A lakásomban pakolászunk, mert húgom, aki most ott lakik, a tervek szerint hamarosan külföldre disszidál. Fényképalbumokat találok abból az időszakból amikor egyetemista voltam és előszeretettel fotózgattam minden bulin és nyaraláson remek manuális Canon gépemmel, filmtekercsre.
én (hüledezem): - Basszus, milyen jó csaj voltam huszonévesen! Igazi jó csaj voltam. Bárcsak már akkor is tudtam volna. Mért nem szóltatok, hogy ennyire jól nézek ki?
Húgom (totál hülyének néz): - Na, muti! - Egy darabig tanulmányozza karcsú napbarnított huszonéves haspólós fotómat, majd felnéz rám a jelenben, majd vissza a képre, értetlenkedve. - De... Mit csináltál magaddal...??

1.) A fotókról pont a lényeg hiányzik, a mozdulatok, a gesztusok, a hangszín, a pillantások, grimaszok, mosolyok kontinuistása, a tűz, a mimika, a csók íze, a grácia megfoghatatlan varázsa, az érzelmek teljes kavalkádja stb., egyszóval a harmadlagos nemi jellegek, amik mind-mind döntő mozzanatok, hogy miért épp a libbenő cicfarkú és selypítő Zizikébe zúgok bele. Kábé így:
"És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés."
2.) A retusálatlan fotók félreérthetetlenül megmutatják a valóságot, azt, hogy a nők 16 és 23 éves koruk között a legszebbek.
3.) A szépség szubketív, gondoljunk csak a gerontofilekre.
Mely állítás(ok) hamis(ak)?