Nyafogás k.m.n.

2009. szeptember 29. 16:39 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 7 komment

Á, mégsincs kedvem írni az egészségügyről, meg bizonygatni itt, hogy mi hogy van, énblogger létemre. Nézzen utána mindenki, mi történik az országában, meg mért hisztiznek az egészségügyi vezetők, ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit. Majd talán később.

Most csak annyit, hogy elkaptam a náthát, nem H1N1, mert az magas láz, izomfájdalom, nekem olyanom nincs, csak torokfájás, tüsszögés, de azért szenvedek. Reggel mindjárt lecseszett a Prof alaptalanul, délután meg a kollégáim részéről nem tapasztaltam azt a mérhetetlen szupportív empátiát és kiemelkedő szolidaritást, amelyre szükségem lenne e nehéz időkben. Mindig abba futok bele, hogy rajtam nem látszik, ha nem vagyok jól, és ezért az emberek nem kímélnek, úgyhogy ma fél délután szenvedő arckifejezéssel, pokrócba burkolózva vacogtam szánalmasan, forró teát szorongatva, hátha kímélni fognak, de nem volt igazán hatásos a kőkemény lelkű pszichiáterekkel szemben. Pedig a mártírkodás művészetét illetően számos modellértékű példa található felmenőim között, de úgy tűnik, ez sem elég. Vagy épp ez a baj. Nem tudok szánalmas lenni, csak mártíromkodni. 

A nap fénypontjaként találtam egy kollégát, akivel Koh Phanghanról lehetett beszélgetni, imádok úgy beszélgetni helyekről, hogy "tudod, ott Thong Salában, ahol elágazik a kikötő felől jövő út, ott jobbra". Ezt leszámítva nyűgös vagyok és kedvetlen és szenzitív élményfeldolgozásom van. De nem baj, valamelyik nap úgy döntöttem, hogy jól van, akkor adjuk meg a módját, ideje van a vidámságnak és ideje van a szomorkodásnak, és ha most annak van itt az ideje, hogy rosszul érezzem magam, akkor hozzuk ki belőle, amit lehet, akkor fekete kardigánba burkolózva, gyászos és/vagy vádló arckifejezéssel fogom magamat vonszolni a folyosókon egész ősszel, erre lehet számítani. 

Decemberben pedig elmegyünk Koh Phanghanra, ha addig élek is.

Eddig beérkezett kommentek: 7

1. sulemia 2009. 09. 29. 17:43

Érdekes, rajtam se látszik, és engem se szoktak sajnálni vagy kímélni vagy ilyesmi. Mondjuk mára sikerült igazi zaftos köhögést kifejlesztenem, amit egész nap élénken gyakoroltam is, na ezt észrevették többen, de nem sajnálat volt az arcukon hanem csak gyanakodva húzódtak félre a röpködő vírusaim elől.

2. Dr.Morcz 2009. 09. 29. 20:44

Ja, ez az igazi dilemma, hogy a munkahelyen hogyan lehet kommunikálni a betegséget. Legyek angol, aki ha egy srapnel leviszi a lábát, olyasmit mond, hogy 'mustn't grumble', vagy magyar, a világ valószínű legfejlettebb panaszkultúrájú nemzetének sarja?
Én általában akkor is bejárok, ha már beszélni is alig tudok (persze maszkot húzok), de le fogok róla szokni, mert minden kolléga lúzernek néz.

3. agnus 2009. 09. 29. 20:57

a gyászoló özvegység néha tényleg bejön.

4. agnus 2009. 09. 29. 20:58

úgy értem működik.

5. diogenesblues 2009. 09. 29. 22:06

Javasolnám bevenni a pakliba azt az opciót is, hogy elmentek decemberben Koh Phanghanra, meg túl is éled. (Just because we love you...)

6. Zubeldia 2009. 09. 29. 22:41

költői kérdésnek is maradhat.
Leszámítva azt a lehetőséget hogy szenzitív állapotodból származhat az érzékenyebb szemlélet erre a napra, de valószínűbb hogy mégis igazad van? Vagyis hogy nem elég szolidárisak a segítő szakmán belül is talán a leghumánusabb szakot űző kollégák ilyen helyzetben? esetleg nem is meglepetés lenne?

7. isolde 2009. 09. 30. 10:31

Zubeldia: nem, erről nincs szó. Alapvetően az állandó kollégáim nagyon humánusak, szupportívak, meghallgatnak, empatizálnak, igazából tök jó pszichiáterekkel dolgozni. Szolidárisak, csomó dolgot megcsináltak helyettem, amíg nem voltam itt. És persze vannak kivételek, akik vagy nem ilyenek, vagy nekik is épp problémáik vannak, vagy ilyesmi.



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb