Milyen gáz dolgok vannak már a House-ban, a mostani részben (már teljesen összezavarodtam a sztrájk miatt, hogy ez most mennyire új vagy régebbi rész, tehát ahol most mi tartunk) például az volt, hogy kitalálták, hogy a nőnek bizonyára mellrákja van, csak nem a mellében, hanem a testében valahol máshol lévő emlőmirigy-sejtekben, amik véletlenül odavándoroltak az embrionális fejlődés során (ez eddig még nem akkora őrültség, mint amilyennek hangzik). Na és, hogy megtalálják ezeket az eltévedt sejteket, adnak a pszichésen teljesen egészséges nőnek risperidon nevű antipszichotikumot injekcióban, ami mellékhatásként emlőduzzanatot és tejfolyást okoz, és akkor hopsz, a csaj lábán azon nyomban, vagyis az intravénás injekció beadását követő húsz másodpercen belül nő is egy anyatejjel teli pukli. Nincs is akut hatású intravénás risperidon injekció. Nincs is benne a risperidon alkalmazási előiratában a tumorkeresés. A risperidon csak ritkán, az arra hajlamos egyénekben okoz tejfolyást, és akkor is úgy, hogy a hajlamos ember hónapokig szedi a nagy dózisú risperidont, és akkor fokozatosan megemelkedik a prolaktinszintje, és a magas prolaktinszint előfordul, hogy emlőduzzanathoz vagy tejfolyáshoz vezet. Amúgy pedig vannak más mellékhatásai is, azok mért nem alakultak ki, pl. mért nem hízott akkor a nő húsz másodperc alatt tíz kilót vagy lett legalább izommerevsége. Szóval rendkívül tudományos módját láthattuk a tumorkeresésnek. Nem mintha sorozatokat néznék.
Meg még azon gondolkodtam ma, hogy az miért van, hogy a házunkban (tízemeletes)
valahol mindig (most, hogy csomót itthon vagyok, tanúsíthatom, hogy valóban mindig) fúrnak, de mi nem fúrunk soha. Lehet, hogy valami klassz
buliból maradunk ki. Szóval megígértettem a férjemmel, hogy majd ha levizsgáztam, néha
mi is fúrunk, vagy legalább kalapálunk kicsit.
És akkor talán egyúttal képet is kaphattunk aktuális szellemi állapotomról.
nálunk is mindig fúrnak, mindig a szomszéd, és mindig reggel 6kor kezdi.
Itt 12 csalad lakik, megis ugyanugy MINDIG FURNAK A SZEMET ALLATOK!!
Ez azért szomorú, mert amennyire figyelem (kevéssé), az utóbbi időben már inkáb csak olyanokat szoktak hibázni, hogy olyan teszteket végez a team, amire nincs képesítésük, meg túl gyorsan jönnek az eredmények. (itt mond egy úr okosságokat: www.politedissent.com/house_pd.html)
Például én sem nézek sorozatokat, szinte sosem. De amikor mégis, és a Dr. House-t, sosenem gondolom, hogy ez egy dokumentumfilm lenne. Nekem pl. már az is megdöbbentő, hogy legalább a fele igaz lehet. Ne törd össze az illúzióimat!
Majdnem minden viszonylag helytálló szokott egyébként lenni a House-ban, épp ezért döbbenek meg, amikor valami nem az.
Olyanokat szoktak gyakran csinálni, hogy pl egy adott betegség tök egyszerű rutin teszttel kimutatható lenne, de nem azt csinálják, hanem valami veszélyesebb, izgalmasabb tesztet, de ez sztem belefér.
És hát a sorozat történetében a legnagyobb blődli, amikor elektrosokkolják a csávót, hogy felejtse el, hogy szerelmes a csajba, és valóban el is felejti, na attól hónapokig nem tértem magamhoz.
Tök érdekes olvasni ilyen "kiigazításokat" :)
Ilyen elektrosokkolás pedig nekem is jó lenne:)
Sod the neighbours, hogy a klasszikusoknál maradjunk. Magyarországon egyébként különösen sokaknak a hobbija az ütvefúrás, meg nem mondom, hogy miért, biztos a sok frusztráció az oka.
Egyébként az orvosok el vannak kényeztetve, ha a House nagyrészt korrekt - nézd meg, nekünk többieknek mi jutott, például a Numb3rs, amiért belezni tudnék. Vagy személyes kedvenceim, az atomreaktor-katasztrófás filmek, haha. Meg az egyáltalán nem fiktív idióták, akik betelefonálnak sírni, hogy őket a szomszéd álmukban besugározza betatronnal meg ipari röntgennel, és mérjük meg a szomszéd sugárzását.
"Meg még azon gondolkodtam ma, hogy az miért van, hogy a házunkban (tízemeletes) valahol mindig (most, hogy csomót itthon vagyok, tanúsíthatom, hogy valóban mindig) fúrnak, de mi nem fúrunk soha."
Erre a jelenségre már én is felfigyeltem... persze saját magam életére vonatkoztatva:)
A Numb3rs nekem is fáj, pedig én nem érteka matematikához. Csak David Krumholtz ne lenne ilyen gyönyörű...
Jó, persze, ez is egy érv, bár engem annyira nem hat meg. :) Viszont az a sorozat fáj, fáj, fáj, pedig én sem matematikus vagyok (csak fizikus).
itt nem állandóan fúrnak, van amikor flexelnek is!
azt bírom, hogy főként hétvégén van a műsor, szombat vasárnap 6-7 körül nekiállnak, csinálják 11-ig, aztán kuss van utána végig. Csak aludni nem hagyják a humant.
"Meg még azon gondolkodtam ma, hogy az miért van, hogy a házunkban (tízemeletes) valahol mindig (most, hogy csomót itthon vagyok, tanúsíthatom, hogy valóban mindig) fúrnak, de mi nem fúrunk soha."
Vidéken a flexelés a divat. De hogy mit? És miért, azt el sem tudom képzelni... Ennyi vasat? Mire?
van más (hathatós) módszer a felejtésre? és hogy csak bizonyos dolgokat felejts el örökre, ne mindent?
spirea: hát, nincs. Pszichoterápia, hogy már ne zavarjon az, amit el akarsz felejteni, persze akkor se felejted el.
Esetleg ha rögtön utána beveszel propranololt :) (de embereken még nem alkalmazzák): pszich.freeblog.hu/archives/2007/07/09/Csak_a_szepre_emlekezem/
A propranololhoz már késő.
(Lásd ugye az Egy makulátlan elme örök ragyogását)
Na igen, kis hazánkban a fúrás elterjedtebb népbetegségnek számít, mint a depresszió. A mi lépcsőházunkban is ugyanez a helyzet, de én felvettem a kesztyűt, és a minap 3 lyukat is fúrtam. Hehe.
Hozzáteszem, amikor megvettem a lakást, összeszámoltam, hogy az előző tulaj az étkező mintegy 5 m2-nyi falfelületét 21 helyen fúrta ki valamilyen elmebeteg oknál fogva, és szerintem a többi lakó még mindig ezt törleszti :).
nem laksz véletlenül egy házban suematraval és/vagy neverminderrel? :)

territoriális viselkedés, modern kontextusban. simán. kinek a fúrója a nagyobb.
valami pórias blekkendekker gondolom akad a szűkebb baráti körben, de ha falbontáshoz is alkalmas hilti kéne, csak dobjatok egy mélt : )