Benne vagyok az ÉS-ben

2007. október 27. 13:18 - címkék és kategóriák: Kultúra - 11 komment
Az Élet és Irodalom lapjain leírva látni azt, hogy "Isolde blogja", azért nem kicsit különös. Vári Györggyel történt félreértésemmel kapcsolatban idéződöm, amelyről itt írtam. Mit is mondhatnék. Korlenyomat? Klassz.

And changed my lonely nights that lucky day

2007. október 26. 21:59 - címkék és kategóriák: Kultúra - 18 komment

Hű, megnéztem a Mielőtt lemegy a nap-ot (Before Sunset) és nem térek magamhoz. Mondjuk egy csomó ember mondta, hogy jobb, mint az első rész (Before Sunrise), persze nem hittem el, és tényleg jobb. Hogy mennyire pontosan így van minden az életben, mennyire pontosan ugyanilyen harmincévesnek lenni, hogy ugyanazokról a dolgokról beszélnek, amiről én szoktam gondolkodni vagy írni a blogomban.
Legjobb szerelmes film ever.

Na jó, megpróbálom érthetően. Kilenc év telt el az előző film óta, (a filmben is, és a valóságban is ennyi telt el a két film között), amikor is Jesse és Celine a Budapest-Bécs vonaton megismerkedtek és egész éjszaka csatangoltak Bécsben és dumálnak, itt írtam róla. Akkor még persze fiatalok és romantikusak voltak, valamint különböző földrészen éltek, ezért nem cseréltek címet, hanem megbeszélték, hogy fél év múlva találkoznak ugyanott.

Kilenc év után összefutnak egy könyvesboltban Párizsban, Jesse ugyanis időközben írt egy könyvet arról az éjszakáról. Jesse repülőgépe "mindjárt" indul vissza New Yorkba, úgyhogy addig: semmi más nem történik, mint, hogy beszélgetnek. Ami már az előző filmben is fantasztikus volt, és ebben még sokkal jobb (vagy csak azért, mert ennyi idős vagyok én is?), hogy minden pillanata simán történhetne a Valóságban is. A szereplők úgy viselkednek, ahogy az emberek viselkedni szoktak. Ahogy találkoznak a könyvesboltban, és ott szerencsétlenkednek, mert hiába volt köztük annyi intimitás Bécsben, most kilenc év után mégis kicsit idegenek egymás számára, vagy zavarban vannak - én már ezen majdnem bőgni kezdtem, hogy közel kerülünk egy csomó emberhez az életünkben, és aztán elveszítjük őket, mert úgy hozza a sors. És persze, ez az élet rendje, nem maradhatsz mindenkivel örök barátságban (nem beszélve az egzisztenciális magányról, hogy ti. soha senki sem érthet meg tökéletesen), és így van ez jól: egy csomó embernek fontos szerepe volt az életemben, egy bizonyos időszakban közel álltunk egymáshoz, egy adott időben megértettük egymást, vagy pont ugyanott tartottunk az életben, és aztán elmúlnak és elvesznek és jönnek új fontos emberek, de egyik kapcsolat sem ugyanaz, egyik sem megismételhető, és ez valahol azért végtelenül szomorú szerintem.

Persze, aztán Jesse meg Celine hamar megtalálják a közös hangot újra, és megbeszélik az életük fontos és nemfontos dolgait. Sok mindenben különbözik az előző filmtől, és leginkább abban, amin én is gondolkodtam nemrég: mindkét szereplő valahogy keményebb lett és határozottabb. Felnőttek. Humorosabb is, beszólogatnak egymásnak egy csomót, de sokkal nehezebben bírnak őszinték lenni, mint kilenc éve. A felszínen mintha naiv huszonévesekből magabiztos és bátor felnőttekké váltak volna, de valójában most sokkal bizalmatlanabbak. Valahogy az egész filmben jelen van az, hogy most sokkal nagyobb a tét. Hogy huszonévesen is persze minden szerelem az Egyetlen Valódi, és iszonyúan komolyan veszi magát az ember. De harmincévesen már valóban komolyabb az élet, és hogy ez ne legyen rémségesen ijesztő, inkább próbálunk úgy tenni, mintha nem is vennénk komolyan, inkább poénkodunk rajta.

Külön nagyon tetszik, hogy míg a Before sunrise-ban végig kószálnak meg sétálgatnak, ebben a filmben végig sietnek. Persze, sokkal kevesebb idejük is van, másfél óra kb., de még amikor a folyóparton sétálnak, és a srác még nincs is késésben, akkor is rohannak, pedig nem lenne muszáj. És, hogy mennyit változtak a szereplők, de közben mégis ugyanazok maradtak, iszonyú jó a két színész, nagyon hitelesek. És rengeteg csodálatosan életszerű jelenet. Amikor ülnek a kocsiban, és a csaj majdnem megsimogatja a srácot, de aztán mégsem. És a vége, az utolsó jelenet, amit nem lövök le, mert nézzétek meg mindenképpen (először az első részt, aztán ezt) - hihetetlenül jól eltalált utolsó jelenet. Az egész film alatt azon gondolkodtam, vagyis inkább aggódtam, milyen befejezéssel fognak előállni, és hát le a kalappal, elképesztő jó befejezést hoztak össze.

És az olyan apróságok, hogy Párizsban vannak, és olyan helyeken járnak, ahol én is megfordultam már, ott hajóztam azok alatt a hidak alatt egy ugyanolyan hajón és szerelmes voltam persze. És, hogy Nina Simone-t hallgatnak. És valamilyen különös oknál fogva Che-nek hívják a csaj macskáját.

Valahol máshol eközben

2007. október 26. 18:53 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás - 7 komment
Charles Katmanduban majszolja a Tibi csokit második világkörüli útja keretében, és ilyen fotókat készít, mint pl. a mellékelt. 1. Megőrülök az irigységtől mindjárt. 2. Örülök neki és büszke vagyok rá, hogy a) ott van, b) életben van. 3. Valahol azért rendkívül megnyugtató, hogy a Földön ilyen helyek léteznek. Tudjátok, nem csak Nagykörút van ám meg Moszkva tér meg hetes busz meg sarki gíroszos.



Ünnep

2007. október 25. 21:21 - címkék és kategóriák: Emberek
Könnyen félreértheti az ember, amikor Ica azt meséli, "és akkor meghallottam, hogy lent már beszél az Orbán, úgyhogy fogtam, levittem a kutyákat", pedig csupán arról van szó, hogy ha az ember nagygyűlések közelében lakik, nem célszerű a gyűlés után vinni le a kutyát, hiszen a hömpölygő tömeg, rendőrkordon, vízágyú, könnygáz, tévéstábok, miegymás a háziállatokat, súlyosabb esetben gazdájukat is megijeszthetik vagy másképpen veszélyeztethetik. Addig kell tehát cselekedni, amíg a tömeg megbűvölten, egy helyben állva hallgatja tetszőleges oldali kedvenc szónokát, és a kutyák így zavartalanul végezhetik dolgukat.

Reklám

2007. október 25. 14:22 - címkék és kategóriák: - 2 komment
Üres óráimban írok az endless-re és az Ideg-re is, vegyük észre az utóbbi gyönyörű dizájnját.

Már csak azt szeretném tudni

2007. október 22. 15:43 - címkék és kategóriák: - 15 komment
Az miért lehetséges, hogy a kávéfogyasztás a szakirodalom egyöntető állítása szerint súlyosbítja a narancsbőrt, viszont a narancsbőr elleni krémek nagy része koffeint tartalmaz? Na?

Szakács Eszter: Őszi rondó

2007. október 21. 16:27 - címkék és kategóriák: Kultúra - 1 komment
Alig látsz a párás ablakon át.
Nem emlékszel, mikor kezdett el esni.
Nem kell könyv, zene, halasztasz mosást,
és nincs kedved a moziig se menni.

Nem kívánatos az ittlét s az ottlét.
A kettő közt mégis meddig lehetsz?
A tükrökben halványan ott vagy most még,
de kontúrod, mint rossz tévén, remeg.

És nincs kedved a moziig se menni,
nem kell könyv, zene, halasztasz mosást,
nem emlékszel, mikor kezdett el esni,
alig látsz a párás ablakon át.





Kép a zseniális André Kertésztől.

Everyone has a creamy center inside

2007. október 21. 13:29 - címkék és kategóriák: Emberek - 10 komment
Takarítanom kéne, próbálom mindenféleképpen elodázni, már ittam két kávét, reggeliztem, pedig nem szoktam, és megnéztem néhány Weeds-részt, de a pormacskák még mindig ott nyávognak feltűnően, hiába hagytam nekik időt elbújni. A Weeds (Nancy ül a fűben a humoros magyar címe) amúgy nagyon jó, és remek a zenéje, beleértve a főcímdalt és az összes többit is. És hogy miért tizenegykor keltem fel, arra is van mentségem, a tegnapi éjszakába nyúló palacsintasütés Luciánál, ahol többször ráébredtem, hogy az emberek tulajdonképpen gonosszal bevont gonoszak gonosz töltelékkel, ugyanis többszöri elutasítás ellenére is különös kegyetlenséggel kínálgattak palacsintával, banándzsemmel, csokiöntettel, citromlekvárral, Haagen Dazs-fagyikkal és málnapálinkával. Ugyan a fagyi egyes iskolák szerint negatív kalóriának számít a termodinamika első törvényének értelmében (ti. azáltal, hogy hideg, hőenergiát von el a szervezettől, és ezt az energiamennyiséget le kell vonni az elfogyasztott mennyiség kalóriatartalmából), de én nem ebbe az iskolába tartozom sajnos.
Számos dolog mély benyomást tett rám a party folyamán egyébként, például, amikor a Rendszergazda autójában ültem, és ő felvette a telefonját és beleszólt, hogy "Próbáltad már újraindítani?", majd amikor letette, meséltem neki az IT Crowdról, have you tried turning it on and off again, és akkor felcsillant a szeme, visszahívta az ügyfelet, és javasolta neki, hogy kapcsolja ki a gépet és a monitort, majd kapcsolja vissza, ami meglepő módon tényleg megoldotta a fennálló problémát. A másik, ami sokáig lefoglalt, a Lucia könyveinek elrendezése: azon viszonylag hamar túlléptem, hogy a dvd-i szín szerint vannak (az én könyveim is szín szerint vannak elrendezve, de mivel kispolgári neveltetésem gúzsba köti a szabad szellememet, először témák szerint vannak rendezve és csak a témán belül szín szerint), Lucia könyvei ellenben méret szerint rendezettek, nagyon szigorúan egyfoma méretű könyvekből áll egy-egy polc, és ehhez társul még a tulajdonos sokoldalú érdeklődése, így aztán hosszú percekig azzal voltam elfoglalva, hogy jé, milyen könyvek kerültek szorosan egymás mellé, Háborúk, járványok és Szerelem a kolera idején, meg Varázslók és Diktátorok, meg A genetika alapjai, Kötőiskola, Személyiségpatológia, Calvin and Hobbes. Valamint mély benyomást tett még rám a pandás vicc, amin még ma is röhögök néha; és ne feledkezzünk meg azokról a pillanatokról sem, amikor kedvenc kortárs dark-fantasy-írónkat többször azon kaptam, hogy kedvenc kortárs informatikus-újságírónkkal fitnessvideókról beszélget.
Ja, és majdnem hallottam agnust énekelni mosogatás közben (mármint ő mosogatott, nem én), de amikor beléptem, gyorsan abbahagyta.

Just a perfect day

2007. október 20. 12:17 - címkék és kategóriák: Emberek - 1 komment

A mai napon eddig:

- reggel azzal fogadott egy kolléganőm, akinek adok a véleményére, hogy klassz a cikkem

- Kollégám azt mondta, hogy szerinte Sziporka nem okosabb nálam* (az elmúlt évek eseményeinek ismeretében válhat viccesen jelentőssé egy ilyen kijelentés)

- svéd orvoscsoportot idegenvezettem kórházunkban, és a végén a vezetőjük azt javasolta, menjek ki hozzájuk dolgozni, van egy hely, holnap kezdhetek

- tegnap hirtelen felindulásból levágattam a hajamat, és ma gyakorlatilag minden szembejövő megdicsérte

*(A történeti hűség kedvéért be kell vallanom, hogy valójában azt mondta, nem okosabb, hanem szorgalmasabb nálam.)

Répatorta

2007. október 19. 12:13 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 8 komment
Vicces, hogy amióta fogyózom, mindenki diétáról akar beszélgetni velem, én meg már rohadtul unom. Mondjuk, hoz egy beteg csokit a nővéreknek, megkínálnak, nem kérek, és akkor fél óráig mindenki arról beszél, hogy egy kocka csokit még meg lehet-e enni, hogy abban mennyi a kalória, hogy a mesterséges édesítők rákot okoznak-e és ilyesmi. Persze, a diéta határokat leromboló hatásáról se feledkezzünk meg, a múltkor például leültem a menzán egy olyan kolléganőm mellé, akivel nincs bennünk sok közös (nem utáljuk egymást vagy ilyesmi, csak nem vagyunk egymás célcsoportjai), és éppen azon gondolkodtam, miről fogunk beszélgetni, amikor megláttam, hogy párolt zöldséget eszik. Innentől flow-élmény közepette csacsogtunk arról, hogy mennyi kalória van a sárgaborsóban például, az ember nem is gondolná, szerintem olyan 4- és ötszáz között lehet a tíz deka, "Négyszázhetven"- vágta rá csillogó szemmel, és nem beszélve a lencséről, ami meg szintén veszélyesebb, mint amilyennek látszik, és akkor kiderült, hogy mindketten otthon tornászunk fittnessvideóra, és már-már megszűnt közöttünk a kezdeti tartózkodás és rájöttünk, hogy tulajdonképpen több bennünk a közös, mint hittük volna, és akkor kiderült, hogy ő Norbira tornászik, én meg Alexandrára, és akkor ismét áthatolhatatlan fal ereszkedett közénk.

Üdítő kivétel a Kollégám, akivel nem muszáj diétáról beszélni, hanem lehet kajákról is, éttermekről, hol mi finom, milyen sütit fogok sütni, ha vége a fogyókúrámnak, stb., szerintem akármeddig tudok ilyenről beszélni. Ha egyszer munkatáborba kerülök Szibériába, még hasznát vehetem ennek a képességemnek, és mesélhetek a többieknek gyömbéres lazacról meg kéksajtos-diós pennéről meg narancslikőrös trüffelről meg sütőtökös-pekándiós-vörösáfonyás süteményről meg körtés Créme Bruléeről a Képíróban, milyen ropogós a tetején a szinte hajszálvékony karamellréteg, meg több centi vastag, véres bélszín-steakről meg libacombról és párolt káposztáról, meg a Jégbüfé vaníliás gofrijáról a Ferenciek terén, miközben a barakkok árnyékába húzódva rágjuk a félig nyers, félig elszenesedett patkányhúst.

Korlenyomat

2007. október 17. 15:03 - címkék és kategóriák: - 5 komment

És aztán bezárul a kör: beszélgetek a barátaimmal a blogjainkról, aztán hazamegyünk és posztolunk róla, és legközelebb meg beszélgetünk a blogjainkról. Egyetlen mentőövnek a sorozatok tűnnek (amikről beszélgetünk és amikről posztolunk), és amikor megkérdeztem, hogy vajon miről beszélgettek egymással az emberek, amíg nem voltak sorozatok, akkor valaki elkezdett visszafele számolni az időben, ti. valószínűleg azelőtt arról beszélgettek, hogy mit láttak a tévében, amikor meg még nem volt mindenkinek tévéje, akkor arról, hogy mit hallottak a rádióban, előtte meg... és itt elvesztettem a fonalat, szóval azt hiszem, ezt sosem tudom meg.
Úgy hangzik, mintha milyen sekélyesek lennénk, pedig szó volt a modern zenéről is, rögtön a társalgás második percében megtudtam, hogy létezik kortárs magyar komolyzene, valamint kortárs magyar irodalomról is beszéltünk, meg Marquezről (bár L. a húga Sims-dinasztiáját hasonlította össze a Buendíákkal, de ez részletkérdés), és ez mind semmi, a kortárs magyar szobrászatot is érintettük, valamint a beszélgetés egy pontján elhangzott, hogy sokak szerint én sznob vagyok, bár valójában csak szeretnék az lenni, azért örülök, hogy még ma is, ennyi év után is sikerülhet sokakat megtévesztenem.

Csillagpor

2007. október 16. 13:44 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 4 komment
A Stardustot már olvastam kettőször, így mondjuk nem volt annyira izgalmas a film, mivel egész pontosan követi a könyvet, és majdnem mindig tudtam, mi fog következni. Kivéve De Niro kis, khm, magánszámát, meg az utolsó 15 percet, illetve a Nagy Leszámolós Jelenetet, aminek semmi köze a könyvhöz és béna is volt.
Csomó dolgot nagyon jól megcsináltak, szuperek a halott királyfiak, De Niro is klasszul elhülyéskedik, nagyon szép képek, meg hát az eredeti, három szálon futó, kalandos történet. Izgalom, varázslat, féltékenység. Menjetek a moziba most.
A Csillag szerepére mondjuk találhattak volna esetleg egy színésznőt is, a kiscsaj szerelemről szóló nagymonológja ugyanis vitán felül a film legborzasztóbb öt perce, még olyanokat is simán ver, amikor a kivénhedt boszorkák jósolgatnak könyékig nyúlbélben. De ez senkit se riasszon el, ezt leszámítva ez egy ragyogó szori ragyogó karakterekkel, ott van Michelle Pfeiffer például, aki még többszáz évesen is hozza a formáját.
De persze: jobb volt a könyv.

I don't have time to smell the flowers and then look up their names on the internet

2007. október 13. 17:54 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás Kultúra Munka - 2 komment
Nincs időm blogot írni, az van. Szokásos, túl sok mindent csinálok. Néha aztán jól elfelejtek valami fontosat, és akkor elgondolkodom, hogy nem jó ez így, valamit abba kéne hagyni, mert így mindenben rosszabbul teljesítek, és végiggondolom, mit lehetne abbahagyni, de nincs olyan.

Elfogadták a cikkemet, ami klassz, bár nem impact faktoros lapba, de akkor is. Találkoztam Olvasókkal, akiktől kaptam jóga-könyvet is, ami klassz, már nagyon sokszor próbáltam jógázni, de egyszerűen nem fér bele az én életstílusomba, viszont szívesen olvasok róla. Tornászom az Alexandrára, meglepően kemény, én mindig azt hittem, hogy ezek a home videók sosem-sportoló háziasszonyoknak lettek kifejlesztve és ehhez mérten kíméletesek, most persze alig bírok járni, ami klassz. Egyetlen hibája, hogy az elején kötelezően végig kell nézni kettő darab reklámot.

Megyünk Utrechtbe megint, két hétre, novemberben, de már senki nem lesz ott, akit ismerek: az egyik holland lány (akinek ellopták a biciklijét) phD-t kezdett máshol, a másik holland lány (akinek mikrocsip volt az agyában) Amszterdamba költözött, az indiai lány (aki Teslának hívta a macskáját) még az ottlétem alatt felmondott, az olasz csávó hazaköltözött Milánóba, a cseh csaj pedig október 31-én költözik haza. Nem beszélve a kutatólabor főnöknőjéről, aki meglepetésszerűen szülési szabadságra távozott. Nem baj, mert izgi lesz, genetika laborban fogunk dolgozni, én pedig még életemben nem voltam genetika laborban (többen titkos klónkísérletekkel gyanúsítgatnak a kollégáim közül), meg hát, utazás.

Szubkulturális oldalam: alig nézünk sorozatokat, mert arra sem érünk rá, The Office-t néztünk meg Californicationt mostanában leginkább, a mainstream sorozatokkal, mint House és Heroes teljesen le vagyok maradva, és hiányzik a Veronica Mars. Láttuk ellenben a Black Sheep-et, amire még én, a zombihorror, a bizarréria és a fekete humor örök kedvelője is azt mondtam, hogy ez azért nagyon beteg. Végülis, azt hiszem, leginkább tetszett, de brutálisan trancsírozós és szörnyen vicces.

Kaptam egy rakat könyvet is több különböző embertől kölcsönbe, amiket nincs időm olvasni, és ez rossz.

I should focus more

2007. október 8. 20:00 - címkék és kategóriák: Kultúra
Ez egy nagyon jó szám, menjetek agnushoz hallgatni.

Az emberek túlértékelik a Valóságot

2007. október 7. 15:29 - címkék és kategóriák: Kultúra - 18 komment
Ami a novellámat illeti, úgy döntöttem végül, most jött el az ideje, hogy feltegyem ide.
Ez az, amit még Utrechtben, konkrétan ekkor írtam, és flow-élmény volt meg minden. A történet alapjául szolgáló ötletet, meg az összes további, a yummie.hu bejegyzései által szolgáltatott inspirációt köszönöm Humannak. A szempillaspirálos jelenetet Kisfóka egy régebbi bejegyzése ihlette, de azt nem hiszem, hogy megtalálnám még egyszer. Minden további egyezés a valósággal vagy más blogokkal a képzelet szülötte.
Életemben kb hat novellát írtam, valamint nem vagyok író, szóval ne legyetek túl szigorúak.

Régebbiek | Végére »

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb