Summertime, the living's easy

2008. június 26. 12:16 - címkék és kategóriák: - 2 komment

Kitörte az ablakunkat a vihar tegnap, nagyon félelmetes volt üvegcsörömpölésre ébredni. Úgyhogy ma reggel mindjárt azzal indítottam, hogy átmentem az edzőterembe, aztán hazafelé összeszedtem a ház előtti üvegcserepeket (soha egy lélek se lép rá arra a kis füves területre, de azért aggódtam kicsit reggel a futógépen, nehogy épp most vágja meg a lábát valamilyen aranyos kiskutya), aztán rendet raktam, mert mindjárt jön az üveges, tiszta szerencse, hogy szabin vagyok épp. Még van belőle egy és fél napom.

Úgy gondoltam, majd szabi alatt rengeteg filmet fogok megnézni, amik itthon szomorkodnak stócban nézetlenül, valamint befejezem a cikkemet is, de mindenhez túl meleg van itthon. Mindenhez. Úgyhogy eljárok fitnessterembe, mert ott van légkondi, meg voltam húgommal uszodában, meg bloggerekkel a presszóban, meg kedvenc kolléganőm phD védésén, meg sétáltam éjszaka, meg vetettem magamnak egy ruhát a Hajnalkával, távollétében ugyan, meg napoztam egy csomót. Az Egymás szemében-ben fejti ki Ventus Tamara, hogy remekül le lehet barnulni bérházban is a balkonon, én továbbmegyek, remekül le lehet barnulni a panellakásban bent is, csak bikiniben az ablak mellé kell ülni. Volt a nyári szünet előtti utolsó mozgáscsoportom tegnap, bár mozogni is túl meleg volt, de azért jó volt. Meg aludtam egy csomót, álmodtam számtalan hülyeséget. 

Szóval semmi extra. Kiolvastam egy pár könyvet, bár ponyva mind. Ja, meg olvasgattam a régi naplóimat, nagyon vicces, mert van egy kortárs magyar pszichiáternő, aki kissé a példaképem az utóbbi években, nevezzük mondjuk Katalinnak, a naplómban meg, kb 23 éves koromhoz az van odaírva, hogy "Nem, nem akarok olyan lenni, mint Katalin, istenem, csak nehogy olyan legyek." Hát, változnak az idők.

Eddig beérkezett kommentek: 2

1. athansor 2008. 06. 27. 0:13

nahát, eddig azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki ismeri ventus tamarát (sőt még gyereket is nevezett el róla :)

de jó!

Isolde, nagyon régóta követem a blogodat, és sokszor akartam már kommentelni, de aztán elmaradt. Most azonban athansor bejegyzését nem hagyhatom szó nélkül: én is Ventus Tamara miatt akarom az első lányomat Tamarának keresztelni... Vagyis már ketten vagyunk ;-)



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb