Időhurokba kerültem kicsit, már eleve a vizsgaidőszakkal, hogy ugyanabban az XL-es zöld polárpulcsiban gubbasztok az íróasztalnál, amiben egyetem alatt hat évig gubbasztottam, aztán L. odaadta a Flört című filmet, amit 1996-ban láttam először és csomó történet kapcsolódik hozzá. Először a Kabóca nevű udvarlóm vitt el rá még Sopronban, akkor egy hete jártunk, úgyhogy mozi után fel is tettem neki a filmben háromszor is elhangzó kérdést: van-e nekünk jövőnk együtt. Ki is rúgott egy hét múlva, Valentin-napkor. Aztán rá egy évre, már Pesten laktam, épp adták a moziban a Flörtöt, úgyhogy elmentem Valentin-napkor egyedül megnézni, nem tehetek róla, szeretem az életemben a mintázatokat meg jelképeket. Sajnálatos módon a pesti moziban szinkronizálva adták, ami kb. félig kinyírta nekem a filmet (három különböző nyelven beszélnek benne eredetileg, és az mind magyar lett).
És akkor volt még az, amikor - még 1997-ben járunk - a filmből lopott jelenet során megszavaztattam a Riff-Röff Rock Klub nevű szórakozóhely női mosdójának enyhén ittas közönségét, hogy most akkor szerintük maradjak a biztonságos alap pasimmal, vagy engedjek a csábításnak és menjek haza a Kert nevű zenekar kékszemű billentyűsével, aki utóbbi egyébként középiskolás szerelmem volt. Az összes részeg csaj azt mondta, hogy ne legyek hülye, maradjak hűséges, maradjak a biztonságos pasimmal, ne kavarjak, úgyhogy így is tettem. Ki tudja, hogyan alakult volna az életem, ha máshogy döntök? Vicces.
Az időhuroknál maradva pedig, tegnap találkoztam Exemmel (aki amúgy volt csoporttársam is egyben), meg még egy volt csoporttársnőmmel, akivel öt éve nem találkoztam, úgyhogy kicsit ez is nosztalgiafless volt, olyan ismerőseink nevét kellett feleleveníteni, akik már csak rémlettek valahonnan. Egyébként pedig, most, hogy belgyógyásszal és reumatológussal forraltboroztam, megint rá kellett jönnöm, hogy iszonyú nagy gáz van az egészségüggyel, és a mi kis kórházunk és azon belül a kis jelentéktelen szakmánk, bármennyire is sírunk, nincs annyira szar helyzetben, mint egyes belgyógyászatok. Ahol mondjuk a lehető legolcsóbb és legalapabb cuccok nincsenek, például vérvételes cső. Mert oké, nálunk is gáz, hogy én viszem be magamnak a vécépapírt, mert azt nem ad a kórház, de legalább a betegellátás nagyjából rendesen megy. Meg még külön hallottam egy szomorú történetet is, amit itt nem mesélek el, de: basszus.
És hogy mekkora iszonyú mázli az, hogy én alapvetően szeretem a munkámat meg a munkahelyemet. Na, most viszont már késésben vagyok.
"Az összes részeg csaj azt mondta, hogy ne legyek hülye, maradjak hűséges, maradjak a biztonságos pasimmal"
Screen or didnt happened.
A Flört az olyan mint a Blöff?
Cica: pedig ez történt bizony.
Szia Isolde!
Bocs, hogy a posthoz nem kapcsolodot kerdezek, de hatha te tudod a valaszt. A latasi hallucinacioknal (pl skizofreneknel) a paciens csak a mozgo vilagban lat + dolgokat vagy pl egy fenykepen is? Tehat, ha pl lat egy alakot egy helyisegben es en azt a helyiseget lefenykepezem es megmutatom neki, h ott nincs senki, o a képen is látni fogja a képzelt alakját? KOszi a választ
Mecsoda világot élünk, már a részeg sunákban sem bizhat az ember. The end is near, the end is near!
dpspeti: nem, nem fogja látni a fényképen. Sőt, lehet, hogy a valóságban is az egyik percben még látja, a másikban meg már nem. De ha lefényképezed és megmutatod neki, és ő látja, hogy a képen nincs rajta, az nem változtat a tényen, hogy ő a valóságban "látta" azt az alakot. Valszeg ki fog találni magyarázatokat, hogy mért nem látszik a képen (rossz a gép, adidgra már nem volt ott, az alaknak különleges képessége, hogy ne látszódjon a képen stb.). De az is előfordul viszonylag gyakran, hogy a beteg tudja, hogy amit lát, az nem igazi, vagyis eleve tudja, hogy hallucinált, és cseppet sem fog meglepődni, hogy nincs a fotón.
Isolde: Értem, csak azért kérdeztem, mert fel lehetne találni a látási hallucináloknak egy szemuveget, ami bizonyos algoritmusok alapjan beazonositja a világot és azon keresztul csak azt láthatja, ami tenyleg van és akkor nem lesznek zavaro hallucinacioi :)
dpspeti, gyorsan vedesd le az otleted, mielott valaki ellopja :)
Flörtből írtam az első filmes dolim... emlékszem az akkori pasimat én is ezzel a mondattal szekáltam. :)
dbspeti: amúgy vicces lenne, ha lenne ilyen, de sajnos a vizuális hallucinációk nem a szemben keletkeznek látáskor, hanem az agyban a látottak (és nemlátottak) értékelésekor, arra meg nem használna a szemüveg.
Isolde: De hát pont ezt kérdeztem toled, miszerint a képen látná-e az alakot, es azt mondtad, hoyg nem. Ergo a szemuvegen keresztul sem látná :) Az is csak egy "kép" lenni amit a szemuvegbe épitett rendszer láttatna vele... :D
dbspeti: hát akkor lehet, rosszul magyaráztam el, nem tudom. szóval, oké hogy nem látná ugyanazt a fotón, de attól még a hallucinációi nem szűnnének meg. a szemüveg által vetített kép mellé nyugodtan hallucinálhatna bármit.
De a szemuvegen keresztul is ugymond fényképet látna :) Na mindegy, kár :) pedig jo otletnek tunt :D:D

több nyelvű film magyar szinkronját avval is el tudják baszni, ha az egyik nyelvet leszinkronizálják, a többihez meg felirat sincs. de a minden nyelv magyarra vitele messze a legnagyobb bűn.
mosdó. meglepő valahol, hogy alkoholos befolyás alatt is a biztonságra szavaztak.
kórház. szigorúan külsősként hallgatom egy barátom belsős beszámolóit egy nagy megyei kórház mindennapjairól. a szomorú az, hogy míg alsóbb szinteken alapvető dolgokon spórolnak, ill hiánycikkek, addig vezetési és befolyási szinteken meg iszonyat lenyúlások mennek még mindig. csak ebbe kevesebben látnak bele és persze még kevesebb élvezik a hasznát.