Szél hozott, szél visz el

2010. március 20. 19:37 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya Nyafogás - 8 komment

Azt a kört csinálom, hogy elmegyek BKV-val a Keletibe, onnan vonattal Sopronba, majd szikrázó napsütésben pántos trikóban Illy kávét iszom a Széchenyi téren, azután busszal elmegyek Brennbergbe. Kicsit gondolkodom a templom előtt, hogy mi is legyen, merre menjek, végül úgy döntök, hogy elmegyek a határig, és azon az úton, aminek egyik oldala Magyarország, másik oldala Ausztria, megyek a Mukk magasságáig, ott bekanyarodom, aztán meglátjuk.

Brennbergben javában uralkodik a mikroklíma, azaz mindenhol hófoltok vannak meg nyakig érő sár, meg hóvirág meg zuzmó. Meg új házak, és szokásosan sajnálom magam, hogy nem tudtam itt telket venni tíz évvel ezelőtt, amikor a jó soproniak még ott tartottak, hogy "az messze van és sok a cigány és nincs gázvezeték" és nem vették észre, hogy idilli környezet 15 percre a belvárostól, sajnos, azóta már észrevették és felmentek az ingatlanárak és építik itt a tájba-illeszkedő, tervező-tervezte házaikat szemmel láthatóan sok pénzből. Én meg csináltam egy külön kategóriát a blogomban, na.

Egy árva lélek sem jár a határ menti úton, látnivalónak állatlábnyomok vannak, meg a bükkfába karcolt feliratok végig, amiket anno az itt szolgáló katonák véstek be az őrség unalmas óráiban, általában dátumok, a szülővárosaik, meg pár női név. Klassz, hogy nincs határ és átmehetek bokorba pisilni Ausztriába. Egyszer látványosan elmúlik a mikroklíma és hó meg sár helyett napfényes erdei utak jönnek, meg kankalin, meg suhogós szabadidőruhát viselő hölgyek, akik kezükben hozzák a nordic walking botot. Továbbmegyek a Récényi úton és bekanyarodom a Várhely felé, az már tényleg a klasszikus soproni erdő, lombokon átszűrődő derűs napfény meg baljós fenyőerdő buckákkal. A Buckák valójában kelta halomsírok, párat feltártak és találtak is benne ilyen-olyan edénykéket, és mai ezoterikusok szerint a Várhely karmikus hely és itt a legjobb a csí vagy a mágneses erővonalak vagy valami. Bár a baljós misztikumot most jelentősen csökkenti a buckák között eszeveszetten rohangáló lógó nyelvű kölyökvizsla.

Amikor legutóbb (hát, jó régen) megkíséreltem, akkor épp nem lehetett felmenni a  kilátóra, mert életveszélyes volt, most már fel lehet, bár ami azt illeti, semennyivel sem látszik kevésbé életveszélyesnek. Klassz, Várhely kilátó, százezer éve nem voltam fenn. Ott döglök kicsit és napozok és kiflit eszem és nosztalgiázom, utána meg hazajövök a Ciklámen tanösvényen, ami mindent tud, amit az ember egy ösvénytől elvárhat, nulla szintemelkedés, körben gyönyörű dombok, süppedős tűlevélszőnyeg, napsütés, frissen újrafestett turistajelzések.

Összesen kb. 16 km, és jól elfáradok a végére, ami borzasztó, sokkal jobb kondiban szoktam lenni, de tudjuk be a soproni levegőnek, amitől elszoktam és ami tudvalevőleg leveri a lábáról a nagyvárosi embert. Van ilyen legenda, hogy a magas oxigén vagy páratartalma vagy mi miatt nem bírja az Alpokalját a pesti ember, egy szívbeteg nénitől hallottam az egyik budapesti kardiológián, nem magamtól találtam ki.

It's two thousand miles I roamed

2009. július 18. 22:40 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya Nyafogás - 15 komment

Hazagyalogoltam Brennbergbánya főtérről az erdőn keresztül, mert annyira vagány vagyok (csak Sopronba, nem Óbudára, annyira azért nem vagyok vagány. Még.) Három óra volt, kicsit esett az eső, ellenben nincs jobb illat a vizes fenyőknél, és vizes málnabokorról finom vizes erdei málnát szedni is klassz. Ködfoltok voltak az úton, látszott a lehelletem, egyszer egy kis időre kisütött a nap is. Jól kitörte a lábamat húgom bakancsa, mert persze minek is hoztam volna magammal zárt cipőt. Ilyenkor mindig az van, hogy nem nagyon értem, miért nem csinálom ezt minden szabad percemben, meg miért élek máshol és eszem az intersparban vásárolható nevetséges műanyagdobozos málnát a bokrontermő helyett, illetve miért él egyáltalán bárki önszántából máshol, valamint egészen biztosan belehalok, ha holnap vissza kell mennem Pestre a panelba, de azért ez el szokott múlni.

Varangy, asszertivitás, jegeskávé

2009. április 5. 22:52 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya Emberek Nyafogás Utazás - 1 komment

Sopron a legjobb hely a világon, gyalogoltunk tizenöt kilométert, azonosítottam a tavaszi héricset és kb. két óra gondolkodás után eszembe jutott a másik növény neve is, amit láttunk, éppen a zöldhatáron igyekeztünk keresztül valami ösvényen, fél lábam már Ausztriában, amikor felkiáltottam, hogy "odvas keltike! hát persze! odvas keltike!". Megmutattam húgomnak Brennbergbánya nevezetességeit, úgy is, mint Szt. Borbála szobor, Szálasi-bunker, temető, kocsma, templom, a templomban épp mise vége volt, úgyhogy életemben először bementem és megnéztem a lengyelektől ajándékba kapott szlávos beütésű szűzanya-képet. Még mindig abban a temetőben akarok nyugodni. Itt egy kép.

Ezenkívül elgyalogoltunk a récényi tóhoz (Ritzing, Sonnensee, Ausztria), ahol a strand ugyan zárva volt, de napoztunk, valamint ettünk apfelstrudelt és ittunk tejeskávét, amit egy, a magyar nyelvet bájosan törő osztrák legényke szolgált fel. Az úton varangyok voltak, húgom dobált nekik csókokat  távolból, de egyikből sem lett napbarnított, borostás rocksztár/óceánbiológus. Ilyen rondák voltak.

Megtaláltuk a Buddha café nevű helyet is, ahol ittunk jegeskávét, valamint alkalmaztam bőbeszédű és lehengerlő stílusú nagymamámon az asszertív tréningen tanultakat. Konkrétan (viszonylag) nyugodt hangon elmagyaráztam neki, mennyire bántó a viselkedése számomra és rosszul esik és amit nem fogott fel, azt sokszor elmondtam egymás után, persze lepergett róla, de nyilván nem rögtön profikkal kellene kezdenem.

"A könyveknek megvan a sorsuk"

2008. december 30. 9:38 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya Emberek Utazás Vásárlás - 3 komment

Szeretném megvenni ezt a könyvet, ezért bemegyek a Soproni Bányászati Múzeumba. Persze, értesüléseim szerint ott már nincs belőle, de a jegyszedő ember bizonyára tudni fogja, mi a következő lépés. Így.
isolde: - És mit gondol, hol lehet vajon még kapni?
Jegyszedő: - Hát, a szerzőnek biztos van.
isolde: - És őt hol tudom elérni?
Jegyszedő (úgy néz, mintha tőle még sosem kérdeztek volna ekkora baromságot): - Hát Brennbergben.
isolde (úgy néz, mint aki még várna valami válaszra): - Igen... és azon belül?
Jegyszedő: - Ja, hát Brennbergben mindenki ismeri a Becher Nándort. Kimegy, megkérdez valakit.
isolde (ennyire nem lehet egyszerű): - Azért csak fel kéne hívnom előtte.
Jegyszedő (még soha nem látott ilyen szerencsétlen nőszemélyt): - Hát akkor mondok egy számot. (Előveszi a Sopron telefonkönyvet, kikeresi belőle a számot és megmondja).
- Á, telefonkönyv, mekkora ötlet - gondolja isolde, megköszöni, távozik.

Másnap aztán felhívom magát a Becher Nándort, és harmincegy év vagy fővárosi karrier ide vagy oda, nekem mindig a torkomban dobog a szívem, ha olyasvalakivel kell beszélnem, akinek már megjelent a neve nyomtatott könyvborítón, bizonyára a kisvárosi könyvmoly ifjúságom köszön vissza. Becher elmondja, hogy nála nincs könyv, ellenben tutira van még néhány darab a presszóban, tudom-e melyik az, amelyik a templomban van. Természetesen tudom, egy kocsma van a világon, amelyik a templomban van, Bányász Presszó, Brennbergbánya, én meg minden ürügynek örülök, ha Brennbergbe mehetek, úgyhogy nem sokat tétovázom, felveszem magamra az összes nálam lévő ruhát különböző rétegekben, magamhoz veszek egy csokit és egy ásványvizet, és indulhat az expedíció. (Valójában húsz perces buszozásról van szó, asszem kicsit az agyamra ment aktuális olvasmányom Humboldt felfedezőútjairól.)

Brennbergben még sokkal hidegebb van, mint amit az ember el tud képzelni. Először a presszóba megyek, ami valójában kocsma, kissé félve, a brennbergiek ugyanis egyrészt nem éppen a befogadó vendégszeretetükről híresek, másrészt abba a kocsmába szerintem még sosem tette be a lábát fehérszemély kísérő nélkül, leszámítva, amikor pár éve bementem egy kávét inni és megütközve néztek. Hárman ülnek a kocsmában sör mellett, jöttömre mindhárom kissé rendezetlen külsejű férfi felnéz és döbbenten mered rám, westernfilmekben láttam ilyet utoljára, amikor a kisvárosban, ahová a madár se jár, egyszercsak belép az ivóba egy Idegen. Az Idegen határozott léptekkel a pulthoz lép és a kocsmárosnénak szegezi a kérdést: van-e könyv? A kocsma törzsközönsége nem hallja a beszélgetést, de látják, hogy a kocsmárosné barátságosan viseltetik a jöttment iránt, úgyhogy lassan megenyhülnek és folytatják a félbe hagyott beszélgetést. Az Idegen a New Yorkban vásárolt csini retiküljébe süllyeszti a zsákmányt és győztes mosollyal távozik.

Gondolkodom, hogy sétáljak-e egy órát vagy visszamenjek ugyanazzal a busszal, végül sétálok. Brennberg alszik, meghúzza magát, látszatra egy egészen hétköznapi kis község, kutyák ugatnak, füst gomolyog a kéményekből, valahol a távolban az erdőben fát fűrészelnek. Első pillantásra nehéz elképzelni, hogy itt kétszáz évig teljes erővel feketeszenet bányásztak, egy csomó új találmány kötődik a faluhoz, felépítették az első gőzszivattyút, kötélpályákon csillék haladtak a fejünk felett, bányaomlások, sztrájkok, tűzvészek. Kolerajárvány. Mindig Macondo jut eszembe meg a banántársaság, csak a bányászat sokkal izgalmasabb holmi ültetvényeknél. Később a vasfüggönnyel (rendes nevén "műszaki zár") az egész falut körbekerítették, mivel túl közel volt a nyugati határhoz, ezzel belekerült a Zónába, csak az itt lakók léphettek be engedéllyel, és ha közel mentél a kerítéshez, agyonlőttek.

Ezeknek már semmi nyoma: nincsenek kötélpályák, egy darab aknatorony maradt meg mutatóba, de az összes aknát betemették, a vasfüggönyt a rendszerváltáskor teljes egészében lebontották, már csak egy széles sávnyi irtás emlékeztet rá az erdőben (ahol a határ mellett egy nagy sávban kivágták a növényzetet, hogy jól lássanak az őrtornyokból, ha ott keresztülszaladva szeretnél disszidálni). Apróságok vannak: a focipálya mellett egy rozsdás ajtó a sziklafalban, ami végeláthatatlan, sötét üregbe vezet, ez volt Szálasi bunkere, amikor a II. vh vége felé Nyugatra menekült a lopott aranyakkal és a Szent Koronával, amit addig a legenda szerint valamelyik aknában rejtegettek. Szent Borbála szobor. Asszonyok mennek el mellettem az utcán, akik a németnek valami általam ismeretlen nyelvjárását beszélik, legalábbis azt hiszem.

Elsétálok a temetőig, amit már majdnem minden oldalról erdő határol. Brennbergnek sokáig nem volt temetője (se tanár, se orvos, se templom, mondjuk eleinte igény se volt ezekre, amikor a hét minden napján mindenki 12 órát melózott a bányában), hanem az ágfalvi temetőbe vitték a holtakat. Amikor azonban Brennbergben kitört a kolerajárvány, az ágfalviak kiborultak és tiltakoztak, hogy ide ugyan nem hozzák a kolerás halottaikat, és akkor létesült a saját temető. Vannak olyan temetők, ahol tényleg könnyű elképzelni, hogy az emberek ott nyugszanak, hogy a halál azt jelenti, hogy nem kell többet küzdeni, hanem lefekszem ide az őseim mellé a fenyők alá, és mostantól csend van és béke. És vannak helyek, amiknek van egyfajta különleges hangulata, amik ugyan a jelenben léteznek, de érezhető mögöttük a múlt, és valamiért nem kell őket félteni a jövőtől sem. Kis kápolna, ősöreg, kopott, meg új, modern sírkövek ugyanazokkal a furcsa, szokatlan vezetéknevekkel. Egy hatalmas, fenséges fenyő, majdnem néma csend, csak némi kutyaugatást hoz a szél, és a világoskék égen egymást keresztezik a csillogó konzdenzcsíkok. Brennberg felett halad el ugyanis egy légifolyosó, és bármely tetszőleges pillanatban felnéz az ember az égre, legalább egy, de inkább három utasszállítót lát. Az egyik valamerre nyugatra megy, a másik délre, mondjuk legyen Róma, a stewardessek most osztják az ócska ebédet, az utasok a műanyag evőeszközök csomagolásval veszkődnek, vagy alszanak, vagy készülnek az előttük álló kongresszusi előadásra, vagy rég nem látott rokonaikra gondolnak szerettettel vagy utálattal. A hatalmas fenyőt megrázza a szél, lefúj egy tobozt, hideg van. Rájövök, hogy sietnem kellene, különben lekésem a buszt.

Némi infó Brennberbányáról az interneten:
sopronihegyseg.hu
nagyutazas.hu

Csak a nyaralási képek

2008. szeptember 4. 22:23 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya Utazás - 13 komment

Simán a legjobb hely a Földön Sopron és környéke. Mit is mondhatnék. Nincs még kedvem blogot írni.
Itt van a többi kép.

#438

2005. szeptember 3. 14:18 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya -

Sopron - Brennbergbánya buszjárat, két öreg bácsi beszélget mellettem:

- És a lányod kijön eléd a buszhoz?
- Az nem jön ki, elköltöztek.
(csend)
- Aztán akkor most egyedül vagy?
- Ja.
- De ki főz?
- Hát eddig is én főztem. Állítólag nem is rosszul!
(csend)
- Aztán hova költöztek, Sopronba?
- Nem, Pilisvörösvárra. Mind a ketten kaptak ott állást.
(csend)
- A vejedet nem is láttam egyszer se.
- Ja, hát nem járt le sose a kocsmába.
(leszállunk. megkérdezem a szimpatikusabbat, hogy merre van a bányászati múzeum.)
- Itt elmegy egyenesen, aztán jobbra. Érdekli a bányászat?
- ööö... ööö... Hát igen.

Azonfelül, hogy majd egyszer bányászos regényt akarok írni, megmondom, miért érdekel a bányászat. A bányászat története szerintem az emberi értelem története. Ahogy az őskortól a középkoron keresztül sorra fedezték fel, hogy többféle anyag is van a föld alatt, és melyiket hogyan kell kivenni. A viaszmécsesekből olajmécsesek lettek, abból benzinlámpa. A vödörből vízikerék, lóhajtotta kerék, gőzgép, elektromos gépek. A teknőből csille. Az emberek egyre okosabb dolgokat találtak fel, és úgy tűnik, a bányában dolgozók között mindig voltak okosak és főleg elkötelezettek. A bányászok voltak ráadásul az elsők, akik önsegélyező egyesületeket alkottak (mindenki belerakta a fizuja egy részét a bányászládába, és abból adtak az öregeknek meg a betegeknek). A bányászat története elolvasva azt az illúziót kelti, hogy az ember szolidáris, elkötelezett, értelmes lény.

#437

2005. szeptember 3. 13:25 - címkék és kategóriák: Brennbergbánya -

Pénteki Sopron-környéki tanulmányi kirándulásom képei (Brennbergbánya - Görbehalom - Tómalom) itt tekinthetők meg.

Brennbergbánya nevű település egészen 1800-ig nem létezett, pedig a szenet már 1753-ban felfedezték: a legenda szerint egy pásztor tüzet rakott az erdőben, amivel sikerült kapásból a fél hegyet felgyújtani. Rá is jött okosan, hogy azért, merthogy szénből van a hegy. Innen a település neve: der brennende Berg = az égő hegy. Hivatalosan csak 1800-ban jegyezték be, addig az itt született gyerekeket úgy anyakönyvezték, hogy "született in sylvis Soproniensis" = a soproni erdőben.
A szénbányászat aztán folyamatosan lendült felfele, egészen 1953-ig, amikor országunk kommunista vezetése ráeszmélt, hogy mégse túl jó, ha ennyi ember bányászik a nyugati határtól úgy kb. 1 km-re. A bánya bezárása része volt az ötvenes években a Sopron fejlettségét lepusztító projektnek, mert Sopron túl közel volt a határhoz. Brennbergbányába, a faluba aztán csak a határzáron keresztül lehetett kimenni, csak az ott lakók és közeli hozzátartozóik.
A bányát bezárták, ám a nyolcvanas években pár unatkozó tinédzser felfedezte, hogy itt aknák nyílnak a földbe, és beledobáltak mindenfélét, meg ki tudja, mit csináltak. Egyikük édesanyja sajnos bevitte kicsi fia itt készült bulizós fotóit a tanácsházára, így aztán mindenféle anyagi támogatás gyűjtése után az aknákat szakszerűen feltöltötték, betemették. Ahol valaha bánya volt, most már csak egy darab kémény, egy darab múzeum, és egy darab, a kocsmával furcsamód egybeépült templom található. Na meg a cseh és német bányászok fura nevei a temető sírkövein.

Még az egyetemen tanultam az Ankylostoma duodenale nevű rendkívül bizarr* féregfertőzésről, amelyet magyarul bányaféregnek hívtak. A féreg egyébként kizárólag trópusokon él és Brennbergbányán. A bányászati múzeumban bukkantam most egy régi könyvre: "Der hygiene des Bergmannes: seine Berufskrankheiten, erste Hilfeleistung und die Wurmkrankheit (Ankylostoma duodenale) - von Hugo Goldmann, Bergarzt in Brennberg, Ödenburg, 1903."** Izgi lehetett negyvenvalahány évvel az antibiotikumok feltalálása előtt. Sajnos a néni nem engedte, hogy lefényképezzek bármit is, pedig nagyon lelkesedtem.

* "A szervezetbe a filariform lárvák az ép bőrrel történő, már 10-15 perces érintkezés során be tudnak kerülni. A lárvák a keringésbe jutva a tüdőbe szállítódnak. Itt átfúrják a hörgőfalat, majd a szájüregbe felkerülve lenyelésük után a vékonybélbe jutnak. Itt hozzátapadnak a nyálkahártyához, és 5-8 hét alatt ivaréretté fejlődnek. Az ivarérett féreg naponta 0,2-0,3 ml vért szív, amely, figyelembe véve, hogy egy fertőzött szervezetben 50-100 kifejlett féreg is lehet, jelentős, és hosszú ideig tartó vérvesztést jenelt. A nőstény féreg naponta mintegy tízezer petét ürít, amelyek a széklettel kerülnek ki a szervezetből. A székletszóródással a talajba jutó petékből nedves, meleg körülmények között fejlődési ciklus során alakulnak ki a fertőzőképes lárvák."
** = A bányászok egészsége: foglalkozási betegségeik, elsősegély, és a féregbetegség (A. d.) - Hugo Goldmann bányaorvos, Brennberg, Sopron, 1903.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy


Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb