Too much information (driving me insane)

2007. június 10. 23:05 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 9 komment
És az megvan, hogy a világtörténelem első repülőgép-eltérítője egy magyar báró volt? Meg a második is magyar volt. Mi találtuk fel a műfajt, gyakorlatilag.

Egyébként pedig túl sok minden történik, mármint, túl sok inger ér, információ, ember, teendő, megjegyezni-való, meghallgatni-való, telefoncsörgés, akármi. Ilyenkor pedig nem barátaim a szavak, szóval most van vége azoknak az időknek, amikor kipihent vagyok és jól írok, illetve, hogy egyáltalán írok bármit is. Pénteken pl felhívott egyik barátnőm, nevezzük Ildikónak, hogy nem ülünk-e be valahova este.
Én: - Ma este nem jó, hivatalosak vagyunk egy blogger-ivászatra meg egy házibuliba is, még ezt se tudjuk, hogy hozzuk össze...
Ő: - És holnap?
Én: - Holnap esküvőre megyünk Győrbe, holnapután meg haza Sopronba, és csak este jövünk vissza, szóval, jövő hét?
Ő: - Nekem jó a jövő hét, mikor?
Én: - Hát csütörtökön megyek Zürichbe, kedden ügyelek, akkor... ja, szerdán mozgáscsoportom van, hétfőn meg pszichológushoz megyek... akkor azutáni hét...

Nem jó ez így. Kevesebb dolgot kellene csinálnom, vagy jobban beosztani az időmet, de nem tudom, hogyan kell.

Save the cheerleader

2007. június 6. 0:22 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 13 komment

Majdnem egész hétvégén mozgáscsoporton voltam, ami klassz volt, de nagyon nincs mit írni róla, meg egyébként is, az önismereti mozgáscsoport az egy olyan dolog, ami egyáltalán nem illik hozzám, és még én is nehezen hiszem el magamról néha, hogy ilyenbe járok, hiába nagyon élvezem és hasznosnak is tartom, egyszerűen nem vág az imidzsembe. Hát, mindegy, remek volt, de nem erről akarok mesélni, hanem hogy utána elgyalogoltam a Ferenciek terétől Óbudára, és az volt aztán az igazán remek. Van az a dolog, hogy én szeretek gyalogolni, és nem (csak) erdőben túrázni, mint a normális ember, hanem mondjuk nagyvárosban. Erdőben túrázni amúgy sem szoktam, amióta eljöttem Sopronból, valószínűleg lusta vagyok, de városban gyalogolni, az más. Egész sokáig egyedül voltam ezzel a különcséggel egyébként, és furcsán néztek rám a szobatársaim, amikor a koleszból elgyalogoltam a hét metrómegállónyira lévő cukrászdához, vettem sütit, majd hazagyalogoltam, de aztán olvastam Paul Austert, aki(nek a főhősei) többnyire New Yorkban szeretnek sétálni, és ezzel azóta igazolva látom a városbangyaloglás létjogosultságát.
Szóval először is átmentem az Erzsébet hídon, mert az gyönyörű és a kedvenc hidam, valamint sütött a nap, déli irányban azonban esett az eső, végeredmény egy nagy szivárvány. Azután felgyalogoltam a rakparton észak fele, a budai rakpartban az a vicces, hogy tele van turistákkal, akik a különböző hidakat, a Parlamentet, meg általam láthatatlan vagy kevésbé érdekesnek ítélt objektumokat fotóznak határtalan lelkesedéssel, egyébként szuperjó fények voltak, el is gondolkodtam rajta, hogy leszólítom az Erzsébet-hidat fotózó borostás amerikait. Mármint, hogy ez a kedvenc hidam, és már most látom, hogy ez egy klassz fotó lesz, szuperjó fények vannak, és itt az email címem, ugyan küldjön már belőle egyet nekem is. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg csak azt hinné, hogy leszólította őt valami magyar lány és rátukmálta az email címét randi és/vagy dugás reményében, és mivel nem jutott eszembe semmi, amivel szándékaim ártatlanságát bizonyítani tudtam volna, végül inkább futni hagytam, majd rákeresek a flickr-n, hátha felrakta. A fotózó turistákon kívül egyébként még olvasó emberek, padon komoly külsejű jegyzetekből tanuló emberek és veszekedő párocskák népesítették be a rakpartot, meg persze bringások, görkorisok és az útjukból félreugráló sértődött családok.
Aztán rákanyarodtam a Margit-hídra, úgy döntöttem, a szigeten megyek végig, rögtön az elején fagyiárusba, valamint cheerleaderekbe ütköztem, ennek megfelelően kritikátlanul drága gépifagyival a kezemben néztem végig a Budapest Vadrózsák (az Országos Cheerleader Bajnokság második helyezettjei, ha jól emlékszem) remek előadását, rendesen olyanok voltak, mint az amerikai filmekben, pompom, egymás vállára felállás, ilyenek. Mint kiderült, a cheerleading apropójául valójában egy osztrák-magyar rögbimeccs szolgált, de a harmadik negyed után akkora előnnyel vezettünk, hogy nem ragadtam le meccset nézni, meg amúgy sem tudom, hogy érdekel-e engem a rögbi.
Később aztán ültem egy padon egy öreg néni mellett és elolvastam a könyvemből hátralévő pár oldalt, Ian M. Banks: Fegyver a kézben c. sci-fijéről van szó*, amely már közben is bosszantó időnként, de a végkifejlettel olyannyira felbosszantott, hogy majdnem felszálltam a buszra, de aztán végül nem. Így végül ettem szedret szederfáról, majd előbukkantam a halastó környékén, ahol lelkes pestiek tömege örvendezett kettő darab tőkés récének, ezután feljöttem az Árpád-hídra, ami ezek után elég durva változás a nyolc vagy hány sávos forgalommal. Az Árpád-hídon egyébként az a jó, hogy a talpaddal remekül lehet érezni, ahogy remeg az autók alatt a híd, mezítláb a legjobb, most nem akartam összekoszolni a talpamat, de egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, olyan, mintha egy lélegző élőlény bordáján járna az ember. Innentől már nem történt semmi kaland, bejöttem a hídon Óbudára, end of story. De... nagyon sokféle ez a város, és ez jó.

Ha már itt tartunk, a Heroes utolsó része meg mekkora gáz már, atyaúristen. Amikor már azt hittem, ennél több nyál, közhely, életbölcsesség, yodaizmus, és jól-csak-a-szívével-lát-az-ember már igazán nem jöhet, akkor még mindig rátettek pár lapáttal. Egészen meglepően borzasztó volt, ellentétben az amerikai Office harmadik évad zárórészével, ami szuper és a sorozathoz méltó befejezés. Egyébként pedig Scrubs hatodik évadot nézünk még, ami megintcsak nagyon jó, beleértve a kórházsorozatok történetének legaranyosabb újraélesztés-jelenetét (He's coding!! Get me a box of kittens, stat!!!) és a 6x06 részt: a páciens agysérüléséből következően éneknek hallja a rendes beszédet, mi pedig azt halljuk, amit ő, szóval ez a rész gyakorlatilag musical, igen, tudom, hogy ez ijesztően hangzik, de higgyük el nekem, hogy nagyon vicces. 

*A mra-tól kaptam kölcsön ezer éve. Ugyanis az a helyzet, hogy már tényleg nem férnek el a könyveim a könyvespolcomon, új szekrény meg nem fér a lakásba, van viszont egy fél polcnyi, mindenféle emberektől változatos időintervallumokkal ezelőtt kölcsönkapott könyv. Úgyhogy arra gondoltam, hogy akkor most vagy nagyobb lakásba költözünk, vagy elolvasom a kölcsönkapott könyveket és visszaadom szép sorban, persze, ez utóbbival csupán elodázni lehet a lakásvásárlást, de ez is több a semminél. Most éppen a Kislánytól kapott Pelevin-könyvet olvasom, egy több ezer éves rókadémonról szól, aki Moszkvában dolgozik prostituáltként, és nagyon szórakoztató.  

Hétre ma várom a Nemzetinél

2007. június 2. 8:02 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 16 komment
Meg még a Combinón akadtam ki valamelyik nap, mondjuk, a Combino szerintem eleve nem villamos, vagy csak annyira villamos, amennyire a kínai meztelenkutya kutya, de ezen még túltettem magam valahogyan. De az, hogy basszus, minden megálló után bemondják, hogy "A villamos esetenként hirtelen fékezésre kényszerül, kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni!", az szerintem a végső hanyatlás előszele. Oké, utolértük Amerikát, mostantól már nálunk is biztos rá van írva a mikróra, hogy ne tedd bele a macskát, meg mittudomén, ilyenek, de a villamos?? Szerintetek Magyarországon mióta van villamos? Megmondom, 1887 óta. Százhúsz éve megvan a négyes-hatos. Igen, tudom, akkor még nem így hívták és nem ment el a Moszkváig, de ugyanazon a vonalon járt. A villamos, az kérem szépen a magyar nemzeti kollektív tudattalan szerves része, Krúdy írt róla, József Attila, Kosztolányi, meg a Fonográf, nemcsak a mindennapjainkba, de a kultúránkba is beépült. A magyar ember egyébként is mindig ügyesen közlekedett, gondoljunk csak a lóhátról hátrafelé nyilazós időkre, meg az éjjelre az omnibusz tetején, a magyar emberben genetikailag kódolva van, vagy talán az anyatejjel szívja magába, de egy biztos: tudja, hogy a villamos időnként hirtelen fékezésre kényszerül. Oké? Tudja magától, sőt, mi több, azt is, hogy ha nem akar orra esni, jobb fogódzkodni. És nem csak a pestiek, hanem még a csángó viseletbe öltözött, határozottan vidéki benyomást keltő mami is a Margit-híd budai hídfőnél: rögtön a felszállás után megkapaszkodott, teljesen magától.
És azt sem értem, miért van erre szükség. A bkv jegyhez-bérlethez, úgy rémlik, tartozik valami biztosítás, ami fizet, ha bkv járművön sérülsz meg. Vagy csak akkor, ha kapaszkodsz? És azért kell bemondani, hogy amikor a bkv sztárügyvédjei szemtanúk segítségével rád bizonyítják, hogy nem fogódzkodtál, akkor ne mondhasd, hogy "dehát honnan tudhattam volna, hogy a villamos időnként hirtelen fékezésre kényszerül, nem mondta senki"?? Vagy csak komolyan azt hiszik, hogy ezzel baleseteket lehet megelőzni? Az elmúlt százhúsz évben annyian haltak meg a villamosokon a kapaszkodás hiánya miatt? Ezért fogy a magyar? Vagy?



A képet puff blogján találtuk, egész pontosan itt.

Babies, babies, babies

2007. június 1. 17:03 - címkék és kategóriák: Emberek - 4 komment
Meg még az is volt, hogy voltunk a Nerdéknél tegnap, ahol túl sok bort ittam, valamint többször megdöbbentem azon az egyébként nyilvánvaló tényen, hogy a gyermekágyas mamák hetekig-hónapokig nem alszanak. Mondjuk, nem alszanak egy óránál hosszabb ideig. Én már most szólok, hogy meg fogok bolondulni, elviselhetetlen leszek, de lehet, hogy pszichotikus, abból kiindulva, hogy egy rosszabb ügyelet utáni reggelen is csak részlegesen vagyok térben-időben orientált. Durva. Mondjuk, már a múltkor is megijedtem, amikor a hőre lágyuló műanyagokról olvastam alie blogján (ti. hogy melyik babacuccot lehet kifőzni, melyiket nem, mikor kell egy kis ecetet tenni a vízbe, melyiket kell két percig, melyiket tizenötig, és egyébként is mekkora legyen a lyuk a cumisüvegen és mi a manuális mellszívó előnye a gépivel szemben), szóval ez egy idegen nyelv, egy különös szekta, egy félelmetes titkos társaság.
Ennek megfelelően ma kikérdeztem egyik, utóddal rendelkező (férfi)kollégámat, hogy most tényleg, hogyan lehet ezt túlélni, mire elpanaszolta, hogy a lánya eddig békésen aludt a babakocsiban, amikor levitte a játszótérre, ő pedig tudott közben olvasni a friss levegőn, minden jó és szép volt, de most elérte a gyerek azt a kort, amikor már játszik is, vagyis mászókáról esik le, nagyobb gyerekek lökik fel vagy pörgetik túl a körhintán, homokot, rovarokat és kitudjamit eszik meg, ahogy egy pillanatra leveszed róla a szemedet. Majd megkérdezte, mit éreztem, amikor megfogtam a Nerdék gyerekét, merthogy megfigyelések szerint a nőkre furcsa hatással vannak a csecsemők: valami különös, sürgető bizsergést kellett volna éreznem, valamint leküzdhetetlen vágyat, hogy nekem is legyen azonnal egy kisbabám (vagyis szüljek egyet vagy rohanjak el ezzel itt), de mondtam, hogy nekem autista férfiagyam van, és az a gyerek egyébként is túlságosan hasonlított a szüleire, még ha el is rabolom, hamar lebuktattak volna a járókelők, akik felismerni vélik a gyerekemben x rocksztárt meg y bloggercelebritást (ellenben megpróbáltam a macskájukat elcserélni egy Sandman hatodik részért, de senki nem vett komolyan.)
Aztán a nővérek közül is beszálltak egy páran a beszélgetésbe, amíg egyszer csak azt vettem észre, hogy kórházunk hagyományaihoz híven megint mindenki meg van róla győződve, hogy terhes vagyok, máskülönben minek kérdezősködnék ennyit.

Science fiction

2007. június 1. 16:44 - címkék és kategóriák: Kultúra Emberek - 5 komment
Kolléga: - Láttam nemrég egy nagyon jó sci-fit, szerintem tetszene neked. Lost Room a címe, nem láttad?
isolde: - Nem is hallottam róla. Hol láttad, moziban van? Vagy dvd-n?
Kolléga: - Szerintem nem lehet kapni, az egyik haverom töltötte le a netről.
isolde: - Tényleg? Akkor majd, ööö, megkérdezem a férjemet, le tudja-e tölteni.
Kolléga: - Vagy odaadom.
isolde: - ....Basszus, tényleg. Odaadod a valóságban, zseniális, ez eszembe se jutott.

Főnököm: - És képzeld, rájöttem, hogy az ibookomon van olyan funkció, hogy pdf file-okat fel tud olvasni.
isolde: - Úgy érted, hangosan felolvassa?
Főnök: - Igen, igen, sőt, ki lehet választani a hangot is, van egy csomó féle, idős férfihang, fiatal női, meg van például külön szexi hang is, és mindegyiknek van neve. És Vickynek például már más hangja van, mint Victoriának.
isolde: - De klassz! És ez mire jó egyébként?
Főnök: - Hát például képzeld csak el, hogy miközben port törölsz, Paul felolvassa neked a Trends in Cognitive Neuroscience legújabb számát szexi hangon.

Nomen est

2007. június 1. 10:51 - címkék és kategóriák: Kultúra - 1 komment
Arra gondoltam, hogy, bár tudom, hogy nem trendi, de kellene nekem irói álnév, mégiscsak fura, hogy ha valaki pl. a tudományos közleményeimre kiváncsi és rám gugliz, akkor ott mindenféle kacattal, novellákkal, miegymással kell szembesülnie. Tegnap végülis Niké, később a férjem, valamint a Budapest térkép közreműködésével meg is született az első verzió, valamint ezzel párhuzamosan jövőbeli műfaji kereteimet is meghatároztuk. Szerintem... bájos lesz, amikor majd klasszikus keményvonalas cyberpunkot és/vagy posztapokaliptikus zombihorrort fogok publikálni özvegy Kőváryné Istenhegyi Izolda néven.
« Elejére | Újabbak

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb