Get a life

Voltam a boltban, nézegettem a különös dolgokat, megláttam a Créme fraiche-t, és eszembe jutott, hogy egyszer olvastam Domestic Goddessnél, hogy ilyet ken a szendvicsre, csak nem tudtam, mi az*. Úgyhogy meg is vettem (bár továbbra sem tudtam, mi az, a tejtermékeknél volt, abból meg nagy baj nem lehet) és most ezt a szendvicset eszem, nyami. Csak egyet akartam enni eredetileg...

Közben az ágyszámlistán stresszelek, mert ugye egyáltalán nem mindegy. Mondjuk a Molnár Lajos szerint munkaerőhiány van az egészségügyben, úgyhogy nem gáz, hogy 1500 orvos veszíti el a állását, mert úgyis van 2500 üres hely. Csak nekem az a gyanúm, hogy az 1500-nak egy jelentős hányada Budapesten él és pszichiáter, a 2500-nak meg egy jelentős hányada háziorvos vagy kórboncnok valahol vidéken, de ez nyilván csak paranoia a részemről, és persze mindenkit át lehet képezni, jó pap holtig. Szóval, ja, ez egy politikamentes blog, csak vicces volt, ahogy itt mindenki nyugisan szegmentálta az agyat, meg beszélgettem egy gyerekpszichiáterrel a kutatásáról (pszichózisra nagyobb rizikójú gyerekek követéses MR- és neuropszichológiai vizsgálata, bele is kötöttem a neuropszichológia részbe :), meg egy gyönyörű, szőke matematikuslánnyal az ő kutatásáról (mindig is lenyűgöztek a kiemelkedő matematikus aggyal bíró dögös fiatal nők), és közben ötpercenként frissítgettem az egészségügyi minisztérium honlapját szorongva, nem mintha most sokkal okosabb lennék.

Meg még az volt, hogy vettem a koleszos nénitől zsetont a mosógépbe, most vannak bent a ruháim. Ja, és ma lesz House a tévében, kíváncsian várom, melyik évad megy itt. Kaland az élet.

* itt elmondják.

Sex Pistols, Tesla, színes agyak

Szóval. Van először is az MRI, erre ne vesztegessünk sok szót, ez egy képalkotó módszer, olyan, mint a röntgen, csak mágneses mezővel működik (a mágneses mezőben a protonok spinjei beállnak egyformán, utána kitérítjük őket, kitérnek, de a különböző szövetekben nem egyformán; majd relaxálódnak, nem egyforma idő alatt, ezt mérjük és ebből lesz a kép). Ősrégi technika, annyi idős, mint én. Itt egy jó összefoglaló. Az MR-képen a lágy szövetek, mint pl az agy sokkal, de sokkal részletesebben látszanak, mint más képalkotókkal.
Az agy szürkeállományból és fehérállományból áll, előbbit agykéregnek szeretjük hívni, utóbbiban futnak a kéreg különböző területeit összekötő idegrostok. Azt, hogy milyen idegrostok miket kötnek össze, eddig csak és kizárólag boncolásból lehetett megtudni.
Később (2002 körül) feltalálták a DTI-t (ejtsd: Diffusion Tensor Imaging). Szellemesen egyszerű megoldás, ami a részecskék Brown-mozgásán és persze az MR-en alapul.
A fickó, aki nekem elmagyarázta, itt be szokott tenni egy Sex Pistols videót. Egyrészt azért, hogy a hallgatóság picit felébredjen, másrészt mivel a pogó nevű "táncstílus" szerinte remekül demonstrálja a Brown-mozgást: a részecskék mozognak, neki-nekiütődnek egymásnak, ezáltal a szám végére esetleg a terem ellenkező végében kötnek ki, pedig végig azt hitték, hogy egy helyben ugrálnak.
A vízmolekulák is ezt csinálják az agyunkban. Azzal a különbséggel, hogy a fehérállományban nem tudnak akármerre pogózni, mert az idegrostok nekik hosszú folyosókat jelentenek, amin csak nehezen tudnak átjutni. Képzeljünk egy keskeny, alacsony mennyezetű, hosszú folyosóban pogózó tömeget: főleg a folyosó két vége felé fognak mozogni, mivel arra nagyobb a tér.
Akkor már tényleg csak annyi, hogy a jó kis régi MR-gépünkkel bemérjük a nem minden irányba, hanem csak egy irányba mozgó vízmolekulákat, az útjukat összekötjük, megvan az idegpálya. (Tényleg csak egy kicsit bonyolultabb ennél, bővebben itt.)
Itt van két szép kép is (a többi részt leretusálták a képről, hogy csak a látni kívánt rostok látszódjanak)

Szépek ugye? De hogy melyik idegpálya merre megy, azt azért nagyjából eddig is tudtuk a boncolási adatokból (persze, ok, az nem ilyen gyönyörű volt, hanem ronda hullaszagú). Diagnosztikára nem való, kutatásra mondjuk jó, de még ott se teljesen biztos, hogy tényleg hasznos.
Ezért itt most egy olyan módszeren dolgoznak, amikor az idegpályákat működés közben tudjuk ábrázolni. Mert olyan betegségek nincsenek, ahol mondjuk hiányoznak az idegrostok; de olyanok már vannak, hogy ott van ugyan a fehérállományban az összes hardware, csak nem működik rendesen. Ezt a módszert funkcionális DTI-nek nevezték el, és annyira új, hogy még le sem közölték. Lényeg, hogy megvizsgáltak vele embereket, miközben csiklandozták a jobb tenyerüket - ekkor az érzőkéreg jobb tenyérnek megfelelő helyén végződő rostok aktiválódtak, meg egy kicsit a frontális lebeny (itt a figyelem helye van). Lám, lám. Aztán megnéztek embereket úgy is, hogy azok néztek valami képet, akkor meg a látókéregbe tartó rostok.
Hát szerintem ez lenyűgöző. Alig várom, hogy skizofrén betegeket is megnézzenek, és bebizonyosodjon, hogy tényleg az a baj, hogy rosszul kommunikálnak egymással az agyterületeik (lásd még: diszkonnekciós hipotézis). Meg vagyok hatódva, hogy az a fickó magyarázta el nekem, aki kitalálta.

Life indeed can be fun

Ülök, nézem a monitort, szegmentálom az agyat, a Life szól a rádióból. Bejön egy vékony, szőke kiscsaj, olyan, amilyenek mifelénk a plázákban teremnek. Pamutharisnya, farmer miniszoknya, bongyor haj, vigyor, azt mondja: - Képzeljétek, ma megjelent az első cikkem!
Többiek: - Hol?
Kiscsaj: - Az Archivesban!*
Elájulok mindjárt.

*Az egyik legrangosabb nemzetközi pszichiátriai szaklap, enyhén szólva nehéz belekerülni. 

Csontok, agyak, Szegény Dzsoni

Elfáradtam jól. Mi is volt... tegnap sétáltam a városban jó csomót, mert sütött a nap és azt gyorsan ki kell használni. (Megbízható források szerint ha délelőtt süt a nap, akkor délután esni fog és fordítva - eddig bejött.) Este meg megnéztem egy Bones-részt, ez olyan sorozat, amit otthon nem néztünk, de tetszett, bár kicsit egyszerű volt a sztori (egy igazságügyi antropológiával - értsd: áldozatok csontjai - foglalkozó csajról szól, aki besegít néha az FBI-nak nyomozni, kissé antiszociális karakter, de helyes).
Ma meg gyakoroltam az agyszínezést (= a digitális MRI-képek szegmenációját), és elmagyarázta nekem René a kettő posttal ezelőtt említett dolgot, ami rendesen science-fiction és nagyon lelkesedtem. Majd írok róla, ha lesz kedvem.
Különben szívem szerint főként rinyálnék, hogy mennyire hiányzik a férjem, és milyen szörnyű, hogy régen hogy szerettem egyedül utazni és erre tessék, megöregedtem, "vége a szabadságomnak", ahogy Szegény Dzsoni mondta a Szegény Dzsoni és Árnika ide vonatkozó részében*. De asszem ez lelkizés és nem való ebbe a blogba, úgyhogy csupán a történeti hűség kedvéért említem.

 

* Akár akarta szegény Dzsoni, akár nem, be kellett látnia, hogy beleszeretett Árnikába. Árnika nélkül most már fakó lenne a világ, ellenségesek az erdők, szomorkásak a vándorlások, és a nagy kék égbolt is olyan lenne Árnika nélkül, mint egy jéghideg üvegbura. "Vége a szabadságodnak, Dzsoni!" - nyögte szegény Dzsoni.
- Azért vége a szabadságának, mert beleszeretett Árnikába?
- Igen, szegény Dzsoni úgy gondolja.
- És miért vége a szabadságának?
- Mert most már nem kódoroghat a vakvilágban, most már törődnie kell Árnikával. Felelősséggel tartozik érte.
- Miért? Ha kedve támad szegény Dzsoninak a vakvilágban kódorogni, Árnika biztos elengedi.
- Én is azt hiszem, hogy el. De gondold meg, egyszer szegény Dzsoninak éppen kódorogni lenne kedve, Árnika meg megbetegedne. Akkor aztán otthon kéne maradnia, hogy Árnikát ápolgassa, gyógyítgassa, szeretgesse.
- De ha Árnika megbetegedne, akkor már szegény Dzsoninak nem kódorogni volna kedve, hanem arra, hogy otthon maradjon, és Árnikát ápolgassa, gyógyítgassa, szeretgesse. Nem igaz?
- Mondasz valamit.
- Na látod. Akkor szegény Dzsoni most is a világ legszabadabb embere.
- Várjunk egy kicsit, majd talán rájön ő is.

Beilleszkedtem

...legalábbis lett wifi a szobámban, kisütött a nap, találtam szupermarketet (mondjuk kicsit fura, van vagy húszféle mogyoróvaj és kettőféle ásványvíz, bizonyára csapvizet isznak a hollandok). És voltam a kórházban, ami basszus.... úgy néz ki, mint valamelyik amerikai kórházsorozatban, mondjuk a House-ban vagy a Scrubsban, nagyon nagy, szép és modern. Kék, fehér és pink színű, van benne több kávézó, és egy virágbolt, ahol vettem magamnak cserepes növényt (hogy legyen rajtam kívül még valaki a szobámban, akiben van citrátkör) (van egyáltalán a növényben? asszem, van). Találkoztam a virágboltban egy virgonc öreg nénivel, akinek éppen folyt az infúzió, és az állványt engedelmesen maga után húzva nézegette a broméliákat.

Megmutatták, miket fogok csinálni, első körben MR-képeket* színezek kb. mint egy színezőben, csak olyan nehéz megtanulni, hogy az maga pár hét lesz, ráadásul linux alatt fut, én pedig rendes windowson-pasziánszozó átlag női felhasználó vagyok. Egy idősebb, ám annál lelkesebb kutatónő elmondta nekem az elméleti hátteret, aztán Hugó, a fizikus elmondta az MR-képek digitális feldolgozásának fizikai hátterét is, ő nagyon vicces, mert pont úgy néz ki, mint egy fizikus: kopasz, vékony, szemüveges, a szobájában két asztalon két hipermodernnek tűnő computer és pár száz, ceruzával rajzolt érthetetlen képleteket és grafikonokat tartalmazó A4-es lap szép összevisszaságban. A könyvespolcán pedig nem volt más, mint egy db háromkötetes holland-angol szótár és egy üveg asztali rozé bor. Minden tudás a fejében van nyilván. Tetszett.

Mi is volt még... a helyiek mind jó fejek voltak, a kávéjuk rossz, ebédre furcsa dolgokat esznek, pl. elvettem egy fasírtnak látszó valamit és belül rizsből volt, de van saláta, gyümölcs és joghurt is, ami a mi menzánkon még sohasem fordult elő.

A környék, ahol lakom egy koleszban, pont úgy néz ki, mint Anglia, vagyis egyforma fehér szegélyes vöröstéglás házak hosszú sorban, néha egy park, borús idő. Durva, hogy az ablakokon nincs függöny, az én szobámnak pedig az egyik fala végig ablak. Ez a protestáns időkből maradt hagyomány, akkor azért vezették be, hogy mindenki tisztességes, puritán életet éljen, és nehogy titokban fényűzően rendezze be otthonát. Nem értem, hogy vehették be a holland feleségek ezt a dumát, de úgy tűnik, bevették. "Drágám, ideadnád a távcsövemet, muszáj csekkolnom, hogy a szomszéd jócsaj nem vett-e valami drága bútort tegnap óta." A mai modern időkben egyébként sötétítőfüggöny már van, de állítólag nem illik behúzni, ha elmész hazulról. Az is fura, hogy a szobámban van egy konyhasarok hűtővel, mosogatóval és konyhaszekrény edényekkel, viszont a vécé és a tusoló közös és a folyosón van. Mégiscsak az intimitás iránti érzékükkel lehet itt a probléma.

* Ha valakiben esetleg az a kép élt volna a pszichiátriáról, hogy szemüveges, nagyszakállú, idősebb úriemberek ábrándoznak a díványon pihegő hisztériás menyecske mellett az orális fixációról, azt ki kell ábrándítanom. Hétfőn találkozom R-rel, aki megmutatja, hogyan lehet az agy fehérállományában futó idegrostokat ingerületátvitel közben MR-scan alapján digitálisan 3D-modellezni. Vagy valami ilyesmit.

 

 

Süti, utólag

Egyébként a legjobb az utazás előtti utolsó munkanapom volt, teljesen olyan volt, mintha szülinapom lett volna, lépten-nyomon mindenki jókat kívánt és puszikat adott, és volt süti is, amit én sütöttem meg a főnököm neje. (Nem együtt, ez két külön süti). Csodálkoztam, hogy így szeretnek, de tényleg.

Visszatérve a sütire, elmondom, mit kell csinálni abban az esetben, ha nagyon kevés időnk van, de az élet úgy hozza, hogy mégis sütni kell. Stalh Juditból van, némi továbbfejlesztéssel.
1. Bekapcsoljuk a sütőt.
2. Nagy edénybe forró vizet teszünk fel forrni, fölé kis edénybe 8 dkg Lindt narancsos étcsokoládét teszünk, ami a gőz felett felolvad. (Nyugi, ez a legdrágább és a legbonyolultabb lépés). Eredetileg sima étcsokiból plusz reszelt narancshéjból van, de ez nagyságrendekkel finomabb, valamint kinek van kedve narancshéjat reszelni.
3. 5 dkg darált diót összekeverünk fél evőkanál liszttel. Ha nincs kedvünk darálni/ allergiásak vagyunk a dióra, a kereskedelemben kapható szeletelt mandula egy kicsit összetörve még finomabb. Késhegynyi chilit teszünk bele, ha félünk tőle, nem muszáj.
4. Felverünk egy tojásfehérjét habbá, beleteszünk egy evőkanál cukrot.
5. A habhoz keverjük a diós lisztet és a megolvadt csokit.
6. Kávéskanálnyi kis kupacokat rakunk a tepsibe, 15-20 jön ki, és tíz percig sütjük, de semmiképp sem tovább.

Az egész procedúra nem több húsz percnél, és ha tényleg jó csokit használtunk, akkor nagyon-nagyon finom. Persze, ajánlatosabb mindjárt két adaggal sütni.

Készülődöm

A Főnököm pl kifejtette tegnap, hogy mivel nem akarja, hogy elmenjek (jó munkaerő vagyok), ezért megpróbálta elintézni, hogy tartsák vissza az ösztöndíjamat, hogy szívassanak a szabadságengedéllyel, hogy hibás laptopot ajanak nekem, és hogy a fogorvos ne fejezze be a fogamat, hátha meggondolom magam. Mivel nem hátráltam meg, ezért végül az időjáráshoz nyúlt, hátha havas esőben nem száll fel a gép, de mondtam neki, hogy a kocka el van vetve, már nem fordulhatok vissza, akármi van. Úgyhogy mára kisütött a nap, a laptopomról kiderült, hogy nem is a gépnek volt a baja, csak a belehelyezett plusz memóriának, a fogamat nem kell kihúzni, a szabadságengedélyt pedig sikerült leadnom tegnap fél órával a munkaidő befejezte után. Hiányozni fognak a kollégáim, beleértve a két jelenlegi főnökömet is, akik az eddigi pályafutásom során a legjobbak voltak, valamint a kutatócsoportunkat, meg a betegeim közül is néhány.
Elsősorban persze a férjem fog hiányozni, aztán sorrendben a húgom, a barátaim, a mozgáscsoportom, a kedvenc sorozataim, a kedvenc phD kurzusom, a könyveim (a puszta jelenlétük), a növényeim, és a kávéfőzőm. Mondjuk, a kávéfőzőt lehet, hogy előbbre kellett volna venni.
Mekkora mázli, hogy ez nem húsz évvel ezelőtt történik, mert ha internet sem lenne, akkor lennék igazán bajban.

Hírnév & vagyon

Nem is meséltem, hogy teljesült egyik gyermekkori álmom.
Mindig híres akartam lenni ugyanis, de nem olyan szimplán híres, mint a Paris Hilton, hanem hogy apróságokban éljen tovább a nevem. Volt egy példaképem is az egyetemen, a Csilla. A Csilláról a mi időnkben már senki sem tudta, kicsoda*, csak annyit, hogy a múlt homályába vésző időkben phD hallgató volt a biokémia intézetben, és hogy ráérő idejében kidolgozta a biokémia szigorlati tételeket. Ezekkel a tételekkel az volt a nehézség, hogy nagyon sok volt belőlük, elenyésző részük volt benne a könyvben, a többit előadáson mondták, oda meg ugye ki jár be. Szóval a Csillatételek évek óta közkézen forogtak, látszott rajtuk, hogy huszonötödjére lettek továbbfénymásolva, de használhatóak voltak és mindenki abból tanult. És a legenda: állítólag régebben valamivel több biokémia tétel volt, és volt 3-4, amiket a Csilla nem dolgozott ki. Ezeket aztán gondolom soha senki nem tudta, vagy más oka volt, nem tudom, lényeg, hogy a Csillatételekben nem szereplő tételeket a biokémia intézet eltávolította a tételsorból.
Mondanom sem kell, hogy anno kidolgoztam a pszichiátria tételeket, és akkoriban a fél évfolyam abból tanult, de nyilván nem hasonlíthatjuk össze a pszichiátriát a biokémiával. Mármint vizsganehézségben biztosan nem.
Aztán van még egy olyan teljesületlen álmom, hogy szerepeljek egy filmben, de nem akármilyenben, konkrétan azt szeretném, ha lenne egy kis statisztaszerepem egy általam nagyra értékelt filmben, olyasmire gondolok, mint "Lány a benzinkútnál" egy Veronica Mars epizódban, vagy "dead soldier 8." valamelyik Alien-filmben.
De nem a beteljesületlen álmaimról akartam beszélni, hanem arról, hogy a kórházunk büféjében elneveztek rólam egy kávét. Általában mindenki máshogy kéri a kávéját, az enyém a kétdecis tejeskávé két édesítővel. És az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy a kollégáim, ha a fenti kávét kérik, akkor azt mondják, hogy egy {isolde**}-kávét kérek. A büfésnő pedig tudja, mi az, és adja. Hát nem fantasztikus? Mindig is szerettem volna, ha kávét neveznek el rólam. Ha én már rég nem leszek az élők sorában és gaz lepi be a sírhelyemet, a nevem majd tovább él egy kávéban...

* Valójában volt olyan idősebb ismerősöm, aki állította, hogy Csilla az ő évfolyamtársa volt. Persze, nekem meg Angelina Jolie az anyám.
**A valódi nevem szerepel itt.

Lándzsás útifű

Semmi izgi, beteg vagyok, szedek antibiotikumot, gőzölök kamillateával meg minden. Ginzeng, C-vitamin, lándzsás útifű szirup, kétféle orrcsepp, 100%narancslé, Ca-pezsgőtabletta. Nem bízom a véletlenre, ügyelek is közben, ami köztudottan gyógyhatású. Ma meg asszem megdicsért a Főnököm (bár nála nem lehet igazán tudni, legalábbis velem már előfordult, hogy húszperces beszélgetés után úgy jöttem ki tőle, hogy fogalmam sem volt, hogy akkor most megdicsért vagy lecseszett.) Meg közelgő külföldi utamra célozva azt mondta: "nahát, mire visszajön, már meglesznek az ágyszámok!" (ti. hogy melyik kórház milyen ágyszámmal működik majd az új rendszerben), kb olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, addigra már kinyílik az orgona - nagyon aranyos volt. Az jutott eszembe, amikor Kislánnyal voltunk a phD kongresszuson, nézegettük a posztereket, és az egyik a Beavatásról szólt, vagyis arról a pillanatról, amikor a fonendoszkóppal mindenki lába alatt szerencsétlenkedő egyetemistából egy misztikus pillanat alatt Orvos válik. És így szóba jött (mert a poszter nem definiálta világosan), hogy pontosan mit is értünk beavatáson, az államvizsgát, vagy az első munkanapot, vagy amikor felveszed az első beteget, vagy amikor kiírod az első beteget, vagy az első ügyelet? Kislány szerint az, amikor megérted, hogy a TVK nem azt jelenti, hogy teljes vaskötő kapacitás*, hanem hogy teljesítmény volumenkorlát**. Na jó, ez ilyen belső poén. És igen, van küszöbön álló külföldi utam, de too much I already told.

*Egy laboreredmény, ami azt mutatja, mennyire súlyos vashiányban szenved a beteg.
**Egy olyan fogalom, ami nagy szerepet játszik egészségügyi intézmények oep-finanszírozásában. Kb azt jelenti, hogy az előre kiszabott teljesítményterv feletti teljesítményt már nem fizeti az oep.

Félelem és reszketés

Legszívesebben persze az egészségügyről írnék, annak helyzetéről, meg hogy milyen innen a vizitdíj meg az ágyszámcsökkentés, meg hogy mit gondolok én és mit a főnököm, de több okból nem teszem. Elégedjünk meg annyival, hogy orvosi tanulmányaim és humán érdeklődésem ellenére csak ma jöttem rá arra a nyelvfejlődési evidenciára, hogy az orvosi recepten szereplő "vény" szócska az "orvosi rendelvény" kifejezés rövidítése.

Egyébként jó hírek is vannak, leadtam az esszéimet, így megvan a félévem a phD-képzésben. (Remélhetőleg, hacsak nem dobja vissza remekművemet a Mester, de talán nem.) Leadtam az esetismertetéseimet a pszichoterapeuta-képzésbe, holnap pedig vizsgázom ugyanebből. Már csak 3 cikkel vagyok elmaradva, amelyek közül kettőnek egy-egy fejezetét írom (illetve nem írom), a harmadikat pedig teljes egészében. Szóval zsúfolt február elé nézünk. Hogy márciustól mi lesz, azt meg nem akarom elkiabálni, majd szólok, ha már.*

És végül az elengedhetetlen nyafogás: a gyökérkezelés alatt álló fogamról kiderült, hogy korona kell rá, ehhez be kell tömni a mellette lévőt, vagyis még egy csomószor kell mennem, és harminc-negyvenezer forintra kell számítanom. (ami szerintem még így is kedvezményes ár). Hiába, a fogorvosokkal nem lehet packázni. Mindemellett meg is fáztam, a klasszikus torokfájás-köhögés-orrfolyás, amit a klasszikus cetebe-lándzsás útifű kombinációval gyógyítok (többnyire két napig bírom az efféle népigyógyászatot, és ha addig nem múlik el, akkor elkezdek széles spektrumú antibiotikumért rinyálni). De legalább a téli depresszióm elmúlt, hála a ginzengnek és a globális felmelegedésnek. Azért ha valaki Thaiföldön van, hozhatna nekem ginger tea-t, mert a Culinaris-os csávó még mindig nem volt képes beszerezni.

* Nem, nem vagyok terhes.

Dream a little dream

Ma kivettem a hétvégi ügyeletért járó szabadnapot, és itthon takarítok, vagyis még nem kezdtem el, inkább rinyálok az egészségügy miatt. Pénteken volt céges karácsonyi bulink, amin szemmel láthatóan mindenki a vesztét érezte, és ezen csak átmenetileg segített a Goddess-féle brownie (átmenetileg tényleg segített, Kislány még egy görbét is rajzolt a szerotoninszintjéről). Akármennyire is erőlködtünk, végig jelen volt valami pálinka-mellett-búsulva-mulatós hangulat, hazafelé úton pedig már tényleg kénytelen voltam azon elgondolkodni, hogy vajon mihez értek még. Mert elképzelhető, hogy kórházunkat ugyan nem zárják be, de annyival kevesebb pénz lesz, hogy nem kell majd ennyi ember; és ha - soha ne történjen meg, de készüljünk fel az atomcsapásra - én leszek az, aki nem kell, akkor nyilván nem tudok majd elmenni másik kórházba, mert azokat bezárták vagy szintén most csökkentették a létszámot. Magánrendelni nem tudok, mert nincs még szakvizsgám, más meg nem nagyon jut eszembe, amit orvosi diplomával kezdeni lehetne. Szóval hazafelé az éjszakai buszon szépen végiggondoltam, hogy mire lennék alkalmas, és arra jutottam, hogy pánikra semmi ok, tudok jól angolul (tényleg), németül (papíron), remek problémamegoldó szkillekkel rendelkezem (tényleg), gyorsan gépelek és jó kávét főzök, valamint csak hagyott rajtam valami nyomot a többéves pszichiátriai munka, sajátélmény, önismeret, tehát elmehetek titkárnőnek, fordítónak, vagy trénernek (utóbbi mondjuk szerintem nagy maffia, nem biztos, hogy be tudnék kerülni). Végső esetben mehetnék gyógyszerügynöknek is, de azt annyira nem élvezném, másrészt meg biztos az összes állástalan orvos odacsődül. És amíg nem találok munkát, mert rögtön biztos nem találok, addig írok egy könyvet. És még húgom javaslata is eszembe jutott, aki szerint menjek Londonba, közelebb van, mint Sopron, majd hétvégenként hazajárok, csak az a baj, ehhez se ártana szakvizsga.
Ezt így szépen végiggondoltam, és rájöttem, hogy ezekkel mindaz a baj, hogy nem lesz szakvizsgám, és nagyon nehéz lesz utána visszajutni az egészségügybe, ha már az ember egyszer kikerült belőle, én pedig azért inkább ezt szeretném csinálni hosszú távon. Közben hazaértem, ittam csomó ásványvizet meg bevettem quarelint meg B-vitamint másnaposság ellen, elaludtam, és a következőket álmodtam:
Horvátországban nyaralunk a barátnőimmel meg néhány kollégámmal. Panzió, tengerpart. Este sétálunk a parton, utána lefekszünk aludni és a következőket álmodom: egyik kollégám és én valami céges partyn vagyunk. Odajön hozzánk az egyik igazgatóhelyettes, és szomorúan és szabadkozva közli velünk, hogy anyagi nehézségek miatt sajnos nem tud tovább alkalmazni minket a kórház. Februártól megszűnik a munkaviszonyunk. Elszomorodunk és megbeszéljük a kollégámmal, hogy mit tegyünk. Azt találom ki, hogy felvételizek az ösztöndíjas, nappali tagozatos phD képzésbe (most a levelező, fizetősbe járok), és akkor kapom onnan az ösztöndíjat, és a nappalisból egy évet beszámítanak a szakvizsgáig letöltendő időbe, tehát akkor egy év múlva leszakvizsgázhatok, utána meg mehetek magánrendelni, külföldre, vagy vissza, ki tudja, mi lesz egy év múlva. Felébredek álmomban, lemegyek reggelizni a panzióba, ahol előadom a barátnőimnek és a jelenlévő kollégáimnak, milyen hülyeséget álmodtam. Ott ül a Prof is, elnézően csóválja a fejét. Reggelizünk, aztán megyünk a beachre.
Felébredek igazából. Rájövök, hogy 1. B-vitamin, víz, quarelin ellenére szörnyen másnapos vagyok, 2. az álmomban megálmodott terv igen ésszerű és követhető, valszeg tényleg ezt kéne tennem katasztrófa esetén, igazán eszembe juthatott volna "magamtól" is. 

Helyszellem

Mától átköltöztem egy új orvosi szobába. Mindig költözünk össze-vissza az épületen belül, mert az ember másik osztályra kerül, valaki elmegy, más visszajön, szóval ez nem újdonság, csakhogy nem akármilyen szobába költöztem. Olyan 5 évvel ezelőtt ez K. szobája volt, aki teherbe esett és elment gyesre, amikor is a szobát megörökölte G., aki egy éven belül teherbe esett, és D.-re hagyta a szobát, aki hamarosan teherbe esett, ezután S. került a szobába, és őt már az elejétől fogva azzal szivattuk, hogy hamarosan terhes lesz, néhány hete meg is szült, és most itt vagyok én, mától. Még nem érzek semmit, de nyugi, a szoba anamnézisét elemezve úgy tűnik, eddig minden esetben körülbelül egy évre volt szükség a hatás kifejlődéséhez, én pedig fél órája vagyok itt. 

PORCH MONKEY 4 LIFE

Igen, én pontosan az a tipus vagyok, akinek Borat = nem annyira; Clerks 2 = igen, igen, igen. Kötelező, rohanjatok a moziba, most. Természetesen ráébredtem a film alatt, mennyire irigylem azt a fajta életstilust, amikor az ember bemegy dolgozni a kisboltba, ahol ketten dolgoznak a haverjával, hülyeségeken röhögnek, délután meg csajokat hajkurász irl/a neten vagy moziba megy, de ez csak azért van, mert rettenetes rajtam a nyomás, a kutatásunk ezerrel pörög, mindent nekem kell csinálni, plusz kurzusokra kell járni, a kurzusokon most kell vizsgázni, oktatni kell, csomót kell dolgozni, ügyelni kell, és amikor hazamegyek a munkából (10 óránál kevesebbet ritkán töltök bent), akkor nekiállhatok statisztikát tanulni, cikket irni, vagy olvasni/filmet nézni és közben azon szorongani, hogy most éppen tanulnom/cikketirnom kéne. A hétvégi ügyeletekért egyébként nem pénzt kapunk, hanem egy szabadnapot, amit sosincs időm kivenni, közben meg nincs pénzem kajára, de ami a legszörnyűbb ilyen nehéz időkben, nincs pénzem vásárlásra, pedig az a legfontosabb tevékenység, amely megnyugtat, kisimit, empatikussá tesz, segit kapcsolatba kerülnöm az univerzummal, és képessé tesz arra, hogy sokat dolgozzak lelkesen és elkötelezetten. Persze, sosem voltam gazdag, de ez eddig abban merült ki, hogy többnyire meg kellett várnom a Promodban a leárazást (illetve bűntudatot éreztem, ha nem vártam meg), most meg meg kell néznem, melyik toastkenyér a legolcsóbb. Azért vagyok egyébként szerintem szegény, mert a számos elfoglaltságom nem teszi lehetővé, hogy mellékállásom legyen, és valami mindig szokott lenni; valamint mert a számos elfoglaltságomért (önismeret, csoport-sajátélmény, kurzusok) még fizetni is kell. És azért hisztizek most emiatt, mert a legutóbbi ügyeletemet még nem hevertem ki, pedig mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő volt reggel 8-másnap du négyig kb folyamatosan rohangálni (ok, aludtam 4 órát), mint a Vészhelyzetben, gyógyszertúladagolástól trombózison át fagyálló-mérgezésig minden volt, megjegyzem, pszichiátria osztályon dolgozom, és utána még le is csesztek valami papirmunkáért, ami nem volt azonnal kész, és hazafele még ki is kellett számolnom, hogy hogyan veszek ezer forintból tojást, kenyeret, tejet, sajtot és ásványvizet is (mert azért ott még nem tartunk, hogy csapvizet igyak, ahhoz előbb meg kell ölnötök), szóval nem szaporitva tovább a szót, hős vagyok és kész.
Tehát ott tartottunk, hogy Clerks 2.

Lista

Azért az egy kicsit bizarr, ahogy ma minden egészségügyi dolgozó valami napilappal vagy az indexen kezdett, megnézni, vajon az ő munkahelye rajta van-e a Listán. Félve merem csak megkérdezni, hogy mi a terv azokkal az orvosokkal, akiké nincs rajta? Mert én mondjuk még kitanulhatom a műkörmös szakmát, de ötvenéves sebész főorvost, aki egész életében gyomrokat operált, ám ehhez brilliánsan ért, mivé képezünk át? Ez egy csomó ember. Mindenki elmegy nyugdijba? Gyógyszerügynöknek? Magánrendelni? Külföldre? Erre van valami terv?

Bevállalod?

Hű, mekkora nevek, Funk "Drogdoktor" Sándor a Tandemben. Kezdek igazán kíváncsi lenni. Pont valamelyik nap tartott nekünk előadást egyik kedvenc professzorom, és nem sokkal később a hallgatóim is felvetették, hogy manapság már mindenre rá lehet húzni a betegség kategóriát. Hogy régen volt gyáva, az ma szorongó, régen volt áruló, az ma személyiségzavaros, volt "magának való", az ma szociális fóbiás, és amikor rohadtul nincs kedvem cikket írni, hanem inkább harmadszor végignézem a Jóbarátok összes seasont, akkor én sem lusta vagyok, hanem neurotikus teljesítménygátlásom van. Legyen blogfüggőség is, fejlesszenek ki rá gyógyszert, dolgozzanak ki specifikus pszichoterápiás módszereket, legyen Anonim Blogfüggők, legyen blogfüggők hozzátartozóinak önsegítő csoportja. És ha ez mind megvan, akkor kettő könyvet fogok írni, egyet az eredeti nevemen, amelyben szakszerűen, ám humorosan áttekintem a téma irodalmát és hogy milyen egyéb betegségekkel fordul elő gyakrabban, illetve milyen társadalmi megítélés alá esik; bennfentesen és a drogosok világát jól ismerve fogok sztorizni, rövid anonim interjúkat közlök bloggerekkel, és az olvasó majd lenyűgöződik, milyen tájékozott vagyok, biztosan köztük éltem. A könyvet az isolde nevű bloggernek ajánlom majd, akitől sokat tanultam, a Függelékben pedig lesz egy lista kezelőhelyekről és önsegítő csoportokról, meg olyan pszichoterapeutákról, akiknek ez a specialitása. A másik könyvet isolde néven fogom írni, elmodósott vagy kikockázott képekkel, szubkulturális benyomást keltő borítóval, amelyben arról vallok majd, hogyan sodort bele a függőségbe a kemény, ellenséges világ, a mérhetetlen társadalmi elvárások, a kortársnyomás, a magány, a szinglilét, sőt, mi több, a macska nélküli szinglilét kietlen valósága; hogyan hozott össze a közös abúzus egy másik függővel, és hogyan teremtettük meg végül, számos visszaesést követően, rettentő szenvedések árán a normális, meghitt, drogmentes családi életünket. Verseim is lesznek a könyvben, és azoknak a barátaimnak fogok ajánlani, akik még mindig a függőség rabságában sínylődnek. A nem kevésbé szívbe markoló előszót dr. xy néven fogom írni, aki szintén én vagyok, csak az eredeti nevemen. Lehet majd kapni a kettőt egybecsomagolva is az alexandrában, úgy olcsóbb lesz, úgyhogy vegyetek majd sokat, mert ahogy manapság kinéz, addigra egészen biztosan összeomlik az egészségügy, és valamiből nekem is élnem kell.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu