Nyávogás, maffia, párkapcsolat

Egyetem alatt, amikor megkérdezték tőlem az emberek döbbenten, hogy dehát miért akarok pszichiáter lenni, (esetleg, aneszt-intenzív professzorunk: "miért akar pszichiáter lenni??? dehát maga egy okos nő...!") akkor eleinte mindig megpróbáltam rendesen megmagyarázni, hogy miért. Ilyeneket, hogy az emberi elménél semmi sincs érdekesebb, meg, hogy olyan munkát akarok, ahol problémamegoldás van, és miért ne lehetne ez emberek problémája, meg, hogy van bennem egy ilyen alapvető késztetés, hogy meg akarom javítani, ami eltörött, de az autószereléshez nem volt tehetségem. Általában sose sikerült meggyőzően elmagyaráznom, úgyhogy onnantól áttértem a viccesebb válaszokra, pl. hogy oviban jazzénekesnő akartam lenni, de nem vettek fel a zenetagozatos általános iskolába (ez igaz), vagy hogy "úgy hallottam, ezzel jól lehet keresni" (nem), vagy hogy "ezt mondták a hangok", vagy, hogy "a Világ egy hatalmas elmeosztály" esetleg "mert az emberek bolondok". Ez utóbbi teóriámat aztán számtalanszor látom beigazolódni, valamelyik nap például egy fiatal párocska állt mögöttem az intersparban a pénztárnál, és a sorban töltött körülbelül húsz percen keresztül csak macskanyávogással kommunikáltak egymással. Látszott, hogy nem kezdők, rendkívül ügyesen fejeztek ki árnyalatokat a nyávogás nyelvén. Hát...jó. Előttem pedig két hatalmas, kigyúrt, kopasz, behajtókülsejű fiatalember várakozott, akik az ötven fokban is begombolt, fekete gyapjúöltönyt viseltek, meg aranyakat, és biztos, hogy odaadtam volna nekik az egész bevásárlókocsimat huszassal együtt az első udvarias kérésre. Megnéztem, mit vesz vajon ez a vásárlói réteg este háromnegyed kilenckor az intersparban: egy darab, világoskék, felfújható gyermekmedencét vettek. Én csak arra gondoltam, hogy az ötéves milliomoscsemete, akinek testőreiként funkcionálnak, pancsiért hisztizett, ezért apu leugrasztotta a gorillákat a hegy tövében található sparba, kreatívabb barátaim szerint inkább valami leszámolásról vagy vallatásról lehetett szó, a kínzás manual-ban éppen elérkeztek a többszöri vízbefojtás fejezethez, de nem volt otthon vízbefojtásra alkalmas eszköz, ezért az áldozatot gyorsan egy székhez szigszalagozták és leugrottak a sparba világoskék felfújható gyermekmedencéért, amit aztán majd a fojtogatást megelőzően magával az áldozattal fújatnak fel a "megássa a saját sírját" analógiára.
Meg az van még, hogy nemrég olvastam susienál, hogy korosztályunk most jutott el a válások, megcsalások és egyéb sötét párkapcsolati zűrök időszakába, és akkor kellemes elégedettséggel nyugtáztam magamban, hogy az én barátaim szerencsére még nem tartanak itt, de aztán kiderült, hogy mégis inkább eléggé itt tartanak egynéhányan. Szóval körülbelül egy napba telt, míg megbeszéltem magammal, hogy sem a szakmám, sem jelenlegi pöffeszkedőcsaládos életvitelem nem jogosít fel rá, hogy mások életébe beszéljek bele, valamint "ne ítélj, hogy ne ítéltess" (Elliot, it's not about empathy, it's about judging people! :-), meg még egy napba, amíg belenyugodtam, hogy ebben a harcban nincs béke, csak fegyverszünet. Mármint, hogy attól, hogy ebben a pillanatban éppenséggel nincsenek párkapcsolati problémáim, nem kell szingliként küzdenem a harcmezőn valami elfogadható pasiért, vagy párkapcsolatban élőként küzdenem a pasimért, aki éppen kiszemelt magának egy ügyesen küzdő szinglit, ez nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz. Biztos még egy csomó krízisünk lesz, különösen, ha tényleg mostantól számítva még ötvenöt évig fogok élni, és ez mennyire nem fair. Pedig már éppen azon gondolkodtam, hogy elajándékozom a sminkcuccaimat, mivel nem festem magam, de aztán győzött a józan előrelátás, jöhetnek még olyan idők, amikor emberi sorsok fognak eldőlni azon, hogy van-e Lancome szemhéjpúderem vagy nincsen.

Hétvége

A hétvége a terveimnek megfelelően alakult, vagyis találkoztam a barátaim nagy részével (igaz, hogy ehhez részben be kellett mennem a munkahelyemre, de legalább update-eltem magam a magyar egészségügy helyzete című horrorparódiát illetően), kipakoltam, rendet raktam, visszavittem a húgom bőröndjét. Ez utóbbi során két dolog tűnt fel, az egyik, hogy basszus, itt az emberek mennyire fáradtak! Nem, nem udvariatlanabbak, vagy mittudomén, mit szoktak még mondani a magyarokra, hangosabbak vagy bunkóbbak, mint a bűnös nyugaton, hanem iszonyatosan lestrapáltak, szomorúak és fáradtak. Másrészt nekem az sem rémlett, hogy Budapest ennyire veszélyes hely, ezzel szemben a húgomhoz történt rövid utazás során kapásból megtámadott egy kutya, majd megrúgott egy tinédzser. A tinédzser mondjuk nem engem akart megrúgni, hanem a barátnőjét (?), és utána el is mormogott valami bocsánatkérés-félét; a kutya pedig pesti bérház körgangján jött felém ugatva és szemmel láthatóan ártó szándékkal, míg én egy hatalmas bőröndöt pajzsul magam elé tartva sikítottam. Hálistennek, remekül sikítok (komolyan, horrorfilmeket kellene szinkronizálnom), így hamar előbukkantak a gazdái (meg még néhány vasárnapi sziesztájából felzavart lakó), és miután megfékezték a kutyát, leüvöltötték a fejemet, hogy hogy merem gurítani a gurulós bőröndöt, ha nem tudnám, attól ideges lesz a kutya, a bőröndöt fel kell emelni, nem pedig gurítani iszonyatos zajjal, és egyébként is mi a faszt keresek a gangon. A végén már kezdtem aggódni, hogy mégis inkább rám uszítják a kutyát. Szóval ma is tanultunk valamit, ideges kutyák környékén ne gurítsuk a bőröndöt.
Visszatérve a kellemes részekre, fagyiztam Lillával vadiúj házuk panorámás teraszán, valamint söröztem rég nem látott barátainkkal Margit-szigeten, ez utóbbi mondjuk vicces volt, ugyanis amikor három órával a találkozásunk után még mindig folyamatosan sorozatokról beszéltünk (illetve, néha filmekről és internetről), akkor a beszélgetésben beállt rövid szünetet kihasználva feltettem a kérdést, hogy "Na és mi újság a valóságban?", amire néhány másodperces döbbent csend után harsány röhögés volt a reakció, és folytattuk a félbeszakított témákat még egy pár óra hosszat.
És hogy milyen rohadt drága itt minden, még ezen vagyok meglepődve. Drágább a kaja, mint Hollandiában. Durva.  

Itt van a Város, vagyunk lakói

Kiülős helyek, rendes kávé... És ma például, Margit-híd budai hídfő (mondtam már, hogy imádom a hidakat?), tizenhetes villamos, induláskor egy kellemes férfihang a következőket mondja a hangszóróba: "Kedves utasaink, itt a kapitány beszél. Köszöntöm Önöket a BKV 17-es számú járatán. Menetrend szerint 17.32 perckor landolunk Vörösvári út végállomáson." Kár, hogy nem utaztam végig, ha szépen landol, tapsoltam volna.

People are strange when you're a stranger

Szóval az úgy kezdődött, hogy évvesztes voltam, ezért az oviban fiatalabb voltam a többi kiscsoportosnál. Fél év akkoriban kb generációs szakadék volt, komolyan, azt se értettem, miket beszélnek, úgyhogy többnyire ültem a sarokban, vártam, hogy délután legyen, és közben néztem, mit csinálnak. Az akkori megfigyeléseim többnyire ma is érvényesek. Ha egy mondatban akarom összefoglalni őket: az emberek furák. (Bővebben: az emberek furák, különösen a nők.)
Itt vannak mindjárt ezek a hollandok, akikkel együtt dolgoztam. Kedvesek voltak, egy bizonyos határig: vagyis nem barátkoztunk össze, hanem úgy viselkedtek velem, mint a külföldi kollégával. Nem hívtak el bulizni, de hétfőn megkérdezték, hogyan telt a hétvége. Nem hívtak el kocsmába, de az összes munkahelyen zajló szülinapi tortaevésre és egyéb partira elhívtak. Néha beszéltek velem angolul, más napokon meg csak hollandul röhögtek egymás közt. Ha nem találkoztam volna egy csomó külföldivel itt a koleszban meg az ING révén (és persze, ha nem írnék blogot, és ha nem szeretnék egyedül lenni), szörnyen magányos lettem volna. De ez így rendben van: a kollégáim voltak, nem a barátaim, nincs ezzel semmi probléma.
Erre ma – vittem nekik tortát, ettünk tortát. Az egyik srác egy műanyagpohárban hozott nekem meglepetésként egy ujjnyi unikumot, mert egyszer mondtam, hogy szeretem. Az egyik csaj odaadott egy képeslapot, amit mindenki aláírt, még olyanok is, akik ma bent sem voltak. Ezután kaptam ajándékot: két könyvet, akikről ugyan még nem hallottam, de úgy tűnt eléggé képben vannak a könyvízlésemben: először a Hitchhiker’s Guide to the Galaxy-t akarták megvenni, de aztán úgy döntöttek, az már biztos megvan nekem.
Megadtam nekik az emailcímemet, ha Pesten járnak, ugorjanak be, majd hazajöttem a koleszba, és máris kaptam egyiküktől egy emailt, hogy hiányzom és nagyon szomorúak, a cseh csaj majdnem sír. Mondjuk, a cseh csajt megértem, mert ő a kettővel félénkebb, blogot nem író verzióm, vagyis naphosszat egyedül van, nem jár aerobicozni, nem megy el olyan társasággal, ahol senkit nem ismer, így aztán az a vége, hogy senkit nem ismer. Nem nagyon volt közös témánk, kb egyetlen filmről, könyvről, zenéről nem hallott, de azért jól elvoltunk, röhögtünk együtt az olasz fickó rózsaszín trikóin, és ha most elmegyek, magányosabb lesz. De a hollandok? Ilyen jóban voltunk, csak én nem vettem észre? Szólhattak volna előbb is. Az emberek furák.

Egyébként épp a Mátrix megy a tévében, csak most reklám van. Ez milyen jó film basszus, még mindig! Zseniális. Szerencsére a második és többedik részét okosan elkerültem, úgyhogy nekem a Mátrix egy remek filmet jelent, nem egy közepes trilógiát, és ez így van jól.

When you're a stranger, faces look ugly

Vasutallomas, keressuk a csomagmegorzot (hugommal), nem talaljuk. Odamegyunk az informacios pulthoz es megkerdezzuk a kedves holgyet.
(A parbeszed angolul zajlik, magyarul olvasok kedveert leforditottuk.)
isolde: - Jo napot, elnezest, meg tudna mondani, hol van a csomagmegorzo?
No a pult mogott: - Gdehnedaasbhg?
isolde: - Elnezest, nem ertettem.
No: - Gdehnedaasbhg???
isolde (elbizonytalanodva): - Oooo...bocsanat, nem beszelek hollandul.
No (levegoert kapkod): - Angolul mondtam!!!!!!!!!!! (Meg levegoert kapkod.)
isolde: - Jaj, bocsanat, bocsanat, csak nem ertettem.
No (nagyon, nagyon mergesen): - Egyenesen es a vegen balra!!
isolde: - Koszonom! Viszlat!
No: - Viszlat. Es angolul mondtam!!!!
Isolde es huga elmennek arra, amerre a no mondta, de nem talalnak csomagmegorzot. Vegul a feliratok alapjan megtalaljak, epp az ellenkezo iranyban.

Did I miss a meeting about earrings?

Ha már a kultúrsokknál tartunk. Húgom és én, ülünk a Café Belgian nevű remek kocsmában, és remek söröket iszunk, amiknek már akkor sem tudtam megjegyezni a nevét.
Húgom: - Jé, itt is a tágító a menő.
isolde: - ....Mi?
H: - A tágító. Ott, a csávónak az van.
i (körülnéz): - ....Mi??
H: - Ooottt, a melletünk lévő asztalnál, fültágítója van a csávónak!!
i: - ...???
H: - Te nem tudod, mi az a fültágító?
i: -...???
H: - Hát amivel kitágítják a füledben a lyukat, otthon mindenkinek az van. Úgy kell, hogy először csak egy vastagabb fülbevalót raksz bele, aztán jöhet a tágító, egyre vastagabb. Egy ideig hordod, aztán kiveszed és berakod a nagyobbat. Van olyan is, ami tömör, és valami minta van benne, például az egyik ismerősömnek szűzmáriás van, hát azért az télleg durva, de legtöbb olyan, mint ott a srácé. - Odanézek, a srác fülcimpájában egy nagy lyuk van, kibélelve egy fém gyűrűvel, amin keresztül lehet látni. - De az már ott kábé tizenötös. Mert úgy van, hogy... mit röhögsz? Mindenkinek ilyen van! Úgy van, hogy nyolcasig még visszanő, ha kiveszed, de afölött már nem. Engem is mindenki azzal szekál, hogy jézusom, A., neked nincs tágítód!! Hogy legalább egy nyolcasat rakassak, mert ez így égő.

"Mindenki idegesito"

Meg arrol beszelgettunk valamelyik nap a kollegakkal, hogy ki min szokott osszezordulni a parjaval, amelynek soran rajottem, hogy most vagy tokeletesen harmonikus kapcsolatban elek, vagy iszonyu rossz asszony vagyok es egy rendesebb korban a falu mar reg a szajara vett volna. Masok ugyanis olyanokon veszekszenek, hogy a no szulei suru rantassal csinaltak a fozeleket, de anyospajtas higgal, ezert a ferj ugy szereti; hogy anyoseknal keves vizzel szoktak felmosni, ezert a ferj ki van borulva, hogy az asszony mennyire vizesen mos fel; hogy hogyan kell elkesziteni a rantottat; hogy a no nem mehet el a parja nelkul valahova; hogy a ferfi nem mehet el a parja nelkul valahova; hogy hogyan kell vasalni az inget; hogy hogyan kell ablakot pucolni; illetve a hazastarsak beledumalnak abba, hogy a masik mit vesz fel, peldaul a ferfi izlese klasszikus, ezert a no sosem merne felvenni rajzfilmfigura-mintas melltartot.
Engem egyreszt nem erdekel, hogy a ferjem mit vesz fel, egyebkent a farmeros-polos-borostas pasikra bukom, de nem hiszem, hogy hisztiznek, ha matol oltonyben vagy motoros borszerkoban akarna jarni (bar abban ketsegkivul eleg hulyen nezne ki), de azt sem tudom elkepzelni, hogy o dumaljon bele az en oltozkodesembe. Konyorgom, azt fogadtuk meg, hogy egeszsegben, betegsegben, amig a halal el nem valaszt, nem pedig azt, hogy "mostantol nem veszek fel rajzfilmfigura-mintas melltartot, ha az neked nem tetszik, szivem". Hogy elmehet-e a barataival a par egyik tagja a masik nelkul, abba inkabb ne is menjunk bele.
Ja, hat ami a bekes szombatokat megmergezo, hazimunka miatt kirobbano veres harcokat illeti... ha az emberpar a takaritas helyett a kanapen fetrengve teljes sorozat-evadok megtekintesevel tolti a szombatot es fozes helyett kajat rendel, maris nem jon szoba, hogy mennyire vizesen kell felmosni meg milyen a tokeletes rantas.
Asszem a szajara vett volna a falu megis.
((A cimben szereplo idezet Scrubs, 5. evad nem tudom melyik resz, amikor Dr. Cox osztja az eszt a parkapcsolatokrol. Kb az a lenyege, hogy mindenki idegesito, es az a jo kapcsolat, hogy ha az idegesito szokasai ellenere megis vele akarsz lenni.))

Egyebkent mindig az szokott eszembe jutni, amikor egyszer ultem a negyes-hatoson, a karacsony utani napokban, es egy oreg neni azon veszekedett a bacsival, hogy az majdnem rosszul tette be a bejglit a taskaba. De vegul jol tette be, mert a neni idoben szolt, igy nem lett semmi baja a bejglinek (bar nem tudom, mi baja lett volna, ha forditva teszi bele), megis megallokon keresztul elkeseredetten veszekedtek ezen, es nagyon sajnaltam oket.

Gyujtsd ossze mind

Szoval lattam mar hollandokat zuhogo esoben biciklizni, hidegben mindket kezuket zsebredugva biciklizni, egy kezzel kormanyozni es a masik kezzel egy masik biciklit tolni, egy kezzel kormanyozni oltonyben es a masik kezben laptoptaskat lobalni, a biciklire erositett utanfutoban ket szoke kislanyt huzni, biciklizes kozben almat enni, fagyit enni, szendvicset enni, biciklizes kozben telefonalni, smst irni, orrot fujni, pulovert levenni, pulovert felvenni, parocskat egy biciklin olelkezni, parocskat ket egymas mellett halado biciklin egymas kezet fogni, es tegnap lattam egy not, aki biciklizes kozben dohanyzott. Kimaradt valami?

My Fake Baby

Es az ugye vilagos, hogy almomban tul zenen, tul sip-dobon, s riado kurton at azota is kisertenek a Listarol Kimaradt Konyvek. De mar hiaba.
Ezenkivul annyi helyrol hallom mar, hogy terhes vagyok, beleertve a sajat fonokomet is, hogy ha ez igy megy tovabb, magam is elkezdem elhinni. Nem zorog a haraszt, ha nem fujjak, nem igaz (kacsintas)? Jo, en meg nem vettem eszre magamon a jeleket, de ez nem jelenti azt, hogy a tolem tobb, mint ezer kilometerre zajlo korhazi pletykanak nem lehet elesebb a szeme. Egyebkent tavaly mar voltam egyszer terhes, akkor egy paran meg gratulaltak is, de aztan kiderult, hogy csak az volt, hogy a Magda, a takaritono osszekevert Alaine-nel, a pszichologusunkkal, vegulis mindkettonknek festett voros haja van, de nem en voltam terhes, hanem o. Az egyetlen mazli, hogy a ferjem nem ugyanott dolgozik, kulonben szegeny mar evek ota potyara gondolkodna neveken.
Hehe.
Na jo, megyek dolgozni. Most mar olyanon kell gondolkodni, hogy vajon be tudom-e fejezni ezt az adagot, mielott hazamegyek, es ez rossz.

Holland királynő, görög vacsi, thai csajok, globális felmelegedés

Ma egyébként nem dolgoztunk, mivel Koninginnendag van, vagyis a királynő születésnapja. Valójában az előző királynőé, mivel a mostani királynőnek novemberben van a születésnapja, de ez lényegtelen. Szabadnap, a jó hollandok narancssárga ruhákban flangálnak az utcákon, esetleg narancssárga lufi-koronában vagy narancssárgára festett hajjal, esetleg narancssárgára festett bajusszal és szemöldökkel is. Mindenhol sört árulnak, minden utcasarkon szól valami zene, kongázó afrikaiak, táncdalfesztivál-sátor, vagy drum and bass dj-k. A legklasszabb a részben európaiakból, részben hosszú hajú ázsiai csákókból álló tizenvalahánytagú dobegyüttes volt, az a fajta, ami kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a dobok-hangjára-ugrabugrálás alapvető része az emberiség kollektív tudattalanjának, sőt, már-már tisztán emlékszünk arra, amikor még fűszoknyában nyomtuk a sámánnal a tűz körül, a fák közt ólálkodó éhes kardfogú tigrisek sóvár tekintete előtt. Klassz volt. Más utcákon meg a földre terített pokrócokon árulják a felesleges holmijaikat, többnyire ócska kinőtt ruhákat és félfülű bögréket, ellenben vicces volt a bolhapiac közepén játszó jazz-kvartett.
Előtte meg voltam görög vacsin, csomót röhögtem az olasz lánnyal meg két thai kiscsajjal, akik lábbal tiporták a sztereotípiáimat (ti. hogy thai kiscsajok = TGF, masszázs, hellokitty, gésagolyók) mivel egyikük éppenséggel a filozófia (!) doktorátusát csinálja itt, a másik meg most diplomázott politológiából (és épp a diploma utáni világkörüli útja közepén tart). Wow. Azért elég jó feeling volt, thai lányokkal röhögni a görög vacsin, amit hollandok főztek, és ahová az olasz lánnyal mentem. Meg az is jó volt, úgy beszélni Bangkokról, hogy "az a nagy pláza, tudod, ott kell leszállni a skytrain-ről, mintha a Jim Thompson házba mennél". (Igen, vásárlásról is beszéltünk. De nem csak arról, a thai királyról és a youtube-ról is.) És volt még egy svájci csaj, aki egész este azt magyarázta, hogy milyen unalmas holland csávókkal ivott előző este, és ezt részletesen elmesélte nekünk hatszor, majd átült egy másik asztalhoz és ott mesélte. A végtelenül unalmas csávók egész este csajokról és sci-fi sorozatokról dumáltak! Csak arra tudok gondolni, hogy még sosem beszélt férfiakkal korábban.
Azt vettem észre, hogy a hollandok kivételével minden más náció nevet a vicceimen. A hollandok ellenben olyan értetlenségre képesek néha, mint amit eddigi élettörténetem során csak a Fiútól láttam: nem az, hogy nem röhögnek, mert oké, nem mindig sziporkázó a humorom, néha unalmas, néha megsértődnek rajta emberek otthon is, de ezek: zavartan rám néznek és értetlenkedve megkérdezik, hogy "te most akkor vicceltél?". Fura. Vagy csak nem a megfelelő hollandokkal barátkozom.
És még az van, hogy allergiás vagyok még mindig, hiába szedem a bogyómat, és több, mint egy hónapja nem esett az eső! Nem tudom, ki mondta, hogy itt sokat esik, de hazudott. Most például perceken belül bikiniben fogok napozni a kertben.

Ma reggel, tegnap este, meg egyforma tehenek

Ma reggel, kinyitom az ajtómat, kívülről odatámasztva egy nagy csomag, valóban az én nevemmel, ami fura, mert nem várok csomagot, kinyitom, egy 300-as póló meg ez a könyv. Ja, kitöltöttem valami nyereményjátékos kupont a moziban, amikor megnéztem a filmet, ezek szerint nyertem.
Egész jó egy hétfő reggeltől.

Tegnap pedig voltam francia vacsin, Xavier, a harmadikon lakó bodroshajú francia fiú szervezte a koleszban. Azt hittem, valami könnyen összedobható cuccot fog főzni (tizenvalahány főre, fejenként 5 euroért), erre a következőkkel állt elő:
1. Aperitif a kertben, Martini meg valami francia likőr
2. Sajtkrémes párnácskák plusz zöldsaláta vinaigrette öntettel
3. Egészben sült marhahús, zöldbab, sült hagyma, tört burgonya, francia mustár, vörösbor
4. Francia sajtok, főleg kecske és camembert; baguette, amit Párizsban vett; eggyel jobb vörösbor
5. Palacsinta nutellával, dzsemmel, vagy habcsókkal és citromlével (igen, ezekkel)
6. Kávé
Nem semmi. Emellett többször előadta, hogy a francia étkezés az tulajdonképpen arról szól, hogy sokáig tart, élvezed, és beszélgetsz közben.
Remek volt, tényleg, valamint a következő párbeszédekben lehetett részem:

Indonéz fiú: - És te budapesti vagy?
isolde: - Igen.
Indonéz fiú: - Ismered az xy nevű egészségügyi intézményt?
isolde: - Igen, ott dolgozom.
Indonéz fiú: - Ja, mert van itt nálunk a szívsebészeten két nővér, az Anita meg a Margó, a két legjobban képzett és legmegbízhatóbb, ők onnan jöttek.

Német lány: - És te honnan jöttél?
isolde: - Magyarországról.
Német lány: - Nahát! És nem ismered véletlenül a Viktort?
isolde (gyorsan kapcsol): - Kisállatkardiológus Viktort?
Német lány: - Igen, igen, aki mindig a macskák szívbetegségeiről beszél!

Hat lépés, ugye tudjuk. Valamint tanúja lehettem, amikor felnőtt hematológusok Rorschach-tesztet játszanak egy félresikerült palacsintával, és azon vitatkoznak, hogy alakját tekintve a macrophagok melyik alcsoportjára hasonlít leginkább. Vicces volt.

És olvastam még egy aranyosat. Van az emberi agynak az a része, ami az arcfelismerésért felelős, és ha ez megsérül, akkor az illető mindent lát, mindent meg tud különböztetni, kivéve az arcokat. De pl. hangról már meg tudja különböztetni a szeretteit. "Prozopagnózia" is the term. Legújabban pedig úgy gondoljuk, hogy nem is annyira talán az arcfelismerésért felelős az a terület, hanem az "aprócska különbségek felismerése rengetegszer látott, majdnem egyforma dolgokban"-ért. Arcokat látunk a legtöbbet, és a szocializáció szempontjából eléggé fontos is, hogy meg tudjuk őket különböztetni, de vannak kivételek, két esetismertetés: a kutyatenyésztő, akinek a munkája az volt, hogy kutyakiállításokon zsürizik, majd az arcfelismerésért felelős agyterület sérülését követően nem tudta megkülönböztetni 1. az arcokat, 2. a kutyafajtákat. Szegény! És a farmer, aki agyvérzést szenvedett fenti területen, és nem tudta megkülönböztetni a teheneit. Elképzelem, ahogy áll a legelő szélén fejét vakarva, miközben száz totál egyforma, mérhetetlenül csalódott tehén bámul vissza rá. Két hétre bemegy a kórházba, és már meg se ismer??!
A Fundamental Neuroscience c. könyvben olvastam ezeket, szóval nem kamu.

Ugye megmondtam

Ezt most olvastam, nagyon kemeny. Olyan szep mondatok vannak benne, hogy muszaj beideznem ide.
"A számítógépes játékok függőségétől már az óvodás korosztály sem mentes, későbbi életévekben Internet, MSN, IWIW, televíziós sorozatok, vásárlási kényszer, játékszenvedély színezi a modern kor dependencia lehetőségeinek sorát."
(...)
"Hogyan lett a beat nemzedék szabadságot és szuverenitást hirdető örökségéből – a század végére – társfüggőség, a megaláztatásig való görcsös ragaszkodás a partnerhez, avagy a kiszolgáltatottságtól, a felelős párkapcsolattól való félelem, elköteleződési válság?"
Mit tettetek Woodstockkal, szanalmas geekek?!  :-)

Asszem van meg mit tanulnom, mielott popularispszichologia-konyvirasba fogok.

Sárgaház

Az volt még egyébként a héten, hogy megnéztük az akut pszichiátriai osztályt az osztályvezető-helyettes hölgy kíséretében, ami nagyon jó volt, mert már hiányzik a munkám őszintén szólva. Van ugye az a közhiedelem, hogy a pszichiáterek flúgosak, ebben azért nem osztozom, de meg kell hagyni, hogy a pszichiáterek sok esetben, hogy is mondjam, egyéniségek, sőt, vannak köztük, megkockáztatom, különcök, és én nagyon bírom őket ezért. (Ha nem értjük, hogyan lehet a "nem éppen átlagos" kifejezés pozitív előjelű, nézzük meg pl Janka profot, aki nem egy mindennapi jelenség, vagy sorozatfüggők kedvéért Molly-t a Scrubsból. Na jó, Molly azért egy kicsit talán túlzás.) Szóval nagyon bírtam az osztályvezetőhelyettes asszonyt, aki egy kékeszöld szemű, eredetivörös-hajú csaj volt, az a típus, aki 34-35 éves, de jóval kevesebbnek néz ki, leginkább a szilvaáruslányra emlékeztetett a Parfümből, csak terhes volt, sokkal alacsonyabb, szeplősebb, és nagyon gyorsan járt (még hozzám képest is, pedig én is gyorsan járok). Ja és volt egy nagy, színes esernyője. Nagyon üdítő jelenség volt.
Szóval megnéztük az akut osztályt, ahova a legsúlyosabb állapotban lévő betegek kerülnek. Meglepően nyugis volt. Van "gumiszobájuk" is, vagyis elkülönítő, vagy nem tudom, mi ennek a magyar neve, mivel otthon még nem találkoztam ilyesmivel, ezért meg is kértem, hogy hadd nézzük meg. (Ők quiet roomnak nevezik.) A várakozásommal (és az amerikai filmek sugallta képpel ellentétben) egy nagyon barátságos, halványsárgára meszelt szobáról volt szó, ággyal, ülőalkalmatossággal, külön kis helyiségben vécével és mosdóval, csak épp minden (az ablak és az ablakkeret is) olyan anyagból, illetve technikával készült, hogy a beteg ne tudjon magában kárt tenni vele. Ugyanígy az itt lévő betegek speciális, nem szakítható anyagból készült ágyneműt és pizsamát kapnak, hasonló megfontolásból. Az ajtó és az ablak hangszigetelt. Az egyik falon egy hatalmas, zöld iskolai tábla van, a betegek kapnak hozzá krétát és írhatnak rá, ha akarnak. A tábla tetejére a személyzet mindig felírja a kórház nevét, a napi dátumot, és hogy hány napja van bent a beteg, ezenkívül van egy nagy digitális óra is a falba építve, ahol mindig megnézheti a pontos időt. Ez azért jó, mert az ember könnyen elveszíti az időérzékét egy ilyen zárt, csendes helyen, különösen, ha éppenséggel pszichotikus.
A szobát nem annyira dühöngő betegek megfékezésére használják, hanem olyan esetekben, amikor a betegnek nem tesz jót, ha sok inger éri, például súlyos mánia vagy súlyos pszichotikus állapot esetén. Mondtam, hogy nálunk nincs ilyen, és a csaj döbbenten kérdezte, hogy dehát akkor szegény pszichotikus mániásokkal mit teszünk?
Ja, van monitor is, meg nagy piros nővérhívó gomb, és a napi étkezések idejére mindig bemegy egy ápoló és bent eszik a beteggel. Soha nem tartják bent a beteget gyógyszermentesen, mert az elzárás nem egy gyógymód. Ezt jó volt hallani, mert nekem olyan előítéleteim voltak, hogy mivel bizonyos országokban az embert akarata ellenére nem lehet gyógyszerelni, bezárni viszont igen, ezért gyógyszer nélkül belakatolják a szegény pszichotikusokat, ami semmiképpen sem jó. (Lehet, hogy az USÁ-ban van így? Nem tudom.) Szóval úgy tűnt, azért mindent megtesznek a beteg komfortérzete érdekében. Meg persze jön mindig a független szakértőkből álló bizottság eldönteni, hogy jogos volt-e a kényszerintézkedés, akárcsak otthon.
Egyáltalán nem gondolom, hogy jó dolog embereket kényszeríteni bármire, vagy bezárni, de ha már be kell zárni, akkor azt tényleg így kell.

Azért a nagyon csöndes szoba, krétával felírva, hogy hol vagy és milyen nap van, nem kicsit volt paulausteres.

Nagy piros gomb volt egyébként a pszichiáternő szobájának a falán is, amivel segítséget hívhat, ha agresszív vele a beteg, valamint minden ott dolgozónál egy kis zsebbe való segélyhívó, piros gombbal. Eléggé odafigyelnek a biztonságra, az tuti.
Megbeszéltük az összes felmerülő betegséget kb, hogy ők hogy kezelik, milyen osztályon, milyen gyógyszerrel, meg a több-biztosítós rendszert, megnéztük a betegdokumentáció módját a számítógépes rendszerükben, megbeszéltük az ügyeleti rendünkben lévő különbségeket, tök jó volt. Pszichiáter akarok lenni.

Ja, mert az utóbbi időben már azon rinyáltam otthon, hogy bárcsak olyan helyen dolgozhatnék, ahol mindenkinek van íróasztala, számítógépe, saját cubicle-je, nyomtat a nyomtató, ingyen ad kávét a kávéautomata, meeting van meg brainstorming, és ezt kivéve nem beszélnek hozzád, hanem max emailben kapod a memokat. Az mondjuk akkor is nyilvánvaló volt, hogy csak hisztizek, megbolondulnék egy ilyen helyen, de legalábbis könyörögnék, hogy hadd menjek vissza a pszichiátriára (mondjuk a megbolondulás ebből a szempontból elég hatékony módszer lenne), de most a gyakorlatban is megtapasztalhatom, és ez jó. Mindenkinek kéne néha pár hónapig mást csinálni, mint ami amúgy a munkája.

A rongyrázásról meg rózsaszín ruhákról

Szóval sok mindenben szimpatikusabbak a protestánsok a katolikusoknál, ma leginkább azért, mert nem dolgozunk nagypénteken. Úgyhogy takarítottam (holnap jön a férjem és matracon fog aludni, így illendőnek éreztem kiporszívózni), mostam, bevásároltam, bicikliztem egy csomót, feküdtem a füvön a Wilhelmina-parkban és olvastam. Wilhelmina a királynő nagymamája, és ebben a parkban is van róla egy nagykabátokba bugyolált, stilizált öregasszonyalakot ábrázoló szobor. Egy fokkal jobb, mint a hágai, de szerintem ugyanaz a szobrász csinálta. (Másik lehetőség, hogy a királynő tényleg egy kövér asszonyság volt és mindig bundában járt, de ez nem tűnik túl valószínűnek.) Észrevettem mosás közben, hogy egy csomó rózsaszín cuccom van már megint, pedig két éve Thaiföldön megmondta az öreg asztrológus bácsi, hogy "never wear pink!", dehát úgy tűnik, rám lehetetlen észérvekkel hatni. Valami különös oknál fogva vonzódom a rózsaszínhez. Viszont szinte soha nem hordok kéket. Jung mondott valamit a színpreferenciákról, de már nem emlékszem, melyik mit jelentett. A biztonság kedvéért vettem egy rakat rózsaszín tulipánt is.

Visszatérve, egyébként nagyon szimpatikus a hollandokban a flancolás teljes hiánya, és szerintem ez a protestantizmusból ered. Egyáltalán nem menőznek azzal, hogy milyen gazdagok, sőt, nagyon is spórolósak. Esznek egy barna kenyeret meg egy pohár tejet a menzán ebédre, egyszerű ruhákban járnak. Nagy mázlim van, hogy egy ilyen országban kellett megélnem fillérekből az első hónapban, nem volt az a nyomasztó érzésem, hogy én vagyok itt a legszegényebb, pedig. A legjobb persze az edzőterem, egy egyszerű és funkcionálisan berendezett hely, ahova az emberek sportolni járnak, nem pedig azért, hogy kivillantsák a vadiúj aprócska ezüst Nike topból frissen plasztikázott dekoltázsukat. Ráadásul az edzőkből is hiányzik ez a fajta mentalitás, otthon azért az alap, hogy az edző legyen a legjobb csaj/legdögösebb pasas a letutibb cuccokban. Tisztelet a kivételnek. Mindenesetre sokat emel a hely színvonalán, hogy senki nem a külsőségekkel van elfoglalva.
Mondom ezt én, akinek a családjában örökletes a flancolásra való hajlam, a nagymamámnak lehet, hogy lyukas a harisnyája, mert nincs pénze újra, de azért ingatlanvásárlási terveiről beszél a többi öregasszonnyal. A legínségesebb időkben is fenn tudjuk tartani a luxus látszatát, ha szükséges. Én is zavartalanul el tudom költeni az utolsó fillérjeimet hónap közepén drága arckrémre vagy jó borra, pedig már sokat fejlődtem. Nem tudom, hogyan keveredhetett a többnyire dolgos jobbágyoktól eredő családfánkba ez a hamiskártyás dzsentri mentalitás. De azért Magyarországon van egy ilyen tendencia, hogy az ember megmutassa a lakókörnyezetnek az új kocsiját meg villogjon a szomszédok előtt a nyaralási képekkel. Mekkora hülyeség ez pedig tényleg.

Szóval holnap jön a férjem egy hétre, akkor biztos sokkal kevesebbet fogok írni, menjetek friss levegőre inkább.

 

Love is in the air

Hetagra sut a nap odakint, en meg itt ulok bent egy szamitogep elott es a vilag legunalmasabb munkajat csinalom. Altalaban eleg jo egyebkent a monotonia-turesem, legalabb lehet kozben almodozni, de ma valahogy rajtam van ez az ize. (A "rajtam van az ize" nepi kifejezest pszichiatriai osztalyos munkank soran gyujtottuk.) Menni akarok viragokat venni meg kiulni kavezni es olvasni a konyvemet (Leany gyongy fulbevaloval) vagy akarhova. Haza takaritani is jo. El is megyek ma korabban. "Tavasz van nalam, es nem felek hasznalni", ahogy a kolto mondja.
Az olasz ficko egyebkent is egesz nap nyalas szerelmes dalokat hallgat. Most eppen a Nothing else matters szol a Metallicatol, es vele enekli a szoveget erzelmileg atfutott hangon. Igy nehez komolynak maradni.

Update: Barry White szol, az olasz ficko szerint az ove a poptortenelem legszexibb hangja. A holland kiscsaj egyszer olvasott valami felmerest, miszerint az emberek legnagyobb tobbsege Barry White-ot hallgat szex kozben. Az olasz ficko szerint ez inkabb "szex elotti zene, amolyan rahangolodos.... ooohh, let the music play-ooo-just until I feeel this meeemory is goone, whoooo-eeeooo."
Get a room, kids.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• anngel
• azigazzy
• ayitidoc
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• IKL
• kalib
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• maminti
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• olga
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess
• Eszter befőz



• Criticalbiomass
• Bioetika Blog
• DrMortz
• Eperrózsa
• Mentők
• Sorozatjunkie

Kategóriák

• Brennbergbánya (14)
• Emberek (276)
• Esküvő (18)
• Film (38)
• Kaja (70)
• Kultúra (182)
• Munka (200)
• Nosztalgia (20)
• Nyafogás (707)
• Tudomany (57)
• Utazás (103)
• Vásárlás (105)
• Zene (143)

Archívum

• Jelen
• 2012. május
• 2012. április
• 2012. március
• 2012. február
• 2012. január
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu