Voltam a szemésznél, azt mondta, jó, fekszik a helyén a retinám, minden jól néz ki. A szemlencsémen van pár kis folt, de nem nőttek, inkább visszafejlődtek, úgyhogy nem lesz szürkehályogom, ami "nagyon gáz lett volna ennyi idősen". A gázbuborékból még van a szememben, de már csak a látóterem 10 %-át foglalja el, a 90 %-kal látok, ami már sokkal kevésbé idegesítő, mint régen. Már csak lefelé nézni nem tudok rendesen, mert akkor előrejön a buborék és mindent eltakar, de ez igazán semmiség. Egy dolog aggasztja a szemészt, hogy változatlanul ugyanúgy látok fényfoltokat, mint a műtét előtt és után és mindig az utóbbi hónapokban, úgyhogy még mennem kell kontrollra pár hét múlva megint. Nagyon kedves a szemészem különben, aggódik értem meg minden, tök aranyos.
Ezenkívül az egészségemről még annyit, hogy megkaptam pár perccel ezelőtt a sokat vitatott H1N1 oltást, izgi. Nekem még soha semmilyen védőoltástól nem lett semmi bajom, beleértve a szezonális influenzát, a veszettséget és a tífuszt is, szóval annyira azért nem félek.
A képzeletbeli bordó Martens bakancsommal pedig, ha valaki esetleg emiatt aggódna, az lett, hogy egyszer visszamentem a boltba, de nem hoztak addigra sem a méretemben és nem voltak kedvesek az eladó fiúk, úgyhogy megsértődtem és harmadszorra már nem mentem vissza, és közben pedig rájöttem, hogy hó végéig jelentkezni kell a pszichoterapeuta szakvizsgára, be kell fizetni a díjat, és annyi pénzem nincs is. Szóval a Martens bakancsom árát inkább pszichoterapeuta szakvizsgára költöm. Szomorú.
Ami azt illeti, két pár Martens bakancs árát költöm pszichoterapeuta szakvizsgára.
Eljön vajon valaha az az idő, amikor a papírjaimat (szakvizsgák, tudományos izék) végre némi pénzre és szabadidőre válthatom? Nem, ugye? Gondoltam.
Rosszul gondolod. Eljön. Türelem!
www.youtube.com/watch?v=phTguJ8YCFg
A fénylátások mégse a retina miatt voltak. Én gondoltam. Ezek prodromalis tünetek. De mi bolondként is szeretni fogunk, és nem oltunk le, csak ha harapsz.
Papírokat most is beválthatod pénzre, kellő számítógépes háttérrel adatokat kijavítod, és szépen eladod a józsefvárosi piacon. Aztán jöhet a lóvé, hawaii, bakancs miegymás.
Melós: most, hogy mondod, nem is kaptam még semmi papírt a PhD-mról. Vagy az az egész is csak a jól kidolgozott téveszmerendszerem része volt?
4: Valószínű már az irodában lenyúlta valaki, és vitte a piacra. Skandallum! Ne tűrjed már! Ebben az országban már bármit meg lehet tenni???
Melós: simán.

De ne már, basszus, én meg már most megelégeltem. Csodálom a türelmed, és elhivatottságod.