szerintem nem jó (nem bölcs :p) dolog összemosni az ismeretek felhalmozását az okossággal

teodora: aha, igen, lehet. De azt nem tudom, mi az okosság. De azért próbáltam világosabbá tenni, hogy itt az ismeretekre gondolok.

Na jó, ezt mostmár csak azért is:
1. Művelje a szakmáját - egyetemi hallgató...? iksz
2. Mindig eligazodjon a térképen - Y kromoszóma alapból mentesség, pipa
3. Tisztában legyen az aktuális divattrendekkel - Férfiaknak? Ööö... hosszúujjú nemkockás ing már 300 éve, pipa
4. Melyik José Arcadio kicsoda a Száz év magányban - iksz, (de percek alatt kiwikipédiázom)
5. Tudjon kívülről verseket - ha az Arany Lacinak számít, akkor pipa
6. Ránézésre képes legyen megbecsülni egy étel kalóriatartalmát - 2008 április óta calorie-counting (-15 kiló eddig), sajnos pipa
7. Álmából ébredve is képes legyen idézni a Firefly-ból - "Curse your sudden but inevitable betrayal" álmomból felverve, nap közben kevésbé közismerteket is, pipa
8. Mondatban használni azt, hogy interszubjektivitás - A tésztámon nem interszubjektivitás, hanem pesto van. pipa

5/7, átmentem? :D

Egy okos (?, illetve inkább:!) ismerősömtől hallottam, hogy a tudás mindig relatív, mert mindig lesz olyasmi, amit nem tudunk, és mindig lesznek olyanok, akik kevesebbet/többet tudnak, mint mi. Az okosság/bölcsesség viszont nem relatív, ez ugyanis azt jelenti, hogy belátjuk az előző mondatban foglaltakat. A buta pedig nem látja be, hanem elégedett annyival, amennyit tud. Mit elégedett, egyenesen azt hiszi, hogy az ő tudása a tudás netovábbja.

Közhely ez az egész, de igaz.

Egyébként kb egy évvel ezelőttig nem tudtam, mi az a zsenília. Asse tudtam, hogy létezik ilyen szó. A pestóról most se tudom, micsoda. Szerintem leírva is most láttam először. Viszont órákon át tudok viszonylag értelmesen vartyogni L. Zamenhofról, valamint a kelet-európai kisállamok nyomorúságának és az eszperantó megalkotásának összefüggéseiről, különös tekintettel a szociolingvisztikai és nyelvtörténeti aspektusokra, illetve a zsidó asszimiláció buktatóira. (És gondolkodás nélkül lemondanék erről a képességemről, ha cserébe kapnék egy tengerész apukát.)

Én szoktam vágyni a láblógatásra, bamba tévézésre és egyéb sekélyes élvezetekre. Csak mindig az a sok tanulás.

Jó ég, ez remek poszt volt!
Annyit tennék hozzá, kicsit a túloldalról megközelítve a témát, hogy engem azok idegesítenek fel a legjobban (de úgy igazán, dühösre), akik nem értenek valamihez, de beszélnek róla. A bevallott tudatlansággal szemben - amellett, hogy hozzád hasonlóan fel nem foghatom az érdeklődés és információszerzés igényének teljes hiányát - sokkal elnézőbb tudok lenni.

Szerintem ez egyenfuggo (no sh1t Sherlock!).
En a tudast onmagaban nem tisztelem, nekem a tudasdarabkak osszekapcsolasanak a kepessege a fontos, illetve egeszen konkretan a tudasdarabkak lebontasa minel kisebb tudasdarabka-atomokra, majd azok osszekapcsolasanak kepessege. Persze ehhez nyilvanvaloan kellenek tudasdarabkak, amiket osszekapcsolsz. Szoval szerintem a tudas fontos, de nem elsodlegesen az a fontos.
Ott van pl. Vizi E. Szilveszter. Iszonyatos targyi tudasa van, kozben meg sotet mint az ejszaka (es o volt az MTA elnoke heszusz krisztosz!). Szoval rola mi a velemenyed? Őt tisztelni kell a tudasaert? Vagy ha o lett volna az exed, es tudta volna, mi az a zsenilia, de mondjuk nem tudsz vele vitatkozni egy jot, az jobb lett volna?
Hogy keretes legyen a komment: ha ettol neked jobb, csinald :).
Oszinten szolva nem is ertem a kerdeseket, amiket feltettel. Nyilvan nem tudjuk azt mondani, hogy ez a tevut vagy nem, hogy ez a jo vagy nem, csak azt, hogy ha jol erzed magad tole, akkor tanulj, de ne nezd le azt, aki nem tanul. Meg hogy ez csak bizonyos helyzetekben evolucios elony, blablabla.
Szoval nem ertem, hogy miert tettel fel olyan kerdeseket, amikre csak ez a valasz erkezhet, tekintve hogy egyikonk sem ego csipkebokor afaik. A titkos cel az volt, hogy felszinre hozd a melyen bennunk szunnyado bullshitgeneratort?

ütős post lett..

én a tanulós csoportba sorolnám magam és a saját meglátásom alapján ennek a csoportnak nem maga a tudás birtoklása okoz igazán örömet, hanem mikor "okoskodhat", azaz a többieknél felsőbbrendűvé válhat, mikor tud valamit, amit a körülötte lévők nem. viszont ahhoz, hogy okoskodhasson, kellenek a strandon henyélők, akik közül kiemelkedhet, rájuk van szorulva, ha élvezni akarja a saját munkájának gyümölcsét.. ha meg rájuk van szorulva, akkor ki is a felsőbbrendű?

Hát, hogy maga a tárgyi tudás nem boldogít, az szinte biztos. De annyi felhasználási lehetősége van. És viccesebb úgy beszélgetni a mellékveséről, hogy azért a frígiai sapka története is valahol az agyadban van, benyomás szinten. Én egyébként pont úgy gondolkodom erről, mint te, de a világ könnyebben felfedezhető úgy, ha nem égő valamit nem tudni.

A Martin Edent tizennégy éves koromban, a nyolcadikos ballagáskor nyomta a kezembe a magyartanárnőm azzal, hogy "vigyázz magadra". Azt hiszem, ezt nem kell tovább részleteznem.

Cica: a titkos cél a Világuralom.

úgy emlékszem, hogy egyszer csak felkapták, és híres költő lett. értetlenkedett is Martin többször a regényben, hogy hogy lehet az, hogy azokat a verseket, amiket korábban visszadobtak a kiadók, egyszer csak elismerik, hiszen azok ugyanazok a versek voltak, s ő semmit sem változott. ez az egyik kedvenc regényem, isolde, a tanulást illetően meg én is értelmetlenül elfolyó időnek tartom azt az időt, mikor nem tanulok.

ok. hétfő reggel van, a második bekezdésig jutottam, és már ott tartok, hogy én nem állok szóba magammal három napig. ööö. köszi :)

...s ha én gyorsan rákerestem a frígiai sapkára, mert még sosem hallottam róla, az mit mutat rólam?

Huhh, ütős poszt! Én is kb ez a kategória vagyok. És néha úgy, de úgy szeretnék a másik lenni, henyélni, nem állandóan tanulni és művelődni... és közben tudom, hogy nem érezném jól magam a jamaikai strandon, vagy max 2 hétig. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy tévút lenne.

Félig Cica már megfogalmazta, amire én is gondoltam, azt nem copy-paste-elném.
Plusz: A post jó, de tényleg amit kicsit elrugaszkodottnak érzek benne, az a TANULÁS túlmisztifikálása. Csak az az okos, haladó, aki tanul? Ez olyan... kékharisnyasznobizmus, vagy hogy mondjam. Tudom, mi a zsenília, tudom, mi a pesto, mert alapvetően érdeklődő és innovatív vagyok az élet számos területén. Oké, ha úgy vesszük, van 3 diplomám, de mióta azokat kézhez kaptam, azt hiszem, az életből szívom magamba az ismereteket (és most direkt nem a "tanulok" igét használtam, mert épp az intézményesség hiányát szeretném ezáltal kifejezni). A könyvekből, meg a wikipédiából, meg a sorozatokból, és ezeknek alapvetően a tudásszomjam a mozgatórugója. Sőt, megkockáztatom, hogy aki így szívja magába a "tudást", az sokkal sokrétűbben is képes felhasználni, mint az akadémikus nagykoponyák.
Na, summa summárum, a tudásszomjaddal egyetértek, de a tanulásfüggőség a te megfogalmazásodban számomra picit túl didaktikus.

A hangsúly nem a tudáson meg az okosságon van, szerintem, hanem azon, hogy érdekesnek tartja-e a világot az ember, vagy nem. Te annak tartod, és elbűvöl a mikrobiológia is, meg a divat is, meg a Firefly is, meg a versek is. Én is azt gondolom, hogy a világ iszonyatosan érdekes - bár más dolgok érdekelnek, mint téged, én azokat "tanulom". Sőt, a tengerparton reggaet hallgató pöfékelő illető is könnyen lehet, hogy érdekesnek tartja a világot, csak őt is más szelet ragadja meg belőle - lehet, hogy a vuduban, a rasztafari vallásban vagy a fűmárkák világában képzi magát, ezt sajnos nem tudjuk, mert nem ír blogot.

De tényleg vannak olyanok, akik "nem tanulnak" semmit. Szerintem nem az a baj velük, hogy ezt vagy azt nem tudják. Hanem az, hogy nem érdekli őket. Nem érdekli őket az a sok színes és izgalmas dolog, ami körülvesz minket. Maximum addig tanulnak valamit, amíg hasznukra válik. Sajnos tanárkoromban csomó ilyennel találkoztam, mondjuk az eléggé ilyen környezet volt, nyilván otthon is ezt látták.
Ez engem tökre elszomorít, és az ilyenek előtt állok értetlenül.

Én ebből nem csak a nyitottságot, érdeklődést olvasom ki, hanem a kényszert, megfelelést, kötelességet is. Fontos mellékszál a nem diplomás szülők említése, szerintem ilyen háttérrel (én is ilyennel rendelkezem), az ember kicsit úgy érzi, hogy ő mínusz egyről indult és kicsit mindig kompenzál.

bocs, de ez offtopic: pszichológust keresek, ha van valakinek KIPRÓBÁLT kontaktja, írja meg nekem legyen oly kedves ide: ezegyjel@gmail.com

(az eszmefuttatás pedig nekem is nagyon tetszett! mégegy tagja az állandóantanulók klubjának, aki néha szívesen lazítana lelkifurda nélkül)

én ezt egy picit korlátozva a pszichológia bugyraira fejtegetem nagyon sok ideje. tudom nem ide tartozik egészen, de számomra feloldhatatlan problémának tűnik, hogy mit kezdessz a megszerzett ön és emberismereti bölcsességgel, ha a barátaidat már meghaladtad, és egyszercsak azt érzed, hogy azon a szinten nem lehet kommunikálni többet. alapítani kell 1+n évet terapizáltak táborát?? vagy ha még messzebbre jutsz, akkor egy idő után nem zavar majd, ha nem találod a közös axióma rendszert a beszélgető partnereddel? vagy mi??
úgy szeretném, ha valaki megmondaná nekem...

És mit gondolsz, milyen korai élmények vezetnek ahhoz, hogy csak akkor érzed magad értékesnek, ha mindent tudsz? :)
meg ahogy diogenesblues írta, minél okosabb az ember, annál inkább látja hogy mennyi mindent nem tud. Én például főleg azt veszem észre hogy mit nem tudok és nem azt hogy mit tudok, de ez ugye egy logikai hiba.
És általában nem szoktam ismerni a számokat amiknek a címét felhasználod (meg asszem sorozatok is vannak, de azokat sem), de most nagy örömmel elénekeltem a kisebbik fiamnak a Wihs you were here-t pedig kiabált hogy hagyjam abba mert unalmas.

Imádom a soraid között "rejtőző"humorod!!!Ezt más nem veszi észre?Komolyan röhögnöm kell,hogy szószerint értenek mindent?,s azon rágódnak?Benned éppen az a különleges,hogy tele vagy olyan szófordulatokkal,hogy hangosan kacarászok magamban.
Köszönöm!!Ildikó

azon szoktam sokat gondolkodni, hogy vajon mitől lesz az egyik ember ilyen érdeklődős, tanulós, a másik meg ostoba zombi? egy anya két gyereke közül az egyik ilyen, a másik olyan például. genetika vagy trauma?

elcsépeltnek tűnhet, de ne feledjük el ismételten az egyensúlyt. Mert bizony a folyamatos tanulás és jamaicai strand között szerencsére végtelen nagy tér van (tudván, hogy a végállapotok sem tiszták, mert van aki tanul, szorgalmas és hajt, de nagyrészt feleslegesen, mert egyszerűen nem okosodik tőle (itt most tekintsük el attól, kreatívan képes-e alkalmazni a tudást vagy egyszerűen csak kicsi a hely a memóriában), van aki meg első hallásra megjegyez mindent, s a fű pöfékelése közben is a füstöt nézve egyszerre vezeti le Bernoullit valós gázokra, érzi át kerouac útját és énekli jamaicai dielektusban marlyt.

A folyamatos hatjás kényszer, a jobbra törekvés és a pillanat tökéletes elfogadása közötti egyensúly - vagy mi a szösz. Mert ugye ahhoz, hogy boldogan és nyugodtan hátradőlj a székben egyszerűen el kell fogadnod magad abban a pillanatban úgy ahogy vagy. Boldog nyugalommal azt, hogy fogalmad sincs mi a pesto, ki volt bertold brecht, mit írt jack london, akármi. Ebben a pillanatban ha valaki gúnyt mer űzni abból, hogy nem tudod mi a zsenília az csak a pillanatot teszi tönkre (bár tudom mi a zsenília, meg a pesto, de ha nem tudnám és valaki emiatt lekifurdalást szeretne bennem kelteni azzal, hogy olyan hangsúllyal kérdezi meg tőlem ezt, mintha én lennék a legegyszerűbb sejt (a testvérem képes erre:), annak azért hamar találnék olyan területet, amiben mentálisan porig alázhatom - de ez most mindegy is). A lényeg, hogy van amikor a boldog tudatlanság egyszerűen kell és jó és úgy van rendjén. Ha persze ebből az állapotból nem mozdít ki semmi és két év múlva sem tudom mi az a pesto, akkor túl nagy fejlődés nem lenne sem egyéni, sem más szinten.

Minegy is. Csak annyit akartam hozzátenni, hogy a tudás (az odavezető rögös úttal együtt) és boldog tudatlanság közötti pillanatnyi egyensúly alapvetően elég kis amplitúdóval változhat egy emberre nézve. (s ugye érdeklődési körtől függően adott embereknek soha nem kell megtudniuk mi az a zsenília, s lehet megtanulni sem képesek, míg más területen ugyanazon ember szivacsként fejlődik (ami itt egy elég vegyes hasonlat, mert a szivacs nem alakul valami marha nagyot élete során, de ez már tényleg sokadrangú))

Nagyjából a vallás és tudomány közötti középkori dilemma ez, ami végül ugye soha nem képes megoldódni, mert a tudásunk úgysem ér el soha elegendően magas szintet.

Vagy nem tudom...

Engem is mindig meglep, hogy emberek nem tudják nagyjából sem, mennyi a Jupiter keringési ideje, vagy hogy hogyan kell egy tábla csokival meg a mikrosütővel fénysebességet mérni.

Ami a leginkább eszembe jutott most, és pont ma a gimiseimnek is beszéltem erről, az a hiperszuper okos nagyapám (fizikus, mindenféle díjakkal, meg tanulmányok a taoról, Adyról, emlékirat írás,tankönyvek, díjak, tanszékalapítás, szóval tényleg okos)metaforája a tudásról: elkezdesz tanulni, kinyitsz egy ajtót, ott egy irdatlanul végeláthatatlanul hosszú folyosó, ahol mindkét oldalom ajtók és ajtók sorakoznak. Benyitsz az egyiken, és újabb irdatlanul végeláthatatlanul hosszú folyosó és ajtók és ajtók...sosincs vége.

Köszi a posztot, jó volt olvasni.

Hű, köszi, hogy ennyit dicsértek, ennyire azért nem volt jó.

juc: attól, hogy jártam pszichoterápiába, még ugyanaz az ember vagyok és ugyanúgy tudok beszélgetni olyanokkal is, akik nem jártak, nem billogoztak egy Jelet a homlokomra :)

gyuzsu: Freaky :) nekem az az élményem szokott lenni, hogy utánanézek valami apróságnak, és kiderül, hogy az egy egész Tudományterület. Mint amikor kinyitod gyanútlanul a kamraajtót és egy kib*tt nagy könyvtárterem van mögötte soksok további ajtóval.

Benenn: ja, ez eleinte zavart meg fura volt, hogy "nincs lakásom, nem tudok síelni és nem professzor az apukám", de mostanában inkább azt szoktam gondolni, hogy ez inkább direkt jó.

Amikor beszélgetünk valamiről, és felmerül egy kérdés, amire senki nem tudja a választ (mennyi idő alatt ér a holdra az űrhajó, hogyan kell narancslekvárt főzni, ki rendezte a batka manót), mindenki röhög, ha felállok, mert tudják, hogy hozom a gépet és google. Régebben meg lexikon. És ilyenkor mindenki örül, hogy megvan a válasz, de maguktól nem jutna eszükbe fel is állni érte. Asszem ez ilyen embertípus kérdés is. Ja, és persze én is imádok okoskodni:), ez biztos számít

isolde: én nem. idegbajt kapok a struccpolitikus önátbaszó emberektől, akik szándékosan nem gondolkodnak, és ezzel még képesek meguszni is dolgokat. nyilván irigykedem (?) :( remélem majd elmúlik...

júúúj, ez a post nagyon tetszett! jó gyerek írta, na

tegla: a tábla csokis fénysebességmérés hoax, legalábbis én kipróbáltam, és nem működött

A Halo egy elég összetett játék, főleg a belső gazdasága, ha már példálóztál vele.
Már ha egyre gondolunk.

(Engem mondjuk nem kötött le, de ez csak a témája és a grafikája miatt volt. Hidd el, nem igazodnál el benne pár nap alatt.)

"Teljesen boldogan lehet élni anélkül, hogy tudnád, mi a pesto. Vagy hogy akarnád tudni."

nemnem. nem. a pesto az egyik legjobb dolog a világon, nélküle nincs boldogság. jójó, tudom, boldogok a tudatlanok. vagy nem. vagy de, mégis inkább. de nem.

eh

szerintem a pesztó szar :) én csak ennyit tudok róla.. amúgy téglánál a pont. én mélységesen lenézem azokat az embereket, akik még nem kóstolták az új limited edition mascarpone-passionfruit-truffle-ös haagen dazst, mert enélkül csak szegényes ismereteik lehetnek a világról. meg persze, aki nem tud felsorolni legalább egy venezuelai death metál zenekart, az is elég ciki.

mondjuk én minden további nélkül el tudnám képzelni a létezésem a jamaicai strandon, pár óra tanulás/munka, aztán amig tölt a laptop aksija, pár óra semmittevés.

Atért a Firefly meg a Middleman inkább a cuki cicás videók kategóriája, nem? (És itt egyetértek Teodórával: a (talmi) ismeretek felhalmozása messze áll nem csak az okosságtól (bármi legyen is az), de a valóban értékes műveltségtől is.

Továbbmegyek: a Firefly, a Middleman, a Twilight, a "letöltötted már?" a "te hányadik évadnál vagy" az "áttettem IPhone-ra, most tesztelem", ill. az ezekkel foglalkozó sztárbloggerek insider élményeinek morzsaként leverése a köz asztalára ill ezek felcsipegetése,.... na, az én szememben EZEK is az "új nemtanulás".
Ld. még: "Nem hallottál még a Franci gróf új afférjáról? Hát Drágám, te nem jársz a korzón?? = nem tudod, mi az a zsenília??*"

/*szomorúan látom be mindeközben, hogy ilyeneket én is hajlamos vagyok kérdezni/

Jómagam is vidéki kisvárosból származom, tanulni jöttem fel Pestre aztán úgy alakult, hogy itt ragadtam, illetve sok-sok év külföldi lét után újra itt. Valahogy én is mindig úgy voltam, vagyok és remélem leszek is ezzel a tanulás dologgal, hogy szép-szép a lexikális tudás, de azt fel is kell sokszor használni.
Valamikor pár hónapot töltöttem Nepálban egy kis faluban a buddhizmust és az ottani létet tanulmányozva és tapasztalva, amikor pedig az ottani szerzetesek megkérdezték, hogy harmincakárhány évesen számomra mi az élet értelme, egyszerű volt a válaszom: tanulni és tovább adni a tudást és a megszerzett tapasztalatokat.

Az állandó tanulás kulcsa nem a kiváncsiság? A világ nagy és színes, én meg kicsi vagyok és persze fel nem foghatom, de mégis szeretném, nem? Pont a flow elmélet szerint a gyerekben ez a képesség adott, ők rácsodálkoznak mindenre és mindig tanulnak valamit, aztán valahogy elfelejtjük ezt a képességet és belesüllyedünk a káoszba és a pesto nélküli hideg és barátságtalan világba. Persze a tanulás munkásabb, de aki elégedett azzal, amit tud, szerintem akár már meg is halhat.

anna: nem, a Firefly meg a Midleman popkultúra, és a popkultúra a kortárs uralkodó kultúra, amelyben élünk. A Firefly-ból idézni olyan, mintha Shakespeare kortársa lennél és úgy idéznél a Lear királyból.
A bloggerek magánéleti izéi, az persze, pletyka. A zsenília meg önmagában lehet divatsznobizmus, másrészt ha nagy a szókincse az embernek és sok szót ismer, az jó,

pocsék érzés egy (még ha régóta olvasom is) idegen blogban szembesülni azzal, hogy maradandó sérüléseket okoztam az öcsémnek az ostobán, lekezelően hangsúlyozott hülye kérdéseimmmel, de igaza van :) (skype-on így írta le: "Te nEem tudod mi Aaz Aa zsEenÍílÍA?" :)) ... bár világéletemben okosabbnak tartottam őt magamnál (sőt napról napra rémülten konstatálom, ahogy velle ellentétben én egyre jobban butulok) ... mindig szégyelltem, hogy van bennem egy ostoba sznobizmus, de egyszerűen lenyűgöznek az okos, sokat olvasott emberek ... és igen, szívesebben vagyok velük, önkénelenül is közülük választom a barátaimat, a páromat, akárkit ... és igen, tudom, hogy ez is egyfajta rasszizmus ... és bánt ... nincs konklúzió ... csatlakoznék Mollyhoz ... eh :)

wow, egy rokon lélek:) ajánlom a tévés vetélkedőben való részvételt, bejöhet....

41: Popkultúra mint uralkodó kultúra? Ez nem belső ellentmondás? Hogy uralkodhat a tömegkultúra? Ez nem pont a „magas kultúra” antitézise? És hol uralkodó? A nyóckerben? Sajóbábonyban? Manhattan-ben? Nigériában?

jonastamas.blogspot.com/2009/11/volt-egyszer-egy-klubom.html

Melós: egyrészt vicceltem, mert - tényleg - rajongó vagyok és senki sem beszélhet lekezelően a Fireflyról, másrészt viszont most komolyan van két ilyen kategória, hogy popkultúra meg magaskultúra?

Kisezer oka van annak, hogy miért sz@r ebben a mai világban élni. Ami viszont komoly érv az azonnali get off ellen, az a multikulti, legalábbis nekem. Az egyik kulcsélményem úgy 6 éve az volt, hogy a Harvard Club-ban rám szóltak, mert nyakkendő nélkül mentem be és az előtérben mobilon dumáltam, aztán kicikiztek, amiért az előadásomban színes diaháttért használtam, végül Shakespeare-felolvasáson kellett részt vennem, mindez a Time Square-től kb. 400 méterre. A szeminárium második felében szigorúan tilos volt Power Point-ot használni, kréta, tábla és slussz. Aztán ugyanazzal a bandával elmentünk bulizni a Greenwich Village-be farmerben és pólóban (az öreg profok is), japán csajokkal flörtöltünk, akiknek az angoljából egy mukkot se értettem (de ez igazán nem volt zavaró, mert az illatuk nagyon különleges volt), és életem azon ritka pillanata volt, amikor berúgtam. Másnap délután együtt kísérleteztem egy zsidó sráccal és egy palesztin lánnyal a laborban a high tech agyi képalkotó meg genetikai cuccokkal. A múzeumokban meg megcsodáltam az egyiptomi piramist, amit ezek az idióta jenkik odacipeltek, aztán meg Duchamp piszoárját. Mindezt tősgyökeres magyar parasztként.

Azzal, hogy odaraktad az „uralkodó” jelzőt a popkultúra elé, olyan érzést keltettél bennem, mintha a popkultúrából csinálnál magaskultúrát. Mondjuk, ha összeveted a Firefly és a trash reality világát, mi lesz a végkövetkeztetésed? A Firefly sokak szerint rétegkultúra.

A legutolsó bejegyzéshez: komolyan kezdelek sajnálni, hagyjuk már ezt, veszek Neked ruhát, a ku@va életbe.

Átolvasva a fentieket, aszem kicsit dekompenzálódtam a mai naptól.

Melós: ebben a sztoriban nekem nem annyira a multikulti a zavaró, mint inkább a képmutatás-része.
Nem akartam a popkultúrából magaskultúrát, nem gondolom igazából, hogy tegyük a Paris Hilton's BFF-et a Voyager-re :) és persze, van valódi műalkotás meg van tucat, de továbbra sem érzem, hogy lenne igazán létjogosultsága ezeknek a kategóriáknak.
Dehogy, eszedbe ne jusson sajnálni, amióta aszkéta életmódot folytatok és böjtölök ruhavásárlás terén, sokkal tisztánlátóbb lettem, nem felhőzi gondolkodásomat a vásárlás mesterséges ópiuma, nyomasztanak a nyomasztó dolgok és dühítenek a dühítőek, végre valódi mélységében élem meg az életet és nem holmi természetellenes dopaminfelhőn keresztül, és már csak egy hét.

érdekes post volt. a hsz-eket még nem olvastam, úgy írom.
nekem nemcsak az ismerethalmozásról szólt a bejegyzésed, isolde, de lehet, h szövegértési gondjaim vannak. viszont sok mást eszembe juttatott. például a maximalizmust, próbálom kideríteni, van-e közös a mániákusan tanuló ismerőseimben (+ bennem), akik nem nyugszanak, amíg nem tanulnak meg egy új nyelvet, olvassák el az x, y, z könyvet stb. van-e ennek összefüggése azzal, ki honnan jött (értelmiségi család v. sem). egyszer egy szilágyi gyula és-írásban (szociointerjúk) olvastam, hogy egy asszem orvosnő azon fanyalgott, hogy a nem értelmiségi családból származókat ő mindig megismeri a rossz ízlésükről. értem, tehát ha nem maria callast hallgattam gyerekkoromban a vasárnapi ebédnél, hanem sorozatokat darálok, mert nekem az a kikapcsolódás, nem egy opera, akkor rossz az ízlésem. hát vállalom, boldogan. de mi van, ha közben meg hallgatok felnőttként operát is? a rossz ízlés mint olyan az definiálható?
szóval nekem ilyenek jutottak eszembe. amúgy én imádom a tanulásmániás barátaimat és úgy nézek a nem ilyen emberekre, ahogy azok ránk: jé, de furák. én sem értem, hogyan lehet könyv nélkül aszalódni a napon, betűk nélkül élni stb., de ez azért tényleg nem annyira általános igény.
és vajh a rossz ízlés jele-e, ha az embert az átlagnál jobban érdekli a divat vagy a lakberendezés vagy a számítógépes játékok?
és akkor máris futhatnánk egy újabb kört a sznobok körül. szerintem amúgy minden szubkultúra sznob a maga módján.

48: Amikor belekerültem, én is azt gondoltam, hogy ezek sznob és képmutató alakok, főleg amikor elvették a mobilomat és kaptam helyette nyakkendőt. Aztán rájöttem, hogy sokaknál nem képmutatás, inkább egyfajta gyűjtögetés. Ezek nem úgy tesznek, mintha, hanem megélik, és magukba építik. Bizonyos szempontból hedonizmus is. Élményeket, életérzéseket szedegetnek össze úgy, hogy kultúrák között szörföznek, mindezt sűrítve. Ha a poszt szellemében fogalmazunk, Tudást szereznek. Élőt, sokszínűt, változatosat. Tuti jó orvosság a beszűkülés, az elszürkülés, a görcsölés és a kisstílűség ellen. A mi fogalmaink és értékeink szerint igaz gyökértelennek tűnhetnek, mert sokan nem képesek tartósan letapadni egyetlen kulturális sémához sem (vagy ennek az ellenkezőjével kompenzálnak egy idő után, és pl. vaskalapos republikánus lesz belőlük). Rendszerint azonban szabadok, öntudatosak, és nehéz belőlük hülye automatákat csinálni bármilyen hatalomnak.

Vigyázz, az aszkétizmus is okozhat függőséget, nehogy ennek a dopaminfelhőjébe kerüljél. :-)

Arra jöttem rá, hogy manapság nem számít se az IQ, se a tudás-felhalmozás, se a kreatív kvóciens. Az életben való előrejutást a csak a pozitív hozzáállás segíti. Nagyjából én pillanatnyilag azt élem át, hogy műveltnek és a Q-kban magasnak lenni hátrány. Boldogok a lelki szegények, és ezt nem lenézéséből írom. Irigylem az egyszerűbb gondolkodású barátaimat, akiknek van munkájuk, van rendes életük, nem lesznek depressziósak, nem agnosztikusak. Pont. Pont. Pont. Szeretnék kevesebbet tudni erről a világról. Akkor nekem is több barátom lenne, nem lennék zárkózott, nem hinné mindenki, hogy csak kioktatom, pedig nem is annak szánom, amit írok. Ha tanár lennék biztos nem mondanék olyan hülyeségeket a kölköknek, hogy attól lesznek sikeresek az életben, ha tanulnak. Ez nem igaz. Attól lesz valaki sikeres, ha optimista és tele van reális célokkal, amelyeket teljesít.

47: Melós, ha vam még pár ilyen sztorid - úgy sejtem, van -, könyörgöm, indíts blogot.

Az igazi aszkézis pedig ugyebár a majom lába (mer' az kéz is).

Visszaolvastam az eredeti postot ismét. Ez a tudás fura dolog (persze ezt már mindenféle ember megállapította itt is másutt is). Attól, hogy tudsz valamit, amit más nem ugye még nem vagy okosabb. Éppen ez a baj a zsenilíás, pestós bármilyen kérdésben, hogy úgy tűnhet a hallgató számára, mintha a másik okosabb lenne - pedig hát nem az, csak éppen tud valamit amit a másik nem. Ha az a valami egy Shakespeare írásból van, akkor hülye vagy, ha nem tudod, ha a szomszédok sorozat 257-ik részéből, akkor meg az a ciki, ha tudod ki mit mondott. Miközben azért lássuk be, hogy okos embert vagy buta embert ismételni nem nagy különbség - ismételed más mondandóját. S ha úgy jobban megnézzük a shakespeare-i drámákat azért nem olyan marha nagy dolog fogást venni rajtuk. Ahogy lefesteni egy büdös kék kockát is zseniális húzás volt anno, de azért másrészről most már nem akkora dolog ezt megtenni.
<br>
Szóval a tárgyi tudás növelése fontos és jó dolog. De arra nem jogosít senkit, hogy okosabbnak higgye magát akárkinél, aki nem idéz kantot csípőből. Annál sem szükségszerűen, aki sorozatok szociológiai tanulmányain roppantja el élete csikkjét. Szánalmasnak tűnhet, de ugye amíg nem vágjuk az élet értelmét, addig nem sok okunk van bármire felvágni.
<br>
Az előadáson a színes háttérért cikizni, meg trendeket követni ugye nem más, mint a zokni szandál szindróma, ami most halálosan ciki és társadalmilag elfogadottan ökörség, pedig egészségügyileg egy elég okos dolog.
<br>
Persze értem én - az okosság fontos dolog ahhoz, h az ember megtalálja azokat, akikkel legalább közös nyelvet beszél, mert ugyanazt olvassák, ugyanazok a bajaik, de kicsit úgy érzem tolódik a dolog egyfajta olyan differenciálódáshoz, miszerint aki okos, avagy ég benne a tudásvágy, avagy magas az IQ-ja, az azért valahol kicsit jobb ember annál, aki a szomszédokat nézi naphosszat, vagy spanglit szív gondolatok nélkül a tengerparton. Igaz, konkrétan ezt senki nem meri leírni, de számomra ez hallik ki a sorok között (ugassatok le, ha ez szörnyű sértés és még csak az érzés közelébe sem jutott senki).
<br>
Ez az okosság dolog amúgy is csak egy fogalom. Az emberek kissé tétlenül állnak a nulla tárgyi tudású, de kreatív emberek előtt, vagy az autisták előtt vagy ugye pár azon szélsőség előtt, akikre az okos úgy élből rá nem húzható, de érezzük, hogy van benne valami plusz. Akiben meg nincs, na azt szörnyen lefikázzuk bármi miatt is.
<br>
Az állítólagos okosságból származó ízlés meg ugye maga a másolás csúcsa. Egyszerű tanult séma alkalmazása a társadalom megbántása nélkül.
<br>
Summa mit is mondok? Értem és tetszik az eredeti bejegyzés. Tényleg. Fura, ha az ember belefekszik a semmibe és megrohad anélkül, hogy fejlődne. Tanulok. Szüleim tanárok voltak, tesóm is, én is - ez amolyan családi ártlom is. Kíváncsinak is születtem, érdekelnek is dolgok, rengeteg minden, s az ajtós írás itt nagyon tetszett - sokszor érzem, hogy húbammeg, mekkora folyosó van itt a kamraajtó mögött. Csak aztán minél többen és minél jobban egyetértünk itt ebben éppen ezzel kicsit létrejön egyfajta klub, ami nem olyan durva, mint a felsőbbrendűeké, de azért van belle valami lenézés alapból azok irányába, akik mindezt nem érzik.
<br>
S valójában amikor ezek után akárki is azt mondja, hogy nem, benne nincs ilyen érzés, az még csak sima tagadás. Viszont ha azt gondolja, hogy nem szabad ilyen érzés kialakuljon, akkor lészen öröm és világbéke. Vagy legalább egy kolbászos szendvics.

egy kiegészítést muszáj tennem a korábbi gondolatokhoz - némileg persze ellentmondva önmagammal: valójában nagyon szeretem azon embereket, akiknél azt fedezem fel, hogy tárgyi tudásuk adott témakörben (szinte mindegy is melyben) nagy. Egyszerűen élmény velük beszélni. S van pár ember, akiknél ezek a tudások képesek logikai láncon felfűződve kapcsolatokat kialakítani és meglátják az összefüggést a kinematika, hőtan, pszichológia, vagy bármely alkalmazott tudományok között, így repülés, vezetés, bármire képesek levetíteni az elméleteket. S olvashatom az eredeti bejegyzést úgy, ami nagyjából pont erről is szól

52: Inkább bemelóznék Isoldénak időnként ide hogy őrüljön nagyon meg (nekem).

Húú, ez egy jó kis poszt. nem olvastam el a kommenteket, úgyhogy szorri, ha vmi olyasmit írok, ami már lerágott csont.
én is rágódom ezen az egészen. tavaly diplomáztam két tanári szakon és sztem februárban megint beadom a jelentkezésemet. persze, hogy jó nehéz legyen, kiválasztottam az eu-s konferenciatolmács képzét, amihez előtte el kell jutnom még egy nyelvből közel anyaneylvi szintre. közben persze két állásom van (legalább van, jee!)és azon gondolkodom, h francia vagy olasz legyen a harmadik nyelvem, amikor majd arra kerül sor. közben azon is gondolkodom, hogy a két munkám és az angoltanulás mellett, hova tudnám beillszteni, hogy még mindig nem mondtam le róla, h balerina legyek és újra balettórákra kellene járni.
na, és akkor a múltkor néztem a tévét és elhangzott ez a mondat: olyan ember (vagyok), aki nem tud kihívás nélkül élni. sztem ez a legjobb erre.
a tanulás, az önképzés azt jelenti, hogy megpróbáltatásoknak teszed ki magad. és én is ábrándozom olyanról, h milyen lehet az olyan emberek élete, akik csak 8 órát dolgoznak egy nap és aztán hazamennek és nincs lelkiismeret-furdalásuk, mert nem írnak házidolgozatot, henm tévéznek mondjuk. és azért sincs bűntudatuk, mert nem olvassák el minden nap az összes napilapot, vagy mert 3 hete hever a polcukon két könyvtári könyv, amibe bele sem szagoltak.
de sztem nyughatatlannak lenni mégiscsak inkább jó, mint rossz, maximum kurva fárasztó.
és a martin eden kamaszkorom egyik kedvenc könyve. szóval, nagyon beletaláltál ezzel a poszttal a mostani életembe, isolde!

ja és azt is vágom, h nem pont uarról beszélünk, de én szabadon asszociáltam.

telitalálat,

ragozhatnánk, de minek, a lényeg a postban van, benne, jól.

cels.
(aki nem akar okosnak látszani.)