A szokásos hétköznapi kalandjaim

Pénteken felébredtem a munkahelyemen ügyelet után, elmentem zumbára az edzőterembe, aztán konzíliumba a város másik végébe, ahová még előző nap hívtak, de abba a napba nem fért volna bele, aztán visszamentem a munkahelyemre megtartani egy olyan oktatást, amiért fizetnek, aztán hazamentem, összeszedtem a ruhákat, ismét visszamentem a munkahelyemre felvenni egy tesztet a kutatásba egy kontroll személlyel, akiről kiderült, hogy ismerem és anno együtt jártunk az Írókörbe, aztán elmentem Zsuzsi nénihez ruhákat cserélgetni, ahol kaptam sört, mézes mogyorót, csokis kekszet, két klassz gatyát, amilyet mindig is szerettem volna, meg alie táskáját, meg egy zakót, meg egy felsőt, meg egy övet, meg egy színes szoknyát Goából, és kevesebb ruhát hoztam el, mint amennyit vittem, és ez jó.

Másnap meg a táncművészeti főiskola tanára tartott nekünk Skinner releasing órát a mozgásterápiás képzés keretében, aztán megbetegedtem szerintem caliciban és betegen fetrengtem otthon. Ma meg már sokkal jobban voltam, de csak annyira, hogy befessem a hajamat és rávegyem a férjemet, hogy vágja le, meg végezzek némi házimunkát, meg egyek egy kis ropit, meg írjam a blogomat.

Miért nem haladtam az elmúlt három napban a megírandó könyvfejezettel című bejegyzésünket olvasták.

Scientists trying to take over the world and scientists who twist innocent primates with computer-enhanced mind control

Az európai pszichiátriai társaság éves kongresszusa némely tekintetben erősen emlékeztet a Sziget fesztiválra, érdekesen öltözött népek között kell sorban állni a kajáspultnál, párhuzamos programok mennek sok helyszínen, amiket az ember bejelölget magának a műsorfüzetben, aztán nem jut el rájuk vagy csak a végére ér oda, mert ismerősökkel fut össze és dumál velük a kávézóban. Sajnos a zene nem olyan jó, szignifikánsan kevesebb fényt szolgálnak fel és csak hazamenős hetijegy van, de az legalább kétszer annyiba kerül.* Szexualitás, gén-környezet interakciók, helyes barista fiúk frissen őrölt kávéval**, nozológiai viták, felnőttkori ADHD. Hatalmas önuralmat gyakorolva végül egyetlen könyvet sem veszek, elkések a depresszió gyulladásos elméletéről***, megtudom, mi az a value-based medicine, kritikátlan mennyiségű Sacher-tortát eszem, valamint kiderül, hogy a tükörneuronjaink reagálnak-e kutyára****.

Lakást bérelünk Bécsben, mert olcsóbb, mint a hotel meg jobb is, konkrétan ezt, baldachinos ágyban alszom rózsaszín tapétával és pszichiáterekkel. Nem, a pszichiáterek csajok és másik ágyakban alszanak. Hétfőn meghív ebédre dB, kuszkuszt eszem egy piacon meg citromos szódát és nagyon süt a nap, egy másik napon meg ázsiai étteremben esszük a pszichiátercsajokkal azt a levest, amiben az asztalon főzheted meg a különféle felismerhetetlen ázsiai dolgokat poliptól a hínáron át azokig a dolgokig, amikre tényleg nem jöttem rá, hogy tofuból vagy pacalból vagy rizstésztából vannak-e.

Azon gondolkodom néha közben, hogy oké, egyszer egy ilyet is meg kellett néznem (mármint egy ilyen kongresszust) (persze, egy ilyen levest is), kicsit az az érzésem végig, hogy hobbiból vagyok ott, és hogy bár nem érzem magam rosszul, ehelyett sétálhatnék az erdőben is négynapos ünnepen négy napig. Vagy telefonálhatnék meg emaileznék a Húgommal, meg hentereghetnék a férjemmel, meg találkozhatnék a barátaimmal, akiket ezer éve nem láttam. Tágul a világképem és szélesedik a látóköröm, és számtalan, kifejezetten gondolatébresztő előadást hallok a tükörneuronos szekción meg a neuroimaging szekción meg a szociálpszichiátria - és filozófia szekción, de most komolyan, minek nekem még több gondolatébresztés, énnekem már annyira széles a látóköröm, mint az istennyila, aztán mégsincs macskám meg családi házam. Szkeptikus vagyok a lelkesedésemmel szemben. Szkeptikus vagyok a szkepticizmusommal szemben is. Én simán lehet, hogy így maradok és világéletemben ambivalens leszek a jelen munkámmal/karrieremmel kapcsolatban, jobb, ha megszokjuk.

Azon veszem észre magamat a végén, hogy most vagy én kerültem el teljesen a mainstreamet, vagy időközben nem figyeltem oda és az underground lett a mainstream, mindenesetre fikarcnyi előadást sem hallok klasszikus pszichiátriai témákról. Feltehetőleg engem valóban csak a pszichoterápia érdekel, az idegtudományok, meg a frissen őrölt kávé, de azért a kongresszus programjában is meglepően kevés az olyasmi, ami a pszichiátria tankönyvekben olvasható. Mittudomén, a bipoláris zavar gyógyszere terápiája, meg ezek. Talán mert ezeken a területeken viszonylag kevés újdonság történt az utóbbi időben, nem találtunk ki semmi átütőt. Ehelyett az egész kongresszus tele van transzkulturális pszichiátriával, más-e vajon a depresszió az arab világban meg hogyan szoronganak Indiában (erről nem tudok beszámolni, mert a transzkulturális pszichiátria a legkevésbé sem érdekel), emellett pici idegtudomány*****, ötletszerűen elszórt pszichoterápiás szekciók, meg mindenféle hülyeség posztereken, de olyanok, hogy popzene. Kraepelin itt lenne, tutira sírva fakadna.

*350 euró volt a regisztráció, arra onnan volt pénzem, hogy tavaly megpályáztam és megkaptam egy támogatást az athéni kongresszusra, de mivel ott gettóban laktam és átszállással repültem, maradt belőle pénz, amit egy kicsit kellett csak kipótolni. Plusz kaja meg szállás meg utazás, de Bécs nincs olyan messze. Mélyen lenézzük azokat, akiket befizet a gyógyszercég, aztán be se teszik a lábukat a kongresszusra három napig.

**A barista fiúk meg a frissen őrölt kávé egy gyógyszercéges standon voltak, a remek kávén kívül chai teát és forró csokit is adtak, reméljük, ettől még nem fogom gyakrabban írni a gyógyszerüket. A standon ki volt téve egy tábla, hogy ha az orvosi regisztrációdat Minnesota államban jegyeztetted be, akkor a hatályos szabályozás szerint a cég nem adhat neked semmit, azaz kávét és frissítőket sem, tehát kérlek menjél máshova és ne élvezd a vendégszeretetünket itt. Kicsit meglepődtem, tudniillik azon is, hogy van ilyen, meg azon is, hogy csak ott van az egész világon, nem volt egy lista országokról vagy ilyesmi. Szerencsére ez európai kongresszus, nem láttam szerencsétlen minnesotai pszichiátereket kávéért nyüszíteni a partvonalon.

***Tavaly nyomatta a Szendi pszinapszison, mármint az elméletet, most meg már a gyógyszervizsgálatokat hallottuk, hogy tudniillik pár gyulladáscsökkentő gyógyszer antidepresszívum mellé szedve javítja a depressziót.

****A tükörneuronok azok az idegsejtek, amik akkor is aktiválódnak az agyunkban, ha teszünk egy adott mozdulatot, meg akkor is, ha mástól látjuk ugyanazt a mozdulatot. Pl. mozgatjuk a szánkat, vagy nézünk valakit, aki mozgatja a száját. A kutatók (egy része) szerint ezek lehetnek a beleérzőképesség alapjai, vagyis ha valakit látunk szánalmasan a földön fetrengeni vagy boldogan ugrabugrálni, kicsit mi is érezzük ezekkel az idegsejteinkkel, milyen lehet a földön fetrengeni / ugrabugrálni. Vagy nem, mindenesetre ha száját mozgató embert nézünk, akkor aktiválódnak a szájmozgatós tükörneuronok, ha száját nyitogató-csukogató majmot, akkor is, de ha ugató kutyát, akkor meg már nem. Tudom, that's a problem that needed solving.

*****A "Therapeutics and neuroimagery" c. szekción rajtunk kívül még kilenc ember van, akik közül egy a technikus, négy előadó, és négy közönség. Ez egy több ezres kongresszus különben. Olyanokról van szó, hogy ha valaki konverziós zavar miatt nem tudja mozgatni a jobb kezét meg ha hipnotizálják, hogy ne tudja mozgatni  a jobb kezét, akkor fMRI-n az agyában teljesen más területek aktiválódnak, pedig az ember Charcot óta hajlamos lenne azt hinni, hogy ugyanazok. Meg hogy a kognitív viselkedésterápia hogyan hat az agyunkra, ami fMRI-n is látszik. Meg hogy skizofréneknek fMRI-alapú neurofeedback-kel megtanították szabályozni az insula nevű agyterületük aktivitását, és most azt tervezik, hogy megtanítják az akusztikus hallucinációkért felelős agyterületük aktivitását elnyomni, és akkor hátha kevésbé hallucinálnak. Na, hát azért azt megnézném.

My name is Alice and I remember everything

Komolyan, ha még valaki* betegnek nevez, amiért szeretem a horror- és különösen a női főszereplős akcióhorrorfilmeket, én esküszöm kibelezem széttrancsírozom szitává lövöm lángszóróval porrá égetem megeszem az agyát kimarkolom a szemgolyóit és beletömöm a szájába lefűrészelem a végtagjait megfojtom a saját hajával jó, hagyjuk.

Valójában egy kedves kis rövid, ám edukatív előadást szoktam tartani arról, miért kifejezetten egészséges és adaptív a düh, a félelem, és az önhatékonyság kitalált történetekben való megjelenítése és átélése, amelyben korábban főként a tárgykapcsolatelmélet alapvetéseire támaszkodtam, újabban pedig a kultúrantropológia, a népmesék és a mentalizációs elméletek egyes elemeit is beépítem.

*Ezek egyébként szinte kivétel nélkül pszichiáterek vagy pszichoterapeuták.

Főleg mentegetőzés

Jelen pillanatban amúgy a munkám és a fitness megy a blogolás rovására, pedig már múlt héten eszembe jutott, hogy olyan bejegyzést akarok írni, amiben elmesélem, hogy mik történnek velem. A régi szép idők dokumentarista stílusát felelevenítendő. Filmforgatással, kínos témák tantermi oktatásával, külhoni pszichiátriákról kapott ijesztő hírekkel, kritikátlanul drága borokkal, magyar himnusszal, otthon készült pizzával és akciós trópusi koktélokkal, hiphop-aerobiccal, zumbacipővel, csoportdinamikával és különös emberekkel tarkított mindennapjaink kora tavasszal a keleteurópai panelrengetegben. Ilyesmi. Majd lesz rá időm valamikor, és akkor.

Csak egy jelet adok a gépnek

Könyvesbolt a plázában. Anyuka az egyik könyvespolcot nézegeti.

Kisfiú (körbenézeget, keresgél, majd segítséget kér): - Anya, a robotok itt hol vannak? A robotoknak itt hol a helyük, hol vannak? Hol tartják őket?
Anyuka: - Kisfiam, itt nincsenek robotok, ez könyvesbolt.
Kisfiú: - Akkor hol élnek?
Anyuka: - A robotok nem élnek.
Kisfiú: - Miért, mi bajuk lett? Anya, mi bajuk lett a robotoknak? Anya, mi bajuk lett?

Nearly all the water on the planet is controlled by the evil Water and Power company

Helyszín: a Corvin Mögötti, amúgy remek edzőterem, ahol mindent szeretünk, kivéve, hogy minden csapból (az öltözőkben és a mosdókban) meleg víz folyik, hogy venned kelljen vizet tőlük pénzért*.
Szituáció: isolde megitta a helyszínen vásárolt 0.75 l-es szentkirályi ásványvizet a zsírégető óra közben, de még edzés után is szomjas, ezért az üres ásványvizes üveggel odamegy a pulthoz. A pultnál italokat lehet vásárolni, de van egy mosogató is, amelyből vélhetőleg hideg csapvíz is folyik.

1. Történik: 2011 január.

isolde (üres ásványvizes palackját nyújtogatva): - Szia, töltenétek nekem ebbe egy kis vizet?
Két pultos csaj: - Szia??
isolde: - Tudnátok nekem tölteni ebbe az üvegbe egy kis vizet?
Két pultos csaj: - ???
isolde: - Sima vizet.
Két pultos csaj értetlenül az ásványvizekkel teli hűtőre néz, majd vissza isoldéra, majd a hűtőre, majd egymásra.
isolde: - Cs-a-p-v-í-z.
Két pultos csaj: - Jaaaaaaa, oké - Ketten együtt megtöltik csapvízzel isolde üvegét.

2. Történik: 2011 február.

isolde (szintén az üres szentkirályis palackkal): - Szia, tudnál nekem tölteni ebbe egy kis vizet?
Pultos csaj (szemöldökét és vállát rángatva pofákat vág).
isolde: - ?
Pultos csaj (tovább fintorog és húzza a száját).
isolde: - Ööö.... Nem?
Pultos csaj (némi undorral): - Háttigazából, nem szoktuk ezt engedni....
Isolde elhatározza, hogy ha nem kap a csajtól minimum két dl csapvizet, akkor azonnal ájulást tettet itt a pult előtt, és legközelebb csak akkor lesz reakcióképes, amikor a kiérkező OMSZ esetkocsi mentőtisztje a szemébe világít a pupillalámpájával.**Felméri a helyszínt, hogy úgy tudjon összeesni, hogy nagyon ne üsse meg magát, és mérlegeli az epileptiform görcsök szükségességét.
Pultos csaj (kegyesen): - ... de jól van, tessék.

*Most egyrészt, ez szerintem rettentő unszimpatikus (igen, van ilyen szó) kicsinyesség a részükről, a sportoláshoz kell a folyadékpótlás, rendes helyen hideg víz folyna a csapból, ezért tart itt ez az ország. Másrészt, meg is vehetném persze, de ha heti négyszer megyek, és sokszor iszom egynél több vizet, az mondjuk legyen heti 6 víz, az havonta 24 víz, az már 7200 Ft, leárazáskor kijön belőle egy mangógatya, valamint környezettudatos olvasóink kedvéért: havonta 24 műanyag palackot dobok el teljesen feleslegesen, ami hatszázezer év alatt se bomlik le, globális felmelegedés, ózonlyuk, és ki tudja, hány ember jár még oda havonta és vesz állandóan vizeket. Keleteurópa. Húgom London egyik legpuccosabb szórakozóhelyén volt tavaly pultos, ahol a britek rendszeresen kérnek csapvizet és kapnak is.

**Sajnos etikátlan lenne kihívatni a mentőt, mert majd emiatt nem tudnak kimenni valakihez, akinek tényleg van valami baja. Az első mentőgyakorlatos eset, aminél ott voltam, egy infarktusos ember volt, akihez kb. egy óra alatt értünk ki, mert a város másik végéről mentünk, mert a területileg illetékes esetkocsit (ami 15 perc alatt ott lett volna) épp kihívták valami bokasérüléshez. Meg is halt az ember, mondjuk lehet, hogy amúgy is meghalt volna, ezt nem tudjuk.

Zsinórpadlás, pizsamagatya

A Művészetek Palotájában koncert előtt Johnny Walkert ittunk a backstage-ben, bögréből, meg usb-s rakétavetővel lőttek rám (az irodai hadviselés mindig meg tud lepni), meg a fesztiválszínpad zsinórpadlásán mászkáltunk, nagyon cool, meg megtudtam, hogy a mennyezeten lévő fából készült dolog (amire Joanna Newsom később azt mondta, "wow, cool ceiling") nem csupán díszítőelem, hanem arra való, hogy a lejjebb eresztésével és feljebbhúzásával szabályozzák a terem akusztikáját. Valamint rájöttem, mi akarok lenni, jelen pillanatban az álommunkám a büfésnénié a backstage büfében, szerintem jól csinálnám, szeretem a művészetet, ki tudom számolni a visszajárót és pszichiáter vagyok (azaz őrültek már nem nagyon tudnak kihozni a sodromból, és elsírhatod a magánéleti válságodat egy kókuszgolyó felett).

A koncert is klassz volt és profi, "az indie-szcéna hárfás csillaga" mindenki szerint tündérszerű, engem leginkább egy zakkant kismacskára emlékeztetett, nem a nyávogás miatt, hanem mert cuki volt, furcsa, és bájosan tüsszögött. Bár nagyjából úgy rémlik, megegyeztünk abban, hogy a Good intentions volt a legjobb, nekem legalábbis az tetszett a legjobban a koncerten (itt van, nem túl jó a videó sajnos), de most a Bridges and balloonst teszem be nektem, mert az volt az első szám, amit hallottam tőle, ebben a yummie mixtape-ben.

Meg még azon gondolkodtam, hogy mennyire jó fej lehetek, ha ilyen barátaim vannak, én a részemről rettentő büszke vagyok a barátaimra, a barátaim ugyanis a műpában vezetnek körbe, vagy lenyűgözően gyönyörű hangjuk van, vagy hajnali ötkor kelnek és úgy járnak az edzőterembe, vagy kiváló és olyan elhivatott orvosok, amilyen én még fénykoromban se voltam, vagy tudnak SAS-ben programozni, vagy a Nature-ben van cikkük, vagy dögös csajok és első osztályban rallyversenyeztek, vagy az egyik leglátogatottabb filmes blog gazdái, vagy iszonyú jó fordítók, vagy egy-két kicsi gyerekkel úgy néznek ki, mint akit a divatlapból húztak elő, vagy úgy főznek, mint bármelyik luxusétteremben, vagy világutazók, vagy mindenféle élethelyzetekben olyan ügyesen helytállnak, vagy a fentiek közül kettő-három is igaz rájuk egyszerre. Regényt mondjuk egyik se ír, csak a szájuk jár, de sosem késő.

Magamra pedig azért vagyok büszke, mert ma felkeltem fél nyolckor és elmentem kilencre az edzőterembe, de ez még semmi, ott észrevettem, hogy elfelejtettem nardágot hozni, és akkor úgy döntöttem, én ugyan haza nem megyek, hanem szerzek nadrágot. Ott volt mellettünk a Corvin pláza, minden üzlet zárva, egyedül a CBA volt nyitva, úgyhogy vettem benne 900 forintért egy világoskék frottír gatyát, eredetileg pizsamanadrágnak szánták és úgy nézett ki, hogy magára valamit adó ember (sem férfi, sem nő) a szemetet se vinné ki ilyenben. Én pedig hiú vagyok és paranoid, és sportkarrierem jelentős részében éreztem úgy, hogy biztos kinéznek az edzőteremből, mert dagadt és ügyetlen vagyok és nincsenek annyira menő tornacuccaim. Ez tíz kg-val ezelőtt volt, és többnyire közepesen menő tornacuccaim voltak, nem Nike, de mondjuk Reebok. Most meg teljesen lazán elvoltam a puccos fitnessteremben a szürkéskék frottírgatyában. Nem is rohantam oda minden emberhez és mondtam el neki, hogy "általában nem így nézek ki, csak ma otthonhagytam a gatyámat". Most vagy igénytelen lettem öregkoromra, vagy rettentő magabiztos. Esetleg mindkettő.

Még mindig fitness

És kifelejtettem Hollandiát, most jutott eszembe, amikor Utrechtben voltam és egyedül laktam egy koleszszobában, napközben agyakat színeztem a monitoron és álmodoztam, délután-este meg edzőterembe jártam. Az az egyik kedvenc edzőtermem volt, tágas volt, tiszta, de semmi puccparádé, ha nem hoztad a vizesüvegedet, amibe töltöttél magadnak a csapból vizet, akkor adtak műanyag kulacsot kölcsönbe ingyen, amibe tölthettél a csapból vizet, bár lehetett kapni sportitalokat is, de nem nagyon láttam senkinél. (Ez most csak onnan jutott eszembe, hogy a Corvin mögötti helyen - amit a pár kellemetlenség ellenére továbbra is szeretek és oda járok - meleg víz folyik a csapból, ami szerintem kifejezetten égő.) A hollandok az edzőterembe sportolni jártak és az edzők és oktatók edzeni meg oktatni jártak oda, tök jó volt, nem kellett menő ruhákat felvenni, és kiszámítható színvonalú, jó órák voltak. A sok terem közül az volt az egyetlen, ahová úgy jártam aerobicozni, hogy arra az órára mentem, amelyikre épp odaértem munkából, mert nem volt olyan hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő óra vagy hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő edző, akit jobb volt kerülni. Persze, lehet, hogy ha három hónapnál többet töltök ott, akkor egy idő után meguntam volna.

Egyébként rettenetes a helyzet, hiába szeretnék, sose jutok el az edzőterembe, kinézem az ötkor kezdődő órát, aztán fél hétkor még a munkahelyemen vagyok, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. Képzeljünk ide tetszőleges hosszúságú megszokott rinyálást arról, ahogy ez a munkahely megeszi az életemet és túl sok áldozatot kíván a részemről, kevés pénzért cserébe, stb stb.

Meg még ezt a blogot olvasom manapság, bár pilatesre még mindig nem járok*, egy csomó más dologról is szól mozgás/életmód témakörben és nagyon értelmes.

*Nekem az lenne jó, ha olyan helyen laknék, ahol fák vannak vagy közel az erdő, heti kétszer elmennék valami részben kardio-részben erősítő edzésre vagy futni, és heti kétszer tai-chi-znék vagy valami nyújtós-lazítós edzésre mennék, akár pilates, naponta húsz percet napoznék, valamint hetente kiolvasnék egy regényt. Én így is elfunkcionálok valahogy, max beveszek egy cataflamot, amikor fáj a hátam, de akkor lennék jól.

Shopping is my cardio

Ügyelet után-magánrendelés előtt meg vettem még egy pár pulcsit a Zarában (csupa funkcionális dolgot, amit évekig fogok viselni, és 70-80 %-kal voltak leárazva - mentegetőzött), majd Alaine-nel ebédeltem a belvárosban, pasikról beszéltünk meg pénzről meg az új táskájáról, és amikor Húgom azt mondta, hogy olyanok vagyunk, mint a Szex és New Yorkban, akkor azt nem is vettem zokon, hanem örültem.

Valójában tök jó életem van.

Kasmír, alkohol, keleteurópa

Volt évértékelő értekezlet a munkahelyemen, ami után csak azért nem mentem egyenesen a Dunának, mert eszembe jutott Ildikó tegnapi sms-e, miszerint a Promodban 20 ezerről 6 ezer forintra vannak leárazva a kasmír pulóverek, nekem pedig régi álmom egy kasmír pulóver, de sose volt ennyi pénzem vagy nem volt szívem kiadni ennyit, viszont hatezret már megreszkírozok, úgyhogy vettem is egyet. Engem különösen boldoggá tesz az a gondolat, hogy bár én a jelen pillanatban keleteurópában nyűglődöm, a pulóverem korábban a Himaláján ugrándozott kecske formájában. Nekem könnyű örömet szerezni.

Valamint (merész témaváltással) azt olvastam ma, hogy a kormány munkacsoportot alakít, amely a fiatalkorúak alkoholfogyasztásával foglalkozik. A fiatalkorúak alkoholfogyasztásának témájában 2001-ben írtuk alá a stockholmi deklarációt, amelyben kb. azt mondják ki a résztvevő országok, hogy jó, mostantól próbálunk jobban odafigyelni, mennyit isznak ezek a gyerekek. A kapcsolódó WHO miniszteri konferencia 2001 februárjában volt Stockholmban, a WHO-s arcok elkötelezettnek tűnő, meglepően jófej arcok voltak, én pedig megalázóan naiv, és halál komolyan elhittem, hogy ezután az aláíró országokban nagy dolgok fognak történni az ügy érdekében. De aztán jól helyre lettem téve. Igen elszomorító volt.

Az volt az alapötlet, hogy a WHO a fontos embereken kívül kivitt pár "young people"-t is, ha már ők a téma, ott ismerkedtem meg a brit vegetariánus csajjal, aki telebeszélte a fejemet azzal, hogy a vegák személyisége más, mint a húsevőké, és ezért önkísérletképpen utána két évig vega voltam. Különben jó fej volt, egy kínai betű volt a hátára tetoválva, aminek a jelentése "hónalj" volt, de ez nézett ki a legjobban a választékból, ezért ezt varratta magára. Valamint volt egy nagyon jó arc, vagány boszniai szerb lány Martens bakancsban, aki ráadásul mohamedán volt vallására nézve, úgyhogy alaposan lerombolta a mohamedán lányokról alkotott előítéleteimet. Hát, legalább szélesedett a látóköröm.

Minden világok legjobbika

Úgy tűnik, mégiscsak - majdnem készre - megírtam, amit kellett, rettenetes rinyálás és szenvedés és pótcselekvés közepette. Magam sem hittem volna. Az összes, azaz 3 kivételével az összes témához kapcsolódó cikk olyan újságban jelent meg, amihez az egyetemi könyvtárnak (ahová PhD-s koromban kaptam távoliasztal-hozzáférést, szóval amikor otthon vagyok, akkor is ott vagyok) nincs fulltext-hozzáférése, az összes közleményt emailben a szerzőktől vagy a friendfeed-es bandától kellett megszereznem (köszönet KT-nak a tippért, amely jelentős mértékben mozdította elő tudományos karrieremet azóta is).

Valamint szerencsétlen Noise-os kiscsajok és hozzátartozóik. Tegnap éjszaka írtam az egyik fejezetet, és közben nézegettem a netet, szerencsére Húgom rögtön felvette a telefont és nem kellett órákig paráznom, hogy ott van-e vagy nincs, de még így is rettenetes volt még olvasni is róla. Persze azért én ebből is csak azt hoztam ki a magam számára nézve tanulságul, hogy nem akarok Budapesten élni.

Keep calm

Régebben nem szoktam ilyen évértékelőket írogatni, de tavaly végigolvastam az előző évemet és megtetszett ez a fajta áttekintés, úgyhogy most is ez lesz, amíg fő a hagyományos január elsejei korhelyleves. Ne legyenek illúzióink, néhány klassz új ismeretséget és koncertélményt leszámítva 2010 a munkahelyemről szól.

2010 január elseje mindjárt azzal kezdődik, hogy bemegyek reggel nyolcra dolgozni felháborítóan napbarnítottan és kipihenten egy doboz mogyorós-csokis süti társaságában, aztán pedig egész éjjel dumálunk Zsuzsa nővérrel a zárt osztály konyhájában. Januárban mindenféle változás van a Helyen, nem vállalom el egy osztály vezetését, úgy, hogy senkitől sem kérek tanácsot a döntéshez, hanem tudom magamtól, hogy én nem azt akarom csinálni, és ez jó érzés. Veszek egy piros kabátot, és elhatározom, hogy leszokom a dohányzásról, megtanulok tűsarkúban járni és beosztani az időmet. Az eredmények: a dohányzásról nem szoktam le, bár drasztikusan csökkentettem (havonta egy doboznál tartok), gyönyörűen járok tűsarkúban, ugyanakkor továbbra is sokkal jobban hozzám illőnek tartom a lapos sarkat, mert abban lehet osonni és kilométereket gyalogolni is. Az időm beosztására pedig számtalan módszert kipróbálok az év során, nem adom fel, mindenféle naptárakat, listákat, táblázatokat, és mindig rájövök, hogy lehetetlen.

Februárban azzal foglalkozom, hogy vajon mennyire változtat meg engem a pszichiátria/pszichoterápia és ezen gondolkodom egész hónapban, meg később is, egész évben, hogy ez én vagyok-e meg ezt akarom-e csinálni, el akarok-e menni máshová, hova máshová. Az egész évet ez az ambivalencia jellemzi, menetrendszerűen két hétig gyűlölöm a munkahelyemet, aztán rájövök, hogy basszus, mégsincs ennél klasszabb és érdekesebb és nekemvalóbb semmi, aztán elfáradok és rájövök, hogy miért nem lettem inkább HR-es / angoltanár / botanikus / jogász, és így tovább, ciklikusan, egész évben. Az egész évet le tudnám írni annyival, hogy januárban itt akarok dolgozni, februárban nem, aztán igen, nem, igen, nem, igen, nem. A pszichiátriás kérdésre meg azt mondja valahavolt kedvenc Főnököm, hogy tanuljak meg esendő maradni, és ez annyira pontosan az a szó, amit kerestem, hogy meg is jegyzem magamnak jól.

Márciusban rájövök, hogy én ilyenkor már rég Sopronba akartam költözni az eredeti terv szerint, aztán itt ragadtam valahogy. Kirándulok Sopronba, meg meglátogatom Londonban húgomat, megnézem a Highgate Cemetery-t meg a HMS Belfastot meg a Freud múzeumot, veszek egy klassz táskát az Oxford streeten. Ja, meg még előtte kapok szakmai díjat is, az klassz, mert abból van pénzem Londonba utazni, meg amúgy is imádom, ha dicsérnek.

Áprilisban van a Szendi-féle vita, amin totál kiakadok, mert ahhoz sem szoktam hozzá, hogy PMS-es tünetekkel küszködve kettő darab 150 feletti IQ-val rendelkező férfival vitatkozzak szimultán (az egyik a férjem), akik tökéletesen ellentétes álláspontot képviselnek, míg én kb. a középutat, de különösen ahhoz nem, hogy a blogom a pszichiátriáról szóljon és nekem itt véleményformálni kelljen meg mittudoménmicsoda. Egy teljes hétig dühöngök utána, közben még a könyvet is megkapom olvasásra, nincs menekvés. Ez a momentum a kezdete annak a vonulatnak, amelynek során a Pszichiátria Valósága betolakszik a blogomba, két magyar kongresszusra megyek el idén és mindkettőn megemlítik az isoldét, az egyiken konkrétan a magyar pszichiátriai társaság leendő elnöke, és utálom és hisztizek, hogy nem lehet az embernek egy átmeneti tere, amire pedig szükség van, nekem legalábbis. Ja, és elkezdek edzeni járni reggel, aminek később az a sorsa, hogy nagyjából júliusig viszonylagos rendszerességgel eljárok (heti 3 körül), szabim alatt is eljárok, csak nem hajnalban, hanem délelőtt, aztán augusztus 23-án visszajövök szabiról és elkezdek dolgozni és ott van vége, nem sportolok egészen decemberig.

Májusban csinálok pszichoterapeuta szakvizsgát, az kaland, még mindig A Cikkemmel szenvedek, annak kapcsán is szakmai krízisbe kerülök, valamint elmegyek inni Lammal, ami klassz és tanulságos és vicces és kiderül, hogy voltunk ugyanazon a James Band koncerten Sopronban mintegy 15 évvel ezelőtt.

Júniusban hét éves a blogom, elfogadják A Cikkemet, abból kihozom, amit lehet, körbeszaladgálok a munkahelyem épületében, minden ajtón bekopogok és újságolom, és veszek magamnak egyből három pár cipőt jutalmul. Aztán végképp megelégelem a szakmám ilyen mértékű valós jelenlétét a blogomban, én megsértődöm azon, hogy nem játszhatok és bujkálhatok és lehetek anonim és írhatok hülyeségekről, úgyhogy tartok szünetet. Szünetet tartani klassz. Júliusban nem is írok blogot, ehelyett csomót dolgozom, meg van a mozgásterápiás hétvége, amin van egy kicsit szomorú élményem, ugyanakkor van itthon a Húgom és beledobja a telefonját a Dunába, hirtelen ötlettől vezérelve begöndöríttetem a hajamat, férjhez adjuk Rékát, ami klassz esküvő, sosem fogy el a rézangyal mézes meggy és hajnali ötig táncolunk Doors-ra mezítláb. Aztán elmegyek szabadságra.

A szabadságom augusztus végéig tart és nem utazom sehova, mert nincs pénzünk és a férjemnek sokkal kevesebb a szabija, de attól még tök jó, olyanokat csinálok, hogy minden nap eljárok edzeni, mindenféle emberekkel talákozom, kirándulok Sopronban, van Sziget Cseh Tamás emlékkoncerttel meg Muse-zal meg PiL-lel, melynek kapcsán öreg punknak neveznek és én ennek örülök, és befejezzük az egyik cikkünket. Konkrétan van az, amikor a futógépen telefonálok Kollégámmal és lihegve magyarázom neki a skizofréniában és autizmusban tapasztalható mentalizációs deficit közötti különbségeket, hazafelé veszek a piacon barackot és befőzöm a baracklekvárt, este meg elmegyek a kocsmába. Én ilyen szeretek lenni. Ja, és körbebiciklizzük a Fertő-tavat.

Szeptemberben nincs semmi, dolgozom, rinyálok, értékválságba kerülök attól, hogy milyen keveset keresek, megsértődöm, hogy nem kapom meg a tervezett mellékállást a munkahelyemen belül (komolyan örökre megsértődöm, és bármikor a jövőben felajánlják, el fogom utasítani), felfedezem a Szabó Ervin könyvtár létezését meg vizsgázom a mozgásterapeuta képzésen. Szeretem azt tanulni, mert az antipszichiátria mellett a másik olyan terület, ami meglepően tágítja a látókörömet és elgondolkodtat és intellektuális kaland, ha szabad ezt a nagyzoló és elcsépelt kifejezést használnom. Közben biochef-et eszem, az is kaland, csak másmilyen.

Októberben véletlenül elmegyek Athénba pszichiátria genetika kongresszusra, az klassz, napozok a strandon és tetszik a kongresszus is, ezt leszámítva meg utálok itt dolgozni és önéletrajzot írok és állásokat nézegetek. Egy mellékállásra felvételizek, ahol pénzt lehet keresni, de még azóta se kezdődött el. A legjobb dolog a hónapban, hogy Sarah Connornak öltözöm Lucia Halloween-partiján. Novemberben már végképp el akarok menni bárhová, interjúzom az írekkel, de nem költözöm végül Írországba, mert nem most van itt az ideje, Kollégánál záróbuli van, és megyünk Londonba, ami ugyan kicsit kaotikus, de a National-koncert mindenképp szuper.

Decemberben meg megint szeretem a munkámat, ez némiképp annak köszönhető, hogy novemberben kihisztiztem magamnak, hogy átmenetileg egy kicsit máshogy szervezhessem a teendőimet és ebben a két hónapban nem teljesen szimultán kellett csinálnom a tudományos munkát meg a betegellátást, hanem csak részben szimultán, és így sokkal jobb volt. Lehetővé tette, hogy rájöjjek, hogy jé, én szeretem a Tudományt, meg jé, én szeretem a betegellátást, és ahogy telnek az évek, azért apránként, de egyre inkább azt a részét csinálhatom benne, amit szeretek és ami érdekel, ettől el is szomorodtam, mert sajnos ismét nem arról van szó, hogy egy olyan helyen dolgozom, amit utálok és itt kéne hagyni, hanem nagy csomó mindent szeretek benne, csomó más meg nehézség, és ezt az ambivanelnciát nem tudom, mikor és hogyan lehet feloldani, ha egyáltalán valaha. Vagy bele kell törődni, nem tudom. Mindenesetre kiválóan teljesítettem a kínai horoszkóp előrejelzéseit, miszerint a Tigris évében a Kígyó körül változnak a dolgok és a Kígyó is változni akar és menni, de álljon ellen a kísértésnek és maradjon a seggén, mert nem most van itt az ideje.

A munkahelyi izéken és szakmai lelkizéseken kívül még az történt idén, hogy klassz emberekkel ismerkedtem meg a blogom révén, orvosokkal és rocksztárokkal egyaránt, és bár idén magamhoz képest rettentően keveset foglalkoztam a barátaimmal, sose értem rá, mert dolgoztam, még a beharangozott szülinapi bulimat se szerveztem meg, mégis egy csomó ember írt vagy felhívott vagy ajándékot vett a szülinapomkor, és az klassz, örültem neki és meglepődtem, hogy az elhanyagolás és a nyafogás ellenére is szeretnek és tudják, mikor van a szülinapom, pedig semelyik közösségi oldalon nem vagyok rajta.

"Day" is a vestigial mode of time measurement based on solar cycles

Szórakoztató geekek és gyönyörű macskák társaságában zártuk az évet egy nyolcadik kerületi panellakásban, és az első három mondat, amit az új évben hallottam, egy-egy borzalmas szóvicc volt.

Bunnies aren't just cute like everybody supposes

Majd holnap visszatekintek az évre, mert ma még dolgoztam (igen, ez egy olyan év volt, amiben viszonylag sokat dolgoztam, de ne csüggedjünk, 2011 a Nyúl éve vagy a Macska éve, és az egyik se dolgos állat, vagy szaporodni fogunk, vagy dorombolni). A pénztárosnő mondjuk már ma is nagy, rózsaszín nyuszifüleket viselt a fején a CBA-ban. Boldog új évet.

Its atmosphere is 7% cinnamon

Hgy mit ki bírnak hozni az emberek ebből a karácsonyból, ez engem minden évben lenyűgöz. A hiszti.

Kezdve a vásárlással meg a csúnya elüzletiesedéssel, amin lehet sírni és felháborodni és nyiffogni, hogy már nem olyan a karácsony, mint régen, amikor még a jézuska hozta az ajándékot és nem Nekem kellett önkezemmel megvásárolni azt a plázában a saját pénzemből. Mert a vásárlás eleve a gonosz műve, de másoknak vásárolni, nem is magamnak, a saját nehezen megkeresett pénzemből Oszkár bácsinak venni nyakkendőt, amit aztán majd nem is hord, az már végképp több a soknál. Nem beszélve arról, hogy a vásárlás megöli a szeretetet, és úgy lehetetlen egymást szeretni, hogy ha vettünk is egymásnak tárgyakat, mert a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély, és legfőképpen nem vásárol dolgokat. Ahol vásárlás van, ott nincsen szeretet, ez világos. Az egészen biztosan teljesen lerombolja az emberek közötti kötelékeket, ha viszek az anyósnak egy rózsaolajas habfürdőt, amit aztán nem használ, mert olyan szép üvege van, inkább elteszi a szekrénybe a tavalyi mellé.

A másik dolog, ami lerombolja a szeretetet és egyébként szupportív kapcsolatokat romba dönt, az a főzés. Két dolgot lehet tenni, vagy idegbeteg módon gürcöl az ember a konyhában hetekig, mákot darál, libát töm, és Luca napjától kezdve lavórban mosakszunk, mert a kádban élőhal van, ez a hozzáállás nyilvánvalóan tönkreteszi az ünnepet, vagy pedig még időben ráébred, hogy a szeretet nem főz, nem klopfol, nem paníroz, a szeretet nem pucol halat és nem reszel sajtot, a szeretet pizzát rendel. A legjobb persze mégiscsak az, ha ráébredünk, hogy a bejglisütés egy az egyben tönkreteszi az emberek közötti kötelékeket, de duzzogva mégis sütjük, főzzük, pucoljuk, és gyűlölünk mindenkit, aki erre kényszerít minket, esetleg gyűlöljük a főzéssel foglalkozó családtagot, mert nem ül le közénk a kanapéra tévézni, hanem odakint tésztát gyúr, és ha bejön, akkor is lisztes a keze és/vagy idegbeteg, tönkretéve ezzel az ünnepet. A szeretet nem lisztes.

Ha már vásároltunk a szeretteinknek tárgyakat, és sütöttünk vagy nem sütöttünk nekik süteményt, de még mindig úgy érezzük, hogy mégis mindennek dacára úgy valahogy szeretjük őket, akkor még mindig van rá esélyünk, hogy szeretteink az ország különböző részein laknak, ilyenkor a közelebbi rokonokat (mint szülők) esetleg meg kell látogatni, ami egészen biztosan megadja az utolsó csapást az amúgy szeretetteljes kapcsolatra. Részletkérdés, hogy kocsival szerencsétlenkedünk a behavazott utakon a sok, feltehetően részeg idióta között, akik elénkvágnak, ezért tart itt ez az ország, vagy vonattal és busszal és rengeteg csomaggal bumlizunk havasesőben, az utazgatás tönkreteszi a szeretetet, mert a szeretet nem megy IC-vel és nem vezet autót. Különösen utálja, ha vidéki rokonok ebédre és/vagy vacsorára invitálják és rengeteg kaját akarnak belétömni. Nem is gondolnánk, mennyi, amúgy szoros és az idő próbáját kiálló emberi kapcsolatot tett már tönkre az a mondat, hogy "fiam, egyél még egy kis rántott húst".

És akkor azokról az apróságokról már ne is beszéljünk, amik még együtt azért totálba tönkre tudnak vágni egy ilyen szép ünnepet, mint például a karácsonyfa kérdése, élő fákat kivágni ugyanis gyilkosság és elpusztul a Föld, a műanyag karácsonyfa igénytelen, ágakat csak fukar olcsójánosok állítanak, a cserepes fenyő meg a tipikus pesti trendi divatkreténség szimbóluma, úgyhogy teljesen mindegy, melyiket vesszük, nem jöhetünk ki jól, mert a szeretet nem fenyőfagyilkos, de nem műanyag, a szeretet nem fukar, és nem trendi, szóval nincs kiút, mindenképpen gáz. Hasonlóan gáz még a kollégáktól kapott animgifes meg ilyen-olyan emailben küldött üdvözlőlapok tömkelege és bölcs karácsonyi lánclevelek és facebook-on boldogkarácsonyozások, és egyéb butaságok, bezzeg amikor még képeslapokat küldtünk egymásnak, mert a szeretet az nem tucatemailt küld, hanem megveszi a képeslapot és felbélyegzi azt. A szeretet ezenfelül sosem, azaz sosem hallgat karácsonyi zenét, és nyilvánvalóan lehetetlen egymást elviselni úgy, hogy ha minden lehetséges rádióadon és minden boltban is karácsonyi dalok szólnak, mert a karácsonyi dalok az ördög műve, azok gyűlöletet szítanak a szívekben, és mindennemű pozitív odafordulást embertársaink felé azonnal lehetetlenné tesznek.

Különben pedig, ha nem lenne ez a fránya vásárlás, főzés, utazás, család, evés, fenyő, internet és zene, annyira lehetne egymást szeretni. De így?? Meg egyáltalán maga az a tény, hogy vannak itt ezek az emberek, akik a rokonaink, vagy a családunk, vagy a barátaink vagy a kollégáink és egész évben nyugisan lehet őket kurva idegesítőnek tartani, erre van két nap, amikor meg kell próbálni legalább nem felrúgni őket, hanem úgy valamennyire eltűrni, ezt a stresszt ezt ki bírja ki, komolyan? És legfőképpen mennyire visszataszító, álságos dolog, ha megpróbálunk türelmesek lenni a politizáló nagybácsinkkal meg az ezoterikus hisztérika nagynénénkkel, és megpróbáljuk őket meghallgatni és pár óráig elviselni? A szeretet nem türelmes, a szeretet nem hallgat idegesítő rokonokat tojáslikőr mellett. Hová vezetne az.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu