Én kénytelen vagyok megadni magam annak a közhelyes szófordulatnak, hogy a szervezetem most pihenni kíván, és hiába stócban áll a mérhetetlenül érdekes többé vagy kevésbé pszichiátria-related olvasnivaló és szintúgy stócban a mérhetetlenül érdekes vasalnivaló és hozzáillő horrorfilmek, én a tegnapi napon arra voltam képes, hogy tízig aludtam, utána kávéval kezemben lézengtem, majd váratlan fordulattal visszafeküdtem és ötig aludtam, majd kávéval kezemben lézengtem, ma pedig felkeltem, és eddig a napi tervből a kávéval kezemben lézengést sikerült teljesíteni.
A múltkor úgyis rájöttem valamelyik pszichoterápiás könyv olvasása közben, hogy nem is vagyok perfekcionista, mert azok nem csak elégedetlenkednek magukkal, hanem erejüket megfeszítve dolgoznak éjt nappallá téve, én meg nem, én sorozatokat nézek meg kocsmába járok meg rinyálok, ráadásul egy igazi perfekcionista utálja magát, amikor nem teljesít, én meg ugyan sokszor és szívesen elégedetlenkedem magammal, de én igazából szeretem magamat, ne legyenek illúzióink. A könyv szerint egyébként a perfekcionistákat úgyis mindenki rühelli, mert ridegek és unalmasak, és sokkal jobban szereti a nép az alulteljesítő, kedves embereket, meg is lepődtem, mert én általában kifejezetten kedvelem a perfekcionistákat, szerintem ez csak valami trükk.
Szóval nagyon érdekes, egyrészt ez azért szokatlan, hogy én itt mindenfajta bűntudat nélkül lézengek, miközben már megint nálam dekkol a cikkem és napok óta elöl a vasalódeszka, másrészt az élet nem lehet mindig faktoranalízis vagy frissen vasalt ágynemű, az élet az ma nálam annyit tud, hogy kávéval kézben lézengés panellakásban, nincs mit tenni. És ha egyszer pont ez a három nap fog majd hiányozni, és valahol el kell számolnom vele, hogy hogyan merészeltem tudatos, értelmetlen lézengéssel eltölteni összesen hetvenkét órát, akkor én kérek elnézést.
templar: a tényszerűség kedvéért ki kell emelnem, hogy ezt a könyvet, de legalábbis ezt a fejezetet benne biztosan nem alulteljesítők írták.
wow, ágyneművasalásig még sosem jutottam az életben :) sőt, olyan sokszor volt, hogy a pasim rohant, és mondta, hogy a hátát nem kell, hogy már pólókat is csak elől. ide vezet a sok kávéval lézengés, vigyázz..
teodora: pólókat vasalni? Que? :)
Azért ez az egész kissé a krétai paradoxonra emlékeztet. Csak egy perfekcionista aggódik azon, hogy nem eléggé perfekcionista. :-)
szia! Azért érdekes amit írtál, mert én is ilyen vagyok "én meg nem, én sorozatokat nézek meg kocsmába járok meg rinyálok", de néha rámjön, hogy mindent tökéletesnek kell teremtsek. Furi. Akkor ilyenkor mi van? Köztes állapot?
Az én játszmám lényege az, hogy amikor nagyon fáradt vagyok, végül rábólintok arra, hogy kipihenjem magam. A fél nap átalvása, kajacsinálás, zenehallgatás regenerál annyira, hogy úgy érzem, hogy egyáltalán nem is volt szükségem pihenésre, ellenben elpocsékoltam egy fél napot. A nap második felét így önbasztatással, szorongással, és ennek oldására zenehallgatással töltöm. Mindezektől estére halálosan kimerülök, miközben semmivel nem haladtam. Így az egész sztori másnap elölről kezdődhet.

hm, ilyen az, amikor az alulteljesító könyvet ír a perfekcionistákról (is)... ami szintaktikailag már eleve érdekes, node node. A perfekcionistáknak is biztos meg lenne erről a véleményük, de ők épp a perfekcionizmusuk tárgyával vannak elfoglalva (all the time, ugye), azaz kitérdekel.
Kivéve persze ha van olyan perfekcionista, aki direkt az alulteljesítők rendreintésében éli ki magát, bár ilyet egy bizonyos spanyol úriember párszáz éve szélmalmokkal próbált, az ismert sikerrel. Magára valamit is adó perfekcionista nem kezd olyanba, amiben nem lehet az. Folyomány: van olyan perfekcionista aki nem tartozik a 'magára valamit is adó' kategóriába?
Ah, korán van.. vagy későn, akkor írok ilyeneket, általában.