I'm a leaf on the wind

2011. június 8. 19:21 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Persze, azt már én is elhatároztam, hogy ezekről az évekről majd úgy fogok beszámolni, mintha teljesen direkt, saját elhatározásból csináltam volna. Akkoriban eldöntöttem, hogy fontosabb számomra a hivatásom, a szakmám összes területének megismerése és integrálása, mint a lakás vagy autó. Azon kollégák és mentorok társaságát kerestem, akiktől valóban tanulhattam, és minden alkalmat megragadtam, hogy magamba szívjam a tudást és hogy szélesítsem látókörömet - legyen az éppenséggel egy új, izgalmas idegtudományi probléma, gyanús pszichoterápiás módszer, a pszichiátriát kritizáló ideológia, vagy Lacan. Esetenként idegtudósok, máskor filozófusok társaságába keveredtem, de mérhetetlenül sokat tanultam betegeimtől, hallgatóimtól is. Izgalmas, szellemi kihívásokban bővelkedő évek voltak, ha érdeklődésemet megragadta egy-egy probléma, akár hétvégenként és szabadnapjaimon ástam bele magam a téma irodalmába, nagy nehézségek árán külföldi szakmai rendezvényekre utaztam, és ó, igen, akkoriban még minden egyes kongresszusi vagy tantermi előadásra vadiúj powerpoint diákat készítettem. Halmokban állt a lakásban a vasalnivaló, a mosatlan kávéspoharak, és a pubmedről kinyomtatott és félig elolvasott szakirodalom. A munkaidőn túl is gyakran bent maradtunk, teszteket vettünk fel valamelyik kutatásba, és a tudás fájáról ettem egész doboz bonbonmeggy-generikumokat ettem meg pár óra leforgása alatt. BB-től eltérően ideológiai támadásoknak mondjuk nem tettem ki magam, bár többnyire megvolt a véleményem, de a Halak aszcendensem által meghatározott gyávaság és a neveltetésemmel kapott mérhetetlen rugalmasság révén általában elkerültem a konfliktushelyzeteket. Nemritkán száz forintom se maradt hónap végére, és alig néhány pár új cipőt tudtam magamnak vásárolni egy-egy szezonban, ámde kárpótolt mindezért a pszichiátriának és határterületeinek felfedezésére indított, határtalanul izgalmas utazás.

Valami ilyesmit fogok nyomatni öregkoromban, mintha totál így terveztem volna, szó se lesz benne véletlenekről, meg arról, hogy "megyek amerre visznek, vagy sodródom."

A pszichiátriával tehát valami baj van

2011. június 8. 0:22 - címkék és kategóriák: Kultúra Munka Emberek

Tetszik nekem a Buda Béla könyve eddig, meglepően könnyed és személyes hangvétellel indít, amelyben a szerző bevallja, hogy "pszichiáter lettem, ha nem is szabályos." Valamint, hogy fiatal éveiben ahelyett, hogy lakást és autót szerzett volna, inkább olvasott, társadalomtudósok közé keveredett, különféle ideológiai bírálatoknak tette ki magát, a "tudás fájáról evett", és nagy nehézségek árán külföldi szakmai rendezvényekre utazott. Arról nem nyilatkozik, hogy ez utólag hogy vált be, megbánta-e, hogy nem a pénzszerzésre fordította az energiáit, hanem holmi okoskodásra meg világmegváltásra. Sajna nem önéletrajz, hanem a pszichiátria története, így többet nem mesél magáról a szerző, hanem otthagyjuk szerencsétlent a hatvanas években lakás és autó nélkül. Ehelyett áttérünk Thomas Szaszra meg a magyar pszichiátria helyzetére, amelynek során nyilvánvalóvá válik, hogy a szerző nem hagyott fel azzal a szokásával, hogy ideológiai bírálatoknak tegye ki magát. Részemről naivan várom, milyen visszhangja lesz a könyvnek, vagyis, hogy lesz-e egyáltalán.

De ez milyen érdekes, hogy emberek képesek feltenni az életüket egy ügyre vagy egy hivatásra, és csak azzal foglalkozni, és nem venni házat meg autót, hanem a szakmáról olvasni és az ideológiákban elmélyedni. Becsvágyból teszik ezt, vagy miért? Ne értsünk félre, nekem is van tudományos érdeklődésem, előszeretettel olvasok szakmai könyveket és járok képzésekre szabadidőmben a saját pénzemből és lakáshitelt ugyan szereztem, autóm sose volt, de én legalább szenvedek emiatt, mert tudok a külvilág létezéséről és hiányzik nagyon a külvilág*. Az autó is, de főleg az erdő, a regényolvasás meg a lekvárfőzés. Van, akinek nem hiányzik a külvilág? Nem szereti annyira? Nem érdekli? Vagy csupán a nemi sztereotípiáról van szó, hogy a férfiaknak muszáj valami maradandót alkotniuk? Igen, azért kérdezek hülyeségeket, meg azért érdekel, mi motiválja a embereket egy komplett szakmai életútra, mert éppenséggel a saját motivációm nem a legfényesebb korszakát éli, ha fogalmazhatunk így. Egyszerűen túl nagy ára van.

*A "külvilág" alatt jelenleg mindent értünk, ami nem pszichiátria, a scifi-akcióhorror-filmektől a flamenco-n át a borsófejtésig.

There are no rules. It's like check-in at an Italian airport.

2011. május 30. 15:22 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Arról beszélek, hogy vajon én meg tudnék-e tanulni dánul*, ha angolul meg tudtam tanulni, de németül nem. A Filozófus azt válaszolja erre, hogy Dániában azért biztos nem ennyire színes és izgalmas. Mennyire igaza van. A hamisítatlan keleteurópai káosz, kaland, dráma, izgalom, műbalhé, rinyálás, rockandroll. Hát igen.

*Dániába mindig keresnek egy csomó pszichiátert, de nem hiszem, hogy meg tudnék tanulni dánul. Vagy hogy meg akarnék.

Tuesday's grey and Wednesday too

2011. május 24. 19:35 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Ma azt mondták a pszichiáterek, hogy én valójában egy szomorú nő vagyok.

Sóhaj.

Vigyetek el innen, vigyetek el

2011. május 23. 15:33 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

A vasárnapi ügyeletem reggelén visszahallottam, hogy egy betegünk szerint inkompetens és gonosz vagyok, ami egy félreértésen alapuló igazságtalanság, este a fejemhez vágták az ápolók, hogy inkompetens és gonosz vagyok, amiért a munkám során nem a nekik tetsző (és akár valóban vitatható) döntést hoztam, a kettő között pedig elolvastam 4 db tudományos cikket arról, hogy a stressz és a negatív érzelmek hogyan rontják az immunrendszerünk működését a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengelyen keresztül.

Hétfő reggel meg azt mondták a pszichiáterek (a Tudós és a Filozófus ezek többnyire), hogy valóban van bennem Gonoszság. Basszus, én meg itt rendes vagyok meg embereknek segítek ahelyett, hogy rég eladtam volna a lelkemet meg anyámét is az ördögnek és a Világ Gonosz Úrnője lennék vagy valami. Nem csoda, hogy állandóan rinyálok.

Well you know we all wanna change the world

2011. május 22. 11:41 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Azt mondta a férjem, hogy szerinte ne írjak a blogomba arról a legendáról, hogy a gyógyszercégek pénzt ajánlanak az orvosoknak gyógyszerbeállításonként, vagy ha mégis írok, akkor számítsak rá, hogy majd felkapja valamelyik nagyobb hírportál, belinkelnek, hogy lám, gyakorló pszichiáter erről ír a blogjában, és akkor ki tudja, miféle bajom lehet. Beperelnek rágalmazásért, aztán írhatok ócska ismeretterjesztő könyveket életem végéig. És akkor még nem beszéltem azokról a dolgokról, amiket magamtól is tudtam, hogy nem fogok beleírni a blogomba.

Hát jól van. Csak hát ez az egész helyzet így annyira szomorú.*

Persze, van jó része is, a fiatal orvosok gondolkodásmódja például egy csomószor még mindig meglepően jó a kérdésről és az is érdekes, hogy miért. De azt se írom le.

*Persze, lehetne azt gondolni, hogy csak irigykedem, mert nekem személyesen még sose ajánlottak pénzt ilyenért, de még utazást se, és idén már tollakat kellett vásárolnom az írószerboltban, mert ide az isten háta mögé még repitollat sem hoznak. Nyilván.

Everyone can say what they want to say it never gets better anyway

2011. május 21. 17:04 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Még azt is mondták pszichiáterek a múlt héten (azon kívül, hogy túl nagyok az anyagi elvárásaim), hogy én nárcisztikus vagyok, meg hogy én konzervatívan öltözködöm*. Ez a(z egyik) hátránya annak, ha az ember pszichiáterekkel dolgozik, a folyamatos visszajelzés meg reflexió, állandóan ilyeneket mondanak, hogy szerintem te ilyen vagy, meg szerintem te olyan vagy. Miért érzik kötelességüknek ezeket mindig közölni? Nem lehetne, hogy szépen megtartják maguknak, vagy megbeszélik a hátam mögött, mint minden normális munkahelyen? Klassz dolog, persze, meg az ember fejlődését segíti az állandó visszajelzés, de napi szinten ezt hallgatni rettenetesen fárasztó.

*Amúgy szerintem nem öltözködöm konzervatívan, 3x annyi Martensem van, mint kosztümöm, arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy sikerült kifejlesztenem magamban némi egészséges nárcizmust.

Csak műveljük kertjeinket

2011. május 19. 22:54 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Azt mondták a pszichiáterek a múltkor ebédnél, hogy csak ne rinyáljak itt a pénz miatt, Magyarországon mindenki így él, örül, ha törleszti a hitelét, és ne a budai menedzser barátaimat vegyem alapul (?). Jól végzett munka mellett állandóan leégve lenni és gürcölni a normális, join the fucking club*. Halál komolyan kezdtem úgy érezni, hogy velem van a baj, lett szakvizsgám meg PhD-m, aztán máris mekkora az arcom, azt képzelem, hogy majd szabadok lesznek a hétvégéim és havonta vehetek új cipőt és még akkor se lesz mínuszban a számlám, vagy micsoda. Hogy vissza kéne venni az elvárásokból. Az élet ilyen, nehéz, igazságtalan, és az egy irreális elvárás, hogy ne így legyen. És inkább örüljek annak, amim van, hogy van hol laknom, olyan munkám van, ami érdekel, férjem, aki szeret, jóval többet utaztam az átlagmagyarnál és csak az egyik szememen van szürkehályog. Méghogy szabad hétvégék meg kertkapcsolat, mit is képzeltem.

Aztán hazamentem és megkérdeztem a férjemet, hogy tényleg nagy-e az arcom és nyugodjak-e bele, de azt mondta, a magyar az egy defetista** társadalom, ne dőljek be nekik.

Nem tudom, mit gondoljak.

*Hey! Join the fucking club, ok!? I thought I was going to be the starting center fielder for the Boston Red Socks. Life sucks, get a fucking helmet, allright?! "I'm not happy. I'm not happy." Nobody's happy, ok!?

**Én nem ismertem ezt a szót, de azt jelenti, hogy kishitű, aki nem hisz a győzelemben.

Csak a szokásos, már meg se lepődünk

2011. május 9. 15:56 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Nagyjából az összeg egyharmadával fogok kevesebbet kapni a tananyagért, mint amennyiről még a múltkor volt szó. Oké.

Idle in the sunshine

2011. május 7. 17:24 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

Pupillatágító szemcsepp után napfényben mászkálni a városban meg egészen valószerűtlen érzés. Iszonyú erős, vakító fehér fényben úszik minden, amitől könnyezik az ember szeme, és mégis valamiért nekem jól esett és felvidított a tény, hogy ilyen erős fény, ennyi fény létezik. Ilyen sok, befogadhatatlanul sok fény. Jó volt. Nem ütött el a villamos sem, és viccesen néz ki az ember szeme a tükörben, az írisz csak egy nagyon vékony kis karika egy hatalmas, fekete kör körül, mint a rajzfilmekben. A retinaleválásom meg van gyógyulva jól, azért látok homályosan, mert szürkehályogom lett a gáztól, amit beletettek anno. Ettől esetleg meg kellene ijedni, én azért nem ijedtem meg, mert már a műtét másnapján mondta ezt a szemész és felvilágosított az összes várható következményről, másrészt már mindenfélétől aggódtam, hogy hátha valami sokkal rosszabb, súlyosabb, veszélyesebb dolog miatt látok homályosan, harmadrészt meg már teljesen megszoktam, hogy homályosan látok. Egyszer a távoli jövőben, ha nagyon rossz lesz, meg kell műteni, de majd csak sokára, és az egy tízperces műtét.

Meg még az van, hogy állandóan dolgozom mindenfélét, tananyagot írok, előadást írok, előadok, pszichoterápiázok, gyógyszerelek, oktatok, cikkeket olvasok, cikket írok, munkaidőben és utána, és azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy mi is történt tulajdonképpen velem, miért szenvedek ennyire. Nekem van egy teherbírásom és vannak dolgok, amiket szeretek csinálni, és ez mind olyan, az összes munkáim jelentős részét szeretem. Régen utáltam előadni szociális fóbiám miatt, de már ez is elmúlt egy kulcsélmény kapcsán. És emlékszem, hogy régen is sokat dolgoztam, például volt az az időszak, amikor a Zichy Jenő utcában laktam, és a kórházból elmentem a mellékállásomba munkavállalókat interjúzni, hogy nem bolondok-e, utána pedig hazamentem labordiagnosztikai kézikönyvet fordítani, és nem szenvedtem ennyire, miért szenvedek akkor most? Sajnos, az a prózai tény a megoldás, hogy nem lett pénzem. A huszonéves koromban úgy fordítottam a laborkönyvet, hogy abból a pénzből majd elutazom a Boardos Fiúval Indiába, más kérdés, hogy erre nem került sor, de Jutalomért dolgoztam. Pozitív megerősítésért. Jelen pillanatban azért dolgozom, hogy a tizenöt éve mínuszban lévő folyószámlaegyenlegemet nullára felhozzam és a lyukakat betömjem. Tudom, hogy a munkáim eredményeként emberek néha jobban érzik magukat, vagy más emberek megdicsérnek, van kajám meg van hol laknom, de ha valamelyik hónapban (ilyen volt a múlt hónap) kicsit nem figyelek oda a ruhavásárlási szokásaimra (mert vettem egy trikót, egy leárazatlan promod nadrágot és egy deichmann cipőt), akkor megint visszacsúszunk a mínuszba. Negatív megerősítésért. Tudjátok, mint a heroin, eleinte örömet okoz, később meg már azért használjuk, hogy enyhítse az elvonási tüneteket. A munkám eredményeként sosem lesz pénzem, és ahhoz képest, amennyit dolgozom és amilyen minőségű munkát végzek, ezt igazságtalanságnak érzem és folyamatosan dühös vagyok miatta. Szóval nem, nem feltétlenül a sima túlterheltség miatt vagyok lestrapált és idegbeteg, hanem a dühöngés miatt: hogy miközben csinálom a ppt diákat vagy olvasom a cikket vagy az akármit, az engem érő igazságtalanság miatt frusztrálódom. Nem tudok úgy dolgozni, hogy csak élvezzem, mert folyamatosan ott van az a gondolat, hogy hiábavaló és felesleges és eredménytelen a fáradozásom. Nem rinyálásból mondom, úgysem tudtok segíteni, csak mostanában ezen gondolkodtam. Hogy miért különbözik a fiatalkori sok munkám a jelenlegi sok munkámtól. Nem tudom, mi a megoldás erre. Illetve, nyilván két megoldás merül fel, az egyik, hogy külföldre költözünk, ahol adnak pénzt, a másik, hogy veszek egy biciklit és biciklivel fogok járni dolgozni a Dunaparton és idén nyáron attól lesz jobb az életminőségem. Anyukámat már ráállítottam, hogy szerezzen nekem Sopronban használt biciklit, mert vidéken olcsóbb.

Hát ezek voltak, ma meg kimentem a reptérre a Húgom elé, és meggypálinkát ittunk délben a totál összegraffitizett és koszos 93-as buszon befele, és ezért ma még nem haladtam semmit se a munkámmal, de ne essünk kétségbe.

Legjobb gyógyszer a nevetés

2011. május 1. 10:41 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka

És még azt is mondta az egyik nővér a pszichiátrián, hogy ő olvasta, hogy évente 1072-szer kell sírni (asszem. ezervalamennyi volt, a pontos számra nem esküszöm). Nem emlékezett, hol olvasta, ilyen ezoterikusfilozófia-szakirodalomban szokott elmélyedni, gondolom, valahol ott. Mondtam neki, hogy dehát basszus, az napi 2-3 sírás, de azt mondta, igen, nem tévedés, napi 2-3-szor kell sírni, mert az megtisztítja a lelket.

Én naponta átlagosan 8-10-szer nevetek hangosan, és legszarabb időszakaimban se sírtam hetente-kéthetente egynél többször, és látjátok, hova vezet ez, egyre többet dolgozom, egyre kevesebb pénzem van, egyre boldogtalanabb vagyok emiatt. A sok röhögés, az lesz a vesztem, tutira. A múltkor már majdnem sírtam a munkahelyemen, amikor kiderült, hogy hányan fogunk dolgozni nyáron az osztályon, de nem vitt rá a lélek sajnos, pedig kíváncsi lettem volna a hatékonyságára. Ültem ott négy kollégával körülvéve, és lepörgettem magamban, hogy elkezdek sírni, zsepi van nálam, ezek majd döbbenten néznek, jó, valamit mondanak a nyári beosztásra, majd elkezdenek azon agyalni, hogy vajon az isoldénak mi baja van, soha nem szokott ilyen lenni, biztos valami Magánéleti Probléma, és két nap múlva attól fog zengeni a ház, hogy csal a férjem, ezért elkezdtem inni és nyugtatózni, amitől meg elvetéltem*, és akkor úgy döntöttem, ennyit nem ér meg nekem az ügy.

*Nem vagyok terhes, csak azt is szokták pletykálni.

Főleg lovak

2011. április 30. 13:01 - címkék és kategóriák: Munka Emberek

Személyzet, én, pszichiátria, nővérszoba, tegnap (április 29.) ebédidő táján.

Nővér: - A fiam meg jelentkezett karateversenyre, az a baj, azok mindig egész naposak, csomót kell várni, mire sorra kerül, és addig ott kell ülni, nézni a többieket.
Takarítónő: - (nem értem, mit mond, mert hangos a kávéfőző)
Nővér: - Azt hiszem, délelőtt 11-kor kezdődik.
Takarítónő: - Akkor az már megy is, el is kezdték, már fél 12. Biztos nagyon izgalmas pedig, jó lenne látni.
Nővér: - Ja, meg nagyon érdekesek a ruhák is.
isolde: - Azok egyformák, nem?
Nővér: - De azok a szép egyenruhák!
Takarítónő: - Meg azok a szép lovak, a felvonulás!
isolde (lovak?)
Nővér: - Gondolom, fél London le van zárva miatta.
isolde (kissé zavarodottan): - Még a fiad karateversenyéről beszélgetünk?

Én nem ilyen lovat akarok, anyám

2011. április 13. 23:01 - címkék és kategóriák: Munka

Ahelyett, hogy kiszabadulnék, inkább csak minden mozdulattal egyre jobban belegabalyodom a Rendszerbe.

Happiness comes in small doses folks

2011. április 1. 9:38 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka Kaja

Először is, bementem reggel dolgozni, és közölték, hogy többet nem lesz kávé az osztályon, mármint az a fajta rendszer, hogy beadunk pénzt a közösbe, abból veszünk kávét, amit a presszó típusú géppel megfőzünk, az megszűnik, aki akar, hozzon be magának nescafét és melegítsen vizet és igya azt, ettől teljesen kiborultam, és könnybe lábadt szemmel közöltem, hogy én akkor nem fogok ide bejárni, mert azt nem várhatják tőlem, hogy bejárjak egy olyan helyre reggelente, éveken át, ahol nincsen kávé és bár vészhelyzetekben nagy segítség tud lenni a nescafé 3 az egyben, azért azt nem gondoljuk komolyan, hogy életvitelszerűen fogyasszam. Úgy eldöntötték nélkülem, hogy meg sem kérdeztek. Halál komolyan megfordult a fejemben, hogy átkérem magam másik osztályra, ha itt ilyen team van, akik még a kávéban sem tudnak megegyezni. Mindegy, ezt előadtam drámaian, akkor megegyeztek egy alternatív megoldásban, úgyhogy egyelőre lesz kávé. Nem, nem gondolom, hogy ebben bármi kóros lenne, az ember ragaszkodjon az élet apró örömeihez, ami esetemben normális kávé reggelente. Ööö, két normális kávé, mert egyet iszom otthon, egyet bent. És persze, kibírtam volna, ha megszűnne a benti kávé, mindazonáltal ne legyenek illúzióink, onnantól nem lettem volna kedves azokkal, akik ezt tették velem.

Másodszor meg írtak az Illytől, hogy lehet, hogy küldenek egy Francis Francis X7-est, persze, csak egy hétre kipróbálásra, but still. Gyanítom, hogy ez ugyanaz a trükk, amikor a dealeredtől megkapod az első adagot ingyen, utána úgyis kialakul az olyan mértékű sóvárgás, hogy megveszed magadnak az anyagot akármennyiért. Persze, elképzelhető, hogy túl sokat foglalkoztam az addikciók szakirodalmával az utóbbi napokban, de azért magamat ismerve gondolhatjuk, mekkora sírás lesz a vége, amikor majd vissza kell adni. Kivéve persze, ha nem tetszik, végülis még csak képen láttam. Meglátjuk.

További nehézsége az életnek, hogy nem lehet sós uborkát kapni, mégiscsak meg kellett volna vennem Bécsben a piacon, és így mit fogok adni a bloggereknek, amikor jönnek hozzánk nyolcvanas évekbeli grúz scifiparódiát nézni? Sajnos nem lehet kapni jó uborkát sem, mert nem most van az uborkaszezon, így el sem tudom készíteni, bár egyszerű. Hogyan fogunk így sós uborkát harapni a vodkához a keleteurópai panelrengetegben. És gondoltam még, hogy csinálok grúz töltött lepényt, azaz hacsapurit, de kiderült, hogy ez az az étel, amit még chiliesvanilia is elrontott, ráadásul egy egyszerű étel, én pedig sosem tudtam egyszerű ételeket elkészíteni, emlékezzünk csak a sztrapacskámra. Mindegy, max kapnak sonkás zsömlét, az még megy.

A szokásos hétköznapi kalandjaim

2011. március 20. 19:23 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka Emberek

Pénteken felébredtem a munkahelyemen ügyelet után, elmentem zumbára az edzőterembe, aztán konzíliumba a város másik végébe, ahová még előző nap hívtak, de abba a napba nem fért volna bele, aztán visszamentem a munkahelyemre megtartani egy olyan oktatást, amiért fizetnek, aztán hazamentem, összeszedtem a ruhákat, ismét visszamentem a munkahelyemre felvenni egy tesztet a kutatásba egy kontroll személlyel, akiről kiderült, hogy ismerem és anno együtt jártunk az Írókörbe, aztán elmentem Zsuzsi nénihez ruhákat cserélgetni, ahol kaptam sört, mézes mogyorót, csokis kekszet, két klassz gatyát, amilyet mindig is szerettem volna, meg alie táskáját, meg egy zakót, meg egy felsőt, meg egy övet, meg egy színes szoknyát Goából, és kevesebb ruhát hoztam el, mint amennyit vittem, és ez jó.

Másnap meg a táncművészeti főiskola tanára tartott nekünk Skinner releasing órát a mozgásterápiás képzés keretében, aztán megbetegedtem szerintem caliciban és betegen fetrengtem otthon. Ma meg már sokkal jobban voltam, de csak annyira, hogy befessem a hajamat és rávegyem a férjemet, hogy vágja le, meg végezzek némi házimunkát, meg egyek egy kis ropit, meg írjam a blogomat.

Miért nem haladtam az elmúlt három napban a megírandó könyvfejezettel című bejegyzésünket olvasták.

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb