Különben jól meghíztam, mert nem sportolhatok a retinám miatt, és úgy döntöttem, jól van, akkor kövér lány leszek, mit számít az, most komolyan. Azt mondta a szemész, hogy az egyetlen dolog, amit csinálhatok, az a szobabiciklizés, de én azt utálom, és dacból nem csinálom inkább, én futni akarok. Különben vicces jelenet volt, pár hete, ültem a szemésszel szemben, épp befejezte a retinám nézegetését, körülöttünk kb tíz darab, ugrásra kész, nagyon öreg néni, akik árgus szemmel figyelték, hogy mikor állok fel a vizsgálószékből, hogy azonnal a helyemre vethessék magukat csoszoghassanak, de én még megkérdeztem, hogy:
isolde: - Miket csinálhatok? Futhatok?
Szemész: - Nem, semmi olyat, ahol rázkódik a szem.
i: - Jesszusom...
Sz: - Szobabiciklizhetsz.
i: - Csinálhatok felüléseket?
Sz: - Micsoda??? Nem!!!
i: - De... de... de... felülések!! Én felüléseket akarok csinálni!
Sz: - Nem csinálhatsz felüléseket.
i: - ... Uramisten.
A legjobban mondjuk a futás hiányzik, részben a mozgás, de leginkább a pszichés hatása miatt. Úgy kezdődött, hogy mivel a futógépen nem kell különösebben figyelni a környezetedre (nem jön szembe senki és nem fogsz megbotolni egy kőben), remekül lehet hipnotizálódni zenére. Eleinte csak azt szoktam képzelni, hogy egy kihalt országúton futok, de aztán lassan tovább színeződött a kép, és az hiányzik nekem, a kedvenc imaginációm. Azt szoktam elképzelni a futógépen, hogy valami posztapokaliptikus tájon futok, széttöredezett országutakon, felégetett falvakon keresztül, és el kell érnem a Városba, mert nálam van a túléléshez szükséges fegyver / ellenszer / kód. Robbanások a távolban, meg néha lőnek rám helikopterekből, de nem gyorsíthatok és nem is fekhetek le az árokba addig, mert feladat van, be kell osztani az erőmet, és bármi történik is, egyenletes tempóban, fegyelmezetten el kell futnom a Városba. Végülis a maroknyi életben maradt emberiség sorsa múlik rajtam. Néha hajnalodik, vagy látszik a távolban a tenger, vagy hegyen felfelé vezet az út. Prodigy-t és Faithless-t kell hozzá hallgatni, vagy a Lola run zenéjét vagy más hasonló tempójú elektronikus zenét, és ez hiányzik nekem. Persze, tudom, elképzelhetném ezt fekve is, meg játszhatnék olyan játékokkal, amiben még vissza is lőhetek a helikoptereknek, de nem erről van szó, hanem a futásról. Futni kell közben.
És hogy utáltam én régen futni, nem értettem, mért csinálják az emberek.
na például ezért a két utolsó bejegyzésért nagyon megéri erre a blogra beugrani. Milyen felszínes volna az utcán, á, szia, isolde, de rég láttalak, milyon csinos lettél, hogy vagy, felszínes semmit mondó kérdésekkel. Imagináltam egyet. Imagináltam egy valóságot, miközben most a virtualitás sokkal valóságosabb, és igazabb. Most a viccet félre téve nem használna egy kis imagináció a futás problémára, mit tudom én hogy hívják azt a típusát, talán rejtett szenzitizálás, hogy elképzeled hogy futsz, mondjuk egy erdőben, egy puha ösvényen, kissé sárgulnak a levelek, felhőtlen ég, napsugaraknak még mindig bújocskázniuk kell a levelek között, kellemes meleg van, de árnyékban azért már hüvös, és csend van... és érzem a ritmusom... érzem ahogy melegszem be... érzem ahogy találom meg a ritmusom... érzem ahogy veszítem el a kontrollt kellemesen... lábam automatikusan mozognak... és velük illan el a feszültség... és érzem a felszabaduló endorfinokat.
Zubeldia: de, persze, de az imagináció, akármilyen jó is a fantáziád, azért mindig elég messze marad a valóságtól. Mármint attól, hogy igazából futok.
ha képzelgéssel lehetne zsírt égetni
de nem is a zsírégetés hiányzik, hanem az élmény
én már két éve nem futok. nem lehet, egészségügyi okok miatt. nagyon hiányzik, bár az úszás valamennyire pótolta. mondjuk úszás közben nem lehet zenét hallgatni. legjobban ojos de brujo-ra szerettem futni...
Lehet, hogy a szobabiciklizésre is épp úgy rá tudnál kattanni, mint a futásra, amit ugyanúgy utáltál anno.
egy ideje (és egy ideig) én sem futhatok (porckorongsérv, műtve). hasonlóan érzem magam, mint te, mert az előtte volt néhány hónapban szerettem meg a futást, zenére és imaginációkkal.
szóval én csinálom néha -bármilyen hülyén hangzik-, hogy fekszem és elképzelem, hogy futok, és meglepő módon nem is rossz. illetve szoktam olyat is, hogy a futós zenéimet hallgatom és hazasétálok a belvárosból, az is feldob kicsit. tudom, nem ugyanaz, de több, mint amit vártam tőle.
Ez most olyan igazi szomorú volt..... Sajnálom!
Mikorra engedélyezték újra a futást?
Freemam: az nagyon sok mindentől függ, még nem lehet tudni.
Sajnos én sem futhatok évek óta, orvosilag nem ajánlott. Néha szobabiciklizem és akkor Prodigy-t hallgatok, de csak akkor.
Jóga + tai chi. "Nem rázkódik a szem."
Jaj, te szegény...
Én sem futhatok, az ortopéd sebészem eltiltott ettől a mozgásformától. Pedig én is futni szeretek a legjobban. És nálam ez a futás ténylegesen a kihalt országúton történt. A többi dolgot kb. ugyanúgy képzeltem hozzá mint Te.
:)
nem olyan rossz az a bicaj dolog, én adnék neki egy esélyt. egy jó spinning edzésen is nagyot lehet hipnotizálódni – bár tény, hogy a szobabicikli azért más.
a szemem miatt én sem nagyon sportolhatok (kb 4* műtötték, retina majdnem szakadt egyszer) de az orvosok néha nagyon túlzásba esnek én gyakorlatilag nem is létezhetnék ugyanakkor ésszel végrehajtott módon nekem sok minden belefért pl stagediving, capoeira (ott mondjuk néha vérzett) sítúra, futás, bringa mindenféle torna (felülés, fekvő támasz) stb
ésszel kell hozzáfogni és hozzá lehet szoktatni edzeni a szemet sok dologhoz bár hülyén hangzik
Ez nagyon kemény a futógéppel meg a víziókkal. Nekem még sosem jutott eszembe. Mondjuk inkább szabadban szoktam futni, pályán, esténként az egyik kanyarban mindig láttam a holdat, futottam felé, na az volt egy kicsit hasonló, azon a szakaszon ment a legkönnyebben, nem is éreztem, hogy futok, csak az egyenletes szuszogásomat hallottam, nem vettem le a szemem a holdról, mintha csak tényleg közelednék hozzá. Részvétem, hogy nem futhatsz, nagyon átjön mennyire hiányzik neked.