ennek szellemében dolgozom szépen (23 oldalnál tartok asszem). Persze, tudom, flow-élmény meg az odavezető út, műveljük szépen kertjeinket meg az élet célja e küzdés maga.  De most komolyan, nem lenne mégis egyszerűbb zseninek és gyönyörűnek születni? Én inkább azt szeretném, ha edzőterem, diéta, smink, fájdalmas szőrtelenítési módszerek, macerás hajfestés és drága krémek helyett egyszerűen csak lélegzetelállítóan gyönyörű lennék minden hétköznap reggel (hétvégén is). És azt szeretném, ha mindenféle tanulás nélkül egyszerűen csak okos lennék, csak úgy ragadna rám a tudás magától, és veleszületett érzékem lenne a pszichoterápiához és az atomfizikához, és mindenféle előzetes gyakorlat nélkül csak leülnék és megírnám első és egyben irodalmi Nobel-díjas regényem, és bár sosem tanultam festeni, de ha véletlenül kipróbálnám, rögtön kiderülne, hogy fantasztikus képeket festek. Hogy ne kelljen akkordokat gyakorolni, csak tudjak gitározni egyből, és hosszú évekig tartó önismereti célú pszichoterápia nélkül legyek végtelenül bölcs, boldog és kiegyensúlyozott. Legyen veleszületett, oldja meg a jótündér, nyerjek a lottón, de lottót se kelljen venni hozzá. Ne kelljen már mindenért megküzdeni. Adják ide. 

*És egyszer azt mondta a mra, hogy csináljunk egy Network Cable nevű zenekart, és akkor felvennénk akusztikus koncertlemezt és lehetne a címe Network Cable Unplugged. 

Perhaps we are asking the wrong questions.

2008. december 25. 23:12 - címkék és kategóriák: Munka - 1 komment

Arra bezzeg nem gondoltak a nagyokos marketingeseik, hogy azért nem fogom az xy antipszichotikumot felírni senkinek sohasem, mert gyakori mellékhatása ritmuszavar mert iszonyú dagadtnak látszom a gyógyszercég megvesztegetési célzattal ajándékozott pólójában.

Különben kiolvastam az alább említett, angol nyelvű pszichoterápiás könyvet, majd meg kellett néznem a szótárban egy, a Which movie villain are you-kérdőív egyik kérdésében szereplő szót, nos ennyit az intellektusról mára. Amúgy Smith ügynök a Mátrixból, mert hatékony vagyok és kegyetlen, és egyetlen gyengém a túlzott hatalomvágy, hát ez van, én próbálom leküzdeni.

Főleg alkoholistás hasonlatok

2008. december 13. 21:42 - címkék és kategóriák: Nyafogás Vásárlás Munka

Ma nemhogy nem tartottam offline szombatot, hanem egyenesen a múlt hétről elmaradt munkahelyi adminisztratív feladataimat végeztem, de ez nem minden, még olyan adminisztratív feladatot is végeztem, amit elég lenne a jövő héten megcsinálni. Elment az eszem, az van. Egy és fél hónapig pörögtem a tébolydában (nevezhetjük a munkahelyemet mostantól így? with all due respect), most meg szabin vagyok, szombat van, és dolgozni akarok. Hasznos dolgokat akarok csinálni. És nem is érzem magam rosszul ettől. Telihold, biztos. Mondjuk porszívózni még mindig nem akarok, úgyhogy nagy baj nem lehet. Johnnynak van amúgy erről egy elmélete, hogy amikor az ember szabadságra megy, az olyan, mint az alkoholról való leszokás: az első néhány nap delírium, időbeli és térbeli dezorientációval, nem tudod, milyen nap van, és mért nem a munkahelyeden vagy, és néha szinte a semmiből villámcsapásként eszedbe jut valami el nem végzett teendő, aztán még pár nap és jön a menetrendszerű felismerés, hogy "uramisten, mit tettem az életemmel?!", azazhogy tudniillik a részegeskedésen/a munkahelyeden túl egy gyönyörű, tágas, ismeretlen világ tárul fel, és aztán még néhány nap és az ember megfeledkezik az egészről, elfelejti az óvatosságot is, és szépen visszaesik.

Mindenesetre sütöttem áfonyás muffint életemben másodszor, és mint az élet számos területén, így itt is lassú fejlődést mutatok. Az első esetben egyáltalán nem nőtt meg a muffinom, most viszont megnőtt, szép púpos is maradt sokáig, majd közvetlenül a célszalag előtt összeesett. Bár finom.

Meg az is furcsa, hogy idén valahogy nem vágyom tárgyakra, és ez furcsa, ennyire bölcs buddhista nem lehetek. Tavaly többezer karakterben képes voltam felsorolni, miket kérek a télapótól vagy jézuskától vagy melyiktől, és persze, idén is tudok mondani dolgokat, ha muszáj, de valahogy annyira nem fontos. Jó, persze, jó lenne valami luxusarckrém, hogy fiatal maradjak örökre, meg, mittudomén, valami jó pulcsi, de tényleg annyira nem izgat. Fura. Ezzel szemben valamelyik nap bementem könyvesboltba venni könyvutalványt ajándékba, azzal a szilárd elhatározással, hogy semmi mást nem veszek, körbe sem megyek a boltban, csak a pénztárnál megveszem a könyvutalványt. Nagyjából mint amikor egy leszokott alkoholista több hónapos absztinencia után nagyon szomjas, és úgy gondolja, most már bemehet a kocsmába meginni valami üdítőt, és be is megy és kér a pultnál egy őszilét, és aztán egyszerre csak azt veszi észre, hogy nyolc üres feleses pohár sorakozik előtte, és akkor észbekap és fejvesztve kimenekül az italboltból. Ilyesmi. Pedig egy csomó könyvem van, amit még el se olvastam, és nem férnek már el a lakásban, és időm sincs olvasni és <egyéb észérvek>. Megyek is olvasni. Meg iszom egy kis csokilikőrt akkor már. 

And well, yeah

2008. december 10. 16:39 - címkék és kategóriák: Munka - 7 komment
life has a funny way.

Valóban nem húzóágazat

2008. december 8. 11:00 - címkék és kategóriák: Munka - 1 komment
A Labelloval egyidős, azaz idén száz éves az ország első pszichiátria klinikája. Obskurus gyógymódok, őrült festők, meleg morfinisták, tartályban lebegő agyak, és remek képek régi tébolydákról, kérem, kövessenek.

Sötét-világos-sötét-világos

2008. december 7. 12:41 - címkék és kategóriák: Munka Kaja Zene - 13 komment

Mesélek még, mi volt a héten, rengetegsok minden, aminek a 99%-a munka, amiről nem mesélhetek. Ez egyébként néha kár, mert a munkám az frusztráló, megterhelő, izgalmas, vicces és változatos, de több szempontból is helytelen lenne blogban írni róla, ez van. Mindenesetre mindig azt hittem, hogy már annyira fáradt vagyok, hogy több dolgot már nem fogok tudni csinálni, és akkor azért agyatlanul beszerveztem magamnak még több munkát, és aztán megcsináltam azokat, és most rém büszke vagyok magamra és kimeríthetetlen erőtartalékaimra, és csak kicsit hisztiztem. És pénteken még elmentem tai-chizni, aminek az izomlázat okozó verzióját nyomjuk, és aztán elmentem a tai-chi-s csapattal kínai étterembe, másnap meg házimunka, meg még elmentem edzőterembe, hátha attól elmúlik a tai-chi okozta izomláz, persze nem, de azért elmentem koncertre, ma meg dolgozom.

A kínai étterem, az fura volt, meg eleve az egész szitu, én alapvetően félénk, bizalmatlan vagyok és utálom a kínai kaját, úgyhogy tíz vadidegen emberrel kínaiba menni első hallásra nem az én programom, de képzeljétek el, a kínai kaja jó. Olyan helyen voltunk, ahol minden csak kínaiul volt kiírva, minden vendég kínai volt rajtunk kívül, a személyzet pedig csak kínaiul beszélt, úgyhogy a tolmácslányra bíztuk, hogy rendeljen nekünk ételeket, amiket aztán közös tálból ettünk pálcikával összevissza sorrendben. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jó kaják voltak, kesudiós csirke, meg csípős, szójaszószos sült ételek, padlizsán, fafülgomba, és nyoma sem volt illatos-omlós csirkének meg édes-savanyúnak meg a kínainál megszokott furcsa állagú trutyinak, ami a hivatalos verzió szerint ugyan keményítő, de ki tudja. Klassz volt.

A koncertekre szintén alig akartam elmenni, lévén már este volt és sötét és kinek van kedve kimozdulni olyankor, de aztán erőt vettem magamon, és szerencsére. A Metrosection is jó volt, őket régóta ismerjük személyesen és cuki ugrabugráló tizenhétévesekből mostanra már egészen rockzenekar-formájuk lett. Ellenben My baby wants to eat your pussy-rajongó lettem kb. az első szám alatt, bár mondjuk engem bármikor simán meg lehet venni olyasmivel, ha rasztahajú piros bársony frakkos-cilinderes énekes pilótanapszemüvegben láncdohányozva vidám punk-glam-rock-dalokat énekel dögös csajjal, szobalánynak öltözött transzvesztitával meg drakula gróffal karöltve. Wow.

A koncert előtt feltette nekem egy új ismerős lány azt a kérdést, amire utoljára 17 éves koromban bírtam értelmes választ adni, de már egyáltalán nem tudom, mit kell mondani arra, hogy "te milyen zenét szeretsz?". Dehát ha egyszer fogalmam sincs, bár közben azért érzem, hogy hangzik az, hogy "sokfélét", nem jön le belőle, hogy most akkor a Petőfit hallgatom-e vagy a Juventust. De milyen zenét szeretek? Az utóbbi időben újak közül Goldfrappet, Portisheadet és Didot szereztem be, meg Ladytront, de abból nem jó az új album, megtetszett a Harcsa Veronika, a szigeten ska-koncertekre szeretek menni, a futógépen Faithless-t, Prodigy-t és Destinys Childot hallgatok, New York felé menet a repülőn Air France album ment ezerszer, szomorú zenének The Nationalt hallgatok, az utóbbi időben a legjobb koncertélményem az Arcade Fire volt, az örök régi kedvencem Bob Dylan, Joan Jett, a Yes, a Doors, Joni Mitchell és Nina Simone, a legjobb zene házimunkához ABBA vagy Skunk Anansie (a munka jellegétől függően), bulizni Madonnára szeretek, az örök kedvenc számaim Pink Floyd Wish you were here és Iggy Pop Passenger, idén nyáron Kid Rock új dala volt a kedvencem, mostanában meg ez , de a Guano Apes-féle verziót is szerettem, az eredeti Alphaville viszont gáz. Mindig van egy-egy aktuális dögöscsaj-popzene kedvencem, én az alakulásukkor szerettem a Spice Girlst és szerettem a TLC-t, de kortársat most nem tudnék mondani, Britney új slágere borzalmas. Legújabban felfedezett kedvencem egy főként transzvesztitákból álló német glam-punk zenekar. Még azt a béna választ sem adhatom, hogy "igényes popzenét", mert a Coldplayt pl. kifejezetten utálom, de azt se mondhatom, hogy "dallamos rockzenét", mert Björk abba hol fér bele. Pedig valójában semmi extra, átlag szokványos zenei ízlésem van. Valaki hozzáértő esetleg lenne kedves elárulni, hogy akkor arra a kérdésre, hogy milyen zenét szeretek, mit kell egy mondattal válaszolnom a fentiek alapján, nagyon hálás lennék, mert bosszant ez a tanácstalanság, köszönöm.

I'm better than that

2008. december 2. 21:49 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka Zene - 1 komment

Egy komplett bolondokháza volt ma a munkahelyem, tébolyda, őrjintézet. Reggel odafelé menet keresztbefordult a villamossíneken egy busz, forgalmi akadályt képezve ezáltal, na akkor kellett volna visszafordulni. Nem baj, azért jó volt.

Csak ilyen ócska minőségű videót találtam és nincs kedvem tovább keresni, ez van. Különben meg milyen kár Beyoncé-ért, láttuk valami új klipjét egyik nap és hát jaj.

Félelem, reszketés, tudattalan

2008. november 19. 16:45 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka - 11 komment

Munkahelyi stressz van, munka, meg cikkek, meg másik cikk, meg "hogy fogom megvédeni idén tavasszal a phD-mat"-para (pedig épp senki sem csesztet ezzel, magamnak csinálom), meg még egy csomó munka, meg betegek, meg előadni angolul, jaj. Szóval hadd szorongjak már egy kicsit. Van a Poppernek az a mondása (vagy valakitől idézte, nem tudom), hogy adott időben mindig ugyanannyi nevetés és sírás van a Földön, és amikor valaki valahol nevet, akkor cserébe a bolygó túloldalán valaki más meg sír és fordítva. Úgyhogy "sírj sokat és vidáman! valakit most megváltottál a nevetésre", és szerintem legyen ugyanez a teljesítményszorongással is, osszuk be. Én például ma délután úgy tervezem, hogy hazafelé úton meg takarítás közben szoronganék egy kicsit a feladataim miatt, és ha már úgyis csinálom, akkor szívesen csinálom mindenki helyett, úgyhogy munkahelyi feladatok miatti szorongásban most mindenki tarthat egy kis szünetet, fellélegezhet, hátradőlhet, de aztán holnap már csinálja más.

És még:
Vizitelünk és leejtem a lázlapokhoz tűzött cetlit, amin a teljesítménymutatók adminisztrálásához (mindenki kedvenc feladata) szükséges kódlista van.
Ápoló (felveszi és utánam hozza): - Ezt elszórtad, nem kell?
isolde (húzódozva): - Hát, nem igazán.
Kolléganő: - Akkor ez egy freudi elszórás volt.

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb