Time for some thrilling heroics

2009. március 20. 16:43 - címkék és kategóriák: Munka - 3 komment

Még az is volt, hogy felhívtak gyógyszercégtől, akarok-e nekik dolgozni, és nem is orvoslátogatónak akartak, hanem az eggyel magasabb beosztásba. Mondtam, hogy nem. Mondjuk éppenséggel ez sem az a munka, amit szívesen csinálnék, mert legszívesebben csak döglenék a tengerparton jazzénekesnő lennék pszichiáter és pszichoterapeuta lennék, de azért megörültem. Tudniillik annak, hogy ha esetleg végképp úgy érzem egyszer, hogy nem bírom ezt a terhelést és/vagy az anyagi helyzetemet, akkor elvileg lenne lehetőségem más irányokba menni, még ha az nem is a kedvenc irányom. 

Azt gondolom, hogy akkor fog csak valóban felmerülni ez a kérdés, ha gyerekem lesz, mert addig végülis elvagyok én így, hogy sokáig dolgozom és nincs pénzem, de azt csinálom, amit szerettem volna. Akkor meg majd bejön az a szempont, hogy a gyerekre egy csomó pénzt kell költeni, és hogy találkozni is kéne vele néha, és akkor már nem dolgozhatok ilyen lazán estébe nyúlóan, pláne ügyelet. Igazából meg ki tudja, lehet, hogy ez nem is így van, csak én elképzelem valahogy a szülőséget, közben meg tök más. 

Mindegy, ezt csak azért írtam le, mert azzal akartam villogni, hogy milyen hősies és elkötelezett vagyok még mindig, és versenyképes állásajánlatokat utasítok el csupán azért, hogy embereken segíthessek és ne kelljen kosztümben járnom dolgozni. 

Eddig beérkezett kommentek: 3

1. kalpafa 2009. 03. 20. 17:47

Hát... én állati lelkesen, idealistán kezdtem olyan területen dolgozni 14 éve, amit izgalmasnak és értelmesnek tartottam, gyakorlatilag sutba dobva a diplomám versenyképesen használható részét, és kissé (meglehetősen) megvetve azokat, akik az addigi tanulás értelmét abban látták, hogy gennyesre keresik magukat. Időközben kiábrándultam a területből, lettek utódok, és igen érdes falakba ütközöm, amikor a hozzon lét a konyhára/lássam a kölyköt felnőni/csak legalább ne hányjak tőle kört próbálom megfutni. És közben realizáltam, hogy a piacképesnek tartott részt vagy sosem használhatom már, vagy nagyon lentről kezdve, sokat gályázva, rendszeres 10-12 órákkal.
Közben kiépítettem valamit önerőből, ami viccesen nem elég a megélhetésre, utálnám feladni, és állandó dilemma, hogy nem iszonyat nagy felelőtlenség-e ekkora hangúlyt fektetni a "ne hányjak tőle" aspektusra, amikor etetnem kell a kölyköket, bármi is történjék.

2. L. 2009. 03. 23. 14:58

Az osztályfőnököm szerint ne menjen senki tanárnak/szociális munkásnak/történésznek, mert az gáz. Menjen mindenki olyan területre ami a természettudományos tárgyakkal kapcsolatos. Asszem, én inkább meg se említem neki, hogy mi akarok épp lenni.

3. E 2009. 03. 28. 16:35

én most képzem magam belgyógyászból gyógyszerügynöknek, hogy lássam néha a gyerekemet...pedig sose gondoltam volna magamról még "fiatal koromban". sokaknak megvan ez a dilemma...meg a hányinger is kicsit, de próbálom lebeszélni magam róla.



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy


Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb