Reklám után jövünk

2009. március 17. 18:08 - címkék és kategóriák: Kaja - 18 komment

Az lesz, hogy nincs pénzem, mint az köztudott, így reklám van a blogomon, amiért kaját kapok majd, és hetente meg is írom, milyen az a kaja. Légyszi, ne gyűlöljetek. Baromi kíváncsi vagyok amúgy, mivel elképesztő ételkompozíciók szerepelnek a heti étlapon, ti. olyanok, amik a valóságban nem létezhetnének, mint például sárgarépás lencsevagdalt karalábé-cékla salátával medvehagyma olajjal. What? De az az igazság, hogy a menzánkon komolyan semmi normális kaja nincs, ezért én évek, ismétlem, évek óta minden egyes napon rántott halat eszem (az a klasszikus, menzai rántotthal), amikor fogyózom, akkor zöldkörettel, amikor nem, akkor fél adag sült krumplival, és még olyanokkal szoktam cifrázni, hogy 1. hozok mellé otthonról salátalevelet, 2. teszek mellé erős pistát, 3. teszek mellé ketchupot, 4. teszek mellé ketchupot és erős pistát és ezeket összekeverem egymással. Évek óta. Nagyjából kéthavonta bepróbálkozom valami mással, ilyen "hátha azóta jobb lett a rakott zöldbab, hogy utoljára ettem", de nem, rosszabb lett. Úgyhogy az az igazság, hogy bármiféle ételt, ami kissé megtöri a rántotthal-szériát, változatosságot és izgalmat hoz a mindennapjaimba, és nincs benne túl sok pacal, kelbimbó vagy kókusz, örömmel üdvözlök. 

Eddig beérkezett kommentek: 18

Főzz (ahogy az egyszeri nő öklére van tetoválva, az egyszeri férfi 'üss'-ével szemben). Nekem sincs pénzem, heti néhány ezerből főzök. Napi kétszer eszem :)

Bakker, mázlista, nálatok ehető a rántott hal?!
A reklám meg nem baj, szerintem, ha neked ettől jobb, nekem tuti nem rosszabb.

Elég, ha látogatva van az oldalad vagy a linkre kattintás is szükségeltetik? :)

Jó étvágyat! Én meg majd törölgetem a nyálamat a billentyűzetemről...

Lam: szoktam :) de csak otthonra, mert munkahelyre dobozban kaját csomagolni, az sajnos túl sok idő és logisztika, próbáltam, de hiába. Eleve mindig bent felejtem a dobozt, szerintem már több százat hagytam a kórházban az évek során. Máskor pedig eleve itthon felejtem a hűtőben a kaját. Tudom, Cavinton

kisróka: ez még nem teljesen tisztázott :)

Ínycsiklandozó ételeket főznek, értelmes, felvilágosító reklámnak sose állj ellen, elvégre orvos vagy. A bloghun kötelező a reklám, és nem te választasz. Jól döntöttél. Fitnesses reklám is beleférne a blogodba, csak ne felugró ablakban legyen, és ne norbis :-)

Hát azért mondom, h napi kétszer kell enni, reggel-este otthon vagy, közte iszol egy kávét :)

Ritka látogató vagyok, de rendesen klikkeltem, mondván megnézem mennyivel jobb, mint amit én eszek. Először furcsa volt, hogy keddig nem volt hús, aztán láttam, hogy egyáltalán nincs. Aztán elolvastam a leírásokat és leesett, hogy ez a bio=vega. Sosem értem, hogy miért zavarj a vegetáriánusokat ha valaki másként táplálkozik, én sem akarom őket meggyőzni, hogy egy jó házi sonka vagy egy steak az milyen jó kaja. Bár nem vagyok orvos, de én az iskolában úgy tanultam, hogy az ember minden evő, a fogazatunk is ehhez alakult ki, szóval talán nem véletlen, hogy húst is eszünk. Az már nyilván más kérdés, hogy milyet. Mondjuk a "Mi a baj a húsevéssel?" rész után már nagyon szégyellem magam, hogy én (is) vagyok a világ minden bajának okozója. Azt azonban - szintén laikusként - kétlem, hogy a föld jelenlegi lakosságát csak bio termesztéssel előállított növényi táplálékkal élelmezni lehetne. És mivel felteszem, hogy a génmanipulált, meg vegyszerezett növényeknek is van káros hatása, akkor már had döntsem el én, hogy a szeretem hústól, vagy a nemszeretem zöldségtől kapok-e valami nyavaját.
Ha már így kihőbörögtem magam, akkor még annyit hozzá tennék, hogy engem nem zavar a reklám, a róla szóló posztot legfeljebb meg majd nem olvasom. Viszont ha a pénznek vagy híján, akkor nem lenne jobb egy talán picit nagyobb, de olyan reklám amiért közvetlenül pénzt kapsz? Vagy csak nem tolonganak a hirdetők, hogy válogathass?

És ettől nem fog a blogolás "nyomasztó, nemszeretem kötelességgé" válni?

Lam: jaaa, értem :) ez fel se merült bennem, mert én délben és este eszem, és reggel iszom kávét :) ha nem ebédelek, akkor viszont idegbeteg és gonosz vagyok, ami a szakmámban nem előnyös.

Llew: nem tolonganak, ellenben én klassz ötletnek tartom az ebédem finanszírozását (mert pénzből csak rántott halat tudnék venni úgyis :)). Amúgy nem nagyon értem, miről akarsz meggyőzni, én nem vagyok vega. Az orvostudomány jelen álláspontja szerint asszem heti kb háromszori húsevés az örök élet titka. De engem alapból hidegen hagy ez a vita, tőlem mindenki azt eszik, amit akar.

isolde: Nem akarlak én semmiről sem meggyőzni, és a hal után azt is értem, hogy nem vagy vega. Egyszerűen csak megnéztem az oldalt és leírtam a véleményemet vele kapcsolatban.

Iso, engem nem zavar. Azoknal az oldalaknal, amiket szivesen olvasok, meg az adblockert is kikapcsolom, ezzel tamogatva az oldalt.

csak a hús(nem)evéssel kapcsolatban, Indiában például nem igazán esznek húst (csak a legnagyobb városokban volt elszórva egy-egy olyan étterem, ahol bármilyen húsfélét (jellemzően csirkét) lehetett kapni, és az ottani mekiben is egy húsos kaja volt csak, az is csirkés), viszont rengeteg hüvelyest és ilyen-olyan tejterméket fogyasztanak. szóval van élet hús nélkül, de ahhoz az a többszáz (ezer?) éves vegetáriánus táplálkozási kultúra kell, én biztos nem tudnám folyamatosan számolgatni, hogy akkor most miből mennyit egyek, hogy egészséges maradjak.

A vegák tapasztalatom szerint sokkal változatosabban és színesebben esznek, mint a hús-kenyér-krumpli-tészta négyszögbe beragadt "mindenevő" húsevők.

kattintani is kell, lehetőleg nyolvanmillioszor, épp a newworldorder az elsö most:)



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb