Tegnap meg esendő lettem mint a nyavalya, amennyiben migrént kaptam (valójában nem migrént, hanem tenziós fej- és hátfájást, de semmi nem használt rá, és a migrén sokkal elegánsabban hangzik), de annyira, hogy hazamentem fél órával a munkaidő vége előtt és otthon szöszöltem. Igen büszke voltam magamra, és többször vállon veregettem magam, amiért hazamentem a munkaidő vége előtt. Mondjuk az otthonszöszöléstől (plusz még némi algoflex, izomlazító kenőcs, forró fürdő, földönfekvés, nyújtógyakorlatok, csokoládé) el is múlt. De ez még mindig nyomába sem ér a Csinilánynak, akinek szívtáji szorító jellegű fájdalma csak a Zarában múlik el a cipőosztályon.
A Filozófus szerint fejfájásom hátterében az állt, hogy nem fejezem ki a dühömet, úgyhogy ma lépten-nyomon kifejeztem azt minden erre alkalmas fórumon. Sajnos, nagyobb tárgyak dobálása és kollégák papuccsal való fejbeütése nem javasolt a pszichiátrián, ezért csupán verbálisan fejezhettem ki, a többit meg imagináltam. Persze amúgy én tudom, hogy a fejfájásom hátterében az áll, hogy nem sportolok, ezért fáj a hátam, ezért fáj a fejem is, nem pedig holmi obskurus pszichés folyamatok, és amúgyis ki szoktam fejezni a dühömet pofavágások és nyavalygás keretében. Ma meg két kolléga is kifejtette nekem kérdés nélkül, hogy én milyen jól vagyok és jó életszakaszban vagyok és megtaláltam a helyemet. Hát, akkor biztos így van, kiváló szakemberek mondták végülis.
Morcz: az enyémre a napi tíz óra alvás egy trópusi szigeten.
vagy valami fronttól, nekem is fájt tegnap a fejem, igaz ma is.
Isolde: Ha ezzel mások is így vannak, meg is van a megoldás arra, hogy miért fogy annyi vény nélküli fájdalomcsillapító. Olcsóbb, mint egy repjegy.
a Zaraban nincs is cipőosztály. hova jár ez a nő ilyen címszó alatt fejet gyógyítani?
yrupe: va egy csomó cipőspolc itt-ott, azokra gondoltam, most mit kötözködsz :)

Az otthonszöszölést simán otthonszülésnek olvastam...
Nekem is van tenziós fejfájásom, sajnos legjobban a 2000 m feletti magasságban végzett túrák hatnak rá.