Fly away to what you want to make

Jaj, hadd nyerjek repülőjegyeket a goldenblogon Londonba-Párizsba, úgysem nyertem még ott soha semmit. Meg nem is fogok nyugi, tisztában vagyok vele, de azért a biztonság kedvéért növelném most a blog komplexitását némi popzenével itt a sok rinyálás meg tudományos ismeretterjesztés után. Ezt a Feist számot hallgatom mostanában minden reggel, egyszer régen volt yummie-n, de akkor épp szakvizsgáztam és tanuláshoz idegesítő volt, reggeli napfényben villamosozáshoz viszont klassz, hallgassátok. 

I'm gonna need so much therapy

Akkor most ismeretterjesztésbe fogok. Már megint naponta megkérdezi valaki, mi a különbség a pszichiáter és a pszichológus között, és melyikhez kell menni, a pszichoterápiáról már végképp semmit nem tud a nép, ez persze nem lenne baj, csakhát így nem tudják, hova kell fordulni és ott mit lehet várni, úgyhogy nem bírom tovább, muszáj itt osztanom az észt. Az a benyomásom, hogy sok olyan ember segítség nélkül marad így, aki szeretne is valami segítséget, és tart is ott a tudomány, hogy kaphatna, csak éppen nem találja meg, mert rossz helyre megy vagy nem tudja, hol keresse. De most elmagyarázom. Nem lesz rövid. Kérdéseket a kommentekbe nyugodtan. 

Kezdjük azzal, hogy a legtöbb, a nép körében előforduló pszichés probléma (úgy is, mint depresszió, mindenféle szorongás, pánikbetegség, szociális fóbia..) kétféle módszerrel kezelhető: gyógyszerrel és/vagy pszichoterápiával. Van néhány biológiailag nagyon megalapozott betegség, amiknél ugyan szintén szóbajönnek pszichoterápiás módszerek, de ez önmagában kevés, a terápia alapja a gyógyszer (pl. bipoláris zavar, skizofrénia). Ezek most nem képezik a jelen bejegyzés tárgyát. Hogy adott szindrómára/állapotra/kórképre/problémára (nem kívánt törlendő) éppen melyik, a gyógyszeres vagy a pszichoterápiás kezelés jobb-e, ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények mind a szakma, mind a betegek körében: a szakmai álláspont többnyire az, hogy mindkettő, a betegek közül meg van, aki elszántan gyógyszerellenes, más meg abban nem hisz, hogy beszélgetéssel bármit gyógyítani lehet és inkább egy egyszerű tablettát akar; vagy aki gyors javulást akar. Én abba az iskolába tartozom, mint legtöbben, akik szerint mindkét módszer hasznos és egyénileg kell eldönteni, hogy kinek melyik a jó. Tudományos mérések szerint egyébként depresszióban és szorongásban a kettő kombinációja jobb, mint bármelyik külön-külön. Nagy általánosságban a gyógyszerek gyorsan használnak, de ha abbahagyjuk a probléma visszatérhet, plusz mellékhatásuk is előfordul. A pszichoterápiához sok idő és elszántság kell a páciens részéről, és idő, és pénz, de talán tartósabb eredménnyel járnak.

A Leggyakrabban Feltett Kérdés ever, hogy mi a különbség a pszichiáter és a pszichológus között, illetve melyik mit csinál. A pszichológia egy bölcsész-szak, a pszichológusok bölcsészkarra járnak és személyiségelméleteket meg effélét tanulnak. Ha végeznek, elmehetnek pl. reklámpszichológusnak vagy kutató pszichológusnak, vagy ha betegekkel akarnak foglalkozni, akkor klinikai pszichológusnak. És foglalkozhatnak pszichoterápiával is, amit részben az egyetemen, részben az azt követő speciális képzéseken tanulhatnak meg. Gyógyszert pszichológus nem adhat. A pszichiáter az egy orvos, orvostudományi egyetemre járt, ahol anatómiát meg sebészetet meg belgyógyászatot meg ilyeneket tanult, majd általános orvosként diplomázott, ezután öt évet pszichiátriai kórházi osztályon dolgozott, ezután pszichiátria szakvizsgát tett. A pszichiátria szakvizsga után, ha az illető pszichoterápiával is akar foglalkozni, egy három éves képzésen kell résztvennie, pszichoterapeuta ráépített szakvizsgát tennie. Ennek megfelelően a pszichiáter dolgozhat kórházi osztályon, vagy foglalkozhat ambuláns rendelés keretében csak gyógyszeres kezelést igénylő esetekkel, vagy - ha akar - lehet pszichoterapeuta is, és akkor csinálhatja azt is. Tehát, ha az ember pszichoterápiára szeretne járni, akkor pszichoterapeuta képesítést szerzett pszichiáterhez vagy pszichológushoz mehet, itt összeér a két vonal, mivel mindkettőből lehet pszichoterapeuta. 

A pszichoterápia alapesete az, amikor az ember hetente ötven percet eljár egy terapeutához, ott beszélnek, és ez jó esetben segít a problémáján, ez az egyéni terápia. Ezenkívül számtalan különféle módszer létezik, párterápia, családterápia, pszichodráma, egyéb csoportos terápiák, mozgásterápia, amelyek közül mindegyik másra jó, és speciálisan képzett szakembert igényel. A leggyakoribb tévhitek egyike, hogy ha az ember elmegy egy pszichiáterhez, akkor ott automatikusan pszichoterápiát fog kapni, pedig nem. A társadalombiztosító csak nagyon korlátozott mértékben támogatja a pszichoterápiát, főleg a bentfekvős, csoportos formáit lehet "ingyen", tb-re megkapni, az egyéni terápia hazánkban leginkább magánrendelés keretei között működik. Sokszor hallom, hogy "elmentem a pszichiáterhez, de alig beszélt velem, csak felírta a gyógyszert, és csak egy hónap múlva kell visszajönni", és nem értik, miért nem részesülnek mindjárt pszichoterápiában: azért, mert a körzeti, tb-támogatott rendelők legnagyobb többségében nincs ilyen, vagy olyan magánpszichiáterhez ment, aki nem pszichoterapeuta, és nem mondta, hogy azt szeretne, mert nem tudta, hogy egyáltalán kellene mondani. Arra a kérdésre, hogy a tb miért nem támogatja jobban a pszichoterápiát, nem én fogom tudni a választ. 

Ez még nem minden. Egyéni pszichoterápiában is nagyon sokféle módszer létezik. A főbb módszerek alapjait a fent említett hároméves pszichoterapeutaképzésben megtanítják, egyes módszerek ettől különböző, vagy plusz tanulást is igényelnek. Az egyes pszichoterápiás iskolák különösen a múltban szerettek fújni egymásra (ti. hogy csak a mienk a jó, a többiek sarlatánok), ma már elég jól kezd körvonalazódni, melyik mire jó és mire való. Mind a probléma, mind az illető személy beállítottsága, ideje és elszántsága befolyásolják, hogy melyik pszichoterápia való neki inkább. A pszichoterápiás módszerekről egy másik bejegyzésben fogok szólni, mert ez már túl hosszú lesz, és az nem szép az oldalon. A címben szereplő idézet a Middleman második részéből való. 

Nem szállhat le, bomba van a fedélzeten!

Mennyire félelmetes már tűzszerésznek lenni ebben a szituban, én rendesen izgulok értük, bár nem ismerek egyet sem. Úgy képzelem, egyrészt minden tűzszerész álma az, hogy jelen lehessen valami hasonlóan izgalmas és valódi téttel bíró helyzetben; másrészt bemenni egy teljesen kiürített, néptelen kerületbe egy négyezer fontos bombát bütykölni, ami, ha felrobban, kilométeres sugarú körben teríti szét a darabkáidat, hát, nem tudom. Én kevés valódi dologtól szoktam félni (csak irreális félelmekben utazom), mégsem szívesen állnék most ott a lyuk körül. De ami még sokkal-sokkal kevésbé szívesen lennék, az a tűzszerészek barátnője/felesége/anyukája.

Kell ilyen póló

(És nézzetek Middleman-t.) 

Pióca, kormányhivatalok, mentalizáció

El vagyok fáradva, mert egész héten valamiért rohangáltam és mindenhonnan késésben voltam és vért is adtam, amitől én pár napig fáradt szoktam lenni, meg túl sok munka van, pedig nyáron nem kéne, hogy legyen. Lásd még a vonatkozó idézetet Christopher Moore: Mocskos meló c. könyvéből:
- Charlie, te hogy vagy most?
- Álmosan.
- Hát, sok vért vesztettél.
- De ellazultam. Tudod, a vérveszteség ellazít. Szerinted ezért használtak piócát a középkorban? Nyugtató helyett használhatták. "Igen, Bob, mindjárt megyek a meetingre a herceggel, de még felnyomok egy piócát, mert kicsit túlpörögtem." Valahogy így.

Kaptam erkölcsi bizonyítványt is, a múltkor ugyanis, gondolom jutalmul, amiért higgadtan viselkedtem és nem vertem szét az esernyőmmel a fejét, a néni elárulta a titkos helyet, ahová ha befáradsz, azonnal és levelezés nélkül adnak erkölcsit. (Érdeklődők kedvéért: Vaskapu utca 30/b, elvileg be kell jelentkezni telefonon, de ezt sem én, sem az előttem várakozó két megtévesztően bűnözőkülsejű fiatalember nem tette meg, elég volt egy elfogadható indok, hogy miért a sürgősség). Bevittem az okmányirodába, leadtam, ezek a helyek elég messze vannak egymástól, zuhogott az eső, és szandálban voltam, mert ügyeletből mentem és előző nap még jó idő volt, és azon gondolkodtam, hogy életem során már egészen rengeteg időt eltöltöttem azzal, hogy beszerzendő dokumentumokért gyalogolok egyik hivatalból a másikba a zuhogó esőben. Komolyan, esküszöm, napfényben nem mentem még kormányhivatalba, pedig már a népességnyilvántartóban is voltam.

Mondom, fáradt és nyomi vagyok, most csak unalmasan elmesélem a hetemet meg ami eszembe jut. Megnéztük a Wall-E-t, ami aranyos, a bevezető kisfilm különösen jó, a srácok pedig furcsamód nehezen tolerálták az Aréna Plázát, pedig nekem az a kedvenc plázám, a tágas, egyenes, nagy belmagasságú folyosók miatt, nincs benne klausztrofóbiám, mint a többiben, a mozinak pedig kb. akkora az előtere, mint az egész kórházunk a szomszéd épületszárnyat is beleértve. Azon gondolkodtam utána, milyen érdekes dolog a mentalizáció: az a képességünk, hogy más embereknek a viselkedésük alapján érzéseket/gondolatokat tulajdonítunk, pl. ha valaki sír, akkor biztos szomorú. Egyszer olvastam valami cikket arról, hogy az emberek minden nehézség nélkül képesek rajzolt állatkáknak is gondolatokat/érzéseket tulajdonítani, most pedig elég jó példát kaptunk arra, hogy működik ez animált robotokkal. Simán képesek vagyunk mentalizálni, bennem ugyan az első néhány percben felmerült, hogy heló, a takarítórobot mióta hatódik meg filmeken és mióta szerelmes, de hamar elmúlt, és cseppet sem zavarta meg a mentalizációmat, hogy ezek nem elég, hogy rajzolva vannak, még csak nem is élőlények, nem beszélnek és mimikájuk sincs, attól még pontosan tudtam, milyen hangulatban van a kis robot. Ez egyébként nyilván a készítők profizmusán múlt, hogy képesek voltak pusztán a szereplők mozgásával kifejezni az érzéseiket, de azt se felejtsük el, hogy az ember képes kettő darab rajzolt négyzetet is mentalizálni. (Ti. ha mutatsz az embernek egy képernyőt, ahol egy kicsi négyzet mozog, és mögött egy nagyobb négyzet ugyanarra mozog, akkor az ember azt fogja mondani, hogy a Nagy Négyzet üldözi a Kicsit. Esetleg fejlettebb mentalizációs képességű emberek azt, hogy a gonosz, nagy négyzet üldözi a szegény, aranyos kicsit.) 

Emlékszem, év elején beígérte a kínai horoszkóp a szakmai kihívásokat (meg azt is, hogy egy partin megismerkedem életem párjával), és most kaptam is párat, mondjuk eleve a magánrendelés ténye az lesz nekem, plusz a munkahelyemen új funkciókkal gazdagodtam, ha fogalmazhatok így. Mindegyik igazi adminisztratív kihívás, és van, amelyiknek nem örülök, másnak pedig igen, de leginkább azon csodálkozom, hogy nem vagyok halálra rémülve. Én régebben egyáltalán nem ismertem a "kihívás" kifejezést, szerintem csak olyan van, hogy "szörnyű, megoldatlan probléma", vagy "rémisztő, nehéz feladat", és félelemmel vegyes tisztelettel néztem azokra, akik kihívásnak éltek meg bármit. Nagyon jó. Most vagy az van, hogy még nem jutott el teljesen a tudatomig a feladat ténye, és pár nap múlva fogok megijedni, vagy öregségemre kevésbé leszek szorongó, vagy használt valamit a rengeteg pszichoterápia. Egyébként nekem tényleg nagyon sokat használt a rengeteg önismereti célú pszichoterápia, azért kezdtem el, mert a pszichoterapeuta szakvizsgához igazolni kell asszem 150 órát, de azóta egyrészt fogalmam sincs, hánynál tartok, másrészt úgy gondolom, az életem egyik legjobb döntése volt, hogy belekezdtem, nagy kaland, többnyire élveztem, és talán megmentett attól, hogy folyamatosan nyafogó neurotikaként kellljen leélnem az életemet (bár akik ezen a héten láttak, lehet, hogy vitatkoznának ezzel, mivel a héten többé-kevésbé állandóan rinyáltam, de tudjuk ezt be mondjuk a melegfrontnak). Mindig eszembe jut, hogy kéne írni ebbe a blogba erről, hogy hogyan lettem szociális fóbiás szorongóból ilyen viszonylag normális, jobb napjaimon bátor, kiegyensúlyozott, mert biztos segítenék ezzel valakiknek, de valahogy nem visz rá a lélek, annyira nagyképűségnek tűnne itt ezzel menőzni, úgyhogy majd talán máskor. Ott tartottam, hogy kaptam új feladatokat a Proffal történt beszélgetés keretében, ami egy kicsit emlékeztetett Jack Donaghy és Liz Lemon első beszélgetésére, ti. a Prof meglepően sokat tudott rólam, ilyeneket mondott, hogy "tudom, hogy maga szkeptikus, dehát mikor legyen az ember szkeptikus, ha nem 30 évesen, meg nem is mindenben értünk egyet, de ez nem baj" - még soha semmi olyasmiről nem beszéltünk, amiből kiderülhettek volna ezek, de ez nem baj. Vicces volt.

Na jó, megyek cikkeket olvasni, hamarosan visszajön szabiról kedvenc főnököm és azzal fog nyaggatni, hogy megírtam-e már azt a cikkemet, amit rendkívül kínos módon még nem írtam meg, mert nem érdekel és utálom mert nem volt rá időm vagy valami.

Beyond therapy

Ja, és az milyen lehetett már, így elképzelem, hogy jár az ember a pszichoanalízisbe, magánklinikára, heti kettőbe mondjuk, egy pár hónapja, már remekül kialakult a mindentudó, bölcs, nagyszakállas pszichoterapeutával a rapport, kötődés, bizalom, interszubjektivitás meg ami kell, múlt órán jöttél rá zokogva, hogy azért álmodtál neccharisnyával, mert ötévesen apádba és a hintalovadba voltál felváltva szerelmes, és éppen mész lelkesen a következő ülésre, hogy legújabb kínos szexuális fantáziádat / irreális félelmedet megosszad a bölcs, szakállas öregúrral, aki oly nagy empátiával hallgat meg, és mindig el tudja helyezni aktuális nyomasztó érzéseidet egy megnyugtató elméleti keretben, szóval mész az órára, és akkor az asszisztensnő közli veled, hogy "a doktor úr sajnos ma nem tudja fogadni, és előreláthatólag az elkövetkezendő néhány évben sem, nos, akadt egy kis gondja a hágai nemzetközi bírósággal holmi háborús bűnök, népirtás, népirtásban való bűnrészesség, üldöztetés, deportálás, civilek ellen elkövetett terrorcselekmények, túszejtés, pár ezer ember tömegsírba küldése, effélék miatt, de ha javasolhatom egy másik kiváló pszichoterapeutánkat..."

(A valósággal történő egyezés a véletlen műve, a pszichoterápia valójában nem ilyen, Karadzsics pedig nem analitikus, egyébként is jobbára természetgyógyászként tevékenykedett az utóbbi években.)

The Flying Fish Zombification

Middleman: - In times of extreme stress, crying is an inevitable physiological response.
Ida: - Sure it is, cupcake.

Nézzetek Middleman-t, ha még nem mondtam volna, remek stílus, vicces párbeszédek, borzalmasan gagyi gumiszörnyek, vetített háttérrel autózás, imádom. De most megyek vissza vasalni, hónapok óta nem vasaltam, mivel az időjárási viszonyok nem tették lehetővé, de már nem halogathatom tovább.

Middleman: - The way the story's unfolding... rural setting... civilian unexpectedly turns into a ravenous flesh-eater... My guess is we are dealing with the seminal stage of a zombie outbreak.
Wendy: - Entree-ripping, brain chewing zombies??!!
Middleman: - The very same, yes.
Wendy: - Cool!!
Middleman: - Dubby, there is nothing "cool" about zombies.

There will be blood

Na jó, csütörtökön elmegyek vért adni, mert az vagányság, plusz csokit is adnak, gyertek ti is. Arany János utca 31, Vöröskereszt Székház, csütörtök 11-18-ig. Épp befejeztem Noiz lenyűgöző vámpíros novelláját, aztán megnyitottam az indexet, ahol ez a felhívás várt, lehet, gyanakodnom kéne.

Kulturális rovatunk

i: - Basszus, kevertem a Watchment a Sandmannel.
a: - ... Na jó, akkor ezt nem mondjuk el senkinek. De olvasd el a Watchmen-t, nagyon jó.
i: - Nem tudok képregényt olvasni, diszlexiám van rá.
a: - Rengeteg összekötő szöveg van benne, betűk, sorokban, meg komoly dolgok, pl. hogyan illeszkednek a szuperhősök a társadalomba, szociodráma.
i: - Nekem nem tetszik a szociodráma. Vicces is?
a: - Vannak benne vicces dolgok. És a Watchmen mindenkinek tetszik.
i: - Húgomnak nem tetszett. Jó, mondjuk húgomnak semmi se tetszik.
a: - Mert most ilyen korszakban van.
i: - Nem, régen is ilyen volt, amikor 12 éves volt és én ott lelkesedtem a Louvre-ban, hogy nézd, Anna, a milói Vénusz, max vállat vont.
a: - Érthető, az csak egy szobor. Simán lehetne tömeggyártani.
i: - Hát, tudom, de engem le lehet nyűgözni ilyen dolgokkal. Celebritások, híres műalkotások, minden ilyesmi.
a: - A Watchmen is híres.
i: - Meg hát tényleg nagyon szép a milói Vénusz, csak kár, hogy hiányzik a karja.
a: - A Watchmen is nagyon szép. És van benne olyan szereplő, akinek hiányzik a karja.

Well, like all women, she's shoe mad.

Aréna Pláza kedvezményes szerda, bemegyünk kb. az egyetlen cipőboltba, ami nem vesz részt az akcióban (Office Shoes). Ehelyett olyan akciójuk van, hogy ha két cipőt veszel, a másodikat féláron kapod. Az alaphelyzet, hogy húgom venni akar magának egy cipőt, így kézenfekvő, hogy én is vegyek magamnak egyet, és akkor az övé féláron lesz. Mivel én amúgy borzasztóan utálok cipőt venni és magamtól sosem veszek, ki kell használnom azokat a helyzeteket, amikor rákényszerülök, máskülönben egyáltalán nem lennének cipőim. Ezért odahozok egy vagány, ám nőies Sketchers cipőt (ábránkon), amit már régóta kinéztem.  

Húgom (aki amúgy nyolc évvel fiatalabb nálam, mostanában úgy néz ki, mint egy szupermodell, és az eladó srácok legnagyobb örömére épp a hatodik, ezúttal rózsaszín csíkos Converse tornacipőt próbálja): - Ez...??!
én: - Most mi van, tök cuki.
Húgom (lassan, oktató hangsúllyal, szinte szótagolva): - Nem cukinak kell lenni, hanem dögösnek.

Összeomlás (nem)

És akkor összegyűjtöttem az összes létező papírokat, amelyek egy részét más kormányhivatalokból kellett beszerezni, és a személyesen kialkudott időpontban elkéredzkedtem a munkahelyemről és elmentem a mosolyhivatalba (ismertebb nevén okmányiroda) (reméljük, a mosolyhivatal szlogent kitaláló arculattervezőt elsőként fogja falhoz állítani a forradalom), ott egy nagyon kedves hölgy átnézte irataim tömkelegét, és kiderült, hogy nem jó, mert az erkölcsi bizonyítványom érvényessége tegnapelőtt lejárt. Hát igen, amikor három hónap plusz két nappal ezelőtt megkértem az erkölcsi bizonyítványt, még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni hogy három hónap és két nap lesz az összes többi cucc beszerzése, és nem nézegettem az erkölcsi bizonyítványom dátumát. 

Szóval megnyugtató azért, hogy ilyen óvatosak velünk a hatósági szervek, végülis simán lehet, hogy épp tegnap ítéltek tíz év felfüggesztettre sikkasztásért, és efféle kockázat mellett hogyan is adhatnának nekem vállalkozói igazolványt.

Különben szemem se rebbent, engem az ilyen esetekben vesz elő az angol hidegvér, mondtam, jól van, akkor csak nézzük át a többi papírjaimat, hogy mással ne legyen hiba, és megyek, igényelek új erkölcsi bizonyítványt, aztán majd visszajövök, a hölgy ezt meg is tette, bár végig kissé ijedten, értetlenül és kutató tekintettel figyelt engem, hogy miért nem borulok már ki, ez nem természetes, idejön a három hónap alatt összegyűjtött papírjaival a két hete kapott időpontjában még fél óra várakozás után ügyintézni, és nem tud, mert két napja lejárt az erkölcsije, és mégsem borul ki, itt valami nem stimmel, most vagy botoxtól lebénultak az arcizmai, de ahhoz meg túl ráncos, vagy manapság már androidok is igényelhetnek vállalkozói igazolványt, vagy most fog mindjárt pisztolyt előrántani és vadul lövöldözni, mint abban a filmben. 

Rögvalóság, gyöngyhalászat, armageddon

Kellett volna még idejében egy külön fotóblogot indítani a liftünkről.

Úgy keződött, hogy valaki (vagy valakinek a kutyája, erről megoszlanak a vélemények) többször a liftbe hugyozott, és nagyon büdös volt, főleg esténként. Később megjelent a lift falán egy udvarias papír, hogy "Tisztelt Lakó, ha a kutyája a liftbe piszkít, azt hipoval feltakarítani sziveskedjék Tisztelettel Gondnokság". Lakókörnyezetünkben nagy hagyománya van a "Tisztelettel Gondnokság" felirat alá tollal odafirkált "geci kurvaannyád" és hasonló megjegyzéseknek, ezen is megjelent néhány klasszikus, majd a szokásos módon valaki letépte a papírt. Az állat (mások szerint ember) azonban továbbra is a liftbe piszkít, azóta nap mint nap jelennek meg a Lakók üzenetei a lift falára firkálva kék alkoholos filccel vagy golyóstollal, amelyek az udvariasság és az elkeseredett agresszivitás különböző fokozatait tükrözik a "fasz szopo geci", "már ide is szarnak?","ez köz vécé basz meg", "Büdös van, Önök is érzik?" skálán. Néha ezeket valaki lemossa, illetve néha valaki felmos hipóval, gondolom, a Tisztelettel Gondnokság, olyankor csak fullasztó hipószag van a liftben. A feliratokon kívül az utóbbi időben a Lakók tisztán funkcionális, illetve fekete humorral fűszerezett installációkkal is jelentkeznek, múlt héten egy Brise Odor Controll műanyag illatosító állt néhány napig a lift sarkában finomutalásféleképpen, tegnap azonban a lift egy másik sarkában egy kisméretű, műanyag bilit találtunk, benne sárgás folyadékkal, amelyhez azonban nem társult az időközben ismerőssé vált hipóval kevert vizeletszag, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a művészi önkifejezés eszközeként nyilván almalét önthetett a műanyag éjjelibe a kreatív Lakó. 

Nekem különben lassan mindegy, az alkalmazkodóképességem ugyanis nem ismer határokat, azaz néha gyalog járok, valamint elhatároztam, hogy megtanulom tíz emelet hosszan visszatartani a lélegzetemet, gyakorlás kérdése, már elég jól megy, ha más emeleteken nem áll meg a lift és nem röhögtetnek, akkor már kibírom a tizedikig légvétel nélkül, de lesz ez még jobb is. Úgy gondolom, ha sikerül tökélyre fejlesztenem ezt a képességemet, ti. hogy sokáig megvagyok egy levegővel, akkor elmegyek gyöngyhalásznak egy békés kis Csendes-óceáni szigetre, és boldogan élek, míg meg nem halok, és majd interjút készít velem az Elle magazin, a fiatal nő, aki hátat fordítva a civilizációnak, egy hagyományőrző, természetközeli hivatásban találta meg önmagát és lelki békéjét, és mondja el nekünk, Izolda, hogyan hagyta ott az ígéretes orvosi/kutatói pályát és választotta helyette a veszélyes, ám kalandokkal teli gyöngyhalász-életet? És akkor majd a magazin hasábjain megköszönöm a kedves ismeretlennek (vagy kutyájának), aki annak idején tízemeletes panelházunk liftjébe piszkított rendszeresen, hogy elindított a gyöngyhalászat felé.

Igen, tudom, hogy a gyöngyhalászat már nem trendi, valamint életveszélyes, ha nagyon gáz, akkor majd nem csinálom sokáig, csak épp belekóstolok, aztán írok egy bestsellert az élményeimből, a címét még nem találtam ki, de mindenképpen lesz a borítón pálmákkal övezett lagúna.   

Igen, tudom, hogy ha nem utaznánk New Yorkba nyaralni szeptemberben, és nem utaztunk volna pár éve Thaiföldre meg Kambodzsába, és múlt héten Zamárdiba, akkor félretehettük volna azt a pénzt, és közelebb kerültünk volna ahhoz, hogy elköltözhessünk egy jobb lakásba, de most komolyan, addig kell New Yorkba menni, amíg még megvan és nem pusztította el valami random meteor, mert a fizikusok véletlenül épp  elszámolták a lehetséges pályáját.

Love is no big truth

Azért szeretem a férjemet, mert amikor fülemen fülhallgatóval és emiatt kissé bambán leszállok az 1-es villamosról, és ő is leszáll ugyanarról a villamosról fülhallgatóval, és akkor vesszük csak észre, hogy egészen idáig egy villamoson utaztunk, akkor nem azt csináljuk, mint minden normális ember (ti. hogy kikapcsoljuk a zenét és olyanokat mondunk, hogy "jé, te is ezzel jöttél, nahát, észre se vettelek"), hanem ehelyett a legnagyobb természetességgel megyünk tovább egymás mellett fülhallgatóval, és gesztikulálva beszélgetést imitálunk az IT Crowd stílusában (amelyik részben Jen-nél parti van, és előtte a srácok úgy tesznek, mintha társalognának, de igazából csak olyanokat mondanak, hogy "balsamic vinegar").

Kéne már írni valamit ide

Mert aztán utólag meg, ha évek múlva el akarom olvasni (mert én az a fajta nárcisztikus vagyok, aki régi naplóit olvasgatja, igen), majd sírni fogok, hogy nincs kellőképpen dokumentálva az életem. Ja, mert itt tökéletesen dokumentálok mindent, hahahaha. 

Voltunk Balaton Soundon, ami nagyon klassz volt, sokkal jobb hangulata van, mint a többi fesztiválnak, csupán attól, hogy ott a Balaton. Így, amikor eljön az a tipikus időszak, amikor vége a nagyszínpadnak és összevissza sodródik a tömeg, egymást keresgélő emberek, és órákat kell sorbaállni egy sörér', akkor ki lehet ülni a partra és ott nyugalom van és csend. Bár valószínűleg csend nincs, csak kéttized decibellel kisebb zaj, mint a fesztivál csomópontjában, de ha az emlékezetem ezt csendként őrizte meg, hát legyen. Napközben pedig a vízparton, napernyők alatt fotelokban mojito-t kortyolgatni is elég nagy "flash, vagy feeling, vagy inkább flow" /Suematra/. 

Goldfrapp első sorból nagyon jó volt, időnként bénáztak a hangosítással, és rövid volt, mert aznap este még felléptek valahol asszem Szlovákiában, így arra jutottunk, hogy valószínűleg ezért szerepelt csupán kisbetűkkel a zenekar neve a plakátokon, csak beugrottak egy órácskára, aztán mentek is tovább. A koncert első felében nyugis dalokat játszottak, a Utopia-t az első albumról, meg néhányat az újról, a második felében pedig táncolósabbakat a két közbülsőről, egész érdekes például, hogy a Caravan girl így élőben egy klassz, lendületes szám volt, míg a lemezen olyan semmilyen (lentebb betettem a klipet, ami viszont jó). A Strict machine-ra már mindenki ugrált, de az volt az utolsó szám, ami nagy kár, bár én így is örültem napokig, hogy voltam Goldfrapp-koncerten, és idegesítenek a fanyalgók. Elképesztő hangja van a csajnak élőben is. Valamint mezítláb volt, és volt még velük három kitömött bagoly és két kitömött holló, az L.* robothollóinak kiköpött másai, amik a férjem szerint nem is hollók, hanem varjak, bár ezek a döglött madarak nekem mind olyan egyformák. 

Azután összefutottunk többrendbeli barátainkkal, és ittunk sört, aztán hallgattunk Barabás Lőrinc Eklektric-et, ami nagyon klassz, menjetek a linkre megnézni mi az, bár a szőke énekescsaj halálra idegesített, a srácnak azonban hiányzik egy karja és amolyan Rodriguez-stílusban a helyére van erősítve a trombita, mégis remekül játszik rajta. Aztán összefutottunk más barátainkkal és ittunk pálinkát (Rézangyal Mézes Ágyas Meggy, legjobb, csak kár, hogy fesztiválokon esztelenül drága), később hallgattunk Massive Attack-et, ami unalmas volt, csak az dobta fel kissé, amikor a Teardrop közben a férjem és az L. elkezdték mondani, hogy "Lisa Edelstein", "Omar Epps", "Robert Sean Leonard" (ti. ez a House főcímdal). Aztán még hallgattuk a Koop nevű svéd formációt is, aztán kerestünk kávét, ami nagyon nehéz volt, tekintve, hogy a kávé már nem trendi fesztiválital, azaz valójában nem tudom, valaha az volt-e, lényeg, hogy a mai fiatalok nem isznak kávét és nem is árulnak. Illetve, ahol árultak, ott nem árultak hozzá tejet (vagy tejszínt vagy tejport), vagy rossz volt a kávégép, vagy megkérdezte tőlünk a trendi, kigyúrt, napbarnított, vidám pultos fiatalember, hogy "biztos, hogy kávét akartok? <kacsint>". Ez utóbbi egyébként a Joy-Playboy teraszon történt, ahol ötkor és nyolckor happy hour volt, ami ezúttal nem féláras italokat jelentett, hanem azt, hogy playmate-ek szolgálják fel azokat, és a dj-k is playmate-ek. Ezekről amúgy legőszintébb sajnálatomra lemaradtunk, viszont rémlik, hogy valakinek el kellett magyaráznunk az este folyamán, hogy mi az a playmate. Szóval belebotlottunk végül egy gyönyörű, csilli-villi presszógépbe, amit egy bácsi tolt egy taligán, és adott belőle lattét, ez volt hajnali egykor, ittam is rögtön kettőt, így pont eléggé felébredtem, hogy haza bírjak gyalogolni a negyven perc sétára fekvő hotelunkhoz. Persze, úgy kell nekünk, akik hotelban laknak, lehetett volna sátrunk is a fesztivál területén, csakhogy én utálok sátorban aludni. 

Másnap aztán kidobtak minket reggel tízkor (tudom, a sátramban addig alhattam volna, ameddig akarok), úgyhogy a nap további részét lege artis strandolással töltöttük, palacsintával, fröccsel, enyhe leégéssel és sok-sok vízben gyaloglással az északi part irányába. Aztán este lett, szombatra meg nem volt jegyünk, szállásunk és pénzünk se, így otthagytuk Zamárdi-Felsőt, hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár, és hazajöttünk sorozatokat nézni.

Weeds-et, West Winget és Middlemant nézünk, nézzetek ti is Middlemant, mert nagyon vicces, a másik kettőt csupán ismertségük miatt nem reklámozom. Szóval Caravan girl. 

*Nagy kő esett le a szívemről egyébként, amikor megláttam az L.-t a "Sad songs make me happy"-feliratos pólójában, mert basszus, majdnem én is az olyan pólómban jöttem, tényleg nem sokon múlt, és mondjuk egyrészt nem túl jó érzés, ha az emberrel konkrétan szembejön a saját, hű-de-egyéninek-gondolt-feliratos pólója (bár az övé az eredeti, az enyém viszont jól néz ki), másrészt elég hülyén festettünk volna egymás mellett, mint valami cserkészcsapat vagy más egyenruhás szervezet.

And the sun is gonna shine

A tanorexia kifejezést tanultam ma*, ez egy ritka szindróma, ahol az egyén fizikai és/vagy pszichés függőséggel rendelkezik a napozás iránt. A napozás endorfint szabadít fel, és azért, bőrgyógyászok egy csoportja kimutatta, hogy opioid blokkoló szedése mellett a tanorexiásoknak súlyos elvonási tüneteik alakultak ki. Na, ne röhögtessenek már. Amúgy ilyenem is volt lánykoromban az ADHD, a szociális fóbia, a neurotikus teljesítménygátlás és a szezonális depresszió mellett, mindehhez pedig szerintem teljesen normális voltam, hálistennek akkor még nem volt internet.

Oké, adjunk mindennek diagnózist, de basszus. Tanorexia??! Szerencsére ez nem szerepel semmilyen orvosi diagnosztikai kézikönyvben, legalábbis a pszichiátriai diagnózisok között nem, kivételesen nem mi találtuk ki.

*Egyébként állandóan új szavakat tanulok, tegnap pl. a pucu, a puca és a frázisszintaxis, múlt héten pedig a venge szavakkal ismerkedtem meg. 

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy

Ide is írok néha

• Isolde olvas
• Endless
• Filmbuzi
• SamFreud
• Képek

Mások

• agnus
• alie
• azigazzy
• blogtogon
• brainoiz
• hakkotsuki
• kardigan
• karlsruhe
• kisfoka
• lamorak
• lobotomia
• mollyblooom
• montag
• mra
• nesztelencsiga
• nyulontul
• pestipucu
• roboman
• savanyúcukor
• suematra
• sulemia
• susie
• teodora



• Chili es vanilia
• Domestic Goddess



• Criticalbiomass
• DrMortz
• Interszubjektum
• Sorozatjunkie
• Spoiler

Utolsó kommentek

• There's no business like showbusiness, isolde: Délibáb: nem, csak régen anonimabb volt az internet és kevesebben... »
• There's no business like showbusiness, Délibáb: Ezek szerint az emberben idővel változik az introvertáltság/extrovertáltság aránya... »
• Ez nem panasz vagy nyafogás, isolde: joozsef: nem az én találmányom, ez egy bevett szófordulat, te... »
• There's no business like showbusiness, marta: talán mert az arctalanság nem feltétlen agytalanság? (agyatlanság? nyelvtan... óhhh... »
• There's no business like showbusiness, egyik errejáró: Talán mert nem is velünk beszélgetsz, hanem önmagaddal. Kicsit kihallatszik... »

Kategóriák

• Brennbergbánya (7)
• Emberek (191)
• Esküvő (17)
• Film (31)
• Kaja (35)
• Kultúra (156)
• Munka (134)
• Nosztalgia (14)
• Nyafogás (497)
• Tudomany (43)
• Utazás (80)
• Vásárlás (89)
• Zene (117)

Archívum

• Jelen
• 2010. július
• 2010. június
• 2010. május
• 2010. április
• 2010. március
• Az összes

Egyéb

• RSS 2.0 Feed
• Freeblog.hu