Voltam ma kongresszuson, mert kellett már egy kis változatosság a munkából, meg mert megneszeltem, hogy a résztvevők kapnak ajándékba egy könyvet, amire kíváncsi vagyok. Számtalan, a mindennapi betegellátás során nélkülözhetetlen dolgot tanultam, például hogy George Washington tulajdonképpen azért halt meg, mert lovaglás közben megfázott, amelyet a korabeli orvosok a korabeli viszonyoknak megfelelően kezeltek, azaz eret vágtak rajta egy csomószor, egészen addig, amíg bele nem halt a vérveszteségbe. Valamint, hogy Peter Green, a Fleetwood Mac alapító tagja skizofréniában szenved és élete egy szakaszában csavargóként élt, majd sírásóként dolgozott, illetve elektrokonvulzív terápiával kezelték a korabeli orvosok, de ma már jól van és ismét koncertezik. Sőt, bele is hallgattunk a korabeli gitárjátékába (38. a Rolling Stone magazin "a világ száz legjobb gitárosa"-listáján), ami ugyan szerintem még mindig fura egy kongresszuson, de ez a szám megtetszett. Bezzeg akkoriban még igazi zenét játszottak igazi zenészek, ugye-ugye. Senkiháziak kezében van a popszakma.
tapsi: mármint George Washingtont?? :)) Amúgy nem tudom, Green hogyan és mit és mikor drogozott, csak Syd Barrettről tudom, hogy úgy volt pszichotikus, hogy sokat LSD-zett hozzá.
És kb. 10 éve ilyeneket még lehetett élőben hallani Magyarországon...
www.tatraitibor.hu/mp3/boom-boom_live/06_oh_well.mp3
R-stones
Syd ha jol tudom az orvosilag dokumentalt 3 db. LSD fuggo egyike volt. Persze ez totalisan OFF.

De ha jól tudom, őt ráadásul elég valószínű, hogy a túlzott és túlzottan változatos drogfogyasztás billentette át teljesen...