Épp kis híján megrendült a hitem az emberi jóságban, mert bejött Johnny leváltani ügyeletben, és ahelyett, hogy csak szépen jó hétvégét kívánt volna, azzal sokkolt ezen a szép őszi szombat reggelen, hogy nekem kell megírnom még egy cikket a kutatásunkból (valójában jót akar nekem, mert azt mondta, én írhatom meg a cikket), és elő is kell adnom azt kongresszuson (valójában azt mondta, én adhatom elő). Szerencsétlen szobanövények, nem tudják még, mi minden vár rájuk.
Később aztán találkoztam a Londonban Élő Lánnyal*, aki azt mondta, úgy nézek ki, mint a húgom, és húgom nyolc évvel fiatalabb, tíz kilóval könnyebb és több ponttal vagányabb, úgyhogy örültem, valamint kaptam Jelly Beant is, és volt benne egy csomó medvecukor-ízű, a medvecukor-íznél pedig kevés jobb dolog létezik. Ezt követően pedig megtaláltam azt a tízezrest, amit két nappal ezelőtt hagytam el. Klassz.
*Egy plázában, úgyhogy tovább deszenzitizálódtam a ruhavásárlást illetően.
Mi van, ha a szobanövények kifejezetten szeretik, ha előadsz nekik? A családi hagyomány szerint a növények élvezik, ha csak nekik és hozzájuk beszél a gazdájuk, és mivel anyám és nővérem lakása is úgy néz ki, mint egy különösen virágzó dzsungel, lehet, hogy igazuk van... :)
Úúúú, te vagy az első ember, akitől azt hallom, hogy szereti a medvecukor ízét!
És az első olyan ember is te vagy, aki talált egy önnön számára elhagyott tízezrest!
freemam: a szobában hagytam el, szóval annyira nem nagy dolog.
Írásban is megerősítem. Nagyon hasonlítasz rá.

OK, hova kell magam vitetni, ha azt szeretném, hogy Jelly Beanssel lássanak el? :D