Elektrosokktól borult ki a gyökérkezelt pszichiáternő

Tudhattam volna már az elejétól fogva, hogy óvakodjak a fogorvosoktól. Ahogy már bzonyára számos alkalommal említettem, ez a karmámban van. A karmámban van egy vagy több fogorvos, akik miatt vagy én szenvedek, vagy ők miattam, vagy kölcsönös. Egyszer megharaptam egynek a kezét. Egyszer lenyúltam egy másiknak a fasziját. Egyszer viharos szerelmünk rút véget ért egy harmadikkal. És akkor van a negyedik, akit nagyon kedvelek, és aki a fogamat csinálja, hónapok óta ugyanazt az egy kis nyomoronc fogat, amit már a legelején ki kellett volna húzni, olcsóbb is lett volna meg kíméletesebb is. Na mindegy most már, ki lett fúrva, feltágítva, gyökértömve, gyökértömés kifúrva, lecsiszolva, lenyomat véve, jövő héten már csak bele kell tenni a csapot, ami nagyon fog fájni, meg még egy hétig, aztán fel lehet tenni a műre a (porcelán) koronát. Szerintem aranykoronát kellett volna vennem, ötös fog, vagyis csak akkor látszik, ha kivillantom. Vagy valami drágakőből, mondjuk zöldből, mondjuk smaragból. A smaragdfogú lány. Húgom szerint pedig kihasználhattam volna értelmesen is ezt az időszakot, vagyis arra, hogy piercinget tetessek a nyelvembe, mert az fáj és sokáig nem lehet enni vele, és most úgyis fáj és nem ehetek rendesen. Mármint most nem fáj, csak keddenként.
Ezenkívül még az történt, hogy kiborultam teljesen a legutóbbi House-résztől, amiben akkora baromság van szakmailag, hogy az teljesen kicsapta nálam a biztosítékot: elektrosokkot adtak egy embernek azért, hogy kitöröljék az agyából a szeretteinek emlékét. Ez kb. olyan, mint amikor a Tesla-transzformátor bűvésztrükkökre képes az idevonatkozó filmben (The prestige), de az legalább fantasy (vagy valami olyasmi, nem?). Az elektrosokktól lesz az embernek memóriazavara, persze, utána még egy-két óráig nem fog emlékezni, mit evett előző nap vacsorára, de aztán többnyire az is szépen visszajön. Mármint az emlék. Volt már pár "merész" húzás a House-ban, de ekkora még soha.

Ja, meg gondoltam, gyakorlom kicsit bulváros főcímek adását. Következő számunkban: Kétfejű borjút szült Lebenyzugházán a klónozott ex-playmate-hasonmás.

Ironic klip, ahogy ígértem

Játék és muzsika tíz percben

Meg lettem szólítva a játékba, úgyhogy here we go. Hosszú, önfeltáró bejegyzés lesz, ABC-sorrendben.

1. Björk: Hyperballad. Ez a szám arról szól, hogy a csaj a családjával egy hegyen él egy szakadék mellett, és minden reggel, mielőtt a többiek felébrednek, kimegy, és ledobál apró tárgyakat, és elképzeli, mi lenne, ha leugrana vagy leesne. Utána visszamegy és kiegyensúlyozottan éli hétköznapjait. Na, ezt én is szoktam csinálni. Mármint képletesen. Nem, a valóságban nem dobálok ki evőeszközöket a panel tizedikről.

2. Dido: Sand in my shoes. Lehetne bármelyik Dido-szám egyébként. Volt az az időszak az életemben, amikor albérletben laktam a Zichy Jenő utcában, szingli voltam és reménytelenül szerelmes, és nagyon szerettem ott lakni, mert valamiért azt az albérleti szobát éreztem először otthonomnak. Volt illata is az otthonomnak, a L'Occitane-ban vettem, a Dido pedig az otthonom zenéje volt, akármikor hazaértem, rögtön benyomtam a lejátszóba. (Rengetegszer vagyok képes meghallgatni ugyanazt a CD-t). Egyszer egy pszichoterápiás csoporton részt vettem egy relaxációs gyakorlatban, amikor el kellett képzelni egy helyet, ahol kellemesen és biztonságban érzed magad, és én a szobámban voltam a Zichy Jenőben és Dido szólt.
A Sand in my shoes pedig arról szól, hogy hazajön a nyaralásból és próbál visszakapcsolódni a hétköznapokba, és akkor hallgattam sokat, amikor Thaiföldről hazajöttünk, és egy kicsit Koh Phanghanra emlékeztet ezért.

3. Joan Jett: Bad reputation. Joan Jett egyébként az I love rock and roll c. számáról lehet ismert (amit szintén szeretek), és ez a zene volt az, amit először hallgattam lázadásból tinédzserkoromban. Mármint, előtte is hallgattam a kötelező lázadós-zenéket a Doorstól a Sziámiig, de a Joan Jettet senki se hallgatta rajtam kívül, ezért ez nem csak a Rendszer ellen jelentett lázadást, hanem lázadást jelentett a kortársnyomás által rámerőszakolt szuicid bongyorhajú betépett vernyákolással szemben is. Mindig csontig feltekertem a hangerőt, amikor a szomszéd túl hangosan hallgatta a Danubiust, és már akkor is éreztem, hogy kissé ironikus a Bad Reputation c. számmal lázadnom, amikor eminens tanuló vagyok ötös magatartással, sose drogoztam, szűz vagyok és most nyertem meg a biológia oktv-t, de azért jó volt.

4. Kert: Ödipusz és a szfinx. A Kert nevű zenekar szerintem már nem létezik, ezt a számot meg sose hallottam tőlük koncerteken, de a lényeg nem is a szám, hanem a szövegkörnyezet, ugyanis ez szólt, miközben életem első szexuális élményeit szereztem a dal születéséül szolgáló stúdió padlószőnyegén.
De hagyjuk a részleteket.

5. Moloko: Forever more. Szintén abban az időszakban lett a kedvencem, amikor az isolde még szingliblog volt, zöld háttérrel futott és pasikról szólt, és szabad voltam, de senki se szeretett, mondjuk akkoriban sokféle zenét hallgattam, de ez megmaradt. Mert nagyon sok lendület van ebben a számban, annak ellenére, hogy a szövege nem túl optimista, a hatása mégis bizonyítottan antidepresszív.

6. Alanis Morrissette: Ironic. Mondjuk, ez alap. Alapszemélyiségem. Jó régen felfedeztem a számot az édi kis klipjével (majd felteszem), aztán később jól be is futott és ma már eléggé elcsépelt is, de attól még... így van ez.

7. Joni Mitchell: All I want. Ezzel a dallal hippikorszakomnak hódolunk, amikor még hosszú szoknyában jártam hosszú hajjal, és abban hittem, hogy peace, flowers, freedom, happiness. Nagyon szép kis szám, főleg, ha úgy hallgatod, hogy közben utazol valahová és süt a nap.

8. Pink Floyd: Wish you were here. Szintén alap, ha csak egy számot kellene választani, ezt választanám, bár mostanában nem sokat hallgatom, de még mindig az egyik legjobb számnak tartom ever. Nagyon rövid, nagyon egyszerű, a dallama és a szövege is, és mégis tökéletesen kifejez mindent, amit a magányról tudni kell. Ennek megfelelően magányos időszakaim zenéje volt, ültem a Kőfalon, néztem le a ködbe burkolódzó Városra, szél hajtotta a száraz faleveleket és hallgattam a walkmanemen nagy beleéléssel, hogy we're just two lost souls swimming in a fish bowl, year after year.

9. Yes: And you and I. A Yestől mondjuk sok számot választhattam volna, általában ez volt a kedvencem, megjegyzem, egy 1977-es dalról van szó. Elég sokat is írtam már a Yesről, röviden összefoglalva az első szerelmem ismertette meg velem, és bár a szerelem maga hamar a múlt ködébe veszett, a Yes-rajongásom megmaradt, függetlenül attól, hogy aktuálisan éppen milyen korszakomat éltem. Mert jó zene.

Két dal van, amit felírtam a listámra és ki kellett húzni, mert így lett kilenc, de azért megemlítem szegényeket: Portishead: It's a fire és Skunk Anansie: Twisted, mindkettő igazi szenvedős szám, és sokat hallgattam őket akkoriban, amikor még nem voltam öreg cinikus és képes voltam a magam számára is hitelesen szenvedni lelki izéken.
Most tovább kéne adnom kilenc embernek, de igazából ezekkel én mindig gondban vagyok, mert még azt se döntöttem el, hogy én magam szeretem-e ezeket a láncleveleket vagy utálom (asszem, nem különösebben szeretem, de végülis belefér), és akkor honnan tudjam, ki az, aki szereti, és alig várja, hogy továbbküldje neki valaki, és ki az, aki utálja és csak nyűg neki? Na jó, felsorolok kilenc embert, de tényleg csak az csinálja meg, akinek van kedve hozzá, akinek nincs kedve, az vegye úgy, hogy nem is szerepelt itt: blogtogon, chain, gloria, karlsruhe, lobo, nyulontul, robin, susie, suematra. Azt kell csinálni, hogy írni kilenc olyan zeneszámot, ami valamiért "fontos", és továbbadni kilenc bloggernek.

The Office - Murder in Scranton

Unatkozó amerikaiak thriller-trailert vágtak az Office c. sorozathoz, mondjuk az Office már alapban durva (máshogy durva), úgyhogy remekül illik hozzá... Így, hogy épp az elmúlt hétvégén láttam az első két és fél seasont, és majdnem mindegyik jelenet pontosan megvan, vinnyogva röhögtem rajta végig. Nagyon jó.

Válság, tigris, pacalleves

Voltunk Prágában, jó volt. Kiolvastam négy könyvet a vonaton, ebből az egyik a Prágai capriccio volt Kocsis Péter tollából. Már az első fejezetből (igazából az első fejezet ciméből) megtudtam, hogy konzervturista vagyok, tudjátok, az a fajta, aki a Lonely Planettel és fényképezőgéppel a kezében nyájként vonul a Károly-hidon, és aki Coffee Heavenben közepes lattét iszik karamellsziruppal, ahelyett, hogy megkeresné a Vencel tér aljában azt a kis hentesboltot, amelynek a hátuljában eredeti pacallevest reggeliznek az eredeti csehek eredeti kimért kakaóval. Egyébként be kell vallani, hogy a könyvből nagyon sokat meg lehet tudni a cseh történelemről, érdekeseket is, és meg kell hagyni azt is, hogy teljesen átjön belőle egyfajta Hangulat: kb, amikor kivörösödött arcú csehek merengenek korsó pilzeni és ecetes kolbász felett a külvárosi kiskocsmában miközben fogatlan tangóharmonikás nyikorgatja mellettük hangszerét. Minden pozitivuma ellenére mégis világnézeti válságba taszitott a mű, azaz ráébredtem, hogy soha nem lesz belőlem külvárosi kiskocsmában pilzeni felett merengő cseh, és akármennyire is igyekszem elrejteni a Lonely Planetet meg a nagy, bámész turistaszemeket, még vasárnap délután háromkor is ki fog nézni a pincér a majdnem teljesen üres Arany Tigrisből, mint ahogy ez meg is történt. Persze, nem azért mentem oda, mert az Hrabal törzshelye volt, hanem mert Kocsis Péter egy teljes fejezetet szentel neki a könyvében, ráaásul a fejezetnek a cime A szentély, és olyanokat ir benne, hogy itt győz a vertikális örökkévalóság az idő múlásának horizontális... valamije felett. És bár Kocsis Péter figyelmeztet, hogy az Arany Tigris az a fajta szakrális hely, ahol nem látják szivesen, mondhatni, gyűlölik 1. a nőket, 2. a turistákat, én balga fejjel azt hittem, hogy ezek alatt húszfős, folyamatosan fotózó japán középiskoláslány-csoportokat értenek, akik light kólát akarnak kérni a frissen csapolt pilzeni e katedrálisában. Dehát hogyan is hihettem, hogy a csapos nem veszi észre rajtam rögtön az első pillantásra, hogy sosem olvastam Hrabalt, a pilsner szerintem túl keserű, és hogy csak egyszer ettem életemben pacallevest, akkor is véletlenül? Egy szó, mint száz, a missiont elbuktam, nem ülhettem le a Tigrisben, még gondolkodom, legyen-e új életcélom a visszatérés. Amikor is majd megtanulok cseh nyelven filozófusokat idézni, évtizedek alatt összebarátkozom valamely törzsvendéggel, és bár már nyilván öregasszony leszek, mire sikerül elérnem, hogy leülhessek az asztalukhoz a Tigrisben, akkor véres bosszút állok, de legalábbis botrányt csinálok, amiért nem szolgálnak fel nekem diétás, alkoholmentes pilzenit.
Szóval jól éreztük magunkat.
Megnéztük a nevezetességeket is persze, ittunk sört, ettünk knédlit, sétáltunk. Sokat. Megnéztük azt a két dolgot, amit logisztikai nehézségek és/vagy útitársam ellenállása miatt tavaly nem sikerült (az Obecni Dum nevű gyönyörű és nagyon szecessziós kultúrpalota és a Barbie-kiállitás). Vettem magamnak egy csodaszép zsebnaptárat a Mucha múzeumban, mutogattam is ma boldogan a kollégáimnak (igen, ugyanazoknak, akiknek azóta sem tűnt fel a falon a múlt héten megjelent hatalmas Rousseau-naptár), amire furán néztek, és megkérdezték, minek adtam pénzt ezért, amikor minden évben kapunk nyomi, sötétkék vagy fekete műbőr, ám a célnak tökéletesen megfelelő zsebnaptárakat a gyógyszercégektől.
Voltunk a thai étteremben, ahol a humoros sors kishiján pacallevest etetett velem. Ez azért van, mert képes vagyok gondolkodás nélkül megrendelni olyan dolgokat az étlapról, aminek nem értem a nevét, szerintem az kaland, és gondoltam, thai étteremben viszonylag belátható palettán mozoghat a leveskinálat, de aztán megkérdezte a kedves thai pincérfiú, hogy komolyan a tehéngyomrot akarom-e. Egyébként a valóságban nincs bajom a pacallevessel, bár csak egyszer ettem Szlovákiában, amikor megrendeltem valamit az étlapról, aminek nem tudtam a nevét, és nem volt rossz, de ezúttal az ananászlé-pacalleves-red curry kombináció még nekem is túl merésznek hangzott.
Mi is volt még... egészen kevés dolgot vásároltam, ami különös, talán felnőttem, és rájöttem, hogy az utazásban az élmény a fontos (és nem pedig az, hogy tárgyakat hordjunk haza, amik aztán a szürke hétköznapokon az élményre emlékeztetnek), vagy csak tudat alatt mégis bűntudatot keltett bennem a könyv és a konzervturistaságom. Vagy kevés volt az idő.

Dolgok

Először egy közérdekű (nem) felhivás: nagyon szeretném megszerezni Csermely Péter: Kutatás és közlés a természettudományokban c. könyvét, könyörgöm, adja el nekem valaki! Kölcsön megvan, de tetszik, és szeretném, ha a birtokomban lenne, de sehol nem lehet kapni messze s távol, se könyvesboltban, se interneten.

Kiváncsiságból elmentem tegnap megnézni az antikváriumos Alexandrát, de nem nagy szám. Tény, hogy jobb a csi, mint a többi Alexandrában: valaki felvilágosithatta őket, hogy a könyvek szeretik a bükkszinű fa könyvszekrényeket, igy, ha az ember nem nézi meg, mi van a polcon, akár jól is érezheti magát. Csakhát kevés az értelmes könyv, de nem erről akartam beszélni, végül is vettem egy prágai "bédekert", egy pszichoterápiás könyvet, meg egy gyönyörű Rousseau-naptárat. Meg is jegyezte ma az egyik betegem, hogy nahát, milyen jó izlésű pácienseim vannak, de felvilágositottam, hogy nem ajándékba kaptam, hanem magamnak vettem, valamint ő az első, aki észrevette.
Visszatérve az Alexandrára, rohadt meleg volt, az antikvárium-részben nem volt semmi izgi könyv, az eladólány pedig legalább húsz percig kutatott a polcokon a keresett Prága-könyv után, mig végül megtaláltam. De azért az, hogy a klasszikus populáris-könyvesbolt-belsőből egy lépéssel egy antikváriumba lépsz át, az tökjó feeling, még akkor is, ha ott is ugyanaz a romantikus ponyva van, csak használt.
Később elmentünk moziba, és megnéztük a Tökéletes trükköt, ami unalmas, idegesitő, és egy baromság. Mondjuk én eleve utálom a bűvészeket meg a cirkuszt, de alapvetően ezen még túl tudom magam tenni, nem ez volt a baj. És azt se értem, mi ez a hiszti, hogy bármit elmondasz a filmről, az már spoiler, a fenéket az. Az első három perben kiderül, hogy két rivális bűvészről szól a századforduló Angliájában. Egyedül jó benne a Teslát játszó David Bowie, de egyébként... egy Boston Legal- és két South Park-részt kellett megnéznem utána, hogy valamennyire kiheverjem.

Karma is a funny thing

Nyűgös vagyok, mert egész hétvégén teszteket értékelek ki a mellékállásomba, az élet egy taposómalom, és az idő is rossz. Azért a fennmaradó időben néztünk egy csomó My name is Earl-t, úgyhogy most megint hiszek a karmában. Röviden arról van szó, hogy Earl nyer egy csomó pénzt, majd rögtön elcsapja egy autó, és akkor rájön, hogy ha rosszat teszel emberekkel, akkor veled is rossz dolgok fognak történni. Tehát ír egy listát az eddigi gonosztetteiről, és egyenként (epizódonként) jóvá teszi őket, miközben nagyon vicces helyzetekbe keveredik vicces barátaival együtt. "What goes around, comes around." Funny.

Másegyéb: írtam végül is a Molnár Tamásnak , hogy akkor ezt most így hogy, és azt válaszolta, hogy a közölt esetekben megváltoztatják a páciens adatait. Pl az anorexiás lány nem is annyi idős volt, és nem is aznap ment hozzá, mint ahogy a postban szerepel. Ez azért talán egy fokkal jobban hangzik.
Megyek, folytatom a tesztjeimet.

Szita-szita péntek, szerelemcsütörtök

Blogszerda. Úgy volt, hogy tízkor van vége a mozgáscsoportomnak, amit nem hagyok ki, ezért nem mentem a könyvbemutatóra, pedig előtte kitaláltam, hogy vicces lenne elmenni Suematrával és önmagunk rajongóinak tettetni magunkat ("Te figyi, az isolde itt van? melyik az?"). Így kimaradt az életemből a felolvasóest és a kerekasztal, ami talán nem is baj, bár a krisnás sütit tényleg sajnálom. De aztán kijöttem a mozgásról és láttam, hogy kaptam egy smst Luciától, hogy ott vagyok a kezében könyvben, és mivel ez a Kálvin téren történt, mégis lementem végül a Tandembe egy kicsit blogcelebritáskodni. Tényleg bloggerekkel volt tele a hely, sajnos a könyvesek már elmentek, így nem tudtam rátenni a kezem jól megérdemelt tiszteletpéldányaimra, de azért megnéztem (s dedikáltam :-) egyet, szép, remélem, küldik majd. Különben szerintem is hülyeség blogokat kiadni könyvben, mégis ki fogja megvenni? Szerintem senki, de ez maradjon a kiadó dolga, és legalább amikor az energiaválság miatt összeomlik a világgazdaság és visszaérünk a földművelés-állattenyésztéshez, és megszűnik az internet, én akkor is meg tudom majd mutatni az ükunokáimnak, hogy látjátok, a dicső múltban ez volt a nagymami blogja.

PORCH MONKEY 4 LIFE

Igen, én pontosan az a tipus vagyok, akinek Borat = nem annyira; Clerks 2 = igen, igen, igen. Kötelező, rohanjatok a moziba, most. Természetesen ráébredtem a film alatt, mennyire irigylem azt a fajta életstilust, amikor az ember bemegy dolgozni a kisboltba, ahol ketten dolgoznak a haverjával, hülyeségeken röhögnek, délután meg csajokat hajkurász irl/a neten vagy moziba megy, de ez csak azért van, mert rettenetes rajtam a nyomás, a kutatásunk ezerrel pörög, mindent nekem kell csinálni, plusz kurzusokra kell járni, a kurzusokon most kell vizsgázni, oktatni kell, csomót kell dolgozni, ügyelni kell, és amikor hazamegyek a munkából (10 óránál kevesebbet ritkán töltök bent), akkor nekiállhatok statisztikát tanulni, cikket irni, vagy olvasni/filmet nézni és közben azon szorongani, hogy most éppen tanulnom/cikketirnom kéne. A hétvégi ügyeletekért egyébként nem pénzt kapunk, hanem egy szabadnapot, amit sosincs időm kivenni, közben meg nincs pénzem kajára, de ami a legszörnyűbb ilyen nehéz időkben, nincs pénzem vásárlásra, pedig az a legfontosabb tevékenység, amely megnyugtat, kisimit, empatikussá tesz, segit kapcsolatba kerülnöm az univerzummal, és képessé tesz arra, hogy sokat dolgozzak lelkesen és elkötelezetten. Persze, sosem voltam gazdag, de ez eddig abban merült ki, hogy többnyire meg kellett várnom a Promodban a leárazást (illetve bűntudatot éreztem, ha nem vártam meg), most meg meg kell néznem, melyik toastkenyér a legolcsóbb. Azért vagyok egyébként szerintem szegény, mert a számos elfoglaltságom nem teszi lehetővé, hogy mellékállásom legyen, és valami mindig szokott lenni; valamint mert a számos elfoglaltságomért (önismeret, csoport-sajátélmény, kurzusok) még fizetni is kell. És azért hisztizek most emiatt, mert a legutóbbi ügyeletemet még nem hevertem ki, pedig mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő volt reggel 8-másnap du négyig kb folyamatosan rohangálni (ok, aludtam 4 órát), mint a Vészhelyzetben, gyógyszertúladagolástól trombózison át fagyálló-mérgezésig minden volt, megjegyzem, pszichiátria osztályon dolgozom, és utána még le is csesztek valami papirmunkáért, ami nem volt azonnal kész, és hazafele még ki is kellett számolnom, hogy hogyan veszek ezer forintból tojást, kenyeret, tejet, sajtot és ásványvizet is (mert azért ott még nem tartunk, hogy csapvizet igyak, ahhoz előbb meg kell ölnötök), szóval nem szaporitva tovább a szót, hős vagyok és kész.
Tehát ott tartottunk, hogy Clerks 2.

Fiatal voltam, kellett a pénz

Van borítója a blogkönyvnek.
Mit is mondhatnék. Talán semmit.
(Különben se kapunk pénzt, csak 2 vagy 3 tiszteletpéldányt.)

Szabadság, szerelem

Megnéztük tegnap, pont olyan, amilyenre az ember számít, jól összerakott, minden lehetséges hatásvadász elemet felvonultató film, néhol kissé életszerűtlenül amerikaifilmes párbeszédekkel. Dobó Kata remekül néz ki koszosan is, szemében forradalmi láng, Fenyő Iván meg kb kétféle arcot tud vágni, van, amikor mosolyog és van, amikor nem, de mivel mindkettő szívdöglesztő, ezt meg is bocsáthatjuk neki. A fiatal szerelmeseket gyakorlatilag a forradalom hozza össze, pár napig mindenki elhiszi, hogy lehet változtatni, virágok a tankokon, miegymás, de gondolom, nem spoiler, ha elárulom, hogy csúnyán leverik, bár a film szerencsére úgy van összerakva, hogy azért mégse szomorúan kullogjunk haza a moziból. A szó pozitív értelmében vett romantikus film, olyan romantikus, amilyen csak lehet, amikor kis ország szabadságért való dicső küzdelmét bazi nagy tankok teszik a földdel egyenlővé. Engem mindenesetre megvett a film, és hiába tudtam, mi a vége, mind a forradalomnak, mind a vízilabdameccsnek a melbourne-i olimpián, azért rendesen izgultam.
Mondjuk elgondolkodtató, hogy az elmúlt néhány évszázadban minimum ötvenévente azért jól a magyar nép fejére koppintott a történelem, ha csak 48-ig nézünk is vissza, mindjárt két világháború, 56, most meg már vagy ötven éve béke van, sőt, lassan húsz éve demokrácia is. Nem csodálnám, ha mélyen gyökerezne a magyar mentalitásban ez az áldozatszerep, hogy minket mindig a sárba tipornak valamely nagyhatalmak, forradalmainkat leverik, és így persze, hogy nem tudunk mit kezdeni a jelen helyzettel, mégsem adhatunk fel hirdetést, hogy "heló, nem verne le minket valaki, mert így nem találjuk a helyünket". Kénytelenek vagyunk itthon szétnézni és ellenségeket találni. Vannak azok a csajok, akik mindig aljas pasikkal járnak, akik jól elbánnak velük, egyiket kiheverik és máris megtalálták a másik ugyanolyat, és ha véletlenül találnak egy normálisat, addig mesterkednek, amíg arról is kiderül, hogy egy szemét, na ilyesmire gondolok. 

Állatok járműveken

Erről óhatatlanul a King Rat cimű urban fantasy jut eszembe, tessék, patkányok lepik el a londoni metrót, lehet szólni a patkányfogónak. Egyéb állatos hirek: láttam a Snakes on a Plane-t, és pont olyan. Képzeljük el, mi történik, ha rengeteg mérgeskigyó szabadul el egy repülőgépen, Samuel L. Jackson a cool FBI-ügynök, és a filmkészitők némi öniróniával is birtak. Nem okoz csalódást a film, van benne meztelen cici, pár kissé undoritó trash-jelenet, sikitozás, és olyan klasszikus mondatok - I've had it with these motherfucking snakes on this motherfucking plane - amelyek joggal vonulnak be a filmtörténelembe.

Világbéke

A kispados banda jótékonysági árverést rendez a goldenblogos cuccaikból, menjetek és licitáljatok a hvg-előfizetésre, nehogy már a végén nekem kelljen elvinni. Megjegyzem, szebb lett volna tőlük, ha a hajóutat nehéz anyagi körülmények között élő házasulandó fiatal orvosnő bloggerek nászútjául ajánlották volna fel, dehát mit lehet tenni.
Ugyanitt kihirdetném a "legjobb goldenblogos promóciós poszt" különdíj nyertesét.

V

A Da Vinci kód filmben nem tetszett, hogy túl hosszú, hogy sokszor kiszámíthatóak a fordulatok és nem valami pörgős a cselekmény, nem tetszettek a minden menekülős jelenet közben/után elhangzó világmegváltó monológok és nyálas "csak-az-számít-miben-hiszel"-ek, nem tetszett, hogy a hasba lőtt professzor az elején még képes volt keresztrejtvényeket alkotni rendes haldoklás helyett, nem tetszett a Tom Hanks, mert halál béna volt, és az Audrey Tatou, mert esetenként idegesített, valamint nem tetszett, hogy a negatív szereplőknek bizarr, gonosz külsejük volt, és még egy dolog nem tetszett, de azt nem mondom el, mert spoiler. Tetszett az alapötlet (évszázadokon át titkot őrző titkos társaságok meg a Mária Magdolna-sztori), tetszett benne Gandalf (nem tudom fejből a színész nevét), tetszett az autósüldözés Smart autóval, valamint Audrey Tatou magyar hangja.
Egynek jó volt.
Most pedig elmegyek a ruhámért.

Goldenblog

Wow, lenyomtam a Verebest :-) Köszi, köszi, köszi.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• azigazzy
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess



• Criticalbiomass
• DrMortz
• Interszubjektum
• Sorozatjunkie
• Spoiler

Utolsó kommentek

• There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
• There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya... »
• Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
• There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh... »
• There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik... »

Kategóriák

• Brennbergbánya (7)
• Emberek (191)
• Esküvő (17)
• Film (31)
• Kaja (35)
• Kultúra (156)
• Munka (134)
• Nosztalgia (14)
• Nyafogás (497)
• Tudomany (43)
• Utazás (80)
• Vásárlás (89)
• Zene (117)

Archívum

• Jelen
• 2010. július
• 2010. június
• 2010. május
• 2010. április
• 2010. március
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu