Bon giorno

2009. augusztus 20. 15:09 - címkék és kategóriák: Kultúra - 3 komment
Na, valahogy így képzelek el egy filmet.

Mert ebben a lakásban már nem lehet élni se

2009. augusztus 18. 15:55 - címkék és kategóriák: Kultúra - 3 komment
Megpucoltam az ablakot Élet és irodalommal, mert újságpapírral a legjobb pucolni, és a kultúra leánya vagyok én.

I'm not insane, my mother had me tested

2009. augusztus 18. 10:39 - címkék és kategóriák: Kultúra - 2 komment

És még az is volt, hogy a férjem elment sörözni a Cica nevű haverjával, én meg később becsatlakoztam, és azt vettem észre, hogy az érkezésem óta mintha úgy akadozna a beszélgetés. Én olyan vagyok, aki megfogalmazza az érzéseit. 

isolde: - Nekem most az az érzésem, hogy ti itt folyamatosan tökjól eldumáltatok egymással, de amióta idejöttem, akadozik a beszélgetés.
Bright: - Ez csak átmeneti dolog. Tudod, a pornófilmekben is, ha két szereplős akció van, aztán megérkezik a fénymásolószerelő, akkor mindig kell egy pár perc, amíg mindenki megtalálja a helyét az új felállásban.
isolde: - Egy pornófilmben a fénymásolószerelőhöz hasonlítok? Azért ez nem valami hízelgő.
Cica: - Miért, elég helyes lehet a kis overalljában, mint Super Mario.
Cica: - "Bárcsak úgy tudnálak irányítani, mint Super Mario-t. Jump, Mario, jump, jump, jump!"

Üdvözöllek a fájdalmak bolygóján

2009. augusztus 16. 20:03 - címkék és kategóriák: Kultúra - 6 komment
Azon gondolkodom, hogy miért léteznek rajongói klubok és miért nem inkább anti-fanclubok léteznek, merthiszen persze, remek dolog valamit közösen szeretni, de úgy istenigazából azért valljuk be, az kovácsolja össze az embereket, ha közösen utálhatnak valamit. Komolyan, például amióta felfedeztük Fejős Évát, már kézről kézre járnak a könyvei a társaságban, minden alkalommal beszélünk róla, és levlistánkon küldjük körbe legújabb videóit. Egyáltalán nem fogok meglepődni, ha legközelebb dedikált példányok kerülnek elő, vagy gyanútlanul elindulok a kocsmába és a szerzőnő felolvasóestjén találom magam.

Sittin' in the mornin' sun

2009. július 17. 14:09 - címkék és kategóriák: Kultúra - 5 komment

Lee Mellon felnézett az égre. Újonnan szerzett ismerősök hajlanak rá, hogy felnézzenek az égre. Lee Mellon sokáig nézte.
- Na? - érdeklődtem, mert szerettem volna a barátja lenni.
- Sirályok - mondta ő. - Például az. - És felmutatott egy sirályra, de nem tudhattam, hogy melyikre, mert sokan voltak és mind a hajnalt szólongatták. Azután hallgattam egy sort.
Hát igen, kézenfekvő volt a sirályokra gondolni.

Valamiért (mert megtaláltam a húgom lakásában) Brautigant olvasok újra, még mindig klassz. 

Are you who you say you are? Are you who you say you are?

2009. július 7. 22:11 - címkék és kategóriák: Kultúra - 1 komment

Ez vicces. Hogy miért a Franz Kafka International a legnyomasztóbb reptér. A mra-nál találtam. 


Prague's Franz Kafka International Named World's Most Alienating Airport

Your home is where your books are

2009. június 5. 21:09 - címkék és kategóriák: Kultúra Nyafogás - 8 komment

Rendet raktam a könyveim között és ABC-sorrendbe rendeztem őket (régebben szín szerint voltak, de már nagyon összekeveredtek, és gondoltam, most kipróbálok egy új metódust). A következő dolgokra jöttem rá:

- egy csomó ember mindenféle könyve nálam van, amiket vissza kéne adni.
- a legjobban az M betűs és a S/Sz betűs írókat kedvelem, legalábbis ezekből van a legtöbb (kb. Marquez, Moore, Salinger, Szerb Antal, Sztrugackij)
- egy csomó könyvemről tudom, hogy kinél van, többnyire megbízható embereknél, másokról pedig tudom, hogy kölcsönadtam, de nem emlékszem, kinek. Úgyhogy ha az illető véletlenül olvassa ezt, és nála van a Flow, a Judith Beck-könyv, A mester és Margarita, az Utas és holdvilág vagy Az orákulum éjszakája, az rögvest hozza vissza, mert így névtelenül is meg tudom átkozni, amit egészen biztosan nem szeretne. Általában fel szoktam írni ezeket, de néha elfelejtem, és akkor ez történik. Nemnem, ne gondold, hogy most, hogy úgyis elfelejtettem, már megtarthatod, a Sors elégtételt vesz az ilyesmiért.
- vannak könyvek, amikből több példányom is van, mert kölcsönadtam, elveszettnek hittem, aztán valaki váratlanul visszahozta; vagy mert meg akartam venni szebb borítóval is (nos, igen); vagy mert megkaptam valakitől ajándékba, de már megvolt. Ezeket biztos el kéne ajándékoznom, de én nem akarom.
- a könyvek rohadt nehezek, kb. annyira elfáradtam, mintha követ törtem volna.
- az ABC-sorrend béna, mert nagyon különböző méretű, színű és szakadtsági fokú könyvek kerülnek egymás mellé, és az bénán néz ki. Valójában nincs üdvözítő módszer, már mindet próbáltam. 
- nagyobb lakásba kell költöznünk.

And the weird world rolls on

2009. június 5. 16:58 - címkék és kategóriák: Kultúra Nyafogás - 2 komment

Kicsit különben neheztelek Paul Austerre, mert ezt a könyvet (vagy egy igen hasonlót) én akartam megírni, és erre tessék. Ezek után már mindenki azt fogja gondolni, hogy onnan loptam az ötletet, és azt fogják írni a kritikusok zseniális álmatlanságról és magunknak mesélt történetekről és a valóság és képzelet összefonódásáról szóló regényemről, hogy Paul Auster-utánérzés. De ezt az idézetet azért ide akarom írni, mert minden egyértelműsége ellenére is tetszik. Life goes on, after all, even under the most painful circumstances, goes on until the end, and then it stops. 

Olyan kíváncsi vagyok különben, hogy vajon fogok-e írni még ebben az életben vagy sem. Az első regényemet 17 éves koromban kezdtem el, egy 17 éves lányról szólt, akiről kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg és kb egy jó éve van hátra, és akkor megszökik otthonról és stoppal beutazza a világot azalatt, persze rögtön az elején megtalálja élete szerelmét egy spanyol kis faluban, de azért továbbutazik, mert nem akar neki fájdalmat okozni, és ez egy romantikus regény. Konkrétan naplóregény. Megírtam belőle vagy tíz oldalt, nagyon cuki. A második regényemet is 17 éves koromban kezdtem el, tinédzserekről szól, egy nagyon jó hangú lányról meg egy zenekarról, akik befutnak, de a lány nélkül, és mindenféle szerelmes szálak is vannak, megírtam belőle tíz oldalt, még cukibb. A harmadik regényemet kb. két éve kezdtem, mentősökről szól Budapesten és nagyon izgalmas és nagyon cool, megírtam belőle egy oldalt, de már az túl lehangoló volt, úgyhogy gyorsan abbahagytam (meg amúgy se volt hozzá igazán koncepció). Emellett még amikor jártam az írókörbe, megírtam egy meseregény szinopszisát, Brennbergbányán játszódott, volt benne kislány, lidérc, és Szlovákiából áttelepült bányamanók, írtam belőle három oldalt, szerintem nagyon klassz lenne, ha megírnám valaha. Valamikor akkortájt rájöttem, hogy felesleges ezt erőltetnem és ezen görcsölnöm, most nem erről szól az életem, ez nem az az időszak, amikor én írok, és tényleg nem. De melyik lesz az az időszak vajon? Lesz ilyen időszak? Lesz bennem elég bátorság hozzá? Mert szerintem a regényíráshoz ezek kellenek, némi képzelőerő (olyanom van), sok szót kell ismerni (ismerek sokat), és az önbizalomnak, bátorságnak és az alázatnak egy nagyon speciális keveréke (hogy meg merd írni a könyvet, abban a tudatban, hogy nem lesz tökéletes, amit írsz, mert az ember első regénye sosem az, akármilyen zseni vagy, sőt, az is lehet, hogy kiderül, hogy nem tudsz regényt írni, és ezt a kockázatot is vállalni kell, de közben kell magadban hinni annyira, hogy mégis belekezdj, bonyolult ennek a lélektana, idáig már eljutottam). Szóval tök kíváncsi vagyok. Tényleg nem tudnám megmondani, így magamat ismerve, hogy fogok-e vagy sem. Addig meg maradjunk az irodalmi igényességgel vezetett naplónál, ehhe-ehhe. (Megint van Goldenblog, és idén is szerepel a fenti szöveg a versenykiírásban). 

Az előbb meg vettem könyveket, pl. Paul Auster önéletrajzát, és nagyon kíváncsi vagyok, mert sok regénnyel ezelőtt elkezdtem már gondolkodni azon, hogy mennyi lehet nála az önéletrajzi elem. Azon se lepődnék meg, ha semmi, de azon se, ha minden az. 

Rain man in the dark

2009. június 3. 13:26 - címkék és kategóriák: Kultúra Utazás - 5 komment

Voltam Nápolyban, odaértünk szikrázó kék ég, aztán elkezdett esni, aztán pár órás megszakításokkal esett egészen tegnap este hétig, amikoris hatalmas szivárvány mutatkozott a tenger felett, majd kék ég, ma reggel miközben vártuk a reptéri buszt, kék ég, sehol egy felhő. Isn't it ironic. Persze nem éreztem rosszul magam, sétáltunk, ettünk pizzát, voltunk Caprin a kék barlangban (amikor épp nem esett), Capri klassz, igazi celebnyaralóhely, jázminbokrok meg Louis Vuitton retikülök mindenütt. Olvastam könyvet, aludtam csomót, vettem egy rózsaszín esernyőt, de azért akkor is, ez már tényleg egy kicsit úgy tűnt, mintha direkt szívatnának az istenek. Biztos azért, mert nem mentünk Pompei-be meg a Vezúvra, hanem ehelyett szigetekre mentünk át hajóval és mindenáron strandolni akartunk, és rosszalló megjegyzéseket tettünk az olaszokra, az életstílusra, a kávéra, a boltok nyitvatartási idejére, valamint az egész várost átható elképesztő kuplerájra, olyan szinten szakadt az egész, hogy az már vicces. Mindenhol szemét van, az összes út fel van túrva, az összes műemlék fel van állványozva, de olyan régi állványzattal, ami már maga is felújításra szorul, és minden lehetséges, ööö, dolog össze van graffitizve, de nem csak az épületek, hanem a tengerben lévő nagy, hófehér kövek is, és a kaktuszok hatalmas levelei is, minden, és akkor a kupleráj kellős közepén rohangálnak ezek az olaszok, bedobva itt-ott egy méregerős eszpresszót. Érdekes életstílus. Ellenben a pizzájuk valóban nagyon finom, a fagyijuk is elég jó, fán terem a citrom, és frissen süt almatortát kaptunk minden nap reggelire. 

Valamint megvettem az új Paul Auster-könyvet, egy fickóról szól, aki éjszaka nem tud aludni, és hogy ne kelljen a nemrég meghalt szeretteire gondolnia, inkább fekszik az ágyán és történeteket talál ki, vagyis konkrétan egy elképzelt történetet folytat mindig magának a fejében. Nappal pedig filmeket néz egymás után dvd-n, meg néha dohányzik. Mindig rácsodálkozom, hogy Paul Auster honnan tudja, hogyan működnek az emberek. Valamint örülök, mert én tényleg azt hittem, hogy a múltkori volt az utolsó könyve, annyira búcsúzkodásnak tűnt, de ezek szerint tévedtem.

Erre bezzeg van pénz

2009. május 30. 11:17 - címkék és kategóriák: Kultúra - 3 komment
Ez az igazi művészet gyerekek, épp szétröhögöm magam a Kétfarkú Kutya Párt Pécs2010-paródiáján. (Ez az eredeti.) Pécs jogi lépéseket fontolgat. (via index)

It's full of magic and beauty, opportunity and television

2009. május 17. 14:38 - címkék és kategóriák: Kultúra - 4 komment

Olvasok a neten a főkomponens-analízis és a faktoranalízis közötti különbségről, miközben a Paris Hilton's My New BFF-t nézem a magyar MTV-n ("Öribari kerestetik"), hát zseniális az a műsor gyerekek. Elképesztő. Elképesztő. Hihetetlen. Ilyen párbeszédeket sehol sem hallasz. "Ha pucsítok, megcsiklandozol azzal a tollal?" Ezt kellene rátenni azokra az űrszondákra, amiken kiküldjük a marslakóknak az emberi kultúra eszenciáját, nem a Beatlest.

Férjem (bejön, megáll az ajtónál és pár percig döbbenten figyel, majd): - Hé!!! A gyönyörű tévém nem erre való!!!!

Oh, buddy, here we go

2009. május 16. 20:56 - címkék és kategóriák: Kultúra Nyafogás - 2 komment

Dolgoztam ma sokat, meg azon gondolkodtam, végülis mennyi mindent tanul az ember a sorozatokból, én például régebben mindig úgy szoktam beszélni magamhoz, hogy "hagyd már abba a nyomorult, szánalmas pótcselekvést, és írd a szánalmas disszertációdat, te szerencsétlen lúzer, nem igaz, hogy még erre se vagy képes", és akkor láttam ezt a revelációértékű 30 Rock-epizódot, és rájöttem, hogy százötven óra önismeret ide vagy oda, van még mit tanulnom Jack Donaghy-tól, lássuk be. 00.21-nél kezdődik a kérdéses jelenet.

Jack: Oh buddy, here we go.  Bases loaded.  Bottom of the ninth.  Are you going to step up?  Oh yeah.  Because it’s winning time, you magnificent son of a bitch!  You go in there and show them.  Make mommy proud of her big boy because he’s the best!  Just do it!  Is it in you?!  I’m lovin’ it!
Liz: Were you psyching yourself up in the mirror?  I do that sometimes before I go to a party where I don’t know a lot of people.
Liz: Stop sweating you idiot! What is wrong with you? YOU STUPID BITCH!!!

All the cool kids were doing it

2009. január 27. 10:43 - címkék és kategóriák: Kultúra - 7 komment

Hadd idézzem Lam-ot a dohányzásról, mert tetszik. (Nem, nem akarom a dohányzást népszerűsíteni, a füst benzolt, nitrozamint, formaldehidet és hidrogén-cianidot tartalmaz, a dohányzás halált okoz, sőt, mi több, öregíti a bőrt, a dohányzásról nagyon nehéz leszokni, ezért ne szokjon rá.)

"... Másrészt, és egyébként kapcsolódóan, hadd valljak most megindítóan arról, h mi történik az emberrel, ha nem tud gondterhelten rágyújtani, lassan, kimérten rágyújtani, tartózkodóan, jéghidegen rágyújtani, vidáman, gyorsan, remegve, idegesen rágyújtani, lassú füst mögül távolságtartóan felmérni, gyorsan felfelé kifújni a füstöt, lassan, tudatosan arcba fújni a füstöt, és így tovább, és így. H mi történik Marlowe-val, ha nem gyújt rá, Magnummal, ha nincs Ferrarija. Az ember ilyenkor mindazokat az érzelmeket és funkciókat, amiket mindezek keretében kezelt, most nem tudja kezelni. Én pl. nem tudok átgondolni dolgokat majdnem fél éve, ahogy régen át tudtam gondolni egy cigi mellett. Nem tudok gyorsan, pikkpakk rendszerezni, gyors, viszonylag megfontolt, de mégis határozott döntésekre jutni, átlendülni egy csomó olyan holtponton, amiken egy-egy cigi tényleg, komolyan, szabályszerűen segít minden utólagos romantikázás nélkül. Az ember (én) határozatlanabb lesz, kúl önbizalom-szimbólumok közül pedig legközelebb a napszemüveg van, dehát télen, meg bent, az igazából a gonoszság jele."

(A teljes bejegyzés ideát található.)

"Tisztára egzisztencialisták"

2009. január 23. 16:28 - címkék és kategóriák: Kultúra - 9 komment

"Please. What's your name?" Coraline asked the cat. "Look, I'm Coraline. Okay?"
The cat yawned slowly, carefully, revealing a mouth and tongue of astounding pinkness. "Cats don't have names," it said. 
"No?" said Coraline.
"No," said the cat. "Now, you people have names. That's because you don't know who you are. We know who we are, so we don't need names."

Olvas

2008. december 1. 0:11 - címkék és kategóriák: Kultúra Nyafogás - 4 komment

Próbáltam kicsit update-elni az olvasónaplómat, egyúttal rájöttem, hogy jelen állás szerint hozzávetőlegesen feleannyi könyvet olvastam el a nyomorult 2008-as évben, mint az azt megelőzőekben. (És még mindig nem írtam mindről.) És egyébként még azok közül is így ránézésre több a szakmai könyv a szokásosnál, de majd év végén összeszámolom és jól levonom a következtetést. A biológiai pszichiátria, a pszichoterápia, vagy a science-fiction foglalkoztat-e leginkább. 

A sok fitness biztos, az volt az oka. Persze, még simán belehúzhatok és kiolvashatok húsz regényt decemberben, nem kell pánikba esni.  

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy


Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb