You dance up on them haters

2010. július 28. 21:31 - címkék és kategóriák: Zene

Addig is, amíg eldöntöm, most akkor írok-e blogot vagy sem, hallgassunk Janelle Monáe-t, akit tegnap ajánlott figyelmünkbe a Filozófus és tényleg klassz. Tényleg.

Just a second it's my favourite song they gonna play

2010. július 23. 21:12 - címkék és kategóriák: Nyafogás

Hát szóval efféle nyűglődés, meg meleg van, meg túl halk az új mp3 lejátszóm, "a szemközti néni odaszoktatja a galambokat a gangra", aztán van az a pont, amikor már nem hiányzik az írás, és nem "szöveg az egész világ és szó benne minden férfi és nő", és nem hiányzik annyira, és akkor úgy döntök, hogy visszateszem az eddigieket, aztán, nem tudom, lesz valami. Jól esik ez a szünet, van az az érzésem, hogy egy gonddal kevesebb, ugyanakkor az az érzésem is van, hogy jogom van blogot írni, ha szeretnék, valamint hogy eltúlzom ezt az egész problémát. Nem a bloggerkedéssel van problémám, csak ez jól leképezi azt, amivel.

Vagy mittudomén. Majd írok, vagy nem, vagy meglátjuk.

And I cannot text you with a drink in my hand, eh?

2010. július 11. 12:05 - címkék és kategóriák: Nyafogás

Mert azt gondolná az ember, hogy majd hiányozni fog a rivaldafény meg a pozitív visszajelzés, meg hogy közönség előtt éljem a kis életemet, de nem, nem az hiányzik, vagyis máshogyan hiányzik az. Nem az van, amit Lam kérdezett, hogy "és nem érzed láthatatlannak magad?", hát nem érzem láthatatlannak magam a nembloggerkedéstől, ami azt illeti, én épphogy mindig folyamatosan túlságosan láthatónak érzem magam, én kérem a Kígyó évében születtem, én szeretek megbújni az árnyékban és onnan figyelni az emberek mozgását és szövögetni terveimet. Én nem szeretek ennyire látható lenni, attól paranoid leszek, én azt szeretném, ha ezerháromszáz helyett megint max ötven ember olvasna, harminc olyan, akit szeretek az életben is, meg húsz olyan, akivel soha az életben nem fogok találkozni, utóbbiak be is szólhatnak. Én álnéven szeretek írni, nekem nem való ez a névvel-arccal lecsupaszítom a lelkemet előttetek a színpadon, én nem a Cseh Tamás vagyok, én nem egy akármilyen nárcisztikus vagyok, hanem egy ügyesen disszimuláló, de attól még szociális fóbiás nárcisztikus. Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött, hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.

Ami hiányzik, az a narratív szelfem, az az, hogy akkor tudom, mi történik velem és hogy vagyok, ha szavakat csinálok belőle és mondatokat. Addig nem tudom, mi van. És persze, nyilván a szavak önmagukban nem fontosak, nem attól vagyok 'én', hogy van nevem, meg ezt írom meg ezt mondom. Attól, hogy nem formálok belőle szavakat, még van kezem meg lábam meg neurotranszmitterek az agyamban, amiktől boldog vagyok meg szomorú meg meglepett, hogy csak néhány alapérzelmet említsek, meg kötődöm meg működöm valahogyan, amit úgysem lehet teljesen leírni szavakkal, illetve akármit mondasz és akármit írsz, az mindig kevés, hogy továbbra is klasszikusokat idézzek. Hiányzik az, hogy leírjam, mi van a fejemben, mert így nem tudom, hogy érzem magam és hogy vagyok és mit gondolok. A naplóírás eleve terápiás eszköz, dehát minden pszichoterápiás módszer alapja, hogy mondatokban megfogalmazod heti ötven percben, hogy mi van veled és ki vagy te. Mondatok nélkül elvesztünk. Én legalábbis el.

Ezen a ponton aztán felmerül, hogy írjak-e ismét naplót füzetbe, dehát tudjuk, hogy van ez, once a blogger, always a blogger, az másfajta írás, közönségnek máshogy fogalmazunk, meg hát <dívásan homlokra szorított kézhát> a rivaldafény. Akik kötelességüknek éreznék felhívni figyelmemet a jelen bejegyzésben rejlő, a rivaldafénnyel kapcsolatos ambivalenciára, annak elmondanám, hogy ellentétes érzelmeket egyidőben érezni szabad, sőt, saját ambivalens érzéseinkkel tisztában lenni az érett személyiség ismertetőjele; valamint lásd 1. ábra.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb