Nincs kedvem manapság írni ezt a blogot, addig hallgassatok zenét, ez volt a kedvenc számom 1997-ben. A This fire c. Paula Cole-albumon van, ami elég mérges/zaklatott és energikus zene. Jó, a Cowboys pont nem egy annyira mérges szám, viszont klassz a szövege szerintem. We finally sold the Chevy when we had another baby and you took that job in Tennessee. Paula azóta egyébként lenyugodott vagy megtért vagy nem tudom, mit csinált, mindenesetre ma már csak szép, nyugodt, kellemes dalokat énekel, sajnos. Vagy neki gondolom nem sajnos.
Oh you get me ready in your 56 chevy
Why don't we go sit down in the shade
Take shelter on my front porch
The dandylion sun scorching,
Like a glass of cold lemonade
I will do the laundry if you pay all the bills
Where is my John Wayne
Where is my prairie son
Where is my happy ending
Where have all the cowboys gone
Egyetemi éveimnél tartok a lánykori naplómban, micsoda kalandos idők voltak azok is, úgy értem, egy átlagos sitcom-ba illőek. Lefeküdtem az egyik legjobb barátommal, ami önmagában para, ráadásul az akkori pasim megtudta, mert a kocsijában hagytam a táskámat, és benne volt a naplóm és ő elolvasta, de aztán megbocsátott és visszamentem hozzá, persze, a barátságban ez okozott némi törést, aztán kirúgtam a pasimat, de akkor nem jöttem össze mégsem a szóbanforgó baráttal, mert független akartam lenni kicsit, de közben... szóval az a fajta kavarás, amit többnyire már a negyedik évadban vesznek elő, és annyi benne a fordulat, hogy az már erőltetettnek tűnik.
De nem erről akarok beszélni, hanem idézni az alábbi beszélgetést a húszéves koromból.
(Ülünk a lépcsőn és a közös ismerőseinkről dumálunk.)
"isolde: - Tényleg mennyire sokfélék az emberek. Tök érdekesek.
Ex: - Ja, én is szeretem őket."
Lucia megkérdezte a múltkor, mire fel ez a nosztalgiahullám nálam, szerintem az, hogy mostanában csomó ilyen előre vivő dolog történt velem, szakvizsgáztam, magánrendelni fogok, betöltöttem a harmincat. Ilyenkor szoktam a régi naplóimat olvasgatni, amikor új korszak van az életemben vagy efféle. Nagyon érdekes látni, hogy egyrészt mennyire kis hülye voltam, és hittel műveltem/magyaráztam a legnagyobb baromságokat, másrészt pedig, hogy a lényegesebb dolgokról mennyire pontosan ugyanazt gondolom most is, mint akkor. Például, hogy "szeretem az embereket", ezt azért így egy az egyben lehet, hogy nem jelenteném ki (nem is én mondtam), mivel mindig van egy-két kivétel, akiért épp nem vagyok oda, de hogy tök érdekesek, mert annyira sokfélék, simán.
Úgy sajnálom ilyenkor, hogy már nem írok naplót, és ezeket az éveket max egy blogból tudom majd visszaolvasni, ami azért cseppet felszínes.
Bezzeg a régi naplóim milyen mélyek és épületesek olykor.
"Basszus, megettem egy zacskó fruttit.
Csak nehogy feldiffundáljon az agyamba és beépüljön a szövetek közé.
Hol is tartottam? Ja, sehol."
Ezt a számot hallgattam agyon mostanában, valamelyik yummie-mixben volt eredetileg. A Winter Family egyébként néha kissé elborult, improvizatív cucc, de a Garden pont nem az, csak nagyon szép. A többi számukért menjünk a myspace-oldalukra.
1.
isolde: - Eleinte mindig nagyon vártam a Volt-fesztivált meg a Szigetet, aztán volt egy pár év, amikor nem vártam vagy nem is mentem ki. Most meg megint nagyon várom.
Hajnalka: - Mert öregszel és arra gondolsz, lehet, hogy idén mehetsz ki utoljára?
isolde: - Basszus, lehet. Ráadásul venni akarok egy új Martens bakancsot, mert a régi már eléggé tropa.
Hajnalka: - Az végülis még belefér, az egy kényelmes bakancs.
isolde: - De bordót akarok venni.
Hajnalka: - Kapuzárási pánik.
2.
mra: - Ezt így összeraktad a jelekből, mint Watson?
isolde: - Nem lehetnék inkább valami vagány nyomozónő? Mondjuk, Veronica Mars? Az a baj, ő még csak középiskolás.
mra (az este további részében Miss Marple-nek szólít).
Robert Downey Jr. Tony Stark-alakításába vagyok szerelmes épp, pedig szinkronizálva láttam és még úgy is. Vasember amúgy klassz, pörgős, vicces, látványos szuperhősös mozi, képregényrajongók várják meg a stáblista utáni jelenetet is.
Megragadtam az alkalmat és romboltam kicsit intellektuális imidzsemen:
isolde: - Megyek moziba.
Ismerős1: - És, mit nézel meg?
isolde: - A vasembert.
Ismerős1: - Az mi?
Ismerős2 (felcsillanó szemmel): - Az egy nagyon jó lengyel filmdráma, Wajda rendezte, vasgyári munkások sztrájkjáról szól. Azt nézed, a Wajda-félét?
isolde: - Ööö. Nem, a szuperhősöset.
Amúgy tényleg van egy ilyen című lengyel filmdráma.
