Na. Ez szép és jó és hasznos. Bár nagyon remélem, hogy nekem sosem lesz szükségem ezekre az információkra.
Főoldalra vele!

Most nézem, már ott van.

:)

azzal melyikhez kell menni, ha már hetek óta idegesít, hogy sajátdomaines blogokra nem működik a bejelentkezés? :) de amúgy jó hasznos írás.
hogy a gyogyók hamar hatnak, oda kéne egy nagy HA. én ellenzem őket.

Az én kérdésem nem szorosan kapcsolódik a témához, sőt lehet egyáltalán nem. Remélem azért elfér ide, és talán válaszolsz is rá. Szóval, a lakosság fele legalább, vagy több komoly stresszben és szorongásban éli a mindennapjait, mi az a pont amikor már szükséges akármilyen szakemberhez fordulni, és főleg melyiket is kell ilyenkor választania egy egyszerű embernek? Honnan tudom én vagy akár a környezetmeben élők, hogy nekem segítség kell? Nyilván ha elmegyek egy magánrendelésre, akkor kezelni fog az terapeuta, hiszen ebből él, vagy rosszindúlatú volnék?
Rengeteg kérdésem lenne még de nagyon eltértem. Előre is köszönöm, a választ.

Hiánypótló írás. Már én is gondolkodtam hasonlón, bár hozzám inkább a "honnan szerezzem az első pszichológusomat", "mennyibe kerül", "miért annyi", stb. témakörben érkezik sok e-mail.

Egy-két dolgot azért hozzátennék a bejegyzésedhez. Az egyik, hogy a gyógyszer és a pszichoterápia azért nem egyenlő súlyú dolog. A gyógyszer a tüneteket redukálja vagy szünteti meg, hogy pl. egy depressziós ember egyáltalán fel tudjon kelni az ágyból, vagy ne legyen öngyilkos még a pszichoterápia befejezése előtt. Erre jó, de meggyógyulni nem fog tőle. Vagy ismer valaki olyan esetet, olyan hatást, ami gyógyulást hoz pusztán gyógyszerrel? A pszichoterápia ilyen tekintetben "egészségesebb", kevésbé addiktív és mivel nem a tünetet, hanem az okot kezeli, ezért igazi gyógyulást hozhat. Hogy melyik költségesebb, évtizedekig gyógyszert venni vagy 1-3 évig terápiára járni, az sem egyszerű kérdés.

A másik dolog, amit szeretnék pluszként megemlíteni, hogy pszichiáterhez akkor érdemes menni, ha beteg az ember, míg a pszichológus szolgáltatását nem feltétlenül ezért vesszük igénybe. Nyugaton gyakoribb, de már nálunk is van rá több példa, hogy sportolók, vezető pozícióban levő emberek stb. önismeretük, teherbíró képességük és személyiségük fejlesztése érdekében fordulnak pszichológushoz. Ezen a ponton már el is hagyható, hogy kinek van és kinek nincs rá szüksége, hiszen mindenkinek van hova fejlődni. (Halkan teszem hozzá, általában azoknak tenne legjobbat egy pszichológus, akik legjobban hangoztatják, hogy nekik aztán nem kell.)

Kíváncsian várom a terápiákról szóló bejegyzésedet. Ez egy érdekes és hasznos téma, mindig, mindenkinek. Tipikusan az, amiről sok társaságban még "ciki" beszélni, pedig sokaknak van már tapasztalata róla, vagy szeretnék, ha lenne. :)

Én abbahagytam a blogolást. Ez most normális vagy forduljak vele szakemberhez? :)

teo: nekem most is megy, de szerintem azzal az A-hoz kell fordulni a nemmműködik címen, és akkor A. a minimum 8 évnyi userekkel való kommunikációval a háta mögött, ami legalább 18 év tanulással ér fel, a maga módján segít esetleg.

Antibaby: egy dologban nincs igazad sztem: pszichiáterhez nem "csak" beteg emberek járhatnak, hanem a pszichoterapeuta képesítést szerzett pszichiáterhez ugyanúgy "egészségesek" járhatnak önismeretre, személyiségfejlesztési céllal, mint a pszichológushoz, hiszen gyakorlatilag ugyanazt csinálja. Hangsúlyozom, pszichoterapeuta-pszichiáterhez.
Gyógyszer vs. terápia témában meg teljesen egyetértünk, én is inkább pszichoterápiára szavazok nyilván, az említett okokból. (Na jó, kivéve abban a pár esetben, amikor a pszichoterápia önmagában kevés és muszáj gyógyszert adni, pl. bipoláris zavarban hangulatstabilizálók vagy skizofréniában antipszichotikumok, meg azért nagyon súlyos depresszióban antidepresszívum.)

Bright: az semmiképpen nem normális, sosem hagyhatjuk abba a blogolást. We must keep fighting until the bitter end.

bright (már ha szólíthatlak így): biztos h abbahagytad? nézz mélyen magadba :)

Janitor: antibaby részben válaszolt erre szerintem. Nehéz eldönteni, hogy kinek "kell" kezelés, illetve nincs is olyan, mert a személyisége mindenkinek fejlődhet és mindenkinek van hová fejlődni. Az teljesen rajtad áll, hogy mekkora mértékű szorongással akarsz/bírsz együttélni, illetve mikor döntesz úgy, hogy megpróbálsz ezen változtatni. Általában nem arról van szó, hogy szükséges szakemberhez fordulni, hanem inkább arról, hogy szeretnél-e.
Szerintem pl.ha nem követelmény X óra önismereti célú pszichoterápia, én sose mentem volna el, mert alapvetően normális voltam már eredetileg is, de nagyon sokat használt és fejlődtem benne, és jobban bírom a stresszt és szorongáskeltő helyzeteket, mint annakelőtte (csak a rinyálásról tudnék leszokni! ...:)
Nem úgy kell felfogni a pszichoterápiát, mint gyógyszer valami betegségre, hanem mint fejlődési lehetőség.
Amit a terapeutákról írsz, hát, az én ismeretségi körömben inkább az van, hogy elég nehéz terapeutát találni, és lehet, hogy hónapokat kell várni, hogy legyen nála szabad hely, szóval hacsak nem tegnap kapta a diplomáját valaki, nem nagyon tudom elképzelni, hogy pusztán azért rádumál egy totál szükségtelen terápiára, hogy legyen elég páciense. Vagy ha igen, akkor az már eleve elég gáz.

Az a baj ezzel az egész kérdéssel, vagy talán nevezhetjük problémakörnek is, azon felül amit Te is írtál, hogy a kelleténél sokkal több embernek kondul meg egy vészharang az elméjében a "pszicho" szó hallatán. Mert az, aki pszicho szakemberhez jár az "őrült, bolond, nem normális." Ezt a tájékozatlanság következményének vélem.

Sajnos a blog ill. bolgolvasás/blog írás lehetősége nagyon kevés ember számára elérhető. De természetesen a bejegyzésnek van létjogosultsága és értelme. Szurdo- és pszichopedagógusként én is vallom, hogy a társadalom többségének tájékozatlanságból fakadó elutasítást, tévhitet, stigmát mikro szinten lehet csak megváltoztatni. Ismétlés a tudás anyja, szóval én is várom a következő összefoglalót a pszichoterápiákról. :-)

Ha valaki azért nem tud lefogyni, mert ha stressz vagy öröm éri evéssel vezeti le, ráadásul azon is stresszeli magát hogy nem tud lefogyni, akkor segíthet neki a két szakember közül valamelyik? Ilyenirányú akaraterő-fejlesztés, meglévő gátlások oldása lehet egy terápia célja?
Ha a fentiek közül valamelyikre igen a válasz, hogyan, merre érdemes elindulni?

malnabor: pont az ilyen problémákra találták ki a pszichoterápiákat, mint amit mondasz. Konkrétan az egyik pszichoterápiás tankönyvemben ez egy példaeset :) Persze, így tök nehéz konkrétumot mondani pár sor alapján. Mindjárt fogok írni külön posztot pszichoterápiás módszerekről, amik közül mind a dinamikusan orientált, mind a kognitív viselkedésterápia jó lehet erre. Hogy éppen melyik, az attól függ, van-e más probléma is, ha van, az mennyi, milyen, illetve mennyi időt hajlandó szánni az illető terápiára. Emellett a testképpel kapcsolatos problémákra nagyon jó a pszichodinamikus tancterápia, arról a www.tancterapia.net oldalon olvashatsz sokat, tánchoz mondjuk most szólok, hogy semmi köze nincs. Szokott lenni néha bemutató órájuk is, én mindenkit rábeszélek, mert szerintem nagyon jó.

Ez most egy remek kérdés, hogy hogy érdemes elindulni, ezen nem gondolkodtam. Én azt tenném, hogy kicsit utánaolvasok pszichoterápiás módszereknek, átgondolom, melyik áll közelebb hozzám, meg hogy mennyi pénzt és időt vagyok hajlandó rá áldozni, aztán keresek az interneten terapeutákat vagy terápiás szakrendelőket, bejelentkezem ahhoz, amelyik szimpatikus, az első interjú során úgyis megbeszéljük, én mit szeretnék, ő mit tud nyújtani, eldöntöm, akarok-e oda járni vagy nem, ha véletlenül nem, akkor bejelentkezek másikhoz.

A volt párom gambler volt és emellett notórius hazudozó is (gyakran cél nélkül hazudott). Hová kellett volna fordulnia a betegségével? Mi a megoldás ha a páciensnek nincs pénze kezeltetni magát? Minket anno Szegeden a drogfüggők önkéntesek által vezetett csoportterápiájára ajánlottak be de ott azt a választ kaptuk, hogy ilyesmivel foglalkozó intézmény csak Pesten van. Kösz a választ.

Előrebocsátanám, hogy nincs bennem semmiféle előítélet a pszichológusk és pszichiáterek iránt, fontosnak és szükségesnek tartom a munkájukat, egyszerűen csak úgy gondolom, hogy más foglalkozásokhoz hasonlóan ezen a pályán is akadnak olyanok, akik kompetencia vonatkozásában néha szerepzavarba kerülnek.
Arra volnék kíváncsi, hogy olyan faktorok, mint pl objektivitás, lelkiismeret, üzleti érdek stb hogyan egyeztethetők össze, illetve egyáltalán összeegyeztethetők-e abban az egész akármiben, amit manapság a "pszicho" kezdetű szavakkal illetni szokás. Gondolok itt arra, hogy pl az USA-ban - ha jól rémlik, a Prozac kifejlesztése után - olyan sokféle állapotot kezdtek kórosnak, ergo gyógyszerrel kezelhetőnek és kezelendőnek minősíteni, hogy végül már az is felvetődött, a szimpla "boldogtalanság" is kóros állapot, tehát aki boldogtalannak érzi magát, az ne munkával és hasonló, elavult dolgokkal igyekezzen változtatni az állapotán, hanem kapjon gyógyszert és punktum. Szóval, röviden: ki és minek alapján hivatott/avatott/jogosult eldönteni, hogy hol húzódik a határ a "nem túl vidám" lelkiállapot és a betegség között?

hiánypótló írás. köszi.

diogenesblues: mint ahogy előző kommentben kifejtettem: leginkább maga a szenvedő alany. Depressziónál maradva: van súlyos depresszió, ahol a vak is látja, hogy ez betegség, ha az illető már nem bír felkelni az ágyból, nem eszik és meg akar halni (vannak diagnosztikai kritériumai, de ezeket itt nem sorolnám). A közepes-enyhe esetekben vagy "szimpla boldogtalanság" esetén az ember maga eldönti, hogy így marad, megoldja egyedül, vagy keres pszichoterápiát, vagy mittudomén, kineziológust, vagy pedig gyógyszert akar szedni rá.

Én úgy gondolom, hogy az időnkénti boldogtalanság az élet velejárója, és pirulákkal kiküszöbölni alapvetően hibás hozzáállás (meg nem is igazán működik). Pszichoterápiára járni, hogy jobban elviseld az életben a nehézségeket, egy fokkal jobb ötlet, de attól se lesz az élet örök sunshine happiness. Meg hát teljesen meg tudom érteni azt az embert, akinek nincs kedve, ideje, pénze pszichoterápiákra járni, viszont zavarja, hogy képtelen örülni, és ezért inkább antidepresszívumot szed.

A régi, kicsit Yoda-mesterszerű professzorom szerint nem diagnosztikai kategóriákban kell gondolkodni, hanem szenvedő ember van, na ezt a szemléletet sztem elég jól belém plántálta. Egy bizonyos szint felett értelmetlennek tartom ezeket a vitákat (hogy a depresszió az csak egy címke-e stb), ha valaki szenved és segítséget kér, akkor kapja meg, lehetőleg olyan típusút, ami neki jó, és ennyi.

De amúgy abban teljesen igazad van, hogy korunkban az embereknek az a fixa ideájuk, hogy folyamatosan jól kell érezni magunkat. Bezzeg a középkorban mindenki tudta, hogy az élet siralomvölgy és a halál a megváltás. És abban is egyetértünk, hogy csomó dolgot bélyegeznek betegségnek, amit nem kéne, pláne mivel nem is tud vele mit kezdeni az egészségügy. A Popper, akinek amúgy nem vagyok rajongója, de egyszer nagyon frappánsan leírta ezt, hogy régen "gyáva" volt, most meg szorongó, régen lustaság volt, most meg neurotikus teljesítménygátlás, régen hazug vagy áruló volt, most meg személyiségzavar. Hű, erről jó sokáig tudnék írni, lehet inkább kifejtem egyszer egy bejegyzésben.

freckled: mint mondtam, pszichoterápiát a tb hazánkban nem igazán támogat, néhány pszichiátriai szakrendelőben, illetve nevelési tanácsadóban elérhető ingyen pszichoterápia, meg néhány bentfekvős intézményben. Aki nem talál ilyet és nincs pénze rá, az nem megy pszichoterápiára, ilyen a rendszer. Egyébként a legtöbb országban csak korlátozottan támogatják tudomásom szerint, nem csak nálunk van ez.

nah még csak a felét olvastam végig de már dumálok...csak annyi, hogy valami rettenetesen el lehet baszva, h ezt még sose olvastam így világosan kifejtve, és hogy ezt az emberek 90%-a (?) nem tudja, h pl mi a kulonbseg pszichiater es pszichologus kozott...ha irod majd az ujabb bejegyzest, kifejtened a pszichodrámát is? nekem konkretan az jon be, de olvasnek rola bovebben...