Na pont erről beszéltem egyik hozzászólásomban,ez halál, ez kész. Én egyszer magamra zártam az ajtót (mert pl 15mila volt kp-ben az asztalomon, és egyrészt szerettem volna jól átszámolni, másrészt ilyenkor ne mászkáljon már be bárki), de megsértődtek, és patáliát csapott ki a főnök. Pedig 10 percet ki lehet bírni nélkülem. (Sőt.. :)

Most már tényleg kíváncsi lennék arra, hogyan írtad meg a disszertációdat - főként azért, mert amit itt leírsz, riasztóan ismerős. (Nekem röhejes módon arra ment el talán a legtöbb energiám, hogy pontos választóvonalat húzzak a "most-kutatás-van" és a "most-bármi-egyéb-van" időszakok közé.)

csipkepitty: hát úgy, hogy elengedett a főnököm egy hónapra és otthon írhattam, sztem ezen múlt. Később is írtam még hozzá, de azt már a fent említett körülmények között. Mondjuk, mindkét elrendezésben nagyon hisztiztem :)

a probléma ismerős.

pedig már pont akartam sajnálni magunkat hogy hát igen, az orvosok nehéz sorsa, de be kell látnom hogy ez más szakmákban is előfordulhat.

Egy ideje azt csinálom, hogy aljas módon addig be sem kapcsolom a munkahelyi mobilomat, amíg túl nem vagyunk az osztályos betegekkel kapcsolatos teendőkön. Sőt, egyes "csendes" napokon (ha nem vagyunk felvételesek) egyenesen elrejtőzöm a szobámban, és megpróbálok a határidős nem-orvosi teendőkkel (cikkírás, email, szakmai szervezkedés stb) előbbre jutni. Nem is hiába. Múlt héten is sikerült megválaszolnom egy levelet, mely mint kiderült, kb. másfél éve várta, hogy elolvassam...

Morcz: hű, ez merész, én csak lenémítani merem, de így is állandóan megkapom, hogy nem lehet elérni. Mikor árulod már el, hogy milyen orvos vagy?

Morcz: neurológusra és belgyógyászra szűkítettem a kört :)

Isolde: Én már meg merem tenni, mert a többiek azt hiszik, elég nagy sajt vagyok ehhez.

Isolde: Eddig nem kérdezted, de benne van a két tippedben. Ilyen könnyű lenne?
Amúgy egyszer hosszan írtál róla, hogy milyen lenne, ha a betegeid/főnökeid olvasnának, és tudnák, hogy te vagy Isolde. Én is kezdek ezen gondolkodni, bár engem jóval kevesebben olvasnak, és a blogom is sokkal kevésbé személyes (viszont kevésbé kiforrott is, tehát kevésbé is vagyok rá büszke, a világmegváltó-mérgelődő-önkibeszélő-lélekkönnyítő posztjaimat visszanézve). Szóval van egy kis igazsága Kathleen-nek, mikor azt írja Joe-nak: 'No specifics, remember?'.
De ettől még játszhatunk ilyen kitalálósdit, vagy akár egy 'ki tudja meg hamarabb, ki a másik?' versenyt (mondjuk azt inkább privát üzenetben), ha ez nem megy az írói szabadságod / szabadságom rovására.

Dr. Morcz: írtam neked emailt nyomozásom eredményeképpen. Az én szabadságom rovására biztosan nem megy, eddig is azt hittem, hogy tudod, ki vagyok, és természetesen köt a bloggeri titoktartás, hogy nem árulom el az inkognitódat. (Mármint az esetben, ha sikerül kinyomoznom.)