Enough is enough, I've had it with these motherfuckin' snakes

2009. május 5. 12:09 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 4 komment

Kezdem elveszíteni a türelmemet így három nap után. Jó, eddig szórakoztunk itt a mézes-citromos kamillateával meg a saját kis immunrendszeremmel, láttuk, mire képes, most pedig elmegyek gyógyszereket venni. Ott van odakint a gyönyörű idő, plusz lenne egy csomó dolgom. Mondjuk tegnap legalább kihasználtam a kényszerszünetet, és átnéztem a Papírokat, azaz az olyan hivatalos leveleket és számlákat, amik érkezésükkor nem tűntek sürgősnek, ezért bedobtam őket a többi közé. Mindjárt találtam mindenféle olyasmit, mint befizetetlen telefonszámla, meg kitöltetlen iparűzési adó-űrlapok. Olyan jó lenne precíznek lenni.

Szóval komolyan, milyen betegség az, ami egy hete fennáll és az utóbbi 3 napban csak súlyosbodott. Erről én is tehetek, nem kellett volna szombat reggel fél hatig bulizni nyitott helyen, de ez egy másik történet, és az is 5 napja volt és azóta már rég meg kellett volna gyógyulni. Megyek és szerzek antibiotikumot.     

Change changing places

2009. május 4. 21:45 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 4 komment

Arra jók ezek a betegségek, hogy kiszakadva a mindennapok mókuskerekéből, az ember átértékelje kicsit az életét. Én azt találtam ki például egy darab kihagyott munkanap alatt, hogy mostantól Veronica lesz a példaképem* (nézzetek mindenféleképpen Better off Ted-et, nagyon klassz), meg hogy menjünk Nápolyba, mert 15 ezerért már adnak repjegyet. 

*Most azt hiszitek, viccelek, de tényleg hiányzik belőlem egy karrierista, céltudatos nő, persze így is csinálom a dolgaimat, csak rinyálva, és ezt egyáltalán nem lenne muszáj.

Just the flu

2009. május 4. 11:40 - címkék és kategóriák: Nyafogás

Az emberek meghallják a hangomat a telefonban és megkérdezik, hogy ugye nem "ez az új" influenzám van? Nem, csak a sima.

Dolgozni mondjuk nem tudok, mert köhögök, tüsszögök, alig aludtam, embereket fertőznék meg, valamint pszichoterápiás munka esetében nem hátrány, ha az orvos tud beszélni (milyen jól jönne most, ha klasszikus analízisben utaznék, hallgatnék okosan ötven percig, annyit meg csak bírnék nyöszörögni elhaló hangon, hogy "lejárt az időnk"). Ehelyett megnézzük, vajon a fenti tünetek mellett tudok-e doktorit írni. 

Beteg, nyafog

2009. május 3. 12:25 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 4 komment
Szörnyen beteg vagyok különben, szerencsére a férjem áldozatosan ápol, főz kamillateát, hoz algopyrint, betakargat, és számtalanszor elmondatja velem, hogy "egy napon, ami el sem jön talán, majd én is kérek tőled egy szívességet." Pontosan olyan hangom van, mint Don Corleonénak.

Utolsóelőtti kajás poszt

2009. május 3. 10:39 - címkék és kategóriák: Kaja

Ezen a héten sem ettem semmi borzasztót, pedig most próbáltam azért merészebb lenni. Valójában a legtöbb bioséfes ételnek a neve, illetve néhány esetben a külleme ijesztőbb, mint maga az étel. Persze lehet, hogy egyszerűen csak hozzáedződtem a meglepetésekhez, mint az Afganisztánt megjárt szuperkommandósok, annyira kemény lettem, hogy már szemem se rebben egy-egy medvehagymás répapuding láttán, és hamarabb felkapom a fejem a "szalámis zsömle" szókapcsolat hallatán, mint ha azt mondanád, "sóskakrémes-szezámos tofuragu kecsketúrós tönkölygaluskával". Nem tudtok meglepni többé.

Eddig még sosem rendeltem leveseket, úgyhogy most kértem párat, vajon mit tudnak. Ezek voltak: 

Gyömbéres lencseleves. Legdurvább dolog a héten. Vizuálisan úgy kell elképzelni, hogy átlátszó lében egy csomó főtt lencse, és sokkal nagyobb adag, mint az ember várná, kb. kétszerese volt a normál megszokott levesadagomnak. És annyira brutálisan gyömbéres volt, mint a lehető leggyömbéresebb, legcsípősebb gyömbértea, amit valaha ittam. Csípős, nagyon-nagyon gyömbéres. Nem olyan, mint a karácsonyi gyömbéres sütemény vagy a ginger ale, hanem brutálgyömbér. Csak azért tudtam megenni, mert szeretem a csípőset és annyira kemény vagyok, hogy csak na. Mellesleg rengeteget javult tőle a náthám, bár sajnos a hatás csak pár óráig tartott. 

Vargánya krémleves. Végülis oké, nem volt rossz, de nem volt benne tejtermék, a krémleves tejszín nélkül pedig olyan, mint a Dallas Bobby nélkül. Nem, annyira azért nem szar, inkább olyan, mint a Buffy Spike nélkül. Vagy a Veronica Mars Lillie Kane kísértete nélkül. Vagy mint a Scrubs Dr. Cox nélkül. Vagy mint azok a House-részek, amikor nem fájt a lába és bot nélkül szaladgált vidáman. Annyira talán nem elkeserítően rossz, mint az IT Crowd Richmond nélkül. Értitek. 

Szójapárizsival és sajttal töltött kellevél rántva, paradicsomos zöldsalátával. Gyengébb idegzetűeknek esetleg meglepetést okozhat a fenti étel, számomra azonban mindennaposak a hasonló események. Egyébként tényleg semmi extra, káposztalevélbe göngyölt sajt és párizsi, amely, esküszöm a Middleman első évadra, hogy a világon semmiben sem különbözik az interspar baromfipárizsitől. Tényleg nem.   

Indiai zöldségragu csírákkal és parajos rizzsel. Zöldségdarabkák voltak curry-vel, amit nem annyira szeretek, a rizs pedig túl ragacsos volt. Gondolom, ez koncepció, az indiaiak biztos így eszik a rizst, de én nem akarom. Mindegy, egynek jó volt.

Milánói metélt kecskesajttal. Ez egy klasszikus, hétköznapi milánói volt, spagettitészta al dente, paradicsomszósz, gomba, sajt, nagyon finom volt, bár cseppet sem különleges.

Vitaminsaláta medvehagymával. Rájöttem, hogy a vitaminsaláta az, amiben nem levelek vannak, hanem reszelt répa, karalábé meg efféle, egy egész nagy adaggal kapam, és komolyan elfáradt az állkapcsom, mire az összeset elrágcsáltam. Mi vagyok én, nyúl.

Parajjal és laskával rakott tócsni petrezselymes karalábéval. Ebben az ételben a tócsni volt kiemelkedően finom, rendes burgonyaízű, egyáltalán nem olajos, nagyon jó volt. Asszem ez pont az egyik olyan étel, amiről első héten áradoztam volna, hogy mennyire különleges, de most már megszokottá vált az étrendemben a laska meg a spenót, megtanultam, hogy ezek összepasszolnak. 

Túró tallérok citromos avokádó krémmel és mazsolával. A túrótallér az ilyen kis lapos teasüteményre emlékeztető korongocska, mellette citrommal és citromhéjjal kevert mazsola, és a nagyon zöld trutyi, ami az avokádókrém. Ez a séf egyik nagy találmánya, avokádókrémet édességekben használni, szerintem remek ötlet, nagyon finom volt. 

You ain't never been blue, no, no, no

2009. május 1. 13:37 - címkék és kategóriák: Zene - 3 komment

Ha már így szóba jött, eszembe jutott, hogy régen hallgattam Nina Simone-t, és előkerestem a CD-met, amit 14 éves koromban vásároltam a soproni Berzsenyi Dániel Könyvesboltban. Nem sokkal előtte láttam a Bérgyilkosnő című filmet (az amerikai remake-et, Bridget Fondával), a filmben pedig  csomót beszélnek Nina Simone-ról, több száma is szól, és bár addig halvány fogalmam sem volt, ki az a Nina Simone, de akkor elhatároztam, hogy tetszik. CD-lejátszóm mondjuk még nem volt, sőt, kilátás sem volt rá, hogy a közeljövőben legyen, azért megvettem a CD-t. Anikó (a menő bátyjának volt CD-lejátszója) átvette nekem kazettára és úgy hallgattam. És aztán különös módon valahogy mindig előkerült utána is Nina Simone, az életemben szereplő fontos emberek meglepetésszerűen előálltak vele néha. Például egyik karácsonykor az apám, aki a zenei ízlésemről (meg úgy egyáltalán szerintem az ízlésemről, vagy arról, hogy mit szeretnék kapni) többnyire mit sem tud, adott egy Nina Simone lemezt és elkezdte nekem magyarázni, hogy ki az a Nina Simone és miért kell most megismernem. Vagy amikor Susie megkérdezte, hogy elhozhatja-e a szülinapomra a Bright nevű bloggert (akihez később feleségül mentem), és mielőtt hozta volna, én elkezdtem olvasni a blogját, és mivel vicces volt és jól írt, elég sokat elolvastam belőle visszamenőleg is, és ott olvastam először, hogy meghalt Nina Simone. És számtalan példát tudnék még sorolni. Ez meg a szomorú szám.

 

« Elejére | Újabbak

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb