Próbáltam kicsit update-elni az olvasónaplómat, egyúttal rájöttem, hogy jelen állás szerint hozzávetőlegesen feleannyi könyvet olvastam el a nyomorult 2008-as évben, mint az azt megelőzőekben. (És még mindig nem írtam mindről.) És egyébként még azok közül is így ránézésre több a szakmai könyv a szokásosnál, de majd év végén összeszámolom és jól levonom a következtetést. A biológiai pszichiátria, a pszichoterápia, vagy a science-fiction foglalkoztat-e leginkább.
A sok fitness biztos, az volt az oka. Persze, még simán belehúzhatok és kiolvashatok húsz regényt decemberben, nem kell pánikba esni.
koszi! Barcsak minden kivansagom igy teljesulne :)
Évek óta karácsonyi ajándékként az év kedvenc könyveit kapja a környezetem. Újabban örülhetek, ha sikerül olyan könyvet találnom karácsony előtt, amit olvastam egyáltalán, kedvenc akkor lehetne bármi, ha lenne miből választani.
Ez az olvasás annyira változó... én pl. május-július során kiolvastam a nyilvántartás szerint 42 könyvet. Azóta hármat (ebbe most azokat, amiket le is fordítottam, nem számítom bele, bár azokat is el kellett olvasnom közben). Még kész szerencse amúgy, hogy nincs olvasónaplóm, meg is hibbantam volna, ha azt a sok mindent ismertetnem kell :)

Ha túl keveset blogbejegyzek az a baj / Ha túl sokat blogbejegyzek az nem baj, általában az a legkisebb baj.