Helyesbítés

Ma meg megkaptam a MÁV-igazolást, és utána megtudtam, hogy azért tartják vissza a béren kívüli juttatásokat, mert meg fogják emelni. Istenem, teljesen kikészít ez az érzelmi hullámvasút.

Six o'clock already I was just in the middle of a dream

Nem akarok túlzottan negatív lenni, de ma egy órával korábban kellett kelni a szokásosnál, majd reggel közölték a rádióban, hogy az egészségügyi dolgozók beharangozott fizetésemelésére leghamarabb 2012 augusztusában* kerülhet sor, majd bejöttem dolgozni és közölték, hogy azért a béren kívüli juttatásainkat addig is gyorsan eltörlik a biztonság kedvéért (ez havi 6000 forint Spar-utalványt jelentett), majd szóltak, hogy megérkeztek a MÁV-igazolások (közalkalmazottként évente összesen 12 alkalommal 50%-ért vonatozhat az ember, és a tavalyi papírom, bár nem telt be, de március 31-ig érvényes), szóval mindenkié megérkezett kórházunkba, kivéve az enyém. Mondtam, hogy húsvétkor szeretnék Sopronba utazni, azt mondták, ne is reménykedjek.

Sajnáljatok.

*Most én ezt hajlamos vagyok úgy értelmezni, hogy "leghamarabb 2012 augusztusában, legkésőbb 2052 decemberében, és addig is titkon reménykedünk a maja világvégében, mert akkor nem kell kifizetni", de én általában bizalmatlan vagyok minden fennálló rendszerrel szemben, ne hallgassatok rám.

Körkép

Szóval elmentem vasárnap a Careers in white nevű állásbörzére, ahol orvosokat keresnek külföldre. A kiállítók 80%-a Németországba keresett orvosokat, nagyjából bármilyen orvost, a nyelvtanfolyamot fizetik. Az tutifix, hogy soha az életben nem fogok tudni annyira németül, hogy németül pszichiáterkedjek német betegeken, úgyhogy ezekhez nem mentem oda. Volt még a 3 ismert, Skandináviába közvetítő cég, akik Dániába, Norvégiába és Svédországba keresnek, a pszichiátereket külön imádják, fél éves nyelvtanfolyam előzi meg a munkába állást Budapesten, a nyelvtanfolyamon a házastárs is ingyen részt vehet, a nyelvtanfolyam alatt havi 700 Eurót fizetnek. Megkérdeztem a csajtól, hogy most komolyan, mi a tapasztalat, fél év alatt meg tudnak tanulni a magyarok dánul egy munkaképes szinten? Azt mondta, igen. Mondjuk, kapásból fel tudnék sorolni úgy tíz ismerős pszichiátert, aki megtanult dánul, svédül vagy norvégül és most ott dolgozik, úgyhogy nem lehetetlen. Nekem persze nincs kedvem Skandináviába költözni, sem megtanulni bármelyik nyelven, én kifejezetten arra voltam kíváncsi, hogy angol nyelvterületen mi a pálya.

A németesek közül némelyik ügynökség szívesen kiküldött volna az Arab Emirátusokba, valamint egy darab Angliába közvetítő ügynökség volt, akik az ottani állami egészségügybe közvetítenek teljes állású orvosokat (tehát nem átmeneti munkára, helyetteseket, és nem RMO-kat, hanem állandó meló). Ezeknek feliratkoztam a listájára, hogy hadd küldözgessenek állásajánlatokat. Nem voltak elragadtatva attól, hogy pszichiáter, mert a csaj szerint a brit pszichiátriában protokollok vannak, amit be kell tartani, és a keleteurópai pszichiátereknek ez gyakran nehézséget okoz (hehehehe. azt el tudom képzelni), valamint tényleg kell tudni angolul, és ez is gyakran nehézséget okoz. Nevet és email címet, valamint a diploma évét kellett felírni egy A4-es táblázatba. A táblázatban a fölöttem lévő összes sorban olyan nevek szerepeltek, amik mellett a végzés éve 2012 volt, vagyis ezek a mostani hatodévesek az egyetemen, még nem végeztek, de amint végeznek, már mennek is. Hát, ezek a jóképességű gyerekek se fogják kivenni az epekövemet öregkoromban. Amíg írtam fel magam, odajött egy fiú, és elmondta az ügynökség képviselőjének, hogy nem ő az orvos, hanem az anyukája, akinek van egy gyermekgyógyász, meg még vagy öt másik szakvizsgája, egy gyermekgyógyász és egy természetgyógyász magánrendelése, de most már inkább disszidálni szeretne, mit ajánlanak. Hát azért ez elég aggasztó. Remélem, a szemészem még legalább április 10-éig Magyarországon marad, mert akkorra van hozzá kontroll időpontom.

Szeretném leszögezni, hogy ezekre én kizárólag hobbiból járok, mivel a férjem nem akar disszidálni jelenleg, és nekem sem sürgős, viszont szeretek képben lenni a lehetőségekről, valamint a regisztráltak között kisorsoltak egy iPadet, de nem nyertem meg sajnos.

Something rare is precious

"Csukott ajtó mögött ül mindig, sokszor van irodán kívül, nem tudni róla semmit. Az a baj a titokzatos főnökkel, hogy akkor sem elérhető, ha gond van. Erőltessünk magunkra nyugalmat, és kezdjük el figyelni a főnököt, akár egy tudós egy titokzatos őserdei állatot." (Használati utasítások főnöktípusokhoz a Díványon.)

Rendben, mostantól követni fogom a Filozófust* egy kamerával tébolydaszerte. És narrálom is majd, David Attenborough modorában. Akkor sem fogom persze kiismerni, de legalább megnyerek vele valami filmfesztivált, az egészen biztos.

*Ő igazából nem klasszikus titokzatos, inkább egy ritka, kevert típus.

Nem panasz vagy nyafogás

Arra jöttem rá ma, így lassan tíz év után, hogy a faszom tele van a magyar egészségüggyel ennek egyáltalán nem lenne muszáj így működnie. Hogy ha áthívnak konzíliumba másik osztályra, akkor bármilyen szakterületen azt akarják, hogy vegyem át a beteget, teljesen mindegy, mi baja van és miért, csak hogy legyen náluk eggyel kevesebb beteg. Mivel nincs üres ágyuk és 500 betegre jut egy halálra frusztrált nővér, úgy meg 499-re jutna egy, és amúgy gyógyszerük sincs. És ha nem veszem át, akkor az ottani orvosok van, amikor aranyosak és megértik, van, amikor pofákat vágnak, és van, amikor nyíltan hőzöngenek. Az ápolók általában gyűlölnek érte, de ez azért van, mert a pszichiátriai tünetekkel gyakran nehéz, és ők már úgyis frusztráltak, túlterheltek, kiégettek vagy csak fáradtak. Egyáltalán, itt mindenki frusztrált, túlterhelt, kiégett vagy fáradt. Félreértés ne essék, én is az vagyok. Hogy úgy közeledünk a folyosón, hogy a fejünket lehajtjuk, és sietős léptekkel, a szemkontaktust kerülve osonunk a fal tövében, nehogy valaki észrevegyen, mert az Feladatot jelent, és a hatszáz feladatom mellé nem fér be még egy. Engem ne állítsanak meg a folyosón, nem érek rá, valahova megyek, ahonnan épp késésben vagyok, nyilván. Én ebben felőrlődöm és kikészülök, hogy soha, de soha, de soha nem lesz elég, amit az ember nyújt, mert egyszerűen ilyen elcseszett a rendszer. Soha nem lesz elég. Nem tudok minden beteggel és hozzátartozóval annyit beszélni, hogy neki jó legyen, és egyébként ebből a szempontból a világ legjobb kórházi osztályán vagyok, mindenhol máshol sokkal kevesebb idő jut erre (gondolom). De az egy dolog, hogy én hogy vagyok, majd megoldom az életemet, nem erről akartam írni, és nem is a saját konkrét munkahelyemről beszélek most, hanem a Rendszerről. Hanem, hogy ahogy ez működik, az nem normális.

Különben igazságtalan vagyok, nem mindig akarják azt, hogy átvegyem a beteget. Csak gyakran.

Fuhur nem publikus blogján olvastam (remélem, szabad idézni), hogy "a magyar egészségügy mai mentalitására annyira fájdalmasan jellemző, hogy csak akkor hiszik el a többiek, hogy dolgozol, ha közben sír a szád. Amíg az ember mosolyog és kiegyensúlyozott, addig határ nélkül terhelik, feladattal, beszólásokkal (nem is bántó szándékkal), problémákkal. És amíg úgy tűnsz, hogy jó kedved van, addig sokkal nehezebb kérni a nővérektől bármit, mert rögtön előkapják ezt az 'itt csak mi dolgozunk' stílust. Amint az ember frusztrált, nyög, csapkod, halálra vált arccal suttogja, hogy 'kérlek, legyen neki napi három vérnyomásmérés', máris minden ok." Nálunk nem a nővérekkel van ez, hanem minden szinten ez megy. Amíg vidám voltam és strapabíró, minden nap rám bíztak 6 új feladatot. Most, hogy már sápadt vagyok és ingerült, csak napi 3-t bíznak rám. Ha már sírni is fogok munkahelyen és szívdobogás-érzés miatt EKG-t csináltatok magamnak az asszisztensnőkkel az ambulancián, akkor napi 2-t fognak rám bízni, viszont megvető örömmel arról fognak pletykálni, hogy az isolde kikészült, nyilván pánikbeteg, reméljük, hogy csak az, és nem valami (kaján örömmel) súlyosabb.

Valamikor asszem decemberben elmentem sushi-t enni Suzie-val és Blogtogonnal és máig nem tértem magamhoz abból a sokkból, hogy ezek egyáltalán nem rinyáltak. De úgy, hogy még nyomokban sem. Esetleg elmeséltek valami nehézséget, munkahelyieket, meg más élethelyzeti nehézséget is, de azt is higgadtan, mindenfajta teatralitást nélkülözve. Én csak így néztem döbbenten. Én ahhoz vagyok szokva, hogy azt, hogy mittudomén, elromlott a vérnyomásmérő, úgy kommunikáljuk, hogy órákig nagyon színpadiasan hisztizünk, veszekszünk, sírunk, mindenkit felhívunk ezzel, mert csak így lesz eredménye. Ha csak szólsz, hogy rossz, nem adnak újat, nincs rá pénz. Panaszkodni kell, sokat. Úgy kell dolgozni, hogy közben folyamatosan mondod, hogy mit csinálsz és mi van még hátra ("fúúú, iszonyúan elfáradtam, és még beszélnem kell hat beteggel meg meg kell írni 8 zárót"), mert ha csak csendben ülsz, akkor valaki odajön és feladatokat bíz rád. Ez rettenetes, ez az irány. Ez biztos, hogy nem normális. Az se normális, hogy a bérosztály ajtajában kell zokognom ahhoz, hogy elintézzenek nekem egy papírt. Az se normális, hogy ma meglökött egy öregasszony a postán, hogy előbbre jusson a sorban. Mit kell lökdösni? Az nem normális, ahogy itt bánnak egymással az emberek. Az biztos, hogy ez máshogy is lehetne.

És mindehhez hozzátenném, hogy szerintem kevesebbet dolgozom és többet keresek, mint mondjuk 3 éve. A jelenlegi helyzetemre egyáltalán nem kellene panaszkodnom, nem is akarok, ami a jelen helyzetemben nekem rossz, az bonyolultabb ennél és személyesebb. Ez nem panasz vagy nyafogás, ez itt egy rácsodálkozás, hogy tuti nem oké, ami itt megy, és hogy mikor váltam én ennek észrevétlenül a részévé? Jézusom.

Meanwhile in a hostile work environment

Ma meg azt mondta a főnököm, hogy vajat köpülni elitista*. Gondolom, viccelt, de jelenleg én már azon is örökre megsértődöm és bántásnak veszem, ha teszemazt azt mondja, hogy "jó reggelt".

*Merthogy mostanában divatos lett a budapesti fiatal értelmiség körében a befőzés meg az ilyesmi. Hozzáteszem, én már akkor befőztem, amikor még nem volt menő.

My side of the story

Elolvastam még pár cikket, úgyhogy most már némiképp árnyaltabban és kevésbé hatásvadászul is elő tudnám vezetni az előző bejegyzésben írottakat, de talán majd máskor.

Azonban azt szeretném, ha olyan vizsgálatok is napvilágot látnának végre, hogy a pszichoterápia hogyan hat a pszichoterapeuta idegrendszerére, stressztengelyére, immunrendszerére és epigenetikájára. És ha a sok pszichoterápia miatt metilálódik a glukokortikoid receptorom promoter régiója és ezt továbbörökítem az utódomnak is?? Sajnos, ezt csak a halál után, agyszövetből lehet igazán jól megállapítani, és állatkísérletes ötletem sincs rá jelen pillanatban. Szeretnék egy vizsgálatot, amelynek során pszichoterapeuták agyában post mortem vizsgáljuk mondjuk az orbitofrontális lebenyben a szinapszisok sűrűségét, meg a hippocampusban a glukokortikoid-receptorsűrűséget és génmetilációt.

Pácienseknél általában kimutatható összefüggés van az ilyen-olyan markerek meg a pszichoterápia hatékonysága között, például azoknál a poszttraumás stressz zavaros embereknél, akiknek tünetileg használt a pszichoterápia, normalizálódott a kortizolszint is, azoknál, akiknek nem használt, ott meg nem. Vajon azoknak a pszichoterapeutáknak az agya, akik nem használtak, megegyezik a normál populációéval, és azoknak, akik sok, hatékony pszichoterápiát vezettek, eltér? Vagy pont fordítva?

Jól beleillik a kérdésem a "mit csinál az agyammal a pszichiátria" c. témakörbe.

Gyorsan valami adómenteset

Időben ki kellett volna találnom a saját kis egyéni röghözkötős kompenzációmat, ma jöttem rá. Tudniillik az összes valamirevaló fiatal pszichiáter, akivel valaha együtt dolgoztam, azóta nyugati országba disszidált vagy hamarosan fog*, és én biztos tanítottam nekik valamit az ittlétük során, és ennek a gyümölcsét most az angol / német / svéd / norvég / dán főnökeik fogják élvezni. Azt kellett volna csinálnom, hogy mielőtt bármit megmondok nekik, akár szakmai tanácsot adok, akár csak megmondom, hogyan kell kórlapot írni a számítógépes rendszerünkben vagy merre van a lift, akár egyéb, kért vagy kéretlen jó tanácsokat adok a pszichofarmakológia, a pszichoterápia, a sorozatok, vagy az öltözködés témájában, vagy modellértékűen viselkedem bármely fenti tárgykörben, vagy csak annyira szigorúan nézek, hogy ijedtükben elolvasnak valami szakirodalmat, vagy neadjisten kölcsönadom a tollamat, akkor előtte alá kellett volna íratnom velük egy nyilatkozatot, amelyben beleegyeznek, hogy ha az általam nyújtott bármiféle iránymutatás bármiféle részét a magyar egészségügyön kívül fogják kamatoztatni, akkor onnantól küldjenek nekem havi, mittudomén, 50 eurót vagy ezzel egyenértékű koronát vagy fontot vagy <egyéb pénznem>. És akkor csak így éldegélnék a befolyt összegből azontúl. Ezt kellett volna tenni.

Igazából azt akartam írni, hogy tíz perce ezen röhögök.

*Valójában én nem gondolkodom rendszerszinten, csak az egyes emberek szintjén, és a valóságban örülni szoktam, amikor ezek az emberek megtalálják kint a számításukat. Nem szoktam azon gondolkodni, hogy uramisten, mi lesz így a magyar pszichiátriával, mert egyrészt az egy elvont fogalom, másrészt meg, hagyjuk tényleg.

Get married, in any case

A Filozófus szerint így, hogy bioetika képzés nincs a CEU-n, inkább filozófiát kéne tanulnom ott. Hát, erről nem vagyok meggyőződve teljesen, nem tudok elszakadni sajnos a sztereotípiától, miszerint a filozófusok fotelben merengő, szakállas férfiak*, én pedig egy túl gyakorlatias nő vagyok. Nem beszélve arról, hogy igazából én nem is akarok belevágni és éveket tölteni valami teljesen új dologgal, hanem csak a fél éves, kiégésprevenciós carrier breakemre vágyom**. Jó, most lehetne ezen vitatkozni, de én komolyan azt gondolom, hogy így 9 év után lassan szüneteltetni kellene egy kicsit a gyógyítást és másvalamivel foglalkozni, és higgyétek el, utána újult erővel sokkal nagyobb hasznomat venné a társadalom, empatikus lennék megint, mint a nyavalya. Hát, nem teljesen látom még mindig, hogy hogyan valósítható ez meg, illetve megvalósítható-e. Legjobb lenne persze, ha gyermekszülés keretében valósulna meg, de azért legyen az embernek B-terve. (A címben szereplő tanács Szókratésztől.)

*Jó, mondjuk összesen hármat ismerek személyesen, azok közül az egyik rocksztár, a másik orvos és ex-rocksztár, a harmadik meg egy hosszú, göndör, vörös hajú háromgyermekes anya.

**Meg sok pénzre.

Most tényleg?

Csökkenni fog a fizetésem? Öööö, oké. Akkor talán reménykedjünk, hogy valamit félreértek.

Csak úgy mondom

Hol is tartottam

Az volt, hogy valamikor a Volt-fesztivál környékén rájöttem, hogy már megint rettenetesen zavar engem, hogy felnőtt életemben még sosem volt pozitívban a bankszámlám, és én öreg vagyok már ehhez. Nagyjából ugyanekkor megtaláltak egy állásajánlattal, gyógyszercégnél. Ugyan nem kell ügyelni és csótánylakta helyen aludni, ahová megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő népeket hoz mentőautó vagy megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő tanácstalan sebész és belgyógyász kollégák hívják át az embert konzíliumba éjféltájban, de a munka maga rém unalmasnak hangzott, már attól majdnem bealudtam, hogy végighallgattam, mi a feladatkör, és alig valamivel fizettek csak többet, mint amit jelenleg keresek. Megdöbbentő. Jó, mondom, nem kell érte ügyelni, meg százezer feladat miatt idegbetegeskedni, meg konditerem van a cégnél, de én nem a munkahelyemen akarok sportolni, hanem attól földrajzilag különböző helyen, szerintem egészségtelen a főnököddel szomszédos gépen fekvenyomni. Meg hát rájöttem, hogy nekem csak a szám jár, és eszem ágában sincs otthagyni mindent, amit eddig megtanultam és elértem, és a pszichiátria még mindig a legérdekesebb dolog sajnos. Mindent összevetve szomorúan döbbentem rá, hogy nem ebben az évben fogok irreálisan sokat keresni. Szomorú.

Ez azután odáig vezetett, hogy a július hónapban durva takarékoskodásra adtam a fejemet, de úgy, hogy főztem otthon, hoztam magamnak a kaját és úgy döntöttem, 2000 forintból meglesz a heti össz élelmem, ez a valóságban 3-4000 lett/hét, de az is elég jó szerintem. A férjem külföldön volt, őt nem éheztettem. Még csak nem is ettem egészségtelenül, mindenféle zöldségnek szezonja van. Megirigyeltem a sógornőm rukkoláját is, komolyan, ilyen hatalmas bokrokban tenyészik a kertjében, elképesztően szánalmasnak tűnik mellette az 500 forintos zacskós pár szál nyomi rukkola, úgyhogy vettem magot és elültettem cserépben mintegy 5 hete. Kb. hat cm magas most, pedig tettem bele táprudat is, talán karácsonykor már lehet belőle enni. Meg nem is csak a pénz, hanem a többi erőforrásommal kapcsolatban is, mint idő és teherbírás, rájöttem, hogy mínuszban vagyok. Sokat kell aludnom, vigyáznom magamra, többet kell egyedül lennem. Még a Portishead-re se mentem le a Balaton Soundra. Meg a puccos edzőterembe se vettem bérletet, hiába, hogy nyári akció van, otthon dvd-re tornázni semmibe se kerül, nemigaz.

Úgyhogy a július nagyjából azzal telt, hogy üldögéltem a konyhapultnál, odakint a panelházak között szürke esőfüggönyöket terelgetett a szél, ettem a vajaskenyeremet és néztem, ahogy nő a rukkola.

Mostanra már meguntam persze, és menni akarok utazni idegen nyelvet beszélő országokba és koncertekre és táncolni és kiülős helyekre és vásárolni akarok új kanapét és szódásszifont és lapos sarkú cipőt és hosszúszoknyát és színes pulóvereket és drága elviteles kávékat és csokis sütit és mojitot és luxuskozmetikumokat és hajerősítő pakolást és haagen dazs fagylaltot és füstölt lazacos nigirit. Egyáltalán nem a szemránc meg a többi hülyeség a rossz az öregedésben, hanem hogy az ember veszít a felelőtlenségre való képességéből. Ha romlik a látásod, arra ott a szemüveg, de azt a képességemet, hogy amikor ötszáz forintom van hó végéig, abból szemrebbenés nélkül vegyek egy üveg pezsgőt, azt ki adja vissza? Kérem vissza.

Everything that money could buy but freedom

A rezidensek, ha aláírják, hogy 10 évig az állami egészségügyben maradnak, kapnak havi plusz 100 forintot, úgyhogy már nettó 200 körül fognak keresni. Az internet szerint a szakorvosok, akik ennél kevesebbet vagy ugyanennyit keresnek a sok év tapasztalattal, majd emiatt szívatni fogják a rezidenseket. Jé, ez nem jutott eszembe, hogy szívatnom kéne a rezidenseket (mármint még jobban, mint ahogy eddig szívattam őket, muhahaha*). Attól valóban szomorú vagyok, hogy én nem fogok többet keresni a jelenleginél, de erről nem a rezidensek tehetnek. Sajnos a szakorvosok sosem fognak a rezidensekhez hasonlóan összefogni, úgyhogy maradhatunk is ennyiben. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy azért lelkileg rosszul érinti majd a több éves gyakorlattal rendelkező szakorvost, hogy a rezidense többet keres nála. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, amikor szegény rezidens leszakvizsgázik, és onnantól kezdve ahelyett, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan többet keresne (én ilyen 15-20 ezer forinttal keresek többet az első szakvizsgám óta, a második nem változtatta a helyzetet), inkább úgy nettó 70-nel kevesebbet fog.

Szóval innen nézve számos hátránya van ennek a döntésnek. De tény, hogy ha olyan rezidens vagyok, aki biztosan tudja, hogy 10 évig még nem fog innen elmenni, akkor meg klassz. Hé, ha ebben az érában rezidenskedtem volna, most lenne hatmillió forintom?? Vehetnék a húgomnak egy lakást? Áh, nyilván elvertem volna borra meg leányra könyvekre meg utazásra, gondoljuk inkább ezt. Mondjuk azok a rezidensek, akik például tavaly végeztek, eléggé megszívták, ha jól értem.

Amúgy különben hogy dönti el azt az ember végzéskor, hogy a következő egy évtizedet a magyar egészségügyben fogja tölteni? Most utólag megérte volna, mert már 9 éve itt vagyok, egy évet kibírok még, tehát diplomaosztáskor nyugodtan aláírhattam volna a nyilatkozatot, hogy 10 évre ideláncolom magam, de akkor erről fogalmam sem volt. Honnan lehetett volna azt tudni 24 évesen, hogy 34 éves koromig mi lesz? Még normális pasim se volt. És ha beleszeretek egy hallgatag, litván fül-orr-gégészbe? És olyan országba akarok disszidálni, ahol kevesebbet keresek? Vagy ha beleszeretek egy világutazóba és Kambodzsában önkénteskedek? Jó, tudom, nagyon valószínű szcenáriók. Mindenesetre, remélem, a mai fiatalok nálamnál érettebb gondolkodású népség, mert hogy én nem tudtam volna érdemben bölcsen mérlegelni egy ilyen döntést, az tuti.

Hát, kíváncsi vagyok, hová vezet ez.

*Jó, szántszándékkal sohasem szívatnám őket, de tény, hogy én inkább lényegretörő vagyok, mint kedves.

Shut the fuck up, next

A kuruzslókról még eszembe jutott ELIZA, találtam is működő verziót a neten, itt van. (Ha az nem megy, itt van egy másik, de ez nem olyan jó.) Eliza az első chatbot program volt, egy Weizenbaum nevű figura programozta a hatvanas években, hogy rogersi pszichoterápiát műveljen. A rogersi pszichoterápia nem annyira bonyolult, összefoglal, visszatükröz, szóval pár panelből össze lehet rakni, a felhasználók csak több mondat után jöttek rá, hogy géppel beszélgetnek. Innen ered a mesterséges intelligenciakutatásban használatos Eliza-effektus fogalma, ami azt jelenti, hogy az emberek öntudatlanul is hajlamosak a számítógép viselkedését/gondolkodását emberihez hasonlónak tartani, még akkor is, ha ésszel tudják, hogy nem az. Például, ha kiírja a képernyő, hogy Thank you!, akkor azt gondolod, hogy hálát fejez ki, holott csak egymás mellé rakott pár betűt. Magyarul, mentalizáljuk a gépeket is, bár WALL-E óta ezen nincs mit csodálkozni.

Ami igazán vicces persze, az a sarcastic Eliza, azaz a rogersi pszichoterapeutaprogram szarkasztikus verziója.

  You say: i need help

   Elisa responds: You're the one with a pathetic life. Don't expect me to help.

 

Túl sokat vagyok a munkahelyemen

Tehát a következő diagnosztikai kategóriát szeretném javasolni a DSM VI.-ba:

F100.00 Nemlétező Betegség*

A. A betegnek valami baja van, amely létező diagnosztikai kategóriába nem sorolható be.
B. A tünetek klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, foglalkozási vagy egyéb fontos működések romlását okozzák, illetve hospitalizációt tesznek szükségessé vagy pszichotikus jelleget öltenek.
C. A tünetek nem kémiai anyag vagy általános egészségi állapot közvetlen hatásának tulajdoníthatók.
D. A tünetek minimum 6 hónapig fennállnak.

Jelölendő, ha:
Atípusos jelleg
Visszatérő lefolyás
Pszichotikus tünetekkel

A kezeléssel kapcsolatos kutatásokat viszonylag könnyű megtervezni ("XY szer hatása nemlétező betegségben: randomizált, kontrollált vizsgálat", "Z pszihoterápiás módszer hatékonyan csökkenti a nemlétező betegség tüneteit"), bár kicsit tanácstalan vagyok, hogyan fogjuk a komorbiditást vizsgálni. Nyilván hamarosan megjelennek majd a betegek és hozzátartozóik civil szervezetei (Nemlétező Betegségben Szenvedők Érdekvédelmi Fóruma, ill. Önsegítő Klubja, ill. Anonim Nemlétezők), és nagy zajt fognak csapni a diagnosztikai kategória ellenzői is, akik szerint a nemlétező betegség nem létezik, de akkor már késő lesz.

*Tudós kollégám javasolta az F100.90 Nemlétező betegség MNO kategória felvételét is. Olyan nemlétező betegségek sorolandók ide, amelyek nem merítik ki egyik specifikus nemlétező betegség ismérveit sem.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu