The moment I jumped off of it

2010. január 16. 9:44 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka Tudomany - 15 komment

Az van, hogy amióta rájöttem, hogy a lelkem szabad és bármikor elmehetek erről a munkahelyről, munkamániás lettem, és mióta rájöttem, hogy pszichiátria nem létezik, elkezdett megint érdekelni. Fentieknek, meg még egyéb logisztikai és szociálpszichológiai tényezők együttes hatásának következtében a munkám éppenséggel a blogolás rovására megy, hát ez van, kíváncsi vagyok, meddig tart ez nálam. Ja, meg még az is van, hogy évekig tartó ínséges időszakot követően (de nem viccelek, tavaly kb. háromszor dicsértek meg és ebből kettő kedvenc Főnököm* volt) most hirtelen pozitív visszajelzéseket kapok a munkahelyemen, ami persze egy sokkal összetettebb dinamikának a része. Nem baj, korábban idézett horoszkópom szerint létezik józan ítélőképességem, ami klassz.

Inkább elmesélem, hogy voltam klassz kongresszuson, ahol többnyire különös témákról és cuki csecsemőkről volt szó. Például értesültem róla, hogy már a két napos csecsemők észreveszik, hogy őket ámulja-e egy arc vagy másfelé néz, és preferálják a bámuló arcot. Sőt, a csecsemők azt is tudják, hogy a rájuk irányított tekintet figyelemfelhívást jelent és ha ezután az anyuka (vagy egyéb bámuló) másfelé néz, akkor a néhány hónaposak már biztosan követik a tekintete irányát. Tehát ha azt szeretnénk elérni csecsemőnknél, hogy vegye észre a jobb oldalon lévő kutyust, akkor 1. szemébe nézünk, 2. esetleg plusz beszéddel vagy mutogatással ráerősítve jobbra nézünk a kutyusra. Ki hitte volna, igaz? Valamint megtudtam, hogy vélhetően hogyan fejlődik az arcfelismerő rendszerünk és hogy a csecsemőre irányított tekintet segíti az arcfelismerést (legalábbis erősíti az EEG-jeleit), kivéve autistáknál, ahol nem, és hogy ez esetleg alkalmas lehet autista vagy nagy kockázatú bébik szűrésére (tudniillik az, hogy EEG-t rakunk a fejükre és bámuljuk őket és nézzük a görbén az N170 hullámot).

De ez mind semmi, végre tudományos értékű magyarázatot kaptam arra a misztikus rejtélyre, hogy miért szeretek a férjemmel sorozatokat nézni és egyedül meg nem. Mindezidáig azt hittem, azért, mert mindketten lusták vagyunk és nem bírjuk felemelni a seggünket a kanapéról, de az igazság ennél sokkal összetettebb. Van ugyanis a joint attention, vagy magyar nevén közös figyelmi helyzet, ami elég béna, ezért sznob módon az angol kifejezést fogom használni. Azt jelenti, amikor két ember együtt néz/figyel egy harmadik valamit. A fogalommal már korábban is találkozhattunk ebben a blogbejegyzésben, amikor anyu a csecsemőre néz, majd mindketten a kutyusra, és együtt nézik a kutyust. Amikor felnőtteket vizsgálak fMRI-ben, és nézték, melyik agyterületük aktiválódik (jobban a többinél) a közös figyelmi helyzetben, azt találták, hogy a non-joint attention-től eltérő területekről van szó: vagyis ha ketten nézzük a kutyust, akkor egész más történik az agyunkban, mintha egyedül néznénk a kutyust. Bizonyos társas viselkedéssel kapcsolatos agyterületek aktiválódnak, plusz egy, a jutalom/örömérzéssel összefüggésbe hozható terület, és amikor a kísérlet végén kérdőívvel megkérdezték a résztvevőket, mennyire érezték jól vagy rosszul magukat a feladatok alatt, azzal is összefüggést találtak (magyarul a joint attention feladatokban érezték magukat jól, és ez összefüggött a ventrális striatum aktivációjukkal). A kutatók szerint ez azért van, mert ha egy másik emberrel együtt figyelünk valamire, akkor az már önmagában örömforrás/jutalom az agyunknak, és ezért szeretjük a mindenféle közös tevékenységeket, mint pl. együtt nézni a kutyust vagy a Middlemant (nem, a Middlemanről nem volt szó a kongresszuson, csak a kutyusról). Klassz, és majd nézzük meg a Sziget Nagyszínpad előtt közös figyelemben szinkronizálódó emberek agyát is, ha lesz rá megfelelő készülékünk.

Már az 5 hónapos csecsemők is tudják ezt, és nagyjából ugyanaz történik a fejükben, mint felnőttnél, amelyet NIRS-sel mutattak ki, ami Near Infrared Spectroscopy-t jelent és most hallottam róla először. Azt lehet vele mérni, hogy melyik agyterület működik éppen, de csak az agykéreg felső pár centijében, viszont cserébe nem kell betuszkolni a visító csecsemőt az fMRI-be, amit modjuk sose próbáltam, de úgy gondolom, némi logisztikai nehézséget okozhat. A NIRS csak egy bukósisak a fejre. Nem tudom, mennyire lehet megbízható.

Egyéb dolgok, amiket megtudtam a gyermeki lélekről: a modelltanulás, amikor valaki viselkedését utánozva tanul az ember, függ a helyzettől meg attól, hogy ki a modell (ki hitte volna). Meg hogy a csecsemők már 0-3 éves korukban máshogy reagálnak bizonyos hangrendű szavakra mint másokra (konkrétan azt szeretik, ha ismétlődés van a szóban, de nem mindegy, hogy az elején vagy a végén, de ezt nem fogtam fel teljes mélységben, mert egy nyelvészlány magyarázta obskurus nyelvésznyelven).

Lehet, hogy ezek triviális eredmények, és ki nem tudja, hogy a csecsemő a ritmikus gügyögést szereti és hogy jó érzés együtt nézni a kutyust, nekem ez tetszett a legjobban az egészben. Hogy végre túlléphetünk a sok életidegen hülyeségen, amit a csecsemőbe belemagyaráztak letűnt korok analitikusasszonyai, és nem vad elméletekről van szó meg a normál autizmus meg a paranoid skizoid pozíció szakaszáról**, hanem igazi csecsemők valódi viselkedéséről. Hála a jó istennek.

*Ja, igen, van itt némi nomenklatúrai zavar, mivel a korábban kedvenc Főnökömként emlegetett szereplő éppenséggel sajnos nem a főnököm, hanem egy másik néven emlegetett szereplő a főnököm. Nem baj, ez most így marad, legfeljebb majd amikor kiadom a blogomat Nobel-díjas mágikus realista regényben, akkor mellékelek egy szociometriai ábrát arról, hogy melyik José Arcadio Buendía melyik.

**Mert szakvizsgára nekünk még ezeket kellett tanulni, és pont, mire kezdtem felépülni a téma okozta poszttraumás stressz zavarból, beszélgettem Sulemiával a Presszóban, aki hamarosan szakvizsgázik és neki is ugyanúgy az eszement analitikusasszonyokat kell tanulnia 2010-ben, és ez ismét felzaklatott. És hamarosan pszichoterapeuta szakvizsgázni fogok, amire gondolom megint meg kell tanulni őket, és értem én, hogy akkor lehet kritizálni egy elméleti rendszert, ha már átláttad, de nekem ehhez semmi kedvem, én felszínes, kiragadott részletek alapján akarom kritizálni.

Eddig beérkezett kommentek: 15

1. Ypszi 2010. 01. 16. 12:59

És ha vki egyedül érzi jobban magát, azzal mi van? Menjen agyműtétre?:)
Már gyerekkoromban is a kutyára figyeltem, és nem anyámra, ami persze nagyon rosszul esett neki, de ha a szőrös volt az érdekesebb, hát mit csináljak? És lakásban is csak akkor nyugodtam le, ha a kossuth-rádió szólt a párnám alól, de ha anyám akart dédelgetni, sírógörcsöt kaptam. Persze az is lehet, hogy azt éreztem meg vhogy, hogy én csak tutujgatás miatt kellettem anyámnak, mert azt hitte, a gyerekek édesek és imádnivalóak, így a kötelező elvárások miatt ellenkeztem?

Na mindegy, ha a posztodtól eltérően viselkedik/érzi magát vki, akkor az rossz, vagy egyszerűen csak más? Az kicsit felzaklatott, mikor a pszichiáterem lekülöncözött, csak mert nagyon magamnak való vagyok (nem is mentem vissza hozzá, bár ennek vannak még más okai is.)

2. isolde 2010. 01. 16. 13:18

Ypszi:
Egyrészt félreértetted a kísérletet, mert nem arról van szó, amikor kér ember egymásra figyel (diádikus helyzet). Erről egyáltalán nem hallottam most semmiféle kutatást, de úgy gondolom, hogy az, hogy abban hogy érzi magát az egyik fél, nagyon sok mindentől függ. A karakterén keresztül az aktuális érzelmi állapotán át a másik illető kilétéig sok mindentől. De itt nem ezt a helyzetet vizsgálták, hanem a triádikus helyzetet, amikor ketten nem egymásra, hanem egy harmadik dologra figyelnek: a te példádban ez az lenne, hogy te nézed a kutyát és anyád is csendben nézi a kutyát és nem téged. Érted, békénhagy és együtt nézitek a kutyát.

Másfelől pedig ha valaki bármelyik posztomtól eltérően érzi magát vagy nem ért egyet minden szóval, az természetesen menjen agyműtétre. De válaszolva a kérdésedre, nem, egyedül lenni tök normális, különbözünk abban, hogy mennyire igényeljük a többi embert, nincs egy kötelező norma, hogy mennyire kell igényelned őket, hanem sokféle embertípus és élethelyzet van. Ha neked az a jó, akkor az a jó. Más ember meg más. És hogy a magány szeretete ne lenne normális, ezt egyébként is kikérem magamnak úgy is, mint pszichiáter, és úgy is, mint egyedüllétet kedvelő ember.

3. Ypszi 2010. 01. 16. 13:27

Értem, de én egyedül jobban szeretek egy második dologra figyelni, mint kettesben egy harmadikra:) De azért kíváncsi lennék, hogy csak én gondolom-e így, az agyam meg másképp, vagy egyetértünk-e. És ha nem, miért?
Ez így tök izgi, mert lehet hogy gondolok magamról valamit, és kiderül, hogy nem is úgy van, az agyam nem így érzi, csak az a baj, hogy nem szeretnék összeveszni az agyammal:)
Hol lehet ilyen kísérletbe jelentkezni?:))

Köszi, én is így gondoltam, havonta fél órában a doki nem igazán tudja kitalálni, hogy nekem mi a jó, és mikor lekülöncözött, elszakadt nálam a cérna. Jó, igaz, túlzásba viszem néha, és lehet hogy másnak furcsa, hogy ez nekem nem rossz, nadeésakkormivan? Szóval nem mentem vissza, mert nem tetszett, és bár így a gyógyszereimet sem szedem, de ezzel jobban megbírkozok, mint azzal, hogy a számomra normális dolgot lekülöncözzék:)

4. daB 2010. 01. 16. 13:29

Helyesen: Middlemanről, kötőjel nélkül.

Egyébként mennyire nehéz beszerezni/építeni egy EEG-t? Mert ha nem nagyon, akkor a következő gyermekemnek nem csak a fényképeit, hanem az EEG görbéit is eltehetném, hogy "nézd ezt az édi görbét, éppen itt nézi velünk együtt a kedvenc zombihorrorunkat". Milyen remek lenne.

5. isolde 2010. 01. 16. 14:02

daB:
Leonard: - Sheldon, you don't give your mother enough credit. She's warm, she's loving, she doesn't glue electrodes to your head to measure your brain waves while potty training ...
Sheldon: - You were lucky. When I was a kid, if I wanted an EEG, I had to attach my own electrodes.

6. human 2010. 01. 16. 18:08

ez érdekes, mikor megyünk moziba?

7. BlahaLujza 2010. 01. 16. 20:06

"én felszínes, kiragadott részletek alapján akarom kritizálni." Nagyon vigyorogtam, mert nekem is mindig ez volt a problémám. :D
De most már én is értem, miért nem élvezem annyira a sorozatnézést egyedül. Köszönöm!

8. Cica 2010. 01. 17. 0:48

Jómagam ezt a "gyere el velem moziba, utána leszophatsz" tematikában interiorizáltam.

9. csigabori 2010. 01. 17. 11:25

Igen, tehát más történik az agyban a társas és más az egyedül való (meg)figyelés során – akinek ez utóbbi a jó, annak vajon miért? Mi az a más, amire szüksége van?

10. teriszony 2010. 01. 17. 14:37

Nemrégiben olvastam egy cikket, Csibra Gergely és Gergely György tollából (a címére nem emlékszem), amiben a csecsemők tekintetkövetését nem a közös figyelmi helyzetre való törekvésnek tudták be, hanem egyfajta "tanítási szituáció" kialakulásának. Mármint, a gyerek azért követi a felnőtt tekintetét, mert úgy gondolja, a felnőtt valamilyen releváns információt akar neki átadni. Állítólag ugyanezért van az, hogy a csecsemők arcpreferenciája is csak az egyenes állású arcokra irányul, mint ahogy az anya is úgy helyezi az arcát, amikor a gyerekhez beszél és információt közöl vele...
De érdekes ez a joint attention dolog, magamon is megfigyeltem :)

11. teodora 2010. 01. 17. 19:59

nekem azért ez nem stimmel, hogy ha nézek valamit, akkor honnan tudom, hogy a másik is nézi? ahhoz őt is néznem kéne. ha meg előttem áll, akkor takarja a képet :)
amúgy engem is hidegen hagy a dolog. valami vagy érdekes, vagy nem. persze, más szitu, ha meg akarom direkt mutatni a másiknak, hogy aztán közösen megtárgyaljuk etc.

12. isolde 2010. 01. 17. 20:46

teriszony: igen, igen, ők is beszéltek ugyanott erről, meg hogy számtalan tanulási helyzetet hogyan befolyásol az említett figyelemfelhívó tekintet/viselkedés megléte vagy hiánya, nagyon érdekes volt. Kutyánál és farkasnál is nézték, a kutyát befolyásolja, a farkast meg semennyire sem érdekli :)

13. isolde 2010. 01. 17. 20:50

csigabori: ez jó kérdés, most tudnék adni valami felületes választ, de inkább még gondolkodom rajta.

14. M.Lamos Krisztina 2010. 01. 17. 23:52

:)
Jajj, na végre valami érthető értelmesség! Örömmel olvastam és sok újdonságot jelentett! Köszi!

15. neeev 2010. 01. 18. 12:28

Re: Kutya, farkas
Csányi Vilmos (etológus) ír a könyvében a kutya és az ember koevolúciójáról. Mármint, hogy ez történt.(latinofóbiásoknak: arról, hogy nemcsak a kutya háziasodott, hanem az ember is kutyásodott.) Meg arról, hogy a kutyának azért fehér a szemefehérje, hogy látsszon, merre néz, és ezt természetesen kiválóan "leveszi" az emberről.
Meg a főemlősöknél is megvan mindez.
Az "együttfigyelés"-sel (tetszik a javaslat a magyarításra?) ez úgy kapcsolódik, hogy a perifériás látásban ugyan csak foltokat érzékelünk, de kiválóan látjuk, hogy a partner a képernyőt, vagy minket néz.



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb