Tetszik ez az ars poetica.

miért nem írsz naplót is?

teodora: igen, ez egy jó kérdés, írok is két sort kb fél évente egyszer, nem tudom, mért nem írok többet.

pontosan ugyanígy

Hm, de az 5-dolog-amit-nem-tudtok-rólam játékban nem azt írtad, hogy van egy titkos blogod is? (Most nem néztem vissza, lehet, hogy rosszul emlékszem...)

Nekem teljesen érthető lenne, ha írnál egy nem publikus blogot is. Kérdés, mennyiben motivál az írásban az önkifejezés mások felé, meg az olvasottság és a visszajelzések; vagy mennyire azért írsz, hogy terápiás jelleggel kiírj ezt-azt. Nyilván, valahol a kettő egyensúlya az igazi, de attól meg a hivatásodból adódóan valóban 2 blog kell :)

Encsi: de, mondom, az az, amibe félévente-évente 1x írok, nem tudom, miért.

Én nagyon szeretem a blogodat, úgyhogy légyszíves írj tovább!
Ami a felszínesség vs mély érzések kérdéskört érinti, az olvasó szerintem sosem tudhatja, hogy egy felszínesnek tűnő post mögött mit él meg az írója, a leírtakból mire akar emlékezni, vagy mire fog asszociálni. Pl. amikor leírok egy blőd párbeszédet a nagymamámmal azt egyfelől azért teszem, hogy fennmaradjon, másrészt, hogy emlékezzek, mekkora öröm, amikor el lehet vele normálisan beszélgetni, és nem ordítva ismétlem ugyanazt a telefonba, mert nem hall semmit és teljesen konfúz. De ezt nem írom/írhatom le, mert tényleg van egy határ. Pedig engem alig olvasnak.

A Castle meg hatalmas, és felszínesnek is lenni kell valahol.

Szerintem nem is felszínes. Én pont azért szeretem olvasni ezt a blogot, mert könnyedén és játékosan, de komoly dolgokról írsz benne, vagy legalábbis azokról is. Meg felszínesekről is persze, de pont jó az arány.

én arra gondoltam hogy mintha eleged volna abból hogy az emberek mennyire nem látják hogy te tudsz nyafogos is lenni, és ez zavar. aztán meg a nyafogás is zavar, hogy tudsz ilyen lenni. ha engem kérdezel, én nem tudom hogy ez nyafogás-e vagy nem. valahogy ez nem az. a mai bejegyzésed alapján jött ki belőlem hogy van benne valami nem mindennapi "izgalom", valakinek olvasni a blogját, többé-kevésbé személyes dolgait, akit látásból ismerek, személyesen nem annyira, és akiről feltételezem hogy nem tudja hogy én ki vagyok, hogy ne legyek annyira elfogult hogy egyáltalán nem. de ezzel ezt a gondolatot befejeztem, mert tényleg nem annyira fontos, de hát te is őszinte voltál. A blog lehetőségeihez képest. A mindennapi dolgok személyessége miatt olvasom soraid, meg azért talál az ember egy-két jó tippet egy jó filmre meg zenére

Zubeldia: nem, félreértesz, a nyafogásom nem zavar, és az emberek tudják rólam, hogy tudok ilyen lenni, mivel élőben is nyomom. A blog felszínessége zavar néha, de azzal meg nincs mit tenni. És nem, nem tudom, ki vagy.

sztem ez olyan szemétség, hogy "valakit látásból ismerek" meg a többi.

human: ja, én is pont ezen gondolkodom, hogy ez valahol nem szép dolog, beírni ismeretlenül, hogy "én ismerlek ám", ráadásul a héten a második.

Szemétség? Nem tudom. Az életben is vannak ilyen ismerősök. A gyakvezeimet valamennyire, mondjuk hogy látásból ismerem. Ők meg a nevemet sem tudják.

katkadu: persze, ebben igazad van, csak a blognak elvileg van egy anonimitása, ez egy plusz csavar.

Lapul ebben a posztban egy logikai ellentmondás. Ez most mimikri bejegyzés (ahogy írod a posztjaidról), vagy hic et nunc magadat adod?

(Még a fentihez: bocsi, én a blog és napló fogalmakat külön kezelem, ezért nem fogtam, amit írtál először.)

A blog anonimitáshoz mondanám, főleg mert az utóbbi időben több általam olvasott blogon is balhé volt ebből (jack, dream): szerintem elkerülhetetlen, hogy ha valaki énblogot ír, akkor egy rendszeres olvasónak összegyűlik annyi apró információmorzsa, amiből aztán - ha nagyon érdekli a kérdés - veszi a wiw-facebook-google szentháromságot, és hamar összerakja, hogy ki is a blog gazdája IRL. Szóval, vagy ne írjon valaki énblogot, vagy vacakul írjon, hogy ne tartson ki mellette az olvasóközönség :))) vagy sajna el kell fogadni, hogy manapság az anonimitás nonexistent ebben a kontextusban. Szerintem amíg valaki vissza nem él vele (és reméljük, nem) addig ez ne zavarjon.

teljesen megértelek. szerintem minden híres blogger nagyon meggondolja hogy mit ír le, meg az külön felelősség hogy pszichiáter is vagy, meg a mai világban az ember sosem tudhatja hogy mások mit fordítanak ellene. Ezt csak úgy feltételezem így a boldog ismeretlenségből, de még így is egy csomó dolog van amit nem írok le mert esetleg rosszul esne annak akiről tudom hogy olvassa, vagy nem így kéne megtudnia vagy ilyesmi.

pontosan, az oké, ha felismer látásból mert akármi, de ha utána nem facebook/iwiw linkkel írja, hogy ismerlek látásból, de te lehet engem nem, az szemétség. Inkább tartaná meg magának ebben a formában. Persze lehet közben küldött levelet az adatokkal, max így sem ismeri majd fel isolde, de az már korrektebb dolog.

miert lenne szemetseg beirni? azzal, hogy blogolunk, vallaljuk ezt, hisz ahogy te is irtad, "elvileg van egy anonimitasa", es akkor nyilvan az elvilegen van a hangsuly.

nem lehet, hogy inkabb paranoia? :) de viccet felreteve, nem ismerem Zubeldiat, az iromanya alapjan viszont nem feltetelezem, hogy barmi rossz szandek lenne benne. nekem inkabb az jott le a kommentjebol, hogy olyan, mintha "lathatatlan baratno" lenne (vagy szeretne az lenni), aki orul, hogy reszese lehet a torteneseidnek.

fu, ez most lehet kuszara sikeredett.

haha. ismerek valakit, aki ismer téged és ismerek másvalakit, aki ismeri human-t. a világ kicsi. (mi az a szám? tán a hat, ahány kapcsolattal a földön mindenkit össze lehet ismeretségen át kötni?)
de ettől még totál ismeretlen maradsz. ugye, egy ember megismeréséhez egy élet sem elég. egy blog meg ugye totál félrevezetés alapnak helyezni.

pszichiáter - beteg kapcsolatban "mókás" visszaélési példa a cruel intentions és a good will hunting idevágó részei.

érdekes dolog ez. Annak idején, amikor még irodista voltam és én tényleg gyávaságból nem léptem ki, én is gyanítottam, hogy olvasnak a főnökeim. Nálam csak az volt a gáz, hogy én erőst odaszólogattam. Aztán amikor teljesen begyűrődött ez a dolog, írtam egy olyat, amivel kiugrattam a nyuszit a bokorból. Utána már nem volt nehéz kilépni :). Ami meg ezt az öncenzúra dolgot illeti, teljesen így vagyok vele én is, pedig engem még sokan sem olvasnak. Egyszerűen elég ideje csinálom és eléggé büszke vagyok rá (minden racionális indokot nélkülöző büszkeség), hogy minden ember, akiről írni szerettem volna, az olvasóm is legyen. Magamon, meg a saját hülyeségemen, meg már nagyon unok lamentálni. Anonimitás? Ha jól csinálod, hamar megszűnik és a nikkeddé válsz. Néha meglepődöm, ha a polgári nevemen szólítanak (jó nekem a meló közben is a nikkem él).
Nem mondom, hogy nem gáz, de szerintem a bloggolósdi ezzel jár.

mxz: szerintem nem szemétség, hanem csak úgy gondolom, udvariasabb lenne hasonló esetben felfedni a másik félnek is a személyazonosságát. Nincsenek különösebben vad illúzióim az anonimitással kapcsolatban, ez inkább ilyen etikett-beli kifogás a részemről :)

etiketből volt hogy tettem így, és volt hogy vissza is kaptam, hogy ki kérdezte? miért kéne bemutatkoznom mindenki előtt/vagy privátba', hogy egyébként én KáKata vagyok és én írtam a kommentet..ha azt írnád, hogy alapvetően rém kíváncsi természet vagy, és naná, hogy érdekel, ki kommentelt aki ráadásul látásból ismer, az tisztább sor.
De, lehet jogosultságokat is osztogatni a bloglátogatásra, hogy az ember kiszűrje az idegeneket..csak akkor ugye elveszik egy izgi lehetőség..ami, úgy látom ha eljön, mégis höccögés a vége, meg mitkereselittaztsetudomkivagy.
najóvanmer'még engem is megköveztek :)
ü és v
:)

Én nem azért olvaslak téged (és más énblogokat), amiről írsz, hanem azért, ahogyan írod. Akiket olvasok, azok úgy írnak, hogy bármiről írnának, elolvasnám. Igazából a történések, a fabula érdektelenek számomra, akár felszínesek, akár mélyértelműek, de a szöveg ritmusa, a szavak, a jelenetek hangulata, a poentírozás, na meg az, amit mögé lehet gondolni, ami el van hallgatva, az tud lenyűgözni - a stíl, mes dames!

Mint egy jó Menzel-film. :-)

Ami meg az „ismerlek látásból” problémakört illeti: amíg valaki nem él vissza azzal, hogy tudja, hogy isolde bloggert melyik magyar állampolgár írja, és amíg nem lesznek szereplők egymás IRL-életében, addig nincs ezzel semmi baj.

Egyébként egy blogból nem lehet ismerni senkit (még „látásból” sem), a blogból csak azt lehet megtudni, hogy hogyan ír, és hogy hogyan látja/láttatja saját magát meg a világot. A blogban nincs egy csomó dolog, ami rettenetesen hozzátartozik a személyiséghez, és amitől azt mondhatjuk, hogy valakit ismerünk. A bloggernek nincs hangja, nincs arca, nincs szeme („de van, aki tud mit kezdeni vele”), nincsenek fogai, nincs mosolya, nincsenek gesztusai, nem tudjuk, milyen, ha álmos, milyen, amikor hisztizik, amikor lusta, amikor örül, izzad-e a tenyere, vagy sem, harapdálja-e szája szélét, pirul-e a malac vicceken, nevet, vihog vagy röhög... Egyszóval egy csomó minden, amitől szerethető/gyűlölhető személyiséggé válik. (Kedvenc etológusom mesélt egyszer egy fiatalemberről, aki sokáig lelkesen mélezett egy lánnyal, nagyon jól megértették egymást, aztán az első IRL-találkozást követően megszakadt a kapcsolat. Az, hogy valakiről tudunk sok, akár mégoly bizalmas/intim adatot/tényt, még nem jelenti azt, hogy ismerjük is.)

A blogban csak egy szöveggel találkozunk, és csak azt tudjuk, hogy a blogger hogyan tud írni magáról, a világ dolgairól. Azt hiszem, azért is van botrány minden „lelepleződésből”, mert a blog-identitás sohasem fedi teljesen az IRL-identitást, és amikor előáll a helyzet, hogy valakinek a blog-karakterét esetleg szembesíthetik az IRL-személyiségével, az kínos tudhat lehetni, v.ö. kognitív disszonancia - de hát ezt isolde nálam jobban tudja. :-)

Ez a bologolósdi egyirányú utca. Nagyjából te döntöd el meddig mész el az anonimitás felfedésében, de visszacsinálni utána ha akarod sem lehet. Érdekes lesz, ahogy egyre korábban kezdi majd mindenki, hiszen egyre könnyebb a neten (is) élni. Aztán visszaüt vagy nem.

tara: én nem mondtam olyat, hogy "mit keresel te itt, azt se tudom, ki vagy", és egyáltalán nem zavar, hogy egy csomó idegesn olvas, ne értsünk már félre, nem kell olyat a számba adni, amit nem mondtam.
szerintem, ha rájössz, hogy egy bloggert ismersz az életben, és úgy döntesz, hogy ezt meg is írod neki, akkor úgy udvariasabb megírni, hogy "én ismerlek ám, innen és innen", mint csak simán "én ismerlek ám". De túltettem magam ezen, nyugi, nem akkora probléma.

yep

főleg h a szemétség szót csak én dobtam a képletbe

én most nem a legfényesebben érzem magam. őszinte voltam, a helyzet kívánta. én nem tehetek arról hogy tudom hogy ki vagy, én meg nem szeretném felfedni magam. jobb volna ha anonim lenne minden, mindenki részséről. úgy is olvasnám ezt a bloggot. őszinte voltam, hogy ez a tény ad egy plusz izgalmat az egésznek. nem vagyok én kukkoló, de hát ez a helyzet. ki ismerne be ilyesmit ha tényleg ez volna. egy pszichopata esetleg

Zubeldia: oké, megértem.

Hehe, en nem ismerem Isoldet, de most mar ismerem a hugat, aki szemmel lathatoan ep es egeszseges es bizakodva tekint a londoni jovobe.

Zsuzska: ez jó hír :)

ez mekkora f.szság

get a life! mindenkinek jobb lesz.

Sztem vesd be azt, hogy "van neked dublőröd ám" és akkor nem lehet tudni, hogy mikor ki írt és akkor maradhat minden így és azt írsz, amit csak akaaarsz!!! Hi-hi-hi

Ergo a betegeid, a főnökeid, a rosszakaróid miatt nem szabadulhatsz fel így, nem lehetsz őszinte, cinikus, vicces vagy hasonszőrű az énblogjaidban?

bing.freeblog.hu/archives/2009/09/14/Tractor_is_an_agricultural_machine/

Akkor ez nem a pszichobörtön blogod? Miért zanzásítod, szűkíted annyira az alternatíváid, hogy pusztán titkosblogot vagy másik blogot nyiss, ha már firkálási kényszerbeteg vagy? Vagy ahogy Theodora Naccsasszony mondta a kálvinista Svájcból a 2. kommentben: vissza a tinikorba, vezess papírnaplót (IS). Ehh. Miért nem nyitsz blogot, de ezeret? ;)

Légy szabad, ne merevkedj, ne görcsölj bazze!

Posztod olvastán a férjem a következőket jelentette ki:
- Nem! (Részemről egy magasra rántott szemöldök válaszként) Nem mindenki pszichiáter.......

Én viszont értem a lényeget, szerintem ő is, csak eszébe sincsen blogot írni, még türelme se lenne hozzá, ezt is éppen most fejtette ki, ennek okán néztük is meg ezt a posztot. Szóval...
Légy felszínes, nekem ez is elég "belőled".
(Én meg kínosan javítom az összes írásban vétett hibámat basszus, de csak akkor, mikor neked írok...... Tannénikérem....)

Én most nem szólnék hozzá a blog kontra személyiségünk határai vitához.

Inkább elmesélem, hogy eszembejutott nemrég hogy talán hasznos lenne pszichoterápiára járnom. És hogy milyen jó lenne isoldehoz. De aztán meg az jött: hogy jaj, olvasom a blogját, akkor biztos nem járhatok hozzá, mert nincs meg a távolság (ami gondolom kell egy ilyen terápiánál), jaj :)

Továbbá nekem is van egy Hugom.
Holnap indul Angliába hosszabb időre.
Kivagyok teljesen :))

Anais!

Ezen én is "átestem", bár én magamtól nem gondoltam, hogy árt, ha ismerem a blogot, de azóta már igazat adtam Isoldénak, fura lenne. Ráadásul speciális az eset, hogy egymás blogját lehet ismerni, ami valahol Te vagy, valahol meg mégsem, ahogy itt valaki olyan jól kifejtette. Ellenben segít, ha megkéred :). Én nagyon hálás vagyok a név, telefonszámért, amit kaptam Tőle.

Bocsánat az off-ért előre is: Isolde, nem szeretnél pár gondolatot írni a House mostani évadnyitóról? Nem feltétlenül külön postban persze, félre ne érts kérlek, nem kívánságműsorozom :) de nagyon kíváncsi lennék a véleményedre pszichiáterszemmel...

Encsi: gondolkodtam rajta, de igazából nem volt kedvem írni róla.
Összességében volt benne egy csomó valósághű rész, meg egy csomó baromság (pl. megpisszensz, rögtön kikötözünk ám; meg nem mindegyik betegség stimmelt igazán; meg ennyire különböző állapotú betegeket többnyire nem szoktak egy osztályon kezelni; meg a pszichiátered nem hívhat át a haldokló apjához; meg a téveszmés csávónak ahogy a doki be akarta bizonyítani, hogy ő nem is hős, meg a Haloperidolhoz pont nem lehet hozzászokni és nem szeretik a betegek, hanem utálják a mellékhatásai miatt stb.),
de igazából mindegyik olyan volt, ami szemmel láthatóan szükséges volt a drámához, szóval a dráma miatt persze sérült a hitelesség, de ez olyan szőrszálhasogatásnak tűnik, végülis ez egy film.
Nem volt benne végülis sokkal több állatság, mint az átlag sima House-részekben. Engem persze baromira idegesítettek, de én sima House-részt is végig bírok anyázni, amikor már agybiopsziát is vettek a betegtől, de még mindig nem készült neki egy rutin labor, amivel simán diagnosztizálni lehetne a problémáját :)

Egyszer lehet írás a hugiról? Én is valakinek a húga vagyok, és szeretnék disszidálni.

ohp: majd megkérdezem, mit lehet róla írni.

Köszönöm a választ :)

Csak most olvastam, pár napig internet-elvonón voltam.
Én is ismerlek ám ... a blogodon keresztül. Azaz pont azt, amit adsz magadból, se többet, se kevesebbet. Ha tetszik, azt a personádat, aki a blogot írja.
Ha személyesen ismernélek (van is rá egy bizonyos esély, rokon szakmában dolgozunk), valószínűleg másnak ismernélek, mert eltart egy ideig, amíg annyi dologról annyit lehet beszélgetni, mint amiről amennyit itt írsz. És mert egy személyes beszélgetésben megint csak más arcot mutatunk a másik felé.
Én személy szerint sajnálnám, ha ez a mostani töprengésed oda vezetne, hogy nem írsz többet, de tiszteletben tartanám a döntésedet. Ha a kollégáid/főnökeid stb rájönnek, hogy te rejtőzöl Isolde nickje mögött, az lehetne kellemetlen is, de ez már az ő intelligenciájuk függvénye (értsd: nincs szégyellnivalód). Persze nem tudom, én mit szólnék, ha a környezetem tudná, gondolom sokkal jobban megválogatnám a témákat és a szavaimat, kevésbé lennék őszinte stb., pedig az én blogom jóval kevésbé személyes.
Amúgy kicsi a világ, nekem is van egy húgom, aki több éve Londonban él. Tényleg átalakult a kapcsolatunk, a napi, sőt heti gyakoriságú találkozás a múlté, de furcsa mód mégis úgy érzem, a legtöbb dologban pont úgy egy húron pendülünk (vagy kettőn), mint amíg itthon élt.
Ja, és ahogy a 70-es éveben volt szokás kifejezni a szolidaritásunkat: Veled vagyunk, Vietnam!

Dr. Morcz: köszönöm :)