De szerintem titokban az egész szakma abban reménykedik, hogy legalább egy nyamvadt mágneses monopólust fognak látni. :)

Szóval, kiselőadás, ha nem tetszik, moderáld ki:

1.) A beeső valaki (már ha nem spagettizálódott rég az árapályerőktől), véges sajátidő alatt átlép az eseményhorizonton. Ő az ő sajátidejében él, nem fog vele megállni az idő. Csak a szingularitásban a végtelen árapályerők szegényt széjjelszaggatják.

2.) Kívülről viszont senki nem fogja látni, ahogy ő beesik a lukba. Ha mondjuk másodpercenként küld egy jelet, akkor a külső szemlélő azt fogja látni, hogy az áldozat jelei egyre ritkábban jönnek, két jel közti idő tart a végtelenhez, és a jel egyre gyengébb, de nincs egy diszkrét pont, ahol azt lehetne mondani, na most tűnt el. Ha mondjuk világít az áldozat, akkor az látszik, hogy a fénye egyre gyengébb és vörösebb (hiszen a fény frekvenciája is csökken), ez a gravitációs idődilatáció / vöröseltolódás. Aki kívülről nézi, annak úgy fog tűnni, hogy az áldozat ideje végtelenül lelassul.

3.) Szerintem a lélek nem olyan, mint egy elefánt.

4.) De jó lenne egy sci-fi, ahol _korrektül_ működik a relativitás-elmélet. :) Van egy csomó minden, ami jó sztorival ezerszer érdekesebb, mint a szokványos teleport / féregjárat / egyebek. Meg kellene írni. :)

ELTE matek szak, volt egy vietnámi származású matektanár. Néha helyettesített (szerencsére _csak_), idézetek következnek:

- "nödödököt" jelentése négyzetgyök öt
- "pludminud" jelentése plusz-minusz

Vidám előadások voltak... :)

tallian: az elefánt esetünkben csupán szimbólum. Fekete lyukas-eseményhorizontos sci-fi pl Az átjáró Frederick Pohltól, de persze fogalmam sincs, elméletileg mennyire helytálló. És mi az, hogy szingularitás?

Bui Minh Pong? :-)

biztos helyről tudom,hogy a lélek olyan,mint az elefánt

Fuji^:
igen, ő volt az :)

"És mi az, hogy szingularitás?" - Nagyon pongyolán? Ahol az anyag végtelen sűrűségűvé válik. Precízkedni nem igazán akarok, lehet a dolgot ragozni, metrikákkal és geodetikusokkal és hasonlókkal.

A lényeg: szerintem pl. tök drámai szituáció, hogy az egyik szereplő saját véges idején belül darabokra szakad a fekete lyukba estében, a másik meg tudja, hogy ez a biztos végzet, de soha nem fogja megkapni a biztos jelet, és reménykedik a végtelenül lassuló életjelek közepette...