Patsy Cline kétszer

2008. augusztus 5. 16:05 - címkék és kategóriák: Nyafogás Vásárlás Munka - 12 komment

Már nagyon szeretnék szabira menni, a munkahelyemen túl meleg van, és valaki mindig akar tőlem valamit, ráadásul többnyire jogosan, mert vagy beteg szegény, vagy hozzátartozó szegény, vagy kolléga szegény, és úgy érzem, hogy túl sokat dolgozom, mindent én csinálok, senki se dolgozik rajtam kívül, és ha én nem lennék itt, összedőlne ez az egész, abban a pillanatban, ahogy kilépek a kapun, porrá omlana, amiből természetesen semmi sem igaz, a valóságban  pontosan ugyanannyit dolgozom, mint máskor, ez az egész a jólismert régen voltam szabin szindrómám része. Szerencsére ezt a főnököm is látja rajtam, és bár sok mindent nem tehet, mint együttérez, de én már ezért is nagyon hálás vagyok. Mondjuk nem voltam annyira régen, mert júniusban, de az kevesebb volt, mint egy hét, az úgy tűnik, eddig tartott.

A lényeg az, hogy valamelyik nap találtam egy álláshirdetést az Elle magazinban, miszerint eladót keresnek a budapesti Louis Vuitton-boltba, és többször figyelmesen végigolvasva minden feltételnek megfeleltem, olyanok voltak, hogy tudjon csapatban dolgozni, meg érdekelje a divat, meg legyen gyakorlatias meg tudjon emberekkel bánni (talán ha megerőltetem magam, ez is menne) meg ismerje a számítógépet meg a LV termékeit (gondolom, egy félóra alatt meg tudnám tanulni a katalógust) és beszéljen angolul és legyen kedve dolgozni in a luxury environment. Ilyenkor mindig eljátszom a gondolattal, hogy megpályázom az állást, és elmegyek a LV-butikba, és rendkívülimód csinos leszek és udvarias ám segítőkész, és kétszázezer forintos retikülök között üldögélek a légkondicionált luxuskörnyezetben, és mindenféle celebritások jönnek be retikült venni, akiket persze hiányzó arcmemóriám következtében nem ismerek fel, és nem kérek tőlük autogramot vagy bámulom őket, amiért nagyon hálásak lesznek, és egy darabig boldog és kiegyensúlyozott leszek, de hamar megunom és néhány hónap múlva már azon rinyálok, hogy csinálni kéne valami értelmeset. Nem, nincs arról szó, hogy én bármilyen szinten értelmetlennek tartanám a luxusretikülöket, sőt, csak van ez a küldetéstudatom, hogy nekem meg kell váltanom a világot és lúzer hősnőnek kell lennem mindenféleképpen, tudjátok, aki bravúrosan megoldja az ügyet és a pedofil szenátor vagy a társadalom egyéb mételye végül börtönbe kerül, de más aratja le helyette a babérokat és a pénzjutalmat is, ő meg tovább láncdohányzik egyedül szuterén magánnyomozó-irodájában, lábánál bolhás kutyája liheg a hőségben, néha megrázkódik egy kicsit az épület, amikor közvetlenül az ablak mellett elmegy a pomázi hév, és mondjuk Patsy Cline szól, túl sok noirt olvastam valószínűleg.

Aztán megkérdezte a mellettem ülő ismerősünk a vonaton, hogy tényleg, miért nem megyek el valami, a szakmámmal kapcsolatos pénzes állásba, és akkor nem kéne panelban laknom és tanulhatnék szörfözni meg siklóernyőzni vagy kis repülőgépet vezetni (mint Patsy Cline) és lehetne állandó személyi edzőm a konditeremben, legyek például vállalati pszichológus, csak nem jut eszembe a neve annak az embernek, aki az agyonstresszelt felsővezetők lelkét ápolgatja, hogy nehogy egy napon üzleti partnerük fején törjék szét a lapmonitort, na olyan, és a férjem meg visszamehetne a balettbe ugrálni multihoz programozni, és szépen elolvasnánk az összes "hogyan érvényesüljünk" önsegítő könyvet és egyre magasabbra hágnánk a ranglétrán és akkor ő járhatna öltönyben-nyakkendőben meg mindenféle színárnyalatú ingekre cserélhetné a Halo3-pólóit, én meg kosztümben körömcipőben araszolnék a dugóban Smart-autómmal, és lenne az irodában légkondi, a liftben zene, a menzán jégsaláta, és mindig frissen manikűrözve lenne a körmöm és lenne ergonomikus székem is, és eljárnék a közvetlen főnökömmel squasholni, és nem az lenne a csapatépítés, hogy néha cigizek a nővérekkel a konyhában, hanem mennénk a kötélpályára meg a wellnesshotelba. Miért, egyáltalán nem biztos, hogy szörnyű lenne. Szóval idáig jutottam, de aztán ma kaptam végre fizetést.

Eddig beérkezett kommentek: 12

1. diogenesblues 2008. 08. 05. 16:20

Én már céloztam rá, hogy kéne írni ismeretterjesztő könyveket (Isolde-témákról, Isolde-stílusban). Vagy legalább egyet, aztán majd kiderül, hogy mit szól hozzá a piac. Nem vinne el több időt, mint a blogírás.

2. Digitális Antikrisztus 2008. 08. 05. 16:29

A végére, már levegőt kellett vennem.

3. isolde 2008. 08. 05. 17:51

diogenesblues: de a blogírás >helyett< nem írhatok könyvet, mert blogot írni jobban szeretek. Akkor csak felcserélnék egy kedvenc hobbit egy szintén élvezetes, de kötelességre, és még többet rinyálnék, és megint el kellene kezdenem blogot írni, hogy legyen hely a sok rinyálásnak.

4. K 2008. 08. 05. 20:34

Coach.

5. diogenesblues 2008. 08. 05. 23:19

Isolde, igazság szerint én angol arisztokratának terveztem születni, de az illetékesek erről nem értesültek időben. Emiatti frusztrációmat kompenzálandó mindmáig töröm egy kissé a magyart, ezért néha talán félreérthetően fogalmazok. Angol arisztokratáéknál - úgy képzelem -, a könyvírásra való biztatás olyasmit jelent, hogy "Hey, man, you can write fucking well, I really like your things..."
Szóval értelek én, és meg is értelek. Bár ez nem változtat azon az apróságon, hogy a könyvírás jövedelmezőbbnek tűnik a blogírásnál.

6. zoraolica 2008. 08. 06. 4:54

The two most beautiful words in the English language are: "Check Enclosed" - Dorothy Parker

7. isolde 2008. 08. 06. 12:22

diogenesblues: értem, köszönöm :)

8. cinty 2008. 08. 06. 15:45

mióta hason témakörben olvastam egy hirdetést, azóta kisstílűnek tartom azon luxus irányba hajazó üzleteket, melyekben nem várják el a dolgozóktól az orosz nyelv ismeretét. te, oroszul?
persze ez vicc is, dehát egyszer még a kínai egy tömeg változata is lehet világnyelv.

multi? mid van több: elved vagy álmod?

9. isolde 2008. 08. 06. 16:12

cinty: az orosz nyelv ismerete előnyt jelentett a hirdetésben, én csak annyit tudok ezen a nyelven, hogy tanárnőnek jelentem nem hiányzik senki, meg hogy elvtársak, ne lőjetek.
álmom van a legtöbb nyilván.

10. cinty 2008. 08. 06. 20:12

áhh, rosszul kérdeztem.
az lenne a kérdés, hogy az álmaid az erősebbek avagy az elveid.
ez meg önmagát teszi valahol hülyeséggé.
vagy mi.

11. rezidens 2008. 08. 11. 16:35

"Szóval idáig jutottam, de aztán ma kaptam végre fizetést."

Olyan volt már valakinél, hogy egy blogposzt helyettesítette a banki értesítést?

A hónap első 5 napja mindig stresszes, és mivel valószínű ugyanannál a monstrum munkaadónál dolgozunk, itt értesültem a jó hírről! Hurrá, lehet rendezni a közüzemi számlákat!!!

12. BB 2008. 08. 13. 17:33

Ez érdekes ez az álom-elv kérdés, mert végülis a lényeg az, hogy mennyire vagy hajlandó feladni az elveidet, annak érdekében, hogy teljesüljenek az álmaid. (Kivéve ha az álmaid nem az elveiddel vannak összefüggésben.) Mert ahhoz, hogy pl. utazzunk, pénz kell, úgy mint általában a többi álomhoz (ha a pasi már megvan persze :)) Pénz meg úgy lesz, ha az önfeláldozó magatartás helyett elmegyünk a multiékhoz, és ott gürizunk reggel nyolctól este 8-ig, hogy x év alatt hátha felfedeznek minket és előléptetnek egy olyan pozícióba, ahol még többet kell dolgozni. És amikor már ott vagyunk, hogy lenne pénz az álmaink megvalósítására, és utazgathatnánk össze-vissza, nem enged a mókuskerék, hiszen már bekebelezte az egész életünket. Ha valaki a kettő között megtalálja az optimumot, annak csak gratulálni tudok.



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb