Ezen a pszichiáterségen gondolkodom különben mostanság, beleértve magamat is. Azon, hogy mennyire megváltoztat. Megváltoztatja az ember személyiségét az, ha sokáig pszichiáterkedik? Van erre valami kutatás? Látszik fMRI-ben? Ahogy a sommelier-k agya máshogy reagál a borkóstolásra? Máshogy reagál a pszichiáter agya a szomorú történetre vagy a bolondságra, mint a normál kontroll személy agya? Kimutatták mondjuk brit tudósok húszéves követéses vizsgálattal, hogy pszichiáterek nárcisztikusabbak vagy legalább fölényeskedőbbek vagy ridegebbek vagy bolondabbak lettek, mint szociális ikerpárjaik? Öngyilkosok lesznek gyakrabban, meg isznak, biztos nyugtatókat is szednek, de én nem erre gondolok. Meg nem is azokra, akik élvezik a hatalmat és már eleve azért jöttek ide, hogy gyakorolják. Hanem hogy mit gondolnak a világról és az emberekről és magukról a normál mezei pszichiáterek? Elkezdik azt gondolni, hogy ők akkor már értik az emberi lét / agy / lélek rejtelmeit, és akkor rájuk ez már nem vonatkozik? Elkezdenek fölényes kívülállóként viselkedni és megnő az arcuk? Elkezdik azt gondolni, hogy azáltal, hogy megérted az érzéseket, már nem veszélyesek rád? Elkezdenek bölcselkedni és okoskodni és viccelődni? Elkezdenek szakmai terminusokban beszélni normál emberi érzésekről, és "félek" helyett azt mondják, hogy "teljesítményszorongásom van", és sírás helyett azt mondják, hogy "gyászmunka"? El kell kezdeni okoskodni és viccelődni és fölényeskedni, önvédelemből, különben nem bírod ki sok évig? Direkt jó, hogy okoskodom és viccelődöm, mert így legalább csomószor tudok együttérző maradni és nem égek ki és nem leszek gonosz és nem leszek hatalommániás, és nem változom rideg analitikusasszonnyá vagy gyógyító mesterguruvá? (Bár ezt nem tudhatjuk előre, szerintem lenne tehetségem rideg analitikusasszonykodáshoz.)
Vagy nem a pszichiáterkedés ez, hanem eleve a felnőttkor? Húszéves korában írhat az ember füzetbe naplót, meg verseket, meg álmodozhat, meg félhet, de harminc felett már illik inkább okoskodni meg viccelődni? Vagy a pszichiáterkedés rátett erre egy lapáttal, és ha manikűrösnek mentem volna, akkor maradhattam volna álmodozó és nem kellene feltétlenül bölcs távolságtartással vagy szarkasztikus humorral szemlélnem az élet minden nyavalyás aspektusát? Vagy húszévesen is szarkasztikus voltam és okoskodó, és semmit sem változtam? Igazából az voltam ám akkor is, csak kevesebbet beszéltem. De más a világképünk, mint a normális emberé? Nagyon más? Miben más? Mikor változik meg?
kéknyúl: isolde 20 év múlva :)
amíg többet kérdezel, mint mondasz, addig nagy gond nincs. :)
mivel költői kérdések vannak említve a címben, így gondolom Isolde tudja.
á, fogalmam sincs róla, és húsz év múlva sem fogom tudni, mert az ember nem látja magát kívülről. Szóval lehet nyugodtan válaszolni, ha valaki tudja a Válaszokat :)
Nem számoltam meg, de ez összesen 42 kérdés, ugye?
Vagy az a válasz?
Az a válasz, de a kérdésnek meg ott kell lennie valahol a pszichiátrián, vagy a szcientológusok aktáiban, elképesztő, hogy a szcik is mi mindent írkáltattak össze velem a tanfolyamaikon. Egyet még nem értek: a pszichiáterek miért nem foglalkoznak sohasem a téveszmék tartalmával, csak a megszüntetésükkel. Vagy aki egy ilyen bolondot látott, az mindet látta? Nem hiszem. Jó-jó, tudom, hogy nincs elég idő mindenkire. (de akkor is) Vagy erre is van egy ilyen katalógus, mint a folklórban a népmesei elemekre? Tudom, hogy sok a hasonlóság az egyes esetek között, hasonló tartalmak variálódnak a téveszmékben, de akkor is érdemes lehet odafigyelni ezekre a "bolondériákra". Talán meglenne a kérdés is :)
roboman: van amúgy ilyen irányzat, a pszichózisok pszichoanalitikus megközelítése, de erről kb. semmit sem tudok, pláne azt nem, hogy van-e bármi értelme. Meg a Tényi, aki Pécsett pszichiáterkedik, írt egy könyvet ritka pszichotikus tartalmakról, ezt:
http://bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=9QSYxwMnq7uV9K5fMXbDdg**?id=85483&type=22&_v=Tenyi_Tamas_Ritka_pszichiatriai_tunetek_es_szindromak
igen, sehol egy fogodzó
Bármi is a szakmád, az megváltoztatja/formálja a személyiségedet, nem csoda, hisz rengeteg időt kell abban a szerepben tölteni. Engem pl a hideg ráz ki azoktól a (tipikusan általános iskolai) tanároktól, akik magánéletben is tanígatnak, megmagyaráznak, mindezt olyan stílusban mintha a másik 6-10 év közötti gyerek lenne.(és persze éppenséggel nem az)
A 'rideg_analitikus_asszony' meg jól áll, nincs azzal semmi gond. (Leszámítva azt a rohadt sok pénzt és időt míg hivatalosan is lehet hordani a középső szót)
Miért dönt valaki úgy, hogy pszichiáter lesz majd egyszer, amikor még álmodozó?
Változik-e valami, ha tényleg az lesz?
Változik-e valami, ha hatásos a rengeteg lebeszélési kísérlet, és nem lesz az?
isolde, van létjogosultsága egy olyan kérdésnek, hogy mi motoszkál benned, ami ilyen kérdésekre ösztökél, ilyen szemszög felvételére "kényszerít" hogy láttasd magad?
én nem tudom a válaszokat. De annyira jól és jókat kérdezel, hogy azt szeretném, hogy én üljek a díványon és tőlem is jókat kérdezz...
Zubeldia: nincs semmi mögöttes titkos dolog, szerintem az ember néha elgondolkodik ilyesmin, és ez teljesen normális :)
Zubeldia: de különben mindig olyanokat sugallsz, hogy én "nem tudom, hogy vagyok", meg hogy valami "kérdések feltevésére kényszerít", amit nem nagyon értek. Nem kell ahhoz rosszul lenni, vagy bizonytalannak lenni, hogy az ember blogot írjon, meg nem kell identitáskrízisben lenni ahhoz, hogy gondolkodjak az életemen vagy a munkámon (vagy ha igen, akkor én már eleve identitáskrízisben születtem és azóta is abban vagyok :)). Miért akarsz depressziósnak vagy bizonytalannak látni mindenképpen? voltam olyan is, leszek is még biztosan, arról is azt gondolom, hogy a normális élet része a szenvedés és a félelem, de most épp jól vagyok, csak a hátam fáj.
Isolde: igen, valamennyire jogos a válaszod. de nem tudok egyértelműen válaszólni. merthogy el tudom fogadni hogy jól vagy, másra nem is gondoltam. el tudom fogadni hogy jól vagy, miközben ilyen dolgokkal foglalkozol. ez számomra egyáltalán nem elképzelhetetlen. gondolkodtam egy kicsit mi váltja ki bennem ezeket a hozzászólásokat. értékelem írásaidat, mert a benne levő megfogható információk mellett tud egyéb is lenni, belegondolás nélkül. minthogy válaszodban is van egy kis kitörés, kifakadás szerűség, mert én nem teljesen úgy gondolom, hogy nem tudom hogy vagy. mindenképpen vannak ellentmondások, valamiféle kognitiv disszonancia, vagy másképp, nem vagy elég konvergens. de én nem rendelkezem a megfelelő eszközökkel hogy kifejezhessem, mit érzek.
Azért ezt tetszik nekem vasárnap délelőtt önmegmutatni ahelyett hogy a gyerekkel fizikát tanulnánk vagy ebédet főznénk
A hátam nekem is fáj két napja de nagyonnagyonám csigolyaporcilag nyomott kilépő ideggyök miatt
Nem volt jó a könyv linkje. Tessék ezt megpróbálni: http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=85483&type=22&_v=Tenyi_Tamas_Ritka_pszichiatriai_tunetek_es_szindromak
Ki tudja, ha te nem?