További nyaralás
Először is találkozom Kalibbal és cuki gyerekeivel, még épp időben, mielőtt elköltöznének, kapok tőlük csokit (hű, kicsit elolvadt), azután elbiciklizem Fertőrákosra (kb. 8 km, meg vissza is 8 km). Oda vezet egy bicikliút, amit még sose próbáltam, mert gyalog szoktam menni, vagy busszal, de majd most. Mindjárt egy nagyon hosszú, kellemes lejtővel kezdődik, amiről lehet sejteni, hogy visszafelé el fogok rajta pusztulni, és tényleg. Utána meg az erdőben vezet az út, majdnem végig kavicsos, így néz ki. Van rajta sikló is, vagy mi ez.
A Tómalom mögött vezet el, ami egy tó, a másik felén van kiépített fürdőhely is, ez a horgászhely, nem lehet benne fürödni meg különben is elég algás, de horgászok nincsenek, úgyhogy visszafelé napozok a stégen.
A bicikliút legvége dombon felfele vezet, úgyhogy beesem a nagyszüleimhez.
isolde (lihegve): - Biciklivel jöttem, adjatok vizet, hadd üljek le.
Nagypapa: - Jah, ugyan már. Negyven évig naponta oda-vissza, télen-nyáron így jártam be Sopronba.
isolde: - Télen? De ha hó volt?
Nagypapa (magától értetődően): - Hát akkor azon a részen, ahol túl sok hó volt, felvettük a biciklit a vállunkra és gyalogoltunk. Na jó, hát ha akkora hó volt, akkor már eleve gyalog mentünk.
Elküldenek a boltba, az vicces, utoljára 12 éves koromban mentem le bicilkivel a fertőrákosi boltba, ugyanaz a bolt van, a nagymamám ad pénzt, hogy magamnak is vegyek valamit. Veszek magamnak pálcás jégkrémet, a pálcájával nyerek még egy jégkrémet, aztán visszajövök.
Fertőrákos így néz ki.
Na megyek, iszom egy kávét.
Főleg bicikli
Különben én ugyan eddig sose bicikliztem Budapesten, de sok olyan embert ismertem / olvastam, aki meg igen, és nagyon alaposan megtanultam tőlük az elmúlt kb. 8 évben, hogy mindig vegyél sisakot. Eszembe se jutott volna sisak nélkül biciklizni a városban, számomra ez evidencia. És oké, eddig csak az Árpád hídon jártam, meg Óbudán, meg a Margitszigeten, meg a budai rakpart hosszában, egyik sem durva belváros, de errefelé nagyjából minden tizenötödik ember viseli. Jé.
The closer you get to being a pro, the closer you can get to the client
- Ez másfajta munka ám, mint a tiéd, hogy ülsz egész nap egy irodában - Ezt mondja nekem az új kozmetikus, miközben kegyetlen profizmussal különféle testrészeimet gyantázza. - Mindenfélét elmesélnek nekem az emberek, engem meg minden érdekel, de komolyan, mindent akarok tudni.
isolde (egy kérdés erejéig abbahagyja a nyüszítést): - És nem fárasztó, nem unalmas?
- Áááá, hogy lenne unalmas! Tudod, milyen sokfélék az emberek? Mindenféle történet van. Izgulunk először az érettségin, aztán van fiúja, nincs fiúja, aztán esküvő, jön-e a gyerek... volt olyan vendégem, aki sírva hívott fel, hogy adjak neki tanácsot. És van ám titoktartás is, például van olyan pár, akik már szakítottak, de mindkét tagja hozzám jár, sose mesélek egyikről a másiknak. Majd te is egy idő után, ha már többedszerre jössz, többet fogsz mesélni magadról.
Wow. Csodálkoztam is, hogy már a második alkalommal jöttem, és még nem kérdezte meg, mivel foglalkozom, általában rögtön megkérdezik. És basszus, azért nem kérdezte meg, mert hagy nekem időt, lehet, hogy nem az első ülésen mesélek magamról, de a magam tempójában majd szépen megnyílok. Mondom, ez egy profi.
"The rifle is the first weapon you learn how to use, because it lets you keep your distance from the client. The closer you get to being a pro, the closer you can get to the client. The knife, for example, is the last thing you learn." - Leon, the professional
A pszichiátriával tehát valami baj van
Tetszik nekem a Buda Béla könyve eddig, meglepően könnyed és személyes hangvétellel indít, amelyben a szerző bevallja, hogy "pszichiáter lettem, ha nem is szabályos." Valamint, hogy fiatal éveiben ahelyett, hogy lakást és autót szerzett volna, inkább olvasott, társadalomtudósok közé keveredett, különféle ideológiai bírálatoknak tette ki magát, a "tudás fájáról evett", és nagy nehézségek árán külföldi szakmai rendezvényekre utazott. Arról nem nyilatkozik, hogy ez utólag hogy vált be, megbánta-e, hogy nem a pénzszerzésre fordította az energiáit, hanem holmi okoskodásra meg világmegváltásra. Sajna nem önéletrajz, hanem a pszichiátria története, így többet nem mesél magáról a szerző, hanem otthagyjuk szerencsétlent a hatvanas években lakás és autó nélkül. Ehelyett áttérünk Thomas Szaszra meg a magyar pszichiátria helyzetére, amelynek során nyilvánvalóvá válik, hogy a szerző nem hagyott fel azzal a szokásával, hogy ideológiai bírálatoknak tegye ki magát. Részemről naivan várom, milyen visszhangja lesz a könyvnek, vagyis, hogy lesz-e egyáltalán.
De ez milyen érdekes, hogy emberek képesek feltenni az életüket egy ügyre vagy egy hivatásra, és csak azzal foglalkozni, és nem venni házat meg autót, hanem a szakmáról olvasni és az ideológiákban elmélyedni. Becsvágyból teszik ezt, vagy miért? Ne értsünk félre, nekem is van tudományos érdeklődésem, előszeretettel olvasok szakmai könyveket és járok képzésekre szabadidőmben a saját pénzemből és lakáshitelt ugyan szereztem, autóm sose volt, de én legalább szenvedek emiatt, mert tudok a külvilág létezéséről és hiányzik nagyon a külvilág*. Az autó is, de főleg az erdő, a regényolvasás meg a lekvárfőzés. Van, akinek nem hiányzik a külvilág? Nem szereti annyira? Nem érdekli? Vagy csupán a nemi sztereotípiáról van szó, hogy a férfiaknak muszáj valami maradandót alkotniuk? Igen, azért kérdezek hülyeségeket, meg azért érdekel, mi motiválja a embereket egy komplett szakmai életútra, mert éppenséggel a saját motivációm nem a legfényesebb korszakát éli, ha fogalmazhatunk így. Egyszerűen túl nagy ára van.
*A "külvilág" alatt jelenleg mindent értünk, ami nem pszichiátria, a scifi-akcióhorror-filmektől a flamenco-n át a borsófejtésig.
Csak valami életjel
Olyan dolgok történtek, hogy már egy ideje néztem a borsót a zöldségesnél, fejtetlen, hüvelyes borsó, és arra vágytam, hogy borsót fejthessek, meg elkészíthessem a Mariska Mama Borsólevesét, ami a családunkban öröklődő titkos recept. (Oké, nyilván még egy csomó ember készíti így a borsólevest, de én azokkal még nem találkoztam.) Úgyhogy amikor már nem bírtam ellenállni, akkor hirtelen felindulásból kivettem a múlt héten két nap szabit, elmentem a piacra, vettem mindent, ami jól nézett ki, csináltam zellerkrémet (az egy szendvicskrém, ha szereted a zellert, akkor szereted), meg zellerkrémlevest, meg a Borsólevest, meg csirkét zöldborsóval, meg ügyintéztem meg még többet ügyintéztem, meg összefutottam Kislánnyal és kimentünk a Könyvhétre, ahol D. ideadta a Buda Béla új antipszichiátria könyvét, beleolvasva egyáltalán nem annyira anti, viszont nagyon budabélás, majd mesélek, ha kiolvastam. Kávéztunk D.-ék standjánál és odajött egy pasas fényképezőgéppel, hogy ő a Metró újság fotósa és holnap lesz melléklet a könyvhétről és hadd fotózzon le minket és tegyen bele, mondtuk, jó, engedtük, hogy könyveket tegyen az asztalra és fotózgasson, erre másnap nézem a metróújságot, nincs is benne. Nagyon szomorú vagyok. De legalább hatékonyan vigyáztam Kislányra, nehogy könyveket vegyen.
Ezenkívül volt a háromnapos mozgásterápiás hétvége, ez az a képzés, amibe évezredek óta járok és még mindig hátravan egy év, komolyan, hosszabb, mint ... bármi. De a hétvége jó volt, Horányban voltunk egy vízparti helyen, és Horány gyönyörű.
Aztán bementem hétfőn dolgozni és kettő és fél perc alatt ömlesztettek rám ezer feladatot meg egyéb hülyeséget és komolyanmár. Háztartásbeli akarok lenni. Akartam befőzni eperlekvárt is, de arra már nem volt időnk, és mire megint szabira megyek, már tuti nem lesz eper.
It's a new born it's a new day it's a new life for me
Kaptam Susie-tól egy biciklit, természetesen macska és szingliség híján sajna így sem hozom a pesti bloggerlány archetípust, ellenben nagyon boldog leszek vele, azt már látom. Meg fog változni az életminőségem és az élettel való elégedettségem, és nem, nyugi, nem a nagykörúton fogom zavarni az autósforgalmat, a mi környékünk meg a munkahelyem felé vezető útvonal is meglepően jól ellátott bicikliutakkal.
Egyébként ez annyira klassz és mindig meglepődöm, amikor az emberek így mindenfélét adnak. Úgy értem, küldenek sós uborkát Bécsből, nyitott orrú cipőhöz való csipkezoknit Londonból, holnap megkapom Buda Béla új antipszichiátria-könyvét, csak érte kell menni, és ilyenek. Mondjuk, nem tudom, mit csodálkozom, volt olyan kutatásom, amelyik az altruizmusról szólt, tudományos eredmények szerint is létezik.
Megyek, veszek rá néhány lakatot.
Words are very unnecessary they can only do harm
Rendelés előtt bemegyek tejért meg esetleg valami kekszért a kisboltba, látom, hogy le van árazva a Győri Édes Jóreggelt. Vagyis, a kedvencem, a zöld, 40 % gabonás alá oda van ragasztva egy, a bolt logójával ellátott A4-es lap, és rá van írva, hogy "gabonás Jó Reggelt keksz 145 helyett 90 forint"*. Eléggé apróra vannak összetörve, de kiválogatok pár jobb állapotút. Veszek boldogan 4 db-ot, meg némi tejet, viszem a pulthoz fizetni.
Eladó fiú: - 880 forint.
isolde (csodálkozva): - Olyan sok? Miért?
Fiú: - Hát 145 a keksz, 300 a tej.
isolde: - De nem 145 a keksz, hanem 90.
Fiú (felháborodva): - Mióta? Én annyiért nem tudom eladni!
isolde (ártatlan csodálkozással): - Le van árazva, oda van kiírva, hogy csak 90.
Fiú (odamegy a polchoz, megnézi a papírt, visszajön a pulthoz): - Jó, ez akkor is 145 forint, én 90-ért nem tudom eladni.
isolde (whatever, a rendelőben úgyis van még egy tartalék keksze): - Hát, köszi, akkor nem kérem.
Fiú (morogva kiüti a gépből a kekszeket) - Akkor 300 forint lesz.
isolde (győz a kíváncsiság): - De... akkor miért van kiírva, hogy le van árazva?
Fiú (odamegy a polchoz, letépi az A4-es lapot, és apró gombóccá gyűri): - Az nem arra vonatkozik, nem a 40%-os gabonásra, hanem a sima gabonásra!
isolde (elgondolkodik, mert szívesen venne sima gabonásat is akár, de sajnos emlékei szerint "sima gabonás" jóreggelt keksz nem létezik, és már nem akarja tovább feszíteni a húrt, ezért békével távozik).
*Igen, tudom, hogy rendesebb szupermarketekben alapból ennyi, de ez a kisbolt.
Ennyit még én is tudok a növényekről
isolde: - És képzeljétek, pár hónapja vettem az intersparban magokat 53 forintért és a magokat elültettem, öntözgettem, és felneveltem belőlük egy bokor bazsalikomot, és most nem eszem belőle, mert sajnálok letépni belőle. Dehát úgy a szívemhez nőtt.
Kolléganő: - De ha levágsz belőle egy darabot, utána megint megnő ám.
Főleg mérföldkövek
Edzőterem, öltöző, félig felöltözött jócsajok.
Jócsaj1: - ... otthon már alig férnek el a ruháim a szekrényben.
Jócsaj2: - Én a múltkor mindent kiselejteztem, az összes régi ruhát kidobtam, amit nem hordok. Csak azt a csipkés kisruhát tartottam meg emlékbe, amiben megkereszteltek, meg az első Levi's-emet.
A Kettőbe Vágott Paradicsom hökkenten nézett rá
Ha már az ötleteimnél tartunk, nemrég olvastam valamelyik nőimagazinban, hogy időközben lett ilyen módszer, magyar térrendezésnek hívják. Ugye, megmondtam.
All we need to do is make sure we keep talking
Pár hete volt, de most fogom elmesélni. Gyalogolok a nyolcadik kerület gettóban, de nem a Futó utcától Nyugatra eső jókörnyéken, hanem a lepattantabb részen, hámló vakolat, repedező járda, göthös macskák, alkoholdiszkont. A járda mellett áll egy viharvert piros kockalada, motorháztető kinyitva, feltámasztva. Két lerobbant, közepesen alkoholistakinézetű csóka fejvakargatva nézeget bele, mellettük nagydarab, kigyúrt cigány összehúzott szemmel ácsorog. Amikor melléjük érek, a kigyúrt épp azt mondja az egyik lerobbantnak (együttérző hangsúly): - Te, és van valaki, akivel meg tudod beszélni ezeket a problémákat?
Persze, aztán lehet, hogy csak a karburátorról volt szó.
In space no one can hear you scream
Vasárnap azon gondolkodtam, hogy mennyire különbözik az Alien c. film minden egyes nézéskor, van az, amikor az ember először látja, és ha elég szerencsés és nem olvasta a könyvet / a képregényt és a popkultúrától is alaposan távoltartotta magát, akkor igazából meglepődik és megijed, amikor <spoiler> a már egészségesnek imponáló Kane hasából egyszercsak kinézeget a kis szörny a vacsinál </spoiler>. Számomra még emlékezetes alkalom volt, amikor megboldogult leánykoromban a Schönherzben néztem egy rakat műegyetemistával, akik minden egyes, technoblablát tartalmazó mondatnál felhördültek, és tíz percig vitatták, hogy ez mekkora hülyeség, az nem is úgy van. Megvan az a jelenet* a Full Montyból, amikor a gyári munkás csávók nézik a Flashdance-t és magyarázzák, hogy a kiscsaj elcseszi a hegesztést? Olyasmi. Tegnap pedig, amikor a darkfantasy-írók, fordítók és egyéb, furcsa bloggerlények társaságában néztük, természetesen a Giger-féle gótikus-rettenetes látványvilág nyűgözött le. Gyönyörű a Nostromo is és az alien-űrhajó is. Teljes egészében kiállta az idő próbáját a film. Ripley bugyija ugyan néhány évtizedig régimódi volt, de most úgy látom, megint újra divatba jött a retro fehér pamut csípőbugyi.
A férjem csinált valamifajta kalácsot, amit néha szokott és már korábban is aliengerincnek nevezték a haverjai némiképp szokatlan külleme miatt, de most a bevonatba zöld ételfestéket is tett a hitelesség kedvéért. Úgyhogy van itthon egy csomó zöld ételfesték. Alig várom, hogy minden lehetséges ételt elkészítsek zöld színben.
*GAZ: It's "Flashdance." She's a welder, isn't she? DAVE: A welder? I hope she dances better than she welds. Look at that.
Her mix is all to cock. GAZ: What the fuck do you know about welding, any road?
DAVE: More than some chuffing woman. It's like Bonfire Night. That's too much acetylene.
Them joints won't hold fuck all.
Főleg lovak
Személyzet, én, pszichiátria, nővérszoba, tegnap (április 29.) ebédidő táján.
Nővér: - A fiam meg jelentkezett karateversenyre, az a baj, azok mindig egész naposak, csomót kell várni, mire sorra kerül, és addig ott kell ülni, nézni a többieket.
Takarítónő: - (nem értem, mit mond, mert hangos a kávéfőző)
Nővér: - Azt hiszem, délelőtt 11-kor kezdődik.
Takarítónő: - Akkor az már megy is, el is kezdték, már fél 12. Biztos nagyon izgalmas pedig, jó lenne látni.
Nővér: - Ja, meg nagyon érdekesek a ruhák is.
isolde: - Azok egyformák, nem?
Nővér: - De azok a szép egyenruhák!
Takarítónő: - Meg azok a szép lovak, a felvonulás!
isolde (lovak?)
Nővér: - Gondolom, fél London le van zárva miatta.
isolde (kissé zavarodottan): - Még a fiad karateversenyéről beszélgetünk?
Régi idők kávéja
Szóval azt írta az Illy-s csaj, mielőtt ideadta egy hétre kölcsönbe a gépet, hogy, idézem, "ha nem akarsz nem kell róla semmit sem írni", de gondoltam, azért írok róla alaposan, pláne mivel még egy pár napig nálam marad logisztikai okokból, de most az a helyzet, hogy bár ma szabadnapos vagyok, tegnap ellenben ügyelet után még ötig dolgoztam, aztán hajnali kettőig szórakoztam*, és egyáltalán nincs itthon kávé, és inkább erről szeretnék írni.
Úgy kezdődött, hogy 2005 januárjában a Magyar Pszichiátriai Társaság éves Vándorgyűlése, amelyet változatos vidéki helyszíneken szoktak megrendezni, ezúttal Budapesten volt, a MOM Park mozijában, ami azért, valljuk be, elég érdekes kongresszusi helyszín. Odakint lassú pelyhekben esett a hó, szcientológusok tüntettek kis tábláikkal a Csörsz utca sarkán. Másfél hónappal azelőtt költöztem be a fiúm lakásába, két hétre, amíg az enyémet felújítják, és januárban már lehetett gyanítani, hogy a két hétből kicsit több is lesz, sőt eléggé esélyes, hogy a fiúm néhány évtized múlva magyarázhatja az unokáinak, hogy "nagyanyátok idejött két bőrönddel, hogy hadd maradjon itt két hétre, amíg náluk festenek, aztán ötven évre itt ragadt". Sajnos kávéfőző nem volt a lakásban, és én tudtam, hogy ha ezúttal valóban érzelmi biztonságot nyújtó, tartós kapcsolatra vágyom, akkor azt nem lehet neszkávéra alapozni. Szerencsére a kongresszuson nem volt minden egyes előadás elviselhetetlenül naprakész, informatív és magával ragadó, és egyébként is, az isten szerelmére, egy plázában voltunk! Long story short, vettem egy szarvasi kávéfőzőt, amely árkategóriájában a legjobb, legstrapabíróbb kis gép (nem, a szarvasi nem fizet és semmit se adtak kölcsön, csak mondom), le is volt árazva 50%-kkal, mert épp végkiárusítás volt a Keravillban.
Az utóbbi hónapokban már elég ócskán nézett ki szegény így hat év után, itt-ott repedt volt, a nyele letörött, de működött és normális kávét főzött utolsó lehelletével. Aztán gyors egymásutánban a következők történtek: írtak az Illytől, hogy kapok egy hétre egy Francis Francis X7-est, ekkor az otthoni főző elkezdte azt, hogy a beleadagolt víznek csak kb. a negyede jött át, a többi valahová elpárolgott, így kevés és már nem valami jó ízű kávét főzött, ezen valamelyest javított, amikor az elrepedt részeket szigszalaggal megragasztgattam, így még kb egy hétig jó volt; majd hazahoztam a Francis Francis X7-est és akkor az otthoni főző megszűnt kávét főzni, sőt kifolyt belőle itt-ott, és szegényt el kellett vinni a szemétbe. A férjemnek azt mondtam, hogy elvittem egy farmra, ahol boldogan szaladgálhat a többi kávéfőzővel.
Szóval sima őrölt kávéval működő főzőm jelenleg nincs, tegnapelőtt elfogytak az Illy-s kapszulák és tegnap megittam a tartalék neszkávét is, úgyhogy nem tudom, mi lesz.**
*A "szórakozás" jelen életkori sávomban azt jelenti, hogy Hajnalkáéknál dumáltunk és tzatzikit meg grillcsirkét ettünk és rájöttem, hogy a Hajnalka gyereke lesz a példaképem, mert mindenféle kertelés, magyarázkodás, bűntudat vagy egyéb fölösleges körök helyett jól artikuláltan és nagyon cukin mindenre azt mondja, hogy "nem". Ezt követően elmentem az Ötkertbe Niké szülinapja kapcsán, és kicsit ott lógtam, de aztán Kolléga közölte, hogy haza kell menni, mert neki holnap reggel be kell mennie a referálóra, és akkor még elmentem internetes újságírókkal pultnál sörözni és rettenetes szóvicceket hallgatni. A rettenetes szóviccek során, amíg mindenki fejét fogva nevetett/sírt, én rezzenéstelen arccal, kissé rezignáltan dohányoztam, és erre igen büszke vagyok. Mindemellett nyilvánvaló, hogy anyám sorsára fogok jutni, akinek mindig van kedve táncolni, de a barátai már kiöregedtek a táncolós bulikból. Szomorú.
**Valójában az lesz, hogy most átmegyek a szemközti plázába kávékapszulákért.
Comrade, there's a man there who says he's an alien
Sajnos az uborka (amit végül dB vett nekünk Bécsben a piacon, bizony, kedveseim, Bécsből hozatom a sósuborkát) elfogyott, mire a vodkához értünk, de azért megfelelően keleteurópai volt a hangulat, kiderült, hogy hatnál több ember is elfér a konyhánkban és Lucia kiválóan passzol a tűzhely és a polc közötti kis mélyedésbe. Megnéztük a grúz filmet, ami úgy kezdődik, hogy Vova hazaér a melóból, de az asszony leküldi kenyérért, majd őt meg egy járókelőt leszólít egy másik galaxisból jött ember, véletlenül megnyomnak egy gombot a kezében tartott furcsa eszközön, és ettől a Pluke bolygón találják magukat, ami egyáltalán nem rázza meg őket, hanem egykedvűen tudomásul veszik. A bolygó egy hatalmas sivatag, amelyben rozzant emberek közlekednek rozsdás repülő vasakkal és társadalmi berendezkedésük van, amely szatirikus tükröt állít a sajátunk elé.
Később kinekteztünk, meg felkopogott az alsó szomszéd, meg kiderült, hogy a mr.a nagyjából mindenkit ver mozis trivia játékban, vagy jól tippel, és amikor azt hittük, hogy elfogyott a vodka, akkor kiderült, hogy az L. mindig tart magánál fél üveg Nemiroffot arra az esetre, ha befagyna a szélvédő.
Keresés
Kiemelten
Yummie az isten! Majdnem.Kapcs-ford
Isolde levelezik veletek néhaJó ügy
Ide is írok néha
Mások
- agnus
- alie
- anngel
- azigazzy
- ayitidoc
- blogtogon
- brainoiz
- hakkotsuki
- IKL
- kalib
- kardigan
- karlsruhe
- kisfoka
- lamorak
- lobotomia
- maminti
- mollyblooom
- montag
- mra
- nesztelencsiga
- nyulontul
- olga
- pestipucu
- roboman
- savanyúcukor
- suematra
- sulemia
- susie
- teodora
- Chili es vanilia
- Domestic Goddess
- Eszter befőz
- Criticalbiomass
- Bioetika Blog
- DrMortz
- Eperrózsa
- Mentők
- Sorozatjunkie
Kategóriák
- Brennbergbánya (14)
- Emberek (276)
- Esküvő (18)
- Film (38)
- Kaja (70)
- Kultúra (182)
- Munka (200)
- Nosztalgia (20)
- Nyafogás (707)
- Tudomany (57)
- Utazás (103)
- Vásárlás (105)
- Zene (143)